Meddig terjed a véleménnyilvánítás szabadsága?

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

„A véleménynyilvánítás szabadságának témájában viszonylag hamar rátaláltunk a rendszerhibákra. Míg a szakma és a civil szervezetek többnyire a frissen hatályba lépett médiatörvény és a kialakult új médiarendszer veszélyeire koncentrált, mi elsősorban a véleménynyilvánítás szabadságát veszélyeztető jogalkotási és -alkalmazási kérdésekkel kezdtünk foglalkozni. A jelentősebb médiumok jogászaival közösen választottuk ki azokat a stratégiai jelentőségű ügyeket, melyekben a CivilMédia szakmai segítséget, néhány esetben pedig konkrét jogi képviseletet nyújtott” – mondta az Ügyvédvilágnak adott interjújában dr. Bodrogi Bea ügyvéd, a CivilMédia társalapítója. Szerinte a legfontosabb témák az újságírók, vagy épp a kommentelők ellen indult polgári és büntetőeljárások, a rendőrfotós kártérítéses perek, sajtó-helyreigazítási perek korlátai, nehézségei.

Milyen megfontolásból alakult a CivilMédia, kinek az ötlete volt?

Egy hároméves program végrehajtására hoztuk létre Kárpáti József jogász kollégámmal a CivilMédiát. Mindketten közel másfél évtizede hátrányos helyzetű emberek jogvédelmével foglalkoztunk ügyvédként, mindezzel párhuzamosan emberi jogi szervezetek munkájában is aktívan részt vettünk, munkatársként, majd később vezetőként is. Tapasztalatot szereztünk a stratégiai pereskedésben, amelynek az a lényege, hogy egy meghatározott jogi, társadalmi probléma részbeni megoldását elősegítsük olyan egyedi ügyek képviseletével, amelyek egy adott társadalmi jelenségre, a rendszerszintű hibákra hívja fel a figyelmet a jog korlátozott eszközével. Ehhez a munkához fontos a civilszervezeti háttér. A CivilMédia létrehozásával két problémával kezdtünk foglalkozni. A hátrányos helyzetű csoportok médiaábrázolásával, valamint a véleménynyilvánítás szabadsága ügyével.

Korábban a fentieken kívül milyen ügyekkel foglalkoztál ügyvédként?

Tekintettel arra, hogy az egyetem befeje­zése után kizárólag emberi jogi szervezetek­nél dolgoztam, az általam képviselt ügyek többsége valamilyen emberi jogi témához kapcsolódik. Pályafutásom a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Irodánál (NEKI) indult a 90-es évek közepén, ahol olyan roma embereket képviseltem, akiket származása miatt ért hátrányos megkülönböztetés. Még az egyenlő bánásmódról szóló törvény megszületése előtt, nehezített terepen értünk el sikereket: megnyertük az első munkaügyi diszkriminációs pert, valamint a Strasbourgi Emberi Jogi Bíróság előtt az első olyan magyar ügyet, amelyben egy roma embert rendőrök kényszervallattak. Azért fogalmazok többes számban, mert ez a típusú munka többnyire csapatmunka: az ügyvéd áll a reflektorfényben, a szervezet munkatársai azonban rengeteget segítenek a háttérben, a siker tehát közös. A nevemhez fűződik a nemzetközi szinten nagy sikernek számító kényszersterilizált roma asszony esete is, akinek az ügyét hazai fronton elveszítettem, nemzetközi fórum előtt (CEDAW) azonban több nemzetközi szervezet és szakértő együttes munkájával megnyertük. Mindemellett pedig fogyatékos, LMBT és női témában is sok ügyet képviseltem, az otthonszülés témában pedig többnyire háttéremberként segítettem az ügyvédek munkáját. Ez utóbbi soha nem derogált, a mai napig szeretek ügyvéd kol­légákkal együtt és a háttérben fontos szakmai munkát végezni számomra fontos témákban.

 

Mennyire érzed eredményesnek a CivilMédia működését, milyen ügyeket karoltatok fel, és milyen eredménnyel?

