Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Lekötözött beteg, penészes mennyezet, túlgyógyszerezés. Csótányok, kosz, erőszak – a többi között ezeket találták az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalában felállított OPCAT Nemzeti Megelőző Mechanizmus Főosztály munkatársai a Merényi Gusztáv Kórház pszichiátriáján és a Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézetében. A januárban felállított főosztály működéséről, feladatairól, a zárt intézetek funkcióiról beszélgettünk a főosztály vezetőjével, Fliegauf Gergellyel, aki közel két évtizedet töltött a büntetés-végrehajtás területén.
►Kérem, mutassa be röviden a főosztályt! Milyen jogszabály alapján és mikor kezdték meg működésüket?
Összesen 18 nagyon fontos emberi jogi egyezmény van, ezek közül az egyik a kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó büntetés vagy bánásmód elleni ENSZ-egyezmény. Az Országgyűlés 2011-ben fogadta el az ENSZ-egyezmény fakultatív jegyzőkönyve, az OPCAT (Optional Protocol to the Convention Against Torture) kihirdetéséről szóló törvényt, amelynek célja, hogy a kínzás, a kegyetlen, embertelen vagy megalázó büntetés vagy bánásmód tilalmának gyakorlati megvalósulását biztosítsa. A törvény három év halasztást követően, 2015. január elsejével lépett hatályba Magyarországon, ekkor kezdte meg működését az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalában létrehozott Nemzeti Megelőző Mechanizmus Főosztály is. A főosztály feladata, hogy olyan úgynevezett fogvatartási helyeken ellenőrizze az egyezmény betartását, amelyeket az egyén valamilyen bírói, közigazgatási vagy más hatóság utasítása értelmében a saját akaratából nem hagyhat el. Ami a főosztályunkkal kapcsolatban még nagyon fontos, hogy az SPT, azaz az ENSZ kínzás-megelőzési albizottságának ugyanolyan jogosultsága van Magyarországon, mint nekünk. Azzal a különbséggel, hogy nemcsak a fogvatartási helyeket vizsgálhatják, hanem a mi munkánk hatékonyságát is ellenőrizhetik.
►Mi minősül fogvatartási helynek és hány ilyen van az országban?
Amikor fogvatartási helyekről beszélünk, legtöbbször a büntetés-végrehajtás vagy a rendőrség jut az emberek eszébe, pedig idetartozik minden olyan intézmény, amelyet az ember saját akaratából nem hagyhat el: a menekültügyi őrizet, pszichiátriai intézetek, gyermekvédelmi otthonok, de akár a nyugdíjas otthonok is. Magyarországon majdnem háromezer ilyen intézmény van, ezekben körülbelül 120 ezer embert helyeztek el.
►Mekkora létszámmal működik a főosztály és milyen ellenőrzéseket folytattak eddig?
