Én is jogászdíjas vagyok! – Interjú az adójog kategória győztes csapatával


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Cikksorozatunkban beszélgetéseket olvashatnak a 2019-es Jogászdíj kategóriáinak győzteseivel. Az ötödik részben a Jalsovszky Ügyvédi Iroda csapatának tettük fel kérdéseinket.

Az irodájuk 2019-ben harmadszor képviseltette magát a Jogászdíjon. Miért tartják fontosnak, hogy rendszeresen részt vegyenek a pályázaton, miben látják az elismerés jelentőségét?

Dr. Csővári István (Cs. I.): Sok szakmának létezik hasonló éves megmérettetése, a jogászság számára azonban korábban nem állt rendelkezésre ilyen lehetőség. Öröm számunkra, hogy az a szereplő, akinek a termékei szerintünk a leginkább egybeforrnak hivatásunk munkájával, megszervezte ezt. A tény, hogy egy ennyire mérvadó szolgáltató állt be a kezdeményezés mögé, hitelességet is biztosít a rendezvénynek. Úgy érezzük, hogy ha egy adott évben jelentkezünk valamilyen innovatív projekttel, abba megéri befektetni az energiát, hiszen itt ténylegesen a legjobbat díjazzák, s nem a pályázók presztízsfokozatát.

Milyen várakozásokkal léptek be a Hilton Budapest City-be és milyen élményekkel távoztak?

Dr. Gondi Anilla (G. A.): Előzetesen nem volt bennünk különösebb izgalom, de aztán amikor ott ül az ember a díjátadón és hallgatja az előtte lévőket, mindez drasztikusan megváltozik. Nagyon jól éreztük magunkat a gálán, s nekem személy szerint már a torkomban dobogott a szívem közvetlenül azelőtt, hogy megtudtuk, mi nyertünk.

A beadott pályázatuk középpontjában a munkavállalói résztulajdonosi program (MRP) áll. Mi az oka, hogy éppen ezt választották?

Cs. I.: Ezt érzékeltük a leginkább innovatív projektnek azok közül, melyeken az elmúlt évben dolgoztunk, s megvizsgáltuk azt is, hogy mindenben megfeleljen a pályázati kiírás szempontjainak. Korábban ajánlásokat is készítettünk a témában a jogalkotónak, amiket el is juttattunk a Pénzügyminisztériumhoz. Az MRP-khez hasonló konstrukciók a nyugat-európai országokban kiterjedten vannak szabályozva, s bár napjainkra hazánkban is történt már e tekintetben előrelépés, még mindig van hova fejlődni, hogy ez az intézmény ne tűnjön úgymond egzotikumnak. A magyarországi szabályozás bizonyos részletszabályok miatt az eladásra szánt cégeket érintő részesedésjuttatási konstrukciók kapcsán nem tudja célját hatékonyan megvalósítani, s mi azon voltunk, hogy jogértelmezéssel és strukturálással elérjük mindezt. Kihívásokkal teli folyamat volt, és azt gondoltuk, hogy sikerült olyan hozzáadott értéket produkálnunk, ami kiemeli ezt a munkát a többi közül.

G. A.: Ennél a témánál ráadásul az ügyfélkör, a startup-ok világa is innovációt kíván, s a konkrét kliens maga is hajlott az újszerű megoldásokra, ezáltal megkönnyítette a munkánkat.

Miért lehet előnyös egyáltalában egy ilyen program?

Cs. I.: Az szja-törvény kimondja, hogy alapvetően természetben adott munkabérnek kell tekinteni a munkáltató által a munkavállalónak juttatott részvényt vagy üzletrészt. Ez alól az MRP kivétel, melynek lényege, hogy a munkavállaló egy önálló, munkáltatón kívüli jogi személyen keresztül jut részesedéshez a saját foglalkoztatójában. Ennek adóoptimalizációs vetülete is van, hiszen ebben az esetben a dolgozó a jövedelmét nem munkabérként, hanem részvényeladáson realizált nyereségként kapja, ennek adózása pedig lényegesen kedvezőbb, mint a bérjellegű jövedelemnek. A tulajdonosi státusz és az alacsonyabb adóteher olyan erős tényezők, melyek okán egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek az MRP-k.

Az MRP-szervezet valahol egy holdingcégként funkcionáló kft. és egy alapítvány között található félúton, nem a Cégjegyzékbe kerül bejegyzésre, hanem a Törvényszék tartja nyilván, ugyanakkor tagsága és ügyvezetése van, önállóan képes jogviszonyokban részt venni.

Hogyan vélekednek az MRP jogi környezetéről?

