Jelenkor és a rendőr arca

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

„Rendőri intézkedésről készült képfelvétel hozzájárulás nélkül is nyilvánosságra hozható, ha a nyilvánosságra hozatal nem öncélú, vagyis az eset körülményei alapján a jelenkor eseményeiről szóló vagy a közhatalom gyakorlása szempontjából közérdeklődésre számot tartó tájékoztatásnak, közügyet érintő képi tudósításnak minősül” – az Alkotmánybíróság ezzel az igen bölcs verdikttel rendezte a rendőrökről készült fotók közlésével kapcsolatos, a sajtónyilvánosságot érintő kérdést.

A kommentekért való felelősség sajátos értelmezése után a rendőrökről készült fotók közlésével kapcsolatban az Alkotmánybíróság meglepően bölcs szakmai döntéssel lepte meg a médiát. Mindezidáig ugyanis – Európában szinte egyedülálló módon – intézkedő, vagy valamilyen eseményt biztosító rendőrökről nem jelenhetett meg olyan fénykép a sajtóban, amelyeken a képmásuk felismerhető volt. Ez a jogi helyzet akkor tudatosult – különösképp az internetes kiadványok szerkesztőségeiben –, amikor megérkeztek az első idézések személyhez fűződő jog megsértése miatt. A képmás közzétételét alapesetben engedélyhez kötötte ugyan a Ptk. – ezzel nagyjából minden újságíró tisztában is volt –, de a politikai vagy sporteseményeken, koncerteken nem egyéniesíthető módon készült tömegfelvételeket közzé lehetett tenni engedély nélkül. Szintúgy le lehetett hozni a közszereplőkről, nyilvános szereplésük során készült felvételeket. Azonban gyakran előfordult, hogy a felvételekre rákerült egy-egy posztoló biztosító rendőr is, de általában csak az események természetes résztvevőjeként, nem kiemelve, egyediesítve. Nyilvánvaló, hogy egy tömegrendezvényről, koncertről, tüntetésről szinte lehetetlen úgy fényképet vagy egyéb felvételt készíteni, hogy véletlenül se legyen rajta egy odavezényelt rendőrjárőr. A helyzet abszurditása leginkább a tárgyalótermi tudósítások során készült felvételeknél csúcsosodott ki: amíg az eljáró bírót, ügyészt szabadon lehetett fotózni, addig a vádlottakat kísérő rendőrök vagy büntetés-végrehajtási dolgozók arcát ki kellett takarni. Amennyiben mégis becsúszott valamelyik felvételre egy-egy arccal felismerhető rendőr, akkor majdnem biztos, hogy lecsaptak a lehetőségre. Vagyis nem is annyira a rendőrök, hanem sokkal inkább az ilyen ügyekre specializálódott, jó rendőrségi kapcsolattal rendelkező ügyvédi irodák ismerték fel az ezekben rejlő lehetőségeket. Valamilyen módon felkutatták a fotón megjelent rendőrt – aki talán azt sem tudta, hogy egyik vagy másik cikk illusztrációjaként egy fotógaléria egyik fényképén  alig észrevehetően, de mégis látható az arca – és a biztos nyerés tudatában felajánlották neki a peres képviseletet. Az eljáró bíróságok ugyanis az efféle esetekben a saját maguk által kialakított jogértelmezéshez ragaszkodva automatikusan megállapították a képmáshoz való személyhez fűződő jog megsértését, és megítélték a – kezdetben igen magas, akár félmillió forint összegű – nem vagyoni kárt. Az új Ptk.-val bevezetett, ilyen ügyekre szabott sérelemdíjnál már nem kell a kárt bizonyítani, de a korábbi Ptk. szerinti nem vagyoni kárigény összegszerűségét a felperesnek kellett igazolni. Kreatívnál kreatívabb indokokkal álltak elő a „sértett” rendőrök: például vidékről járnak Budapestre dolgozni és otthon, még a szűkebb környezetükben sem tudták, hogy mi a munkájuk, így viszont felismerték őket a kocsmában, vagy: így veszélybe kerülhetnek a civil életben, mert bizonyos szubkultúrákban köztudottan nem kedvelik a rendőrségi állományba tartozó egyéneket, stb. Végül a sajtót képviselő ügyvédek – köztük én is – olyan abszurd esetekkel találkoztunk, hogy a civil ruhás rendőr intézkedés során belemosolyog a kamerába, biccent az operatőrnek, és utána perel a képmás jogosulatlan felhasználásáért. Vagy: a filmkockán egy másodpercre felvillanó rendőrképmás egy bírósági ítélet szerint 32 megjelenést jelent, ugyanis a mozgás folyamatosságának érzékeléséhez 32 képkocka szükséges egy másodperc alatt az emberi szemnek.

