Mindig az igazságot szolgáltam – II. rész

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A bíró feladata az ember és az igazság szolgálata – Lábady Tamás közel negyvenkét év után, 2012 júliusában tette le végleg a talárt.

A bírói karrier összes lépcsőfokát megjárta: járásbíróból megyei bírósági bíró, majd megyei bírósági tanácselnök lett. Kilenc éven keresztül volt alkotmánybíró, az Alkotmánybíróság alelnöke, ahonnan 1999-ben a megyei bíróság tanácselnökeként visszatért Pécsre. 2003-ban a Pécsi Ítélőtábla éléről vonult nyugdíjba, jelenleg a Pázmány Péter Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának oktatója. Változatos és gazdag pályája során polgári bíróként közel tízezer ítéletet hozott.

Mit szeretett, szeret a bírói hivatásban? Ön szerint mi kell ahhoz, hogy valaki valóban jó bíró legyen?

Mint említettem, a bírói hivatásban alapvetően azt szerettem, hogy a bíró saját maga is keresi az igazságot, ezt az igazságot szolgálja, és szolgálja az embert. Ahhoz, hogy ezt teljesíteni tudja, feltétlenül szükséges, hogy megfelelő iudíciuma, empatikus készsége legyen, bele tudja magát élni az előtte lévő vagy hozzá forduló emberek problémáiba. Legyen döntési bátorsága – a legtöbb fiatal bírónál pont ez a legnagyobb probléma, hogy nem mernek dönteni, ezáltal mint a rétestészta, úgy húzódnak a perek, mert a bizonyítások özönéből – szakértő-szakértő hátán, tanú tanú-hátán – végül egy tengeri kígyó lesz, holott a döntési bátorság arra inspirálja a bírót, hogy a jogvitát felmérve eldöntse azt. Nekem nagy szerencsém volt, hogy megvolt a döntési bátorságom. Ennek persze veszélye van, mert volt jó pár megalapozatlan ítéletem, amit a másodfokú bíróság aztán visszaadott. Ez abból adódott, hogy én a tényproblémákat egyszerűen átfordítottam jogkérdésre, majd eldöntöttem. De mindegyikből tanultam. Mindez kevésbé volt káros, és nemcsak a pályámra, de az ügyfelekre nézve is, mint az, hogyha elhúztam volna a pereiket, mert még egy hatályon kívül helyezés után is sokkal rövidebb idő alatt befejeztem az ügyet, mint egy döntési bátortalanságban szenvedő bíró.

Ön 1990–99-ig az Alkotmánybíróság bírája, majd alelnöke is volt. Miért és mennyire érezte magáénak az alkotmánybíráskodást?

Hát az elején azért voltak nehézségeim. A bírói hivatást úgy éltem meg, hogy szolgálom az embert, de az Alkotmánybíróságon hiányzott az ember. Az alkotmánybíráskodás lényegesen elvontabb, mint konkrét ügyekben, emberek jogvitájában eljárni. Ez egy ideig válságot is jelentett számomra. Olyannyira, hogy komolyan foglalkoztam azzal, hogy egyszerűen visszamegyek bírónak. De ez sem tartott a végtelenségig. Egy–másfél év után egyfelől rádöbbentem arra, hogy az alkotmánybíráskodás mögött is ott van az ember, mégpedig az egész nemzet. Ez egy magasabb szint, ahol nem individuális jogvitákat tárgyalok, hanem a rendszerváltást érintő alapkérdésekben hozott döntésekkel szolgálom az országot. Ez nagy kihívás és nemes feladat volt. A másik rádöbbenés, ami ugyancsak egy idő után ért utol, hogy Sólyom László, az Alkotmánybíróság akkori elnöke alapvetően egy teológikus, de inkább filozófikus, bölcseleti elme volt, aki néha olyan magaslatokba szárnyalt, hogy egy kicsit vissza kellett hozni a jog nyelvére. Miután ezt a két dolgot felismertem, már rengeteg gyönyörűséget találtam a feladat teljesítésében. Az alkotmánybíráskodás kétségkívül a szakmai pályám legnagyobb gazdagodása, csúcsa volt. Sok nagy ügynek voltam az előadója, amelyek mind a rendszerváltás ilyen békés és alkotmányos keretek közötti lezajlását segítették.

