Magyarázat a compliance jogszabályairól II. – Adó- és versenyjogi compliance 1.


Alábbi cikksorozatunk betekintést ad a Wolters Kluwer Magyarázat a compliance jogszabályairól című könyvszériájának második kötetébe.

A compliance jogszabályi környezetének teljességre törekvő, magyarázatszerű feldolgozására hazánkban elsőként vállalkozott a Wolters Kluwer gondozásában megjelenő Magyarázat a compliance jogszabályairól című könyvsorozat, melynek második kötetében az adójogi, majd a versenyjogi compliance kérdéseit járhatja körül az olvasó. Az alábbiakban a műnek az adójogi compliance-szel foglalkozó részéből olvashatnak egy részletet. A részlet szerzője dr. Erdős Gabriella és dr. Őry Tamás.

A különadók alkotmányos alapja

Az arányos közteherviselés elvét az Alaptörvény XXX. cikke fogalmazza meg, amely szerint „teherbíró képességének, illetve a gazdaságban való részvételének megfelelően mindenki hozzájárul a közös szükségletek fedezéséhez. A közös szükségletek fedezéséhez való hozzájárulás mértékét a gyermeket nevelők esetében a gyermeknevelés kiadásainak figyelembevételével kell megállapítani.” Az Alaptörvény a teherbíró képesség fogalmát nem határozza meg, azonban a szakirodalom alapvetően két megközelítést használ. Az első a horizontális igazságosság elve, amely szerint az azonos jövedelmi, vagyoni pozícióban lévőket azonosan kell adóztatni. A második a létminimum adómentességének az elve, vagyis az adóalany terhelését önmagához viszonyító mérce. A teherbíró képesség elve „egy speciális az adózásra vonatkozó materiális jogegyenlőségi tétel, amelynek tartalmát az egyenlő áldozaton alapuló arányos adózás jelenti” (Simon István: Az Alaptörvény hatása az adójogra, különös tekintettel a magánszemélyek adózásában bekövetkezett változásokra. MTA Working Papers, 2018/14. sz., 13. o.). A Stabilitási törvény ezt olyan módon képezi le, hogy mind a személyi jövedelemadó (36. §), mind a társasági adó (38. §) esetén előírja az adó jövedelemmel/adóalappal azonos arányban történő megállapítását, vagyis kizárja a progresszív adóskála alkalmazását. Hatalmas elméleti irodalma van annak, hogy milyen adóztatási mód áll közelebb az adóztatás igazságosságához, és az egyenlő közteherviselés elvéhez, de ennek tárgyalása kívül esik a jelen könyv keretein, mivel nem érinti a jognak való megfelelés kérdését. A teherbíró képesség szerinti hozzájárulással nincs összhangban az adókikerülés, a nem rendeltetésszerű joggyakorlás, az arányos közteherviselés elve képezi az adókikerülés ellenes intézkedések általános alkotmányos hátterét.

Az Alaptörvény a teherbíró képesség mellett egy új fogalmat, a gazdaságban való részvételnek megfelelő közteherviselés fogalmát is bevezette, ezzel megteremtve a gazdasági ágazatok közötti eltérő adóztatás alkotmányos alapjait, a különadók lehetőségét. Az adott ágazatra a különadó kivetésének alkotmányos indoka az lehet, hogy a gazdaságban elfoglalt helyzete folytán nagyobb mértékben képes hozzájárulni a közkiadásokhoz, és emiatt nagyobb is a felelőssége a közkiadási források megteremtésében. Felmerülhet még a horizontális igazságosság kérdése, mivel a különadó két különböző ágazatba tartozó, de azonos jövedelmezőségű vállalkozás terheit eltérővé teszi.