Ügyvédi és természetesen a józan ész oldaláról is egyre több ellenérv merült fel a kialakult gyakorlattal szemben: az a körülmény, hogy nem lehet egy intézkedő rendőrről készült felvételt nyilvánosságra hozni, súlyosan sérti a sajtószabadságot, hiszen a sajtó egyik feladata éppen a közhatalom ellenőrzése, miközben az intézkedő rendőr a közhatalmat testesíti meg. Idővel konszenzus alakult ki a tekintetben, hogy a rendőrök nem közszereplők, de attól még közhatalmat gyakorló személyek. Továbbá, arcképük kitakarása aránytalan terhet ró a szerkesztőségekre, és ha véletlenül, gondatlanságból került ki egy nem kitakart rendőrfotó, az sem mentesíti a felelősség alól a sajtóterméket.

A fenti jogi anomáliát több szakmai konferencia is próbálta felvetni, megoldásokat keresve. E rendezvényeken is kiderült, hogy a bíróságok jogértelmezése töretlen: eltérő jogszabályi rendelkezésig a hasonló esetekben a jogsértést meg fogják állapítani. Arra a kérdésre, hogy a bírókat, ügyészeket miért szabad, a bírósági tárgyaláson résztvevő rendőröket viszont miért tilos fotózni, a bíróságok szerint a Büntető eljárásjogi törvény vonatkozó szakasza adja meg a választ: „a bírósági tárgyalásról a nyilvánosság tájékoztatása érdekében hang- vagy képfelvételt a tanács elnöke engedélyével, a bírósági tárgyaláson jelenlévő személyről – a bíróság tagjain, a jegyzőkönyvvezetőn, az ügyészen és a védőn kívül – csak az érintett hozzájárulásával szabad készíteni”.

Azt a pozitívumot mindenképpen az eljáró bíróságok javára lehet felhozni, hogy a konferenciákon elismerték, a bírók is észlelik a megélhetés jellegű üzletszerű perléseket, és az ilyen pereskedőknek a kártérítések leszorításával próbálják elvenni a kedvüket. Ez meg is látszott az ítélkezési gyakorlatban: a megítélt nem vagyoni károk összege az utóbbi időben felperesenként már csak százezer forint környékén mozgott, de így is fájó tudott lenni egy rendőrosztagról közzétett fénykép esetében.

A bírói gyakorlatot kissé megbontotta az a pécsi ítélőtáblai ítélet, amelyet Lábady Tamás, korábbi alkotmánybíró jegyzett. Váratlanul elutasított egy rendőrfotós keresetet, arra hivatkozva, hogy egy tömegrendezvényen a szolgálatot teljesítő rendőröknek fel kell készülniük arra, hogy fotó is készülhet róluk tudósítás során.

Ez az ítélet nem befolyásolta a Fővárosi Törvényszéket és a soron következő hasonló ügyben kimondta: a törvényszéket nem köti a pécsi ítélet, nem tér el a korábbi joggyakorlattól. A Kúria viszont meglepően gyorsan észlelte az ellentétes ítélkezési gyakorlatot és rapid módon hozott egy kötelező érvényű jogegységi határozatot, amely a korábbi joggyakorlatot szentesítette.

Itt látszólag be is zárultak a sajtó lehetőségei. Egyetlen út maradt, mégpedig egy ilyen ügyet – a biztos vesztés reményében – elvinni minden lehetséges bírói fórumra, és utána Strasbourghoz fordulni. Mindeközben az Index sajátosan kezdte kifejezni a véleményét a marasztaló ítéletekkel kapcsolatban: minden rendőri képmást különböző grafikákkal kezdett kitakarni, olyanokkal, mint a harcsa és a gyíkemberfej. A rendőrök emiatt pert is indítottak, de az eljáró bíró magáévá tette az Index érvelését: ez csak egy szerkesztőségi vélemény a kialakult joggyakorlatról, és mivel senki sem felismerhető a felvételeken, nem is sérthette meg senki személyiségi jogát. Ez már egy kicsi rést ütött a záródó rendszeren.