G. A.: Az MRP-re vonatkozó jogi szabályozás az utóbbi években jelentősen átalakult. A szabályozás azonban még nem érte el azt a szintet, hogy betöltse a szerepet, amit a jogalkotó előzetesen szánt neki. Az MRP-törvény első módosítása különféle visszaélésszerű „agresszív struktúráknak” engedett teret, mely tendenciát a Pénzügyminisztérium igyekezett megfékezni. Ezzel viszont átesett a ló túlsó oldalára, és a jogszabály szellemének megfelelő MRP-szervezetek szenvedték meg a közbeavatkozást. Emiatt is kellett olyan innovatív ötletekkel, jogi megoldásokkal előállni, amely lehetővé tették, hogy a jogszabály szellemének megfelelő struktúrák a technikai szabályoknak is eleget tegyenek.

Mi a pályázatukban szereplő, startup-okra szabott modelljük lényege?

Cs. I.: Az MRP-törvény alapvetően nagyon sok helyen túlszabályoz, és nem engedi érvényesülni az olyan struktúrákat, melyek arra irányulnak, hogy munkavállalókat a tipikusan eladásra szánt cégek (ilyenek a startup-ok) eladásából származó nyereségből részesítsék. A modellünk sajátossága abban áll, hogy előbbi ellenére mi megteremtettük ennek a jogszerű lehetőségét, így szabadítva ki a törvény „palackba zárt szellemét”.

Gyakoriak a dolgozói résztulajdonosi programmal kapcsolatos ügyek, jogviták az ügyvédi irodák életében?

Cs. I.: Úgy látjuk, hogy ez egy rendkívül komplex terület. Szerencsére ilyen tekintetben sajátos és kiterjedt szakértelemmel rendelkezik az irodánk. Ezen ügyek kapcsán magas szinten kell érteni a társasági joghoz, a munkajoghoz, az adójoghoz és a számvitelhez egyaránt, s az ezekkel az esetekkel foglalkozó kollégáink mindegyike rendelkezik is a szükséges kompetenciákkal.

Hogyan alakulhat a megoldásuk utóélete?

G. A.: Mivel az egész modell eleve a jogszabályi átalakulásra reagált, így a normakeretek változásához alkalmazkodva idővel biztosan szükségszerűek lesznek változtatások, adaptívan akár az MRP-törvényhez, akár például a NAV vagy a Pénzügyminisztérium rendeleteihez.

Mi lehet a legfőbb üzenet a jövő pályázóinak?

Cs. I.: A díjazottak köre már az első évben is azt demonstrálta, hogy nem neveket és karriereket, hanem innovatív megoldásokat díjaznak, s akár egy kis ügyletnek is óriási jelentősége lehet. Pályázásra biztatom azokat, akik úgy érzik, hogy hozzátettek a jogi szakma megújításához a meghirdetett területeken, hiszen alapvetően ez viszi előre ezt a hivatást.

A Jogászdíjról, a további nyertesekről és a 2019-es díjátadóról többet megtudhat, ha ellátogat a Jogászdíj hivatalos weboldalára ide kattintva!


Kapcsolódó cikkek

2024. április 18.

A technológia által támogatott joggyakorlat jövője: az AI precizitása egyensúlyba kerül az emberi szakértelemmel

A jog kritikus válaszút előtt áll, ahol egyensúlyba kell hoznia a nagy nyelvi modellek szabályalapú, algoritmikus és adatvezérelt logikáját az ember értelmező, stratégiai és empatikus gondolkodásmódjával, a mesterséges intelligencia által generált eredményeket az emberi szakértelemmel párhuzamosan alkalmazva az ügyfelek problémáinak átfogó kezelése érdekében.

2024. április 17.

Digtális megfelelés: Miért nem működnek a régi rutinok, és ez miért fájdalmas?

A digitális gazdaságban mind többen érezzük úgy, hogy általános közérzetünket minden téren meghatározza, hogy a régi és bevált rutinokat újra és újra felül kell vizsgálnunk. Ahogy Kahnemann mondaná, a gyorsról a lassú gondolkodásra kell váltanunk. A rutin lényege pedig éppen abban rejlik, hogy felgyorsítja és „fájdalommentesíti” az ismétlődő döntési szituációk megoldását. Különösen nagy kihívás, miközben a figyelmünket ezer csatornán felfoghatatlan számú inger bombázza. Ne felejtsük el, hogy az időnk és figyelmünk az egyik legnagyobb gazdasági értékké vált.

2024. április 17.

Miért (ne) antropomorfizáljuk a generatív mesterséges intelligenciát? – 1. rész

Úgy tűnhet, a mesterséges intelligencia napjainkban egyre inkább az emberhez hasonlóvá kezd válni. Ennek hátterében a tudomány fejlődésének természetes következményei és néha tudatos emberi döntések állnak. Milyen jelenségek állnak a folyamat mögött, és hogyan fogja ez a trend befolyásolni a mindennapjainkat a közeljövőben?