Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
2014. december 21-én hatályba lépett a büntethetőség elévülésére vonatkozó rendelkezéseket módosító törvény. A döntés értelmében az elévülhetetlen deliktumok köre bővült, így egyes nemi bűncselekmények elkövetése miatt akkor is helye van a büntetőeljárás megindításának és lefolytatásának, ha már az általános vagy a meghosszabbodott elévülési idő is letelt.
Tények, előzmények
A Büntető Törvénykönyv (2012. évi C. törvény) 2013. július 1-jei hatálybalépésekor a jogalkotó az elévülhetetlen bűncselekmények közé a háborús és emberiesség elleni tényállásokat (Btk. XIII. és XIV. Fejezet), valamint azon deliktumokat sorolta be, amelyek a kódex különös része alapján életfogytig tartó szabadságvesztéssel is fenyegetettek [Btk. 26. § (3) bek.]. Ezzel párhuzamosan a Btk. mellett más jogszabályok is kimondták – már 2012. január 1-jei hatállyal – egyes bűncselekmények elévülhetetlenségét, megtörve ezáltal az egységes – kifejezetten egy kódexben történő – büntetőjogi szabályozás elvét. Az alkotmányozó az Alaptörvény U) cikk (6) bekezdésében ugyanis deklarálta az egyes pártállam nevében, érdekében vagy egyetértésével a kommunista diktatúrában Magyarország ellen vagy személyek ellen elkövetett súlyos bűncselekmények elévülésének kizártságát. Ezt az alaptörvényi rendelkezést a 2011. évi CCX. törvény értelmezte [3-7. §], kimondva továbbá egyes nemzetközi jog szerint el nem évülő bűncselekmények elévülhetetlenségét is [1-2. §].
2014. december 21-én hatályba lépett azonban a büntethetőség elévülésére vonatkozó rendelkezéseket módosító 2014. LXV. törvény. Az Országgyűlés döntése értelmében az elévülhetetlen deliktumok köre bővült, így egyes nemi bűncselekmények elkövetése miatt akkor is helye van a büntetőeljárás megindításának és lefolytatásának, ha már az általános [Btk. 26. § (1) bek.], vagy a meghosszabbodott [Btk. 28. § (1a) bek.] elévülési idő is letelt. Emlékezhetünk, a büntetőkódex módosításának szükségességére a törvényhozás népjóléti bizottságának kormánypárti elnöke, Selmeczi Gabriella elmondása szerint az ún. Sipos-ügy irányította rá a figyelmet. A megfogalmazott gyanú szerint a diákjait zaklató tanár ellen ugyanis azért nem volt megindítható a büntetőeljárás, mert az elévülési idő letelte megszüntette a büntetőjogi felelősség megállapításának lehetőségét.
A jogszabályi háttér
A hatályos joghelyzetben a büntethetőség általános elévülési ideje az elkövetett bűncselekmény büntetési tételének felső határával megegyező idő, de legalább öt év [Btk. 26. § (1) bek.]. Ehhez képest határoz meg a Btk. kivételeket, többek között a tizennyolcadik életévüket be nem töltött személyek nemi bűncselekményekkel szembeni fokozott büntetőjogi védelmének biztosítása érdekében. E célkitűzés elérését a jogalkotó az elévülés szabályozásán keresztül kétféleképpen kívánja elősegíteni.
Egyrészt, a Btk. 28. § (1a) bekezdése lehetőséget biztosít az elévülési idő meghosszabbodására abban az esetben, ha a nemi deliktum sértettje az elkövetés idején a tizennyolcadik életévét nem töltötte be. Ilyen esetben az elévülés idejébe nem számít be az az időtartam, amely az elkövetéstől a sértett tizennyolcadik életévének betöltéséig eltelik, ennyivel tehát meghosszabbodik az elévülési idő. Ez a rendelkezés – büntetési tételre tekintet nélkül – valamennyi olyan nemi bűncselekmény elkövetése esetén alkalmazandó, amelyek elévülése nem kizárt.
Másrészt, az idézett módosító törvény indokolása szerint a gyermekek nagyobb védelmét szolgálja a Btk. XIX. Fejezetében szabályozott egyes nemi élet szabadsága és nemi erkölcs elleni bűncselekmények elévülhetetlenné nyilvánítása is. Az elévülhetetlenség érvényesüléséhez több konjunktív feltétel teljesülése szükséges: az elkövetett bűncselekmény
öt évi szabadságvesztésnél súlyosabb büntetéssel fenyegetett, amelynek
van sértettje,
aki az elkövetéskor a tizennyolcadik életévét nem töltötte be.
Mindezen feltételek vizsgálata akkor szükséges, ha az általános, vagy meghosszabbodott elévülési idő is lejárt, és egyfajta kisegítő lehetőségként a büntetőeljárás megindításához az elévülhetetlenségi rendelkezés alkalmazása szükséges.
Az elévülhetetlenségi rendelkezés büntetőjogi hatókörét befolyásoló tényezők
Az új törvényi rendelkezés tényleges jogi hatóköre meglehetősen szűkre szabott. A Btk. XIX. Fejezetében található bűncselekmények közül az első kritériumot ugyanis mindössze hat tényállás bizonyos alakzatai „teljesítik”. Ezek a következők:
szexuális kényszerítés minősített esetei [Btk. 196. § (2)-(3) bek.],
szexuális erőszak valamennyi alakzata (Btk. 197. §), kivéve a büntetendő előkészületet [Btk. 197. § (5) bek.],
szexuális visszaélés egyetlen minősített esete [Btk. 198. § (3) bek. a)],
kerítés egyes minősített esetei [Btk. 200. § (4)-(5) bek.],
bordélyházzal összefüggésben elkövetett gyermekprostitúció kihasználása [Btk. 203. § (4) bek.],
gyermekpornográfia egy-egy alap-, és minősített esete [Btk. 204. § (1) bek. c), (2) bek.].
