Jogválasztás

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az új Nemzetközi Magánjogi Kódex jellemzője, hogy a korábbinál jóval szélesebb körben biztosítja a felek akarati autonómiáját, mint elődje, és részletesebb szabályozást ad. A jogválasztás lehetősége számos különös részi normában megjelenik, és nemcsak a szerződési joghoz kapcsolódva. A legfontosabb közös rendelkezéseket az általános rész foglalja össze.

Az új Nemzetközi Magánjogi Kódexet feldolgozó sorozatunk további részeit itt találja.

 

Az új Nemzetközi Magánjogi Kódex, a 2017. évi XXVIII. törvény a jogválasztást jóval szélesebb körben biztosítja, mint a korábbi szabályozás. Ha megnézzük elődjét, az 1979. évi 13. tvr.-t, akkor mintegy fél tucatnyi rendelkezésben találunk utalást valami módon erre az autonómiára, jogválasztásra illetve fórumválasztásra. Míg az új törvényben több mint kétszer annyi helyen, de ez nem egyszerűen mennyiségi változás, hanem minőségi ugrás. Ahogy a Kódex indokolása nagyon szépen megfogalmazza, a „törvény abból indul ki, hogy a magánjogi jogviszonyokban tág teret kell engedni a felek autonómiájának, hogy a jogszabályi keretek között a felek lehetőség szerint maguk rendelkezzenek jogviszonyaikról, jogvitáik rendezésének módjáról.” Tehát, ez egy alapvető tétel volt, és vezérfonalként végig húzódott a törvényalkotás folyamatának egészén, és aztán testet öltött a különböző rendelkezésekben.

Ha felidézzük, hogy milyen jogviszonyokra terjedt ki a felek autonómiája a korábbi törvényerejű rendelet alapján, nyilván eszünkbe jut a szerződési jog, a külföldi elemet tartalmazó szerződésre a felek megválaszthatják az alkalmazandó jogot. Ez a jogválasztás leghagyományosabb területe. A jelenlegi szabályozásban viszont a felek autonómiájának valamilyen mértéke, − mert látni fogjuk, hogy nem azonos ez a szint mindenütt −, számos más helyen is megjelenik. Van egy általános rendelkezés, erre majd később tér vissza az elemzés. A jogválasztás kifejezetten biztosított a cselekvőképesség jövőbeni korlátozása esetére tett nyilatkozat vagy a névviselés tekintetében, szintúgy a személyhez fűződő jogok megsértése vonatkozásában. Házastársak, élettársak vagyoni viszonyai esetében szintén. Ehhez jönnek a különböző dologi jogok: az irányadó jog megválasztása ingó dolog átruházása és jogfenntartás, illetve a dologi jogi joghatások tekintetében. Természetesen megjelennek a már jól ismert, autonómiát biztosító rendelkezések a kötelmi jog területén, a szerződésekhez, és szerződésen kívüli kötelmi viszonyokhoz kapcsolódva. És érvényesül az autonómia a fórumválasztást illetően is, azaz a joghatósági megállapodás lehetősége vagyonjogi ügyekben.

[htmlbox eu_jog_alkalmazasa]

Természetesen mindig szem ellőtt kell tartanunk azt, hogy a nemzetközi magánjogi törvény másodlagos jellegű abban az értelemben, hogy most már nemcsak a nemzetközi szerződések előzik meg az alkalmazását, ha vannak releváns nemzetközi szerződések, hanem az Európai Unió rendeletei is. Ahogy a Kódex 2.§-a fogalmaz: „E törvény rendelkezéseit olyan kérdésekben kell alkalmazni, amelyek nem tartoznak az Európai Unió általános hatályú, közvetlenül alkalmazandó jogi aktusa vagy nemzetközi szerződés hatálya alá.” Márpedig ezen a területen számos uniós rendeletről beszélhetünk, a legismertebb talán a szerződéses kötelezettségekre alkalmazandó jogot meghatározó Róma I. rendelet, de említhető a szerződésen kívüli kötelmi viszonyoknál irányadó Róma II. rendelet vagy a házasság felbontásánál, a különválásnál alkalmazandó jogra vonatkozó Róma III. rendelet, és a sor még folytatható volna.