A véleménynyilvánítás szabadsága témában viszonylag hamar rátaláltunk a rendszerhibákra. Míg a szakma és a civil szervezetek többnyire a frissen hatályba lépett médiatörvény és a kialakult új médiarendszer hibáira, veszélyeire koncentrált, mi elsősorban a véleménynyilvánítás szabadságát veszélyeztető jogalkotási és jogalkalmazási kérdésekkel kezdtünk foglalkozni. Elsőként megkerestük a jelentősebb médiumok jogászait, akik egyben a téma tapasztalt szakértői is és közösen választottuk ki azokat a stratégiai jelentőségű ügyeket, amelyekben a CivilMédia szakmai segítséget, háttérmunkát, néhány esetben pedig konkrét jogi képviseletet nyújtott. A legfontosabb témák az alábbiak: újságírók ellen indult büntető­eljárások, kommentelés kapcsán indult polgári és büntetőeljárások, rendőrfotós kártérítéses perek (a rendőr arcának „ki nem takarása” miatt ugyanis kvázi megélhetési pereskedés indult a médiumok ellen), sajtó-helyreigazítási perek korlátai, nehézségei. A CivilMédia aktív közreműködésével már az Európai Emberi Jogi Bíróság előtt van az az ügy, amelyben a hazai bíróságok az érintett médium felelősségét állapították meg egy cikkhez fűzött olvasói komment miatt. A kommentelés körüli jogalkalmazási zavarra hívják fel a figyelmet egyébként azok az utóbbi időben indult büntetőeljárások is, amelyek során magánszemélyeket hallgatnak meg először tanúként, majd gyanúsítottként a hatóságok olyan sértő kommentek kapcsán, amelyeket közszereplő politikusokkal kapcsolatban ­fogalmaztak meg a neten. Ez a gyakorlat ­nagyon nincsen rendben. Egy ilyen konkrét ügy miatt felvettük a kapcsolatot az EBESZ médiaszabadság-biztosának hivatalával és kértük a beavatkozását, de legalább az ügyek figyelemmel követését. A rendőr arcának kitakarási kötelezettsége szintén felveti a sajtószabadság korlátozásának kérdését. Hazai fronton az ügy eldőlt: sem jogalkotási, sem jogalkalmazói szándék nincsen a rossz szabály és a gyakorlat megváltoztatására. Egy konkrét ügyben most készítem elő azt a strasbourgi beadványt, amely a megszilárdult és alapjogot sértő rendszert próbálja nemzetközi szinten korrigálni.

Bodrogi Bea

Mennyire érzed a jogszabályi környezet által fenyegetve a sajtószabadságot?

A fenyegetés szót ritkán szoktam használni, mert számomra annak súlya van. Egyedül a büntetőjog eszközét, illetve annak nem megfelelő szabályozását és alkalmazását tartom a sajtószabadságra közvetlenül fenyegetőnek. Egy konkrétum: a hatályos szabályok alapján a rágalmazás és becsületsértés esetén az újságíróra végrehajtandó szabadságvesztés büntetést is ki lehet szabni. Álláspontom szerint az teljesen mindegy, hogy a gyakorlatban erre nem igazán kerül sor, a szabadságvesztés kiszabásának lehetősége azonban mégis fenyegetőleg hat az újságíróra, tágabb értelemben pedig a sajtószabadságra. A nemzetközi emberi jogi trend egyébként a dekriminalizáció felé megy, ami azt jelenti, hogy az emberi méltóság és becsület védelmére nem a büntetőjog, hanem a polgári jog eszközei állnak rendelkezésre. Ez a hazai kontinentális jogrendszerünkben még hosszú ideig idealisztikus álomnak ­tűnik, nem véletlen, hogy a rágalmazás és becsületsértés büntetőjogi tényállásának megszüntetése még csak meg sem fordult a jogalkotó fejében. 
A jogszabályi környezetet és a jogalkalmazást szerintem együtt érdemes vizsgálni: egy viszonylag rossz vagy csak nem egyértelmű jogszabályi környezetben is lehet progresszív jogalkalmazással a sajtószabadságot és természetesen az emberi becsületet és jó hírnevet egyaránt tiszteletben tartó gyakorlatot kialakítani. Másrészről pedig a jogalkalmazók mozgástere egy bizonyos szint után korlátozott. A sajtó-helyreigazítás jelenlegi, a sajtószabadságot több ponton korlátozó szabályait mégsem írhatják felül a bírák. Itt a rendkívül rövid határidőkre, a sajtóra háruló valóságbizonyítási kötelezettségre, és a gyakran visszaélésszerű pereskedési gyakorlatra gondolok.

Mennyire európai megoldás az újságírók büntetőjogi fenyegetett­sége?

Legtöbb európai országban a rágalmazás, becsületsértés része a büntetőjogi rendszernek. A kérdés megértéséhez azonban érdemes az Európai Emberi Jogi Bíróság esetjogát segítségül hívni. Eszerint a becsületvédelem büntetőjogi eszközének alkalmazása nem jelenti egyértelműen a véleménynyilvánítási szabadság aránytalan korlátozását, mivel arra az emberi méltósághoz és a jó hírnévhez való jog értékeinek védelmében kerül sor. A konkrét ügyekben hozott döntéseket nézve azonban ennél árnyaltabb a ­bíróság álláspontja: 1) A tagállami hatóságoknak – hatalmi pozíciójuknál fogva – visszafogottságot kell tanúsítaniuk a büntetőeljárások alkalmazása során, különösen akkor, ha más eszközök is rendelkezésre állnak az ellenfelek vagy a média kritikáival szemben. 2) Az újságírók ellen kiszabható büntetőjogi szankciók, a szabadságvesztés lehetőségét még akkor is aggályosnak tartja a bíróság, ha a konkrét ügyben nem kerülnek alkalmazásra 3) Közügyekkel kapcsolatos véleménynyilvánítás esetén a tagállamok csak végső esetben nyúlhatnak a korlátozás büntetőjog eszközéhez. A hazai jogalkalmazás ebben a tekintetben – kisebb-nagyobb kilengésekkel: lásd Uj Péter Strasbourgban végződő és megnyert büntetőügye – viszonylag következetesen követi a strasbourgi mércét, a baj inkább a közszereplők, közhatalmat gyakorlók alacsony tűréshatárával van, ami a kritikát illeti.

