Meggondolatlanul elajándékozott ingatlan

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nincs helye ajándék visszakövetelésének, ha az ajándékozó létfenntartása azért nem biztosított, mert a hátrányos élethelyzetét önhibájából maga idézte elő – a Kúria eseti döntése.

Ami a tényállást illeti, a felpereses és a II. rendű alperes élettársak voltak, az I. rendű alperes pedig a közös gyermekük. A felek a felperes ingatlanára ajándékozási szerződést kötöttek, melynek következtében ingatlana 1/2 tulajdoni hányadát az I. rendű alperesnek ajándékozza a II. rendű alperes haszonélvezeti jogával terhelten.

Amikor a felperes korábbi házassága véget ért, az abból született két gyermekre vonatkozóan nem tett eleget tartásdíjfizetési kötelezettségének, ezért a későbbi ajándékozás tárgyát képező ingatlanon fennálló 1/2 tulajdoni az ingatlan-nyilvántartásba végrehajtási jogot jegyeztek be. Az ingatlan tehermentesítése érdekében a II. rendű alperes a követelt összeget kifizette, ezt követően kérte a felperest az ajándékozásra. Mindemellett az ajándékozási szerződés megkötését megelőzően a II. rendű alperes az ingatlan megvásárlásakor felvett munkáltatói kölcsön még fennmaradó részét is visszafizette, így az ingatlan tehermentessé vált.

Az ajándékozás pillanatában folyamatban volt a házastársi közös vagyon megosztása iránti peres eljárás. A felperesnek és volt házastársának egyenlő arányú osztatlan közös tulajdonát képezte egy ingatlan, amelyből a felperesnek ki kellett költöznie. Ezt követően a felperes egy alagsori helyiségben, majd a szülei és a volt felesége osztatlan közös tulajdonában is álló zártkerti ingatlanon lévő faházban élt, ahol az áramon kívül nem volt közműellátás, mellékhelyiség, a vizet pedig a telken található kútból kellett hozni. A felperes arra számított, hogy a házastársi közös vagyon megosztásakor a rá eső részből majd lakást fog vásárolni, de mindemellett rendszeres jövedelemmel, megtakarítással nem rendelkezett, és alkalmi munkákat végzett. A várakozásokkal szemben azonban 4 500 000 forint helyett csak 1 900 000 forintot kapott, mivel levonása került belőle a gyerek után fizetendő jövőbeni tartásdíj összege.

Az ajándékozási szerződés tárgyát képező ingatlanban az I. és a II. rendű alperes lakiott. Egy évvel a vagyonközösség megosztását követően az alperesek a felperest az ingatlanból kényszer kijelentéssel kijelentették, így a felperes igazolt hajléktalanná vált, bár szülei ingatlanába bármikor mehetett. Egy év elteltével a faház leégett, a felperes mindenét elvesztette. Éjszakai szállását részben ismerősöknél, döntően hajléktalanszállón oldotta meg.

 

A kereset tartalma

A felperes a keresetében visszakövetelte az ajándékot, mivel meglátása szerint az ajándékozási szerződés megkötését követően körülményeiben lényeges változás következett be, és létfenntartása nem biztosított. Érvelése szerint az ajándékozási szerződést abban a tudatban kötötte meg, hogy a házastársával közös vagyon megosztása eredményeként a neki jutó pénzből lakást tud majd venni, így a lakhatása megoldódik. Kiemelte továbbá, hogy a faház lakhatásra nem volt alkalmas, eredetileg szerszámos bódénak épült, nem lehet kifűteni, a közüzemek nincsenek kiépítve, a tisztálkodás megoldhatatlan, így e körülmények miatt rendszeres munkát sem talált, állandó jövedelme nem volt.

Az alperesek álláspontja szerint a felperes körülményeiben nem következett be lényeges változás. A szerződés megkötésekor sem rendelkezett munkaviszonnyal, állandó jövedelemmel, lakáshelyzetének megoldatlanságával tisztában volt. Ráadásul a felperes alkoholista életmódot folytatott, a faházban komfortosan berendezkedett, az ottani körülmények az igényének megfeleltek. Elismerték, hogy a vagyonmegosztás eredményeként rá jutó összegből önálló lakást nem lehet vásárolni, azt azonban, hogy csak ennyit kapott, meglátásuk szerint csak saját magatartásának köszönheti, mivel nem fizetett tartásdíjat, ezért vonták le a jövőbeni tartást a rá eső részből. Ezen túl a megkapott 1 900 000 forintot sem a lakhatási körülményei rendezésére fordította.

 

 

Az első- és másodfokú eljárás

Az elsőfokú bíróság elutasította a keresetet. Az ügyben irányadó régi Ptk. szabályai szerint [582. §] a még meglévő ajándékot az ajándékozó visszakövetelheti, amennyiben arra létfenntartása érdekében szüksége van és az ajándék visszaadása a megajándékozott létfenntartását nem veszélyezteti. A felperesnek kellett volna bizonyítani, hogy az ajándékozási szerződés megkötését követően olyan esemény, illetve körülmény következett be, amely miatt létfenntartása veszélybe került.

