„Szakaszhatárok” az új büntetőeljárásban – I.

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az alábbiakban az új büntetőeljárási törvény áttekintésének részeként a nyomozás új szerepét és az eljárási szakaszok egymáshoz való viszonyát ismertetjük. A törvény a vádirat legalapvetőbb tartalmi elemeit az érdemi elbírálás körébe emeli, így a jogbiztonság érdekében a vádló felelősségét erősíti, ugyanakkor az egyazon cselekmény miatti ismételt vádemelések lehetőségét megszünteti. Az új Be. strukturális jelentőségű újítása a bíróság tényállás-tisztázási kötelezettségének újragondolása.

A nyomozás és a bírósági eljárás egymáshoz való viszonya régóta vita tárgyát képezi. Az 1973. évi I. törvény értelmében mindkét szakasz az igazság megállapítása szempontjából egyenrangú volt, vagyis a megismerést tekintve a nyomozást, bár előzetes eljárási szerepét sohasem kérdőjelezték meg, mégis önállónak tekintették. Az eljárási szakaszok egyenrangúságának elmélete értelmében mind a nyomozás, mind a tárgyalás egymástól függetlenül, önállóan is képes biztosítani, hogy a valóság megismerhető legyen.

A nyomozási szakasz a fentieken túlmenően egyfajta szűrő szerepet is betöltött. Ugyanis abban az esetben, ha a nyomozás folyamán összegyűjtött bizonyítékok azt támasztották alá, hogy a terhelt nem követte el a bűncselekményt (avagy az általa megvalósított cselekmény nem volt bűncselekmény, továbbá, ha nem volt bizonyítható, hogy ő követte el, vagy amit elkövetett, az nem volt bűncselekmény), akkor az eljárást már az előzetes eljárásban megszüntették, ahogy ezt ma is teszik.

Elvileg tehát nem tettek különbséget a két eljárási szakasz megismerési képességének szempontjából. A hétköznapok gyakorlata viszont ezt sohasem igazolta, ugyanis teljesen másképpen működött és működik ma is a nyomozás és a bírósági eljárás. Az előzetes eljárásban az elsődleges cél ugyanis ma is a felderítés, majd ezt követi a bizonyítékok megszerzése.

[htmlbox be_jogszabalytukor]

Az 1998. évi XIX., azaz a hatályos büntetőeljárási törvény (Be.) értelmében megszűnt az eljárási szakaszok egyenértékűségének elmélete. A nyomozásnak már nem lenne feladata a tényállás alapos és hiánytalan feltárása, hanem sokkal inkább a vád előkészítése, a bizonyítékok tárgyalásra való összegyűjtése. A jelenleg is hatályos Be. szerint a nyomozás ura az ügyész, aki a vádemelés feltételeinek megállapítása végett nyomoz, vagy nyomoztat. A nyomozóhatóság feladata pedig, hogy az ügyészi rendelkezés alapján a nyomozási cselekményeket elvégezze.

Az új Be., vagyis a 2017. évi XC. törvény a büntetőügyekben eljáró hatóságok közötti kompetencia-elosztás terén megint változtatott: nem tartja meg a hatályos Be.-ben szabályozott, nyomozással kapcsolatos rendelkezéseket, de nem is tér vissza a hatályost megelőző korábbi jogszabályhoz, az 1973. évi I. törvényhez, mely az eljárási szakaszok egyenértékűségének elméletét vallotta.

2018-tól, az új jogszabály hatályba lépésétől a nyomozás bár megtartja előzetes eljárási szerepét, ugyanakkor megváltozik mint egységes szakasz, és a Be. két fő részre osztja azt: felderítésre és vizsgálatra. Mindkét alszakaszban a jogalkotó világosan elhatárolja a felelősségi köröket és az ehhez kapcsolódó eszközrendszereket az ügyészség és a nyomozóhatóság között, így a kompetenciaelosztás terén is változtatás történik.

A nyomozás e két szakasza közötti cezúrát – főszabály szerint – a terhelt bekapcsolódása jelenti, hiszen más típusú feladatokat és kompetenciát követel meg egy ismeretlen bűncselekmény feltárása, mint egy megalapozottan gyanúsítható személy büntetőjogi felelősségének vizsgálata.

Felderítés

A felderítés viszonylag kötetlen formával az adatok − nem elsődlegesen a bizonyítási eszközök − gyűjtésére koncentrál. Az e körben rendelkezésre álló nagyobb szakismeret és apparátus miatt ez a szakasz a nyomozóhatóság és az ügyészség relációjában a felügyeletre jellemző ügyészi jogosítványokkal jellemezhető.

A felderíthetőség Finszter Géza szerint arra ad választ, hogy milyen feltételek mellett juthat egy büntetendő cselekmény a hatóságok tudomására, és milyen műveletek szükségesek ahhoz, hogy a hatóság sikerrel tárja fel e cselekmény valamennyi mozzanatát.

A bizonyíthatóság már azt jelzi, hogy melyek lesznek majd a bírósági tárgyaláson a felhasználható bizonyítékok, ez már a vizsgálat szakasza.

