Ki fizeti az ügyvédet?

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ha a károkozó magatartás miatt büntetőeljárás indul, a sértetti képviselő büntetőeljárásban felmerült ügyvédi munkadíjának kifizetésével a károsultat olyan vagyoni hátrány éri, amelyet a károkozónak meg kell térítenie – a Pécsi Ítélőtábla eseti döntése.

Az elsőfokú bíróság által megállapított, a másodfokú bíróság által kiegészített tényállás szerint néhai M. Z., az I. rendű felperes házastársa és a II–III. rendű felperesek édesapja 2007. július 26. napján közlekedési baleset vétlen áldozataként olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy 2007. augusztus 8. napján kórházi kezelése során elhunyt. A balesetet az alperes biztosítottja személygépjárművel okozta. 

A balesetnek részese volt a baleset bekövetkezésekor 55 éves I. rendű felperes is, aki a házastársa által vezetett személygépkocsi első ülésén utazva a jobb oldali kulcscsont és a jobb oldali II., III., IV. bordák törését, a jobb fülkagyló részleges leszakadását, a bal felkarcsont sebészi nyaktörését szenvedte el. 

Az I. rendű felperes néhai házastársával 32 évig élt házasságban, két gyermeket neveltek fel együtt (a II. és III. rendű felpereseket). Az I. rendű felperesnél házastársa elvesztésével pszichés instabilitás alakult ki.

Házastársával F.-en, családi házban éltek, néhai M. Z. a ház körüli teendők jelentős részét magára vállalta. A megözvegyült I. rendű felperes a balesetet követően F.-ről egy K.-i lakásba költözött, mivel a családi ház körüli teendőket egyedül ellátni már nem tudja.

A baleset bekövetkezésekor 30 éves II. rendű felperes és a baleset bekövetkezésekor 26 éves III. rendű felperes a szülőktől külön háztartásban, önállóan élt, a III. rendű felperes még felsőfokú tanulmányait folytatta.

A baleset okozójával, P. G.-vel szemben közúti baleset gondatlan okozása vétsége miatt büntetőeljárás indult. Az Sz.-i Városi Bíróság első fokon elítélte, de az eljárást a vádlott apnoe betegséggel kapcsolatos védekezése miatt szükségessé váló további bizonyítás lefolytatása érdekében meg kellett ismételni. 

A felperesek a büntetőeljárás során sértetti képviseletükről gondoskodtak. A felperesi jogi képviselő a II. rendű felperes mint fizetésre kötelezett feltüntetésével 2011. november 8-ai fizetési határidővel nettó 300 000 bruttó 375 000 forint ügyvédi munkadíjról állított ki számlát. A 300 000 forint ügyvédi díjból 250 000 forint az alperesi biztosító társasággal történő egyeztetéssel, 50 000 forint a büntetőeljárás kapcsán, a sértetti képviselettel merült fel. A sértetti képviselő munkadíjigényét a büntetőeljárásban nem terjesztette elő, az nem képezte a büntetőeljárásban megállapított bűnügyi költség részét. 

Az első fokú határozat

Az elsőfokú bíróság a peren kívül történt teljesítésekre is figyelemmel ítéletével kötelezte az alperest, hogy nem vagyoni kártérítés címén fizessen meg az I. rendű felperesnek 2 500 000 forintot, a II. és III. rendű felpereseknek személyenként 1 000 000–1 000 000 forintot és ezen összegeknek 2007. július 27. napjától a kifizetés napjáig járó késedelmi kamatát, valamint az I–II. és III. rendű felpereseknek együttesen 300 000 forint perköltséget. A fentieket meghaladóan a keresetet elutasította. 

Az elutasító rendelkezés a nem vagyoni kártérítés iránti követelések egy része és egyes vagyoni kárigények mellett kiterjedt az I. rendű felperes 2008. augusztus 1. napjától kezdődően havi 40 000 forint összegben érvényesített járadékigényére, amelynek jogalapját a felperes szerteágazó hivatkozások mellett tartást pótló járadékban jelölte meg azzal, hogy az a korábbi életminőségének megőrzéséhez szükséges. Kiterjedt továbbá az I-II. és III. rendű felperesek, mint együttes jogosultak által 500 000 forint + áfa ügyvédi munkadíj mint kár és ennek 2009. július 27. napjától a kifizetés napjáig járó törvényes mértékű késedelmi kamatai, valamint 6 850 000 forint alperesi részteljesítés után a 2008. szeptember 1. napjától 2011. október 27. napjáig járó alperes által nem teljesített törvényes mértékű késedelmi kamatok megtérítése iránti követelésekre.

