Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
– mint ahogy azt sem gondolhatjuk, hogy az igazságtalanságok a tárgyalótermek világában mindig orvoslásra kerülnek – állítja dr. Kárpáti József jogtanácsos, aki hosszú évek óta foglalkozik kisebbségi és civil jogvédelemmel. Szerinte a civil jogvédelem elérte teljesítőképességének határát, a hatóságok sokszor cinikus hozzáállása viszont alig változott az utóbbi években.
Még 2007-ben, az Ügyvédvilág első évfolyamában mint a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (NEKI) vezetőjével készült egy interjú Önnel a civil és a roma jogvédelem helyzetéről.
Mivel foglalkozik most?
Szabadúszó vagyok. A forprofit szférában közoktatási joggal és vezetési tanácsadással foglalkozom, de részt veszek európai uniós kutatásban is, dolgozom önkéntesként a Háttér Társaság jogsegélyszolgálatánál. (Az egyesület 1995 óta képviseli a hazai leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű közösség érdekeit. Az érdekképviseletet a közelmúltban kiterjesztettük a queer és interszexuális emberekre is, a továbbiakban LMBTQI csoportként hivatkoznék rájuk.) A sajtó- és médiajog is érdekelni kezdett, a közeljövőben fog megjelenni egy kézikönyv, amelyet Bodrogi Beával közösen írtunk, én a személyiségi jogok és a sajtó kapcsolatáról jegyzek benne egy fejezetet az új Ptk. tükrében. Ezen túlmenően a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (NEKI) felügyelőbizottsági tagja lettem fél éve, elsősorban taktikai és stratégiai kérdésekben viszonylag gyakran konzultálok az iroda munkatársaival, de a mindennapos roma jogvédelemmel egyre kevésbé foglalkozom. Időnként oktatok és trénerkedek is.
Mi változott azóta a kisebbségi jogokkal kapcsolatban, változott-e a bírói gyakorlat, a hatóságok hozzáállása?
Nem könnyű erre válaszolni, hiszen a kérdésnek több síkja is van, a hatóságok hozzáállását pedig nehéz mérni. Változott a társadalmi környezet, megerősödött a magát nemzeti radikálisnak valló parlamenti párt, újfajta politikai erőtér alakult ki, sajnos megtörtént az első hazai etnikai alapú gyilkosságsorozat.
A magát nemzeti radikálisnak valló parlamenti párt környékén létrejövő Magyar Gárda Mozgalmat 2009-ben a bíróság betiltotta, de ezt követően hasonló egyletek alakultak meg, amelyek ellen így-úgy fellép az ügyészség, de ténylegesen tevékenykednek tovább. Ehhez képest az idei rendezvényig a rendőrség rendszeresen betiltotta a Budapest Pride Felvonulást is, annak ellenére, hogy a bíróság minden esetben hatályon kívül helyezte a rendőrség döntését. Itt a rendőrség vérlázító cinizmusa mellett működött a jogállami korrekciós mechanizmus.
Azoknál a cselekményeknél, ahol az áldozatok kisebbségi csoportokhoz tartoznak, így a romák vagy az LMBTQI csoport tagjai, az eljárások ugyanazokat a hiányosságokat mutatják, mint előtte: pontatlan nyomozás, alulminősítés, az áldozati csoportokkal kapcsolatos idegenkedés. Különösen feltűnő volt a romagyilkosságokat követő nyomozás, nyomrögzítés szakszerűtlensége. A különbség annyi, hogy a civil szervezeteknek most már egyértelmű bizonyítékaik vannak mindezekre. Érdekesség, hogy az új Btk.-ba 2012-ben bekerült a közösség tagja elleni erőszak tényállásába a szexuális irányultság miatti bántalmazás is, ami nyilván egyértelműsít és segíti az igényérvényesítést.
Ha mindenképpen válaszolni kell a kérdésre, akkor azt mondanám, hét év nem nagy idő, a hatóságok hozzáállása a lényeget tekintve nem változott.
Mi a véleménye a civil szféráról, mennyire hatékony a civil jogvédelem?
