Mikor büntethető a gyermek?

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A statisztikai adatok alapján a gyermekkorúak által elkövetett bűncselekmények egyre nagyobb társadalmi problémát jelentenek. A kiskorú elkövetőkre világszerte egyre jellemzőbb az erőszak. Nem csoda, hiszen a globalizáció olyan külső hatásokat és impulzusokat mér a fiatal generációra, amelyre sem a törvényalkotó, sem a szülők sincsenek felkészülve. 

2013. július 1. napján hatályba lépett Btk. módosítás alapján bizonyos bűncselekmények elkövetése esetén a büntethetőség alsó korhatára 12 év. Ahhoz azonban, hogy tisztán lássunk, ismernünk kell a fiatalkorú jogszabályban meghatározott fogalmát, a büntethetőséghez szükséges beszámítási és belátási képességet, valamint a gyakorlatban ennek vizsgálata során fellépő problémákat.

[multibox]

A büntethetőségi korhatár megváltozásának oka a törvényi indokolás szerint: „Napjainkban a gyermekek biológiai fejlődése felgyorsult, a gyermekek korábban „érnek”, az információs forradalom következtében a kiskorúakat már tizennegyedik életévüket megelőző életszakaszukban elérik a társadalom olyan különféle hatásai, amelyektől a korábbi időkben még védve voltak. ”  [1] A büntethetőségi korhatár lejjebb szállításánál figyelemmel voltak a jogalkotók a súlyos, életellenes bűncselekmények elszaporodottságára, az agresszív problémamegoldás, érdekérvényesítés elterjedésére már az iskoláskorú gyermekeknél. További indokai között meg kell említeni azt is, hogy a speciális prevencióhoz szükséges a büntetőjog eszközeinek az igénybevétele.

A gyermekkorúak bűnözéséről szóló statisztika szerint évente kb. 7-8000 bűncselekményt követnek el, amelyből a gyermekkorú elkövetők száma 3-4000 fő. A vagyon elleni bűncselekmények száma ugyan csökkent, de a személy elleni és a garázda bűncselekmények száma nőtt. A gyermekkorú elkövetők 60%-a 12-13 év közötti, és jellemzőbb rájuk a társas elkövetés. Ugyanakkor szükséges megjegyezni, hogy a korhatár leszállítása az egyes bűncselekmények kapcsán is csupán 50-60 gyermeket érint évente a 12-14 éves korosztályból.

A Btk. a XI. Fejezetben meghatározza a fiatalkorúak fogalmát: „Fiatalkorú az, aki a bűncselekmény elkövetésekor tizenkettedik életévét betöltötte, de a tizennyolcadikat nem.” A Btk. 16. §-a ugyan a 14. életévben határozta meg a büntethetőség korhatárát, azonban egyes súlyosabb bűncselekmények elkövetésekor a büntethetőségi korhatárt 12 évre leszállította, feltéve, ha a gyermekkorú elkövető rendelkezett a bűncselekmény felismeréséhez szükséges belátással.

A Btk. három bűncselekmény alap- és minősített esetére (emberölés, erős felindulásában elkövetett emberölés, rablás), illetve további két erőszakos bűncselekmény súlyosabban minősülő eseteire terjeszti ki (testi sértés és kifosztás) a büntethetőségi korhatárt, azonban a büntethetőséget minden egyes esetben a belátási képesség vizsgálatához és megállapíthatóságához köti. Szükséges azonban megjegyezni, hogy büntethetőség esetén is csak intézkedés (elsősorban javító-intézeti nevelés) alkalmazását teszi lehetővé.[2]

A büntetőjogi felelősségre vonás feltételei: a beszámíthatóság, a felróhatóság és a bűnösség, továbbá az új rendelkezések alapján 12-14 év közötti elkövetőknél a belátási képesség.

