Tíz éve hatályos a Ptk. – Szemelvények a Polgári Jog Online folyóiratból (14. rész) – Közjogi szabályok jelentősége a sajtó személyiségi jogi felelősségében

Sorozatunk tizennegyedik részében Szabó Attila írását ajánljuk figyelmükbe, amely a Polgári Jog Online szakfolyóirat 2023. évi 1-2. számában jelent meg.

Tíz évvel ezelőtt, 2014. március 15-én lépett hatályba a 2013-ban elfogadott polgári törvénykönyv. Ebből az alkalomból közlünk szemelvényeket a 2016-ban útjára indított Polgári Jog Online szakfolyóiratból, amelynek középpontjában olyan kérdések állnak, amelyeket az újrakodifikált kódex előkészítésének folyamata vetett fel, és amelyek esetleg máig nem kerültek nyugvópontra, vagy a törvény alkalmazási gyakorlata hozott felszínre. Sorozatunk tizennegyedik részében Szabó Attila írását ajánljuk figyelmükbe, mely a Polgári Jog Online szakfolyóirat 2023. évi 1-2. számában jelent meg.

Már elérhető a Ptk. 10. évfordulójára összeállított Polgári Jog Modul, mely nagykommentárokkal, magyarázatokkal, szakkönyvekkel és szakcikkekkel, továbbá iratmintákkal és társasági jogi navigátorokkal nyújt segítséget a mindennapi munkához.

Szabó Attila: Közjogi szabályok jelentősége a sajtó személyiségi jogi felelősségében

A jelen tanulmány a Ptk. 2:42. § (2) bekezdése kapcsán megvizsgálja, hogy van-e speciális felelőssége a sajtónak, médiatartalom-szolgáltatónak, ha megsérti egy jogalany jóhírnevét. A tanulmány azt mutatja be, hogy ebben a jogviszonyban hatnak-e és ha igen, akkor hogyan a sajtó működését szabályozó közjogi normák a bírói gyakorlatra. Vizsgálja azt is, dogmatikailag helyes-e, ha hatnak. A tanulmány következtetése, hogy a sajtónak, a rá vonatkozó közjogi szabályok miatt fokozott polgári jogi felelőssége van ezekben az esetekben. Ezt a következtetést a szöveg a polgári jogon esetlegesen túlmutató alkotmányos érveléssel támasztja alá. A tanulmány végül ennek a viszonyrendszernek néhány speciális esetét veszi górcső alá: a „citizen journalist”, a közmédia, az ún. propagandamédia és a közösségek kollektív jóhírneve kapcsán jelzi az ezekhez kapcsolódó nehézségeket.

---

Hivatkozott jogszabályhelyek: Alaptörvény IX. cikk (2) bek., 15. cikk (4) bek., Ptk. 2:42. § (2) bek., 2:45. § (2) bek., 2:53. §, 2:54.§ (5) bek., Smtv. 1. § 7. és 8. pontok, 4. § (3) bek., 10. §, 13. §, Mttv. 5. §, 12. § (3) bek. és 83. §

