Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A rendezvény feloszlatásának jogellenessége önmagában nem teszi az oszlatás során végrehajtott valamennyi rendőri intézkedést jogellenessé.
A tényállás
A Fővárosi Ítélőtábla a 2009. július 2. napján kelt jogerős ítéletével helybenhagyta a Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesületet feloszlató elsőfokú ítéletet. A döntés elleni tiltakozásul több rendezvény megtartását jelentették be Budapest területére az alperesnél, aki egyedi utasításban 2009. július 4. napjára fokozott ellenőrzést rendelt el, és erre a napra egyetlen rendezvény megtartását sem engedélyezte. Egyebek mellett megtiltotta a Szent István Bazilika előtti térre bejelentett rendezvényt, ahol ennek ellenére tömeg gyűlt össze. A jogerős ítélet és a rendezvények betiltása miatt, valamint az előzetes fogvatartásban lévő B. Gy. szabadlábra helyezésének követelése céljából előre be nem jelentett rendezvény kezdődött a budapesti Erzsébet téren is 2009. július 4-ének délutánján. Az itt megjelent tömeg részben azonos volt a Szent István Bazilika előtt demonstrálókkal, a rendezvények időben folytonosak voltak, megegyezést mutattak céljuk és a tervezett napirend tekintetében.
A felperes – aki a feloszlatott Magyar Gárda tagja volt – 2009. július 4. napján Budapestre utazott egy politikai demonstráción való részvétel céljából. Mivel telefonon értesítették az eredeti helyszín módosulásáról, az Erzsébet térre ment lányával, valamint további két személlyel. Itt 16 órától a tömeg fokozatosan nőtt, közöttük jelentős számú résztvevő a Magyar Gárda egyenruháját viselte. 16 óra 56 perckor a helyszínen lévő rendőrök utasítást kaptak, hogy a tömeget szólítsák fel távozásra, ellenkező esetben állítsák elő őket. A rendőrség 17 óra körül 500 fős, nem erőszakos tömegről adott tájékoztatást, majd 17 óra 08 perckor megkezdte a felszólítást a terület elhagyására, illetőleg hogy oszoljanak szét, ami – a felszólító kocsiból – a tér több pontjáról folyamatosan hallható volt. 17 óra 12 perckor kezdték meg az egységek a résztvevőkkel szembeni intézkedések végrehajtását: egyeseket a téren vontak ellenőrzés alá és felhívták, hogy a rendőri felszólításnak tegyenek eleget, távozzanak, míg másokat az előállító autókhoz kísértek, adataikat rögzítették, ruházatukat és csomagjaikat átvizsgálták, végül előállították őket. A felhívásnak a rendezvényen résztvevők többsége nem tett eleget, a rendőri intézkedéssel egyet nem értésük jeleként a földre ültek, karjaikat összefonták és énekelni kezdtek. Az előállítást a földön sorokban ülő demonstrálók összekapaszkodással igyekeztek megakadályozni, amelynek során a passzív ellenállást időnként túllépték, a rendőrök és az ellenállók között dulakodás alakult ki. A felperes az ülő, összekapaszkodó gárdisták között volt lányával. 18 óra 01 perckor a demonstráció elvesztette békés jellegét, néhány csoport a rendőrökre támadt, dobálták őket, ekkor a rendőri egység vezetői rádión utasítást adtak a kiszorításra és a gázcsapásra. A helyszínen lévő rendőri csapaterőt az alperes vezette, azonban a B. Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrei is részt vettek az akcióban. 18 óra 02 perckor megerősítették a korábbi rádióutasítást, miszerint ne tömegoszlatás történjen, hanem kiemeléses előállítás, kényszerítő eszközök arányos alkalmazása mellett. A kiszorítás irányaként az Astoriát jelölték meg.
