Felelősség, franchise, fidúciatilalom a Ptk.-ban – Dr. Vékás Lajossal és Dr. Gárdos Péterrel beszélgettünk (II. rész)


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Hogyan lehet egy jelenleg még nem létező követelést átruházni? Mi a helyzet a régi és az új Ptk. esetén a végrendeletekkel? Jogbérlet vagy franchise? Az interjú mai részében további érdekes polgári jogi kérdésekről olvashatnak.

Folytatjuk a beszélgetést Dr. Vékás Lajossal és Dr. Gárdos Péterrel, a Ptk. Nagykommentár szerkesztőivelAz előző részben szó volt a Ptk. írásbeliségére vonatkozó szabályairól, a felsőbírósági gyakorlat fontosságáról, és a digitális átalakulás polgári jogi vetületeiről.  

Ebben a részben – többek között – megismerhetik szerződésszegési kártérítési felelősség kimentési feltételrendszerérőla faktoring és a franchise intézményéről, a régi-új Ptk. alapján készült végrendeletekről, és a jövőbeli követelések átruházásának elméleti és gyakorlati problémáiról szóló szabályozási érdekességeket, és a szerkesztők rövid szakmai véleményét ezekben a kérdésekben. 

A szerkesztői feladatokon túl szerzőként is jegyzik a Nagykommentárt. 
Nem felsorolva az összes témát, Ön főképp a szerződések általános szabályairól és az öröklési jogi részekről írt. A szerződésekkel kapcsolatban mely kérdések, §-ok okozzák általában a legnagyobb fejtörést? 

Dr. Vékás Lajos

Dr. Vékás Lajos

Dr. Vékás Lajos (V.L.): A szerződésszegési kártérítési felelősség szabályainak változásához kapcsolódó kérdéseket emelném ki. Ismeretes: Ptk. két döntő ponton szakított az egységes kártérítési jog rendszerével. Eltérő alapra helyezte a kimentést a kontraktuális és a deliktuális kártérítési felelősség esetében, és ugyancsak különböző szabályokat állapított meg a megtérítendő kár feltételeinél. A koncepcionális változásnak az az alapvető oka, hogy a kontraktuális felelősséget egy önként, tudatosan, átgondoltan vállalt szerződéses kötelezettségvállalás megszegése alapozza meg; ez a feltétel a deliktuális kárfelelősség esetében hiányzik. A Ptk. ezért a szerződésszegési kártérítési felelősség szabályozásánál megszigorítja a szerződésszegő fél kimentését (6:142. §), elszakítva azt a deliktuális felelősség körében változatlanul megtartott felróhatósági elvtől (6:519. §). Ezt ellensúlyozza ugyanakkor azzal, hogy a szerződésszegő fél által a szerződéskötéskor előrelátható károkra korlátozza a megtérítendő következménykárok és az elmaradt haszon mértékét (Ptk. 6:143. §). A két változtatás szorosan összefügg egymással; a megszigorított, objektív alapú kimentés és a kártérítés nagyságának korlátozása egészséges egyensúlyi helyzetet teremt a szerződő felek közötti kockázatmegosztás terén. Az eddigi felsőbírósági gyakorlat – az új Ptk. Tanácsadó Testület véleményétől is támogatást kapva – helyesen alkalmazza az új szabályokat. A kommentárban részletesen bemutatom az ide kapcsolódó judikatúrát. Itt csak egy kérdésre utalnék. A szerződésszegésért való kártérítési felelősség kimentési feltételrendszere – eredményében – nem különbözik a fokozott veszéllyel járó felelősség alóli kimentés feltételeitől. A bírósági ítéletek – helyesen! – ellenőrzési körön belül jelentkező elháríthatatlan körülmény (belső vis maior) esetén ugyanúgy nem teszik lehetővé a kontraktuális kárfelelősség alóli kimentést, mint veszélyes üzemi felelősség esetében.  

