Jogszabályfigyelő 2020 – 39. hét


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Alábbi cikkünkben, tekintettel arra, hogy a 2020/209–212. számú Magyar Közlönyökben szakmai közérdeklődésre számot tartó újdonság nem jelent meg, a törvényhozási hírek közül válogattunk.

E heti összeállításunkban a Parlament őszi ülésszakának menetrendjéről és a szeptember-október havi üléstervéről olvashatnak.

 

Tartalom:

A Parlament őszi ülésszaknak munkarendje

Fokozottabb áldozatvédelem a hozzátartozók sérelmére elkövetett bűncselekmények esetén 

 

A Parlament őszi ülésszaknak munkarendje

2020. szeptember 21-én kezdődött meg a Parlament őszi ülésszaka, amely a tervek szerint 2020. december 15-éig tart majd. Az eddig megszokott módon kéthetes ciklusokban tartják a plenáris üléseket, a részletes vitákat mindig a második héten folytatják le a képviselők.

A plenáris ülések első hete hétfőtől csütörtökig tart, pénteken a képviselők az egyéb, megbízatásukkal összefüggő feladataikat látják el – olvasható az erről szóló házbizottsági állásfoglalásban. A második héten pedig csak hétfőn lesz előreláthatólag ülés.

A házbizottsági állásfoglalás itt olvasható el.

Joganyag:

Módosította:

Megjelent: parlament.hu

Hatályos:

Megjegyzés: házbizottsági állásfoglalás

Fokozottabb áldozatvédelem a hozzátartozók sérelmére elkövetett bűncselekmények esetén

Az Országgyűlés 2020. szeptember – október havi ülésterve szerint október közepén kerülhet sor a hozzátartozók sérelmére elkövetett súlyos személy elleni erőszakos bűncselekmények áldozatainak fokozottabb védelme érdekében egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat zárószavazására. A javaslatcsomagban az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény, a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény, valamint a büntetések, az intézkedések, egyes kényszerintézkedések és a szabálysértési elzárás végrehajtásáról szóló 2013. évi CCXL. törvény (Bv. tv.) egyes szabályainak a módosítása szerepel.

A törvénytervezet annak indokolása szerint a „személy elleni erőszakos bűncselekmények vagy más, az elítélt fokozott személyi társadalomra veszélyességet feltételező bűncselekmények esetére adhat olyan megoldást, ami hatékony védelmet biztosít e bűncselekmények áldozatai számára”. Fő irányai a következőek:

  • legsúlyosabb bűncselekmények elkövetése (emberi élet kioltása) esetén a feltételes szabadságra bocsátás kizárása,
  • egyéb, súlyos személy elleni erőszakos bűncselekmény elkövetése esetén kivételes a feltételes szabadságra bocsátás lehetősége, amelyhez kötelezően kapcsolódik a párfogó felügyelet és távoltartás megállapítása;
  • kevésbé súlyos személy elleni erőszakos bűncselekmény esetén a szabadságvesztés végrehajtásának a felfüggesztésére kötelező pártfogó felügyelet és fő szabályként távoltartás mellett kerülhet sor (ez utóbbi csak kivételesen mellőzhető);
  • a feltételes szabadságra bocsátás engedélyezése körében döntés-támogatási eszközök bevezetése;
  • kötelező pszichiátriai gyógykezelés ügyészi kezdeményezésének a korábbinál szélesebb körben történő előírása (ha a kóros elmeállapotú elkövető büntethetősége nem kizárt).

Kiemelendő továbbá, hogy a javaslat módosítja a hozzátartozó fogalmát, amelybe a jövőben az elkövető gyermekének a szülője, a volt házastársa, volt élettársa, gondnoka, gondokoltja, gyámja vagy gyámoltja is beletartozna, továbbá a távoltartás elrendelhető lesz a sértett mellett annak hozzátartozójára nézve, és nemcsak a sértett ingatlana, hanem az „életvitelszerű tartózkodására szolgáló más ingatlan” vonatkozásában is, valamint biztosítani kívánja a jogalkotó a távoltartási célú külön magatartási szabály technikai eszközzel való felügyeletét is – derül ki a T/10953. számú törvényjavaslat indokolásából. 

Joganyag: T/10953. számú törvényjavaslat a hozzátartozók sérelmére elkövetett súlyos személy elleni erőszakos bűncselekmények áldozatainak fokozottabb védelme érdekében egyes törvények módosításáról

Módosította:

Megjelent: parlament.hu

Hatályos:

Megjegyzés: törvénymódosítási javaslatcsomag


Kapcsolódó cikkek

2020. szeptember 14.

Jogszabályfigyelő 2020 – 37. hét

Alábbi cikkünkben tekintettel arra, hogy a 2020/202–204. számú Magyar Közlönyökben szakmai közérdeklődésre számot tartó újdonság nem jelent meg, a bírósági szervezet közleményei közül válogattunk.