---

1. Bevezető

[1] A tanulmány célja, hogy tisztázza, van-e speciális felelőssége a sajtónak akkor, amikor megsérti egy természetes vagy jogi személy személyiségi jogait. A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) általános szabályai alapján nincsen ilyen, mert a Ptk. 2:42. § (2) bekezdése kimondja, hogy az emberi méltóságot és az abból fakadó személyiségi jogokat mindenki köteles tiszteletben tartani. Az állam, mint alapjogi kötelezett felelőssége fokozott e tekintetben is,^[1] de nyitott kérdés, hogy van-e eltérő felelőssége a sajtónak. A bemutatandó jogeset tükrében azt fogjuk látni, hogy igen, van, mert a sajtóra nézve speciális kötelezettségek is léteznek. A közjogi természetű speciális  kötelezettségek létéből pedig speciális,  személyiségi jogi felelősség fakad. Ennek az összefüggésnek az igazolásához a tanulmány más hazai és nemzetközi jogeseteket is megvizsgál. A bírói gyakorlat egyelőre még nem dolgozta ki, hogy ez a közjogi beszivárgás hogyan igazolható és meddig terjedhet a személyiségi jogban. A tanulmány ennek a gondolkodásnak a megindítására is kísérletet tesz. [2] A jogesetek bemutatása és vizsgálata után a tanulmány azt tekinti át, hogy mit jelent a sajtó speciális (fokozott) felelőssége a személyiségi jogok terén. Végül pedig arra tesz javaslatot a szöveg, hogyan kell eljárnia a médiatartalom-szolgáltatóknak,^[2] ha meg akarnak felelni ennek a speciális felelősségnek. Emellett a tanulmány azt is megkísérli, hogy a kifejtett szempontok szerint egy értékelési szempontrendszert állítson fel az elemzett és eddig még nem elemzett, de a későbbiekben elemezhető bírói gyakorlathoz. [3] A tanulmány arra jut, hogy a sajtó csak úgy működhet polgári jogi szempontból is jogszerűen, ha megfelel az Alaptörvény IX. cikk (2) bekezdésének és így a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény (a továbbiakban: Smtv.) és a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény (a továbbiakban: Mttv.) később említendő szabályainak. Ezeknek a szabályoknak be kell épülnie a sajtószervek személyiségi jogi felelősségébe is és a megsértésüknek adott esetben polgári jogi felelősséget kell megalapoznia. Az is megállapításra kerül, hogy a közmédia, a kormány céljait szolgáló egyéb média vagy például a bloggerek felelőssége a sajtó speciális személyiségi jogi felelősségéhez képest is különleges.