Dósa Ágnes megfogalmazásában a beszámíthatóság: „Nem szenved az elmeműködés olyan kóros állapotában, amely képtelenné teszi arra, illetve korlátozza abban, hogy cselekménye következményeit belássa (felismerési képesség), vagy hogy ennek megfelelően cselekedjék (akarati képesség).”

Fontos leszögezni, hogy a Btk. nem definiálja a beszámítási képességet, csak annak hiányát írja le. A beszámíthatóság az a testi, pszichikai állapot, amitől a cselekvő ember képes felismerni cselekménye társadalmi, erkölcsi megítélését és ennek megfelelően tud is cselekedni. A beszámíthatóság első feltétele tehát olyan értelmi képesség, amelynél fogva az elkövető a cselekményét a társadalomtól elvárt módon tudja értékelni. Akinek elmeműködése bizonyos biológiai-fiziológiai fejlettségi szintet nem ér el, a felelősségre vonáshoz szükséges értelmi – tudati – értékelő tevékenységre nem képes. A Btk. ennek okán a büntethetőséget kizáró okoknál az alannyá válást kizáró tényezők alatt nevezi meg a gyermekkort. A beszámítási képesség hiányának az elkövetéskor kell fennállnia. Azaz a cselekmény társadalomra veszélyessége és a bűnös magatartás megvan, de az alannyá válás lehetősége hiányzik.

A fentebb leírtakból következik, hogy az értékelésre nem képes gyermeknek nincs beszámítási képessége, beszámítási képesség nélkül nincs alany, alany nélkül nincs törvényi tényállásszerűség, tényállásszerűség nélkül nincs bűncselekmény, bűncselekmény hiányában pedig nem kerülhet sor büntetésre. A Btk. a 14. életévben – illetve a fentebb megjelölt bűncselekmények vonatkozásában 12. életévben – vélelmezi azt a kort, mikorra a büntetőjogi felelősségre vonáshoz szükséges értelmi fejlettség bekövetkezik.

A 12-14 év közötti elkövetőknél vizsgálandó belátási képesség Vaskuti szerint : „a fiatalkorú az elkövetett konkrét bűncselekmény vonatkozásában erkölcsileg és értelmileg kellően fejlett volt ahhoz, hogy felismerje cselekménye jogellenességét, valamint, hogy e felismerésének megfelelően cselekedjen.”

Kijelenthető, hogy a belátási képesség – mint felelősségi kritérium – bevezetése hazánkban a fiatalkorúak büntetőjogi felelősségét feltételes felelősséggé változtatta. Utóbbi pedig azt jelenti, hogy minden egyes esetben vizsgálni kell, hogy a fiatalkorú (12-14. életév közötti) terhelt elérte-e azt a szellemi-erkölcsi érettséget, amely a büntetőjogi felelősség megállapításához szükséges. [3]

[htmlbox be_jogszabalytukor]

Fiatalkorú terhelt esetén a bíróság hivatalból köteles a belátási képesség vizsgálatára. Külön kiemelendő, hogy a belátási képesség nem szakkérdés, nem egyenlő a beszámítási képességgel, az eljárás minden szakaszában (nyomozati, ügyészi és bírósági szakasz) vizsgálni kell. A belátási képességet tehát vizsgálnia kell 12-14 év közötti elkövetőnél a nyomozó hatóságnak, az ügyésznek őrizetbe vétel esetén, illetve kényszerintézkedés indítványozásánál, majd a későbbi vádemeléskor, a nyomozási bírónak a kényszerintézkedés elrendelése, fenntartása okán megtartott ülésen, illetve az eljáró bírónak az ügydöntő határozatának meghozatala előtt. Természetesen a belátási képesség vizsgálatánál nem kizárt szakértő, vagy pártfogó felügyelő igénybevétele, tanár, nevelő és szülő tanúkénti meghallgatása, környezettanulmány elkészítése.

