Jogszabályfigyelő 2018 – 34. hét
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Alábbi cikkünkben a 2018/128–129. számú Magyar Közlönyök újdonságai közül válogattunk.
E heti összeállításunkban az október elsejétől hatályos új közjegyzői díjszabásról és a 2019-es munkaszüneti napok körüli munkarendről olvashatnak.
Tartalom:
Új rendelet a közjegyzői díjszabásról
2019-es munkaszüneti napok körüli munkarend
Új rendelet a közjegyzői díjszabásról
Október elsejétől új igazságügyi miniszteri rendelet váltja fel a jelenleg hatályos közjegyzői díjszabásról szóló jogszabályt. A közjegyzők eljárásáért a jövőben is munkadíjat és költségtérítést kell majd fizetni. Emelkedik azonban az ügyértékhez igazodó munkadíj összege, továbbá egymilliárd forintra nő a díjmegállapítás alapjául szolgáló maximális ügyérték. A rendeletben szereplő (két- vagy többoldalú jogügyletekre vonatkozó) tételes meghatározott díjak kétharmadát kell megfizetni az egyoldalú jogügyletek vagy jognyilatkozatok okiratba foglalásáért, az eddigiek szerinti ötven százalékos mérték helyett.
Óránként 1500 forintról 5500 forintra nő a közjegyzői munkadíj azokban az ügyekben, amelyekben az ügyérték nem állapítható meg. Változik továbbá az óradíjas ügyek speciális eseteiben alkalmazandó szorzószám is. A munkadíjon felül meg kell téríteni továbbá a közjegyző költségeit (készkiadások, illetve költségátalány) is.
Speciális előírások vonatkoznak egyes közjegyzői nemperes eljárásokra (így például a hagyatéki eljárásra, letéti eljárásra, aláírás-hitelesítésre, bejegyzett élettársi kapcsolat megszüntetésére, előzetes bizonyításra, egyezségi eljárásra, közjegyzői másolatok elkészítésére, hitelbiztosítéki nyilvántartással kapcsolatos azonossági nyilatkozatokra, kamattámogatott kölcsönökkel kapcsolatos okiratok közokiratba foglalására).
A fizetési meghagyásos (európai fizetési meghagyásos) eljárásokra, és az azokkal kapcsolatos végrehajtási eljárásokra továbbra is külön jogszabály rendelkezései alkalmazandók, akárcsak a közjegyzői végrehajtási eljárásokra, bár ez utóbbiak esetében az alábbiakban hivatkozott rendelet bizonyos előírásait figyelembe kell majd venni.
Az új díjszabási rendelet 2018. október elsején lép hatályba, előírásait – egy kivétellel – az ezt követően indult eljárások esetén kell alkalmazni. A jogszabály hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti a közjegyzői díjszabásról szóló 14/1991. (XI. 26.) IM rendelet.
Joganyag: 22/2018. (VIII. 23.) IM rendelet a közjegyzői díjszabásról
Megjelent: MK 2018/129. (VIII. 23.)
Hatályos: 2018. 10. 01.
Megjegyzés: új jogszabály
2019-es munkaszüneti napok körüli munkarend
Pénzügyminiszteri rendelet szabályozza a 2019-es munkaszüneti napok körüli munkarendet, amely szerint a következő évben három szombati napon kell majd munkát végezni. Elsőként 2019. augusztus 10-én, amikor is az augusztus 19-ei hétfő munkanapot kell majd ledolgozni. Ezzel az augusztusi 20-át négynapos hosszú hétvégével ünnepelhetjük a következő évben.
Decemberben két szombati napon, december 7-én és december 14-én kell dolgozni, cserében ugyanakkor december 24-étől egészen december 29-éig, azaz hat napon keresztül tartanak majd a karácsonyi ünnepek.
Joganyag: 6/2018. (VIII. 23.) PM rendelet a 2019. évi munkaszüneti napok körüli munkarendről
Megjelent: MK 2018/129. (VIII. 23.)
Hatályos: 2019. 01. 01.
Megjegyzés: új jogszabály