A civil szféra és a civil jogvédelem nem azonos fogalmak. A rendszerváltástól kezdve nehéz civilnek lenni, az önkéntesség kultúráját folyamatosan tanulnunk kell. A civil jogvédelem ehhez képest azért más, mert nálunk ötvöződik az önkéntes és professzionális jelleg. Nem mondom, hogy lehetetlen pro bono ügyvédet találni bizonyos nemes célok elérése érdekében, de a lehetőségek korlátozottak. A jogi képviselet ellátásához pedig előbb-utóbb ügyvédre van szükség, mégpedig képzett, fizetett ügyvédre, ami a finanszírozási kérdések taglalásához vezet, de szerintem ez egy másik interjú témája lehetne.
Ami a hatékonyságot illeti, a magyar jogvédők szép eredményeket hoztak, de talán elérték lehetőségeik határait. Nem lehet a társadalmi problémákat csak a jogvédelem eszközeivel kezelni, és azt gondolni, hogy az igazságtalanságok a tárgyalótermek világában mindig orvoslásra kerülnek. Már csak azért sem, mert a világ nem fehér-fekete, az életviszonyok nem feltétlenül egyszerűsíthetőek le a jó és a gonosz párharcára. Úgy érzem, néha indokolatlanul, azt várjuk a jogvédőktől, hogy javítsák meg a világ hibáit.
Fotók: Rózsa Zsuzsanna
Mi a véleménye a civil szférát ért támadásokról, hogyan tudja ezt jogilag értelmezni?
Norvégia, Izland és Liechtenstein képviselői 2011-ben írták alá Magyarországgal azokat a mintegy 40 milliárd forint felhasználását lehetővé tevő Együttműködési Megállapodásokat, ami alapján a finanszírozás történik a 2009–2014-es támogatási időszakban. Ezek az országok nem tagjai az EU-nak, emiatt az EU közösségi költségeihez nem járulnak hozzá, de a közös gazdasági tér előnyeit élvezik. Az alapokat a három ország azért hozta létre, hogy ily módon mégis vegyenek részt a kontinens gazdasági és társadalmi egységesülésének költségeiből és a hátrányosabb helyzetben lévő államok felzárkóztatásából. A meglehetősen szerteágazó tartalmú működési dokumentumokat – nemzetközi szerződést – az adományozót képviselő és az alapot működtető Finanszírozási Mechanizmus Iroda úgy értelmezi, hogy a program ellenőrzésére a KEHI nem jogosult. Az Alapvető Jogok Biztosa közleményében úgy fogalmaz: „a szóban forgó támogatások ellenőrzése vonatkozásában a magyar államnak tekintettel kell lennie a szerződő partner (a norvég állam) értelmezésére is, mivel a magyar állam a szerződést aláírta, fenntartást nem fűzött hozzá.” Egyben szorgalmazta a kérdés tárgyalásos rendezését. A kérdés tárgyalásos rendezése helyett diplomáciai botrány lett az ügyből. Kétséges tehát a KEHI ellenőrzési jogköre is. A vizsgálat előzménye, hogy egy magyarországi vezető politikus 2014 áprilisában levelet írt a norvég kormánynak, hogy azt gyanítja, az Alap egyik hazai végrehajtója, az Ökotárs Alapítvány több szállal és nyíltan kötőtik az LMP-hez. Az LMP azóta nagyjából kikopott a történetből, viszont a vizsgálatok folynak, a vizsgált szervezetek egy része bizonyos iratokat a KEHI álláspontja szerint nem megfelelően adott át, ezért a négy közvetlen végrehajtó szervezet adószámát a héten felfüggesztették. Nem elhanyagolható az a körülmény sem, hogy az LMP-zés helyébe a „fizetett külföldi ügynökök” teória került. A rendőrség közben jelzésértékűen aránytalan razziát is tartott két szervezetnél, ötletszerűen lefoglaltak ezt-azt, és mostanra jogosulatlan pénzügyi tevékenységgé lényegült át a vád. Az Ökotárs Alapítvány ugyan kölcsönzött, de csak olyan szervezeteknek, amelyeket az általa kiírt pályázatokat nyerték meg, és a program költségeit nem tudták előfinanszírozni, a kölcsönöket pedig az állampapírok hozamával megegyező kamatra adta. Az ismert körülményekből kizárható a rendszeres haszonszerzés célzata, ami pedig a gyanúsítás tárgyává tett bűncselekmény tényállási eleme. Az is gond az eljárással, hogy nincs sértettje: ez a pénz a norvég adófizetők pénze, át sem megy a magyar költségvetésen, Norvégia hivatalos álláspontja szerint megfelelően kerültek felhasználásra.
