Így enyhítené a kormány a börtönök zsúfoltságát

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A magyar börtönügy aktuális helyzetét leginkább a fogvatartotti népesség folyamatos bővülésével, illetve a börtönpopuláció emelkedésének egyik lehetséges következményével, a büntetés-végrehajtási intézetek túlzsúfoltságával jellemezhetjük. A túlzsúfoltság Európa-szintű jelensége Magyarország számára is a legégetőbb problémaforrásként jelentkezik, és szükségszerűen rányomja a bélyegét a büntetés-végrehajtás arculatára. 

Ismeretesen Magyarországot az Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: EJEB) 2015. március 10-én nyilvánosságra hozott döntésében [Varga and Others v. Hungary. Application nos. 14097/12, 45135/12, 73712/12, 34001/13, 44055/13, and 64586/13., judgment of 10 March 2015 (Varga és mások kontra Magyarország)] a büntetés-végrehajtási rendszerben fennálló strukturális problémák felszámolására szólította fel. Tekintve, hogy hazánkból ekkortájt hozzávetőlegesen 450 kérelem volt az EJEB előtt, amely a fogvatartási körülményeket kifogásolta, a strasbourgi testület azt a következtetést vonta le, hogy a túlzsúfoltság miatti jogsértések az országban rendszerszintűen fordulnak elő, amelyek kezelése részint általános, részint pedig egyedi intézkedéseket tesz szükségessé. A kormány a jogerős döntéstől számított 6 hónapot kapott arra, hogy a problémák felszámolását célzó cselekvési tervet készítsen. 

Elöljáróban leszögezhető, hogy a magyar kormány eddigi általános intézkedései a túlzsúfoltság ellen sajnálatosan nem a büntető igazságszolgáltatás átfogó revízióját célozták. Az Európa Tanács Miniszteri Bizottságához eddig megküldött cselekvési tervek ismeretében ugyanis kijelenthető, hogy a legfőbb kormányzati törekvés új büntetés-végrehajtási intézetek építése, illetve a korábban bezárt intézetek újraaktiválása, azaz a férőhelyek bővítése. 

A Magyarországot elmarasztaló strasbourgi ítéletek nyomán 2010 óta indult meg a férőhely-bővítési program. Ennek keretében adtak át többek között új fogvatartotti körletet a Budapesti Fegyház és Börtönben, ahol a beruházás során 41 zárkát alakítottak ki, részben fogvatartotti munkáltatással. Hasonlóképpen gazdaságossági szempontok miatt bezárt objektum ismételt hasznosítására került sor Martonvásáron is. A Közép-dunántúli Országos Bv. Intézet közelmúltban átadott martonvásári objektuma 126 fogvatartott befogadására alkalmas. 

A kormány által a végrehajtást felügyelő szervhez, azaz az Európa Tanács Miniszteri Bizottságához 2015. december 9-én megküldött cselekvési terv [DH-DD (2015) 1373E/17 December 2015] a már megvalósított bővítések mellett hangsúlyozza, hogy 2016-ban, illetve 2017-ben további 734 férőhellyel kívánja a kormányzat növelni a büntetés-végrehajtási intézetek kapacitását, illetve 2019-ig további 3640 új férőhely átadására kerülne sor többek között a Kunmadarason, Ózdon, Csengerén, Komlón és Kemecsén tervezett új büntetés-végrehajtási intézetek felépítésével.

A kormány 2015. március 23-i [DH-DD (2015) 622E/15 June 2015], valamint 2015. július 3-i cselekvési terve [DH-DD (2015) 753E/10 July 2015], a férőhelyek bővítése mellett a túlzsúfoltság csökkenését várja az ún. telítettség-kiegyenlítési programtól is. Ennek lényege, hogy a fogvatartottak országosan átcsoportosításra kerülnek a zsúfolt büntetés-végrehajtási intézetekből a kevésbé telített intézetekbe.  A 2008. október 1-jétől alkalmazott módszer kétségtelenül arányosabb elhelyezést eredményezhet, ugyanakkor a családdal való kapcsolatok lazulásával is járhat, miként arra a Kínzás, Embertelen, Megalázó Eljárás vagy Büntetés Elleni Európai Bizottság (a továbbiakban: CPT) is rávilágított a 2013. április 3. és 12. közötti magyarországi látogatásáról készült jelentésében [(CPT/Inf (2014) 13); 39. §].

