Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Jó erkölcsbe ütközik, ezért semmis a házassági vagyonjogi szerződés azon pontja, mely nem csak a jövőre nézve, hanem az életközösség 17 évvel korábbi létrejöttére visszamenőleg is kizárja a vagyonközösséget, és ezáltal az ingatlan-nyilvántartásban közös néven feltüntetett ingatlant különvagyonként nevesíti – a Kúria eseti döntése.
A felek 1991-től élettársi kapcsolatban éltek, 1995 októberében pedig házasságot kötöttek, amelyből egy közös gyermekük származott. Kapcsolatuk átmeneti megromlásakor, 2006-ban, az alperes ügyvédet bízott meg házassági vagyonjogi szerződés elkészítésével, amit a felek végül 2008-ban írtak alá. A szerződés tartalmáról előzetesen nem beszéltek a felperessel, tartalmának jogi következményeiről nem tájékoztatták. A felek életközössége 2009-ben szűnt meg, a felperes ekkor az alperes kizárólagos tulajdonaként nyilvántartott ingatlanból a közös gyermekkel a szüleihez költözött.
A házassági szerződés tartalma
A felek a szerződésben rögzítették, hogy a házastársi életközösségből eredő házassági vagyoni viszonyaikat az életközösség megszűnésére is kiterjedően a szerződéssel akarják rendezni. A kontraktus vitatott 3. pontjában részletesen meghatározták a nyilvántartások szerint részben közös tulajdont képező, de a szerződés értelmében az alperes különvagyonába tartozó vagyonelemeket (4 ingatlan, 3 kft.). A pont utolsó mondata pedig kimondta, hogy a szerződés aláírásakor a feleknek nincs közös vagyonuk.
Rögzítették továbbá, hogy a felperes az alperes kizárólagos tulajdonában álló ingatlant az életközösség megszűnése esetén elhelyezési és térítési igény nélkül elhagyja, valamint abban is megállapodtak, hogy a házassági életközösség időtartama alatt bármely jogcímen szerzett ingatlanjaik, ingatlanilletőségeik, ingóságaik, követeléseik, vagyoni értékű és egyéb jogosultságaik annak a félnek a különvagyonába tartoznak, akinek az ingatlan-nyilvántartás vagy más nyilvántartások szerint az a nevén áll.
Az első- és másodfokú bíróság eljárása
A felperes nyújtott be kereset, amely a házasság felbontására, a lakáshasználat rendezésére, a lakáshasználati jog ellenértékének megfizetésére, továbbá a házastársi közös vagyon megosztására irányult. Kérte továbbá a házassági vagyonjogi szerződés létre nem jöttének, továbbá érvénytelenségének a megállapítását, elsődlegesen semmisségi okokra, jogszabályba és a jó erkölcsbe ütközésre hivatkozva. A bíróság jogerős részítélettel határozott a házasság felbontásáról, a felperes további kérelmét elutasította.
A másodfokú bíróság részben megváltoztatta az elsőfokú döntést, kimondva a szerződés 3. pontjának érvénytelenségét. A bíróság meglátása szerint a szerződés maga vegyes természetű: részben állapotrögzítést tartalmaz, részben a házassági életközösség időtartamára a házastársak közötti vagyonjogi rendszerre fogalmaz meg a családjogi szabályoktól (a házastársak osztatlan közös tulajdona mindaz, amit a házassági életközösség ideje alatt akár együttesen, akár külön-külön szereztek, kivéve azt, ami valamelyik házastárs különvagyonához tartozik) eltérő megállapodást. A bíróság kifogásolta, hogy a szerződés ama kitétele, miszerint a feleknek a szerződés aláírásakor közös vagyona nincs, még csak utalást sem tartalmaz arra, hogy a rögzített vagyoni állapot a házastársi közös vagyon bármilyen megosztásának következménye lenne.
