Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A nem fogyasztói devizaalapú kölcsönszerződésre is igaz, hogy az árfolyamrés alkalmazása tisztességtelen, mert nincs mögötte tényleges pénzváltási tevékenység. A tisztességtelen kikötés a nem fogyasztói szerződésben nem semmis, hanem megtámadható feltétel – a Szegedi Ítélőtábla eseti döntése.
A mezőgazdasági őstermelő felperes a gazdasági tevékenységéhez szükséges mezőgazdasági haszongépek megvásárlásának finanszírozása céljából 2008. február 6-án svájcifrank-alapú kölcsönszerződéseket kötött az alperes jogelődjével, a Lombard Finanszírozási Zrt.-vel (mint alperessel). Utóbbi összesen 28 880 800 forint kölcsönösszeget folyósított közvetlenül a finanszírozott gépek eladójának. Az úgyvevezett egyedi szerződések a „mértékadó” devizanemet CHF-ben határozták meg (8. pont), rögzítették a THM éves százalékos értékét, továbbá azt is, hogy az egyedi kölcsönszerződésben nem szabályozott kérdéseket a szerződés elválaszthatatlan részét képező, a Lombard Finanszírozási Zrt. hitelezési tevékenységére vonatkozó „Gép hit UZLSZHITGÉP 2 20070709” számú üzletszabályzata tartalmazza (ÜSZ). A felek a törlesztőrészletek összegét és azok esedékességének időpontjait a szerződések 1. számú mellékletét képező okiratokban részletezték.
Az ÜSZ rendelkezéseiből kitűnően valamennyi kölcsönszerződés változó kamatozású. A III.5. pont szerint a kamatszámítás a kölcsön folyósításának időpontjában az ott meghatározott képlet alapján történik: Ki = Hi * r * (ti-ti-1)/36.500
ahol: Ki ti időpontban számított kamat
Hi ti időpontban fennálló tőketartozás
r kamatláb %
ti-1 a ti időpontot megelőző kamattörlesztés, illetve a folyósítás időpontja
ti a kamatszámítás értéknapja
A mértékadó kamatláb az ÜSZ I.15. pontja szerint a londoni bankközi piacon a mértékadó devizanemben háromhavi időtartamra jegyzett, a Reuters Monitor megfelelő oldalán naponta közzétett kínálati referencia kamatláb, a háromhavi London InterBank Offered Rate-LIBOR. Az ÜSZ I.19. pontja értelmében a mértékadó kamatláb pénzpiacon bekövetkezett százalékos értékének változása függvényében jelentkező kamatkülönbözet a hátralévő törlesztőrészletek összegét érinti, abban kerül elszámolásra.
A felperes részére díjfizetési kötelezettséget sem az egyedi szerződések, sem az ÜSZ nem ír elő, a költségekről pedig az ÜSZ IV.6. pontja rendelkezik akként, hogy a kölcsönbevevő köteles a hitelező székhelyén és fióktelephelyén kifüggesztett hirdetmény szerinti költségeket – azok felmerülése esetén – a hitelezőnek megtéríteni.
A kereseti kérelem
A felperes keresetében a perbeli kölcsönszerződések érvénytelenségének megállapítását kérte arra hivatkozva, hogy azok nem tartalmazzák az ügyleti kamatot és az ún. árfolyamrést mint költséget, ezért a Hpt. 210. § (2) bekezdésébe ütköznek és az 1959. évi IV. tv. (a továbbiakban: 1959-es Ptk.) 200. § (2) bekezdése alapján semmisek. Másodlagosan a kölcsönszerződések 8. pontjában meghatározott szerződési kikötés (mértékadó devizanem: CHF) érvénytelenségének megállapítását kérte.
