Mikor nem zárhatja ki felelősségét a biztosító?

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A biztosító nem hivatkozhat a felelősségét kizáró (feltételhez kötő) olyan korlátozásra, amely a biztosítási szerződésben nem szerepel. Vonatkozik ez arra az esetre is, ha a feltétel kikötését a törvény egyébként biztosítja – mondta ki a Debreceni Ítélőtábla egy konkrét ügyben.

Az ügy előzményei

A felek között a 2009. szeptemberében tett ajánlat alapján vagyonbiztosítási szerződés jött létre a felperes lakóhelyéül szolgáló ingatlanra 19.350.000 Ft biztosítási összeg mellett. 2010. szeptemberében az ingatlanra vonatkozó biztosítási összeg 20.530.000 Ft-ra módosult.

Az általános szerződési feltételek meghatározzák a lakóépület vagy lakás, a viharkár és az árvíz fogalmát a szerződés alkalmazása szempontjából. 

A biztosítási összeg a szabályzat szerint az ingatlannak és az ingóságoknak a biztosítási ajánlatban meghatározott értéke. A biztosító szolgáltatásának felső határa vagyontárgy-csoportonként és összesen is legfeljebb a biztosítási összeg, amelyet úgy kell megállapítani, hogy az fedezze az ingatlannál az újraépítés, az ingóságoknál pedig az újbóli beszerzés költségét. A biztosítási összeg nem haladhatja meg a biztosított vagyontárgy új értékét.

2010-ben a felperes lakóhelyét – a biztosított ingatlan utcáját is – a B. patak megduzzadása érintette, a terület 2010. május 15. és június hó 4. között árvizes terület volt. Az alperes a felperes vihar- és vízkár miatti kérelmét elutasította a viharkárra teljesített 100.000 Ft kifizetést meghaladóan.

Felperes lakóhelye önkormányzatának jegyzője kötelezte a felperest és házastársát, hogy a lakóépületük állagmegóvási munkálatait végezzék el, mert az ingatlanon végzett építéshatósági ellenőrzés során megállapították, hogy az ingatlan élet- és balesetveszélyes, a tűzfala a viharos szél hatására megdőlt, az a tetőszerkezetet megemelte, az árvíz és a belvíz miatt repedések keletkeztek, s a lakóépület megsüllyedt.

A felperes a lakóépület tetőszerkezetét eltávolította, ezáltal az életveszélyes állapotot megszüntetve. Az épületben a tartófalakon javíthatatlan vagy csak irreális költséggel javítható repedések nem keletkeztek, továbbá az épületen belül olyan hiányosság nem volt, ami az épület szerkezetének tönkremenetelét önmagában eredményezte volna. A tetőszerkezet oromfalának omlása és az árvíz között nincs összefüggés, az oromfal ledőlése a viharral összefüggésben keletkezett. Az eredeti műszaki állapothoz közeli újraépítés, illetőleg kijavítás esetén annak várható költsége a szakértői vélemény szerint 11.241.481 Ft, mivel az épület szerkezete lehetővé teszi a javítást. Ennek következtében 2.004.000 Ft összegű értéktöbblet keletkezik.

Az elsőfokú eljárás és ítélet

A felperes keresetében az alperest 20.530.000 Ft biztosítási összeg megfizetésére kérte kötelezni. Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte annak jogalapját és összegszerűségét egyaránt vitatva.

Az elsőfokú bíróság ítéletében kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 napon belül 9.210.481 Ft tőkét, ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította.

Határozatának indokolása szerint a bizonyítás eredménye alapján megállapítható volt, hogy a felperes ingatlanát ért károk az árvízzel és a viharral összefüggésben keletkeztek, amelyek egymástól nem is voltak teljesen elkülöníthetőek. A bekövetkezett károsodások biztosítási eseménynek minősülnek, amiért az alperes a Ptk. 536. §-a, az 544. §-ának (1) bekezdése és az 548. §-a alapján helytállni tartozik.

Függetlenül attól, hogy a biztosító értékkövetést alkalmazott és több mint 20 millió forintban határozta meg az ingatlan értékét, az alperes nem ennek az összegnek, hanem az újraépítés tényleges költségének a megfizetésére köteles. Ennek összegét az elsőfokú bíróság a perben beszerzett szakvélemény alapján határozta meg: az eredetihez hasonló műszaki állapotban történő helyreállítás 11.241.481 Ft költségéből levonta az emiatt előálló 2.004.000 Ft forgalmi értéktöbbletet, s az alperest a különbözetként jelentkező 9.210.481 Ft megfizetésére kötelezte, ezt meghaladóan pedig a keresetet elutasította.

A másodfokú eljárás és döntés

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az alperes terjesztett elő fellebbezést, amelyben az ítélet részbeni megváltoztatásával a marasztalási tőkeösszeg 6.967.585 Ft-ra történő leszállítását kérte. Álláspontja szerint számla hiányában a helyreállítás nettó költségét lehetett volna csak figyelembe venni, s ebből a nettó 8.971.585 Ft-ból kellett volna levonni az értéknövekedés miatti 2.004.000 Ft-ot.

