Egy ügyvédnő, aki bíró maradt – I. rész

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Dr. Halász Judit igazságérzete korai ébredéséről, tőzsdeformáló jogtanácsosságáról, aktív szakmai közéletéről, amatőr színjátszásáról és ügyfelei relaxálásról.

Gondolom, hosszú út vezetett ehhez a visszafogottan elegáns, önálló belvárosi ügyvédi irodához. Erről álmodott, már fiatalon is?

Nem egészen. Pontosabban középiskolásként az igazságszolgáltatás más területén képzeltem el magam: bíró szerettem volna lenni.  

Netán családi mintát követett, amikor a jogi pályát választotta?

Semmiképpen sem. Elsőgenerációs értelmiségi vagyok; szüleim – bár mindketten nagyon intelligens emberek voltak – nem voltak diplomások. Így a joghoz sem volt semmilyen családi kötődésem, e pályának még a közelében sem volt senki a rokonságomban. Azt mondanám, inkább egyfajta érzelmi töltöttség „egyengette” az utam.

Középiskolai tanulmányaimat a Móricz Zsigmond Gimnáziumban végezetem el, ahol rájöttem, a társaim nemcsak szeretnek, de meg is bíznak bennem. Felfedezték és persze magam is felfedeztem azt a képességemet, hogy a vitáikat a fejlett igazságérzetemnek köszönhetően mindig el tudtam simítani. A tanáraim is elfogadtak ebben a szerepben, noha igen nagyszájú diák voltam.

Nos, ez a mediációs attitűd hamar a jogi pálya felé orientált, így már idejekorán tudtam, hogy bíró szeretnék lenni. Az érettségi után tehát, 1978-ban egyenes volt az utam az ELTE ­Állam- és Jogtudományi Karára, ahol 1983-ban diplomáztam. Rögtön bekerültem fogalmazónak a Pesti Központi Kerületi Bíróságra (PKKB). Akkoriban még nem volt olyan nagyarányú túljelentkezés erre a pályára, a szakvizsgához pedig két év gyakorlat kellett. Amikor aztán 1985-ben szakvizsgáztam, a PKKB vagyonjogi csoportjának bírája lettem három éven át, egészen 1988-ig. Öröklési és tulajdonjogi ügyekkel, szerződések jogával foglalkoztam, ilyen jellegű pereket tárgyaltam.

Dr. Halász Judit (Fotók: Balkányi László)

Tehát teljesült a gyermekkori álom. Ilyennek képzelte?

Imádtam a munkámat, nagyon jó légkörben, remek kollégákkal dolgoztam. Közülük sok, ma már „híres”, jó nevű bíró került ki, többen is immár a Kúrián dolgoznak. A teljesség igénye nélkül hadd említsem meg néhány akkori vezetőm nevét: ilyen Király Éva, ­Mészáros Mátyás, Havasi Péter, Ábrán József vagy épp Udvardy Katalin. Három év után került sor az első átfogó alkalmassági vizsgálatomra. Ezen – az addig tárgyalt ügyek tekintetében – górcső alá veszik az ítélkezési eredményességünket, a befejezéseket, azt hogy milyen arányú az elsőfokon jogerőre emelkedett döntés, mennyi ügy kerül másodfokra, abból mennyi a helybenhagyás, megváltoztatás vagy hatályon kívül helyezés. Természetesen vannak egyéb vizsgálati szempontok is. Nos, ez a vizsgálat kitűnően zárult, ami – szerintem – azt is jelzi, hogy tényleg nagy lelkesedéssel, szakmai odaadással végeztem a munkám. Ám az álom nem sokkal ez után mégis szertefoszlott. Egy, a szakmai önérzetemet sértő igazság­talanság miatt úgy döntöttem, otthagyom a bíróságot. A lelkem mélyén persze még hittem abban, hogy egyszer talán még újra fel­ülhetek a bírói pulpitusra.

Tényleg komoly dolognak kellett történnie, ha ilyen könnyen felhagyott az imádott hivatással… Elmondja, mi tette ennyire elkeseredetté?