Tehát gazdag európai uniós jogi koordináta-rendszer rajzolódik ki, sőt, ezek a rendeletek megelőzik a Kódex alkalmazását. Ha egy külföldi elemet tartalmazó szerződés fekszik előttünk, és az alkalmazandó jogot keressük, mondjuk egy fuvarozási szerződésnél, akkor nem a magyar Nemzetközi Magánjogi Kódexben találjuk meg a megoldást, hanem a Róma I. rendeletben. Viszont, ha a Róma I. rendelet valamilyen jogviszonyt kizár tárgyi hatálya alól, például a választottbírósági megállapodásokat, akkor rögtön jelentőséghez jutnak a Nemzetközi Magánjogi Kódex szerződésekre alkalmazandó jogot meghatározó rendelkezései. Egyébként a hivatkozott uniós rendeletekben is az első lehetőség a jogválasztás, tehát ez nem valamiféle sajátossága a hazai szabályozásnak, hanem magukban az uniós normákban erőteljesen jelen van, akár a házasság felbontásával vagy öröklési szerződésekkel összefüggésben is.

Egy új világot, a felek autonómiájának kibontakozását éljük Európában. A Kódexben ez különböző formákban tör utat magának: Hiszen van, amikor a jogválasztás csak kifejezett, máskor pedig hallgatólagos is lehet, a kötelmi jogviszonyoknál. Lehet egyoldalúan élni a jogválasztás lehetőségével, ám jellemzően a felek együttesen választhatják meg az alkalmazandó jogot. Van, amikor adott egy „menü”, hogy mely jogok közül lehet választani, más esetekben viszont a döntés ebből a szempontból „korlátlan”, mert nincs előzetes lista arról, hogy miből lehet választani. De további különbségek is megjelenhetnek, hogy adott-e időkorlát a jogválasztásra vagy nincs ilyen szűkítés. Van, amikor a magyar jog választása külön is feltűnik opcióként, és előfordul, amikor maga az igényt érvényesítő állam is − kulturális javak visszakövetelése esetében −, választhat jogot, nemcsak magánszemélyek.

Ami a jogválasztás, mondjuk így, „korlátlan” lehetőségét illeti, ez a kötelmi jogviszonyoknál jelenik meg, ahol a legrégebben bevett ez az intézmény. Megjegyzendő, hogy a jogválasztás a világ nem minden részében magától értetődő. Latin-Amerika számos államában ma sem elfogadott az, hogy a felek külföldi elemet tartalmazó szerződéseikre jogot válasszanak, de az európai jogrendszerekben, így az Európai Unió tagállamaiban ez a jellemző. Sőt, nincsen elvárás abban a tekintetben sem, hogy valamiféle érdemi kapcsolat legyen a jogviszony, adott esetben a szerződés és a választott jog között. Így egy német és egy magyar fél között kötött szerződésben, melynek minden eleme Németországhoz és Magyarországhoz kötődik, ki lehet kötni a svájci jogot vagy éppen az angol jogot is. Igaz, vigyázni kell, mert az angol jog vagy helyette a svájci jog alkalmazásának más és más következményei lehetnek a felek jogaira, helyzetére. Egyik vagy másik jog választása, egyik vagy másik félnek előnyösebb lehet.

