Harminc éve az innováció útján


Idén ünnepelte 30. születésnapját a Jogtár®, ennek apropóján beszélgettünk a Wolters Kluwer Hungary három kollégájával, dr. Rajházi Mónikával, a Jogtár® Adatminőség kiemelt főmunkatársával, Danóczy Péter rendszergazdával és Dvorszky Tamás Customer Service specialistával a kezdetekről. Betekintettünk a függöny mögé, hogyan is készült a Jogtár adatbázis, amely még ma is a tudás forrása.

Szinte a kezdetektől részesei vagytok az idén 30 éves Jogtár® történetének. Hogyan emlékeztek az indulásra?  

Mónika: Tárcalapok feldolgozásával kezdtem a pályámat a cégnél 1996. októberében, ezzel bővítettük a Jogtárat® a hatályos jogszabályok mellett. Emlékeim szerint 27 körüli tárcalap jelent meg ekkoriban, amelyekkel gazdagítottuk az elérhető tartalmainkat. Később kezdődtek a visszamenőleges hatályosítások és további tartalombővítések. Tényleg nagyon érdekes volt, helyileg a Víztoronyban voltunk, ami, már akkor open office szerűen volt kialakítva. Tizennyolcan voltunk egy félkaréjon, egy emeleten. Tulajdonképpen mindig is a Jogtár-szerkesztőségben dolgoztam, 2009-ben egy szervezeti átalakítás következtében kezdtem adatminőséggel is foglalkozni. Számos pozícióban megfordultam, de mindig a Jogtár® adatbázishoz kötődött a munkám. Ennyi év elteltével talán nem is csoda, hogy érzelmileg is tényleg közel áll hozzám a termék. 

Péter: 1991. szeptember 9-én kezdtem a cégnél dolgozni. Talán kevesen gondolnák, de az akkori boltban voltam eladó egy évig. Ezt követően szép folyamatosan váltottam az informatikai pályára. Először a számítógép szerelés, összerakás irányába fordultam, utána következett a hardveres korszak, végül rendszergazda lettem és ma is ebben a pozícióban dolgozom. Már ’93-ban árultuk a Jogtárat®, ekkoriban valamivel több, mint tízezer – hatályos – joganyag volt elérhető ügyfeleink számára. 1991-ben a Jogtárnak® egyfajta elődje már működött. Egy hatalmas szervert kell elképzelni, melyen, ha jól emlékszem, négy 9600-as modem működött úgynevezett BBS, betárcsázós technikával. Ezen egy Unixos rendszer futott, amelyen egy jogszabály-nyilvántartás volt elérhető. Ez után következett a CD Jogtár®. Első körben talán húsz CD olvasót rendeltünk – Magyarországon akkoriban ez hatalmas újdonságnak számított – és szereltük be ügyfeleink gépébe. Gyakori volt, hogy ügyvéd ügyfelünk számítógéppel érkezett, hogy erre szeretne egy Jogtárat® mi pedig beszereltük a CD-olvasót is hozzá. Eleinte előfordult, hogy aggódtak az új technológia miatt, féltek, hogy esetleg elveszik adatuk, de mindig megnyugtattuk az érkezőket, hogy ilyesmi nem fordul elő.
Egy emlékezetes történet azért eszembe jut, még ma is borsódzik tőle a hátam. Az ügyfélnek egy MFM Winchestere volt, nagy 5,25”, a CD olvasót felülre szerettem volna tenni, és lentebb tettem egy rekesszel a hdd-t. Behúztam a csavarokat, betettem a CD-t és nem indult el a gép. Enyhe pánik uralkodott el rajtunk. Az MFM Winchesterről azt kell tudni, hogy alacsony szintű formázással dolgoztak, a legelső üzembe helyezésnél bejelölték a Bad Sectorokat, ha újabb szektor keletkezett, akkor az nagyjából a Winchester halálával volt egyenlő, azt a területet nem lehetett használni. Itt az történt, hogy ahogy a csavarokat meghúztam, elkezdtek elmászkálni a Bad Sectorok. Végül úgy oldottam meg, hogy elkezdtem a csavarokkal állítgatni őket, így sikerült orvosolni a problémát és az ügyfél is nagyon örült. Máig maradandó élmény ez a történet.  

Tamás: Én is a boltban kezdtem 1993 novemberében. Egyre több ügyfelünk lett, szükség volt a dolgos kezekre. Emellett informatikai feladatokat is elláttam, emlékszem az első munkanapon az 565. ügyfelünknek szereltem be a Jogtár® eléréshez az olvasót. Akkoriban ez teljesen általános volt, hogy a szerelést is mi biztosítottuk az ügyfelek számára az előfizetés részeként. Az első Jogtár® 1993. augusztusában jelent meg, ekkor indult ezen a néven, ilyen formában. 1996-ban igaz még betárcsázós módon, de már online is elérhetőek voltak a Jogtár® tartalmak, ezzel innovációs díjat is nyertünk.  