A kormány legutóbbi cselekvési terve a börtönnépesség csökkentése érdekében két jogi lépésről is tájékoztatta a Miniszteri Bizottságot. Így egyrészről a fogvatartotti létszám javulását reméli a reintegrációs őrizet jogintézményétől, másrészről pedig attól az intézkedéstől, hogy a szabadságvesztés végrehajtásának megkezdésére a felhívást 2015. január 1. napjától a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (a továbbiakban: BVOP) küldi meg az elítéltnek.

Ismeretesen a reintegrációs őrizetet az új Bv. kódex vezette be 2015. április 1-jével. Lényege, hogy a törvényi feltételeknek megfelelő fogvatartottak a szabadulásuk vagy a feltételes szabadságra bocsátás várható időpontja előtti legfeljebb hat hónapot az erre a célra kijelölt ingatlanban, így akár saját lakásukban tölthetik. A reintegrációs őrizetes egy 10 dkg-os távfelügyeleti eszközt kap a lábára, amelynek adója állandóan jeleket küld a legközelebbi bv. intézet központjába, mozgását folyamatosan nyomon követik és ellenőrzik. Az elítéltnek a reintegrációs őrizet teljes tartama alatt a bv. bíró által meghatározott helyen kell tartózkodnia, amelyet csak meghatározott célból és tartamban hagyhat el. E jogintézmény tehát az elítélt mozgási szabadságát, illetve a tartózkodási hely szabad megválasztásának jogát korlátozza, de tartama beleszámít a szabadságvesztésbe. 

Változásfigyeltetés
Ne maradjon le! Használja Változásfigyeltetés szolgáltatásunkat az Önt érdeklő jogszabályok, jogterületek és tárgyszavak figyeltetésére! Megrendelés >>

A már többször hivatkozott 2015. december 9-i cselekvési terv szerint a reintegrációs őrizetet 2015-ben 45 esetben a bv. intézet kezdeményezte, míg 524 alkalommal a fogvatartott vagy jogi képviselője terjesztett elő kérelmet. A bv. bíró az engedélyt mindösszesen 176 esetben adta meg. 

Tekintettel arra, hogy a reintegrációs őrizet lehetősége a büntetés-végrehajtás alatt példás magaviseletű, együttműködő fogvatartottak számára nyílik meg, így a feltételes szabadságra bocsátáshoz hasonlóan valóban fontos motiváló tényezője lehet a fogvatartotti állománynak. A jó magaviseletű, példásan együttműködő rabok mellett azonban a döntő hozadéka a végrehajtó hatóságok számára, hogy a börtönnépesség és a fogvatartási költségek csökkenését idézi elő. Az új intézmény mindamellett azzal is hozzájárulhat az elítélt reintegrációjához, hogy tartama alatt az elítélt munkát végezhet, oktatásban, képzésben vehet részt. 

A cselekvési terv által említett másik jogi eszköz, azaz a szabadságvesztés megkezdésére történő felhívás újítása, hogy azt a 2015. január 1-jét követően jogerőre emelkedett szabadságvesztés-büntetést kiszabó ítéletek vonatkozásában már nem a megyei (fővárosi) törvényszékeken működő büntetés-végrehajtási csoportok adják ki, hanem a felhívásra hatáskörrel immár a BVOP rendelkezik. Ezzel az intézkedéssel valóban egyszerűbbé válik a befogadás folyamata, tekintettel arra, hogy az ítélet birtokában a BVOP közvetlenül kijelöli a fogvatartó intézetet, így az elítéltnek nem kell a lakóhelye szerinti megyei büntetés-végrehajtási intézetben jelentkeznie. A korábbi gyakorlat alapján ugyanis az elítélteknek a bíróság által kijelölt lakóhely szerinti bv. intézetben kellett jelentkezniük és csak ezt követően kerültek átszállításra a szabadságvesztés letöltésére kijelölt intézetbe. Elmarad tehát a kétszeri befogadás, az elítélt egyik intézetből másikba történő szállítása, azaz a befogadással járó igen összetett feladatok csak a letöltésre kijelölt intézetnél jelentkeznek.