2. A Menedék-ügy

[4] A bevezetőben összefoglalt dogmatikai gondolatokat a Menedék Egyesület ügyén keresztül érdemes megközelíteni. A Menedék Egyesület egy bejegyzett civil szervezet, így az egyesülési jog védelme alatt áll. Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (a továbbiakban: IKSZ) 2018. június 14-én sajtótájékoztatót tartott az egyesület budapesti irodájának Népszínház utcai bejárata előtt, amelyen az IKSZ képviseletében eljáró személy „Bevándorlást Támogató Szervezet” feliratú matricát ragasztott az egyesület irodájának az ajtajára és beszédet is tartott. Az IKSZ képviselője a beszéd keretében az egyesületről később a bíróság által is megállapítottan valótlan tényeket állított.^[3] [5] Az IKSZ sajtótájékoztatóját átvette a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség és közölte az általa szerkesztett fidesz.hu elnevezésű internetes oldalon. Az itt megjelent tartalmat vette át és dolgozta fel a közmédia szerepét ellátó Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. A valótlan tényeket tartalmazó híranyagot a közmédia M1 és Duna TV csatornája 2018. június 14-án 18 órakor kezdődő híradójában bemutatta és beszámolt az eseményről. [6] A hírműsorban a narrátor fogalmazta meg a hírt, úgy, hogy a médiatartalom-szolgáltató egy-egy általa kiemelt mondatot bevágott az IKSZ képviselőjének beszédéből. A Menedék Egyesület a médiatartalom-szolgáltató által összeállított híradóban nem kapott lehetőséget arra, hogy reagáljon a sajtótájékoztatón elhangzott tényállításokra. A sajtótájékoztatót követő napon az egyesület a honlapján nyilvános közleményt tett közzé az állításokkal kapcsolatban,^[4] ezt sem a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt., sem más médiumok nem hozták nyilvánosságra. [7] A felperes közhasznú civil szervezet mind az IKSZ-szel (és annak képviseletében eljáró személlyel), mind a híresztelést megvalósító Fidesz – Magyar Polgári Szövetséggel és a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt.-vel szemben benyújtotta a jóhírnév megsértése iránti keresetét. A másodfokon eljáró bíróság megállapítása szerint az első három alperes politikai szereplő és egy olyan közéleti kérdésben kritizálták a Menedék Egyesületet, amelyben az egyesület maga is megszólalt, a véleménynyilvánítási szabadságuk^[5] részeként jogszerűen állíthattak megalapozatlan (valótlan) tényeket is az egyesületről, hiszen az állításban foglalt tények véleményként tételeződtek az adott közéleti vitában.^[6] [8] A negyedrendű alperesként az ügyben szereplő Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. viszont jogot sértett, mivel ő médiatartalom-szolgáltatóként nem vett részt és nem is vehetett részt az adott közéleti vitában.^[7] Ebből következik, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága nem fokozott olyan módon, mint a közéleti vitában résztvevő politikai szereplők esetében. [9] A Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. személyiségi jogi felelőssége körében a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla hivatkozott a 34/2017. (XII. 11.) AB határozatra.^[8] Kiemelte a határozatból, hogy a valótlan tények híresztelése alól főszabályként kivétel a közéleti szereplők sajtótájékoztatójáról való tudósítás, mivel ilyen esetén a sajtó mentesül a közzétett tények valóságtartalmának az ellenőrzése alól. [10] Azt is kiemelte ugyanakkor a bíróság, hogy a mentesség nem korlátlan, mivel az is feltétel, hogy a médiatartalom-szolgáltató a közléssel érintett személy nyilatkozatának teret engedjen. A Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. a híradóiban a sajtótájékoztató szövegét ugyan helytállóan tolmácsolta, de nem adott semmilyen lehetőséget a Menedék Egyesület képviselőjének megszólalására sem az adott híradókban, sem később. Ezért megállapítható a valótlan tények híresztelése miatt a felelőssége. [11] Ezt a felelősségmegállapítást a Kúria is vizsgálta a felülvizsgálati eljárásban.^[9] A Kúria megítélése szerint a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. elkerülhette volna a felperest sértő valótlan tényállítás híresztelését, mivel nem élő sajtótájékoztatóról tudósított. Ebből következően módjában állt volna, hogy a felvételt megvágja, átszerkessze, továbbá lehetősége volt arra is, hogy a Menedék Egyesület valamely képviselője számára teret adjon a cáfolatra, reakcióra. A Kúria megállapítása szerint ezt a fentebb hivatkozott 34/2017. (XII. 11.) AB határozat szempontrendszere alapján is meg kellett volna tenni. [12] Továbbá, teret kellett volna biztosítania a cáfolat számára a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt.-nek az Smtv. 4. § (3) bekezdése és 10. §-a alapján is. A két jogszabályhely ugyanis a következőket mondja: a sajtószabadság gyakorlása nem valósíthat meg bűncselekményt vagy bűncselekmény elkövetésére való felhívást, nem sértheti a közerkölcsöt, valamint nem járhat mások személyiségi jogainak sérelmével [Smtv. 4. § (3) bekezdés]. A médiarendszer egészének feladata a hiteles, gyors, pontos tájékoztatás ezen ügyekről és eseményekről. (Smtv. 10. § második, az ügyben releváns mondata.) [13] A Kúria álláspontja szerint ezekből a – Ptk.-n kívüli – szabályokból következően a felvétel közzététele előtt ellenőriznie kellett volna az érintett alperesnek, hogy az tartalmaz-e olyan nyilatkozatot, amely alkalmas lehet más személy személyiségi jogainak megsértésére, ennek keretében pedig észlelnie kellett volna, hogy a műsorban nyilatkozó személy olyan tényt állított, amely valótlansága esetén sérti a felperes jóhírnevét. [14] Az ügy az Alkotmánybíróságra is eljutott. A 3350/2022. (VII. 25.) AB határozatának^[10]  [26] bekezdésében a testület arra jutott, hogy a Kúria jogerős döntése az Alaptörvény IX. cikk (2) bekezdésében biztosított sajtószabadsághoz való jog, valamint az abból következő kiegyensúlyozott tájékoztatás követelménye vonatkozásában a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség kételyét veti föl. A kúriai ítélet kapcsán ezért vizsgálni kell, hogy a Kúria értelmezése a sajtótájékoztatóról történő tudósítás követelményei tekintetében megfelel-e az Alaptörvény IX. cikk (2) bekezdéséből fakadó szempontoknak. A határozat egyébként megállítja, hogy a Kúria döntése összhangban volt az Alaptörvénnyel, mert a médiatartalom-szolgáltató kiegyensúlyozottságára vonatkozó alkotmányos követelményeket kellőképpen figyelembe vették benne. Az Alkotmánybíróság ebben a körben az Smtv. 10. § és 13. §, illetve az Mttv. 12. § (3) bekezdésének alkotmányos tartalmára volt tekintettel.^[11] [15] A tényállás összegzéseként azt érdemes rögzíteni, hogy a Kúria az ügyben alperesként szereplő médiatartalom-szolgáltató felelősségét az Smtv. szabályai segítségével állapította meg, ezt pedig az Alkotmánybíróság alaptörvény-konformnak találta. A továbbiakban azt vizsgálja a tanulmány, hogy milyen előzményei vannak annak, hogy a sajtó személyiségi jogi felelőssége megállapításához a személyiségi jogi szabályokon kívülről, nem a polgári jog, hanem a közjog területéről hívjon fel a bíróság normákat.