Más területeken viszont, ahol újonnan jelenik meg a jogválasztás, egy zárt rendszerrel találkozunk, a tényállással érdemi kapcsolatot mutató, külön nevesített jogok közül lehet választani. Például névviselésnél a személyes jog, az állampolgárság joga, illetve magyar jog jöhet számításba vagy a cselekvőképesség jövőbeli korlátozásánál az állampolgárság mellett megjelenik a szokásos tartózkodási hely szerinti jog valamint a vagyontárgy fekvési helyének joga, mint alternatíva. A házastársak vagyoni viszonyaira az állampolgárság, a szokásos tartózkodási hely szerinti állam joga, vagy a lex fori választható, ugyanígy az élettársak esetében is. Nyilvánvalóan nagyon érzékeny jogviszonyokról van szó, nem egy adásvételről, hanem adott esetben a legszemélyesebb családi kapcsolatokról, melyekhez sok közrendi jellegű megfontolás is fűződhet, ezért itt nem megengedett a korlátlan jogválasztás. Valamilyen tartalmi kapcsolatnak kell fennállnia, tehát nem nyúlhatunk például a francia joghoz, ha a francia jog egyáltalán nem kötődik a tényálláshoz, az állampolgárság vagy a szokásos tartózkodási hely vagy egyéb előre rögzített tényezők alapján. Ez a zárt taxáció keretében érvényesülő jogválasztás a kötelmi jogon kívül a Kódex egészében uralkodó. Ugyanezt látjuk az ingó dolgok tulajdonjogának átruházása esetében is, ahol a dologi jogi joghatást illetően ugyan lehetséges a jogválasztás, de vagy a dolog fekvési helye vagy a dolog rendeltetése helye szerinti jogot kell alkalmazni. Mégis, mindenképpen új az autonómia kiterjesztése ezekre a területekre, ha korlátozott szabadságról van is szó.

[multibox]

Olyan, korábban nem nevesített kérdésekkel is foglalkozik az új Nemzetközi Magánjogi Kódex, mint a jogellenesen külföldre vitt kulturális javakhoz fűződő tulajdonjogi igények, ahol az igényt érvényesítő államot illeti meg a jogválasztás lehetősége, a 46.§ szerint dönthet, hogy az eljárásban, saját jogát vagy annak a másik államnak az anyagi jogát alkalmazza, amelynek a területén a dolog a tulajdonjogi igény elbírálásának időpontjában fekszik. Annak méltányolásáról van szó, hogy mondjuk egy Munkácsy festmény természeténél fogva valami más, mint a tömegével előállított árucikkek, egy műkincset különleges kapcsolat fűzhet egy ország történelméhez, hagyományaihoz. Egyedi minőségről, értékről és kötődésről van szó, ezt honorálja a nemzetközi magánjog.

A kötelmi jogviszonyoknál lehetőség nyílik az úgynevezett hallgatólagos jogválasztás elismerésére, melyről korábban nem szólt a hazai szabályozás. Ha a jogválasztás nem kifejezett, annak a szerződés rendelkezéseiből vagy az ügy körülményeiből egyértelműen megállapíthatónak kell lennie az 50. § (1), illetve a 63. (1) bekezdése szerint.

Jogválasztás belföldi jogviszonyok körében: Ez valóban érdekes problémát vet fel, bár nem előzmények nélkül, mert a Róma I. rendeletben valami hasonlóval találkozhatunk. Az új Kódex 50.§ (4) bekezdése rögzíti, hogy, ha a szerződés csak egy állam jogához kapcsolódik, akkor a jogválasztás nem sértheti e jog azon szabályait, amelyektől megállapodással nem lehet eltérni. Tehát, nem ütközhet kógens normákba. Azaz, ha tisztán belföldi viszonyról van szó, mondjuk egy debreceni fuvarozó és egy budapesti megrendelő közötti szerződésről, akik valamilyen okból a Német Polgári Törvénykönyv, a BGB alá kívánják rendelni a jogviszonyukat. Nem különösebben gyakori példa ez, de bizonyos keretek között, és ezt a hivatkozott rendelkezés megerősíti, erre mégis mód van. A kógens szabályoktól azonban nem térhetnek el a felek, így például a magyar Ptk. érvénytelenségre vonatkozó rendelkezéseitől sem.

