Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
E dolgozat a Lakatos, Köves és Társai Ügyvédi Iroda, az Új Jogtár és az Ars Boni jogi folyóirat által kiírt 2014. évi cikkíró-pályázat keretében született, és 8. helyezést ért el.
Számos ember jelenlegi életében a legmeghatározóbb dolog a devizahitel. Sokak autója, lakása, egzisztenciája függ ezen hitelektől, melyek pár évvel ezelőtt éppen az új autó, új lakás és az új élet reményét jelentették. Egyszerű, olcsó, gyors. Leginkább ezek a szavak jellemezték a kétezres évektől kezdődően egyre népszerűbb és népszerűbb devizahiteleket, melyek futótűzként terjedtek el a hazai hitelpiacokon. Az emberek nagy többsége a devizahitelekben csak az olcsó kamatot látta, nem számolva az egyéb költségekkel.
A jelen helyzet azonban a legjobb példa arra, hogy ezeknek a hiteleknek a hosszú távú viselkedésük, tulajdonságaik közel sem annyira egyszerűek és olcsók, mint azt az ember elsőre gondolná. Sok esetben még a pénzügyi szakemberek sem tudták megjósolni a következményeket, akkor egy pénzügyi képzettséggel nem rendelkező átlagember hogyan tudta volna? Ez a cikk kísérletet tesz a devizahitelek tulajdonságait meghatározó tényezők bemutatására, a forinthitelektől eltérő minőségükből fakadó problémák feltárására.
Előzmények
Magyarországon a devizahitelek az ezredforduló tájékán jelentek meg és váltak egyre népszerűbbé. Hazánkban a költségvetési túlköltekezés és növekvő adósságállomány a lakosság elől elszívta a hazai hiteleket, ezáltal teret engedve az olcsó devizahiteleknek a drága forinthitelekkel szemben. A devizahitelek a pénzügyi világban ismert carry trade üzletek „lakossági” változatai. A carry trade üzletek lényege, hogy a befektető egy alacsony kamatszintű devizában (forrásdeviza) vesz fel hitelt (pl.: japán jen: 0,1% vagy svájci frank: 0,8%), amelyet egy magas kamatszintű országban (célország) fektet be. A hozam a két deviza kamatának a különbsége. A kamatot mindig az adott ország nemzeti bankjának az alapkamatához viszonyítjuk, jelesül, ha kevés kamatot kell fizetnem a forrásdevizára, és a befektetett célországban többet kamatozik, mint amennyit fizetnem kell, a különbség a nyereségem. A carry trade üzlet alapfeltétele, hogy a hitelt devizában tartsák nyilván, és mindkét deviza alapkamata és az árfolyam is ismert legyen, hiszen a két kamat különbségére épül az üzlet.
Az alapkamat
Átültetve az előbb leírtakat: a devizahitelek egyik meghatározó eleme a forrásdeviza országának az alapkamata, ez a devizahitelek referencia-kamatlába. A kereskedelmi bankok ehhez a referenciakamathoz viszonyítják a saját hitelük kamatát: a svájci frank alapú devizahitelek a Svájci Nemzeti Bank alapkamatához, a japán jen alapú devizahitelek a Japán Jegybank alapkamatához, az euró alapú hitelek pedig az Európai Központi Bank alapkamatához igazodnak. Természetesen [és a 2013. évi CCXXXVII. tv. 6. § (1) bekezdés 93. pontja szerint is] a forintalapú hitelek pedig a Magyar Nemzeti Bank aktuális alapkamatát követik.
Országkockázati felár
Egy ország alapkamata szoros összefüggésben áll a gazdasági helyzetével. Ha egy országnak rossz a gazdasági helyzete magasan kell tartani az alapkamatot, így a kereskedelmi bankok is kénytelenek ehhez igazodni: magas kamatot fizetni. Ez elsősorban a külföldi befektetőknek szól, hogy magas kamatokért tartsák az országban pénzüket, ezzel élénkítve a gazdaságot. Az erős gazdaságú országokban a helyzet fordított: alacsony az alapkamat, olcsók a hitelek, így a gazdaság belülről képes önmagát erősíteni. A bankok azon túl, hogy a devizatartalékaikat helyezték ki hitelként, ők maguk is vettek fel hiteleket külföldi hitelintézetektől. Mivel Magyarország a kétezres évek vége felé gazdasági szempontból rendkívül kockázatos helynek számított, ezért a bankok által felvett devizahitelek is drágábbak voltak, a külföldi bankok úgynevezett országkockázati felárat számoltak fel. Mivel a magyar bankok drágábban jutottak devizahitelhez, kénytelenek voltak ők is drágábban kihelyezni azokat. (A szerződések megtámadásánál sokszor hivatkozási alap, hogy a devizahitel-szerződés valójában nem is az, mert nincs mögötte deviza. Ez jogi szempontból irreleváns, ugyan is a felek megállapodása a perdöntő, és nem pedig az, hogy volt-e a bankoknak devizafedezetük.)
|
Felejtse el a Jogtár Csütörtököt!
