Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
„Kedves Gyárfás Ur! Megemlékezését köszönettel vettem. Nekem is jól esik, ha az itteni kényszer tartózkodásra nem rossz emlékkel gondolnak vissza, bár ezért nem illet köszönet, mert ez kötelességgel párosult emberiességi követelmény. Kérem, hogy gondoljon továbbra is oly szivesen ránk, mint ahogy mi gondolunk Önre, a fogház zenész gárdájában kifejtett agilis müködésére és fegyelmezett magaviseletére. Szivélyes üdvözlettel: Buzogány Mózes százados.” – szó és betű szerint ezzel a levéllel köszönte meg börtöntevékenységét az éppen csak a felnőtt kor küszöbét átlépő Gyárfás Kálmánnak a szombathelyi fogház vezetője, miután a fiatalember disszidálási kísérlete után letöltötte a rárótt hónapokat. Helyt állt, mint később is oly sokszor: értelmiségiekkel összezárva az legsötétebb időszak bírósági, ügyészségi állományának adnak börtönkoncerteket. Ezt megelőzően, szakmai vitába keveredik az orvosi egyetem illetékeseivel, melynek lenyomata a „lázadó” távozása. Szerencséjére a disszidálási kísérlete után néhány évvel rehabilitálják, némi csellel pedig már az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán kezdi meg tanulmányait, az addigra már rég elhurcolt, s a második világháború végén meggyilkolt néhai ügyvéd édesapja nyomdokaiba lépve. Két és fél év alatt – munka mellett – summa cum laude diplomázik a ma 83 éves férfiú, aki idős kora ellenére kiváló humorral emlékszik vissza fordulatos, olykor nem éppen zökkenőmentes életének állomásaira.
A valamikori kollégái szerint a magyar külkereskedelmi jog egyik „nagy öregje”, az egykori Technoimpex, s a Magyar Hajó- és Darugyár egykori vezető jogtanácsosa, később a Kelet-Európában elsőként irodát nyitó, nagynevű és -múltú Baker&McKenzie főtanácsadója nemzedékek sorát avatta be a KGST, majd a piacgazdasági szabadkereskedelem vállalati világába az ELTE Jogi Továbbképző Intézetében. Gyárfás Kálmán azon kevesek közé tartozik, akik megfelelő humorral és távolságtartással, de kellő rátermettséggel és a meggyőződése melletti kiállással tette a dolgát – ezért hol gáncsoskodók hátráltatták, hol csábították egyik cégtől a másikhoz. Rá valóban igaz a mondás: ha kidobták az ajtón, visszamászott az ablakon, legfeljebb némi segítséget kérve hozzá. A közélet iránt ma is érdeklődő, s jelenleg a Rozgonyi Ügyvédi Irodával együttműködő nagyapa büszke a családjára, feleségére, gyermekeire és három unokájukra.
Dr. Gyárfás Kálmán édesapja. Fia orvosnak készült, végül mégis követte őt az ügyvédi pályán
Gondolom, ez segítséget jelentett a szakosodáshoz, azaz a kereskedelmi, de leginkább a külkereskedelmi szakjogászi munkához.