Bírósági Döntések Tára
A folyóirat egyfelől publikációs fórumot kíván biztosítani a megyei, illetve az ítélőtáblai döntések számára, másfelől azzal, hogy a mértékadó bírósági döntések közül válogat, a jogalkalmazás egységességét kívánja támogatni. További információ és megrendelés >>

A kártérítés alapjául szolgáló tényállás ismertetését követően az elsőfokú bíróság a keresetet részben tartotta megalapozottnak azzal, hogy az alperes helytállási kötelezettsége az 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: 1959-es Ptk.) 345. § (1) bekezdése, valamint a káresemény időpontjában hatályos 190/2004. (VI. 4.) Korm. rendelet 8. § (1) bekezdése alapján áll fenn.

Az ügyvédi díj tekintetében előterjesztett vagyoni kártérítési igény kapcsán rámutatott arra, hogy az részben a büntetőeljárással összefüggő sértetti képviselet kapcsán felmerült, másrészt a kártérítési igény előterjesztésével összefüggő igény. Utóbbi a Pp. 76. § (1) bekezdése szerinti perköltség, nem pedig az 1959-es Ptk. 355. §-ában rögzítettek szerinti kár és azt – az indokolásban foglalt hivatkozás szerint – az elsőfokú bíróság a perköltség összegén belül vette figyelembe. Amennyiben pedig a vázolt ügyvédi díj iránti igény a sértetti képviselet ellátásával összefüggő igény, úgy szükségképpen felmerült kárként nem értelmezhető, mert a sértetti képviselet nem kötelező kelléke a büntetőeljárásnak, emellett a sértetti képviselő díja a büntetőeljárásban érvényesíthető. Analógiaként hivatkozott azon bírói gyakorlatra, mely a magánvádló képviseletével felmerült ügyvédi díj érvényesíthetőségét a kártérítési perben kizárja.

A fellebbezés

Az ítélet ellen a felperesek éltek fellebbezéssel, kérték az elsőfokú ítélet megváltoztatását akként, hogy a másodfokú bíróság az alperest az I. rendű felperes vonatkozásában 4 500 000 forint, a II. és III. rendű felperesek vonatkozásában 2 500 000–2 500 000 forint nem vagyoni kár és ezen összegek után 2007. július 27. napjától a kifizetés napjáig számított késedelmi kamatok megfizetésére kötelezze. Kötelezze továbbá az alperest az I. rendű felperes javára 2008. augusztus 1. napjától havi 40 000 forint járadék, az I–II. és III. rendű felperesek javára együttesen 300 000 forint + áfa ügyvédi megbízási díj, valamint 6 850 000 forint után 2007. július 27. napjától 2011. október 27. napjáig az 1959-es Ptk. 301. § (1) bekezdése szerint számított késedelmi kamatok megfizetésére.

Indokolásul előadták, hogy a büntetőeljárásban nem kötelező a sértetti képviselet, azonban a jelen ügyben ez nem volt mellőzhető. A terhelt védekezése (alvási betegségre való hivatkozás) veszélyeztette a kártérítési per jogalapját is. A büntető ügy bonyolultsága miatt nélkülözhetetlen volt a felperesek képviselete, de a perben érvényesíteni kívánt ügyvédi munkadíj tartalmazza a káresemény kapcsán a per előtt évekig tartó egyeztetés munkadíját is.

Az alperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult.

A Pécsi Ítélőtábla megállapításai

A felperesek fellebbezése kisebb részben alapos.

A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság következtetéseivel a nem vagyoni kártérítés kérdésében és a járadékigény tekintetében maradéktalanul egyetértett, csupán az ügyvédi munkadíj, mint kár és a késedelmi kamatkövetelés kérdésében helyezkedett az elsőfokú bíróságtól eltérő jogi álláspontra. 

A másodfokú bíróság nem látott indokot az I–II. és III. rendű felperesek javára megállapított nem vagyoni kártérítés fellebbezésben kért felemelésére. 

Nem értett azonban egyet a másodfokú bíróság azzal, hogy a büntetőeljárásban kifizetett ügyvédi munkadíjat nem lehet kárnak tekinteni.

Ismert a kártérítési joggyakorlatban olyan – az elsőfokú bíróság által is elfogadott – álláspont, mely szerint a gépjármű vezetőjének büntetőjogi felelőssége a polgári jogi kártérítési felelősségtől és a kártérítési igényérvényesítéstől független, és mivel a sértett jogi képviselet nem kötelező, a képviseleti költség a balesettel közvetlen okozati összefüggésben fennálló, szükséges és indokolt kiadásként nem minősíthető.