A felperes a tér elhagyására szóló felhívásnak nem tett eleget. Lánya a használt vegyi eszközök hatására rosszul lett és a rendőrgyűrűn keresztül, az ellenszegülő demonstrálóktól eltávolodva a helyszínt elhagyta. Amikor a felperes a lánya után kívánt menni, a rendőrök ismét csapaterős tevékenységbe kezdtek, vegyieszközt és gumibotot alkalmazva. Ekkor páran a rendőrökkel összecsaptak, a tiltakozók nagyobb része pedig hátrébb menekült. Az akció során az ellenállást nem tanúsító felperest a tömegből kiemelték, a sorfal mögé húzták, hasára fordították, hátára térdepelve műanyag rögzítőbilinccsel megbilincselték, vele szemben gázsprayt és gumibotot alkalmaztak. Az előállítás során a fején és bal könyökén megsérült, koponyazúzódást szenvedett el, homlokán és bal füle mögött vérző felületi sérülései keletkeztek. Sérüléseire tekintettel vele szemben a rendőri intézkedést nem fejezték be, a B. Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrei mentőautóhoz kísérték, majd kórházba szállították, ahonnan aznap este – saját felelősségére – otthonába távozott. Két nappal később az S.-i kórház baleseti sebészetén sebeit ambulánsan ellátták, injekciót kapott.
A Fővárosi Bíróság ítéletében megállapította – amelyet a Kúria hatályában fenntartott –, hogy a 2009. július 4. napján Budapesten, az Erzsébet téren megtartott rendezvény feloszlatása jogellenes volt.
A felperes keresetében 1 000 000 Ft és ennek 2009. július 4. napjától a kifizetésig járó törvényes mértékű késedelmi kamatának megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Arra hivatkozott, hogy a 2009. július 4-én az Erzsébet téren megtartott, békés célú, véleménynyilvánító demonstráción a tömeget oszlató rendőrök jogszerűtlenül vonták rendőri intézkedés alá, melynek során bántalmazták, ennek következtében sérüléseket szenvedett. A jogellenes, eltúlzott intézkedésekkel, megbilincselésével, bántalmazásával személyiségi jogai sérültek.
Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Érvelése szerint önmagában a tömegoszlatás jogellenességét kimondó jogerős bírósági ítélet alapján marasztalásának nincs helye.
Az elsőfokú bíróság ítélete
Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította.
Határozatának indokolása szerint a jogerős ítélet, amely a tüntetés feloszlatásának jogellenességét mondta ki, önmagában nem teremti meg az alperes polgári jogi felelősségét, erről csak a konkrét rendőri intézkedést vizsgálva lehet dönteni. Ugyanakkor a korábbi bírósági ítéletek és a demonstrációról készült ombudsmani jelentés alapján megállapította, hogy az Erzsébet téren megjelent tömeg azonos volt a Szent István Bazilika előttivel, a két rendezvény célját és tervezett napirendjét tekintetve is egyezett, azok időben folytonosak voltak. Ezzel összefüggésben kiemelte, a felperes maga is előadta, telefonon értesítették arról, hogy megváltozott a tüntetés helyszíne. Mindezek alapján úgy foglalt állást, hogy a rendezvény spontán tüntetésként nem minősülhet, feloszlatása nem volt olyan nyilvánvalóan téves jogalkalmazás, amely eleve kártérítési felelősséget alapozna meg a Ptk. 349. §-a szerint.
A konkrét rendőri intézkedés kapcsán álláspontja az volt, a felperes számára a körülményekből, a rendőrségi járművekből elhangzott – folyamatos – felszólításokból egyértelműnek kellett lennie, hogy el kell hagynia a helyszínt. Nem fogadta el azt a felperesi hivatkozást, hogy pusztán a Magyar Gárda egyenruhájának viselése miatt intézkedett vele szemben a rendőrség. Az alperes célja a rendezvény feloszlatása volt, és ennek keretei között került sor az ülő, ellenszegülő személyek, köztük az egyenruhát nem viselők előállítására is, amit a televíziófelvételek igazolnak. Szintén a felvételekből állapította meg, hogy a rendőri intézkedés kapcsán a résztvevők bizonyos hányadának magatartása a passzív ellenálláson jóval túlment. A felperessel szemben alkalmazott kényszerintézkedésről készült rendőri jelentést ugyanakkor ellentmondásosnak találta, tényállásának alapjául nem fogadta el.