Az ellenkérelem
Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Védekezése szerint a Hpt. 210. § (2) bekezdése csupán azt írja elő, hogy meg kell határozni a kamatot, díjat és egyéb költséget, nem tartalmaz viszont olyan rendelkezést, hogy az ügyleti kamatot számszerűen kellene megjelölni, és – nem fogyasztói szerződések esetén – a kamat, díjak és költségek feltüntetésének hiányához nem rendeli a semmisség jogkövetkezményét. Hangsúlyozta: a perbeli kölcsönszerződések esetében az ügyleti kamat változó mértékű, a felperes kamatfizetési kötelezettsége az ÜSZ rendelkezései alapján egyértelműen meghatározható. Utalt e körben arra, hogy az ÜSZ pontosan tartalmazza a mértékadó kamatláb fogalmát (I.15.c., LIBOR), a mértékadó kamatláb nyilvános közzétételének helyét (Reuters Monitor), a mértékadó kamatláb hatályos referenciaértékét (I.16.), a kamatváltozás I. fogalmát (I.19.) és a kamatváltozás I. érvényesítésére vonatkozó jogosultságot (III.6.). Érvelése szerint az árfolyamrés nem költség, nem készkiadás, hanem a kölcsönnyújtás konstrukciójából következő számítási mód, a szolgáltatás-ellenszolgáltatás meghatározásának módjából eredő következmény, amit a THM tükröz.
Az első fokú határozat
Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a kölcsönszerződések semmisek. Osztotta a felperesnek azt az álláspontját, hogy a kölcsönszerződések az ügyleti kamatot nem tartalmazzák. Rámutatott: a teljes hiteldíj mutató százalékos értékének feltüntetése ezt a hiányosságot nem pótolja, ezért a kamat megjelölésének elmaradása a szerződések olyan lényeges hiányossága, ami miatt azok a Hpt. 210. § (2) bekezdésébe ütköznek, s ebből következően az 1959-es Ptk. 200. § (2) bekezdése alapján semmisek. Utalt arra, hogy mivel a szerződések érvénytelenségét a fenti okból megállapította, a további érvénytelenségi okokat nem vizsgálta. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a kölcsönszerződések 8. pontjának rendelkezése nem érvénytelen, részletezte tekintetben a devizaalapú kölcsönzés lényegét, megállapítva, hogy annak konstrukciója nem sérti a jóhiszeműség és tisztesség követelményét.
A fellebbezés
Az ítélet ellen az alperes terjesztett elő fellebbezést, kérve annak megváltoztatásával a kereset elutasítását. Az elsőfokú eljárásban előadott védekezését változatlanul fenntartotta, azt kiegészítette azzal, hogy az induló ügyleti kamat egyértelműen szerepel a szerződésben, mégpedig a törlesztő részletekben. Érvelése szerint a kamat összege az összes törlesztőrészlet és a kölcsönösszeg különbözete. Kiemelte: a kamatszámítás képletét és magyarázatát az ÜSZ III. fejezet 5. pontja tartalmazza. A képlet felhasználásával kiszámítható az adott időpontra vonatkozó kamat összege, és a kamatláb is kifejezhető. Hangsúlyozta: az induló ügyleti kamat a referencia kamatlábhoz kötött kamatozás miatt a szerződés futamideje alatt változhat, a változás szabályait azonban az ÜSZ pontosan tartalmazza.
A Szegedi Ítélőtábla megállapításai
A fellebbezés alapos.
Az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, de tévesen jutott arra a következtetésre, hogy a perbeli kölcsönszerződések az ügyleti kamat meghatározásának hiánya miatt jogszabályba ütköznek, és ezért semmisek.