Ez az értelmezés azonban ellentétben áll a kártérítés 1959-es Ptk. 355. § (1) és (4) bekezdéseiből következő rendeltetésével. Aligha lehet kétséges, hogy a sértetti képviselet munkadíja olyan kiadás, melyre a büntetőeljárás tárgyául is szolgáló káresemény elmaradása esetén nem került volna sor; a büntetőeljárás és a sértetti minőség is a káresemény közvetlen következménye, amiként ezek vonzata a képviseletre adott megbízás. A (nem ingyenes) megbízás így közvetlenül kapcsolódik a káreseményhez; bár nem szükségszerű, de az adott helyzetben okszerű magatartás, semmiképpen sem felróható, a kárenyhítési kötelezettséget bizonyosan nem sérti. A képviselet ellátásáért, mint olyan szolgáltatásért fizet a károsult, amit a károkozástól való tartózkodás esetén nem kellett volna igénybe vennie, a díj kifizetésével így olyan vagyoni hátrány éri, melynek költségét a károkozónak meg kell térítenie. 

A károsultat ért hátrányok kiküszöböléséhez is szükséges lehet (függetlenül attól, hogy a perbeli esetben a vádlotti védekezés a veszélyes üzemi kártérítési felelősség fennállását nem érinthette), hogy a laikus károsult a büntetőeljárásban való szakszerű közreműködés útján lehetőséget kapjon a jogalappal összefüggő kérdések tisztázására. Saját érdekeinek képviselete és a károkozás következményeinek levonása egyaránt olyan maguktól értetődő igények, melyeknek kielégítése a káresemény feldolgozásának is eszköze. Nincs tehát elfogadható indok arra nézve, hogy a károsultnak ezt a kiadást miért kellene magának viselnie.

Mivel azonban a terhelt és védő készkiadása, illetőleg a védő díja állam általi megtérítésének szabályairól, valamint a büntetőeljárásban résztvevő személyek és képviselőik költségéről és díjáról szóló 26/2003. (VII. 1.) IM-BM-PM együttes rendelet 3. § (1) bekezdése, 6. § (2) bekezdése, 7. § (3) bekezdés alapján a sértett képviselőjének munkadíjaként meg kell téríteni a nyomozati és ügyészségi eljárási cselekményeken való részvételért óránként nettó 1500 forintot, a bírósági tárgyaláson való megjelenésért megkezdett óránként nettó 2000 forintot, de megtartott tárgyalásonként legalább nettó 5000 forintot (amit az állam megelőlegez, de elmarasztalása esetén bűnügyi költségként a károkozó visel) vizsgálni kellett, hogy a sértetti képviselettel felmerült költség, mint kár máshonnan – a büntetőeljárásban – megtérült-e. A felperesek által bemutatott büntető határozatok alapján ez a kérdés a másodfokú eljárásban tisztázható volt.

Nem volt azonban jelentősége a képviseleti díj érvényesítésének az 1959-es Ptk. 340. § (1) bekezdése szerinti kárenyhítési kötelezettség szempontjából; mivel az alperes helytállási kötelezettsége az 1959-es Ptk. 559. § (1) bekezdése és a 190/2004. (VI. 8.) Korm. rendelet 1. számú melléklet 1. pontja alapján fő szabály szerint a biztosított személlyel szemben a biztosítási szerződésben megjelölt gépjármű üzemeltetésével okozott károk megtérítésének kötelezettségéhez igazodik [kivétel az 1. számú melléklet 8. pontja, 9. pont (3) bekezdése] és a károkozó a biztosítóval szemben az okozott kár viselése alóli mentesítését követelheti, az alperesi biztosító helytállási kötelezettségének teljes terjedelmét illetően irreleváns, hogy kárának egy részét a károsult a károkozó terhére érvényesítette-e. 

Mivel a csatolt számla szerint az ügyvédi díj a II. rendű felperest terhelte, annak a büntetőeljárásban felmerült része (nettó 50 000, bruttó 62 500 forint) a II. rendű felperes kára, így ezzel az összeggel a javára szóló marasztalási összeget a másodfokú bíróság megemelte.

Az elsőfokú bíróság utalt rá, hogy a kártérítési igény előterjesztésével összefüggő költséget a perköltség összegén belül veszi figyelembe, ténylegesen azonban ilyen perköltségtétellel nem számolt, így az ügyvédi díj fennmaradó részét nettó 250 000, bruttó 312 500 forint összegben a másodfokú bíróság a perköltség részeként vette figyelembe és ezzel a II. rendű felperesnek járó perköltség összegét megemelte.

A másodfokú bíróság a fentiekre figyelemmel az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján fellebbezett részében részben megváltoztatta.

Az ismertetett döntés (Pécsi Ítélőtábla Pf. VI. 20 008/2014/5.) a Bírósági Döntések Tára folyóirat 2015/5. számában 74. szám alatt jelent meg.

---