Jogsértő a reklámadó bírság
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az EUB aránytalannak minősítette a magyar szankciórendszert, amely alapján azon szolgáltatóval szemben, amely nem tett eleget bejelentkezési kötelezettségének néhány nap alatt, mindössze egyetlen napos időközökkel összesen 1 milliárd Ft‑os bírságot lehet kiszabni.
Az alapügy
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) megállapította, hogy a Google Ireland a reklámadótörvény hatálya alá tartozó tevékenységet folytat, illetve, hogy a tevékenysége megkezdését követő 15 napon belül nem jelentkezett be az NAV-nál, megsértve ezzel e törvény előírásait. Ezért a reklámadó törvény alapján 10.000.000,- Ft mulasztási bírságot szabott ki a céggel szemben.
A következő négy nap során hozott határozataiban a NAV négy újabb mulasztási bírságot szabott ki a Google Irelanddel szemben, amelyek összege a reklámadótörvénnyel összhangban mindegyik esetben az előzőleg kiszabott mulasztási bírság összegének háromszorosa volt. A reklámadótörvény alapján végül a NAV a törvényben felső határként mindösszesen 1 milliárd Ft, összegű bírságot szabott ki.
A Google Ireland a határozatok hatályon kívül helyezésére irányuló keresetet nyújtott be a kérdést előterjesztő bírósághoz. Keresetében a Google Ireland arra hivatkozott, hogy a reklámadótörvény szerinti bejelentkezési kötelezettség elmulasztása miatt történő bírságkiszabás ellentétes az EUMSZ 18. és EUMSZ 56. cikkeivel. A Google Ireland szerint a Magyarország területén letelepedett társaságok könnyebben eleget tudnak tenni a reklámadótörvényben megállapított kötelezettségeknek, mint a Magyarország területén kívül letelepedett társaságok. Végül a cég azzal érvelt, hogy a társasággal szemben a bejelentkezési kötelezettség elmulasztása miatt kiszabott mulasztási bírságok eltérnek a Magyarországon letelepedett társaságokra alkalmazott szankcióktól A kiszabott szankciót a Google Ireland a jogsértés súlyához képest aránytalannak tekintette és arra hivatkozott, hogy az az Európai Unión belüli szolgáltatásnyújtás szabadságának korlátozását okozza.
A Google Ireland álláspontja szerint a külföldön letelepedett adóalanyok a hatékony jogorvoslathoz való jog gyakorlását illetően szintén kedvezőtlenebb helyzetben vannak, mint a Magyarországon letelepedett vállalkozások. Lehetőség van bírósági jogorvoslattal élni, de a a mulasztási bírságot kiszabó határozat, amely a reklámadótörvény alapján önmagában a közléssel jogerős és végrehajtható, jelentősen korlátozza a jogorvoslat gyakorlását. Az eljáró bíróság a reklámadótörvény szerint kizárólag okirati bizonyítást folytathat le, és tárgyaláson kívül határoz, miközben a régi adózás rendjéről szóló törvény (régi Art.) alapján a belföldi illetőségű adóalanyok közigazgatási jogorvoslatot is igénybe vehetnek. A reklámadótörvény rendelkezései tehát nem biztosítják az Európai Alapjogi Charta 47. cikke szerinti hatékony jogorvoslathoz és tisztességes eljáráshoz való jogot azon személyek számára, akikkel szemben ilyen bírságot szabtak ki.
A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság, úgy ítélte meg, hogy e kérdések nem válaszolhatók meg az EUB ítélkezési gyakorlata alapján, ezért úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményez az EUB-nál.