Igen, azt hiszem, talán ennek is köszönhetően egyre inkább a külkereskedelmi jog felé irányult a figyelmem, ennek első állomása volt, hogy 1962-ben átkerültem a Technoimpexhez, először kereskedelmi jogi munkakörbe. Na persze, ez sem ment zökkenőmentesen. Hiába jelentkeztem, hat hétig vissza sem hívtak. Aztán gondoltam egyet, és személyesen mentem megérdeklődni, hányadán is állunk. Ez hamar kiderült, mert azonnal kirúgtak. Az indok az volt: a jelentkezésemkor nem mondtam, hogy fogházban voltam. Hiába mondtam, hogy már rehabilitáltak, ők csak a „foltos” káderlapomat lebegtették, amelyen viszont ott szerepelt az előéletem. No, sebaj: akkoriban a Hold utcában laktunk, az egyik szomszédunk a tervhivatalban volt vezető beosztásban. Édesanyám javasolta, kérjem meg őt, hogy segítsen. Így is lett; három nap múlva felvettek a Technoimpexhez, amelyik az egyik legjelentősebb gépipari külkervállalat volt. Először beosztott jogtanácsosként, ahol ebben a minőségben kilenc évig dolgoztam. Akkor – átmenetileg – megszűnt a munkaviszonyom. A sors iróniája, hogy 1976-tól 1994-ig voltam ismét a Technoimpexnél, akkor már vezető jogtanácsosként. 1971-ben lettem a hajógyár jogi osztályvezetője, és ez után kerültem vissza a Technoimpexhez. A hajógyári kitérő alatt ismertük meg egymást Szlávnits Lacival. Azokra az évekre is jó szívvel emlékszem vissza, ráadásul ott, azon a szakterületen is egy szerencse folytán próbálhattam ki magam. De hogyan is kerültem a hajógyárba? Nos, még az elemi iskolában volt osztálytársam Csenger Zalán Attila, ő keresett meg azzal, nincs-e kedvem átmenni a hajógyárba dolgozni, ahol akkor még ő volt a jogi osztály vezetője, de át akarták helyezni a hajóexport főosztály élére. Nos, így lettem 1971 és 1976 között a gyár vezető jogtanácsosa. A jogi osztály felügyelete pedig Mátyás István igazgatóhoz tartozott. Amikor 1976-ban ő lett a Technoimpex vezérigazgatója, visszahívott, s én vissza is mentem a külkervállalathoz, de párhuzamosan megmaradtam a hajógyár jogi tanácsadója is. Mátyás István egy kiváló ember, akinek nagyon sokat köszönhettem a pályámon. Azokban az években egyébként többfelé is dolgoztam: második munkaviszony kertében 1968-tól 1976-ig a Mezőgazdasági Gépalkatrész-értékesítő Vállalat jogi osztályán. Később is voltak hasonló, párhuzamos állásaim: dolgoztam az Inerbank Rt.-nek is, 1987-ben, a Közép-Kelet Európában elsőként megjelent nemzetközi ügyvédi iroda, a Baker&McKenzie tanácsadója, egy évvel később pedig főtanácsadója lettem. Délelőttönként a Technoimpexnél, délutánonként pedig a Bakernél dolgoztam hosszú éveken át. Utóbbi 1987-ben először képviseleti iroda volt, majd rövidesen ügyvédi irodává alakult át. Később Baker&McKenzie – Martonyi&Kajtár Ügyvédi Irodaként működött. Itt tehát „senior cousel”-ként 16 évet töltöttem el, mely idő alatt jó részt Martonyi János volt az iroda vezetője, akivel jó kapcsolatban voltunk, első minisztersége alatt a 70. születésnapomon is részt vett. A Baker&McKenzie-vel egyébként technoimpexesként kerültem kapcsolatba. Dr. Schmidt Lajost, a budapesti iroda alapítóját és első vezetőjét még akkorról ismertem, amikor a Baker&McKenzie chicagói irodájában dolgozott. Ő egyébként többször volt az egész irodahálózat kitűnő vezetője. Amikor 1987-ben az új, budapesti iroda vezetője lett, ő hívott meg a Backer&McKenzie-hez.
Az már látszik, nem „szimplán” volt mozgalmas az élete, hanem valóban évtizedeken át tudott sok területen, illetve helyen párhuzamosan dolgozni. Hol tevékenykedett még?
Annak idején például tartósabb megbízásaim voltak egyes ügynöki vállalatok – mint például az Intercooperation Rt., Agentura Kft. – megalapításával kapcsolatban, az MTI Foto külkereskedelmi tevékenységének a megindulásakor. Emellett a Simontornyai Bőr- és Szőrmefeldolgozó Vállalat jogi ügyeit is intéztem, majd a Veszprémi Állami Építőipari Vállalat állandó szakértője is voltam. Akkoriban több külföldi ügyvédi iroda is számos esetben megkeresett, hogy készítsek számukra szakvéleményt. Később, már a ’90-es években további munkákat is elvállaltam: három, Magyarországról azóta már kivonult külföldi cég igazgatóságában is tagságot vállaltam.
Külkereskedelmi szakjogászként komoly tapasztalatra tett szert az évtizedek alatt. Esetleg továbbadta ezt a tudást a következő generációknak is?