Mónika: A Jogtár® mellett egyébként volt egy CD-n elérhető telefonkönyv termékünk is, ez azért is érdekes, mert 1996-ban még javában mindenki a papír alapú telefonkönyvet bújta, ez is egy új, innovatív megoldásunk volt. Ha már a kuriózumokról beszélünk, volt egy Bor CD termékünk is, amelyen borral kapcsolatos jogszabályok, bortörténelem szerepelt. 

Tamás: Illetve kereshető módon a magyar borvidékek, azon belül borfajták, bortípusok. Nagyon szép dizájnnal rendelkező termékünk volt.  

Jogszabályi megfelelés
Széles pályát jártatok be mindannyian a cégnél. A kezdeti időszak után milyen feladatokkal, kihívásokkal találkoztatok? 

Péter: Az egyik nagyobb kihívás talán az volt, amikor 1999-ben egy kollégám hirtelen távozása miatt egy hónapom volt rá, hogy átvegyem a feladatait, úgy, hogy azelőtt Linux rendszert csak messziről láttam. A következő három évben keményen kellett tanulnom a munka mellett, nem volt ritka, hogy éjszaka is megfordultam az irodában. Azóta természetesen sok átalakításon ment keresztül a rendszer és most már nagyon sok minden teljesen más, mint abban az időben volt. Most már virtuális környezetben dolgozunk, de a rendszergazdai munka azóta is része az életemnek. 

Tamás: 1998-ban lettünk a Wolters Kluwer része, ekkor már nekem volt olyan feladatom is, hogy bizonyos időközönként ellátogattunk egy-egy bírósághoz, egyetemre vagy akár ügyészséghez, ahol a meghívottak számára Jogtár bemutatót tartottunk kollégákkal. Később én vettem át ezeket a bemutatókat, végső soron így kerültek hozzám a Jogtár oktatások.  

Mónika: Ami számomra kiemelkedő például, hogy 2006-ban két informatikus kollégánkkal közösen kifejlesztettünk egy új szerkesztői programot, amit azóta is használunk, fejlesztünk a munkánk során. Jogászként ezt kihívásnak éltem meg. Több, mint egy éven át tartott a projekt, sokat tanultam belőle és büszke vagyok, hogy egy belső szakértői megoldást sikerült létrehozni. Persze mi is jártunk konferenciákra, kiállításokra a Jogtárral®.  

Mára a Jogtár fogalma összefonódott a megbízható, pontos jogi adatbázissal. Hogyan emlékeztek, mikortól lett közismert a platform? Mikor jött el az idő, hogy bemutató nélkül is tudták az érdeklődők miről is van szó?  

Péter: Én mindig úgy gondoltam, hogy körülbelül amikor a 3000-5000 közti előfizetőt elértük. Az első néhány ezer előfizető megszerzése kőkemény munka volt. Ezt követően is akadt feladat, de onnantól már szájról-szájra is terjedt a hírünk. Úgy emlékszem ‘96-97 lehetett, amikorra valóban közismertté vált a Jogtár®.  

Tamás: Kezdeti időszakban leginkább ügyvédekhez jártam ki, ők igényelték, hogy beszereljük az olvasót a termékhez, az intézményekbe később gyűrűzött be a dolog. Mikor megmutattam például, hogy a keresőfunkció hogyan működik, nagy megkönnyebbülést, segítséget jelentett az ügyfeleknek, akik addig papír alapon kutatták ki a szükséges jogi dokumentumokat.  

Mónika: Igen, azt azért nem szabad elfelejteni, hogy a számítógép sem volt elterjedt, nem így volt, mint manapság, hogy teljesen magától értetődő, hogy bizonyos munkaköröknél adott a számítógép és az informatikai ismeretek. Korábban az APEH-nél dolgoztam, nekem sem volt gépem, a papíralapú közlönyöket bújtuk a munkához. Emlékszem, hogy jegyzőkönyvekből írtam és egy titkárnő gépelte a kézzel megírt határozatokat.  

Péter: Ehhez képest ’91-ben nálunk szinte mindenkinek volt számítógépe a cégnél. 

Már a kezdetektől olyan termékkel, termékekkel szolgáltuk ki az ügyfeleinket, amelyek innovatív megoldást jelentettek a problémáikra. Hogyan fejlődött a Jogtár az évek alatt? Milyen mérföldköveket érdemes megemlíteni?  