Kölcsönszerződés alapján a hitelező meghatározott pénzösszeg időleges használatát biztosítja az adós részére, aki a kölcsön összegének visszafizetésén túlmenően az idegen pénz használatáért – a szívességi kölcsöntől eltekintve – használati díjat köteles fizetni. Ez a használati díj a kamat, amely bankkölcsön esetén a jelen ügyben alkalmazandó 1959-es Ptk. 523. § (2) bekezdése értelmében a szerződés nélkülözhetetlen, lényeges tartalmi eleme, s mint ilyen, az abban való megállapodás mellőzhetetlen a szerződés létrejöttéhez [1959-es Ptk. 205. § (2) bek.]. Ebből következően az a bankkölcsönszerződés, amely nem tartalmazza egyértelműen a kölcsönvevő által fizetendő kamatot, nem érvénytelen, hanem az erre vonatkozó kölcsönös és egybehangzó akaratkifejezés hiányában létre nem jöttnek minősül.
A perbeli kölcsönszerződések nem az 1959-es Ptk. 685. § e) pontja szerinti fogyasztói, és nem is a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Hpt.) szerződéskötéskor hatályos 2. számú melléklete III.5. pontjában írt feltételeknek megfelelő fogyasztási szerződések. A felperes a gazdasági tevékenységi körébe tartozó célból, nevezetesen az általa folytatott mezőgazdasági termeléshez szükséges haszongépek beszerzése érdekében igényelt és kapott kölcsönt a pénzkölcsön nyújtásával üzletszerűen foglalkozó alperestől. A peres felek a gazdasági, üzleti élet professzionális résztvevői, akiktől elvárható, hogy a gazdasági tevékenységükhöz kapcsolódó szerződéseik megkötése során kellő megfontoltsággal járjanak el, üzleti partnereik szerződési ajánlatait gondosan tanulmányozzák át, mérjék fel az ügyletkötésben rejlő kockázatokat, mérlegeljék a szerződéssel együtt járó előnyöket és hátrányokat, végezzenek gazdaságossági számításokat az általuk igényelt szolgáltatás és a részükről teljesítendő ellenszolgáltatás összevetésével. Adott esetben – szükség esetén – szakember véleményének kikérését követően döntsenek üzleti partnerük szerződési ajánlatának elfogadásáról. Mindennek tükrében vizsgálta az ítélőtábla, hogy a kamat meghatározásra került-e a perbeli kölcsönszerződésekben.
A felek megállapodásának részét képezi az alperes üzletszabályzata, ezért az abban foglalt általános szerződési feltételek rendelkezései és az egyedi szerződésekben feltüntetett adatok egybevetésével állapítható meg, hogy a szerződésekben egyértelműen meghatározásra kerültek-e a felperes fizetési kötelezettségei, köztük az ügyleti kamat mértéke.
Az ügyleti kamat szempontjából a kölcsönszerződés lehet fix vagy változó kamatozású. Fix kamatozású kölcsönszerződés esetén a kamatláb a szerződés időtartama alatt végig változatlan, a bank egyáltalán nem jogosult egyoldalúan a kamat mértékét módosítani. Ebben az esetben a pénzintézet a tartós futamidő alatti, a körülmények megváltozásából eredő minden kockázatot előzetesen kalkulálja. Emiatt a hitel – a kamat mértékében is kifejeződően – adott esetben lényegesen drágább.
A változó kamatozású kölcsönszerződések esetében – mint amilyen a perbeli is – a felek alkalmazhatják azt a megoldást, hogy a kamatszintet egy meghatározott, változó viszonyítási alaphoz, referencia kamatlábhoz (pl.: a BUBOR, EURIBOR, állampapír átlaghozama, a jegybanki alapkamat stb.) kötik. A megállapodás alapján a kamatszint – a szerződésben rögzített algoritmus, képlet alkalmazásával – automatikusan követi a viszonyítási referencia kamat változását. A kamatszint módosulása a meghatározott referencia kamat változásával együtt, automatikusan megy végbe, vagyis ebben az esetben a pénzintézet részéről nem az egyoldalú jogosultság gyakorlása eredményeként változik a kamat [Kúria 2/2012. (XII. 10.) PK vélemény 7. pontjához fűzött indokolás].