Az öröklési jognál utal arra a bevezetőben, hogy „A Ptk. által bevezetett változások évtizedekig felvetnek majd a Ptk. és az 1959-es Ptk. szabályainak egymás mellett éléséből adódó problémákat.” Van, ami már ennyi idő – szűk 7 év elteltével – is látszódik, vagy ez még nem jelentős? 

V.L.: A végrendeletek alaki és anyagi érvényessége terén valóban még sokáig fennállhat a két kódex időbeli párhuzamossága és ütközése. A Ptké. főszabályként a végrendelet keltét tekinti vízválasztónak [58. § (1) bek.]. De – a favor testamenti elvét követve – a 2014. március 15-e előtt kelt végrendelet érvényességét is az új szabályok szerint kell megítélni, ha a végrendelet a Ptk. szerint érvényes lenne, és az öröklés a Ptk. hatálybalépése után nyílt meg [58. § (2) bek.]. Ez a szabály alkalmazható mindenekelőtt ott, ahol a Ptk. enyhítette a követelményeket az írásbeli magánvégrendeletek alaki érvényességénél, nem kívánva meg a keltezés helyének feltüntetését és azt sem, hogy a több különálló lapból álló holográf végrendelet minden lapját a végrendelkezőnek alá kelljen írnia. Ugyanez a Ptké. elvi megoldása az öröklési szerződés érvényességét (63. §) és az utóöröklés szabályait (59. §) illetően is. Más a helyzet a szóbeli végrendeletnél, amelynél az új kódex két szempontból is szigorít az 1959-es Ptk.-hoz képest: szigorúbb a szóbeli végrendelet tételének kiinduló alapfeltétele (7:20. §), és a szóbeli végrendelkezés feltételéül szolgáló helyzet megszűnése után harminc napra korlátozódik a szóbeli végrendelet hatálya (7:45. §). Ezeket a szigorító rendelkezéseket nem lehet visszaható hatállyal alkalmazni; azokat tehát csak a Ptk. hatálybalépése után tett szóbeli végrendeletekre szabad alkalmazni, akkor is, ha az öröklés a Ptk. hatálybalépése után nyílik meg (61. §). 

Ahogy a kommentár bevezetőjében fogalmaz, úgy tűnik, hogy a magánjogot átfogó jelleggel ma még az Unión belül is csak tagállami szinten lehet kodifikálni. Az EU többi tagállamában mennyire jelentősek most az ilyen jellegű kodifikációs törekvések? 

V.L.: Megállapításomat igazolja, hogy a „Közös Európai Adásvételi Jog” (CESL) szabályozására vonatkozó 2011-es rendelet-javaslatot 2015-ben hat tagállam alaposan és részletesen indokolt közös ellenzésére hivatalosan vissza kellett vonni. Ami pedig a tagállami kodifikációkat illeti, Hollandiában (1992/2003/2011), Litvániában (2001), Romániában (2011) és Csehországban (2014) új polgári törvénykönyvet alkottak és léptettek hatályba, Lengyelországban és Szlovákiában pedig ugyancsak tagállami szinten törekszenek erre.  

Ön írta – többek között – az engedményezéshez, a jogbérleti (franchise) szerződésekhez tartozó részekhez, és a biztosítéki szerződésekhez a magyarázatot.
A franchise szerződések rendelkezéseinél olvashatjuk, hogy megannyi definíció és nézőpont létezik, ebből a Ptk. képvisel egyet, törvényi szinten. Mi a meglátása, a gyakorlatban az ilyen jellegű jogviszonyt létrehozni kívánó partnereknek megfelelő a nyelvújító „jogbérlet” kifejezés és a mögöttes jogszabályi tartalom? 