Mely határozataira/különvéleményeire a legbüszkébb?

Természetesen itt is vannak legek. Ha csak a halálbüntetéshez és az úgynevezett abortusz-ügyhöz kapcsolt különvéleményemet említem, már érdemes volt alkotmánybírónak lenni. De természetesen ezeken túlmenően számos ügyben voltam előadó, például a gyermek vérségi jogállásának megállapításával, az ügyész polgári perbeli szereplésével és a házasságkötésnek az emberi méltóságból fakadó jogának elismerésével kapcsolatos ügyekben is.

Ptk. Mesterhármas – Családjog
Élettársi kapcsolat, mint szerződés; az élettársi kapcsolat családjogi hatásai; házastársi és élettársi tartás; rokontartás Szülői felügyeleti jog szabályozása, gyakorlásának elvei; gyermek elhelyezése harmadik személynél; kapcsolattartás szabályozása Házassági vagyonjogi rendszer 2015. március 24., Budapesti Ügyvédi Kamara Részletek és jelentkezés >>

2005-ben a Fidesz ismét jelölte alkotmánybírónak. Akkor miért nem fogadta el?

Az alapvető oka az volt, hogy akkor már másfél éve az újonnan felállított öt ítélőtábla közül a Pécsi Ítélőtábla elnöke voltam és a korábbi királyi ítélőtáblák munkáját tanulmányozva és annak veretes, gyönyörű döntvényeit megismerve ez legalább akkora kihívást jelentett számomra, mint az alkotmánybírói pálya. Másrészt az akkori Alkotmánybíróság összetétele már nem az volt, mint az elsőé, más szempontok szerint is ítélkeztek. Az én jogászi gondolkodásomban olyan mélységű lenyomatot hagyott az első Alkotmánybíróság tevékenysége, hogy a későbbi merev, pozitivista, a cél helyett a csak a jogszabályok és az Alkotmány szövegét értelmező felfogás számomra idegen volt. Annak pedig nem sok értelmét láttam, hogy csak azért legyek újra alkotmánybíró, hogy minden második ügyhöz különvéleményt gyártsak.

Volt olyan, amikor csalódott a jogban?

Ha máskor nem is, a nyugdíjba helyezésemben igen. Már az 1870-es évektől kezdődően a bírói korhatár 70 év volt, ez teljesen kontinuus, ehhez még a szocialista rendszer idején sem nyúltak hozzá. Akkor pedig egy egyszerű jogszabály-módosítással ezt a hetvenéves korhatárt levitték 62-re, ami egy abszurdum, az európai unióban sincs igazán ilyen. 65 éves korhatár van, de Nagy-Britanniában például életfogytig lehet valaki bíró. Nekem még két évem lett volna a nyugdíjba helyezésig, amely egybeesett volna az ítélőtábla tízéves évfordulójával. Táblaelnöki pályafutásom alatt három kötetet adtunk ki a Pécsi Ítélőtáblán, három nagyon szép és értékes kötetet, és készült volna a negyedik, a jubileumi könyv is.

Később, mivel a rehabilitációs törvény hatálya alá estem, visszamehettem volna, de már csak tanácselnöknek, mivel a vezetői állást időközben betöltötték. Ezt a lépést már nem akartam megtenni, akkor már teljes foglalkoztatásban oktattam az egyetemen. Ez egy kiragadott példa volt, de természetesen több olyan törvény is van, amelyek nem tetszenek. Azzal a polgári törvénykönyvbeli módosítással sem értek egyet, amely a kötelesrész mértékét a feléről harmadára csökkenti. Ez egy teljesen váratlan döntés, ilyen irányú változtatás eddig soha, senkiben nem merült fel. Több mint száz éve a magyar jog stabil rendelkezése volt, hogy a legközelebbi hozzátartozó kötelező minimálrészesedését az örökrész felében határozza meg. Ezt most egy egyéni képviselői indítvánnyal levitték egyharmadára. Az ítélkezésemben is előfordult, hogy nem értettem egyet valamely törvénnyel. A bírói esküm ugyan kötelezett a törvények alkalmazására, de ahol lehetett, ügyes értelmezéssel, ügyes mérlegeléssel a rendszerváltás előtti időszakban is megpróbáltam ezeket a törvényi rendelkezéseket kicselezni. Néha sikerrel, néha a Legfelsőbb Bíróság megváltoztatta az ítéletemet. De a lelkiismeretem tiszta maradt.