Itt kell megjegyezni, hogy az egységes ügyészségi gyakorlat Magyarországon a belátási képesség vizsgálatával kapcsolatban kötelező jelleggel írja elő szakértő bevonását, valamennyi 12-14 életév közötti gyanúsított esetében.

A legfőbb ügyész helyettes 5/2013. (VII.31) LÜ h. körlevelében az alábbiakra hívja fel az ügyekben eljáró ügyészek figyelmét: [4]

A tizenkettedik életévét betöltött, de a tizennegyedik életévét be nem töltött fiatalkorú terhelt vonatkozásában a megalapozott gyanú közlését követően, haladéktalanul szakértőt kell kirendelni a beszámítási képesség és a büntetőjogi belátási képesség vizsgálatára. Ennek érdekében egyesített igazságügyi elmeorvos szakértői és pszichológus szakértői véleményt kell beszerezni. A vizsgálatba gyermekpszichiáter szakkonzulensként történő bevonása indokolt.

A szakértői vizsgálat elvégzéséhez soron kívül be kell szerezni a környezettanulmányt, pedagógiai és iskolai jellemzést, az esetleges gyermekvédelmi intézkedésekre, illetve a korábbi megbetegedésekre, a fizikai és pszichés állapotra vonatkozó orvosi iratokat és dokumentumokat. Mindezek után lehet állást foglalni a cselekmény következményei felismeréséhez szükséges belátás meglétéről, és annak alapján a vádemelésről, vagy a nyomozásnak büntethetőséget kizáró okból [Btk. 15. § a) pont, 16. §] történő megszüntetéséről.”

Elgondolkodtató ugyanakkor, hogy a fenti kötelező előírás az ügyészek részére miként teljesülnek a gyakorlatban? Hiszen az ügyésznek csupán 72 órája van arra, hogy eldöntse indítványozza-e a fiatalkorú terhelt előzetes letartóztatását. Elegendő-e ez az idő arra, hogy a szakértői véleményt beszerezzék, a tanúkat a rendőrség kihallgassa, illetve a pártfogó felügyelő a környezettanulmányt elkészítse? Hiszen belátási képesség hiányában a fiatalkorú terhelttel szemben nem folytatható büntetőeljárás, illetve azt – büntethetőséget kizáró okból – meg kell szüntetni, amelynek feltárására nem elegendő 72 óra, márpedig akár elrendelhetik a fiatalkorú előzetes letartóztatását. Ezekre a kérdésekre azonban csak az elkövetkező évek gyakorlata fogja megadni a választ.

A fiatalkorú terhelt beszámítási és belátási képességének vizsgálata az igazságügyi szakértői működésről szóló 31/2008. (XII. 31.) IRM rendelet 2014. március 15-ei hatállyal bekerült újabb rendelkezései [5] alapján a beszámítási képesség vizsgálatát követően – ha a terhelt beszámítható – a szakértő a belátási képességről is véleményt ad azzal, hogy a belátási képesség vizsgálatához a terhelt klinikai és mentálhigiéniai felnőtt- és gyermek szakpszichológiai vizsgálatát is el kell elvégezni. Szakkonzultánsként gyermek- és ifjúsági pszichiátriai vagy ezzel egyenértékű szakvizsgával rendelkező és e képesítése tekintetében az egészségügyi dolgozók működési nyilvántartásában szereplő személyt kell igénybe venni.

