Takarékbetét a hagyatékban

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Ha a takarékbetétes a halála esetére külön rendelkezést tesz, úgy ezen jogcselekményével a takarékbetét alapján járó összeget a hagyatékból kivonja. Külön rendelkezés hiányában azonban a takarékbetéten feltüntetett teljes körű kedvezményezett csak a betétes életében jogosult a betét felett rendelkezni, a betétes halála esetén az a hagyaték részét képezi – a Szegedi Ítélőtábla eseti döntése.

Ami a tényállást illeti, a felperes néhai élettársa 2010. szeptember 30-án 10 000 000 Ft, 2010. október 8-án 1 600 000 Ft, míg 2010. október hó 19. napján 6 000 000 Ft összegben sávos kamatozású M. K. II. Betétjegyeket váltott ki az alperesi takarékszövetkezetnél. Az 1 600 000 Ft-os összegű betétjegy kiváltásakor halála esetére akként rendelkezett, hogy a betétjegy alapján járó pénzösszeget az általa megjelölt kedvezményezettnek, a felperesnek kell kifizetni, míg további két betétjegyen teljes körű kedvezményezettként került feltüntetésre a betétes rendelkezése alapján a felperes.

A felperes és a betétes 2011. január hó 19. napján tartási szerződést kötöttek egymással, amelyben a betétes a felperes által nyújtandó szolgáltatások ellentételezéseként tartás jogcímén átruházta az eltartóra az alperesi kirendeltségnél 1 600 000 Ft összegben váltott betétet. A felperes a betétjegyet 2011. január hó 20. napján kiváltotta.

Külön rendelkezés hiányában a takarékbetéten feltüntetett teljes körű kedvezményezett csak a betétes életében jogosult a betét felett rendelkezni

A betétes 2011. szeptember hó 10. napján elhalálozott. A hagyatéki eljárás során dr. V. R. közjegyző végzésével a hagyatéki vagyont egyrészt az örökhagyó gyermekének, S. I.-nek, másrészt egyezség alapján a hagyatéki hitelezői igényt érvényesítő D. I. részére átadta. A végzés indokolásában kitért arra, hogy az Sz. és Vidéke Takarékszövetkezet Cs.-i Kirendeltségénél nyilvántartott 2 db M. K. II. Betétjegyet – mint vitatott hagyatéki ingóságokat – a He. tv. 81. § (2) bekezdés c) pontja alapján a hagyatékból kihagyta. Pót-hagyatékátadó végzésében a betétjegyeket teljes hatállyal, törvényes öröklés jogcímén az örökhagyó gyermekének átadta, azonban a közjegyző végzését az Sz.-i Törvényszék végzésével hatályon kívül helyezte.

Az alperes a két betétjegy alapján mindösszesen 16 953 333 Ft-ot teljesítési letétbe helyezett a Cs.-i Járásbíróságon.

A kereseti kérelem tartalma

A felperes kereseti kérelmében kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest 16 millió forint összegű tőketartozás és ennek 2013. március hó 4. napjától 2013. szeptember hó 27. napjáig terjedő időszakra az 1959. évi IV. tv. (a továbbiakban: 1959-es Ptk.) 301. § szerinti késedelmi kamata megfizetésére. Kereseti kérelmét azzal indokolta, hogy a betétes hagyatéki vagyonának nem képezi részét a két betétjegy, miután azokon a felperes kedvezményezettként került megjelölésre. Ezen cselekményével a felperes néhai élettársa a betétben elhelyezett összeget még életében elajándékozta a részére, így annak tulajdonosa lett, ebből következően a betétes halálát követően is jogosult a betétek fölött rendelkezni. A tulajdonjog már a kedvezményezetti záradék megtételével a betétes életében reá átszállt.