Az új Jogtár egyes előfizetési konstrukciói |
 |
Árfolyam
Talán a legtöbbet emlegetett, és leginkább vitatott része a devizahiteleknek az árfolyam problémája. Ezen a ponton kicsit kitérnék a klasszikus devizahitel és a devizaalapú hitel megkülönböztetésére. A devizahitel és a devizaalapú hitel két különböző pénzügyi fogalom. A devizahiteleknél a folyósítás és a törlesztés is devizában történik, és a tartozás is devizában van nyilvántartva. A devizaalapú hiteleknél a folyósítás és a törlesztés forintban történik, azonban a tartozás devizában van nyilvántartva. (Az egyszerűség kedvéért cikkemben a devizahitel alatt a devizaalapú hitel fogalmát értem.) A klasszikus devizahiteleknél árfolyamproblémákról nem beszélhetünk, hiszen a bank devizát folyósít, ugyanakkor az adós is devizában fizeti vissza a felvett kölcsönt. Csak hogy ne legyen annyira egyszerű ennek a mondatnak a végére pontot tenni, meg kell jegyezni, hogy egy adott időszak alatt, mikor a felvett hitel kamata nem változik (kamatperiódus) a fix kamat miatt az adós helyzete rosszabbodhat azáltal, hogy magasabb kamatot kell fizetnie, mint egyébként az aktuális kamat mellett kellene. A devizaalapú kamatok esetében az árfolyam változása nem csak a törlesztőrészletre hat, hanem a tőketartozást is megnöveli. A bankok az árfolyamot mindig az adott kamatperiódus elején állapítják meg, tehát attól függően, hogy milyen sűrűn változik a periódus, olyan sűrűn a meghatározott árfolyam szintje is. Ez sajnos egy kétélű fegyver: gyenge forint esetén ugyanannyi svájci frankért többet kell fizetni, erős forint esetén pedig kevesebbet.
Árfolyamrés
A lakosság virtuálisan jut csak devizához, hiszen a bank forintot utal, amit külföldi pénznemben tart nyilván. Ahhoz, hogy a bank forintot tudjon utalni, át kell váltania a devizát devizavételi árfolyamon. Törlesztéskor a lakosság forintot ad a banknak, aki ezért cserébe eladja a devizát deviza-eladási árfolyamon. A pénzváltásból származó különbözet a bank haszna. Azonban erről a Szegedi Ítélőtábla kifejtette: „folyósításkori vételi, illetve törlesztéskori eladási árfolyam alkalmazása – konstans folyósításkori és törlesztési árfolyamot feltételezve is – azzal a következménnyel járna, hogy a bank olyan szolgáltatásért számítana fel ellenszolgáltatást, amelyet valójában sosem nyújtott.” Az ítélőtábla ezen megállapítását a C-26/13 számú Főtanácsnoki indítvány is megerősítette.
Kezelési költség
A bankok kezelési költséget értelemszerűen felszámolhatnak, sőt a Hpt. 210.§ (3) bekezdése értelmében egyoldalúan módosíthatják is azt. Szükségszerű az is, hogy a bankok kamataikat hozzáigazítsák a forrásköltségeik változásához (például: országkockázati felár). Tehát ha a költségek nőnek vagy csökkennek, azt a bankoknak át kell vezetniük a szerződéseiken.
Összegzés
Látható tehát, hogy a devizahiteleket nem csak egyszerűen az alacsony kamat oldaláról kell megközelíteni. Számos egyéb tényező befolyásolhatja nagyságukat hétről-hétre, hónapról hónapra. Nagyon sok támadás érte a devizahitel-szerződéseket, melynek következményeként a köztudatban ezek a szerződések az „átverés” szinonimájaként terjedtek el. Mindenekelőtt szeretném leszögezni, hogy maga a devizahitel-szerződés, mint konstrukció, nem jogszabályellenes, nem „átverés”, mint ahogy azt a Kúria is megállapította jogegységi határozatában. Ez nem azt jelenti, hogy az egyes szerződéseknél nem találkozhatunk jogszerűtlen feltételekkel, tisztességtelen árfolyam-meghatározással, de mindezek nem magát a devizahitelt, mint jelenséget, hanem az egyes szerződésekben található egyedi törvénysértéseket minősítik. Ezeket a szerződéseket minden esetben egyénileg kell megvizsgálni.