Tamás: A CD Jogtárhoz képest mondhatjuk, hogy az egyik következő lépést a hálózatos Jogtár® jelentette. Ebben az esetben is ugyanúgy CD-t telepített az ügyfél, csak ezt a szerverrel tette és ezt érték el a hálózaton a hálózatba kapcsolt, vagy a cégen belüli ügyfelek. Így a felhasználók számának korlátozása nélkül mindenki elérte az adott előfizetéssel a Jogtárat®. Ami nagy újításunk volt az az online frissítés, ezt külön adatbázisra lehetett manuálisan elindítani az ügyfél által, ez már 1996. őszétől elérhető volt nálunk. Azt gondolom, az szintén egy elég komoly technikai lépés volt az ügyfeleknek is, hogy nem kellett külön adatbázisban megnézni a havi megváltozott jogszabályokat, hanem az belekerült a teljes magyar joganyagok adatbázisába. Aztán jött a DVD lemez és 2014-től az uj.jogtar.hu felület, amely már teljesen online. Nagy áttörést jelentett szerintem az is, amikor a korábbi kettős, Jogtár® és Jogtár® Plusz felosztás felől – a Jogtáron® a magyarországi joganyagokat, míg a Jogtár® Pluszon az Európai Uniós adatbázist is elérte a felhasználó – elmozdultunk a szakmai Jogtárak felé, különböző szakmai adatbázisok is elérhetővé váltak a jogszabályok mellett ugyanazon a felületen az ügyfelek számára.  

Péter: A mai WK-fiókot tekintem még egy nagyon lényeges mérföldkőnek, azt az adatbázist úgy hoztuk létre, hogy a felhasználók vagy rendszergazdák, önmaguk tudják adminisztrálni a saját jogosultságaikat. 

Számotokra mitől volt már a kezdetekben is különleges, egyedülálló a Jogtár®? 

Mónika: Mindenképpen a kereshetőség és a naprakészség. Mikor még államvizsgáztam, emlékszem, hogy a kis szürke könyvben kiadott Ptk.-ba tűzőgéppel odatűztem, ami módosult.  Ehhez képest egy adatbázis, amely napra készen tartalmazza a változásokat felbecsülhetetlen, már akkor sem kellett bújni a papír alapú közlönyöket és szemmel keresni, hogy mi, hogyan változott. A hatályos, egységes szerkezetű jogszabályszöveg gyors elérhetősége egyedülálló volt. 

Péter: Korai ügyvéd ügyféleink számára az időgép használata nagy dolognak számított. A munkában rengeteget jelentett, hogy mind a múltbeli, mind a jövőbeni időállapot egységes szerkezetben elérhetők, ez azt gondolom a mai napig így van.  

Tamás: Felhasználóinktól mindig azt hallottam és hallom a mai napig is vissza, hogy nagyon megbízható és fontos a Jogtár®. 

Mónika: Érdekes arra is visszagondolni, hogy amikor még papír alapon jelent meg a Magyar Közlöny, elmentünk érte reggel a boltba, ezt követően dolgoztuk fel. Talán furcsa lehet ez azok számára, akik már az internet világába születtek és szinte minden egy kattintással elérhető a számukra. Nagy utat jártunk be a Jogtárral® is, minden helyzetben innovatívan oldottuk, oldjuk meg a korszak kihívásait. Úgy gondolom már harminc évvel ezelőtt is egyedülálló megoldás volt a Jogtár® és ez így van azóta is. 

Mit gondoltok mi az oka annak, hogy évtizedek óta a Jogtárral® foglalkoztok, mi adja a vonzerőt?  

Tamás: Hát lehet furcsán hangzik, de el sem tudom képzelni, hogy ne a Jogtárral® foglalkozzak, mind a mai napig azt gondolom, hogy egy jó terméken dolgozunk. Nem fordult még elő velem, hogy úgy kell beszélnem róla, hogy ne tudnék teljes szívvel hinni benne, meggyőződéssel ecsetelni az ügyfelek számára is, hogy olyan terméket készítünk nekik, ami valóban kiemelkedő. 

Mónika: Számomra nagyon inspiráló, hogy olyan dolgot készítünk, ami megkönnyíti, segíti az ügyfeleink munkáját, az ehhez kapcsolódó innovatív fejlesztésekbe mindig örömmel és lelkesedéssel kapcsolódom be. A mai napig, még ennyi idő után is élvezem a hatályosítási munkát és persze a csapatot is nagyon szeretem, akikkel együtt dolgozunk. Számomra, és azt gondolom ez mindannyiunkra igaz, a Jogtár® semmiképpen sem csak egy munka.  

Péter: Számomra a csapat, nem csak a közvetlen csapat, egész céges csapat szinten jól megy az együttműködés, a közös munka és a hangulat sem utolsó, ez azt gondolom kuriózum. A másik vonzerő számomra a szakmai lehetőségek, amiket a múltban is és a mai napig is kapok, a szabadság, hogy keretek között persze, de kreatívan dolgozhatok.  

(A Wolters Kluwer Hungary a jogaszvilag.hu kiadója – a szerk.)




Kapcsolódó cikkek