Az EUB döntése
A kérdést előterjesztő bíróság arra kereste a választ, hogy úgy kell‑e értelmezni az EUMSZ 56. cikkét, hogy azzal ellentétes az olyan tagállami szabályozás, amely a valamely másik tagállamban letelepedett reklámszolgáltatókat a reklámadó‑alanyiságuk tekintetében bejelentkezési kötelezettség alá veti, miközben az adóztató tagállamban letelepedett ilyen szolgáltatásokat nyújtók mentesülnek ezen kötelezettség alól arra tekintettel, hogy az említett tagállam területén alkalmazandó bármely másik adónem tekintetében fennálló adóalanyiságuk címén bejelentési vagy nyilvántartásba vételi kötelezettség alá esnek.
A kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra kívánt választ kapni, hogy az EUMSZ 56. cikkét úgy kell‑e értelmezni, hogy azzal ellentétes az olyan tagállami szabályozás, amely alapján a valamely másik tagállamban letelepedett olyan szolgáltatásnyújtókkal szemben, amelyek a reklámadó‑alanyiságuk tekintetében nem tettek eleget a bejelentkezési kötelezettségnek, néhány nap alatt több mulasztási bírságot is ki lehet szabni, amelyek összege a második mulasztási bírságtól kezdődően a mulasztás ismételt megállapítása esetén az előzőleg kiszabott mulasztási bírság összegéhez képest megháromszorozódik, és amelyek összesítve több millió euró összeget eredményeznek, anélkül hogy e szolgáltatásnyújtók képesek lennének az ilyen bejelentkezési kötelezettség teljesítésére azon határozat kézhezvételét megelőzően, amely végleges jelleggel rögzíti e bírságok halmozott összegét.
Azon mulasztási bírság összege, amelyet az adóztató tagállamban letelepedett szolgáltatásnyújtóval szemben szabnak ki a bejelentkezési vagy nyilvántartásba vételi kötelezettség elmulasztása miatt, lényegesen alacsonyabb, és az ilyen kötelezettség folyamatos be nem tartása esetén nem ugyanilyen mértékben és nem is szükségszerűen ilyen rövid határidőn belül növekszik a bírság összege.
A szolgáltatásnyújtás szabadsága
Az EUMSZ 56. cikkébe ütközik minden olyan nemzeti szabályozás alkalmazása, amely a tagállamok közötti szolgáltatásnyújtást a kizárólag egy tagállamon belüli szolgáltatásnyújtásnál nehezebbé teszi. Az EUMSZ 56. cikke megköveteli az ezen alapvető szabadságot érintő minden olyan korlátozás megszüntetését, amely azon alapul, hogy a szolgáltatás nyújtója a szolgáltatásnyújtás helyétől eltérő tagállamban telepedett le.
A szolgáltatásnyújtás szabadságának korlátozását valósítják meg azon nemzeti intézkedések, amelyek e szabadság gyakorlását tiltják, zavarják vagy kevésbé vonzóvá teszik. Ezzel szemben nem tartoznak az EUMSZ 56. cikk szerinti tilalom hatálya alá azon intézkedések, amelyek egyedüli hatása az, hogy a szóban forgó szolgáltatások nyújtását illetően többletköltséget eredményeznek, és ugyanolyan módon érintik a tagállamok közötti, mint a tagállamon belüli szolgáltatásnyújtást.
A reklámadótörvény szerinti bejelentkezési kötelezettség nem köti feltételekhez a reklámok közzétételére irányuló tevékenység Magyarországon való folytatását és azok a reklámszolgáltatók tartoznak e kötelezettség hatálya alá, akiket az adóköteles reklámtevékenységük megkezdése előtt nem vettek Magyarországon adójogi szempontból nyilvántartásba, de mentesülnek e kötelezettség alól azok a reklámszolgáltatók, akiket valamely adónem hatálya alá tartozó adózóként adójogi szempontból már nyilvántartásba vettek, függetlenül attól, hogy mindezen szolgáltatók letelepedési helye hol található.
E bejelentkezési kötelezettség, az EUB szerint önmagában nem képezi a szolgáltatásnyújtás szabadságának akadályát.