A törvény szerint a nemzeti megelőző mechanizmusként személyesen vagy munkatársai közreműködésével az alapvető jogok biztosa jár el. A feladat ellátásában az Alapvető Jogok Biztosa Hivatalának legalább tizenegy olyan köztisztviselője vesz részt, aki a szabadságuktól megfosztott emberekkel való bánásmód valamely területén kiemelkedő elméleti vagy legalább ötéves gyakorlati tapasztalattal rendelkezik. Közöttük az egyik nem képviselőinek a száma legfeljebb eggyel haladhatja meg a másik nem képviselőinek számát. Legalább egyiküket a Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó biztoshelyettesnek kell javasolnia, továbbá a feladat ellátásában legalább két-két jogász, orvos, illetve pszichológus végzettségű szakembernek kell részt vennie. Ez az OPCAT Nemzeti Megelőző Mechanizmus Főosztály. Jelenleg csak nyolcan vagyunk, mivel orvosokat nem sikerült még felvennünk, és ezen felül is betöltetlen még egy státusz. Két munkatársunknak pedagógiai végzettsége is van, illetve egy másik munkatársunk nemcsak pszichológus, hanem jogász is. Nyolcból négyünknek van PhD fokozata. Mellettünk működik a Civil Konzultációs Testület, amely évente kétszer ülésezik és javaslataival, észrevételeivel segíti a főosztály munkáját. A testület négy meghívott és négy pályázat útján kiválasztott tagszervezetből áll. A meghívott szervezetek a Magyar Orvosi Kamara, a Magyar Pszichiátriai Társaság, a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége és a Magyar Ügyvédi Kamara, a pályázat útján kiválasztott tagok pedig a Magyar Helsinki Bizottság, a MENEDÉK – Migránsokat Segítő Egyesület, a Társaság a Szabadságjogokért, valamint a Központ a Mentális Sérültek Jogaiért Alapítvány (Mental Disability Advocacy Center – MDAC). Január elsejétől számos látogatást tettünk. Debrecenben három helyszínen jártunk: a Menekültügyi Őrzött Befogadó Központban, a Debreceni Terápiás Házban és a Reménysugár Gyermekotthonban. Ezt követően látogattunk el a Merényi Gusztáv Kórház pszichiátriájára, Tökölön a Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézetébe és a Büntetés-végrehajtás Központi Kórházába, valamint Kecskeméten, Kaposváron és Fóton is folytattunk már ellenőrzéseket.
►Hogy zajlik egy ellenőrzés, mire fókuszálnak leginkább?
Minden látogatást nagyon hosszan készítünk elő. Van egy kataszterünk, amelybe elkezdtük összegyűjteni az országban található összes fogvatartási helyet, de a helyszínek kiválasztásánál a Civil Konzultációs Testülettől is próbálunk ajánlatot, tanácsot kérni. Ezek után az adott helyről összegyűjtjük a lehető legtöbb információt, a sajtóhírektől kezdve az ombudsmani vagy más szervezet által készített, korábban megjelent jelentésekig. Például nemrég voltunk a Somogy Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetben, ahol korábban már járt az Európa Tanács Kínzásmegelőzési Bizottsága (a CPT), így azt is vizsgáltuk, hogy megvalósultak-e a jelentésükben megfogalmazott ajánlások. A látogatások előtt a legapróbb részletekig megtervezünk mindent és próbálunk egy stratégiát kialakítani, hogy mi lesz a látogatásunk fókuszpontja. Idén valamennyi látogatásunkban külön figyelmet fordítottunk a fiatalok helyzetére. Itt megjegyezném, hogy bár a gyermekek jogairól szóló ENSZ-egyezmény a 18 év alattiakat határozza meg gyermekként, a börtönben lévő 14–18 év közöttiek nem kifejezetten gyermekként vannak kezelve.
Az előkészület részeként összeállítunk egy úgynevezett „check-listet”, azaz egy kérdéssort, hogy mi az, amit mindenképpen meg akarunk kérdezni a fogvatartottaktól és az ott dolgozó személyzettől. Ez 10-15 oldal szokott lenni, rengeteg kérdéssel, például „mit tapasztalt ön, amikor bejött a börtönbe, hogyan beszéltek önnel az őrök?”, vagy egy rendőrségi fogda esetében lenne olyan kérdésünk, hogy „biztosították-e az ön számára azt, hogy akár éjszaka is vécére menjen?” Nyilván a klienseknek ezeket a kérdéseket így nem lehet feltenni, hanem az ő nyelvüket, kifejezéseiket kell használni.
►Mondana egy példát?