Részt vett az új Ptk. kodifikációjában. Miért vállalta, milyen irányba szerette volna terelni a folyamatot? Mely részekkel foglalkozott, mit tart az új kódex előnyének és mit a hátrányának?

Szakmai pályám kétségkívül második csúcsa az új Polgári Törvénykönyv megalkotásában való részvétel. Vékás Lajos professzor úr javaslatára, miniszteri felkérésre első pillanattól kezdve a kodifikációs szerkesztőbizottság tagja lettem. Ez azt jelenti, hogy tulajdonképpen az egész kódex megalkotásában természetesen nem egyenlő intenzitással és nem egyenlő súllyal, de részt vettem. Voltak észrevételeim, hozzászólásaim, köztük nem kevés olyan, amelyek végül elfogadásra is kerültek.

Az én részem, tehát az én alkotótevékenységem eredménye a deliktuális, tehát a szerződésen kívüli kártérítési felelősség teljes joganyaga, amely a kötelmi jogi hatodik könyvnek a negyedik részét alkotja. A szerkesztőbizottság aztán volt, amit elvett belőle, esetenként hozzátett, ahogy ezt a kollektíva szükségesnek érezte.

Úgy gondolom, hogy ez egy dicséretes alkotás, egy igazi kódex, amely több mint 1500 paragrafusból áll – ha paragrafusonként csak három bekezdést veszünk, akkor is 4500 norma, 4500 szabály. Mint minden ilyen nagy szubsztrátumú törvényalkotásban, természetesen ebben is vannak hibák. Ezek szinte szükségszerűek. Én bízom abban, hogy az új Polgári Törvénykönyv hosszú távon alkalmas lesz a magánjogi – mind a személyi, mind a vagyonjogi – viszonyok rendezésére.

Fotó: Rózsa Zsuzsanna

Tanított Pécsett, 1996 óta pedig a Pázmány Péter Tudományegyetemen – mit élvez a tanításban?

A tanítással kapcsolatosan vissza kell utalnom arra, hogy ha nem jön közbe Aquinói Szent Tamás, akkor én bölcsész leszek. Az életem része a tanítás. Szinte a bírói pályám kezdetétől, már 1972-ben kapcsolatba kerültem az egyetemmel, ahol először óraadóként, másodállású tanársegédként, másodállású adjunktusként, aztán a tudományos fokozat megszerzése után másodállású docensként dolgoztam. A tudásomat és a gyakorlati ismereteimet megosztani az ifjúsággal, azt hiszem, az ember életének a legnagyobb gyönyörűsége. Nagyon szeretek tanítani, és a visszajelzésekből tudom, meg is éri az a küzdelem, amit folytatok a jogásznövendékekkel. A tanításom alapvetően gyakorlati aspektusú, az elméletet és az elméleten keresztül a jogot erkölcsi alapokon próbálom tanítani és magyarázni.

Milyennek látja az Ön mellett felnövő jogászgenerációkat?

E tekintetben sajnos zuhanást látok – a tíz évvel vagy a még korábban végzett évfolyamok még jelesebb utódokat termettek, mint a mostaniak, de azért minden évfolyamnak van egy 10–15%-os magja, amiből igazi jogász lesz. Őértük feltétlenül érdemes tanítani. Komoly reményem van arra nézve, és bizonyos felmérések erre tartalmaznak bizonyítékot, hogy a Pázmányról kikerült, diplomázott fiatalok nem kis része a társadalomban nagyon erőteljesen megállja a helyét.

Ön korábban, a Pécsi Ítélőtábla elnökeként rendőrfotó-ügyben hozott egy olyan ítéletet, amelyik gyakorlatilag megegyezik az Alkotmánybíróság nemrégiben hozott határozatával. Mit szól ehhez, sikerként könyveli el?

