Folyik tovább a jogvita a felvidéki jogfosztottak ügyében

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Beszélgetés dr. id. Lomnici Zoltánnal, az Emberi Méltóság Tanácsa elnökével, a Kúria tanácselnökével.

A határon túli magyarok sorsa évtizedek óta foglalkoztatja, és nem mulasztja el az önzetlen segítségnyújtást sem. 2013 októberében pert indított, amiért az Európai Parlament petíciós bizottsága indokolás nélkül levette napirendjéről a szlovák állampolgársági törvény elleni beadványát, mely szerint elveszíti a szlovák állampolgárságát az, aki felveszi egy másik országét. Sajnos szeptember 17-én nem született döntés a Kassán székelő taláros testület részéről. Ön szerint mikor várható, hogy jogszerűen rendeződjön az ügy?

Dr. id. Lomnici Zoltán 1979-ben végzett az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán, majd fogalmazóként, 1981-től bírósági titkárként dolgozott a Pesti Köz­ponti Kerületi Bíróságon. 1982 májusától bíróként tevékenykedik. 1991. május 1-jén nevezték ki a Legfelsőbb Bíróságra, a Közigazgatási Kollégiumba, először 5 évig főtitkár volt, majd elnökhelyettes, majd 2002-ben elnökké választotta az Országgyűlés 99%-os többséggel. 1998. február 1-jétől főtitkárként az igazgatási szervek irányítása mellett szóvivői feladatokat is ellátott. 2002-ben az év szóvivője lett. 1999. április 1-jétől tanácselnök. 2010. március 31-étől az Emberi Méltóság Tanácsa nemzetközi civil szervezet elnöke. 2011-ben megkapta a Radnóti Miklós antirasszista díjat, a Francia Becsületrend lovagkeresztje kitüntetést is a Francia Köztársaság elnökétől. Az Európai Unió legfelsőbb bírósági elnököket tömörítő szervezete 2004-ben Párizsban alelnökké választotta, és egy ízben újraválasztották. A Legfelsőbb Közigazgatási Bíróságok és Államtanácsok Nemzetközi Szervezete madridi közgyűlésén az igazgatótanács tagjává választották, és Bangkokban újraválasztották. Több tucat könyv szerzője és társszerzője. Jelenleg a ­Kúria tanácselnökeként pénzügyi pereket tárgyal. Szabadidejében minden energiáját a határon túli magyarok ügyeire fordítja.

A történet úgy kezdődött, hogy a Szlovákiában élő, akkor 99 esztendős, ma 102 éves ­Tamás Ilonka néni megkeresett, és kérte, hogy nemzetközi fórumok előtt képviseljem, mert miután felvette a magyar állampolgárságot, szülőföldjén minden jogától megfosztották. Megszüntették állandó bejelentett lakcímét, érvénytelenítették a személyi igazolványát, megvonták a szavazati jogát, és az ingyenes egészségügyi ellátást is megtagadták tőle és leányától.

Emlékezetes, hogy hét felvidéki magyar vállalta a nyilvánosság előtt is, hogy élt a magyar honosítási törvény adta lehető­ségekkel, és a bejelentést követően velük szemben megindult a hatósági hajsza. Az egyik tanártól például az első osztályos tanulóknak tartott tanórán próbálták meg állig felfegyverzett rendőrök elvenni a személyi igazolványát.

Összesen 886 személyt fosztottak meg a szlovák állampolgárságtól, olyanokat, akik cseh, német, osztrák vagy amerikai állampolgársággal rendelkeznek. Közülük több mint 50 magyar nemzetiségű.

Felejtse el a Jogtár Csütörtököt! Az új Jogtár egyes előfizetési konstrukciói mellé most táblagépet adunk! További részletekért kattintson »

Ez nem igazán a magyarokra jelent hátrányt?