Itt kell megjegyezni, hogy az igazságügyi pszichiáter felnőtt pszichiátriai szakvizsgával rendelkezik, igazságügyi gyermekpszichiáter pedig nagyon kevés van Magyarországon, az igazságügyi pszichológus pedig egyáltalán nem nyilatkozhat belátási képességről. Az igazságügyi orvosszakértők gyakorlati javaslata az, hogy a bűncselekmény elkövetését követő legrövidebb időn belül, már a nyomozati szakban, lehetőleg soron kívüli kirendeléssel minden gyermekkorú elkövető esetében történjen meg a szakértő kirendelése. További javaslatuk az, hogy igazságügyi szakértői véleményt csak szakértői intézet adjon (egyetemek igazságügyi orvostani intézetei, és az ISZKI szakértői intézetei), valamint minden esetben a gyermekkorúak büntethetőségének vizsgálatánál két szakértő járjon el. Igazságügyi pszichológus szakértőt, és amennyiben nem igazságügyi gyermekpszichiáter kerül kirendelésre, szakkonzulensként gyermekpszichiátert kell bevonni az eljárásba. A gyermekpszichiáter a terhelt esetleges pszichés betegségéről, zavaráról, az igazságügyi pszichológus szakértő a személyiségfejlődésről, az igazságügyi gyermekpszichiáter szakértő, illetve az igazságügyi pszichiáter szakértő kompetens igazságügyi szakkérdésben nyilatkozni, úgymint büntetőjogi belátási képesség, beszámítási képesség, a saját személyes vizsgálata, illetve a szakkonzulensi és igazságügyi pszichológus szakértői vélemény megállapításait figyelembe véve.

Ajánlásuk szerint a szakértő kirendelésekor az alábbi kérdéseket kéne megfogalmazni a szakértő kirendeléséről szóló végzésben:

Gyermekkorú NN szenvedett-e a terhére rótt cselekmény elkövetésekor olyan pszichiátriai betegségben, vagy pszichés zavarban, amely a cselekmény elkövetésének szempontjából a beszámítási képességet korlátozó, vagy kizáró tényezőként értékelhető?

[htmlbox beszedleiro]

A terhére rótt cselekmény elkövetésének idején rendelkezett-e a cselekménye veszélyességének felismeréséhez szükséges büntetőjogi belátási képességgel? [6]

A fentiekből is egyértelműen következik, hogy a belátási képességet csak abban az esetben kell vizsgálni, ha a terhelt beszámítható. Szakkonzulensként gyermek-és ifjúsági pszichiátriai vagy ezzel egyenértékű szakvizsgával rendelkező és e képesítése tekintetében az egészségügyi dolgozók működési nyilvántartásában szereplő személyt kell igénybe venni.

Nem minősül szakpszichológia területéhez tartozó szakkérdésnek a vizsgált személy általános szavahihetőségének véleményezése, de a szakértő a vizsgált személy által előadottaknak az élményszerűségét vizsgálja. A vizsgálat során keletkezett adatokat csak a törvény által arra feljogosított személy – így különösen az ügyben kirendelt másik szakértő – ismerheti meg.

A belátási képesség vizsgálata a gyakorlatban komplex vizsgálatot igényel, amely a fiatalkorú szellemi és erkölcsi érettségét, valamint önkontrollját elemzi. A szellemi érettség a fiatalkorúnak azon képessége, amely alapján képes megérteni a különbséget jogos és jogtalan között. Az erkölcsi érettség vizsgálata ezzel szemben a bűn, a bűnösség megélésének élményét jelenti, illetve az alapvető normákkal való azonosulás színvonalát. Az önkontroll vizsgálata pedig a külső és belső kényszereknek való ellenálló képességet méri.[7]

Összegezve elmondható, hogy amennyiben úgy látszik, hogy a bűnelkövetésre nem a büntetőjogi szankciók, a büntető-igazságszolgáltatás eszközrendszere adhatja meg a legmegfelelőbb választ, akkor más jogterület (például a gyermekvédelem) által kínált lehetőségek közül kell választanunk. A cél ugyanis egyértelmű: mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a fiatal ne kövessen el újabb bűncselekményt.

Emellett megfontolandó lehet a fiatalkorúakra vonatkozó rendelkezések kiterjesztése a „fiatal felnőttekre”(18-24. éves kor között) is, amely korcsoportot a már a több évtizede kiforrott bírói gyakorlat is eltérően kezeli.

---