A felperes csatlakozó fellebbezést terjesztett elő, amelyben az alperes által fizetendő tőkeösszeg felemelését kérte 11.780.688 Ft-ra, mert ennek kiszámítása során megítélése szerint a szakértő által meghatározott 16.020.688 Ft-ból kell 4,24 m Ft értéknövekedést levonni. Az alperes fellebbezésével szemben a helyreállítás bruttó költségére tartott igényt változatlanul, mert azt megelőlegezni nem tudta, ám az anyagvásárlás és a munkák megrendelése során neki, mint adóalanynak is bruttó árat, illetőleg díjat kell fizetnie.

A fellebbezéseket a másodfokú bíróság alaptalannak ítélte.

Az alperes a fellebbezésében a biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. törvény (a továbbiakban: Bit.) 96. §-ának (6) bekezdésére hivatkozással kérte a helyreállítás nettó költsége alapján meghatározni a helytállási kötelezettségét. Ezen törvényhely a biztosítási szerződés minimális tartalmi követelményeivel összefüggésben mondja ki, hogy a biztosító biztosítási szerződésből eredő kötelezettségével összefüggésben, a károsító eseményt megelőző állapot visszaállításához vagy a bekövetkezett kár következményeinek megszüntetéséhez szükséges, általános forgalmiadó-köteles szolgáltatás ellenértéke (anyag-, javítási, illetve helyreállítási költség) után az általános forgalmi adó összegének megfelelő összeg megtérítésére csak olyan számla alapján vállalhat kötelezettséget, illetve térítheti meg azt az arra jogosultnak, amelyen feltüntetik az általános forgalmi adó összegét, vagy amelyből annak összege kiszámítható.
Ezt a rendelkezést a közteherviselés rendszerének átalakítását célzó törvénymódosításokról szóló 2009. évi LXXVII. törvény 161. §-a iktatta be, s annak hatálybalépésével összefüggésben a 232. §-ának (1) bekezdése ekként rendelkezett: a Bit. – e törvény 161. §-ával megállapított – 96. §-ának (6) bekezdését az e törvény hatálybalépését követően kötött szerződések alapján történő kárkifizetésekre kell alkalmazni. A hatálybalépés időpontja 2009. július hó 9. napja volt.

A felek közötti vagyonbiztosítási szerződés megkötésére a Bit. 96. §-a (6) bekezdésének hatálybalépését követően került sor, ezért ez a rendelkezés már alkalmazandó volt. Ennek ellenére az alperes nem tájékoztatta a felperest a biztosítási szerződésben (biztosítási feltételekben) arról, hogy az általános forgalmi adó összegének megfelelő összeg megtérítésére csak számla alapján vállal kötelezettséget, erről ugyanis az „ügyféltájékoztató és biztosítási feltételekben” nem esett szó.

Az alperes tehát a fenti jogszabályi kötelezettsége ellenére nem adott tájékoztatást a felperesnek az általános forgalmi adót is magába foglaló helyreállítási költség kifizetéséhez teljesítendő feltételekről, megsértve ezzel a Bit. 166. §-ának (2) és (6) bekezdéseit is, miáltal a biztosítási szerződés – ide értve annak általános szerződési feltételeit is – a biztosítási szerződés minimális tartalmi követelményeit nem elégítette ki. Ebből következően az alperes nem alkalmazhatta a helytállási kötelezettségének a fentiek szerinti korlátozását (feltételhez kötését), ezért arra a fellebbezésében sem hivatkozhatott eredménnyel, miáltal a felperesi ingatlan helyreállítására vonatkozó számla hiányában a terhére megállapított marasztalási összeg leszállításának nem volt helye.

A felperes csatlakozó fellebbezésében 145 000 Ft/m² fajlagos költség alapulvételével kiszámított 16 020 688 Ft helyreállítási költségből indult ki, s abból az ingatlan káreseményt megelőző, valamint a helyreállítást követő értéke közötti 4 200 000 Ft többletet levonva kérte a vagyonbiztosítási szerződés alapján neki járó összeget meghatározni. Amint erre a szakértő is rámutatott, ez a 145 000 Ft/m² fajlagos költség azért nem volt korrekció nélkül figyelembe vehető, mert nem egy korszerű épület építése, hanem a meglévő épület eredetijének pótlása volt a cél, aminek következtében ezt az értéket a műszaki tartalmi hiányosságok miatt korrigálni kellett.

A felperesi lakóépület bruttó 11 214 481 Ft-ból építhető újra a károsodás előtti állapotnak megfelelően, amely költség figyelembevétele a biztosítási feltételekből is következik, mivel az sem teszi lehetővé a biztosító költségén magasabb műszaki tartalom létrehozását. A felperes által megjelölt építési költség korrekció nélküli figyelembevétele az oldalán káron szerzéshez vezetne, mert ebben az esetben az alperesre hárítaná át azt a többletköltséget, amit az építési szabványok időközi változása miatt neki esetlegesen viselnie kellene (feltéve, hogy a helyreállítás engedélyköteles munkarésze az előbbi okból csak költségesebben végezhető el). A szakértő tárgyaláson tett nyilatkozatára is figyelemmel helyesen járt el ezért az elsőfokú bíróság, mikor a szakértő által meghatározott bruttó 11 214 481 Ft-ból indult ki, s ezt csökkentette az értéknövekedés összegével.

A leírtak miatt az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján helybenhagyta. (Debreceni Ítélőtábla Pf. I. 20 435/2012/4.)

A döntés teljes egészében a Döntvénytáron vagy a BDT folyóirat 2013. évi 6. számában olvasható.

---