Hogyne, nagyon sokáig, hosszú éveken át, 1984-től egészen az ezredfordulóig, 2000-ig oktattam nemzetközi kereskedelmi jogot az ELTE Jogi Továbbképző Intézetében, ahol a külkereskedelmi jogtanácsosi vizsgára előkészítő képzésben vettem részt. Az oktatás részeként tartottam számonkéréssel egybekötött foglakozásokat a következő témában: „Adásvételi szerződés nyugat-európai országok vállalataival. A francia, svájci, nyugatnémet, osztrák és az angol jog, illetve ezek alkalmazása esetén helyenként érvényesülő nemzetközi megállapodások alapján”. Az ennek összefoglalását képező dolgozatomat a Külgazdaság 1983-as 9. és 10. számának Jogi Mellékletében tették közzé. Ezt megelőzően is végeztem a tapasztalataimon alapuló írásbeli munkát, például 1979-ben a Magyar Jog 3-ik száma közölte a Tapasztalatok az exportszerződések egyes problémáival kapcsolatban című cikkemet; erről a témáról később a Magyar Jogász Szövetségben vitával egybekötött előadást is tartottam. A szövetség továbbképzésein hosszú éveken át hallgatóként is részt vettem, 1981-ben a szövetség Vállalati Jogásztagozatainak VI. Országos Munkaértekezletén az Állami Biztosító igazgatójának korreferenseként tartottam előadást Vállalati kockázat, felelősség és biztosítás címmel. A korreferátumomat a Magyar Jogász Szövetség kiadványa is közzétette, hasonlóan egy másik, szintén az Állami Biztosító hasonló témájú rendezvényén elmondott hozzászólásomhoz. A Magyar Jog 1981-es 2. száma a Harmadik piaci kooperációkkal kapcsolatos jogi és, pénzügyi kérdések című publikációmat közölte. 1983-ban a Magyar Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Intézetének a felhívására tanulmányt írtam A vállalatközi kapcsolatok jogi problémái a KGST keretében címmel. E dolgozatomat az illetékes felülbíráló a többi felkért közül a legsikerültebbnek minősítette.
A külkereskedelmi szakjogász ma is derűvel sorolja élete állomásait
Emellett vállalt más, hasonló jellegű megbízást, vagy eleget tett egyéb felkéréseknek is?
Igen. Például részt vettem a Külkereskedelmi Minisztérium s más szervezetek konferenciáin, egy részükön előadásokat is tartottam. Ahogy felidézte, több felkérésnek is eleget tettem. Harminc éve elnökségi tagjává választott a Magyar Kereskedelmi és Iparkamata jogi tagozata, s e minőségemben egyedül vagy társszerzőként számos tanulmányt írtam korábban, leginkább a külkereskedelmi vállalatok szerződéses kapcsolatainak a témakörében. Emellett többször is megbíztak eseti feladatokkal. A Külkereskedelmi Minisztérium és a kereskedelmi kamara elnökének kijelölése alapján a Donaueuropaisches Institut 1980-as budapesti szimpóziumán A tőkés és a szocialista államok vállalatai harmadik piaci együttműködésének jogi problémáiról címmel német nyelvű előadást tartottam. Ennek rövidített változatát a bécsi West Ost Journal 1981 márciusában le is közölte. Részt vettem az International Bar Association 1982-es budapesti szimpóziumán, melyen több angol nyelvű előadás vitájában is felszólaltam, főleg licencértékesítési és adózási kérdésekben. De hogy ne untassam az olvasókat mindezzel, már csak egy régebbi felkérést említek meg. Török István külkereskedelmi államtitkár 1982-ben megbízott egy, a Kuvaittal, mint kiemelt fejlődő országgal kapcsolatos jogi szakértői feladat ellátásával.
Ön Aranydiplomásként még ma is igencsak aktív, miközben már a rendszerváltáskor akár nyugdíjba is vonulhatott volna. De nem tette. Ugyan az a munkavágy hajtotta, mint egykor az édesapját: a harmadik magyar köztársaságban, 1991-ben 61 évesen lett egyéni ügyvéd, amikor erre már törvényi lehetőség nyílott. Azóta pedig eltelt újabb negyedszázad. Mi történt önnel ez idő alatt? Nem vágyott pihenésre?