Valamennyi itt felsorolt tényállás – ellentétben más nemi bűncselekményekkel (pl. kitartottság) – rendelkezik sértettel, így e követelmény nem korlátozza a jogintézmény hatókörét. További értelemszerű, a rendelkezés céljával összefüggő restrikciót jelent azonban a sértetti kör elkövetéskori életkorának tizennyolc életévben történő meghatározása. Az elkövetőnek ebben a tényben történő tévedése [vö. Btk. 20. § (1) bek.] csak akkor releváns, ha ez a cselekmény büntetőjogi értékelését úgy befolyásolja, hogy az a megváltozott minősülés folytán már nem tartozik az öt évi szabadságvesztésnél súlyosabban fenyegetett nemi bűncselekmények körébe. Példával megvilágítva, az elkövető – a körülményektől függően – akár sikeresen hivatkozhat a büntethetőség elévülésére, ha egy 11 éves sértettel létesített ugyan konszenzuális szexuális kapcsolatot, azonban tévedése következtében őt 13 évesnek gondolta. Ilyen esetben cselekménye elévülhet, hiszen az már nem szexuális erőszakként [Btk. 197. § (2) bek.], hanem szexuális visszaélésként [Btk. 198. § (1) bek.] lenne értékelendő. Ebben az esetben a büntetőeljárás a Be. 6. § (3) bek. c) pontja alapján nem indítható meg. Egyébként a sértett életkorában való tévedés az elévülés kérdését nem befolyásolja.
|
||||||||
Szintén érintheti a Btk. 26. § (3) bek. c) pontjának alkalmazását egyes nemi bűncselekmények üldözésének magánindítványhoz kötöttsége (vö. Btk. 207. §). Az elévülhetetlenség viszonylatában ez a tényező kizárólag egy bűncselekményi változatnál, mégpedig a szexuális erőszak első alapeseténél [Btk. 197. § (1) bek. a)] merül fel, feltéve, hogy nem realizálódik minősítő körülmény, és az alapesettel összefüggésben más nem magánindítványra üldözendő bűncselekményt sem követnek el (vö. Btk. 207. §). A korlátozó jelleget az jelenti, hogy a Be. 173. § (3) bekezdése alapján a magánindítvány előterjesztésére a jogosultnak az elkövető kilétéről való tudomásszerzéstől számított harminc napon belül van lehetősége. Ennek alapján az érintett tényállás vonatkozásában csak akkor bír az elévülhetetlenné nyilvánítás relevanciával, ha a sértett a rendelkezésre álló nyolc éves – vagy az elévülési idő esetleges meghosszabbodása esetén még hosszabb – elévülési idő alatt nem szerzett tudomást a szexuális erőszak elkövetőjéről, és emiatt nem tudta magánindítványát előterjeszteni. Ez utóbbi esetnek a gyakorlati relevanciája meglehetősen csekély, ezért állítható, hogy a szexuális erőszak erőszakkal vagy kvalifikált fenyegetéssel megvalósuló – egyébként a gyakorlatban leggyakrabban előforduló – alapesete vonatkozásában az eljárási kódex magánindítványra vonatkozó szabályai várhatóan leszűkítik az elévülhetetlenségi jogintézmény potenciális alkalmazási körét.
A rendelkezés várható alkalmazási lehetőségei, potenciális kihatása a joggyakorlatra
Az új jogintézmény várható kihatása a joggyakorlatra meglehetősen csekélynek tűnik. Ez a prognózis magyarázható egyrészt a fentiekben felsorolt büntető anyagi jogi korlátozó tényezőkkel, másrészt alátámasztják eljárásjogi szempontok is. Az elkövetés és a büntetőeljárás megindítása közötti hosszú idő eltelte ugyanis hátrányosan hathat az esetleges bizonyítási eljárás sikerességére, mivel a bizonyítékok elenyészésének esélye ilyen nagy időmúlás esetén kifejezetten magasnak mondható.
Mindezekre is figyelemmel jelen pillanatban csak megjósolni lehet, hogy a fentiekben felsorolt, érintett bűncselekmények közül a gyakorlatban melyek esetében lehet relevanciája az elévülés kizártságának. Véleményem szerint ebből a szempontból minden olyan tényállás szerephez juthat, ahol az elkövető és a sértett között az elkövetés idején függőségi (pl. nevelési, gondozási, hozzátartozói vagy csupán életkori különbségben megnyilvánuló stb.) viszony áll fenn, amely miatt – tartva az esetleges további következményektől – a sértett közvetlenül az elkövetést követően nem, csak a függőségi kapcsolat megszűnése után kezdeményezi a büntetőeljárás megindítását. Ez a lehetőség egyaránt felmerülhet a nemi kapcsolat konszenzussal [pl. Btk. 197. § (2) bek., 198. § (3) bek. a)] vagy kényszer alkalmazásával [pl. Btk. 196. § (2) bek.] történő kialakítása esetén, vagy akkor is, ha az inkriminált cselekmény – a kerítés tényállása [Btk. 200. § (4) bek.] keretei közé illeszkedően – prostitúciós jellegű volt, és a „futtatóval” való kapcsolat megszakadása után teszi meg a sértett a feljelentést. Ugyanilyen körülmények között juthat szerephez a gyermekpornográfia alap-, vagy minősített esete [Btk. 204. § (1) bek. c), (2) bek.] is, ha a sértett a róla készített pornográf felvétel forgalomba hozataláról, készítéséről csak az általános elévülési idő lejárta után szerez tudomást.