A cselekvési terv az újítás kapcsán egyrészről azt emeli ki, hogy valóban a legalkalmasabb intézet kerülhet kijelölésre, másrészről azt hangsúlyozza, miszerint az egyes fogvatartó intézetek telítettségi mutatóinak ismeretében, a megfelelő büntetés-végrehajtási intézet kiválasztásával csökkenthető a túlzsúfolt intézetek további leterheltsége.

Észrevételek, megjegyzések

Habár számos nemzetközi szervezet rámutatott már, hogy új büntetés-végrehajtási intézetek építése, a férőhelyek bővítése nem tekinthető tartós megoldásnak a túlzsúfoltság problémájára, úgy tűnik, a magyar kormány 2015. decemberi cselekvési terve mégis a végrehajtási intézetek kapacitásának növelését tekinti meghatározónak. A magyar büntetés-végrehajtási intézetek túlzsúfoltsága miatt elmarasztaló EJEB ítéletek eddig hozzávetőlegesen 250.000 euro kártérítési összeg megfizetésére kötelezték Magyarországot. Nem kétséges, hogy a férőhelyek bővítése, új büntetés-végrehajtási intézetek építése ennek a költségnek a többszörösét eredményezik majd. Arra a kérdésre, hogy ezek a becslések szerint több tízmilliárdos beruházások önmagukban meghozzák-e a kívánt célt, azaz a túlzsúfoltság csökkenthető-e általuk, határozott nemmel válaszolhatunk. Konkrét példaként említhető a tiszalöki, illetve a szombathelyi PPP-konstrukcióval épült büntetés-végrehajtási intézet, amelyek 2008-ban történő átadásával 2008-ra a fogvatartó intézetek átlagtelítettségi mutatója a 2007-es 132%-ról 118%-ra csökkent. A két intézmény mindösszesen 1500 fogvatartott befogadását tette lehetővé, de 2009-ben tovább nőtt a fogvatartottak létszáma, emellett ideiglenes körletkiürítésekkel csökkentették a férőhelyek számát is. E két tényezőnek köszönhetően az átlagos telítettségi mutató 124%-ra, a 2009. december 31-i állapot szerint pedig 128%-ra emelkedett [lásd Büntetés-végrehajtási Szervezet 2009. évi Évkönyve 18. p.].

Mindaddig tehát, amíg a férőhely-bővítési projekt nem párosul átfogó jogi reformokkal, addig az új fogvatartási helyek továbbnövelik a börtönnépességet és nem kínálnak valós megoldást a túlzsúfoltság rendszerszintű problémájára. Új fogvatartó helyek létesítése így csak akkor járhatna hathatós eredménnyel, ha ezzel párhuzamosan lépéseket tennének a fogvatartotti állomány létszámának csökkentésére. 

Tekintettel arra, hogy a szabadságvesztés növekvő alkalmazása és tartamának elhúzódása fontos tényezők a túlzsúfoltság szempontjából, így kétségtelen, hogy az olyan idő előtti szabadítási megoldások mint a reintegrációs őrizet, hozzájárulhatnak a probléma megoldásához. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy önmagában ez a jogintézmény nem fogja hathatósan csökkenteni a túlzsúfoltságot, és hatékonysága csak hosszú távon jelentkezhet.

A szabadságvesztés megkezdésére szóló felhívás kapcsán leszögezhető, hogy az ugyancsak segíthet a reintegrációs cél elérésében egyebek mellett azzal, hogy hozzájárul(hat) a családdal való kapcsolattartás mihamarabbi felvételéhez. Másrészről azonban ez a jogi eszköz nem feltétlenül alkalmas a túlzsúfoltság megelőzésére. A Bv. tv. 85. §-a alapján a konkrét bv. intézet kiválasztása négy szempont (a kiszabott szabadságvesztés tartama és végrehajtási fokozata, az elítélt állandó lakóhelye, a visszaesői kategória és a bv. intézetek telítettsége) alapján történik. Mind a négy szempont egyidejű érvényesítése azonban sok esetben kivitelezhetetlen, többek között éppen a telítettségi mutatókra tekintettel. Amíg tehát a fogvatartotti létszám tovább emelkedik, és a punitív büntetőpolitika hozadékaként nagyszámú elítéltet küld az állam büntetés-végrehajtási intézetbe, ráadásul hosszú ítéleti tartammal, addig a telítettség a két PPP konstrukcióban épült intézet kivételével valamennyi fogvatartó intézetünket érinteni fogja, és eltérés csak a telítettség mértékében lesz. 

