Kitagadás az örökségből – 6. rész


Az elkészült első polgári jogi kódex Ötödik, utolsó részében találjuk az öröklési jogra vonatkozó rendelkezéseket, amelyek a korábbiakban alkalmazott rendelkezésekhez képest jelentős változást mutatnak ugyan, de fellelhetőek benne a régi jog elemei is. Kiemelve az öröklési jog területről a kitagadás jogintézményét jelen cikksorozat azt vizsgálja, hogy a régi Ptk. kitagadási szabályai miként érvényesültek a bíróságok joggyakorlatában.

A régi Ptk. szerint a kötelesrészre jogosult akkor is kitagadható volt, ha jogerősen öt évi vagy azt meghaladó szabadságvesztésre ítélték. Ezen pont tekintetében az 1960-ban hatályba lépett Ptk. még a jogerős börtönbüntetésre ítélést kívánta meg, majd az 1977. évi módosítással szabadságvesztésre ítélésre változott a kitagadási magatartás. Azt már a régi Ptk.-hoz készült első kommentár is kiemelte, hogy a jogerős elítélést bírósági ítéletnek kell kimondania,[i] tehát jelen kitagadási ok fennállta objektíven és könnyen megállapítható. A kitagadási ok ugyanakkor szubjektív elemet is hordoz, mert a jogerős elítélést nem az örökhagyó vagy annak közeli hozzátartozói ellen kellett elkövetnie a kötelesrészre jogosultnak, hanem rajtuk kívül álló személyek kárára, így tehát egyfajta erkölcsi elítélést is jelent ezen kitagadási ok érvényesítése az örökhagyó részéről.

Tulajdonképpen jelen kitagadási ok elég egyértelmű és objektív, amely Olt Károlynak, a Kormány Titkársága vezetőjének köszönhető, mert az ő javaslatára vette fel a jogalkotó a készülő polgári törvénykönyvbe a bűncselekmény jogerős bírósági ítéletben történő megállapítását. A törvény szövegéből könnyen levezethető, hogy a büntethetőséget kizáró vagy korlátozó ok miatti el nem ítélés nem meríti ki jelen kitagadási okot illetve az is, hogy a szabadságvesztésre ítélés bármely szakaszban lehet a kitagadási ok érvényességének szempontjából, tehát kitöltés alatt vagy kitöltés után is. Emellett az is megállapítható, hogy jelen f) pontba foglalt kitagadást megvalósító magatartás nem ment át a gyakorlatba, ahhoz kapcsolódó konkrét jogesetet nem lehet találni, ami azért lehetséges, mert az ítélettel elmarasztalt kötelesrészre jogosultak ezen cselekményeit – ahogyan az a fentebb tárgyalt jogesetekben is látható – az örökhagyók erkölcstelen életmódnak fogták fel, akként is érvényesítették a régi Ptk. alapján. Elvi síkon maradva felmerül egy gondolat jelen kitagadási ok kapcsán. Amennyiben a szabadságvesztés kiszabása illetve kitöltése után is bármikor érvényesíthető a magatartás kitagadási okként, úgy az örökhagyó általi megbocsátást különös figyelemmel kell értékelni, hiszen annak kifejezettnek kell lennie, láthattuk, hogy a gyakorlat alapján nem elegendő, ha ráutaló magatartással megvalósul, tehát az örökhagyó és a kötelesrészre jogosult további kapcsolattartásával. Így hát érdekes öröklésjogi helyzetet teremthet és számos bizonyítási nehézséget eredményezhet egy olyan élethelyzet, amelyben a büntetés-végrehajtási intézetet elhagyó gyermek a szülői házba tér vissza, a felek nyilvánvalóan valamilyen szinten tartják egymással a kapcsolatot, mindennapjaikban kommunikálnak, ennek ellenére az örökhagyó kitagadja gyermekét az öröklésből annak jogerős elítélésére hivatkozva.

F)    A házastársi kötelezettség durva megsértése

A házastárs speciális kitagadhatóságát szabályozta a régi Ptk. 663. §-ának (2) bekezdése, amely alapján házastársát az örökhagyó házastársi kötelességet durván sértő magatartása miatt is kitagadhatta. Az 1959-ben készült miniszteri indoklás kiemelte, hogy a jelen kitagadási magatartások tartalommal való megtöltése a gyakorlatra vár, tehát a jogalkotó semmilyen értelmezési támpontot nem adott a jogalkalmazásnak. Megállapítható a vonatkozó joggyakorlat alapján, hogy az ítélkezés – jogalkotói útmutató híján – a házastársi kötelesség megsértését, és egyben a jelen kitagadási magatartás megvalósulását a házastársaknak a Csjt.-ben megfogalmazott kölcsönös hűsége és támogatási kötelezettsége megsértésével azonosította.