Például van egy ilyen hivatalos kérdés, amit a börtönben teszünk fel, hogy „Érte-e önt valamilyen sérelem a szállítózárkában”? A fogvatartott, akivel beszélgetünk, ebben a formában nem fogja érteni, hogy mit szeretnék tudni, viszont ha a kérdés úgy hangzik, hogy „Lehúzták-e önt a csurmán?”, akkor már megérti. Ez nyilván még csak a börtönszleng, ha pszichiátriára megyünk, ott azt a szakmai zsargont kell mindenképpen használni, és az adott mentális állapot függvényében kell a kérdéseket feltenni. Egy rendőrségi fogda esetében például arra is fel kell készülnünk, hogy ittas vagy kábítószer hatása alatt álló személlyel kell interjút készítenünk. Egy-egy ilyen látogatás előtt összeülünk, és a tervezés mellett átadjuk egymásnak a témában szerzett tapasztalatainkat, illetve megpróbáljuk egymást lelkileg is felkészíteni a várható nehézségekre. Az egész kérdéssort természetesen nem tudjuk feltenni mindenkinek, inkább iránymutatóként használjuk. Persze megtörténhet, és meg is szokott történni, hogy olyan problémával találkozunk, amely nem volt a témalistán. Ilyenkor a helyszínen konzultálunk egymással, és ha kell, változtatunk a programon. Mivel én sokáig a büntetés-végrehajtásban dolgoztam, a tököli börtönben is többször jártam, de a kollégáknak még egy műholdas térképet is nyomtattunk, hogy könnyebben eligazodhassanak az intézmény területén.
Kommentár az egészségügyi törvényhez |
|---|
|
A kommentár segít áttekinteni a betegjogoktól a népegészségügyi tevékenységeken és az egészségügyi szolgáltatók rendszerén keresztül az orvostudományi kutatásokig az egészségügyhöz köthető legfontosabb tárgykörök elveit, összefüggéseit és jogalkalmazási gyakorlatát. Szerzők: dr. Dósa Ágnes, dr. Hanti Péter, dr. Kovácsy Zsombor |
►Tulajdonképpen még mindig csak a tervezési fázisról beszéltünk, mennyi minden szükséges egy látogatáshoz. Milyen menetrend szerint haladnak a helyszínen? Előre bejelentik az időpontot vagy váratlanul érkeznek?
Teljesen váratlanul megyünk. Még az előkészülethez tartozik, ez a formális része, hogy rendelkeznünk kell egy részletes ütemtervvel és egy megbízólevéllel, amelyet az Alapvető Jogok Biztosa hagy jóvá, az ő aláírása szerepel a megbízólevelünkön is. A megbízólevél nemcsak azt biztosítja számunkra, hogy a fogvatartottaktól kezdve a dolgozókon át mindenkivel beszélhessünk, hanem azt is, hogy bármilyen helyiségbe bemenjünk. Az utakat igyekszünk úgy szervezni, hogy egy helyszínen belül több, egymástól eltérő jellegű intézményt is meglátogassunk. A fogadtatásunkkal eddig soha nem volt gond, de az általános reakció az, hogy megdöbbennek, amikor megjelenünk. Nyilván már önmagában is van ereje annak, hogy kimondjuk: ombudsman. Nem mondhatjuk azt, hogy „OPCAT vizsgálat”, mert nem érti az sem, aki ott van a kapuban, bár a tavaly decemberben lefolytatott dialógusoknak köszönhetően már egyre többen tudják, hogy kik vagyunk, milyen vizsgálatokat folytatunk. A büntetés-végrehajtásnál például már mindenki tud rólunk, de más volt a helyzet egy gyermekvédelmi intézményben, ahol nem értették, hogy mit keresünk ott, mert szerintük ők nem számítanak fogvatartási helynek. Azt gondolták: fogvatartás csak az, ha valaki rácsok mögött van és meg van bilincselve. Az első interjút általában a vezetéssel készítjük, utána a dolgozókkal és a kliensekkel. A beszélgetéseken túl azt is vizsgáljuk például, hogy milyen állapotban van az intézmény, mikor volt utoljára felújítás. Ez azért lényeges kérdés, mert ha egy adott hely koszos vagy büdös, az embertelen. Amit nagyon szeretek figyelni, és talán ez az én specialitásom: a falfirkák. Ezekből a legutóbbi felújítás idejét is ki lehet következtetni. Mondjuk, ha az egyik helyiségben van egy 2008-as dátumozású falfirka, akkor nagy valószínűséggel ott nem volt felújítás 2008 óta. Mivel ismerem a falfirkák természetét, tudom, hogy a 2008-as dátum azt is jelentheti, hogy az illető azóta van az intézményben, de könnyen ellenőrizhetem, ha rákérdezek a vezetésnél.