Az, hogy az egyes pénzintézetek az adott esetekben mennyire jártak el tisztességesen, nem lehet egybemosni magával a törvények által is elismert jogintézménnyel. Elterjedésük oka többek között az volt, hogy a 2007-2008-as évek környékén sokkal jobb feltételekkel lehetett ezeket a hiteleket felvenni, mint a forinthiteleket, az, hogy a gazdasági válság közbeszólt, és teljesen más következményeket produkált, mint amire az adósok számítottak, előre kiszámolni nem, de legalábbis részletekbe menően nem igazán lehetett.
Véleményem szerint a bankok felelőssége abban állt volna, hogy a kialakult helyzetet idejekorán felismerik, és ők maguk kezdenek el helyzetjavító lépéseket tenni az adósok felé, nem várva meg az állami beavatkozást, amely így most sokkal nagyobb terhet rótt rájuk, mint ha jogi keretek között megpróbáltak volna az adósok terhein lazítani, és nem addig várni, amíg teljesen el nem mérgesedik a helyzet. Ami az ügyfelek tájékoztatását illeti, úgy gondolom, hogy de iure megtörtént, hiszen a legtöbb esetben az adós olvasta a feltételeket, amelyet a bank elé tett, de facto azonban egy jogi és pénzügyi képességek hiányában lévő átlagos ember nem tudta, nem is kellett volna tudnia felmérni a szerződésben leírt feltételek következményeit.
Ha egy mindenféle pénzügyi előképzettség nélküli személy szerződést szeretne kötni egy hitelintézettel, jogosan feltételezheti, hogy ott kellő szakmai, számára érthető tájékoztatást fog kapni minden olyan releváns tényről, amely rá jelentős terheket aggathat. Azt gondolom, hogy ez a fajta tájékoztatás nem történt meg. Ennek bizonyítása, és egyáltalán jogi relevanciája kétséges. Hasonló példával élve, ha egy átlagember elmegy az orvoshoz, előtte nem tanulmányozza a betegségek fajtáit, nem néz utána a lehetséges gyógymódoknak, hanem megbízik az orvos szakértelmében, és jogosan várhatja el azt, hogy megfelelő tájékoztatást kapjon állapotáról. A hitelintézetnek analógiával élve, ugyanolyan szolgáltatást kellett volna nyújtania adott esetben, mint egy orvosnak. Ezek a kérdések azonban inkább erkölcsi, mint sem jogi határokat feszegetnek.
| Források, felhasznált irodalom: |
|---|
| Makkos Albert – Devizahiteled van? Kezedben a megoldás! Százhalombatta, 2011,EFO nyomda Barcza Mihály – A Szegedi Ítélőtábla ítélete a devizaalapú kezelési költségről és a devizaalapú kölcsön esetében alkalmazandó árfolyamról, JeMa 2012/3. szám Gárdos István – Nagy András – A devizahitelek jogi alapkérdései, Hitelintézeti Szemle, 2013/5. szám, 12. évfolyam Holmár Krisztina – Mérlegen a valóság, avagy a hazai devizahitelezés nyertesei és/ vagy vesztesei, Hitelintézeti Szemle Különszám Horváth Henrik – Miért nem csökken a devizahitelesek törlesztőrészlete, illetve milyen tényezők határozzák meg a havi törlesztőrészleteket devizahitelek esetén? Gadó Gábor – Egyoldalú szerződésmódosítás a pénzügyi szektorban, Gazdaság és Jog, 2011. december, 12. szám Kemenes István – A pénzintézetek egyoldalú szerződésmódosítási jogáról, Gazdaság és Jog, 2012. április,4. szám Kovács Levente – A devizahitelek háttere, Hitelintézeti Szemle, 2013/3. szám, 12. évfolyam Leszkoven László – A devizában megállapított kölcsönök pénzneméről Pitz Mónika – A svájci frank alapú jelzáloghitelek kamatait alakító tényezők, Hitelintézeti Szemle Különszám Jogszabályok: Ptk, Hpt,6/2013 PJE, Főtanácsnoki indítvány, 2013.évi CCXXXVII. tv. 6.§ (1) bekezdés 93. pont Internetes hivatkozások: |