Itt fölvetődhet a kérdés, hogy ha a Kódex, miként azt deklarálja, a külföldi elemet tartalmazó magánjogi jogviszonyokra vonatkozik, akkor miért is foglalkozik olyan tényállásokkal, ahol belföldi ügyletről van szó. Erre azt lehetne válaszolni, hogy akkor, amikor külföldi jogot választanak egy tisztán belföldi jogviszonyban, ezzel − ugyan a felek külön döntése révén −, de mégis megjelenik egy külföldi elem. Tehát, az említett Debrecen-Budapest pillérű jogviszonyban a külföldi elem pontosan az, hogy a német jogot, a BGB-t kötik ki a szerződők. Tény, hogy ez egy konstruált tényező, nem abból adódik, hogy például a fuvarozó telephelye Berlinben van, de mégis külföldi elemnek tekinthető. Ezt értékelni lehet, de csak az úgynevezett anyagi jogi értelemben vett, azaz kógens normákat nem érintő, jogválasztás tekintetében. (Igaz, ez a lehetőség tulajdonképpen akkor is létezne, ha az új Kódex nem szentelne külön bekezdést ennek a kérdésnek. Hiszen a szerződési szabadság jegyében dönthetnének úgy a felek, hogy – legalábbis a diszpozitív normák tekintetében  –,  a német magánjog alá rendelik ezt a jogviszonyt, tehát megtehetnék, hogy a BGB-nek a fuvarozási szerződésre vonatkozó rendelkezéseit kimásolják, majd beillesztik a szerződésükbe.)

Hozzátehetjük, ugyanez a szemlélet megjelenik a Róma I. rendelet jogválasztás szabadságát biztosító 3. cikkében is. Sőt, innen eredeztethető a magyar norma is. Az uniós rendelet szerint, ha a jogválasztás időpontjában valamennyi, a jogviszonyra vonatkozó egyéb lényeges tényállási elem más államhoz kapcsolódik, mint amelynek jogát választották, a felek választása nem sértheti a másik állam azon jogszabályi rendelkezéseinek alkalmazását, amelyektől megállapodás útján nem lehet eltérni. Tehát a rendelet szintén az anyagi jogi jogválasztást engedi, azaz a diszpozitív szabályok kiváltásának lehetőségét.

A jogválasztás szabályozása meglehetősen cizellált. Ennek jegyében az új Kódex a választottbírósági megállapodásra alkalmazandó jogról is külön rendelkezik 52.§-ában, hangsúlyozva, hogy a felek megválaszthatják a választottbírósági megállapodásra alkalmazandó jogot. Tehát ez a megállapodás, bár adott esetben egy szerződés része, klauzulája vagy cikke, bizonyos mértékig külön él. Viszont, ha ilyen jogválasztás nincsen a választottbírósági megállapodás tekintetében, akkor az alapjogviszonyra választott jog lesz az alkalmazandó. Ennek hiányában pedig az alapjogviszonyra jogválasztás hiányában irányadó jog.

Nos, ennyi sajátos rendelkezés bemutatása után egy kicsit nézzük meg a jogválasztásra vonatkozó általános szabályt. Tekintettel arra, hogy a jogválasztás mintegy másfél tucatnyi helyen megjelenik a Kódexben, célszerű volt bizonyos közös szabályokat is megfogalmazni, annak érdekében is, hogy ne kelljen újra és újra ismételni a közös normákat. Ennek jegyében a Kódex 9.§-a rögzíti, hogy fő szabály szerint kifejezettnek kell lenni a jogválasztásnak, illetőleg garanciális jellegű, hogy harmadik személyek szerzett jogait nem sértheti. A jogválasztásról szóló megállapodás létrejöttére és érvényességére annak az államnak a joga irányadó, amelynek joga a megállapodás létrejötte és érvényessége esetén az adott jogviszonyra alkalmazandó lenne. Ugyanakkor van itt még egy kedvezmény, mert a jogválasztást akkor is létrejöttnek és érvényesnek kell tekinteni, ha megfelel a megállapodás megkötése helye szerinti állam jogának.