A Kúria szerint nyilvánvalóan jó erkölcsbe ütközik, a családvédelmi érdekeket súlyosan sérti az a szerződéses rendelkezés, amely a házastársak életközösségének kezdő időpontjára visszamenően kizárja mindazon vagyontárgyak tekintetében a közös vagyonszerzést, amelyek az együttélés alatt a családjogi törvény alapján a házastársak közös tulajdonába kerültek
A bíróság meglátása szerint az, hogy a felek csaknem 17 év életközösség és közös gazdálkodás után mondták ki a szerződésükben visszamenőlegesen a közös vagyon keletkezésének hiányát, és a házasságkötést követő 13 évig az érzelmi és a gazdasági alapon nyugvó életközösségük úgy működött, hogy arra a családjogi törvényben szabályozott törvényes vagyonjogi rendszer volt az irányadó, megalapozza a szerződés érvénytelenségét. A bíróság szerint a házastársak közös egyetértéssel abban a tudatban vállalták szerepüket a család életében és a közös gazdálkodásban, hogy vagyonszerzésük az általános szabályok szerint történik, a közös vagyon egyenlő arányú szerzésének törvényi vélelme alapján. A felek a vagyonjogi szerződésük megkötéséig közösen gazdálkodtak, közös vállalkozásaik voltak, közösen vettek fel hiteleket, amelyek törlesztése a gazdálkodás gyakorlatának megfelelően történt.
A bíróság meglátása szerint ellentétes a társadalom általános erkölcsi értékítéletével a szerződésnek az a rendelkezése, amely az életközösség kezdő időpontjára visszamenőleg bevezeti a teljes vagyonelkülönítés rendszerét, kizárva a házastársi közös vagyon keletkezését. Különösen azért, mivel a házasság egyik legfontosabb célja, hogy kiszolgáltatottság nélkül kiszámítható és tervezhető egzisztenciális és gazdasági biztonságot nyújtson a házastársak számára, az együttélés céljára rendelkezésre álló anyagi javak egyenjogúságon alapuló használatával. Ezt a szemléletet támasztja alá és emeli törvényi szintre a bíróság szerint, hogy az új Polgári Törvénykönyv (Ptk.) már kifejezetten kiköti, hogy a házassági életközösség alatt kötött házassági vagyonjogi szerződésben a házastársak csak a jövőre nézve rendelkezhetnek a vagyonelkülönítő rendszer bevezetéséről.
Mindebből következően a bíróság a szerződés 3. pontját nyilvánvalóan jó erkölcsbe ütközőnek, ezért semmisnek találta. Ennek következtében pedig a felek vagyonszerzésére a szerződés megkötéséig a családjogi törvényt, míg az ezt követő időszakra a szerződésben meghatározott vagyonelkülönítő rendszert tekintette irányadónak.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős részítélet megváltoztatását és a kereset elutasítását kérte.
A Kúria megállapításai
A Kúria maradéktalanul egyetértett a másodfokú bíróság döntésével. Álláspontja szerint nyilvánvalóan jó erkölcsbe ütközik, a családvédelmi érdekeket súlyosan sérti, a felperesre nézve kirívóan hátrányos az a szerződéses rendelkezés, amely a házastársak 17 évi együttélését követően az életközösség kezdő időpontjára visszamenően kizárja mindazon vagyontárgyak tekintetében a közös vagyonszerzést, amelyek az együttélés alatt a családjogi törvény alapján a házastársak közös tulajdonába kerültek. A másodfokú bírósághoz hasonlóan a Kúria is kiemelte a felek közös gazdálkodását, hozzátéve, hogy a családban kialakult munkamegosztásnak megfelelően a felperes nevelte a felek gyermekét, míg az alperes biztosította a család magas színvonalú megélhetését. A Kúria szerint ilyen körülmények mellett a társadalom általános értékítéletét egyértelműen sérti a közös vagyon hiányára vonatkozó megállapítás.
|
Bírósági Döntések Tára |
|---|
|
A folyóirat egyfelől publikációs fórumot kíván biztosítani a megyei, illetve az ítélőtáblai döntések számára, másfelől azzal, hogy a mértékadó bírósági döntések közül válogat, a jogalkalmazás egységességét kívánja támogatni. |
Mindezek alapján a Kúria megalapozottnak találta a szerződés részleges érvénytelenségét és a jogerős részítéletnek a felülvizsgálattal támadott rendelkezéseit hatályában fenntartotta.
Az ismertetett döntés (Kúria Pfv. II. 21 696/2014.) a Kúriai Döntések 2015/9. számában 254. szám alatt jelent meg.
