Paradigmaváltás a hazai energiaszektor szabályozásában – 4. rész


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Magyar Energetikai Társaság Interdiszciplináris Tagozata tanulmányt készített az állami tulajdonú, nonprofit alapon működő, holdingalapú közszolgáltatási rendszer megszervezésének előkészítéséhez szükséges intézkedésekről, annak nyomán, hogy augusztus 15-én napvilágot látott a kormány ezzel kapcsolatos határozata. Sorozatunk utolsó részében a potenciális szabályozási korlátokat és akadályokat ismertetjük.


1.4. Ágazati szabályozások

A fúziókontrollra és az állami támogatásokra vonatkozó horizontális szabályok mellett, a nonprofit állami közműszolgáltató holding kialakításánál egyes szektorális szabályokra is figyelemmel kell lenni.

Ebben a körben elsősorban a harmadik energiacsomag által szabályozott „unbundling”-ra, azaz az egyes villamos energiával és földgázzal kapcsolatos tevékenységeket végző vállalkozások szétválasztására kell figyelemmel lenni. Ennek célja, hogy a hálózatos, azaz átviteli, szállítói és elosztói tevékenységeket végző vállalatokat társaságilag, döntéshozatalilag és számvitelileg elválasszák a versengőnek számító termelési és kereskedelmi tevékenységet végző vállalkozásoktól. Mindazonáltal – a különböző tagállami piacstruktúrákhoz alkalmazkodva – az unbundling-szabályok az egyes tevékenységek szétválasztására több modellt kínálnak, melyek közül – egyes vélemények szerint – a megfelelő kiválasztásával szinte formalitássá tehető egy-egy vállalkozásnak az anyavállalattól történő leválasztása.

Az unbundling-szabályozás keretében a legszigorúbb előírások a leginkább szűk keresztmetszetnek számító átviteli- és szállítói-rendszerüzemeltetőkre vonatkoznak. Főszabály szerint ugyanazon személy egyszerre sem közvetve sem közvetlenül nem gyakorolhat irányítási jogot egy átviteli/szállítói-rendszerüzemeltető, valamint egy termelési vagy ellátási feladatot ellátó vállalkozás felett. Az irányelvek ugyanakkor lehetőséget kínálnak alternatív modellek kialakítására, azaz úgynevezett független rendszerüzemeltető (Independent System Operator – ISO), illetve független átviteli/szállítói-rendszerüzemeltető (Independent Transmission Operator – ITO) létrehozására (a TSO modell nem jelentős az elemzés szempontjából, mert közvetlenül a lakossággal nem tart kapcsolatot).

Ez utóbbi modell, amelyet Magyarország jelenleg is alkalmaz, lehetővé teszi, hogy az átviteli-rendszerüzemeltető a termelési és ellátási feladatokat ellátó vállalkozásokat irányító vertikálisan integrált vállalatcsoport része maradjon. Ugyanakkor szigorú összeférhetetlenségi szabályokkal biztosítja, hogy az átviteli-rendszerüzemeltető vállalkozás kizárólag versenypiaci feltételek szerint alakítson ki üzleti kapcsolatokat a vállalatcsoport többi tagjával. Az elosztórendszer-üzemeltetőkre hasonlóan szigorú követelmények vonatkoznak. Az ilyen vállalkozások számára engedélyezett, hogy egy vertikálisan integrált vállalkozás részei legyenek, ugyanakkor legalább társasági formájukban, szervezetük, valamint döntéshozataluk szempontjából függetlennek kell lenniük a nem az elosztással kapcsolatos további tevékenységektől.

A távhőszolgáltatást tekintve nem találunk a fenti unbundling-rezsimhez hasonló európai uniós rendelkezéseket, az iparág szabályozására különböző modellek alakultak ki az egyes tagállamokban. Általánosságban elmondható, hogy a távhőszolgáltatást jellemzően helyi szinten szervezik, így uniós viszonylatban elsősorban az energiahatékonysággal kapcsolatos joganyagban találhatóak a rávonatkozó szabályok. Ki kell emelni a Cogen-irányelvet, mely a kapcsolt energiatermelés ösztönzése érdekében meghatározza azokat a kritériumokat, melyek alapján a tagállamok külön pénzügyi támogatást nyújthatnak a kapcsolt energiatermelőnek. Ezek a feltételek elsősorban a magas energiahatékonyságú hőtermelésre és a primerenergia-megtakarításra vonatkoznak, így a potenciális állami tulajdonszerzésnek önmagukban releváns akadályát nem képezik.A vízközmű- és szennyvíz-szolgáltatás intézményrendszerének és finanszírozásának megszervezése szintén tagállami kompetencia, a belső piaci irányelvnek a szolgáltatásnyújtás szabadságára vonatkozó rendelkezései (16. cikk) nem vonatkoznak erre az ágazatra. Ezt a területet három uniós irányelv szabályozza főként, amelyek elsősorban a vízforrások védelmére és az ivóvíz minőségére tartalmaznak rendelkezéseket, így az állami holding kialakítását tiltó releváns szabályok ehelyütt sem léteznek. Fontos azonban kiemelni a 2000/60/EK irányelv (vízkeret-irányelv) 9. cikkében foglaltakat. Eszerint a tagállamoknak olyan, a vízfogyasztás csökkentését ösztönző árazási politikát kell bevezetniük, amely hatékony vízhasználatra ösztönzi a fogyasztókat ökológiai, gazdasági és szociális szempontokat is figyelembe véve, összhangban az EU nemzetközi környezetvédelmi kötelezettségeivel. E szabály pedig adott esetben korlátozhatja azon kormányzati szándék maradéktalan megvalósítását, hogy a közműszektor nonprofit alapon működjön.