Nem találta kétséget kizáróan megállapíthatónak, hogy a felperes a rendőrök által is felismerhetően, önként el kívánta volna hagyni a helyszínt, és ekkor került volna sor vele szemben az intézkedésre. A csoportos ellenállásra tekintettel nem volt aránytalan intézkedésnek tekinthető, hogy a rendőrök először igazoltatással, előállítással, majd ezt követően csapaterő, vegyi eszköz alkalmazásával és kiemeléssel próbálták az oszlatást előmozdítani. A felperes egy ilyen, kiemelésre irányuló rendőri intézkedést szenvedett el, azonban ezt – korábbi ellenszegülő magatartására tekintettel – alappal nem sérelmezheti. Az erős testfelépítésű felperest nem ellenállásra képtelen állapotban bilincselték meg, így az aránytalan intézkedésnek nem minősülhet. Hangsúlyozta, nem állt rendelkezésre elegendő bizonyíték annak egyértelmű megállapításához, hogy volt-e dulakodás a felperes és a rendőrök között, amikor a földre került, illetve hogy sérülései hogyan keletkeztek. Valószínűsítette azonban, hogy gumibotoktól, illetve az előállítás során a rendőri védőfelszerelésektől szenvedte azokat el. Álláspontja szerint ugyanakkor a gumibothasználat indokolatlan és aránytalan intézkedés volt az előállítással szembeni védekezés hiányában. Ennek ellenére alperes felelőssége nem megállapítható, mivel a tömeg oszlatására kiadott utasítás nyilvánvalóan nem foglalt magában aránytalan gumibot használatot, jogtalan bántalmazást. Így arra a következtetésre jutott, hogy az utasítással és az oszlatással nem állhat okozati összefüggésben a jogtalan bántalmazás, s az itt elszenvedett sérülés sem.
A fellebbezés tartalma
Az elsőfokú ítélet ellen a felperes terjesztett elő fellebbezést annak megváltoztatása és a kereseti kérelemnek megfelelő döntés meghozatala érdekében. Érvelése szerint az elsőfokú bíróság a tényállást a szükséges mértékben feltárta, azonban téves jogi következtetésre jutott. Hivatkozott arra, hogy a szabálysértési eljárás iratanyagából egyértelműen megállapítható, a vele szemben foganatosított rendőri intézkedést megalapozó szabálysértésnek azt tekintették, hogy a fűre ült, társaival összekapaszkodott és nem volt hajlandó a térről eltávozni. Kiemelte továbbá, hogy a Magyar Gárda egyenruhájának nyilvános rendezvényen való viselése csak 2009. november 26. napjától minősül szabálysértésnek, következésképp 2009. július 4-én ez a rendőri intézkedés jogszerű indokaként nem szolgálhatott. Erőszakos, fenyegető magatartást ugyanakkor nem tanúsított, a szabálysértés gyanújára sem adott alapot. Álláspontja szerint irreleváns, hogy a rendezvény helyszínének elhagyására irányuló rendőri felhívást hallotta-e, mivel éppen a békés tiltakozás jeléül ült le és kapaszkodott össze társaival. Az a körülmény, hogy a tömeg egy idő után békétlenné vált, vele szemben – aki békésen demonstrált – rendőri intézkedést nem alapozott meg. A bilincselés alkalmazásához a rendőrségi törvény 48. §-ában meghatározott feltételek nem álltak fenn, mivel sem passzív, sem aktív ellenszegülést nem tanúsított. Változatlanul fenntartotta azt az elsőfokú eljárásbeli álláspontját, hogy a tisztességes eljáráshoz való joga sérelmén túl sérült az emberi méltósághoz és a személyes szabadsághoz fűződő joga is az alperes durva fellépésével, a bilincseléssel és a testi kényszer alkalmazásával. Hivatkozott továbbá arra, hogy köztudomású ténynek tekinthető a kényszerítő eszközök, intézkedések alkalmazása miatti hátrány bekövetkezése, amely eleve megalapozza nem vagyoni kártérítési igényét.
A Fővárosi Ítélőtábla megállapításai
Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság által megállapított tényállással egyetért, azt a fellebbezési szakban már az alperes sem tette vitássá.
A Ptk. 75. § (1) bekezdése szerint a személyhez fűződő jogokat mindenki köteles tiszteletben tartani. E jogok a törvény védelme alatt állnak. A személyhez fűződő jogokat a törvény nem tartalmazza kimerítően, azonban – többek között – a személyes szabadság jogellenes korlátozását, a testi épség, valamint az emberi méltóság megsértését a Ptk. 76. §-a külön is nevesíti. Személyiségi jogsértés esetén a sérelmet szenvedett fél – egyebek mellett – kártérítést követelhet a polgári jogi felelősség szabályai szerint [Ptk. 84. § (1) bek. e) pontja].