Megoldási javaslatok

A fentiekből kitűnően a börtönök túlzsúfoltsága elleni küzdelem egy átfogó stratégiát feltételez, amelynek első lépéseként részletesen elemezni kell a túlzsúfoltsághoz vezető okokat. Mindemellett folyamatosan figyelemmel kell kísérni mind az aktuálpolitikát, mind pedig a tervezett ítélkezési politikát a tekintetben, hogy milyen hatást gyakorolhatnak a börtönnépesség alakulására.

Mivel hazánkban mind a jogalkotás, mind a jogalkalmazás hozzájárul a fogvatartó intézetek telítettségéhez, mindkét terület áttekintésre és felülvizsgálatra szorul. Így a teljesség igénye nélkül

• megfontolandó többek között a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés, a határozatlan tartamú előzetes letartóztatás, a középmértékes büntetéskiszabás abolíciója, valamint azon jogszabályi rendelkezések hatályon kívül helyezése, amelyek mérlegelés nélkül kötelezővé teszik a bíróság számára az életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását;
• lépéseket kellene tenni a büntetőeljárás elkerülése érdekében;
• összhangban az ENSZ ún. Tokyo-i Szabályaival [The United Nations Standard Minimum Rules for Non-custodial Measures (the Tokyo Rules) were first discussed at the Seventh Congress on Crime Prevention and Criminal Justice and were later adopted by the General Assembly (resolution 45/110 of 14 December 1990)], a gyakorlatba is át kellene ültetni azt az alapelvet, hogy a szabadságelvonásra végső eszközként kell tekinteni, azaz a szabadságtól való megfosztás büntetésként vagy intézkedésként való alkalmazására csak abban az esetben kerüljön sor, amikor a cselekmény veszélyessége miatt minden egyéb büntetés vagy intézkedés alkalmazása inadekvát;
• szélesebb teret kellene biztosítani a személyi szabadság elvonásával nem járó szankciók alkalmazásának, így például a szabadságvesztés-büntetés végrehajtása felfüggesztésének; a közérdekű munka, jóvátételi munka alkalmazásának; előzetes letartóztatás helyett a házi őrizetnek;
• az előzetes letartóztatásnak nemcsak az alkalmazását, hanem a tartamát is a minimális szintre kellene csökkenteni;
• vissza kellene szorítani a szabálysértési elzárással büntethető cselekmények számát, illetve a nem teljesített pénzbírság, helyszíni bírság és közérdekű munka szabálysértési elzárásra való átváltoztatását.

Mindezeken felül a túlzsúfoltság negatív hatásainak semlegesítése érdekében a lehető legnagyobb mértékben biztosítani kell a családdal, a külvilággal való kapcsolattartás lehetőségét. Amennyire csak lehetséges, alkalmazni kell a szabadságvesztés azon módozatait, amelyek hozzájárulhatnak az elítélt sikeresebb reszocializációjához, megőrzik családi és társadalmi kötelékeit, és csökkentik a végrehajtási intézményeken belül sok esetben uralkodó feszültséget, így például a félig nyitott, valamint a nyitott rezsimeket, a végrehajtási intézményből való eltávozást.

Végül természetesen az sem hagyható figyelmen kívül, hogy fogvatartó intézeteink modernizációra szorulnak.

Titkos adatgyűjtés a büntetőeljárásban
Kis László kötete a büntetőeljárás egy nagyon vékony, ám annál szerteágazóbb kérdésének, a titkos adatgyűjtésnek próbálja felfedni minden vonulatát. További információ és megrendelés >>

A túlzsúfoltság méreteinek ismeretében cselekvésre, méghozzá mihamarabbi cselekvésre van szükség. A kormány 2015. decemberi cselekvési terve szerint a túlzsúfoltság kezelésére a közeljövőben további jogi lépések várhatók. Csak remélni lehet, hogy ezek a tervezett kormányzati intézkedések hathatós(abb) megoldást kínálnak a túlzsúfoltságra!

---