Jogszabályfigyelő 2018 – 45. hét


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Alábbi cikkünkben a 2018/169–172. számú Magyar Közlönyök újdonságai közül válogattunk.

E heti összeállításunkban az iparjogvédelmi törvények, illetőleg a kereskedelmi törvény és a közjegyzői törvény módosításáról olvashatnak.

 

Tartalom:

Iparjogvédelmi törvények módosítása

Eltörölték a fogyasztásicikk-kereskedelmi korlátozást

Közjegyzőket érintő változások

  

Iparjogvédelmi törvények módosítása

Az október 30-ai ülésén fogadta el a parlament az iparjogvédelmi törvények módosításáról szóló törvénycsomagot, amely jelentős mértékben megváltoztatja a használati minták oltalmáról szóló 1991. évi XXXVIII. törvény, a találmányok szabadalmi oltalmáról szóló 1995. évi XXXIII. törvény és a védjegyek és a földrajzi árujelzők oltalmáról szóló 1997. évi XI. törvény előírásait. Emellett a módosítás érintette a formatervezési minták oltalmának és a mikroelektronikai félvezető termékek topográfiájának oltalmának szabályait is.

Az új előírások 2019. január elsején lépnek hatályba.

Joganyag: 2018. évi LXVII. törvény egyes iparjogvédelmi törvények módosításáról

Módosította:

Megjelent: MK 2018/170. (XI. 8.)

Hatályos: 2019. 01. 01.

Megjegyzés: jogszabály-módosító csomag

 

Eltörölték a fogyasztásicikk-kereskedelmi korlátozást

Az európai bizottsági döntés alapján 2018. december 31-ével hatályon kívül helyezték a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény azon előírását, amely a napi fogyasztási cikkek kiskereskedelmi értékesítésével foglalkozó szupermarketek és hipermarketek tevékenységét korlátozta. Az eddigi szabályozás szerint ugyanis, ha két egymást követő üzleti évben a nettó árbevételük elérte a 15 milliárd forintot, de az eredményük mindkét üzleti évben nulla vagy negatív volt, akkor második üzleti év beszámolójának az elfogadását követően már nem foglalkozhattak napi fogyasztási cikk kiskereskedelmi értékesítésével. A módosítás folytán a most eltörölt szabállyal összefüggésben 2018. december 31-ét megelőzően indult ellenőrzési eljárások a törvény erejénél fogva az év utolsó napján automatikusan megszűnnek.

Joganyag: 2005. évi CLXIV. törvény a kereskedelemről

Módosította: 2018. évi LXVIII. törvény

Megjelent: MK 2018/170. (XI. 8.)

Hatályos: 2018. 10. 09., 2018. 12. 31.

Megjegyzés: jogszabály-módosító csomag

Közjegyzőket érintő változások

Jelentős terjedelemben módosult a közjegyzőkről szóló törvény, amely egyebek között a felelősségbiztosítás, a pályaalkalmasság, a kamarai hatósági ügyek, a közjegyzőhelyettes, a közjegyzőjelölt és a közjegyzői irodai ügyintéző munkavégzése szabályait, illetőleg a közjegyzői iroda átalakulásával, valamint a közjegyző helyettesítésével kapcsolatos rendelkezéseket érinti.

Joganyag: 1991. évi XLI. törvény a közjegyzőkről

Módosította: 2018. évi LXIX. törvény

Megjelent: MK 2018/170. (XI. 8.)

Hatályos: 2019. 01. 01., 2019. 02. 16.

Megjegyzés: jelentős terjedelmű módosítás

 


Kapcsolódó cikkek

2018. november 5.

Jogszabályfigyelő 2018 – 44. hét

Alábbi cikkünkben, tekintettel arra, hogy a 2018/166–168. számú Magyar Közlönyök újdonságai között szakmai közérdeklődésre számot tartó jogszabály nem jelent meg, az új polgári perrendtartási kódexhez kapcsolódó kúriai jogértelmezési kérdések közül válogattunk.
2018. október 29.

Jogszabályfigyelő 2018 – 43. hét

Alábbi cikkünkben a 2018/164–165. számú Magyar Közlönyök újdonságai és a Parlamenthez benyújtott törvénytervezetek közül válogattunk.