Dr. Gárdos Péter

Dr. Gárdos Péter

Dr. Gárdos Péter (G.P.): Nagyon izgalmas kérdés, hogy egy Ptk.-n kívüli szerződéstípus mikor érik meg arra, hogy az a Ptk. absztrakciós szintjén szabályozható legyen. Ehhez szerintem az szükséges, hogy az adott szerződés a Ptk.-ban szabályozott többi szerződéstől jól elhatárolható legyen, és alapvetően kialakult legyen, hogy a szerződéstípus esetén a felek jogai és kötelezettségei hogyan alakulnak. Azt gondolom, hogy ez alapján a Ptk. szabályozási kísérletei közül vannak jobban és kevésbé jobban sikerültek. 

Bár a gyakorlatban, és részben a jogirodalomban is vitákat váltott ki, szerintem helyes, hogy a Ptk. szabályozza a faktoringot és a pénzügyi lízinget. Mindkét esetben jól kialakult tartalommal bíró szerződéstípusokról beszélünk. Kétségtelen, hogy a Ptk. máshogy definiálja ezeket a szerződéseket, mint az a gyakorlatban megszokott volt. De ennek pusztán az az oka, hogy az eredeti formájukban ezek a szerződések annyiféle jogviszonyt fednek le, hogy azok egyben nem szabályozhatóak. Pusztán példaként: a gyakorlatban létezik olyan faktoring, ahol a vevő megszerzi a követelést és viseli annak a kockázatát, hogy a követelés kötelezettje teljesít-e, de létezik olyan faktoring is, ahol a teljesítés kockázata az átruházónál marad. A Ptk. – szerintem – két megközelítés közül választhatott. Az egyik lehetőség, hogy a Ptk. nem szabályozza a faktoringot, hiszen ennyiféle típusra nem adható egységes szabály. A másik irány, és a Ptk. ezt választotta, hogy megvizsgáljuk, hogy ezek közül a típusok közül melyik az, ami eltér a Ptk. szabályaitól, és csupán azt szabályozzuk. A faktoring kapcsán ezt a megkülönböztető ismérvet a Ptk. a visszkeresetes faktoringban találta meg, így a Ptk. ezt a típust szabályozza. Ügyvédként úgy látom, hogy a gyakorlat tudott alkalmazkodni az új megközelítéshez. 

Ettől eltérőnek látom franchise kérdését. A jogalkotó – nemzetközi szabályozási minták alapján – azt gondolta, hogy a franchise-nak kialakult egy olyan magja, ami lehetővé teszi a polgári jogi szabályozást. A jogalkotó természetesen nem azt gondolta, hogy a franchise csupán annyi lenne, mint amit a Ptk. szabályoz, de úgy tűnt, hogy a Ptk.-n kívül rekedő kérdéseket a felek továbbra is megfelelően rendezhetik. Úgy látom, hogy itt a Ptk. szabálya nem segített a gyakorlaton. Úgy tűnik, hogy ezeket a szabályokat a felek ignorálják, a rendkívül részletes szerződések mellett a Ptk. modellszabályai nem jutnak valódi jelentőséghez. Erre tekintettel tartok tőle, hogy Vékás Professzor Úr remek nyelvújítási kísérlete nem fog elterjedni. 

Jövőbeni követelésen alapított zálogjoggal biztosított követelések versus jövőbeni követelés engedményezésével biztosított követelések: a kommentárban elég részletesen olvasható a jövőbeli követelések átruházása. Beszélne erről, és az ehhez kapcsolódó, gyakorlatban előforduló problémákról? 

G.P.: A jövőbeli követelésekkel kapcsolatban mind az elméletben, mind a gyakorlatban több probléma is felmerült. Az elméleti probléma alapja a következő: hogyan lehet egy jelenleg még nem létező követelést átruházni? Praktikus nyelvre lefordítva a kérdést: ha az engedményező a jövőben megkötendő bérleti szerződésekből fakadó követeléseit engedményezi, majd ezt követően fizetésképtelenné válik, akkor a követelés az engedményező vagy az engedményes vagyonába tartozik-e.  