Nem igazán. Egészen hetvenhárom éves koromig, 2003-ig voltam a Baker&McKenzie tanácsadója. De amikor még jóval korábban, 1994-ben, a Technoimpex hanyatlásakor felajánlották nekem a partnerséget, nem vállaltam el a korom miatt, hiszen az amúgy is elég indok lett volna, hogy valamikor megváljanak tőlem. 1991 óta vagyok tagja a Budapesti Ügyvédi Kamarának. Rozgonyi Anikóval illetve irodájával 2007 óta alakult ki együttműködésünk, én megtartottam egyéni ügyvéd státuszomat. Rozgonyi Anikóval is régebbre nyúlik vissza az ismeretségünk. Ő is a Baker&McKenzie-nél dolgozott korábban. Amikor 2007-ben megalapította a saját irodáját, felkért, hogy működjünk együtt. Alapítóként az volt a célkitűzésünk, hogy a különböző területeken megszerzett szakmai ismereteinket ötvözzük és ezáltal a hazai és a nemzetközi jogi igényeket is magas színvonalon tudjuk képviselni.
Miközben a külkereskedelmi jog révén évtizedek óta szorosan kötődik a kereskedelmi kamarához, szűkebb szakmája köztestületében, az ügyvédi kamarában viszont soha nem lett aktív szereplő, nem vállalt tisztséget. Nem hiányzik?
Ez így alakult, számomra ebben semmi meglepő nincs. Talán nem is véletlen, hiszen mire egyéni ügyvéd lettem, már 61 éves voltam, s addig, majd’ négy évtizedig a külkereskedelemben voltam aktív szereplő. Ebből következően jóval előbb lettem a kereskedelmi kamara, igaz jogi tisztségviselője, minthogy egyáltalán tagja lettem volna az ügyvédkamarának. De számomra szinte egyet jelent a két szakmai „világ”: csaknem harminc éve vagyok a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett Állandó Választottbíróság bírája.
Ragyogó szellemi és a jelek szerint fizikai erőnek örvend. Gondolom, még ma is sportol valamit, hogy jó erőnlétben tartsa magát?
Nem sportolok, igazából sosem voltam egy testedzős típus. Már tizenöt éves koromban – közvetlenül az ostrom után – a gyomrom kétharmadát kioperálták, életem során pedig hét további műtétem is volt. A háziorvosom szokott azzal viccelődni, hogy a legképzettebb hipochonder vagyok, akit ráadásul kétszer is halálra ítéltek az orvosok olyan vélt betegséggel, amilyenem valójában nem is volt. De itt vagyok, s reményeim szerint januárban már a 84. évemet töltöm be.
Mivel tölti szívesen a szabadidejét, netán unokázással?
A feleségemmel évtizedek óta élünk boldog házasságban. Sajnos, a korunk miatt már nehezebben mozdulunk ki otthonról, de régebben sokat szórakoztunk, szerettük a társasági életet. Van egy lányunk, aki szociális munkás, egészen pontosan mentálhigiénés segítő. Ő három csodálatos unokával ajándékozott meg minket. A legnagyobb egy 23 éves leány, aki kommunikáció szakon végzett, s van két fiú, a nagyobb 17, a kisebb 12 éves. Ők még mindketten középiskolások. Van egy 53 éves nevelt fiam is. Szóval színes a családi paletta, de ez így van jól, mindenki azt csinálja, amit szeret, vagy szeretni fog.
És a hobbik?
Ahogy mondtam, a korunk miatt a feleségemmel már nehezen mozdulunk ki, de engem például a mai napig nagyon érdekel a közélet, sok ilyen műsort nézek a televízióban. Nagyon szeretem a zenét, s erre alapozva egy nagy meglepetést szerzett nekem a Szlávnits Laci fél évvel ezelőtt. Ő is tud arról, hogy a régi technoimpexes jogász kolleginákkal és kollegákkal időről-időre összejárunk. A Laci egy ilyen vacsoraestre szervezett rá. Nagyon jól éreztük magunkat, nekem pedig tényleg egy külön élmény és meglepetés volt. Természetesen kiváló zenészként a Laci zongorázott nekünk, s bár szeretek énekelni, valójában mi is óbégattunk hozzá. De az biztos, hogy emlékezetes est volt.
Az interjú teljes terjedelmében az Ügyvédvilág 2013 decemberi számában olvasható.