Kitakart rendőrtekintetek a sajtónyilvánosságban. Az Ab-döntés alapján mostantól újra a szemükbe nézhetünk

Közben megindult az Index ellen egy, az összes addigi pert felülmúló rendőrfotós eljárás. Az ügy alkalmasnak látszott a strasbourgi megmérettetésre, ugyanis a rendvédelmi dolgozók tüntetését biztosító rendőrökről készült fotókról szólt. Már eleve a tényállás is megmutatja az ilyen eljárások cinizmusát: a sajtó tudósít, hírt ad arról, hogy a rendvédelmi dolgozók jogsérelmet szenvedtek és tüntetnek a kormány ellen, erre néhány rendvédelmi dolgozó beperli az újságot a megjelent képmásuk miatt. Igaz, ők szolgálatban voltak. A kereseteknek persze a bíróságok helyt adtak , az ítéletek indoklásai a szokásosak voltak:
A bíróság szerint „abban az esetben, ha a rendőr utasításra, parancsra végzi nyilvános helyen a tevékenységét, nem minősül nyilvános közszereplőnek, tehát a róla készült képmás közzétételéhez egyedi hozzájárulása szükséges, vagy képmását technikai eszközökkel felismerhetetlenné kell tenni. Mivel ez nem történt meg, ezért a jogsértés megállapítható”.

A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet helybenhagyta, kiemelve, hogy „a következetes gyakorlat szerint a kizárólag rendőri feladatot ellátó rendőrök nem minősülnek közszereplőnek, ezért a képmásuk rögzítéséhez, annak nyilvánosságra hozatalához külön engedélyükre van szükség. Mivel tevékenységüket alapvetően utasításra végzik, az eljáró rendőr hivatalos tevékenységéből az önkéntes jelleg teljes mértékben hiányzik. Jóllehet az eljáró rendőr alapvetően közfeladatot lát el, ez azonban nem esik egy tekintet alá a közszereplői minőséggel. Jogszabály nem határozza meg a közszereplő fogalmát, de a joggyakorlat szerint közszereplő az a személy, aki tevékenységével a társadalom jelentős számú tagját erkölcsi és/vagy anyagi értelemben jelentős mértékben befolyásolja. A tömegdemonstráció alkalmával biztosítási feladatokat ellátó felperesek nem sorolhatók a gyakorlat által alkalmazott definíció alapján a közszereplők sorába”.

A fenti ítéleteket a Kúria is helybenhagyta, hivatkozva a Kúria 1/2012. Büntető-Közigazgatási-Munkaügyi-Polgári jogegységi határozatára, amely rögzítette, hogy „a nyilvános helyen vagy közterületen szolgálati kötelezettséget teljesítő vagy munkát végző személy e tevékenységének ellátása során nem minősül közszereplőnek, ezért a személyt beazonosítható módon, egyediesítetten ábrázoló képmás vagy hangfelvétel nyilvánosságra hozatalához szükséges a hozzájárulása”.

Az Index – annak érdekében, hogy Strasbourg előtt minden lehetséges jogérvényesítési lehetőséget kimerítsen – Majtényi László alkotmányjogásszal összefogva alkotmányossági panaszt nyújtott be az ítéletek ellen és Bodrogi Bea médiajogász segítségével elindította a strasbourgi eljárást.

Az alkotmánybíróság a határozatát pár nappal azután tette közzé, hogy a strasbourgi Emberi Jogi Bíróság értesítette az Indexet az ügy befogadásáról.

A józan észen és nem a merev jogértelmezési logikán alapuló határozat talán pontot tesz a rendőrfotók ügyének végére: „mindaddig, amíg valamely tájékoztatás nem visszaélés a sajtószabadság gyakorlásával, az emberi méltóság védelmével összefüggésben a személyiségi jogok sérelmére való hivatkozás ritkán alapozza meg a sajtószabadság gyakorlásának a korlátozását. Valamely jelenkori eseménnyel kapcsolatban a nyilvánosság figyelme elé került személyről készült képmás általában az eseménnyel összefüggésben az engedélyük nélkül nyilvánosságra hozható. Rendőri intézkedésről készült képfelvétel hozzájárulás nélkül is nyilvánosságra hozható, ha a nyilvánosságra hozatal nem öncélú, vagyis az eset körülményei alapján a jelenkor eseményeiről szóló vagy a közhatalom gyakorlása szempontjából közérdeklődésre számot tartó tájékoztatásnak, közügyet érintő képi tudósításnak minősül. Demonstrációkon történő rendőri bevetés minden esetben a jelenkor eseményének minősül, még akkor is, ha a rendőrök nem igazi „résztvevői” a történésnek. Ezért az arról készült felvétel a képen lévők hozzájárulása nélkül közvetíthető a nyilvánosság felé, kivéve, ha ez a rendőr emberi méltóságának – mint az emberi mivolt benső lényegét feltétlenül megillető védelemnek – sérelmét jelenti; ilyen lehet például a hivatása gyakorlása során megsérült rendőr szenvedésének bemutatása”.

---