►Mit tapasztalt, mennyire készségesek az intézményvezetők, beszélnek a feltárt problémákról, vagy inkább megpróbálják elbagatellizálni?
Készségesek, segítőkészek. Nem próbálnak bagatellizálni, viszont a magyarázat mindig nagyon hivatalos. Leginkább a költségvetésre hivatkoznak, és hogy a felettes szerv döntése alapján van ez így. Például a Merényiben is volt egy ilyen eset, amikor egy 17 éves fiút is találtunk, holott 18 éves kor alatt nem lehetne ott senki. Akkor is a felettes szervre mutogattak, hogy az a fiú ő döntésük miatt volt ott.
►Mit mondanak például egy koszos mosdóra? Az is a felettes szerv hibája?
Nem, akkor arra hivatkoztak, hogy ezek beteg emberek és eltömítik a vécét meg összetörik, összekoszolják. Ugyanezt mondták a börtönben is, hogy ezek bűnözők, mi nem is tudjuk, mi mindenre képesek…
►Maguk az alkalmazottak is mernek őszintén beszélni vagy tartanak az esetleges szankcióktól?
Nagyon tartanak. Egyszer, amikor Bulgáriában voltam az Európa Tanáccsal, azt láttam, hogy egy rendőrörs vezetője egy tenyerébe rejtett kis cetliről olvasta, hogy mit kell mondania. Magyarországon is jellemző, hogy még az alkalmazottak is a hivatalos jogszabályszövegeket mondják, amit betanultatnak velük. Egy idő után viszont megnyílnak és elmondják a valódi problémákat is. Volt, aki arról beszélt, mennyire rosszul érintette, hogy neki kellett önállóan, segítség nélkül felkészülnie arra, hogyan kell haldokló emberekkel érintkezni. Mások a rengeteg túlórára panaszkodtak: nem kapnak érte pluszpénzt, nem bírják a stresszt, és nagyon félnek attól, hogy az erőszakosabb kliensek megtámadhatják őket. Aztán előkerülnek a következmények is, hogy fáradtak és nagyon sokszor elveszítik a türelmüket.
►Az OPCAT a kínzás és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó büntetés vagy bánásmód ellen lép fel – ezek a szavak magyarázat nélkül is érthetőek, de hol kezdődik például a kínzás, mi számít már annak?
A kínzás lényegi eleme, hogy az éles fizikai fájdalmat, félelmet vagy lelki eredetű fájdalmat keltő cselekmény valamilyen információ kicsikarása érdekében történik.
►Például?
Meggyőződésem, hogy Magyarországon nem létezik ilyen, de a nemzetközi emberi jog szerint kínzás, ha valakit bevisznek a rendőrségre és egy sötét szobában egy éles reflektorral a szemébe világítanak, hogy vallja be, amit tett vagy nem tett. Bevett kínzástechnika az ujjcsavarás is, amivel már az ötvenes években is foglalkozott a szakirodalom. Sőt, az amerikai börtönőröket „screw”-nak, ujjcsavarónak nevezik a rabok. A mi feladatunk viszont nem az, hogy ezt megállapítsuk, hanem az, hogy megelőzzük, illetve feltárjuk, és ha van ilyen, arra felhívjuk a hatóságok figyelmét.
Megalázó bánásmód, amikor valakit az emberi méltóságában megaláznak. Például, ha valakit a származása miatt dehonesztáló kifejezésekkel illetnek.
►Egy börtönben ez naponta többször is előfordulhat, nem gondolja?
