Tájékoztató a koronavírus-oltásokra vonatkozó jogszabályi rendelkezések elleni alkotmányjogi panaszokról Koronavírus


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az elmúlt időszakban nagy számban fordultak az indítványozók az Alkotmánybírósághoz a védettségi igazolványhoz fűződő jogosultságokkal, a természetes immunitás alapján kiállított, ellenanyaghoz kötött igazolvány kiállításának feltételeivel, valamint az egészségügyi dolgozók kötelező védőoltásával kapcsolatban, jellemzően indítványminta alapján, azonos szöveggel benyújtott alkotmányjogi panasz indítványokkal.

Az Alkotmánybíróság Ügyrendjének 30. § (5) bekezdése alapján több érintett által benyújtott, az Alaptörvényben biztosított azonos jog sérelmére és alkotmányos összefüggésre alapított, azonos tárgyú indítvány esetén az Alkotmánybíróság az ügy érdemi vizsgálatát az első befogadást követően elvégezheti. Az érdemi döntés következményei a többi azonos tárgyú, de még nem befogadott indítványra a döntés érdemétől függően megfelelően alkalmazandók.

Az Alkotmánybíróság az egyes ügyekben beérkező típusindítványokat az Ügyrend e rendelkezésének megfelelően kezeli. Ez azt jelenti, hogy a különböző típusindítványok közül csak az elsőként beérkezett panaszok indítványozói kapnak tájékoztatást arról, hogy az indítványt az Alkotmánybíróság nyilvántartásba vette, és az előadó alkotmánybíróhoz került. Tekintettel arra, hogy ezekben az ügyekben jogszabályi rendelkezések alkotmányosságát vizsgálja az Alkotmánybíróság, az ügyekben hozott döntések valamennyi érintettre vonatkozni fognak.

Jelenleg a koronavírus-oltások tárgykörében három tárgykörben folyik a fentiek szerinti eljárás. Ezek közül kettőben már megtörtént az ügyek kiszignálása az előadó alkotmánybíróra, a harmadik esetkörben pedig hamarosan lezárul a főtitkári előkészítő eljárás. A három ügycsoport a következő.

alkotmányjogi panasz

A védettségi igazolványhoz előnyöket fűző szabályozással kapcsolatos alkotmányjogi panaszok esetében az Alkotmánybíróság az Ügyrendje alapján a hasonló vagy megegyező tartalmú típusindítványokat IV/1093/2021. ügyszámon egyesítette. Ez lefedi az indítványozók által kifejtett valamennyi aggályt. Az Alkotmánybíróság tanácsa az egyesített alkotmányjogi panaszt befogadta, és megkezdte az érdemi vizsgálatot. A határozatot az Alkotmánybíróság a honlapján fogja közzétenni. A védettségi igazolványhoz fűződő előnyökkel összefüggésben 2021. szeptember 16-ig mintegy 970 indítvány érkezett az Alkotmánybírósághoz.

A COVID-19 elleni védőoltás egészségügyi dolgozók számára való kötelezővé tétele miatt – szintén indítványminták alapján előkészített – alkotmányjogi panaszok az azonos szövegű típusindítványok alapján több csoportba sorolhatók. Ezek közül a törvényi feltételeknek megfelelő típusindítványt az Alkotmánybíróság Hivatala IV/3010/2021. ügyszám alatt nyilvántartásba vette, az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panasz befogadásáról később dönt. További két, azonos tárgyban előterjesztett típusindítvány esetében az eljárás főtitkári előkészítő szakaszban van. 2021. szeptember 16-ig mintegy 220 indítvány érkezett az ügyben.

A természetes immunitás alapján kiállított, ellenanyaghoz kötött igazolvány kiállításának feltételeivel összefüggésben benyújtott – szintén indítványminták alapján benyújtott – alkotmányjogi panaszok esetében az eljárás jelenleg főtitkári előkészítő szakaszban van. Ennek lezárultával kerülhet sor az ügyek nyilvántartásba vételére, amellyel megkezdődik az Alkotmánybíróság eljárása. Ebben az ügyben 2021. szeptember 16-ig 39 indítvány érkezett.

(alkotmanybirosag.hu)




Kapcsolódó cikkek

2024. március 26.

Versengő zálogjogok: kié az elsőbbség?

Az üzleti életben gyakori, hogy szerződő felek az egymással szembeni kötelezettségeik biztosítására biztosítékokat alapítanak. Előfordulhat, hogy egy ilyen jellegű biztosíték szerződéssel, a felek megállapodása alapján jön létre, azonban léteznek olyan esetek is, amikor törvény alapít valamilyen biztosítékot.