Ez tehát az az általános rendelkezés, ami a különös jogválasztási rendelkezéseknek egyfajta keretet ad. Kérdés, hogy nem lehetett-e volna még kiegészíteni az általános rendelkezést a jogválasztásról, mert vannak még olyan normák, amelyek időről-időre visszatérnek a Kódexben, ilyen például a jogválasztás időbeli korlátozása. Számos esetben szerepel, hogy a jogválasztásra legkésőbb a perfelvételi szakban a bíróság által megállapított határidőn belül van lehetőség. Ez újra és újra megjelenik. Tehát van egy rendszertani szempont, hogy ha indokolt a perfelvételi szakban lezárni a jogválasztás lehetőségét, akkor ezt inkább az általános rendelkezésben volna célszerű rögzíteni az ismétlések helyett. Egyébként kibontakozhat vita arról, hogy egyáltalán indokolt-e a jogválasztást a perfelvételi szakra, a bíróság által megállapított határidőn belülre korlátozni. Egyrészt lehet azt állítani, hogy van egyfajta pergazdaságossági szempont vagy pervezetési szempont, hogy időben el kell dönteni, hogy milyen jog alapján bíráljuk el a vitát, és ennek megfelelően befogadni a bizonyítási indítványokat. Mások viszont úgy vélik, hogy ez mégis autonómia szűkítő megoldás, mert a felek miért ne mondhatnák azt másodfokon, hogy eddig ugyan nem választottak jogot, de mégis úgy nyilatkoznak, hogy a svájci jog alkalmazása, és a vita ennek alapján történő eldöntése, mindegyikük számára megnyugtató volna.

Érdekes módon a most hatályba lépő Kódexben egyébként sincs mindenhol jelen ez az időkorlát, mert például 44. § (5.) bekezdésében, a követelésre alapított biztosítékra alkalmazandó jognál nincs olyan megszorítás, hogy a perfelvételi szakban a bíróság által meghatározott időn belül kerülhet sor jogválasztásra. Viszont a szerződéseknél, a Kódex 50. § (2) bekezdésében, újra megjelenik ez a korlátozás. Így maradt egy kis egyenetlenség a szabályozásban, amit egy további általános rendelkezés, ha valóban szükséges, kiküszöbölhetne.

[htmlbox jog_innovacio_versenykepesseg]

Az új Kódexből az is következik, hogy a felek a szerződés különböző részeire különböző jogot is választhatnak. Ez logikusan levezethető az 50. §-ból, amely szerint „… Választásukkal a felek a szerződés egészére vagy annak csak egy részére alkalmazandó jogot határozhatják meg.” Azaz, megtehetik, hogy egy részére meghatároznak jogot, a másikra nem. De az is következik az idézett rendelkezésből, hogy lehetséges, hogy egy szerződésre, amit egy osztrák és egy magyar fél kötött, az osztrák jogot választják, de azzal, hogy a szerződés létrejötte és érvényessége tekintetében mégis a magyar jogot kell alkalmazni, ha vita merül fel. Persze, nem túl gyakori megoldás, de néha-néha megjelenik, tehát nem arról van szó, hogy bogaras professzorok az „elefántcsont-toronyban” különböző extrém tényállásokkal foglalkoznak. Nem véletlenül van ez a lehetőség, és nem véletlenül adja a Róma I. rendelet is ugyanezt a felhatalmazást. A Kódex indokolása további helyeken is utal a dépecage megengedettségére, azaz, hogy a jogviszonyt, ha ezt a felek célszerűnek tartják, a jogválasztás szempontjából fel lehet szabdalni. Az óvatosság persze mindenképpen indokolt, mert nem olyan bizonyos, hogy − a példánál maradva −, az osztrák meg a magyar jog jól illeszkednek egymáshoz. Előfordulhat, hogy mind a bíróságot, mind a feleket nehéz helyzetbe hozzuk, ha a szerződés egyik részére az egyik jogot kell alkalmazni, egy másik részére pedig, bár kapcsolódik az előző részhez, meg egy másik jogot.

Bízom abban, hogy az új Nemzetközi Magánjogi Kódex bemutatott rendelkezéseinek, és általában a jogválasztás széleskörű gyakorlásának szép jövője van Magyarországon. Természetesen egy dolog a „law in books” és más a „law in practice”, azaz a törvénykönyvekben fellelhető szabályozást nem mindig követi a gyakorlat, mégis remélem, hogy életre fognak kelni a bemutatott normák és jogintézmények, a különböző nemzetközi jogviszonyokban részes felek érdekében.

---