Főszabály szerint a személyiségi jog fogalomkörébe tartozó bármely jog sérelmét eredményező magatartás jogellenes, a jogellenességet azonban jogszabály felhatalmazása kizárja. Ez azt jelenti, hogy a kötelezett kimentheti magát a felelősség alól, ha bizonyítja, jogszabályi rendelkezésnél fogva – az adott módon – jogosult volt a beavatkozásra. Amennyiben ez megállapítható, vagyis jogszabály felhatalmazása alapján történt a személyiségi jogok korlátozása, illetőleg megsértése, ez a személyiségi jogsértést, és az ezen alapuló kártérítést kizárja.
A felperes igazolta, hogy a rendőri egységek tüntetést oszlató tevékenysége során szenvedte el sérüléseit, vele szemben bilincselést, gumibotot alkalmaztak.
Helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a felperes – hivatkozásával ellentétben – nem spontán demonstráción vett részt. A peradatokból egyértelműen megállapítható, hogy a tüntetés szervezett volt: a felperes maga is úgy nyilatkozott, hogy telefonon értesítették a helyszín megváltozásáról. A demonstráció szervezettsége nem azon alapul, hogy azt bejelentették-e a hatóságok felé. Amennyiben a kezdeményezők (szervezők) a korábban bejelentett helyszínt módosítják, és erről a lehetséges résztvevőket értesítik, a tüntetés szervezettnek minősül, spontán jellegűnek nem tekinthető.
Ugyanakkor az ítélőtábla osztja az elsőfokú bíróságnak azt a jogi álláspontját, hogy a Fővárosi Bíróság ítélete, illetve az azt hatályában fenntartó Legfelsőbb Bírósági (Kúriai) döntés, amely a rendezvény feloszlatásának jogellenességét állapítja meg, önmagában nem teszi az oszlatás során végrehajtott valamennyi rendőri intézkedést jogellenessé. Csak a konkrét, egyedi rendőri intézkedéseket vizsgálva lehet állást foglalni azok jogszerűsége kérdésében.
Mivel a fellebbezési szakban nem volt vitatott, hogy a felperes sérülései a perbeli tüntetés oszlatása, rendőri intézkedés során, azzal okozati összefüggésben következtek be, az alperesi védekezés kapcsán azt kellett vizsgálni, hogy a személyiségi jogsértésre jogszabály felhatalmazása alapján, annak megfelelő intézkedés alkalmazásával került-e sor.
A rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: Rtv.) 13. § (1) bekezdése akként rendelkezik, hogy a rendőr jogkörében eljárva köteles intézkedni vagy intézkedést kezdeményezni, ha olyan tényt vagy körülményt észlel, illetőleg hoznak tudomására, amely rendőri beavatkozást igényel. Ennek során – egyebek közt – a testi épséghez fűződő személyiségi jogot korlátozhatja [Rtv. 17. § (1) bek.]. A jogszabály egyidejűleg rögzíti a szükségesség és arányosság követelményeit is, amelyek az adott helyzethez mérten behatárolják a lehetséges intézkedéseket, végrehajtásuk módját. Az Rtv. 15. § (1) bekezdése kimondja, hogy a rendőri intézkedés – így az Rtv. 59. §-ában szabályozott tömegoszlatás és a 47. §-a szerinti testi kényszer alkalmazása – nem okozhat olyan hátrányt, amely nyilvánvalóan nem áll arányban az intézkedés törvényes céljával (arányosság követelménye). A rendőrség szolgálati szabályzatáról szóló 62/2007. (XII. 23.) IRM rendelet 57. § (2) bekezdése szerint pedig a rendőr a kényszerítő eszköz alkalmazása során a testi épséghez fűződő jogokat köteles tiszteletben tartani és a testi épséget csak a legszükségesebb mértékben veszélyeztetheti (szükségesség követelménye). A két rendelkezés összevetéséből az állapítható meg, hogy a rendőrség intézkedése csak a legszükségesebb mértékben korlátozhatja az eljárás alá vont személy személyiségi jogait és csak olyan módon, amely arányban áll a másik fél magatartásával. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy az Rtv. 17. §-a szerint az általános felhatalmazás a kényszerítő eszközök alkalmazására a helyzethez – a szükségességhez, arányossághoz – mérten behatárolt, azaz nem jelent automatikus, általános mentességet az esetenként elkövetett jogsértések alól. Az Rtv. 48. §-a a bilincselést is mint lehetőséget rögzíti, ami arra utal, hogy a rendőrnek minden egyes alkalommal a konkrét elkövetői magatartás és az adott körülmények figyelembe vétele mellett, mérlegelve kell döntenie arról, hogy alkalmaz-e ilyen kényszerítő eszközt.