A Csjt. 24. §-a szerint a házastársak hűséggel tartoznak egymásnak és egymást támogatni kötelesek. A Csjt.-hez készült kommentár szerint[ii]a hűség kölcsönös, mindkét felet terhelő követelménye alatt házastársak esetén elsősorban a szexuálerkölcshöz fűződő normát kell érteni, míg a kölcsönös támogatási kötelezettség mind a személyes, mind a vagyoni érdekek érvényesítésének az elősegítésére kiterjed. A kommentár szerint személyes jellegű támogatást jelent például a beteg házastárs gondozása, tanulmányainak folytatása, munkahelyi érvényesülésnek elősegítése, vagyoni támogatást pedig az erre rászoruló házastárs megélhetéséről való gondoskodás. Csiky Ottó és Filó Erika szerint a házastársi hűség körébe nem pusztán a szexuális hűség követelménye tartozik, hanem abba beleértendő a másik házastárs érdekeit sértő magatartásoktól való tartózkodás is, így például a különféle szórakozások körében megvalósuló önzés. Csiky Ottó és Filó Erika értelmezése szerint továbbá a házastársak támogatási kötelezettsége kiterjed egymás tartásának kötelezettségére is, amely egyaránt lehet pénzbeli vagy természetbeli jellegű.[iii]

Látható lesz a gyakorlati példákban, hogy jelen pontban tárgyalt kitagadási ok fennállását a házassági kapcsolat sajátosságaira figyelemmel kell esetről-esetre megítélni és kulcsfontosságú a házassági életközösség fennállásának vizsgálata is, hiszen az életközösség hiányában az örökhagyó házastársa ipso iure esik ki az örökhagyó utáni öröklésből, a kitagadás érvényességének vizsgálatára ez utóbbi esetben már nincs is szükség.

A BH 1992.27. számú jogesetben az örökhagyó 1986. december 16. napján készített végrendeletében arra hivatkozással tagadta ki házastársát, hogy házasságuk alatt, illetőleg betegsége idején nem gondoskodott róla, nem ápolta őt. Az elsőfokon eljárt bíróság érvénytelennek mondta ki a végrendelet kitagadást tartalmazó részét, mert a feltárt tények alapján, amely szerint ugyan a felek a házasságkötést követően mindketten fenntartották korábbi lakásukat, külön éltek, és csak a hétvégéket töltötték együtt, megállapítható volt az is, hogy köztük a házastársi együttélés – bár nem a szokásos módon – az örökhagyó haláláig fennállt. Megállapította előzőek mellett a bíróság azt is, hogy ugyan az örökhagyó súlyos szívbetegségben szenvedett, de a halála előtti heteket kivéve tartós ápolásra, gondozásra nem szorult, őt ekkor az édesanyja ellátta, így mindent egybevetve a kitagadási ok nem valósult meg. A döntést a Legfelsőbb Bíróság is helyben hagyta (P. törv. II.20.514/1991.).

Ugyancsak nem látta bizonyítottnak a házastársi kötelességet durván sértő magatartás és így a kitagadási ok megvalósulását a Baranya Megyei Bíróság a P.20.450/2004. számú ügyben. A felperes és az örökhagyó 1960. június 18. napján kötöttek házasságot, amelyben a házastársak személyes kapcsolata az együtt töltött évtizedek során megromlott, és ezzel párhuzamosan mindkét házasfélben fokozatosan erősebb személyi kötődések alakultak ki szüleik és testvéreik, illetve azok családtagjai iránt. Ennek a személyi kapcsolatrendszernek látványosabb megnyilvánulási formájaként a házasfelek a bensőségesebb családi ünnepeket külön-külön a saját vér szerinti rokonságuk körében töltötték gyakorta illetve külföldi kirándulásaikat is külön töltve intézték. Az örökhagyó utolsó végrendeletét 1999. június 2. napján készítette. Végintézkedéseiben kitagadta házastársát arra hivatkozással, hogy a felesége a saját jövedelmét soha nem adta be a közösbe, a közös vagyon megszerzéséhez soha egy fillérrel nem járult hozzá, ezzel szemben 1970-ben a jeligére szóló 300.000,- forintos betétkönyvet elvitte és kivette a pénzt, az örökhagyó egyéb megkeresett jövedelméhez rendszeresen hozzányúlt, valamint 5 kg súlyú aranytárgyaiból 3,5 kg súlyút önhatalmúan elvitt. Az örökhagyó a kitagadás okaként jelölte meg azt a körülményt is, hogy a felperes egy alkalommal álmában késsel az életére tört, és 6 cm hosszú sérülést ejtett rajta. A széles körű bizonyítási eljárásban nem nyert bizonyítást, hogy a házasfelek közös vagyonának nagy részét az örökhagyó szülei biztosították volna illetve a bizonyítékok alapján megállapításra került, hogy a házastársak már korábban is nagy fokú önállósággal, magányossággal élték az életüket a házasságukban. Az örökhagyó a saját vérrokonsága körében nem a szeretet és a tisztelet hangján emlékezett meg a felperesről, de mégis a házassága fennállását, és nem annak felbontását akarta. A bíróság szerint az örökhagyót semmilyen személyes vagy vagyoni érdek nem ösztönözte a házassága fenntartására, mert már szakmai karrierje végén járt, az ebből eredő társadalmi kötelezettségei már nem eshettek olyan súllyal latban nála, hogy „vagyoni kifosztása”, „élete elleni támadás” ellenére is vállalja a házassági életközösség látszatának fenntartását. Az a tény, hogy e megrendítő sorstapasztalatok ellenére is kérte a felperestől a házasság fenntartását, arra utal, hogy maga az örökhagyó is az élete keretének tekintette a felperessel kötött házasságát, függetlenül attól, hogy abban a házasfelek mennyi boldogságot találtak, vagy mennyi boldogtalanságot szenvedtek el. Az örökhagyó és a felperes e közös akaratára figyelemmel a bíróság nem tulajdonított túlzott jelentőséget annak a körülménynek, hogy az együvé tartozásuk kevésbé volt szoros, mint a házasság ideáltípusában, mert az összetartozás érzése ténylegesen megvolt a házasfelekben.