Vizsgálat

A felderítéssel szemben a vizsgálat, tényleges ügyészi irányítás mellett, a konkrét személlyel szembeni vádemelés eldöntéséhez szükséges bizonyítási eszközök beszerzését jelenti. Ez a „kétszeres bizonyítás” visszaszorítására irányuló jogalkotói törekvést is tükrözi. E koherens szabályozás megteremti a lehetőségét a tömegesen előforduló, egyszerűbb megítélésű ügyek hatékonyabb, gyorsabb elintézésének, a bonyolult ügyek – megfelelő ügyészi kontroll melletti – eredményesebb lefolytatásának.

Az új Be. emellett a nyomozás vizsgálati szakaszába integrálja a hatályos Be. vádemelési szakaszát azért, hogy az érdemi döntés meghozatalára, illetve az elterelő intézmények igénybevételére korábban is sor kerülhessen. Az új rendszer következménye, hogy eredménytelen elterelés esetén a nyomozás folytatására is lehetőség nyílik.

Vádemelési szakasz

Az új törvény a garanciák megtartása mellett jelentősen egyszerűsíti a vádirattal szemben megfogalmazott formai és tartalmi előírások rendszerét. A törvényes vádként szereplő formális elvárásokat felváltja a vád érdemi vizsgálata, így az alapvető tartalmi követelményeknek nem megfelelő vádat már nem a hatályos rendszernek megfelelő formális megszüntetés követi. A törvény ezzel a vádirat legalapvetőbb tartalmi elemeit az érdemi elbírálás körébe emeli, így a jogbiztonság érdekében a vádló felelősségét erősíti, ugyanakkor az ugyanazon cselekmény miatti ismételt vádemelések lehetőségét megszünteti.

Bírósági szakasz

A bíróság eljárásának formái továbbra is a tárgyalás, a nyilvános ülés, az ülés és a tanácsülés. A bíróság tárgyalást tart, ha a vádlott büntetőjogi felelősségének megállapítására bizonyítást vesznek fel.

Az új Be. strukturális jelentőségű újítása a bíróság tényállás-tisztázási kötelezettségének újragondolása. A vegyes rendszer megőrzése mellett az akkuzatórius jegyek erősödni fognak a következő évtől azzal, hogy az eljárásnak a szereplők aktívabb tevékenységén keresztül kell az igazságot kiderítenie. Megmarad az elv, miszerint a döntéseket ezentúl is a valósághű tényállásra kell alapoznia a bíróságnak. Abból a szempontból viszont változás történik, hogy a bíróság nem kötelezhető a tényállás hivatalból való felderítésére. A tényállást az indítványok keretei között kell tisztáznia. Ez az új megoldás azt is jelenti majd, hogy a jövőben a bíróság döntése nem lehet megalapozatlan amiatt, hogy ügyészi indítvány hiányában hivatalból nem szerzett be bizonyítási eszközt.

[htmlbox karteritesi_jog]

Látszólag tehát az új Be. mind a kompetenciaelosztás, mind az eljárási szakaszok egymáshoz való viszonya tekintetében változtatásokat hajt végre. Olyan változtatásokat, amelyek minden korábbi büntetőeljárási kódexhez képest látszólag újításokat jelentenek. De csak látszólag, mert a hétköznapok jogalkalmazásában ez mégsem jelent majd változtatást, hiszen a jogalkotó akarata ellenére 2003-ig sem volt a két szakasz ismeretelméleti szempontból egyenértékű, és a nyomozás sohasem volt egységes szakasz. A gyakorlatban mindig elkülönült egymástól a felderítés és a vizsgálat. 2003 után sem lett egyértelműen az ügyész a nyomozás teljes ura. A felderítés szakaszában semmiképpen sem.

Már az 1973. évi I.-es törvény idején és a mostani, még hatályos Be. alatt is úgy működött/működik a nyomozásbeli megismerés, hogy különbség volt és van nyomozási és felderítési verzió között.

Finszter Géza szerint „a nyomozási verzió a bűncselekmény egészét vagy annak valamely részét megmagyarázó feltételes logikai ítélet, a nyomozási tervvel szoros kölcsönhatásban álló taktikai eszköz, amelynek segítségével meghatározható a büntetőeljárásban a bizonyítás tárgya, valamint a bizonyító tények és a bizonyítékforrások köre.” Ehhez képest a felderítési verzió annyival szélesebb, amennyiben nem csupán a múltban bekövetkezett bűncselekmény-gyanúval kapcsolatos feltételezéseket foglalja magában, hanem tartalmazza a jelenre vonatkozó helyzetértékelést és a jövőre irányuló prognózist. Erre tekintettel lehetséges megtervezni és megvalósítani a felderítés adott ügyben legcélravezetőbb módszertanát. Ezt pedig módszertani verziónak nevezzük.

(Finszter Géza: A kriminalisztika elmélete és a praxis a büntetőeljárási reform tükrében. Összefoglalás. Lásd: users.atw.hu/be/letoltes/Krimjegyzet.doc)

---