A per adataiból megállapítható, hogy a felperes aktív ellenszegülő magatartást nem tanúsított, a rendőrökre nem támadt rá, magatartása a passzív ellenállás határait nem lépte túl – az ezekre vonatkozó elsőfokú ítéleti ténymegállapításokat az alperes sem tette vitássá a másodfokú eljárás során –, ezért vele szemben a végrehajtott bilincselési mód, és a gumibot használata szükségtelen és aránytalan kényszerítő eszköz alkalmazásnak tekinthető. Ahogy azt az elsőfokú bíróság is megállapította, a gumibot használatának jogszabályi feltételei sem álltak fenn a felperessel szemben. Ennek következtében az aránytalanul súlyos intézkedéssel, amely sérüléseket is okozott, az alperes megsértette a felperes testi épséghez, emberi méltósághoz fűződő személyiségi jogait, ezért a felperes az általános polgári jogi felelősségi szabályok alapján igényelhet kártérítést [Ptk. 84. § (1) bek. e) pontja].
A Ptk. 355. § (4) bekezdése szerint kártérítés címén a károkozó körülmény folytán azt a kárpótlást és költséget kell megtéríteni, amely a károsultat ért vagyoni és nem vagyoni hátrány csökkentéséhez vagy kiküszöböléséhez szükséges. A Pp. 163. § (3) bekezdése alapján külön bizonyítás nélkül is elfogadható olyan hátrány bekövetkezése, amely köztudomású ténynek tekinthető. A bírói gyakorlat köztudomású tényként kezeli, hogy egy adott személynek a vele szemben jogosulatlanul alkalmazott szabadságkorlátozás és a fellépő rendőr szükségtelen, aránytalan kényszerintézkedése olyan hátrányt okoz, amelynek kompenzálására a nem vagyoni kártérés indokolt, mivel nyilvánvaló módon kedvezőtlenül érinti életminőségét, társadalmi megítélését. A nem vagyoni kártérítés mértékének ahhoz kell igazodnia, hogy a személyiségi jogsértés milyen mértékű kedvezőtlen változást idézett elő a jogsérelmet szenvedett félnél, mennyiben hatott ki társadalmi megítélésére. Ebben a körben a jogsértés tárgyi súlyát, a sérelem időpontját, a kialakult bírói gyakorlatot és a bekövetkezett hátrányokat kell értékelni.
A felperes esetében a káresemény időpontjakori értékviszonyokon és elszenvedett sérülésein túl értékelni kellett, hogy azok indokolatlanul súlyos fizikai kényszerrel, félelmet keltő módon következtek be, továbbá elvezetése azt a látszatot keltette a televíziónézők számára, hogy a rendőri intézkedéssel szemben ellenszegült, ezért került sor vele szemben – sérüléseket is okozó – kényszerintézkedésekre. Mindezek a felperesnek okozott fizikai sérüléseken, lelki megterhelést jelentő – nyilvánvaló – félelmen túl társadalmi megítélését is negatív irányban befolyásolták. Nem hagyható azonban figyelmen kívül – ellentétben a kereseti előadással –, hogy a felperesnek a helyszínen jól hallható felszólításokból tudnia kellett, a demonstráció helyszínét el kell hagynia. Ennek ellenére a felszólításoknak nem tett eleget, a passzív ellenállást tanúsítók között maradt lánya távozásáig, ez a magatartása pedig olyan károsulti közrehatásnak tekinthető, amely a nem vagyoni kártérítés összegének meghatározása körében csökkentő tényezőként értékelendő, kármegosztás alkalmazásának nincs helye. Mindezeket mérlegelve 400 000 Ft nem vagyoni kártérítés jelent megfelelő mértékű kompenzációt az alperesi jogsértéssel szemben.
A kifejtettekre tekintettel az ítélőtábla a Pp. 252. § (3) bekezdése alapján az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, és az alperest a rendelkező részben írt mértékű nem vagyoni kártérítés és a kár bekövetkeztétől a kifizetésig járó késedelmi kamatai (Ptk. 360. §, 301. §) megfizetésére kötelezte, míg egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
Az ismertetett döntés-kivonat teljes verziója (Fővárosi Ítélőtábla 17. Pf. 20 562/2013.) a Bírósági Döntések Tára folyóirat 2014/5. számában 68. szám alatt jelent meg.