A szemétszállítás EU-s szabályozása is elsősorban környezetvédelmi szempontokat tart szem előtt. A hulladékgyűjtés, -szállítás, -tárolás és -kezelés szintén kivételt képez a belsőpiaci irányelv 16. cikke alól, megszervezésük tagállami feladat. Ebben az ágazatban azonban figyelemre méltó változások zajlanak, amelyek a jövőben a vonatkozó szabályozásban is lecsapódhatnak majd. A legfontosabb trend a hulladékkezeléssel kapcsolatos kötelezettségek bővülése. A 2008/98/EK irányelv 11. cikke például a papír-, fém-, műanyag- és üveghulladék szelektív gyűjtését 2015-re teszi kötelezővé, míg ugyanezek minimális újrafelhasználási arányát 50 százalékban határozza meg 2020-ig. Ez kétirányú koncentrációt indított el az iparágban elsősorban méretgazdaságossági szempontok miatt. Egyrészt vertikálisan, a szemétszállításhoz kapcsolódó egyes tevékenységeket (gyűjtés, szállítás, kezelés, tárolás, égetés, újrafelhasználás, stb.) szervezik egyre inkább egy vállalat alá. Másrészt pedig horizontálisan, a kommunális és iparági hulladék egységes kezelése válik jellemzővé. A hulladékkezelésre vonatkozó sokasodó közjogi kötelezettségek egyre inkább igénylik az állam illetve az önkormányzatok részvételét olyan országokban is, ahol privatizálták e közműszolgáltatás nagy részét. Ebből kiindulva, a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvény alapján 2014. január 1-jétől a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás kvázi állami monopóliummá vált Magyarországon. A közszolgáltatás körébe tartozó hulladék átvételét, kezelését és elszállítását ugyanis csak olyan, engedéllyel rendelkező, minősített nonprofit gazdasági társaság végezhette a jogszabály alapján, amelyben az állam, települési önkormányzat vagy települési önkormányzatok társulása közvetlenül vagy közvetve többségi tulajdonnal rendelkezik. A jogszabály-módosítást akkoriban számos bírálat érte, lényegük az volt, hogy a bírálók álláspontja szerint Magyarország megsértette az EUMSZ szabad letelepedésre és a szolgáltatásnyújtás szabadságára vonatkozó rendelkezéseit. Az EU Bizottsága azonban – noha a 2008/98/EK irányelv (Hulladék-keretirányelv) hiányos átültetése miatt korábban kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen – ezt a konkrét szabályt nem kifogásolta uniós jogi szempontból. A hiányos implementálás miatt indult ügyet pedig az Európai Unió Bírósága 2013. augusztus 20-ai végzésével megszüntette, mivel Magyarország időközben a bizottság szerint is eleget tett implementálási kötelezettségeinek.

A kéményseprésre vonatkozóan szintén nem található harmonizált EU-s joganyag, így a tagállamok maguk szabályozhatják a kéményseprői ágazatot. Nagyon fontos azonban, hogy a kéményseprés a belsőpiaci irányelv alól nem kivett szolgáltatás. Emiatt pedig az irányelv 15. cikke alapján a tagállamok kizárólag diszkriminációmentes, szükséges és arányos korlátozásokat vezethetnek be. Magyarországon ugyanakkor a jelenleg hatályos szabályozás nem tartalmaz olyan korlátozást, ami szerint kéményseprési tevékenységet kizárólag állami tulajdonú szolgáltató végezhet, sőt, a hatályos jogszabály kifejezetten lehetővé teszi a tendereztetést is. E körülmények között azonban kérdésként marad fenn, hogy a kéményseprés esetén mennyiben igazolható diszkriminációmentes, szükséges és arányos korlátozásként a kötelezően előírt állami monopolszolgáltató.