És mi a helyzet polgári jogi bírósá­gok gyakorlatával? Velük elégedett vagy?

Az előző gondolatmenetet folytatva újra hangsúlyoznom kell. A kritikát persze lehet nem szeretni, az viszont nincsen rendben, ha a politikusaink, ráadásul a közhatalmat gyakorló politikusaink kizárólag bíróság előtt kívánják rendezni ezeket az ügyeket. A bírósági eseteket tanulmányozva ki merem jelenteni, hogy a rendszerváltás óta a politikusok notórius pereskedők, feljelentők lettek. Ennek pedig sok szempontból nagyon rossz üzenete van a társadalom felé és egyben komoly feladat elé állítja a bírákat. A polgári ítélkezés meglehetősen változó ebben a tekintetben. A strasbourgi mércét követő ítéletek mellett egyre többször „becsúsznak” olyan döntések is, amelyek például állami intézményekkel szemben megfogalmazott kritikát szankcionálnak. A Legfőbb Ügyésznek nyilván joga van perek sorozatát indítani különböző médiumok ellen, mind saját, mind az intézményének jó hírneve védelmében, a bíróságoknak azonban éppen ezekben az ügyekben kellene a közügyek szabad vitathatóságának elvét következetesen képviselni.

(Fotók: Balkányi László)

Szerinted Magyarországon jelenleg vannak-e korlátai a véleménynyilvánítás szabadságának a bírósági fenyegetettségen kívül?

A sajtószabadságot természetesen számos jogon kívüli eszköz is befolyásolja. Komoly kutatások, írások jelennek meg a média szerkezetének átalakulásáról, a gazdasági érdekeltségekről, hirdetési piacról, a tulajdonviszonyok változásairól, valamint annak hatásairól a sajtószabadságra. Nem véletlen, hogy a médiáról folytatott diskurzus inkább ezekről a témákról szól, mint az általunk eddig tárgyalt jogalkotási és jogalkalmazási kérdésekről.

Mit szólsz az új Ptk. sajtóval kapcsolatos rendelkezéseihez?

A sajtó szempontjából az egyik legfontosabb kérdés a közügyek szabad vitathatósága. Az Alaptörvény negyedik módosítása, valamint a Ptk. új rendelkezései nem teljesen egyértelműek ebben a tekintetben. Egyrészt az új Ptk. tartalmaz egy olyan mondatot, ami a közügyek szabad vitatásáról és annak korlátairól szól, és amely a korábbi szabályozáshoz képest újdonság. „A közügyek szabad vitatását biztosító alapjogok gyakorlása a közéleti szereplő személyiségi jogainak védelmét méltányolható közérdekből, szükséges és arányos mértékben, az emberi méltóság sérelme nélkül korlátozhatja.” Nehéz megjósolni, hogy az új szabály szükségességi-arányossági tesztjét hogyan fogja a bíróság értelmezni, továbbá az sem világos, hogy mit jelent a „méltányolható” közérdek. Ezek szerint létezik nem méltányolható közérdek is? A sajtót érintő másik rendkívül fontos kérdés a képmás és hangfelvétel készítésére vonatkozó szabály. A törvény szó szerinti értelmezése szerint már a képmás vagy hangfelvétel készítéséhez is szükséges lesz az érintett hozzájárulása (kivéve a közszereplést és a tömegfelvételeket). Ezzel szemben a korábbi szabályozás a felvétel nyilvánosságra hozataláról és a visszaélésszerű felhasználásról rendelkezett. Nem világos, hogy a jogalkotó milyen megfontolásból változtatott a korábbi szabályozáson, amikor a bírói gyakorlat a visszaélésszerű felhasználás és a nyilvánosságra hozatal megfelelő értelmezésével kezelni tudta a kérdést. Nem meglepő, hogy a dokumentarista sajtófotósok veszélyeztetve látják a munkájukat, és jogosan merül fel bennük a kérdés, hogy például az árvízi munkálatokról készíthetnek-e felvételt vagy sem anélkül, hogy bíróság elé ne kerüljenek.

Ha lenne lehetőséged, milyen jogszabályokat változtatnál meg, és miként a sajtószabadság érdekében?

Egyetértek a büntetőjogi tényállások dekriminalizációjával, a realitásokat figyelembe véve azonban azt is nagy előrelépésnek tartanám, ha a rágalmazás és becsületsértés tényállások szankciói közül a vég­rehajtandó szabadságvesztést kivennék. A sajtószabadság szempontjából komoly újragondolást igényelnek a sajtó-helyreigazítás szabá­lyai is, a szoros határidők és a bizonyítási kötelezettség, felelősségi rendszer vonatkozásában. Az új Ptk. vonatkozásában pedig a 2009-ben kodifikált és hatályba nem lépett polgári törvénykönyvnek a közszereplők tűrési kötelezettségére vonatkozó sza­bályait a sajtószabadság szempontjából megfelelőnek tartom.
 

A cikk az Ügyvédvilág 2013 július-augusztusi számában olvasható.

---