3. További releváns ügyek

[16] A Kúria fentebb elemzett Pfv.IV.20.791/2020/6. ítélete nem előzmények és nem kontextus nélküli. A következőkben pár olyan hazai és nemzetközi jogeset kerül áttekintésre, amelyek alátámasztják, hogy a sajtó személyiségi jogi felelőssége speciális abban az értelemben, hogy a közléseiben érvényesülnie kell az objektivitásnak. [17] Az Alkotmánybíróság fentebb már hivatkozott 34/2017. (XII. 11.) határozatának [18] bekezdése mutat rá elvi éllel arra, hogy „[a] jóhírnév megsértésére irányadó polgári jogi szabályok […] alapján a sérelmes valótlan tényállítás továbbadása generálisan híresztelésnek tekinthető annyiban, amennyiben maguk a rendelkezések nem fogalmaznak meg kivételeket az ilyen magatartással megvalósított jogsértés alól. Annak ellenére, hogy a jelen ügy nem sajtó-helyreigazítási [hanem jóhrínév-sértési] ügy, a sajtóra alkalmazandó szakjogi szabályok értelmezése tekintetében nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy a híresztelés – mint a vitatott tények továbbadása – fogalmán belül [a sajtó-helyreigazítási eljárás] sem differenciál: a sajtó-helyreigazítás tényállásában [Smtv. 12. § (1) bekezdés] a híresztelés szintén a polgári jogban megjelenő általános kategóriaként szerepel.” [18] Koltay András felhívja a figyelmet arra, hogy az Alkotmánybíróság ezzel a döntésével híresztelés esetén bővítette a média felelősség alóli mentesülési körét.^[12] A jelen elemzés ennek a döntésnek másik aspektusára szeretné felhívni a figyelmet. Nevezetesen arra, hogy az Alkotmánybíróság elismerte azt, hogy a polgári jogi szakjogági szabályokon kívül helye van a személyiségi jogi perekben olyan normák alkalmazásának is, amely normák adott esetben ágazati jogszabályok és közjogi természetűek. Az Smtv. sajtószabadságot kibontó szabályai tehát bizonyos esetekben bővítik a sajtószervek véleménynyilvánítási szabadságát, de bizonyos esetekben (mint a fent bemutatott ügyben) szűkítik azt. [19] Egy másik ügyben a Kúria felülvizsgálati eljárás keretében a Pfv.20.698/2020/5. ítéletében vizsgálta egy alperes sajtószerv személyiségi jogi felelősségét. A Kúria ítéletének [22] bekezdésében kifejti, hogy „[a] jogerős ítélet a PK 12. számú állásfoglalásnak is megfelelően, logikusan és okszerű módon vezette le, hogy a felperes perrel érintett esetben tanúsított magatartását egyes mozzanatok kiragadása nélkül, a maga egészében kellett értékelni, amelynek során a társadalmilag kialakult közfelfogást kellett értékmérőnek tekinteni.“ A PK 12. állásfoglalás viszont a sajtó-helyreigazítás (és nem a személyiségi jogsértések) elbírálásánál irányadó szempontok meghatározásában köti a bíróságokat. A Kúria tehát már a korábbi ítéleteiben is közjogi jellegű normákat hívott fel a magánjogi természetű személyiségi jogi felelősség megállapításához. A felelősség ebben az esetben elviekben korlátozta a sajtószabadságot, hiszen egy közjogi természetű mércéhez, az Smtv. 12. §-ban meghatározott sajtó-helyreigazítás szabályaihoz kötötte (ha az ítéletben nem is kizárólagosan) annak gyakorlását. Az ítélet viszont kedvező volt az adott ügyben a sajtószervnek, mert bizonyítható volt, hogy ezt a közjogi mércét, a PK 12. állásfoglalásban meghatározott szabályokat a sajtószerv megtartotta. [20] Az Alkotmánybíróság a felperes indítványára ezt a Kúriai döntést alkotmányossági szempontból megvizsgálta^[13] és konklúzióként megállapította, hogy „[a]nnak megítélése, hogy egy sajtószerv egy közlés megjelentetésekor a tőle elvárható, foglalkozása, hivatása gyakorlásának szabályai szerint tanúsított gondossággal járt-e el, a bírói mérlegelés körébe tartozik.” Ez a megállapítás közelebb visz a tanulmány hipotézisének igazolásához, hiszen a sajtószerv képviselőjének foglalkozása, hivatása gyakorlásának szabályai részben törvényi és közjogi természetű normák, amelyek az Smtv.