1.5. Befektető-védelmi aspektus

Végezetül szót kell ejteni arról, hogy az állami tulajdonszerzés és szerepvállalás korlátját – a piaci szereplők külföldi tulajdonosainak érdekei tekintetében – a kétoldalú befektető-védelmi egyezmények, valamint az Energia Charta Egyezmény is jelentheti. Noha a nemzetközi jog által szabott korlátok eltérőek attól függően, hogy Magyarországnak az adott állammal milyen nemzetközi szerződései állnak fenn, és így ez az aspektus mindig csak egy-egy egyedi relációban vizsgálható, bizonyos fontos standardokról érdemes általánosságban is szót ejteni. Az ismertek közül a legfontosabb – a vonatkozó nemzetközi választottbírósági gyakorlat alapján – az úgynevezett tisztességes és méltányos elbánás (fair and equitable treatment) követelménye. Ez egy meglehetősen bonyolult, öt elemből álló szempontrendszer, melynek része: az átláthatóság, a stabilitás és a jogos elvárások védelme; az eljárási megfelelőség, a jóhiszeműség, a kényszerítéstől és zaklatástól való mentesség. Végül a szerződéses kötelezettségeknek való megfelelés (az Energia Charta esetében Magyarország ezt az aláíráskor kizárta, de a kétoldalú egyezményeknél nem) összességében egy relatív magas előírást teremt, noha igaz az is, hogy az öt közül több elem súlyos megsértése szükséges ahhoz, hogy a szabály által nyújtott védelemre hivatkozni lehessen. Tanulságát tekintve ezzel egybevág az AES-ügy is, ahol a hatósági ár önkényes visszavezetésével kapcsolatban a választottbíróság úgy foglalt állást: bár az valóban sérelmes és alkalmas is volt a károkozásra, nem éri el azt a szintet, ami túllépné a megengedhető szabályozói autonómia és magatartások határát. Ettől függetlenül a közelmúltban szerzett tapasztalatok is megerősítették, hogy a mérce elérése, és így a befektető-védelem intézményének aktiválódása, egyáltalán nem lehetetlen az állami-hatósági beavatkozások esetén.

Az ÚJ Jogtár bemutatja: Ügyvédreggeli 2014.         Készüljünk együtt a Ptk. jelentős változásaira!

2014. 10. 03.:  Vállalkozási szerződések – Dr. Barta Judit

2014. 11. 07.:   Vezető tisztségviselők felelőssége az új Ptk.-ban – Dr. Gárdos Péter

2014. 12. 05.:   Adásvételi szerződések – Dr. Kisfaludi András

Helyszín: Hilton Budapest Westend, 1062 Budapest Váci út 1-3.

A másik fontos standard a kisajátítás tilalma. Az e tekintetben irányadó nemzetközi választottbírósági gyakorlat szerint e védelemre egy befektető akkor hivatkozhat, ha bizonyítani tudja, a befektetése minden lényeges értékét elvesztette, és ezért nem kapott tisztességes és méltányos kompenzációt. Fontos, hogy ezt a tesztet – az Electrabel-ügy tanulsága szerint – a befektetés egészére kell alkalmazni, nem csupán a befektetés valamely elemére. Az azonban a legutóbbi gyakorlatban már általános érvénnyel megállt (szemben a korábbi, ingadozó joggyakorlattal), hogy egy szerződés is lehet befektetés a befektető-védelmi logikában.

E standardok miatt tehát figyelemmel kell lenni arra is, hogy az állami tulajdonszerzések és a holding kialakítása során ne sérüljenek a befektetői érdekek a nemzetközi egyezmények által tilalmazott módon, hiszen ez esetben a befektetők akár nemzetközi választottbírósági eljárásokban követelhetnek kártérítést hazánktól.

1.6. Belső szabályozási és intézményi korlátok

Szabályozói oldalról az egyébként is túlterhelt, legutóbb közigazgatási hatóságból jogalkotóvá is tett Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) várható szerepét kell vizsgálni.

A szabályozó hatóság, mely egyidejűleg jogalkotó és rendes közigazgatási hatóság is, már önmagában egy, a korábbi magyar jogtól idegen intézmény, amelynek a kialakítása viszont véleményünk szerint igen fontos és elkerülhetetlen előrelépés volt. Az árszabályozás 2013 előtti, szövevényes rendszere (lényegében a jogalkotó törvényi elvei, a miniszter és a MEKH, akkor még Magyar Energia Hivatal – MEH – közti bonyolult hatáskörmegosztás) eleve célszerűvé tette a struktúra valamilyen irányú módosítását: volt, ahol a MEH, mint közigazgatási hatóság konkrét árelőkészítő, volt, ahol az árszabályozási keretet készítette elő és volt, ahol az árhatóság szerepét vette fel. Mindezt ráadásul a MEH által kibocsátott módszertanok, módszertani útmutatók és tájékoztatók kísérték.