Ezt a jogszabályt a magyarok ellen hozták, mert amikor a magyar Országgyűlés elfogadta a honosítási törvényt, reá válaszul született ez a jogszabály. A személyi iga­zolványokat érvénytelenítették, törölték az érintetteket a lakcímnyilvántartásból, nem szavazhattak. Az a tény, hogy Ilonka néni és leánya esetében az ingyenes orvosi ellátást is megvonták, sőt az orvosi kezeléstől is elzárkóztak, azt bizonyítja, hogy el akarták rettenteni elsősorban a magyarokat a magyar állampolgárság tömeges felvételétől. A döntés ellen nem lehetett bírósághoz fordulni, ami a jogorvoslathoz való jogot sértette. Ilonka néni lánya infarktust kapott, és először azt közölték, hogy több száz euróba fog kerülni a kezelés, noha a szociális biztosítást egész életében fizette, majd a kardiológus felsőbb utasításra az utókezelést nem vállalta még pénzért sem, arra hivatkozva, hogy Anikó nem szlovák állampolgár. Az ­átélt izgalmak következtében Ilonka néni ­leánya néhány hónap múlva elhunyt.

Amikor először találkoztam Ilonka nénivel, elmondtam neki, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságán nehéz eredményt elérni, mivel az Európai Tanács és az Európai Unió is lehetővé teszi, hogy a tagállamok kizárják a kettős állampolgárságot. Abba tudtunk kapaszkodni, hogy a szlovák Alkotmány szerint nem lehet megfosztani senkit a szlovák állampolgárságtól.

Gubík Lászlóval, a Via Nova Ifjúsági Csoport elnökével közösen aláírtunk egy petí­ciót, amelyet az Európai Parlament petíciós bizottsága be is fogadott, majd több hónap után az ülés napját is kitűzték. Az Európai Parlamentben zárt tárgyalást rendeltek el, rendészeti úton távolították el a teremből a felvidéki magyar jogfosztottakat. Az ülés elején bejelentették, hogy minden petíciót aláíró személy 5 percben kifejtheti az álláspontját. Jómagam elmondhattam a beszédemet, de tekintettel arra, hogy elhúzódott a vita, a tolmácsok egyszerűen hazamentek, ezért Gubík László petíciós jogával nem élhetett, sérült a nyelvhasználati jog. Hosszú vita után az a döntés született, hogy a szlovák Alkotmánybíróság határozatát követően térnek vissza a jogsértések további kivizsgálására.

Ezt követően Pavol Paška, aki a (Smer-SD) szélsőséges párt képviselője volt, helyettesként részt vett a koordinátori testület ülésén, ahol van egy olyan szabály, hogy a koordinátorok javasolhatják: bizonyos ügyeket minden vita és tanácskozás nélkül vegyenek le napirendről. A képviselő az általam szerkesztett petíció számát is fölvetette a listára, így azt a következő ülésen minden vita és indok nélkül levették a napirendről.

Tekintettel arra, hogy nem indokolták meg, vajon miért tartanak zárt ülést, miért küldik ki a jogfosztottakat és a sajtó képviselőit a teremből, továbbá minden ok nélkül megszüntették az eljárást, pert indítottam az Európai Parlament ellen, az Európai Unió Bíróságán. Elsőként Szlovákia, majd néhány héttel később Magyarország is beavatkozott a perbe.

Államok közti vita is van ebben az ügyben?

Nem, a jogsértések miatt indultak az eljárások. A hét jogfosztott közül négyen adták be a strasbourgi Bírósághoz a keresetüket, ­ebből kettőt elutasítottak, de érdekes módon Tamás Ilonka néni és Anikó lányának ügye több mint 3 éve ott van, és semmilyen döntést nem hoztak. Nehéz lesz kimondani, hogy az orvosi ellátás megtagadása nem sérti az emberi jogokat, különösen akkor, amikor az érintett egész életében fizette a szociális biztosítást.

Fotó: Krizsán Anita

Azt nyilatkozta korábban, hogy az Ön számára emberileg egy motívum a határon túli kisebbség sorsával foglalkozni.