Fixkamatozású szerződésnél a kamat meghatározásának szokásos – bár nem kizárólagos – módja az éves kamatláb, azaz a tőkeösszeg valahány százalékának megjelölése, változó kamat kikötése esetén viszont legfeljebb a szerződéskötés időpontjában irányadó, azaz az „induló” kamat mértéke határozható meg ilyen módon. Ez utóbbi szerződéses konstrukcióban ugyanis a szerződéskötéskor nem ismert a felek előtt, hogy a szerződés tartama alatt miként fog változni a referencia kamat, s ebből adódóan a teljes futamidőre vonatkozóan a változó kamat százalékos formában való kifejezése fogalmilag kizárt. Ebből is következően – amint arra helytállóan utalt az alperes fellebbezésében – az egyértelmű meghatározottság követelménye nem jelenti azt, hogy a kamatot számszerűen vagy százalékos mértékben kötelező megjelölni a szerződésben. A szerződésnek ez a tartalmi eleme akkor is egyértelműen meghatározottnak tekinthető, ha mértéke a szerződés részét képező üzletszabályzat és hirdetmény, mint általános szerződési feltételek rendelkezéseit is figyelembe véve kiszámítható. A perbeli kölcsönszerződések ennek a követelménynek megfelelnek, azok rendelkezéseiből kitűnik a felperest terhelő ügyleti kamat mértéke.
Az ÜSZ III. fejezet 5. pontja rögzíti azt a matematikai képletet, amely alapján a kamatszámítás történik. A képlet az egyes tényezőinek magyarázatát is feltünteti, az egyedi szerződés adatai és a képlet alapján középszintű matematikai tudással kiszámítható az induló ügyleti kamat mértéke azzal, hogy – eltérő szerződési rendelkezés hiányában – az induló kamatláb az ÜSZ I.15. c) pontjában meghatározott mértékadó kamatláb szerződéskötés időpontjában fennálló értéke. Az ügyleti kamat futamidő alatti változása ugyancsak megállapítható az üzletszabályzat I.15.c) és I.16. pontjaiban foglaltakból, az ott írtak ugyanis tartalmazzák a mértékadó kamatláb, azaz a referencia kamat megjelölését, annak közzétételi helyét, valamint az adott időpontban hatályos értékét. A mindenkori kamat a tőke, a kamatláb és az időtényező szorzataként naprakészen kiszámítható.
Kétségtelen, hogy mind az induló kamat százalékos értékének kiszámítása, mind a kamatláb változásának nyomon követése szükségessé teszi a szerződés rendelkezéseinek, köztük az ÜSZ-ben rögzített feltételeknek az ismeretét, és a referencia kamat alakulásának követését a Reuters Monitor megfelelő oldalának figyelemmel kísérésével. Ennek esetleges nehézségeire, bonyolultságára, az ehhez szükséges ismeretek hiányára azonban a felperes, mint az üzleti élet professzionális résztvevője a korábban már indokoltak szerint megalapozottan nem hivatkozhat.
Téves az a felperesi álláspont is, hogy a perbeli kölcsönszerződések az árfolyamrés – a deviza vételi árfolyamon történő folyósítása, és a törlesztések deviza eladási árfolyamának alapján való elszámolásából adódó árfolyam-különbözet – mint költség feltüntetésének hiányában a Hpt. 210. § (2) bekezdésébe ütköznek, és ez okból semmisek az 1959-es Ptk. 200. § (2) bekezdése alapján. A felperes ezt az álláspontját a Kúria EBH2013. G.10. eseti döntésére alapította, a Kúria azonban az ezen határozat elvi határozatként való fenntartását a 2/2014.(VI. 16.) PJE jogegységi határozatával megszüntette, így az abban foglaltak már nem tekinthetők irányadónak (3. pont). A hivatkozott jogegységi határozatában a Kúria rámutatott: tekintve, hogy egy adott időpontban a vételi árfolyam mindig alacsonyabb, mint az eladási, a különnemű árfolyamok alkalmazására vonatkozó szerződéses rendelkezés alapján a pénzügyi intézménynek bevétele, míg a másik félnek kiadása keletkezik. A deviza alapú kölcsönszerződések esetén azonban úgy a folyósításkor, mint a törlesztésekkor átváltásra nem, hanem csak átszámításra kerül sor, ezért a különnemű árfolyamok mögött tényleges, a másik fél számára közvetlenül nyújtott pénzváltási szolgáltatás nincs. Ebből a Kúria azt a következtetést vonta le, hogy a folyósításkor vételi, a törlesztésekkor pedig eladási árfolyam alkalmazása tisztességtelen, mivel ez az átszámítási árfolyam meghatározás egyoldalú és indokolatlan hátrányt jelent a pénzintézettel szerződő fél számára a jóhiszeműség és a tisztesség követelményének megsértésével.