Az EUB úgy értékelte, hogy az a körülmény, hogy e szolgáltatók mentesülnek a bejelentkezési kötelezettség alól, a más tagállamokban letelepedett reklámszolgáltatókkal szemben nem valósít meg olyan eltérő bánásmódot, amely alkalmas arra, hogy a szolgáltatásnyújtás szabadságát korlátozza.
A reklámadótörvény szabályozásának lényege, hogy az adóhatóságnál már nyilvántartásba vett szolgáltatók elkerülhetik egy adminisztratív követelmény felesleges teljesítését, mivel a bejelentkezési kötelezettségnek pont az a célja, hogy lehetővé tegye az adóhatóság számára a reklámadó alanyainak azonosítását.
A fenti megfontolásokra tekintettel az EUB szerint nem ellentétes az EUMSZ 56. cikkével az olyan tagállami szabályozás, amely a valamely másik tagállamban letelepedett reklámszolgáltatókat a reklámadó‑alanyiságuk tekintetében bejelentkezési kötelezettség alá veti, miközben az adóztató tagállamban letelepedett ilyen szolgáltatásokat nyújtók mentesülnek ezen kötelezettség alól arra tekintettel, hogy az említett tagállam területén alkalmazandó bármely másik adónem tekintetében fennálló adóalanyiságuk címén bejelentési vagy nyilvántartásba vételi kötelezettség alá esnek.
A mulasztási bírság
Az EUB felhívta a figyelmet, hogy az adóztatással kapcsolatos szankciók rendszere uniós szintű harmonizáció hiányában a tagállamok hatáskörébe tartozik, de az ilyen rendszerek nem járhatnak az EUMSZ-ban előírt szabadságok veszélyeztetésével.
A reklámadótörvény szerint a reklámadó valamennyi olyan alanya, amelyet az adóhatóság valamely másik adónem hatálya alá tartozó adózóként még nem vett nyilvántartásba, és amely nem teljesíti bejelentkezési kötelezettséget, egymást követően több mulasztási bírsággal sújtható, az első alkalommal kiszabott mulasztási bírság 10 millió Ft, minden újabb mulasztás esetén pedig az előzőleg kiszabott összeg a háromszorosára nő mindaddig, amíg el nem éri a reklámadótörvényben megállapított 1 milliárd Ft-os maximális összeget.
A főtanácsnoki indítvány szerint valójában csak a Magyarországon adóilletőséggel nem rendelkező adóalanyokat fenyegeti annak veszélye, hogy velük szemben a reklámadótörvény szerinti szankció kiszabására kerül sor, mivel azon szolgáltatók, amelyeket a nemzeti adóhatóság valamely adónem hatálya alá tartozó adózóként nyilvántartásba vett, mentesülnek a bejelentkezési kötelezettség alól.
A reklámadótörvényben előírt szankciórendszer olyan mulasztási bírságok kiszabását teszi lehetővé, amelyek összege jelentősen magasabb a régi Art. által olyan esetben kiszabott mulasztási bírságok összegénél, amikor valamely Magyarországon letelepedett reklámszolgáltató megsérti a nyilvántartásba vételi kötelezettségét. A nyilvántartásba vételi kötelezettség folyamatos be nem tartása esetén az Art. alapján kiszabott mulasztási bírságok összege nem emelkedik ilyen jelentős mértékben és ilyen rövid határidőn belül.
A reklámszolgáltatók között a nyilvántartásba vételre vonatkozóan bevezetett eltérő bánásmód, a szolgáltatásnyújtás szabadságának az EUMSZ 56. cikke szerint főszabályként tiltott korlátozásának minősül.
Az ilyen korlátozás csak akkor megengedhető, ha azt közérdeken alapuló nyomós okok igazolják, és amennyiben az ilyen korlátozás alkalmas az elérni kívánt cél megvalósítására, és nem lépi túl az ahhoz szükséges mértéket.
A korlátozás igazolására a magyar kormány formálisan az adórendszere koherenciája megőrzésének szükségességére hivatkozott, de lényegében az adóellenőrzések hatékonyságát és a hatékony adóbeszedés biztosítását jelölte meg indokként.