Egy nagyon csúnya – élettársi vagyonközösség megosztása iránti – perben az egyik fél bepanaszolt a csoportvezetőmnél, aki azonban legnagyobb meglepetésemre és meg­rökönyödésemre, nem állt ki mellettem. Sőt… Legalább azt elvártam volna, hogy ­engem is meghallgasson, ám még az adott ügy részleteit, körülményeit sem ismerte, s így hozott felettem ítéletet. Azaz egyetlen – lényegében ki nem vizsgált – panasz alapján marasztalt el. Ezt rendkívül igazság­talannak és méltánytalannak éreztem. Ezen megsértődtem, és ott helyben, azonnal ­felmondtam. Jóllehet a helyzetet gyorsan tisztáztuk, s ő is marasztalni próbált, úgy gondoltam: ha már kimondtam valamit, azon nem elegáns változtatni.

Ez karakán jellemre vall. De ha már itt tartunk, az Ön sok évtizedes széles körű szakmai tapasztalatával teljes bizonyossággal meg tudja-e válaszolni azt a fontos, szinte örökzöld kérdést: a magyar jogrendszer alkalmas-e igazságot szolgáltatni vagy tényleg csak a köznyelv által is emlegetett jogszolgáltatásra képes?

Azt gondolom, ha például egy bíró pusztán a jogszabályok alapján dönt, az „eredmény” nem feltétlenül szól az igazságról. Szemléltetésképp elmondom az egyik legmeg­rázóbb esetemet. Egy anya és fia pereskedett egymással egy ajándékozási ügyben. Az anya szerint a fiú méltatlanná vált az ajándékra, ezért azt visszakövetelte tőle. ­Mivel fennálltak a visszakövetelés jogi feltételei, fájó szívvel, de a fiút elmarasztaló ítéletet kellett hoznom. Csakhogy az ítéletet már nem tudták kézbesíteni. A fiú ugyanis a verdikt kihirdetése után hazament, és felakasztotta magát… A pályafutásom talán legmegrázóbb élménye volt ez. Nyilvánva­lóan nem én voltam az öngyilkosságának az oka, ennek ellenére lesújtott az ügy. Rá kellett döbbennem, mi, bírák, még a polgáris bírák is, adott esetben valóban emberi sorsokról döntünk, ezért óriási felelősség nehezedik ránk. Tényszerű azonban, hogy a bírákat elsősorban nem az igazságkeresésre, hanem jogszolgáltatásra oktatják. Ugyanakkor ez egy nagyon nehéz kérdés, mert mindenkinek lehet igazsága az adott ügyben, a bírák dolga pedig kizárólag a bizonyítási eljárás lefolytatása és az után az egyes igazságok közötti mérlegelés. Mi kész tényekkel dolgozunk, s bár törekszünk az odavezető út feltárására, ám ez is csak akkor tükröződhet vissza az ítéletünkben, ha az megfelel a jogszabályoknak. Az igazságszolgáltatás és a jogszolgáltatás persze nem feltétlenül zárják ki egymást, és ha már így visszaemlékezem, „jó ügyeim” is szép számmal voltak, olyanok például, melyekben mindkét fél megköszönte a döntésemet.

Negyed század telt el a döntése óta. nem gondolkodott azon, hogy mégis visszatér a bírói pulpitusra?

Összejöhetett volna, de ha őszinte akarok lenni, boldog vagyok ügyvédként is. Leginkább a függetlenség az, ami vonzó benne, jóval kevésbé kötött, mint a bírói pálya. ­Viszont az életemet azóta is úgy alakítom, hogy abban valamilyen szinten mindig benne van a bírói szerepkör. Így 1990–1995-ig a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) etikai bizottságának az elnöke voltam, de ami a legfontosabb, megalapítása, azaz 1990 óta tagja vagyok a tőkepiaci, pontos nevén a Pénz- és Tőkepiaci Állandó Választott ­Bíróságnak. Emellett aktívan részt veszek a kamarai közéletben is, 2004 és 2006 között a Budapesti Ügyvédi Kamara fegyelmi bizottságának jegyzője voltam, 2006-tól pedig folyamatosan a fegyelmi testület tagja vagyok.

A laikusok számára érdekes, izgalmas világ lehet a tőkepiaci választott bíróság munkája. Beavatna ebbe?

