Ki felel az eltűnt csokikért?

Ami a tényállást illeti, a felperessel felelősségbiztosítási jogviszonyban álló cég (a felperes jogelődje) fuvarmegbízást kapott olaszországi felrakodási és luxemburgi kirakodási hellyel 5768 kg csokoládé közúti fuvarozására 1100 euró fuvardíj ellenében. A felperes jogelődje ezt a fuvarfeladatot egy fuvarbörzén meghirdette, ahol az alperes jelentkezését elfogadva fuvarmegbízást adott neki a rakomány elszállítására. A rakományt átadta neki, az azonban nem érkezett meg a címzetthez. A felperes jogelődje ezért a szerződés szerinti lerakási időpontban felszólamlással élt. A küldemény értéke az áruszámla szerint 26 060,76 euró volt. Ezt az összeget árukárként a feladó a felperes jogelődjének, utóbbi pedig az alperesnek számlázta ki. A felperes a jogelődje helyett biztosítóként helytállt, és az áruszámla szerinti kárösszeget a jogelődje bankszámlájára utalta át azzal, hogy azt a feladó cégnek továbbítsák. Ezt követően a felperes jogelődje a perbeli követelést a felperesre engedményezte. 

A felperes a „Nemzetközi Közúti Árufuvarozási Szerződésről” szóló, Genfben, az 1956. évi május hó 19. napján kelt Egyezmény kihirdetéséről szóló 1971. évi 3. törvényerejű rendelet (CMR) alapján kérte a bíróságtól az alperes felelősségének megállapítását. A 17. Cikk 1. pontja szerint ugyanis a fuvarozó felelős az áru teljes vagy részleges elveszéséért vagy megsérüléséért, ha az elveszés vagy megsérülés az áru átvételének és kiszolgáltatásának időpontja között következett be. Hangsúlyozta, hogy az alperes az igénybe vett alfuvarozó magatartásáért sajátjaként felel. 

Az első- és másodfokú eljárás 

Az elsőfokú bíróság 26 060,76 euró és járulékai megfizetésére kötelezte az alperest. Arra a megállapításra jutott, hogy a felperes jogelődje és az alperes között fuvarozási, nem pedig szállítmányozási szerződés jött létre. A felperes akarata fuvarfeladat megrendelésére vonatkozott, az ellenszolgáltatást is fuvardíjként nevesítette. Tekintettel arra, hogy az áru a címzetthez nem érkezett meg, az általa igénybe vett alvállalkozó magatartásáért az alperes felelősséggel tartozik. A bíróság szerint az áru elveszésének körülményeiből, abból a tényből következően, hogy az alvállalkozó azt szándékos magatartással tulajdonította el, az alperes teljes kártérítési felelősséggel tartozik. 

A másodfokú bíróság helybenhagyta az elsőfokú ítéletet. A bíróság egyetértett azzal, hogy az alperes és a felperes jogelődje között nemzetközi árufuvarozási szerződés jött létre, ezért alkalmazandónak ítélte az elsőfok által felhívott szabályokat, mentesülési okok pedig nem álltak fenn meglátása szerint. 

A felülvizsgálati kérelem tartalma 

Az alperes úgy vélte, az eljárt bíróságok tévesen állapították meg a felperes kereshetőségi jogát, mivel a kár nem a felperes, hanem a feladó cég vagyonában következett be. Érvként hozta fel, hogy a jogerős ítélet tévesen minősítette fuvarozási szerződésnek a felperes jogelődje és az alperes között létrejött szerződést, és mérlegelni kellett volna, hogy az alperes nem rendelkezik fuvareszközzel és erről a felperes is tudott. 

Ezért szerinte a szerződést szállítmányozási jogviszonynak kellett volna minősíteni. Amennyiben a Kúria mégis fuvarozási szerződésként ítélné meg a jogviszonyt, akkor az alperes szerint kártérítési felelőssége akkor sem állapítható meg, mivel a fuvarozás teljesítése céljából igénybe vett személyek nem a feladatkörükben jártak el, amikor az árut jogtalanul eltulajdonították. 

A Kúria megállapításai 

A Kúria a kereshetőséggel kapcsolatban kiemelte, hogy a felperes a jogelődjével kötött biztosítási szerződés alapján, a károsult részére történt teljesítésből eredő igényt jogosult volt az alperessel szemben érvényesíteni, így a kereshetőségi joga fennállt. A Kúria a szerződés minősítésével kapcsolatban kiemelte, hogy a felperes jogelődje és az alperes közötti jogviszonyt nemzetközi közúti fuvarszerződésnek kell tekinteni. A megbízást tartalmazó okiraton feltüntetett, „fuvarozási megbízás” elnevezésből, a „megbízásunkból átveszi az alábbi küldeményt” kitételből, a fuvardíj feltüntetéséből okszerűen következik, hogy a felperes akarata, a szavak általánosan elfogadott értelmezése alapján az alperes is csak fuvarozási és nem szállítmányozási megbízásként érthette a felperes nyilatkozatát. Nem volt ezért a Kúria szerint jelentősége azon tény vizsgálatának, hogy az alperes rendelkezett-e a rakomány szállítására alkalmas fuvareszközzel. Az alperesnek is a szerződéskötéskori szándéka az áruszállításra terjedt ki, amit alfuvarozó igénybevételével kívánt teljesíteni. Ennek magatartásáért pedig helyt kell állnia. 

Az alperes által igénybe vett személyek az alperessel való megállapodás szerinti feladatkörben jártak el. Ez adott alkalmat, lehetőséget arra, hogy a fuvarozandó árut eltulajdonítsák, a címzettnek ne szolgáltassák ki, ezért a Kúria szerint az alperes nem hivatkozhat továbbá azokra a CMR rendelkezésekre, amelyek a felelősségét kizárják, vagy korlátozzák. Mindezek alapján a Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. 

Az ismertetett döntés (Kúria Gfv. VII.30.768/2016.) a Kúriai Döntések 2017/10. számában 344. szám alatt jelent meg.