E kérdés megválaszolását megnehezítette, hogy az 1959-es Ptk. alapján nem volt teljesen egyértelmű válasz arra a kérdésre, hogy az engedményezés esetén az úgynevezett elkötelező ügylet (például az adásvételi szerződés, amelyben az eladó kötelezettséget vállal az átruházásra) és a rendelkező ügylet (amellyel a felek ezt a kötelezettséget teljesítik) elkülöníthető-e. A Ptk. erre egyértelmű választ ad: ahogy eladhatom a még meg nem termett búzámat, úgy eladhatom a még meg nem kötött szerződésből majdan fakadó követelésemet. A követelés azonban az engedményezéssel csak akkor szállhat át az engedményes vagyonába, amikor az a jogviszony, amelyből a követelés fakadni fog, már létrejött. 

A másik probléma a követelések biztosítéki célú engedményezéséhez kapcsolódott. A bíróságok már néhány évvel a rendszerváltást követően szembesültek azzal a problémával, hogy ha elismerik a jövőbeli követelések biztosítéki célú engedményezhetőségét, akkor a biztosítéki célú engedményes minden más hitelezőt „beelőz” az adós fizetésképtelensége esetén. Erre a kérdésre a Ptk. a fidúciatilalom sokat vitatott szabályával reflektált. A Ptk. eredetileg abból indult ki, hogy kevés értelme van részletes, az adós, a hitelező és az adós további hitelezőinek az érdekeit kiegyensúlyozó, eltérést nem engedő zálogjogi szabályokat alkotni, ha a felek szabadon kiköthetnek olyan dologi biztosítékot, amely a zálogjognál erősebb jogokat biztosít a hitelezőnek. A Ptk. ezért eredetileg az ilyen biztosítékokat semmisséggel szankcionálta. A Ptk. felülvizsgálata során e szabályt a jogalkotó leszűkítette azokra az esetekre, ahol a biztosítékot fogyasztó nyújtja. Bár a fogyasztóvédelem kétségtelenül fontos jogalkotói szempont, azt gondolom, hogy e körben ez a szűkítés nem helyes. Ahogy arra előbb utaltam, a zálogjogi szabályozás feladata nem csupán a zálogjogosult és a zálogkötelezett, hanem az adós többi hitelezője érdekének a kiegyensúlyozása. A többi hitelező helyzetét a Ptk.-nak attól függetlenül védenie kellene, hogy a fiduciárius biztosítékot fogyasztó nyújtja-e. 

Zárójelben jegyzem meg, hogy a 2016-os módosítást követően utóbb tovább változtak a fiduciárius biztosítékokra vonatkozó szabályok. A jogalkotó ugyanis – helyesen – felismerte, hogy nem helyes a fiduciárius biztosítékok jogosultjait a zálogjognál kedvezőbb helyzetbe hozni az adós felszámolása során. 2017-ben így került a csődtörvénybe több szabály, amelyek a zálogjoggal azonos helyzetbe hozzák a biztosítéki célú vételi jogot, illetve jog és a követelés biztosítéki célú átruházását. Sajnálatos, hogy a csődtörvény felsorolása nem teljes. Érthetetlen módon kimaradt a szabályozásból a biztosítéki célú tulajdonátruházás. 

Megjelent a Nagykommentár a Polgári Törvénykönyvhöz

Szintén egy érdekes téma a kezesség mint biztosítékMelyek ennek a gyakorlati veszélyei, és mit lehet tudni a sortartási kifogás legújabb bírói gyakorlatáról? 