A funkciójából adódóan pénz- és tőkepiaci ügyek kerülnek a testület elé. A peres felek egy listáról választhatnak bírát maguknak: egyet a felperes, egyet az alperes, majd az így megválasztott két bíró – a pártatlanság szavatolása érdekében és szintén ugyanarról a listáról – megválasztja a bírói tanács harmadik tagját, aki egyben a grémium elnöke lesz. Jóllehet ez inkább egy szakmai me- diációs eljárás, joghatását illetően azonos a rendes bíróságéval. Egyfokú döntése végrehajtható, ellene fellebbezésnek nincs helye, mivel a felek elfogadva a feltételeket, kötelezően alávetik magukat az eljárásnak. Ez azért is fontos, mert a választott bíróság döntését, határozatát „rendes”, tehát pol­gári bíróság előtt csak nagyon kivételes esetben lehet megtámadni. A bírákat jelölés alapján öt évre választják, majd ez hosszabbítható újabb választással. Az elmúlt csaknem huszonöt év alatt már számos esetben voltam tanácselnök, úgy gondolom, szeretnek velem dolgozni a kollégák, de sok esetben a peres felektől is pozitív visszajelzést kapok. Vannak már olyanok, akik visszatérően engem választanak a listáról. Egyébként, ha nem korlátoznák a vállalható ügyek számát, az évi három-négynél biztosan több tőkepiaci „perem” is lenne.

Azt hiszem, Önben megvan az a különös képesség, ami a bírói, de az ügyvédi munkához is elengedhetetlen. Önből árad a nyugalom, ami egyben biztonságot is ad. Tényleg ilyen a személyisége?

Örülök hogy így látja, de a családom biztosan másképp gondolja ezt. Általában konfliktuskerülő, megfontolt ember vagyok, de nem áll távol tőlem a konfliktusok generá­lása sem. Mint mindenkinek, az én magánéletemnek is megvannak azok a szereplői, akik ezt a képességemet bármikor elő tudják hozni belőlem. Talán ez is az alapja annak, hogy a munkám során többnyire nyugodt tudok maradni. Valóban, többen is megjegyezték már, ha hozzám jönnek, a jogi tanács mellett relaxálni is tudnak egy jót.
Előfordult már, hogy valaki összekeverte az Ön tőkepiaci választott bírói szerepét az ügyvédivel? Magyarán, egy eljárás után magánmegbízással is megkereste?

Ilyenre alig emlékszem. Korábbi ügyfelemtől származó választottbírói felkérést a leghatározottabban visszautasítanám, ilyen esetben súlyos összeférhetetlenség állna fenn. Annak azonban nincsen akadálya, hogy utóbb valamelyik peres fél más ügyben a megbízóm legyen.

Visszakanyarodva a korai pályamódosításhoz: egyszerűen kilépett a PKKB Markó utcai épületéből, s gondolom, hirtelenjében azt sem tudta, mihez kezdjen? Vagy mégiscsak megfontoltabban mondta ki a „válást”?