A politika, pontosabban a Jobbik cigánybűnözéses retorikájának előretörése milyen hatással van a roma jogvédelemre?
A Jobbik retorikája mellett megjelent sajnos egy újabb jelenség, hogy más pártok is rálicitálnak az előítéletes közvélemény megnyerése érdekében a Jobbikra. Ennek tankönyvszerű példája a miskolci polgármester- jelölt támogatásának esete. Pásztor Albert korábban, 2009-ben olyan kijelentést tett, hogy: „… a kisebbségi nemzettársainkkal nem megy az együttélés. Ennyi.” Ez az állítás azt sugallja, hovatovább azt jelenti, hogy összefüggés lenne az etnikai származás és a devianciára való hajlam között. Ha a baloldal túlnyomó többsége egy ilyen nézeteket valló személyt támogat, azzal azt üzeni a választópolgároknak, hogy az ilyen állításokkal egyetért, ezt megtűri az értékrendjében, a kommunikációjában.
Mit szól a gyulai bírónő ítéletéhez és az ahhoz kapcsolódó fegyelmi eljáráshoz?
Kínos ügy. A bírák jogállására vonatkozó törvény szerint fegyelmi vétséget követ el a bíró, ha vétkesen a szolgálati viszonyával kapcsolatos kötelezettségeit megszegi, vagy az életmódjával, magatartásával a bírói hivatás tekintélyét sérti vagy veszélyezteti. Az ilyen kijelentések a bírói hivatás tekintélyét veszélyeztetik, mert azt a látszatot keltik, hogy az előítéletes magánvélemények érdemben befolyásolják az ítélkezést. Fegyelmi eljárás kezdeményezésére a törvényszéki bíró esetén a törvényszék elnöke jogosult. (A törvény azt is kimondja ugyanakkor, hogy az Országos Bírósági Hivatal elnöke ezt a jogkört nem vonhatja el.) Egy bírói testület, az Országos Bírói Etikai Tanács 2014 májusában etikátlannak minősítette a viselkedést, tehát ha úgy akarom látni, a kar a rosszallását fejezte ki vele szemben, de fegyelmi eljárás nem indult. Pedig a szolgálati törvény előírja azt is, hogy ha a fegyelmi jogkör gyakorlója szerint nem éri el a fegyelmi vétség fokát a kötelességszegés, írásbeli figyelmeztetésben kell részesíteni a bírót. Felmerül az a kérdés is, az indokolásban milyen megállapítást kellett volna tennie a bírónak ahhoz, hogy annak fegyelmi következménye legyen. Másrészt viszont azért kényes a kérdés, mert a bírónő ítélete és a kifogásolt kijelentések egy folyamatban levő nagy horderejű ügy lényegét érintik, így a törvényszék elnökének állásfoglalása a másik oldal részéről az ítélkezési függetlenségbe történő beavatkozásként is értékelhető lett volna. Szerintem a másodfokú bíróság az inkriminált mondatokat kiveszi az ítéletből, a bírónőt pedig „elutálja” a bírói kar. A kínos indokolás a későbbiekben elfogultsági kifogásokhoz vezethet, amit a bírónő kollégáinak kellene elbírálni. (Személyes tapasztalatból tudom, milyen kellemetlen egy elfogultsági kifogást elbírálni.) Az ilyen történetekre, kijelentésekre, kínos magyarázkodásokra nincs szüksége az igazságszolgáltatásnak sem.