Ennek a szövevényes hatáskörmegosztásnak a veszélyeit jól érzékeltette az első rezsicsökkentés: a kormánynak a lakossági villamos energia, földgáz és távhő végfogyasztói árak csökkentéséről szóló 1586/2012. (XII. 15.) határozata döntött a lakossági díjak csökkentéséről (politikai akarat), ezt aprópénzre az összesen 12 jogszabályt módosító 78/2012. (XII. 22.) NFM-rendelet váltotta (jogalkotás). Ám ezzel nem ért véget jogalkotási oldalon az implementáció: a MEH-re, mint hatóságra (jogalkalmazás) is rendkívüli feladatok hárultak a kivitelezésben, felnyitva a folyamatban lévő árfelülvizsgálatokat a rendkívüli ármegállapítási közigazgatási hatósági eljárás lefolytatásával, illetve az árhatározatokkal. Mindezt olyan módon és mértékben, mely a MEH-re, mint hatóságra vonatkozó, alapos, körültekintő és megfontolt eljárásra modellezett eljárási és egyéb szabályok (ezek egy része jogszabály, egy másik része viszont a MEH által alkotott módszertan és egyéb „soft law” aktus volt) törvényszerű megsértésével járt. Másrészt a MEH az energiapiac egészének szabályozása és az áttekinthetőség érdekében időről időre a jogszabályi rendszerbe nehezen illeszkedő módszertanok, módszertani útmutatók és tájékoztatók kiadására is kényszerült. Az árszabályozás és költségfelügyelet ezek kiemelt területe, de annak idején – például a szélerőművek engedélyezése kapcsán – a bíróságot is jócskán megdolgoztató, úgynevezett „tájékoztatókkal” igyekezett a MEH a rendszerkorlátok szabta keretek közé szorítani a létesítésiengedély-kérelmeket (egyébként az Alkotmánybíróság is kényszerült már ilyen, kvázi normatív szabályozó aktusokkal foglalkozni). Ezek az eszközök, melyekben a MEH átkalandozott a szabályozás területére, valójában a jogrendszer ismeretlen területéhez tartoznak, és a jogrendszer egészében idézhetnek elő zavart. Ezen a helyzeten javított az árszabályozás kapcsán a MEH-nek adott jogalkotói hatáskör, mellyel létrejött a MEKH, jelentős többletterhet róva a hivatal – strukturálisan lényegi bővítés nélkül hagyott – szervezetrendszerére. Mindehhez társul a MEKH mennyiségileg szignifikáns, fogyasztóvédelmi panaszokat elbíráló feladatköre is, továbbá az iparági információgyűjtés és feldolgozás. A MEKH további, a közműholdinggal kapcsolatos feladatokkal történő terhelése éppen ezért mindenképpen átgondolandó.

Fontos kérdés lehet továbbá a jelenleg is fennálló információs aszimmetria kezelése is. A MEKH munkáját nyilvánvalóan rendkívüli módon megnehezíti, hogy maga is jelentős információhiánnyal küszködik. Éppen ezért – meglátásunk szerint – az átalakítás keretében érdemes átgondolni akár a MEKH intézményrendszerén belül, akár attól részben-egészben függetlenítve egy ügyfélszolgálati, számlázási, és adminisztrációs szolgáltatásokat ellátó egység, úgynevezett trading house létrehozását. A hatósági és szabályozó hatáskörök ezt kísérő pontos definiálása és rendszerbe illesztése szintén elengedhetetlen a hatékonyabb jogalkalmazás és a jogbiztonság érdekében.

Szerzők: dr. Bálint Norbert, Herczeg András MBA, dr. Tóth Máté LLM, Gebhardt Gábor

A teljes tanulmány megtalálható a http://e-met.hu/images/banner/719b4a85e55637af44c3c8313bfd6ba0.pdf oldalon.


Kapcsolódó cikkek

2024. április 26.

Így választ jogi adatbázist egy nagy ügyvédi iroda

A DLA Piper magyarországi csapata 1988 óta nyújt jogi szolgáltatásokat hazai és nemzetközi ügyfelei részére, jelenleg az egyik legnagyobb hazai ügyvédi iroda. Mi alapján választ egy ekkora ügyvédi iroda jogi adatbázist? Milyen szempontokat vesznek figyelembe, milyen funkciókat tartanak fontosnak a napi munkavégzés során? Erről beszélgettünk az ügyvédi iroda munkatársával.