Semmilyen megfontoltság nem volt a döntésem mögött, hiszen akkor teljes joggal úgy éreztem, egy számomra elvi-erkölcsi dilemmát kell így lezárnom. Ahogy mondja, kiléptem az utcára, a legcsekélyebb jövőkép nélkül. Ígymásik állásom természetesen nem volt. Ugyanakkor visszatekintve az eddigi pályafutásomra, mégis azt mondhatom, hogy szerencsés voltam, mivel a fontosabb állomásoknál valahogy mindig jókor voltam, jó helyen. Az egyik PKKB-s bíróelődöm akkor már ügyvédként praktizált. Az ő felesége, a szintén jogvégzett Hardy Ilona volt, aki később egyebek mellett a Buda­pesti Értéktőzsde első ügyvezető igazgatója, majd pedig a ’90-es, illetve a 2000-es évek közepén többször is volt a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsának tagja. Nos, amikor 1988-ban otthagytam a bíróságot, ő épp a Budapest Banknál dolgozott kötvényforgalmazási osztályvezetőként, majd az értékpapír-kereskedelmi titkárság vezetőjeként. Ő ajánlott nekem állást a Budapest Bankban, melynek jelentős szerepe volt a hazai értékpapírpiac kialakításában, az értéktőzsde jogi, szabályozási és technikai feltételeinek megteremtésében. Általa tehát hamarosan az akkoriban alakuló-formálódó tőkepiac világában találtam magam. A főnököm Járai Zsigmond volt, s olyan – ma már pénzügyi „nagyágyúnak” számító – emberekkel dolgoztam együtt, mint Nobilis Kristóf üzletember, Lantos Csaba üzletember, az OTP egykori vezérigazgató-helyettese, vagy Pacsi Zoltán, a BÉT és a tőzsdefelügyelet egykori vezetője. Nos, velük együtt dolgozva, közösen készítettük elő a tőzsdenyitást, így aktívan részt vettem a BÉT jogi környezetének a kialakításában is. Izgalmas, jó munka volt ez. Ekkoriban alakultak meg az első brókercégek, így hamarosan, 1990-ben én is az egyik ilyennél lettem jogtanácsos. Ám néhány ­akkori munkatársam valami igazán extrát szeretett volna csinálni, így öten 1993-ban megalapítottuk a Concorde Értékpapír Zrt.-t, amelyik ma már Magyarország vezető cégcsoportja ezen a területen. Az első vezérigazgatója is egy ma már neves személyiség, a későbbi tőzsdetanácstag Jaksity György lett, aki azt megelőzően szintén részt vett a Budapesti Értéktőzsde megalapításában, 2002-től pedig a részvénytársasággá alakult BÉT igazgatóságának elnöki tisztét is betöltötte egy ideig. Én ma is alapító részvényese vagyok a cégnek, bár a munkájában már nem veszek részt. Jellemző a kezdeti időkre, hogy 1993-ban egy Váci utcai picike bérelt irodában indult el a Concorde, később pedig a Vörösmarty térre költöztünk át. Mivel a Concorde mellett más megbízásokat is kaptam, 1994 januárjától egyéni ügyvéd lettem, amihez szerencsére elegendő volt a bírói szakvizsga, ami „mindent vitt” a jogászszakmában. Így automatikusan kérhettem a felvételemet a Budapesti Ügyvéd Kamarába.

Az ÚJ Jogtár bemutatja: Ügyvédreggeli 2014.         Készüljünk együtt a Ptk. jelentős változásaira!

2014. 03. 28.:  A hibás teljesítés megváltozott szabályai és új intézményei – Dr. Lévayné Dr. Fazekas Judit 2014. 04. 04.:  A kontraktuális kárfelelősség szabályai az új ptk.-ban – Dr. Lábady Tamás 2014. 04. 25.:  Engedményezés, tartozásátvállalás, jogátruházás, szerződés átruházás – Dr. Gárdos Péter 2014. 05. 30.:  Kft. változások és az új Ptk – Dr. Kisfaludi András 2014. 06. 27.:  Új cégjogi szabályok – Dr. Hámori Andrea 2014. 09. 12.:  Újdonságok a polgári perjog területén – Dr. Sántha Ágnes 2014. 10. 03.:  Vállalkozási szerződések – Dr. Barta Judit 2014. 11. 07.:   Vezető tisztségviselők felelőssége az új Ptk.-ban – Dr. Gárdos Péter 2014. 12. 05.:   Adásvételi szerződések – Dr. Kisfaludi András Az egyes előadásokra külön-külön is jelentkezhet! Helyszín: Hilton Budapest Westend, 1062 Budapest Váci út 1-3. Bővebb információk és jelentkezés itt

Azonnal ebben a szép Sas utcai irodában kezdett?

Óh, nem. Azért nem ment ez ilyen simán. A Concorde egyik részvényesétől béreltem az első irodámat, neki volt egy lakása a Mérleg utcában, ahol hat évig vittem a praxisomat, majd onnan költöztem át ide, a saját irodámba 2000-ben. Az „előéletem” miatt érthető, hogy a fő szakterületem ma is a polgári jog, a társasági jogi okiratszerkesztés és képviselet. Ezen belül is elsősorban a tőkepiaci terület, és befektetési szolgáltatók ügyeinek vitele, tőkepiaci tranzakciókban való képviselet. Az ügyfeleim között befektetési szolgáltatók, leginkább kis- és középméretű cégek, illetve magánszemélyek ­vannak. Tudomásul kell venni, hogy a leg­nagyobbakat a legnagyobb nemzetközi ügyvédi irodák képviselik. A változó környezet miatt az elmúlt évtizedben is folyamatosan tovább képeztem magam, így elvégeztem egy pénz- és tőkepiaci mesterkurzust, s részt vettem a tőzsdei szakvizsgára felkészítő tanfolyamon is.

A cikk az Ügyvédvilág 2014. márciusi számában jelent meg.

---