Az alperes a kereseti kérelem elutasítását kérte. A perben arra hivatkozott, hogy a néhai betétes két különböző típusú betétjegyet váltott, teljes mértékben tisztában volt a kedvezményezett és a halál esetére szóló kedvezményezett megjelölés közötti különbségekkel. A betétjegyeken feltüntetett kedvezményezetti megjelölés csak a betétes életében keletkeztet a kedvezményezett számára jogosultságot, mintegy meghatalmazottként eljárva rendelkezhet a betétjegyek felett. Ez a jogosultsága azonban a betétes halálával megszűnik. Ettől eltérő helyzet az, ha a betét kiváltója halál esetére szóló kedvezményezetti rendelkezést tesz, mert ezzel a cselekményével a hagyatéki vagyonból a betét alapján járó összeget kivonja. A betétes által vásárolt három betétjegy közül egy vonatkozásában tett halál esetére szóló rendelkezést, míg a további kettő – a perben vitatott betétjegyek – vonatkozásában nem tett halál esetére szóló rendelkezést, ezért azok a betétes halála után a hagyatéki vagyon részét képezik, felettük a felperest rendelkezési jog nem illeti meg.

Az elsőfokú eljárás

Az elsőfokú bíróság ítéletében a kereseti kérelmet elutasította. Határozatában az alperes jogi álláspontjával egyezően azt állapította meg, hogy a perbeli két takarékbetét vonatkozásában a betétes halála esetére rendelkezést nem tett, a felperest mint teljes körű kedvezményezettet jelölte meg a betéteken. Ez a kedvezményezetti megjelölés jogi értelemben meghatalmazást, meghatalmazotti jogkört teremtett a részére, amely alapján a meghatalmazó életében volt jogosult a takarékbetét feletti rendelkezésre. Kifejtette, hogy az 1959-es Ptk. 223. § (3) bekezdése értelmében a meghatalmazás bármely fél halálával megszűnik, a takarékbetét mint vagyon a hagyaték tárgyát képezi. Ebből következően arra az álláspontra jutott, hogy a kedvezményezetti jelöléssel a felperes takarékbetéteken nem szerzett tulajdonjogot, önmagában ez a jogcselekmény – különös tekintettel a 1989. évi 2. tvr. speciális rendelkezéseire – nem jelent tulajdonátruházást.

A fellebbezés tartalma

Az ítélet ellen törvényes határidőn belül a felperes terjesztett elő fellebbezést, amelyben kérte, hogy az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján változtassa meg és kötelezze az alperest 16 953 333 Ft és ennek 2013. március hó 4. napjától 2013. szeptember hó 27. napjáig terjedő időszakra az 1959-es Ptk. 301. § szerinti késedelmi kamata megfizetésére.

A felperes fellebbezésében tévesnek találta az elsőfokú bíróság ítéletének a meghatalmazotti státuszra vonatkozó megállapításait. Jogi álláspontja az volt, hogy az elsőfokú bíróság helytelenül alapozta ítéletét az 1989. évi 2. tvr. 10. §-ában foglaltakra, mert a perbeli esetben a tvr. 8. §-át kell alkalmazni. Állította, hogy ezen § helyes értelmezéséből az következik, hogy a teljes körű kedvezményezett nemcsak a betétes életében, hanem annak halálát követően is jogosult a betétben elhelyezett összeg feletti rendelkezésre.

[htmlbox BDT]

A Szegedi Ítélőtábla megállapításai

A fellebbezés nem alapos. A fellebbezés annyiban helytálló, hogy a takarékbetéten feltüntetett kedvezményezetti megjelölés nem azonosítható a „meghatalmazott” jogállásával. A takarékbetét szerződés alanyai: a pénzintézet és a betétet elhelyező, betétes. Abban az esetben azonban, ha a betétes akként rendelkezik, hogy a betétben elhelyezett összeget annak kamataival a szerződés feltételei szerint harmadik személynek, a kedvezményezettnek kell teljesíteni, úgy ezen rendelkezésével a kedvezményezett is a szerződéses jogviszony alanyává válik. Jogi pozíciója az 1959-es Ptk. 233. § (1) bekezdése alapján a harmadik személy javára kötött szerződés kedvezményezettjének felel meg. Ettől elkülönülő kérdés az, hogy a betétes és a kedvezményezett közötti jogviszony alapján a kedvezményezett saját maga rendelkezhet-e, illetve milyen feltételek szerint az elhelyezett pénzösszeggel, avagy a betétessel szemben.