Az adóztatás szempontjából nagy jelentőségű volt az Alkotmánybíróság hitelintézeti különadóval kapcsolatos döntése [66/2006. (XI. 29.) AB határozat], amely elvi jelleggel is összefoglalja az állam adóztatási jogának korlátait és lehetőségeit. A jogviszonyok társadalmi méretű megváltoztatása csak alkotmányos keretek között történhet. Az alkotmány nem tiltja az adóteher növelését, feltéve, hogy az nem visszaható hatályú és megfelelő felkészülési idő áll az adózó rendelkezésére, illetve figyelembe kell venni a jogos elvárások elvét (például a határozott időre adott adókedvezményt nem lehet annak lejárta előtt elvenni). Nem alkotmányos követelmény, hogy csak a nyereséget lehessen adóztatni, nincs olyan szabály, amely az árbevétel adóztatását tiltaná (ezt a helyi iparűzési adó alkotmányosságának a vizsgálata során állapította meg az Alkotmánybíróság). Alkotmányellenessé csak az a szabály nyilvánítható, amely értelmezhetetlen voltánál fogva teremt jogbizonytalanságot, mert hatását tekintve nem kiszámítható és címzettjei számára előre nem látható, az a tény azonban, hogy egy szabály értelmezésre szorul, még nem jelent alkotmányellenességet. A jogi szabályozás megváltozása nem alkotmányossági kérdés, viszont alkotmányellenességhez vezet, ha adott szabályozási koncepción belül valamely csoportra, alkotmányos indok nélkül, eltérő szabályozás vonatkozik. A diszkrimináció tilalma nem jelenti azt, hogy minden társadalmi egyenlőtlenséget célzó megkülönböztetés tilos. Nem minősül megengedhetetlen megkülönböztetésnek, ha a jogi szabályozás egymástól eltérő jogalanyi körre vonatkozóan állapít meg eltérő rendelkezéseket, alkotmányellenes megkülönböztetés csak összehasonlítható jogosultak és kötelezettek között vethető fel. A fentiek alapján az ágazati alapon bevezetett, árbevétel-alapú adók ezen jellemzői nem vetnek fel alkotmányossági aggályt.

Ugyanakkor, ha megvizsgáljuk a különadókat, megállapítható, hogy azoknak a túlnyomó többsége az árbevételre kivetett forgalmi típusú adó, vagyis nem függ a vállalkozás jövedelmezőségétől. A teherbíró képesség határát magánszemély esetén a létminimum határozza meg. Vállalkozás esetén ugyanezt a szerepet a befektetés hozama, a profit tölti be. A létminimumot akár úgy is le lehet fordítani a vállalkozások esetére, mint az a minimum hozam, amely alatt a befektetőnek már nem érdemes az adott befektetést megvalósítania, illetve azt tovább működtetnie. Ebben az értelmezésben a különadó de facto megvalósíthat a vállalkozás teherbíró képességét meghaladó adóztatást. Ráadásul a vállalkozás időhorizontját is figyelembe kellene venni, mivel a minimum profitot nem biztosító befektetés először a költségek, az állagmegóvó, és technológiát megújító beruházások visszafogásával próbálja meg az adózás után megmaradó profit szintjét emelni, ezzel azonban a jövőbeni jövedelemtermelési, és így a jövőbeni adófizetési képessége romlik. Mivel a forgalmi típusú, de nem a hozzáadott értéket adóztató adók nem tartoznak sem az adóegyezmények hatálya alá, sem az uniós jogharmonizáció körébe, így az adóterhet nemzetközi ügyletek esetén kettős adózás is növelhet.

A hazai és a nemzetközi jog alkotmányos viszonya

A magyar állam szuverenitását, a jogállamiság elvét az Alaptörvény B) cikke mondja ki, a Q) cikk pedig az alapvetés részévé teszi a nemzetközi és a magyar jog összhangjának biztosítását, méghozzá a nemzetközi jog elsődlegessége mellett. Magyarország elismeri a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait, a nemzetközi jog más forrásai pedig magyar jogszabályban való kihirdetésükkel kerülnek átvételre. Az Európai Unió joganyagával kapcsolatosan az alapvetés E) cikke határoz meg elveket, amely szerint „Magyarország az Európai Unióban tagállamként való részvétele érdekében nemzetközi szerződés alapján – az alapító szerződésekből fakadó jogok gyakorlásához és kötelezettségek teljesítéséhez szükséges mértékig – az Alaptörvényből eredő egyes hatásköreit a többi tagállammal közösen, az Európai Unió intézményei útján gyakorolhatja”. Az alkotmányos alapvetés értelmezéséről az Alkotmánybíráság számos esetben döntött [Molnár Tamás: „A nemzetközi jog és a magyar jog viszonya”. In: Jakab András – Fekete Balázs (szerk.): Internetes Jogtudományi Enciklopédia (Alkotmányjog rovat, rovatszerkesztő: Bodnár Eszter, Jakab András), 2018.].[1]