Az EUB gyakorlata alapján az adóellenőrzések hatékonyságának, valamint az adó beszedésének biztosítása olyan közérdeken alapuló nyomós indoknak minősülhet, amely igazolhatja a szolgáltatásnyújtás szabadságának korlátozását, illetve megállapította, hogy a szankciók előírása – akár a büntetőjogi jellegűeket is – szükségesnek tekinthető a nemzeti szabályozás tényleges tiszteletben tartása érdekében. A büntetésnek azonban minden esetben arányban kell állnia a szankcionálni kívánt jogsértés súlyával.
Az EUB szerint a bejelentkezési kötelezettség elmulasztásának szankcionálására a reklámadótörvényben előírt 10 millió Ft bírság, kellően magas összegű, így alkalmas lehet arra, hogy visszatartsa az a reklámszolgáltatókat attól, hogy megsértsék ezen kötelezettségüket, valamint alkalmas lehet annak elkerülésére, hogy megfosszák az adóztató tagállamot az érintett adó alkalmazási és mentességi feltételeinek hatékony ellenőrzésétől.
Az EUB aránytalannak minősítette a magyar szankciórendszert, amely alapján azon szolgáltatóval szemben, amely nem tett eleget bejelentkezési kötelezettségének néhány nap alatt – mindössze egyetlen napos időközökkel összesen 1 milliárd Ft‑os bírságot lehet kiszabni, anélkül hogy az illetékes hatóság biztosítaná a szolgáltató számára a kötelezettségei teljesítéséhez szükséges időt, hogy lehetőséget adna a számára az észrevételei megtételére, illetve hogy e hatóság maga vizsgálatot folytatna le a jogsértés súlyossága tekintetében.
Az EUB felhívta a figyelmet, hogy a kiszabott bírságok összege a behajtani tervezett adó adóalapját képező árbevétel figyelmen kívül hagyásával kerül megállapításra, így könnyen előfordulhat, hogy a reklámadótörvény alapján kiszabott bírságok együttes összege meghaladja az adóalany által elért árbevételt.
Mivel az adóhatóság automatikusan és „naponta” hozza meg a szankciót kiszabó határozatokat, csupán néhány nap választja el az adóalanyt az 1 milliárd Ft‑os bírságmaximum elérésétől, így ha az adóalany rendkívüli gondossággal is járna el, gyakorlatilag képtelen lenne arra, hogy az adóztató tagállamban azt megelőzően teljesítse a bejelentkezési kötelezettségét, hogy a határozatot a letelepedési helye szerinti tagállamban kézhez venné, így tehát nem kerülhetné el a korábbi mulasztási bírságok összegének jelentős emelését. Ez szintén azt támasztja alá, hogy a mulasztási bírságok számítási módszere nem veszi figyelembe a bejelentkezési kötelezettségüket megsértő reklámszolgáltatók magatartásának súlyosságát.
A magyar kormány az írásbeli észrevételeiben arra hivatkozott, hogy a reklámadó törvény alapján, ha az adóalany az állami adóhatóság első alkalommal való felhívására bejelentkezési kötelezettségét teljesíti, akkor a bírság összege „korlátlanul” enyhíthető. AZ EUB szerint azonban a törvény a szövegéből az következik, hogy az adóhatóság számára ez csupán lehetőség. Márpedig a bírság nem veszíti el aránytalan jellegét pusztán amiatt, hogy a tagállam hatóságai – kizárólag saját mérlegelésük alapján – csökkenthetik annak összegét.
A fentiek alapján az alapügyben szóban forgó bejelentkezési kötelezettség be nem tartása esetén hasonló bírságolási rendszert előíró nemzeti szabályozás összeegyeztethetetlen az EUMSZ 56. cikkével, így korlátozza a szolgáltatás szabadságát.
(curia.europa.eu)