A 70-es években kezdtem foglalkozni ezekkel a kérdésekkel még joghall­gatóként. Anyám a II. világháború ­végéig a Délvidéken dolgozott MÁV tisztviselőként, apám pedig a kárpátaljai bevonulásban vett részt tartalékos tisztként. Rengeteget hallottam tőlük a határon túli magyarok sorsáról. Úgy gondolom, hogy Magyar­ország számára a külhoni magyarok jogainak a védelme rendkívül lényeges, mivel ők nem csupán a magyar nemzet részét képezik, hanem az anya­ország napjainkban is sokat profitál a határokon kívül szakadt nemzettársaiból. Bizonyos értelemben egy jobb Magyarországot fedeztem fel a Felvidéken és Erdélyben a magyar közösségekben. Olyan dolgok is kérdésként fogalmazódnak meg a határon túli magyarok egymás közötti emberi kap­csolataiban, amivel sajnos az anyaországban nem találkozunk. Ezzel nem az anyaországot kívánom bírálni, csupán azt állítom, hogy az emberi kapcsolatok tekintetében egy tisztább, jobb közösséget fedeztem fel a felvidéki, erdélyi, délvidéki, kárpátaljai magyarokban.

35 éve vagyok bíró, és amikor 2008-ban lejárt a Legfelsőbb Bíróságon az elnöki mandátumom, úgy döntöttem, hogy a határon túli magyarok jogainak védelmével kívánok foglalkozni. Az emberi méltóság védelmében egy felhívást adtam ki, amelynek egyik pontja a magyarellenességgel szembeni fellépést szorgalmazta. Munkámhoz számos határon túli vezető is csatlakozott.

A folyamatos tapasztalatcsere, a heti rendszerességű utazások arról győztek meg, hogy az emberi jogok tekintetében nagyon komoly problémák merülnek fel szerte a Kárpát-medencében. Ennek legékesebb bizonyítéka, hogy a Felvidéken 100 000-rel csökkent a magukat magyarnak vallók aránya. Ukrajnában pl. 150 000 főnyi a magyar közösség, és ott több mint 50 000-en vették fel a magyar állampolgárságot. Szlovákiában a 490 000 magát magyarnak valló személyből 1550-en lettek magyar állampolgárok. Kárpátalján több mint 30%, a Felvidéken 0,5% alatt van a magyar állampolgárok aránya. Ez azt mutatja, hogy nagyon rafinált a szlovák politika, és az asszimilációra törekvés rend­kívül eredményes.

Nehéz az Európai Parlamenttel szemben pert nyerni?

Ritkán kerül sor arra, hogy az Európai Unió Bírósága elmarasztalja az Európai Parlamentet. A pernyertesség esélye tehát rendkívül csekély. Keresetemben arra hivatkozom, hogy az Európai Unió Alapjogi Chartájának 51. cikk (1) bekezdése rögzíti: minden uniós intézménynek be kell tartania az uniós jogot. Esetünkben biztos, hogy nem tartották be, hiszen az Európai Parlament a saját határozatát minden indok nélkül megváltoztatta, nem biztosították az anyanyelv használatának jogát stb. Van egy olyan szabály, hogy ha egyetlen képviselő ragaszkodik az ügy napirenden tartásához, akkor nem helyezhető irattárba az ügy. Többen is bejelentették, hogy nem járulnak hozzá az eljárás befejezéséhez, mégis ez történt. Több érv van, ami amellett szólt, hogy ezt az ügyet reaktiválni kell.

Már azt is eredménynek tekinteném, ha az Európai Bíróság nem utasítaná el érdemben a keresetet.

A szlovák Alkotmánybíróság a közel­jövőben határozni fog.

Az Alkotmánybíróság döntése után sem fog változni a helyzet, ez borítékolható. Ezért lenne jelentősége, hogy legalább az Európai Parlament reaktiválja az ügyet. Azt tapasztalom, hogy kifinomult módszerekkel, ügyesen és felkészült jogászokkal megerősítve dolgoznak az utódállamok kormányai, így a magyar kisebbség nehéz helyzetben van. Tragédiának tartanám, ha néhány évtized múlva a Csallóközben csak akkor hallhatnánk magyar szót, ha oda turisták érkeznének az anyaországból.

 

---