Fotók: Rózsa Zsuzsanna
A kisebbségi jogok közé tartoznak a melegjogok is – ha jól tudom, tanácsadással, képviselettel Ön is segít néhány szervezetet. Mi most a helyzet a melegjogok területén, változott-e valami az utóbbi időben?
2007 óta sok törvény változott: létrejött az azonos nemű párok számára majdnem házastársi jogokat biztosító bejegyzett élettársi kapcsolat, viszont az új Alaptörvény leszögezte, hogy a házasság csak egy nő és férfi kapcsolata lehet, továbbá a különneműekre és leszármazóikra korlátozta a család fogalmát („Magyarország védi a házasság intézményét mint férfi és nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget, valamint a családot mint a nemzet fennmaradásának alapját. A családi kapcsolat alapja a házasság, illetve a szülő-gyermek viszony.”), mintegy kijelölve a hazai organikus jogfejlődés kereteit is. Az LMBTQI közösséggel szemben továbbra is fennmaradtak formálisan is diszkriminatív rendelkezések elsősorban a családjog területén (örökbefogadás és mesterséges megtermékenyítés lehetőségének hiánya), amelyek lebontása az új Alaptörvény miatt a hazai jogorvoslati fórumok előtt szinte lehetetlen. A transzneműek kapcsán a nemátalakítási folyamat törvényi szabályozatlansága garanciális kérdéseket vet fel (hozzá kell tennem, hogy de facto a magyar jog keretein belül van tényleges és jogszerű lehetőség a nemátalakításra, ez azonban gyakorlatilag szokásjogon alapul), továbbá problémás az orvosi átalakítás társadalombiztosítási finanszírozása is. Az LMBTQI jogokkal kapcsolatban úgy tűnik, a regnáló elit az eddigi vívmányokat kifejezetten nem rúgja szét, de egyértelműsíti a játékszabályok kereteit.
Ami a hétköznapi jogsérelmeket illeti, egyre több a munkahelyi zaklatással kapcsolatos bejelentés a Háttér Társaság jogsegélyszolgálatánál. Ez nem jelenti azt, hogy korábban nem voltak ilyen esetek, csupán a közösség tagjai lettek tudatosabbak, és segített az ügynek az Egyenlő Bánásmód Hatóság tevékenysége is. (A Hatóság viszonylag gyors döntést hoz diszkriminációs kérdésekben, eljárása költségmentes.)
Minap beszéltem egy leszbikus nővel, aki elmesélte, hogy a válóperében egy vidéki törvényszéken a másodfokon hozakodott elő a volt férj a szexuális orientáció kérdésével, és a bíróság rezzenéstelen arccal fogadta ugyan a hírt, de a tárgyalást az ítélethozatal előtt háromszor is elhalasztották, holott ezen a tényen kívül semmilyen más megvizsgálandó körülmény nem merült fel. A végén a nő a pert megnyerte, és a gyereket is nála helyezték el, de a sokszori halogatás másodfokon szokatlan, és a bíróság részéről némi bizonytalanságra utal.
Nagyon óvatosan merem kijelenteni, hogy a LMBTQI közösség ügyeiben összességében talán tapasztalható némi előrelépés az Alaptörvény korlátozó rendelkezései mellett is.
A kormány nagyon büszkén kommunikálja, hogy a melegfelvonulások atrocitások nélkül zajlanak le. Ez valóban így van?
A felvonulásokat követően most is többen megkeresték a Háttér Egyesület jogsegélyszolgálatát azzal, hogy az esemény után homofób támadások érték őket, több eljárás folyamatban is van ezzel kapcsolatban. Talán kevesebb, mint az elmúlt években, de továbbra is érnek atrocitások embereket, ami egyébként nem meglepő abból a szempontból, hogy a mozgalmi események környékén más országokban is megemelkedik a gyűlölet-bűncselekmények száma. A rendőrségnek nem csak az a feladata, hogy egy felvonulást hermetikusan elzárjon az őrjöngő támadóktól, hanem az is, hogy az azt követő támadásokat megfelelően kezelje és kivizsgálja. A gyűlölet-bűncselekményekkel kapcsolatos hibás jogalkalmazói gyakorlatról pedig már a korábbiakban szóltam