Igen, feltehetően nagyon gyakran előfordul. Az is a megalázó bánásmód határát súrolja szerintem, ha az állományban ilyen mentalitás van. Még akkor is, ha csak az öltözőben beszélgetnek egymással és az adott személy nem hallja, mert ha a mentalitás ilyen, ő ezt érzékelni fogja. A romák maguk nem is így mondják, hogy rasszizmus, mert nem ismerik ezt a szót, hanem azt mondják, hogy fajgyűlölő. Vagy ki sem mondják, hanem csak annyit, hogy: „faji alapoznak”, ami rasszista verbális abúzust jelent. Megalázó bánásmód az is, ha valakit félelemben tartanak, például állandóan veréssel fenyegetik a zárkatársai. Nem jelezheti az őrségnek, mert fél, hogy akkor megbüntetnék, és még jobban megverik. Ha pedig jelzi és a személyzet ezt eltűri, az is megalázó, embertelen bánásmód.
►Ugyanez fordítva is előfordul, azaz valaki valótlanul állítja, hogy megalázzák? Ha igen, hogy lehet kiszűrni az ilyen eseteket?
Biztos ilyen is előfordul. Ezért is van az, hogy mielőtt hitelesnek fogadnánk el egy információt, több forrásból is megerősíttetjük. De miért is ne próbálkoznának néhányan hamis állításokkal? Hiszen ők vannak benn a börtönben, rendkívül sok sérelmet szenvednek el és próbálják „befeketíteni” a börtönt. Csaknem húsz évig dolgoztam a büntetés-végrehajtásban, különbséget tudok tenni a befeketítés és a valódi panasz között. De bármilyen állítás fogalmazódik is meg, annak utána kell járni.
►Miért van szükség a helyszíni ellenőrzésekre? Van egyáltalán a fogvatartottaknak bármilyen esélyük arra, hogy maguk is jelezzék, ha nem tartják megfelelőnek a bánásmódot?
Elvileg nagyon sok lehetőségük van, például a felettes szervhez is fordulhatnak. A panaszmechanizmus működését minden meglátogatott helyen ellenőrizzük, és számos helyen tapasztaltuk, hogy a panaszládában egy szem levél volt vagy még egy sem és a személyzet sem vette igazán komolyan. Ez azt jelenti, hogy a panaszmechanizmus valószínűleg nem megfelelően működik, tehát vagy nem megfelelően tájékoztatták a bent lévő személyeket, vagy pedig ami szörnyűbb, hogy félelemben vannak tartva és ezért nem mernek panaszkodni. Ugyanakkor írhatnak bármilyen kinti hivatalos szervnek, akár nekünk is, vagy a minisztériumnak, vagy a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának. Viszont nem nagyon írnak. A pszichiátrián az állapotuk miatt, a börtönben az edukációjuk miatt viszont nehéz az ilyen beadványok írása. Ennek ellenére a börtönökből mégis több levelet küldtek már Strasbourgba, amelyek eredményeként sok esetben el is marasztalták a magyar államot. Én úgy gondolom, hogy a kínzás elleni egyezményeknek a legfontosabb feladata a demokrácia védelme. Amint valaki megszületik, bőrszíntől, nemi identitástól, mindentől függetlenül alapvető emberi jogai lesznek. Alapesetben a hétköznapi állampolgár az igazságszolgáltatásról azt feltételezi, hogy nem a kínzásról, az embertelen, kegyetlen bánásmódról szól, a pszichiátriáról pedig azt, hogy ha valaki bemegy, kivizsgálják, a jogszabályoknak megfelelően megállapítják, hogy milyen állapotban van és utána gyógykezelik. Sajnos általában nemcsak ez működik ezeken a helyeken, hanem néha az embertelen bánásmód is. Minél inkább a jogszabályoknak és az előfeltételezéseknek megfelelően működik egy intézmény, annál átláthatóbb, transzparensebb, tehát annál demokratikusabb a társadalom, és annál erősebb az egyén biztonságérzete is. Amíg ilyen káros folyamatok zajlanak egyes fogvatartási helyeken, azt feltételezhetjük, hogy ezeket az eszközöket az államapparátus vagy a társadalom az elnyomás eszközéül használja.
Fotó: Rózsa Zsuzsanna