Osztotta az ítélőtábla a felperesnek azon álláspontját, hogy az alperes által alkalmazott takarékbetétek általános ügyviteli szabályzatának rendelkezései nem váltak a felek közötti szerződés részévé, az az alperes alkalmazottai részére irányadó rendelkezéseket, belső ügyviteli szabályokat tartalmazza. A takarékbetét-szerződésekre vonatkozó alapvető rendelkezéseket az 1959-es Ptk. 533-535. §-ai tartalmazzák, a részletes rendelkezéseket pedig a takarékbetétről szóló 1989. évi 2. törvényerejű rendelet. A tvr. 8. § (1) bekezdése névre szólóan fenntartással, azaz feltételtől függően elhelyezett takarékbetétről akként rendelkezik, hogy a betétes vagy a kedvezményezett részére csak a betétes által az okiratban meghatározott feltétel teljesítése esetén köteles a takarékszövetkezet azt visszafizetni. E feltételt a betétes egyoldalúan a pénzintézethez intézett írásbeli nyilatkozattal módosíthatja.

A perbeli esetben azonban a betétes a kifizetésekhez feltételt nem szabott, így azok fenntartás nélkül elhelyezett takarékbetéteknek tekinthetők.

Az 1989. évi 2. tvr. 10. §-a ugyanakkor külön, speciális rendelkezésként szabályozza azt az esetet, amikor a nagykorú betétes a takarékbetét elhelyezésekor úgy rendelkezik, hogy halálozása esetén a takarékbetét alapján járó összeget az általa megjelölt kedvezményezett részére kell kifizetni. Az így elhelyezett takarékbetét nem tartozik a takarékbetétes hagyatékához, a kedvezményezett a takarékbetét felett a hagyatéki eljárás lefolytatásától függetlenül rendelkezhet. Eszerint a betétesnek külön kifejezett írásbeli rendelkezése szükséges ahhoz, hogy a halálát követően megjelölt kedvezményezett részére a takarékbetét alapján járó összeg kifizetésére sor kerüljön.

A 10. §-ban szabályozott jogszabályi rendelkezés hiányában a felperes mint feltétlen (feltételtől független) kedvezményezett követelhetné a teljes összeg kifizetését (függetlenül attól, hogy a pénzösszeg a hagyaték része vagy sem, illetve öröklés alá esik vagy sem).

Mivel a tvr. 10. §-a alapján külön kifejezett betétesi rendelkezés szükséges azonban ahhoz, hogy halála után is kifizessék a takarékbetét alapján járó összeget a kedvezményezettnek, a perbeli két takarékbetét esetén pedig ilyen külön rendelkezést a betétes nem tett, ezért a felperest a perbeli takarékbetétek alapján kifizetésre kerülő összeg nem illeti meg.

Arra nézve, hogy a felperes néhai élettársa pontosan tudta: az általa adott rendelkezések alapján mely esetekben lesz jogosult a felperes mint kedvezményezett a betétes életében, és mely esetben lesz jogosult halála esetére a fölött rendelkezni, utal az, hogy a betétes egymáshoz közeli három időpontban váltott takarékbetéteket, amelyek közül az első és a harmadik esetben teljes körű kedvezményezettként jelölte meg a felperest, míg a második alkalommal az 1 600 000 Ft-os takarékbetét vonatkozásában rendelkezett úgy, hogy azt halála esetén kell a kedvezményezettnek, a felperesnek kifizetni.

A fentiekre tekintettel az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta.

Az ismertetett döntés (Szegedi Ítélőtábla Pf. III. 20 839/2014.) a Bírósági Döntések Tára folyóirat 2017/1. számában 4. szám alatt jelent meg.

---