G.P.: A régi Ptk. bírói gyakorlatából úgy tűnt, hogy a kölcsönszerződések megkötése során a kezességi szerződés aláírását nem előzte meg kellő körültekintés. A jogesetek azt tükrözik, hogy a kezesek úgy vállaltak kezességet, hogy nem voltak teljes mértékben tisztában a kötelezettségvállalásuk tartalmával. A Ptk. ezért több ponton változtatott a kezesség szabályozásán, így többek között megváltoztatta, hogy mikor minősül készfizetőnek és mikor sortartónak a kezesség, azaz a kezes hivatkozhat-e a jogosulttal szemben arra, hogy a jogosult nem kísérelte meg a követelést a főkötelezettel szemben behajtani. Talán még jelentősebb az a változtatás, amely a fogyasztókat védi. E körben a Ptk. két követelményt is támaszt. Egyrészt a jogosultnak tájékoztatnia kell a kezességi szerződés megkötését megelőzően a kezest arról, hogy a kezességgel milyen jogok és milyen kötelezettségek járnak. Másrészt a jogosult köteles a kezest a kötelezett helyzetéből vagy a kötelezettség természetéből fakadó, a hitelező előtt ismert különleges kockázatokról is tájékoztatni. Ha tehát a jogosult tisztában van a kötelezett megroggyant anyagi helyzetével, ezt nem hallgathatja el a kezes elől. Ráadásul, hogy ezek a szabályok valódi védelmet nyújtsanak, a tájékoztatás elmulasztása esetén a kezes jogosult a szerződéstől határidő nélkül elállni. Ez a szabály egy további szempontból is érdekes. Miközben Vékás Professzor Úr meggyőzően mutatott rá az uniós fogyasztóvédelmi irányelvek Ptk.-ban történő átültetésének a nehézségeire, addig a Ptk. más pontokon – uniós kötelezettség nélkül – több új fogyasztóvédelmi rendelkezést is megfogalmazott. Ilyen fogyasztóvédelmi szabály található a kezességi szerződés mellett a garancia és a zálogjog körében is. 

Mindketten oktatnak jogi karokon. Még nem dőlt el a joghallgatók és az oktatók között, hogy tanulni, vagy tanítani nehezebb a polgári jogot – vagy gyakorló jogászként alkalmazni. Hogyan segíthet a kommentár a még csak tanuló, és a már végzett, ezen a területen dolgozó jogászok számára? 

V.L.: A kommentár elsősorban a gyakorló jogászokat hivatott segíteni. Meg kell említenünk ugyanakkor, hogy a polgári jog nem minden területén állt nyomban rendelkezésre írásbeli tananyag. Így volt ez különösen amiatt, hogy a Ptk. szabályait már a törvény hatálybalépése előtt tanítani kezdtük, és ebben az időszakban, sőt esetenként a hatálybalépés után még évekig várni kellett az új tankönyvekre. Ezekben az években a mi kommentárunk pótolta a tankönyvet is. A polgári jog egyes területein még ma is ez a helyzet. Tapasztalatunk szerint a hallgatók zöme a kommentárból is fel tud készülni, különösen a záróvizsgára való tanuláshoz jelent jó segédeszközt. Gyakorló jogászoknak egy tanácsom lenne: ne csak a konkrét eset megoldásához alkalmazandó paragrafus/bekezdés magyarázatát olvassák el, hanem vegyék figyelembe az adott törvényhely normatív környezetét és annak kommentálását is. Ehhez kívánunk segítséget adni a Nagykommentárban alkalmazott keresztutalásokkal.    

G.P.: Kommentárhasználóként gyakran futunk bele abba, hogy egy adott apró kérdésre keressük a választ, és bosszankodva észleljük, hogy a kérdésre a kommentár nem válaszol. Bár kétségtelen, hogy jó lenne, ha egy kommentár minden felmerülő kérdésre választ adhatna, de vélhetően ez nem reális elvárás. Szerintem egy jó kommentár megvilágítja azt a célt, amelyet a jogalkotó a rendelkezéssel el kívánt érni, bemutatja a rendelkezéssel kapcsolatban a jogirodalomban és a joggyakorlatban kialakult értelmezéseket, problémákat, és ezek segítségével támpontot ad a rendelkezés értelmezéséhez. Bízom benne, hogy ennek az elvárásnak a kommentárunk eleget tesz. 