-ben és az Mttv.-ben találhatóak. Másrészt viszont ezek sajtóetikai és foglalkozásetikai normák. [21] Ezek alapján a hazai gyakorlat egységesnek és konkluzívnak tűnik abban, hogy személyiségi jogok sajtó általi megsértése esetén alkalmazni kell a sajtóra vonatkozó közjogi normákat is, de érdemes megvizsgálni egy közelmúltbeli magyar vonatkozású ügyet az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlatából is. A Magyar Jeti Zrt. kontra Magyarország ügy^[14] több szempontból egy kifejezetten összetett ügy, amelyet már számos nemzetközi^[15] és hazai^[16] elemzés vizsgált. [22] Az ügyben a magyar bíróságok még arra jutottak, hogy „[a] híresztelésért a Ptk. objektív felelősséget állapít meg, tehát ez független a híresztelő fél jó- és rosszhiszeműségétől. A Kúria szerint nem jelenti a sajtószabadság, a véleménynyilvánítási szabadság korlátozását, a sajtószerv teljesíthetetlen követelmények elé állítását az, ha a sajtószervtől a joggyakorlat megköveteli, hogy a személyiségi jogot sértő közléseket ne tegyenek hozzáférhetővé.”^[17] Hogy a véleménynyilvánítási szabadságnak van-e a polgári jogon kívül eső korlátja, azt már a Kúria döntését megalapozó Debreceni Ítélőtábla a Pf.20.289/2014/7. ítéletében is vizsgálta. E szerint „a Legfelsőbb Bíróság PK 12. számú kollégiumi állásfoglalásának a sajtó-helyreigazítási perekre megfogalmazott, de általában a személyiségi jogi perekben is alkalmazandó II. pontja szerint a közleményt a maga egészében kell vizsgálni; a kifogásolt közléseket, kifejezéseket nem formális megjelenésük, hanem valóságos tartalmuk szerint kell figyelembe venni, a közlemény egymással összetartozó részeit összefüggésükben kell értékelni, és az értékelésnél tekintettel kell lenni a társadalmilag kialakult közfelfogásra is.” Egyértelmű volt tehát a hazai jogorvoslati rendszerben, hogy a személyiségi jogon kívülről jövő normákat is alkalmazni kell. A PK 12. állásfoglalás azonban, bár személyiségi jogon kívüli norma, de belül marad a polgári jog jogági keretein. [23] Az Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: EJEB) viszont már kilép ebből a keretrendszerből. Igaz ugyan, hogy az EJEB már nem a sajtó és a jóhírnevében sértett fél, hanem a sajtó és az őt korlátozó állam közötti viszonyrendszert vizsgálja, de annyiban mégis iránymutatást jelentenek az ítéletei, hogy a sajtó működéséhez kapcsolódóan, a felek által hivatkozott hazai jogszabályok közül melyeknek tulajdonít jelentőséget. [24] Az EJEB a szólásszabadság korlátozásának szükségességét vizsgálva általános elvként fekteti le a következőket. „[…]az újságírók számára a közügyekben készített beszámolók tekintetében a 10. Cikk által biztosított védelem előfeltétele az, hogy az adott esetben jóhiszeműen, a tények pontos figyelembevételével eljárva »megbízható és pontos információt szolgáltassanak az újságírói etikai szabályok követelményeinek