Tény, hogy a perbeli kölcsönszerződések nem fogyasztói szerződések, így azok nem tartoznak közvetlenül a hivatkozott jogegységi határozat hatálya alá. A jogegységi határozatnak azok a megállapításai azonban, amelyek levezetik, hogy az árfolyamrés alkalmazása tisztességtelen, mert nincs mögötte tényleges pénzváltási szolgáltatás, a nem fogyasztói szerződésekre is igazak. Az pedig, hogy egy tisztességtelen kikötésen alapuló, illetve egy nem nyújtott szolgáltatáshoz kapcsolódó, s ebből következően jogszerűen nem is érvényesíthető fizetési kötelezettség a szerződésben nem kerül „költségként” meghatározásra, a szerződés jogszabályba ütközését nem eredményezheti.
Ettől eltérő kérdés az, hogy a tisztességtelen kikötés a nem fogyasztói szerződésben nem semmis, hanem megtámadható feltétel [1959-es Ptk. 209/A. § (1) bek.]. Jelen ügyben a felperes a szerződések árfolyamrés alkalmazásáról rendelkező kikötéseit nem támadta meg, ez azonban nem jelenti azt, hogy ezek a kikötések nem tisztességtelenek, csupán az érvénytelenségük megállapítására nincs lehetőség ebben a perben. Annak azonban elvileg nincs akadálya, hogy az alperes kölcsönszerződésekből eredő esetleges követelésének az összegszerűségét a felperes a különnemű árfolyamok alkalmazására hivatkozással kifogásolja.
Megjegyzi az ítélőtábla: a jogegységi határozat 3. pont indokolása szerint így van ez akkor is, ha a fogyasztó csak a Hpt. 213. § (1) bekezdés c) pontba való ütközés címén kéri a szerződés érvénytelenségének a megállapítását és kifejezetten úgy nyilatkozik, hogy ellenzi a különnemű árfolyam alkalmazása tisztességtelenségének a megállapítását.
|
Bírósági Döntések Tára |
|---|
|
A folyóirat egyfelől publikációs fórumot kíván biztosítani a megyei, illetve az ítélőtáblai döntések számára, másfelől azzal, hogy a mértékadó bírósági döntések közül válogat, a jogalkalmazás egységességét kívánja támogatni. |
Azt helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a felperes másodlagos kereseti kérelme alaptalan. Az ítélőtábla visszautal az elsőfokú ítélet e tekintetben helyes indokaira, kiemelve, hogy az egyedi szerződések felperes által kifogásolt 8. pontja, azaz a ”mértékadó devizanem CHF” kitétel azt fejezi ki, hogy svájci frank alapú kölcsönszerződést kötöttek a felek, amely szerződéstípus nem érvénytelen [Kúria 6/2013. (XII. 16.) PJE jogegységi határozat 2. pont].
A kifejtettekre tekintettel az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján megváltoztatta, és a keresetet elutasította.
Az ismertetett döntés [Szegedi Ítélőtábla Gf. III. 30 239/2014/3.] a Bírósági Döntések Tára folyóirat 2015/4. számában 58. szám alatt jelent meg.
