Atlatszo.hu: Magyarország tavaly az Európai Ügyészség 80 nyomozásában volt érintett
A közel három éve működő Európai Ügyészség idén március elején tette közzé a 2023-as évi munkájára vonatkozó jelentését – olvasható az atlatszo,hu-n.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A Digitális Bíróság fejlesztéseivel a magyar bírói szervezet csillaga a digitális égbolton is fényesen ragyoghat – mondta dr. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke a Tatabányai Törvényszéken 2018. november 23-án. Hozzátette, a digitalizáció terén nagyon nagy a verseny, a bíróságok nem maradhatnak le. A digitális fejlődésen az ügyfelek bizalma is múlik – olvasható a birosag.hu-n.
Dr. Csorba Zsolt Ödön, a Tatabányai Törvényszék elnöke köszöntőjében kiemelte, a digitális bíróság eszköz ahhoz, hogy jól szolgáljuk az ügyfeleket, és a digitális eszközök használata nem életkor kérdése. Dr. Budai Vince, a Tatabányai Törvényszék büntető e-per kapcsolattartója szerint az elektronikus kapcsolattarás különleges látásmódot ad a bíróknak. A digitalizáció egyik nagy előnyeként azt emelte ki, hogy egy bíró akár 20.000 oldalnyi iratot is magánál hordhat az aktatáskájában.
Az érdeklődők megismerkedhettek a távmeghallgatási rendszerrel, a beszédfelismerő szoftverrel, az Új Generáció és a Digitális Bíróság projektekkel. Társszervezetként XXI. századi újításokat mutatott be a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Komárom-Esztergom Megyei Adó-és Vám Igazgatósága is. Utóbbi kialakított egy ügyfélközpontot a díszteremben, ahol online be lehetett jelentkezni és a dolgozók ügyfélkaput is nyithattak.
A Digitális Bíróság projekt lehetővé teszi a bírósági iratokhoz, határozatokhoz, valamint a közhiteles nyilvántartáshoz való hatékonyabb hozzáférést. A projektnek köszönhetően létrejön az ún. „e-akta”. Az ügyfelek így személyes megjelenés nélkül, a nap 24 órájában, gyorsan, ingyenesen, online is hozzáférhetnek majd a bíróságon folyamatban lévő ügyükkel kapcsolatos információkhoz. A fejlesztések érintik a jelenlegi bírósági határozatkereső rendszert, így hamarosan egy korszerű, jól kereshető határozattár lesz elérhető a bíróságok központi honlapján. Elkezdődött a kialakítása egy, a közhiteles nyilvántartásokhoz való kapcsolódást lehetővé tevő informatikai alkalmazásnak is. Mindez az ügyfelek bírósághoz való hozzáférésének egyszerűsítésén túl az egységes jogalkalmazást is elősegíti.
A projekt a Széchenyi 2020 program keretében, az Európai Unió több mint 2,501 milliárd forint összegű vissza nem térítendő támogatásával valósul meg.
(birosag.hu)
A közel három éve működő Európai Ügyészség idén március elején tette közzé a 2023-as évi munkájára vonatkozó jelentését – olvasható az atlatszo,hu-n.
Először születtek uniós szintű szabályok a nemi alapú erőszak megelőzésére és az áldozatoknak, különösen a nőknek és a családon belüli erőszak áldozatainak a védelmére.
A képviselők jóváhagyták a platform-munkavállaló jogainak megerősítését célzó új szabályokat.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!