betartásával« (ld. Bédat v. Switzerland [GC], no. 56925/08, § 58, ECHR 2016). Az újságírói etikai szabályok betartásának fokozott ellenőrzése nagyobb jelentőséggel bír egy olyan világban, ahol az egyének a hagyományos és elektronikus média, valamint állandóan növekvő számú szereplők közvetítésével hatalmas mennyiségű információval szembesülnek (ld. Stoll v. Switzerland [GC], no. 69698/01, § 104, ECHR 2007-V).” Az EJEB tehát ebben az ítéletben már általános elvként etikai normákra hivatkozik annak körében, hogy mi az, ami a szólásszabadságot inherens módon, a sajtó működési körén belülről korlátozhatja.^[18] Ez azt jelenti, hogy a nemzetközi emberi jog és a hazai jog is egységes a tekintetben, hogy a sajtó szólásszabadságát a személyiségi jogon, sőt a polgári jogon kívüli normák is korlátozhatják. Kérdésként merül azonban fel, hogy így van-e ez minden sajtó által okozott személyiségi jogsértés esetében, és az is, hogy ha így van, miért van így. [25] Az Alkotmánybíróság már a 36/1994. (VI. 24.) AB határozatában^[19] megállapította, hogy „[d]emokratikus közvélemény csakis teljes körű és tárgyilagos tájékoztatás alapján jöhet létre.” Ezzel tulajdonképpen az Alkotmánybíróság megalapozta a sajtóval szembeni magasabb közlési, híresztelési elvárásokat. Később, a 7/2014. (III. 7.) AB határozatának^[20] [35]-[36] bekezdéseiben az Alkotmánybíróság ezt ki is fejti és utal az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságnak a New York Times v. Sullivan ügyben kidolgozott alapvető tesztjére, amely szerint „a köztisztséget viselők hivatalos tevékenységére vonatkozó rágalmazó állítás miatt kizárólag akkor lehet alkotmányosan kártérítést megítélni, ha bizonyítják, hogy a közlő rosszhiszemű volt, azaz tudatában volt annak, hogy állítása valótlan tényt tartalmazott, vagy azért nem tudott annak valótlanságáról, mert igazságtartalmának vizsgálatakor súlyosan gondatlanul járt el.” Ez a híres New York Times szabály, amelynek alkotmányosan igazolt célja, hogy közéleti viták szabadok, erőteljesek és nyíltak lehessenek.^[21] Ennek eléréséhez azonban a sajtónak nem csak szabadnak, hanem bizonyos mércék szerint tárgyilagos tájékoztatást adónak is kell lennie, ahogy az a 36/1994. (VI. 24.) AB határozatában meg is jelenik. A kötelezettség részben alapjogi jellegű, azaz az állammal szemben támaszt elvárásokat, de másrészt a horizontális jogviszonyokra is kihat, hiszen a tájékoztatás aktoraira, az egyes médiatartalom-szolgáltatókra nézve is speciális kötelezettséget jelent. A speciális kötelezettség, azaz a tárgyilagosság mikéntje pedig nem a polgári jogban, hanem a sajtóra vonatkozó speciális normákban rögzül. [26] Összegzésképpen tehát azt mondhatjuk, hogy a magyar és a nemzetközi bírói gyakorlatban is látható, hogy a sajtó személyiségi jogi felelősségének vizsgálatakor a polgári jogon kívüli normákat hív fel. Ezek a normák elsősorban a sajtó működését szabályozó törvények, így Magyarországon az Mttv. és az Smtv. említett és említendő szabályai lehetnek ilyenek, de ezek mellett etikai, szakmai normák is segíthetik a bíróságot abban, hogy a felelősség mikénti alakulásával kapcsolatban kialakíthassa az álláspontját. Ez tehát egy vitathatatlan tény, azonban azt meg kell vizsgálni, hogy miért van ez így. Hiszen a felelősséget fokozó vagy tisztázó normák mégiscsak a sajtószabadság korlátozásához járulnak hozzá.