Természetesen nagyon örültem a döntésnek. Annak idején egy zalaegerszegi újságban megjelent fotó miatt indult a per, az azon szereplő rendőr kért kártérítést, amiért a képen ő felismerhető. Az elsőfokú bíróság ugyan igazat adott neki, de a Pécsi Ítélőtábla az ítéletet megváltoztatva kimondta, hogy általában a rendőr közfeladatai ellátása során nem minősül közszereplőnek, de azokban a rendkívüli helyzetekben, amikor kifejezetten közfeladat ellátása során, a társadalom széles rétegeit érintő érdeklődéssel kapcsolatosan lép fel, ott közszereplőnek minősül és ezért enyhébb személyiségi jogi védelem illeti őt meg. A Kúria megváltoztatta a döntésemet, hozott egy jogegységi határozatot, amely kimondja, hogy általában a fegyveres testületek tagjai közfeladataik ellátása során nem minősülnek közszereplőnek.

Egy hasonló ügyben hozott fővárosi döntés után az Index hírportál terjesztett elő alkotmányjogi panaszt. Az Alkotmánybíróság pedig kimondta, hogy ilyen szituációkban a rendőr igenis közszereplő és nem sérelmezheti azt, hogy felismerhető fotó készül egy olyan jeleneten belül, amely nem őrá, hanem az eseményekre fókuszálva készül. Tulajdonképpen az egyik bírói hattyúdalom volt ez a Pécsi Ítélőtáblai ítélet, és örülök, hogy ez most két év távlatában helyére került. Tudomásom szerint a Kúria is felfüggesztette a jogegységi határozatának a hatályát.

HMJ – Hatályos Magyar Jogszabályok három nyelven
Több mint 350 jogszabály, több mint 120 Legfelsőbb Bírósági határozat rendelkező része, a kettős adóztatásról szóló egyezmények jelentős része, több mint 100 Legfelsőbb Bírósági állásfoglalást, több mint 120 Versenytanácsi határozat három nyelven. Az új Jogtáron online módon is elérhető. Bővebb információ és konstrukciók >>

Saját tapasztalataiból kiindulva, milyen könnyen megfogalmazható, megjegyezhető tanácsokkal látná el az újabb és újabb jogászgenerációkat?

Az az üzenetem a felnövekvő generációknak, hogy használják ki az egyetemi éveiket arra, hogy megszerezzék a szükséges ismereteket. Az egyetem attól egyetem, hogy katedrája van, a katedrán szereplő professzorok pedig előadásokat tartanak, amelyekből megismerhetik mindazt, ami a szabályok mögött van, tehát magát az életet, amire a jog reflektál. Nagyon fontos annak tudatosítása, hogy a jog erkölcsi alapú. A koruknak megfelelően nagyon fontos, hogy szerelembe essenek és legyen idejük a szerelemre, hogy kulturálódjanak, járjanak moziba, színházba, diszkóba, de mindezt rendeljék alá a tanulmányaiknak. Ha komolyan veszik a pályát, rá fognak érezni annak gyönyörűségére és akkor nagyon szép életük, szép pályájuk lesz. A jogászok a társadalomban nagyon fontos szerepet töltenek be, és ezt csak komoly tudással felvértezve tölthetik be.

►Milyen tervei vannak a közeljövőben?

Legközelebb Werbőczy Tripartitumának ötszázadik évfordulójára szervezett konferencián tartok előadást, még mindig több helyen mennek a Ptk.-kurzusok, ahol elsősorban az új Polgári Törvénykönyv megalkotásában részt vevő szerkesztők tartanak előadást. Én nem érzem az életkoromat, változatlanul elkötelezettje vagyok a szakmának, a feleségem továbbra is szerelmi háromszögben kényszerül élni. Arra azonban nagyon vigyáz, hogy ha ez a másik szerelmem elérné a hűtlenség fokát, ezt megakadályozza. A helyes értékrendet és sorrendet, amelyben első helyen áll ő és a család, ezután be tudom tartani.

---