A bíróság úgy ítélte meg, hogy a felperes személyi, anyagi körülményei lényegesen nem változtak, ugyanis egyik időpontban sem volt jelentősebb értékű vagyontárgya, évek óta nem rendelkezett állandó bejelentett munkával és biztos jövedelemmel, alkalmi jellegű munkákból élt. Az alperesi állítások és a felperes szüleinek tanúvallomásai is megerősítették, hogy a felperes saját magatartására visszavezethetően került egyre rosszabb helyzetbe, alkoholfogyasztása és rendezetlen megjelenése miatt nem talált munkát. A felperes lakhatása az ajándékozási szerződés megkötésekor is megoldatlannak minősült, ráadásul lakhatása, létfenntartása ellehetetlenülését maga is elősegítette. Külön kiemelte a bíróság a tehermentesítés tényét, mivel ha erre nem került volna sor, az alperesek lakhatása is ellehetetlenült volna. Az I. rendű alperes lakhatása pedig más módon nem megoldott és a jövedelme sem teszi lehetővé, hogy másik lakásban éljen.

A másodfokú bíróság helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.

 

A felülvizsgálati kérelem tartalma

A felperes jogsértőnek tartotta az ítéletet, ezért hatályon kívül helyezését kérte a Kúriától.

[htmlbox pp_termekek]

 

A Kúria megállapításai

A Kúria is arra a meglátásra jutott, hogy a szerződés megkötésekor a felperes értékesebb ingóvagyonnal, megtakarítással, munkaviszonnyal nem rendelkezett, a keresetlevél benyújtásáig anyagi körülményeiben, jövedelmi viszonyaiban változás nem történt. A felperes létfenntartása a szerződés megkötésekor sem volt biztosított, ennek ellenére akkor úgy ítélte meg, hogy alkalmi munkavégzésből a napi szükségleteit megfelelően ki tudja elégíteni. A felperes a rendezetlen körülményeit ugyanakkor átmenetinek tekintette, ennek tudatában ajándékozta az I. rendű alperesnek a tulajdoni hányadát.

Nem tartotta megalapozottnak a Kúria, hogy a felperes lakhatási körülményei ellehetetlenülésével kapcsolatos érveit, mivel ez már a szerződés megkötésekor sem minősült megoldottnak, hiszen tisztában volt azzal, hogy el kell költöznie a közös lakásból. Kétségtelen volt ugyanakkor az is, hogy jelenleg a lakhatása megoldatlan, a per megindításakor pedig a tartózkodási helye megfelelő lakóhelynek nem minősült. Kiemelte, hogy a közös vagyon megosztásából befolyt összeget a felperes nem lakáshelyzetének – akár átmeneti – rendezésére fordította, meg sem kísérelte körülményeinek javítását vagy azt, hogy élethelyzetét albérletbe költözéssel rendezze, ahol a megfelelő higiéniai viszonyok alapján lehetősége lett volna rendszeres munkaviszony létesítésével állandó jövedelemszerző tevékenységre.

A releváns bírói gyakorlat alapján a létfenntartás veszélyeztetettségét nem az ajándékozó pillanatnyi helyzete alapján kell megítélni, hanem azt is vizsgálni kell, hogy az ajándékozó körülményei, egészségi állapota stb. mellett ez a helyzet állandónak tekinthető-e vagy átmeneti jellegű, amelyben a továbbiakban változás várható. Mivel a felperes körülményeiben a jövőben javulás nem várható, létfenntartása veszélyeztetettsége tényként rögzíthető.

Vizsgálandó azonban az is, hogy a jelenlegi helyzete kialakulásáért a felperest terheli-e önhiba, azaz felróható magatartásával felelős-e a saját körülményeiért. A Kúria szerint a felperesnek csak az a magatartása minősülhet felróhatónak, amellyel a felperes az adott helyzetben általában elvárható eljárással ellentétes módon, az ajándék visszakövetelése iránti igénye érvényesítésére kísérelne meg jogalapot teremteni azzal, hogy szándékosan hozná magát a létfenntartását veszélyeztető vagy legalább annak látszatát keltő helyzetbe. Az ügyben a Kúria meglátása szerint a felperes részéről olyan szándékos, tudatos magatartás, miszerint azért nem tett meg semmit saját élethelyzete javítása érdekében, hogy erre hivatkozva követelje vissza az ajándékot, nem állapítható meg. Létfenntartásának bizonytalansága a saját élethelyzete iránti közömbösségre, a megkapott vagyoni jutójának észszerűtlen felhasználására is visszavezethető.

Nem tudta ugyanakkor bizonyítani élethelyzete önhibáján kívül bekövetkező romlását. A közös vagyon megosztása iránti per adataival bizonyíthatta volna azt, hogy alapos okkal bízott abban, hogy a rá eső rész lakásvásárlásra elegendő összeget jelent majd. Ráadásul azt a felperes sem vitatta, hogy az ingatlannak az általa vártnál alacsonyabb értékéből, a rá tartásdíj levonása nélküli 4 500 000 forint összegből is megoldható lett volna a lakáshelyzete. Nem sérelmezte továbbá a kiskorú gyermekek jövőbeni tartásdíjának elszámolását, holott jogszabályi rendelkezés hiányában ez kizárólag a hozzájárulásával lehetséges, sőt, a perben a vagyonjogi periratok beszerzésére sem tett bizonyítási indítványa nem volt és az ügyet tárgyaló bíróságot sem tudta megnevezni. Az eljárt bíróságok ennek bizonyítatlanságát értékelték a terhére, a Kúria álláspontja szerint helyesen.

 

Az ismertetett döntés (Kúria Pfv. II. 20.575/2017.) a Kúriai Döntések 2018/2. számában 46. szám alatt jelent meg.

---