4. Alkotmányos indokok

[27] A tanulmány arra kíván rávilágítani, hogy a polgári jogi, azon belül is a személyiségi jogi dogmatikában is megjelenhetnek közjogi normák hivatkozási alapként. A fentiekben bemutatásra került, hogy így van ez a jelenlegi bírói gyakorlatban akkor, amikor egy médiatartalom-szolgáltató felelősségét vizsgálja a bíróság személyiségi jogi jogsértés esetén. A bírói gyakorlat azonban azt nem dolgozta ki, hogy ez a közjogi beszivárgás hogyan igazolható és meddig terjedhet a személyiségi jogban. A tanulmány kifejezett célja az is, hogy az ezekre a kérdésekre adható válaszok megtalálásához segítséget nyújtson. Ehhez viszont elkerülhetetlen, hogy megvizsgáljuk ennek a közjogi beszivárgásnak a lehetséges alkotmányjogi magyarázatait, hiszen attól függően, hogy milyen alkotmányos, alaptörvényi alapon áll a sajtóra vonatkozó speciális felelősség, más és más polgári jogi válasz adható ezekre a kérdésekre. Ha arra jutnánk, hogy igazolhatatlan a sajtóval szembeni azon többletelvárás, amit a fent elemzett bírói gyakorlat körvonalaz, akkor a teljes gyakorlatot alkotmányellenesnek kellene tekintenünk. Ha pedig arra jutnánk, hogy ez egyáltalán nem vet fel alkotmányos kérdéseket, akkor a gyakorlat szabadon, speciális alkotmányos korlátok nélkül alakíthatóvá válna. E miatt a polgári jog fejlődése szempontjából is kikerülhetetlen az alkotmányjogi kitekintés. [28] A tárgyalt esetkörben jelentősége van annak, hogy a Ptk. érintett szabályai alapvetően az emberi méltóságot védő célt szolgálnak, miközben nem korlátozhatják szükségtelenül (aránytalanul) a másik fél véleménynyilvánítási szabadságát.^[22] E miatt megkerülhetetlen, hogy kitekintsünk a polgári jogból az alkotmányjog mezőjére is. Érv lehet a beszivárgás mellett, hogy a releváns közjogi szabályok normativitása erősebb, mint a polgári jogi szabályoké. Az Alaptörvény IX. cikk (6) bekezdése szerint a sajtószabadságra, valamint a médiaszolgáltatások, a sajtótermékek és a hírközlési piac felügyeletét ellátó szervre vonatkozó részletes szabályokat sarkalatos törvény határozza meg. A sarkalatos törvények nem állnak ugyan a többi törvény felett a normahierarchiában, de az ellentétes lenne a jogállamisággal, ha egy feles többséggel elfogadható törvény ellentmondana egy kétharmados többséggel elfogadott sarkalatos törvénynek.^[23] Ebből levonható az a következtetés, hogy ha két jogszabályt, jelen esetben a Ptk. egy szakaszát és az irányadó sajtószabályokat egy ügyben kell alkalmazni, akkor a polgári jogi szabályok még ebben a viszonyrendszerben sem mondhatnak ellent a sajtószabályoknak ez utóbbiak kétharmados jellege okán. Ez persze egyrészt egy formalista érv és másrészt az Alaptörvény 15. cikk (4) bekezdése szerint nem különböztetünk meg a törvényeken belül különböző szinteket, de ezzel együtt is lehet egy olyan alkotmányos értelmezés, amely jelentőséget tulajdonít ennek a szempontnak. [29] Ha ez nem lenne meggyőző, akkor érdemes azt az érvet is megfontolni, hogy az Smtv. és az Mttv. szabályai a médiatartalom-szolgáltatókra kötelező erővel vonatkoznak. Azok nem működhetnek jogszerűen e szabályok betartása nélkül. Következésképpen, minden olyan aktusuk jogellenes lenne, amely ellentétes az említett közjogi szabályokkal. A tevékenységüket vizsgáló polgári bíróság sem teheti meg, hogy e jogsértéseket nem veszi figyelembe, hiszen ezek a normák éppen arra vonatkoznak, hogy mi a sajtó működésének jogszerű, alkotmányos kerete, hogyan érintheti jogszerűen a sajtó a nyilvánosság érdeklődésére számot tartó ügyben egy jogalany személyiségi jogait. Azaz, a közjogi szabályok a sajtóval szemben inherens, a sajtó és szólásszabadságot adott esetben korlátozó felelősségi szabályok, amelyek kvázi előkérdésként a vizsgált tevékenység, közlés, híresztelés jogszerűsége körében vizsgálandóak.