Attól tartok, hogy még egy kiváló kommentár sem pótolhatja az egyetemi tankönyveket. A kommentár ugyanis szükségszerűen a hatályos törvény normaszövegére fókuszál. A jó tankönyvek ennél magasabb absztrakciós szinten mozogva az adott terült dogmatikáját, rendszertani összefüggéseit segítenek megérteni. Azt feltételezem, hogy a kommentárunk az egyetemi hallgatók számára abban lehet segítség, hogy a tankönyv megismerését követően egyes kérdésekben jobban elmélyüljenek, akár a tanulás, akár például egy évfolyamdolgozat kapcsán. 

Végül zárásképp: felidéznék, hogy joghallgató korukban mi vezette Önöket a polgári jog területére?   

V.L.: Az egyetemen a tételes tárgyak közül az én szememben azonnal és versenytárs nélkül a polgári jog vitte el a pálmát. Ebben a szabályok logikussága, a tárgy rendszerének világossága és viszonylagos ideológiamentessége mellett professzoraim: Világhy Miklós és Eörsi Gyula ragyogó előadásai játszottak döntő szerepet. Bár már másutt elmondtam, hadd ismételjem meg itt is a Polgári Jogi Tanszékre kerülésem rövid történetét. Világhy valamennyi előadásán részt vettem (nemcsak azért, mert ez akkoriban kötelező volt), és szorgalmasan jegyzeteltem. Másodéves koromban, az első polgári jogi kollokviumon, amelyen ő vizsgáztatott bennünket, az egyik kérdésem a joggal való visszaélés volt, amelyet kivételesen nem ő adott elő, hanem Sárándi Imre tanár úr, aki e témából írta disszertációját. Úgy éreztem, hogy ez nem volt szerencsés tételhúzás, mert így nem tudom bizonyítani, hogy folyamatosan követtem a professzor előadásain elmondottakat. A felkészülési idő alatt azonban egy olyan mentő ötletem támadt, amely talán meghatározó volt további pályámra. Eszembe jutott, hogy Sárándi előadásán tárgyalt egyik francia elmélet ugyanolyan merev érvekkel vetette el a joggal való visszaélés általános kategóriájának létjogosultságát, mint egy, a Világhy által előadott joghézag-témához kapcsolódó elmélet a joghézag létét. A magatartás vagy jogos, vagy jogellenes, a kettő között nincs átmenet – szólt Planiol verdiktje a joggal való visszaélésről; a jog vagy szabályoz egy életbeli tényállást, vagy nem, ezért joghézagról fogalmilag nem lehet beszélni – ítélt egy német szerző a joghézagról. Amikor ezt az érveléslogikai összefüggést előadtam feleletemben, Világhy felemelte fejét (vizsgáztatás közben egyébként mindig inkább az asztalra vagy az asztal alá irányult tekintete), elkérte az indexemet, minden további kérdés nélkül beírta a jelest, és a következő félévtől meghívott demonstrátornak. 

G.P.: Édesapám polgári joggal foglalkozott előbb jogtanácsosként, majd ügyvédként. Bár a pályaválasztással kapcsolatban soha nem presszionált, kétségtelen, hogy a látott minta jelentősen befolyásolt. Ugyancsak meghatározók voltak az egyetemi tanáraim: Harmathy Attila, Vékás Lajos, Kisfaludi András és Menyhárd Attila. Az ő előadásaik, szemináriumaik alapvetően befolyásolták a választásomat. A polgári jogban mindig is lenyűgözött a szabályozás zárt rendszere, amely lehetővé teszi, hogy a felmerülő, akár kifejezett szabállyal nem rendezett problémákra koherens választ adhassunk. 

A cikk a Wolters Kluwer Hungary Kft. termékeire/szolgáltatásaira vonatkozó reklámot tartalmaz.


Kapcsolódó cikkek