A 8.5. pontban már hivatkozott P.20.878/2008. számú jogesetben a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság az örökhagyó férjének erkölcstelen életmódja mellett annak házastársi kötelességet durván sértő magatartását is megállapította a tényállás és a csatolt bizonyítékok alapján. A bíróság az ügyben a családgondozó által vezetett gondozási napló és több tanúvallomás mentén igazoltnak találta a házastárs hűtlenségét, az örökhagyó irányában annak rákbetegsége alatt elmulasztott támogatási kötelezettsége nem teljesítését és azt, hogy a házastárs az örökhagyó állapotára egyáltalán nem volt tekintettel. A házastársi kötelesség megszegését tehát a bíróság jelen esetben összetett viselkedéssorozatra figyelemmel állapította meg, amely egyszerre merítette ki az erkölcstelen életmód folytatását és a házastársi kötelesség durva megszegését is.

A fenti jogeseteket végigtekintve egyöntetűen megállapítható, hogy jelen tárgyalt kitagadási ok fennállásánál a bíróságok nagyon komolyan vizsgálták az eset körülményeit, kiemelve egyrészt a házassági életközösség fennállását, másrészt pedig az örökhagyó oldalát, vagyis azt, hogy mennyiben szorult rá házastársa gondozására, támogatására, tehát valóban felmerült-e kötelességszegő magatartás. A legutolsó esetben, amelyben a házastársi kötelesség durva megsértésén alapuló kitagadás megállta a helyét, az örökhagyó állapota dokumentumokkal alátámaszthatóan is indokolta volna férjének fizikai és lelki támogatását, míg a többi eset örökhagyóinak állapota a feltárt tényállások alapján nem, házastársuk kötelességszegő magatartását csupán végrendeleti nyilatkozatuk állította.

Az előbbi jogesetekhez hasonló tényállás alapján a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság a fenti döntésekkel ellentétben nem látta megállapíthatónak a felek közötti házassági életközösség fennállását és ennek okán mellőzte a házastársi kötelességszegő magatartás vizsgálatát a P.20.661/2008. számú ügyben. A jogesetben a peres felek közel húsz éve külön éltek – noha a közös tulajdonukat képező ingatlanokban –, az örökhagyó rendszeresen megjelent a házastársa által lakott, de szintén közös tulajdonú lakásukban, ahol házastársa főzött, mosott, varrt rá, átvette a nyugdíját, kórházi kezelései ideje alatt pedig meglátogatta férjét illetve állatait ellátta. A bíróság ítéletében a fenti tények ellenére akként rendelkezett, hogy arra figyelemmel, hogy a peres felek hosszú ideje külön éltek és az örökhagyó végrendeletében akként nyilatkozott, hogy a házastársi életközösségük 1990-1991. évtől kezdődően különköltözésükkel megszűnt és feleségét nem kívánja részesíteni vagyonából, hiányzó maradt a házassági életközösség valamennyi fogalmi eleme az örökhagyó és az alperes házasságát tekintve, amit a tudati, akarati megnyilvánulások is megerősítettek illetve ekként is tükröztek. A bíróság álláspontja szerint a fent felsorolt tények alapján a felek viszonya nem tekinthető sem együttélésnek, sem érzelmi, sem gazdasági kapcsolatnak, de az együvé tartozás, egymás iránti szolidaritás házastársak esetében a házasság intézményének valós tartalma szerint elvárt mértékű kifejezésre juttatásaként sem, főként nem az örökhagyó ezzel ellentétes, egyértelmű, okiratban is kifejezésre juttatott nyilatkozataival összevetve. Az utolsó jogesetben a bíróság ítélete tulajdonképpen ugyanarra az eredményre vezetett, mint az örökhagyó szándéka, mert kieséssel a házastárs az őt megillető kötelesrészből is kiesett.