A jogalkotásról szóló törvény értelmében [Jat. 1. § (2) bek.] az általános szabályok vonatkoznak a nemzetközi szerződést kihirdető jogszabályokra is, a külön törvényben (2005. évi L. törvény) szabályozott eltérésekkel, az alapvető jogelvek szerint a hazai jogszabályoknak pedig meg kell felelniük a nemzetközi jogból és az európai uniós jogból eredő kötelezettségeknek [Jat. 2. § (4) bek. c) pont]. A kihirdető törvényekre is vonatkoznak az előzetes és utólagos normakontroll szabályai, ennek keretében azok Alaptörvénnyel való összhangja is vizsgálható. A nemzeti és nemzetközi jog alkotmányos viszonyát az Alkotmánybíróság jogosult vizsgálni. Ha az Alkotmánybíróság olyan jogszabály nemzetközi szerződésbe ütközését állapítja meg, amely a nemzetközi szerződést kihirdető jogszabállyal az Alaptörvény alapján nem lehet ellentétes, a nemzetközi szerződéssel ellentétes jogszabályt teljesen vagy részben megsemmisíti, ha pedig a nemzetközi szerződést kihirdető jogszabály az Alaptörvény alapján nem lehet ellentétes, az ellentét feloldása érdekében felhívja a kormányt, illetve a jogalkotót, hogy tegye meg az ellentét feloldása érdekében szükséges intézkedéseket (2011. évi CLI. törvény 42. §). Ezek a következmények azonban csak a jogszabállyal kihirdetett nemzetközi szerződésekre vonatkoznak, amelyek nem ilyenek, tehát a nemzetközi szerződés csak közzétételre került, de nem vált a hazai jog részévé, azokra nem lehet minden kétséget kizáróan kimondani az Alkotmánybíróság jogkörét. A nemzetközi szerződések esetén érdekes kérdés a jogszabályi hierarchia és a nemzetközi jog viszonya, hiszen volt időszak, amikor az adóegyezmények kormányrendelet vagy törvényerejű rendelet formájában kerültek kihirdetésre. Ilyen esetben a nemzetközi jogi norma elsődlegességét a hazai törvényben szabályozott jogi normával szemben általában maga az anyagi jogi norma garantálja. A jogi kötőerővel nem rendelkező nemzetközi ajánlások, modellek és azok magyarázatai nem kötelező elemei a hazai jognak, csak a szerződés értelmezését segítő eszközként foghatók fel.

A kötet szerkesztője dr. Ambrus István, szerzői: dr. Ambrus István, dr. Erdős Gabriella, dr. Horányi Márton és dr. Őry Tamás.

A cikk a Wolters Kluwer Hungary Kft. termékeire/szolgáltatásaira vonatkozó reklámot tartalmaz.

Lábjegyzetek:

[1] Elérhető: http://ijoten.hu/szocikk/a-nemzetkozi-jog-es-a-magyar-jog-viszonya [utolsó letöltés: 2023. 04. 17.]




Kapcsolódó cikkek

2024. május 22.

A releváns piac-meghatározás jelentősége az EU versenyjogának állami támogatási jogában

A releváns piac kifejezése a lehető legmindennapibb fordulat a versenyjogban, azonban leginkább az antitröszt területén taglalják, az állami támogatások joga vonatkozásában a legtöbb szakirodalom és gyakorló jogász adós és néma marad. Lássuk, hogyan szomszédosak egymással a versenyjog alterületei a releváns piac határai mentén, s hogyan válik a releváns piac meghatározása perdöntővé a versenyjog kevésbé ismert területén is.