A jelen pontban tárgyalt kitagadási ok ugyan ritkának mondható a gyakorlatban, ennek ellenére nagyon is életszerű és ennélfogva helytálló annak jogszabályi jelenléte. Sok esetben az örökhagyóknak nincs lehetősége megszakítani az életközösséget, illetve a házasság felbontását kezdeményezni még a házastársi kötelességet durván sértő cselekmények léte mellett sem, erre kínál megfelelő megoldást jelen kitagadási pont. Láthattuk ugyanakkor, hogy a durva kötelességszegést nyomós bizonyítékokkal kell alátámasztani, így például hiteles tanúvallomásokkal, esetleg hatósági dokumentációval. Azokban az esetekben, ahol a durva házastársi kötelességszegő magatartás ellenére a felek fenntartják a látszatot az együttéléssel és a házasság fel nem bontásával, ott nemigen osztják meg a külvilággal családi problémáikat sem, ez nehezítheti a bizonyítást.

[i] Indokolás a Magyar Népköztársaság Polgári Törvénykönyvének Javaslatához. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1959, 518. o.

[ii] Kommentár a házasságról, a családról és a gyámságról szóló 1952. évi IV. törvényhez. Szerzők: dr. Baloginé dr. Faiszt Judit – dr. Benkő Csilla – dr. Ferenczy Ildikó – dr. Polgárné dr. Vártok Irén (archív). Jogtár, Wolters Kluwer.

[iii] Csiky Ottó – Filó Erika: Családjog I. 2., átdolgozott kiadás. Janus Pannonius Tudományegyetem Állam-és Jogtudományi Kar, Pécs, 1999, 75-76. o.


Kapcsolódó cikkek

2022. május 16.

A kitagadási okok tartalmának alakulása és fejlődése a régi Ptk. hatályba lépését követő bírói gyakorlatban

Az elkészült első polgári jogi kódex Ötödik, utolsó részében találjuk az öröklési jogra vonatkozó rendelkezéseket, amelyek a korábbiakban alkalmazott rendelkezésekhez képest jelentős változást mutatnak ugyan, de fellelhetőek benne a régi jog elemei is. Kiemelve az öröklési jog területről a kitagadás jogintézményét jelen cikksorozat azt vizsgálja, hogy a régi Ptk. kitagadási szabályai miként érvényesültek a bíróságok joggyakorlatában.
2022. június 27.

A kitagadási okok tartalmának alakulása és fejlődése a régi Ptk. hatályba lépését követő bírói gyakorlatban V. rész

Az elkészült első polgári jogi kódex Ötödik, utolsó részében találjuk az öröklési jogra vonatkozó rendelkezéseket, amelyek a korábbiakban alkalmazott rendelkezésekhez képest jelentős változást mutatnak ugyan, de fellelhetőek benne a régi jog elemei is. Kiemelve az öröklési jog területről a kitagadás jogintézményét jelen cikksorozat azt vizsgálja, hogy a régi Ptk. kitagadási szabályai miként érvényesültek a bíróságok joggyakorlatában.
2022. május 23.

Az érdemtelenség, mint kitagadási ok – 2. rész

Az elkészült első polgári jogi kódex Ötödik, utolsó részében találjuk az öröklési jogra vonatkozó rendelkezéseket, amelyek a korábbiakban alkalmazott rendelkezésekhez képest jelentős változást mutatnak ugyan, de fellelhetőek benne a régi jog elemei is. Kiemelve az öröklési jog területről a kitagadás jogintézményét.
2022. május 30.

Az érdemtelenség, mint kitagadási ok – 3. rész

Az elkészült első polgári jogi kódex Ötödik, utolsó részében találjuk az öröklési jogra vonatkozó rendelkezéseket, amelyek a korábbiakban alkalmazott rendelkezésekhez képest jelentős változást mutatnak ugyan, de fellelhetőek benne a régi jog elemei is. Kiemelve az öröklési jog területről a kitagadás jogintézményét jelen cikksorozat azt vizsgálja, hogy a régi Ptk. kitagadási szabályai miként érvényesültek a bíróságok joggyakorlatában.