4.1. Az alkotmányos érték

[30] A sajtó szabadságát vagy a sajtó véleménynyilvánítási szabadságát^[24] korlátozhatja objektív intézményvédelmi kötelezettség (az állam kötelezettsége az emberi méltóság védelmére), úgynevezett államcél (a sajtó objektivitásának célja) vagy alkotmányos érték. Az Alaptörvény IX. cikk (2) bekezdése ugyanis azt mondja meg, hogyan kellene működnie a sajtónak ahhoz, hogy egy alkotmányos demokráciában élhessünk. Két kérdés merül fel azonban ezzel kapcsolatban: (i) arányos-e a korlátozás, (ii) miképpen hat ez ki a polgári bíróság polgári jogi ítélkezésére, ha a személyiségi jogok szerkezete abszolút. [31] Kazai Viktor a következőképpen összegzi az államcélok korlátozó mivoltával kapcsolatos arányossági aggályokat:

„[a]z igazi nehézség ugyanakkor a [szükségesség-arányosság – Sz. A.] teszt utolsó részénél, a jogkorlátozás arányosságának megítélésénél jelentkezik. Van olyan szakirodalmi vélemény, amely semmilyen körülmények között nem tartja megengedhetőnek, hogy valamely közérdek (ideértve az államcélokat is) érvényesülése fontosabb legyen egy alapjog védelménél. A magunk részéről inkább azzal az állásponttal értünk egyet, amely szigorú korlátok között, de elfogadhatónak tartja az alapjogok korlátozását az államcélok által megtestesített közérdek előmozdítására hivatkozással. Eszerint a jogkorlátozás csak akkor állja ki az alkotmányosság próbáját, ha (i) az államcél alaptörvényi szinten rögzítve van, (ii) általánosságban az alapjogok védelme nagyobb súllyal esik latba a közérdeknél a mérlegelés során, valamint (iii) elfogadjuk, hogy az alapjogoknak van egy sérthetetlen belső magja, amelybe semmilyen körülmények között nem lehet behatolni.^[25]”

[32] A tesztet alkalmazva a tanulmány apropójául szolgáló Menedék-ügyön, azt láthatjuk, hogy a sajtó véleménynyilvánítási szabadsága nagy súllyal esett a latba, hiszen nem az egész közleményt ítélte jogsértőnek a bíróság, hanem csak annak bizonyos, ténybeli alapot nélkülöző elemeit. Azt is láthatjuk, hogy a véleménynyilvánítási szabadság magjába nem hatol be az ítélet, hiszen objektív ténybeli alapon álló (az érintettet is megszólaltató) véleményt a bíróság nem ítélt jogsértőnek. [33] A második kérdés, hogy az alkotmányos korlát miként hat a polgári jogi bíróság ítélkezésére. A fenti tapasztalatok azt mutatták, hogy manifeszt módon nem hat arra, hiszen nem jelenik meg az ítéletekben ezzel kapcsolatos érvelés. [34] Ugyan jóhírnevükben érintett természetes vagy jogi személyek emberi méltósága is érintett az ügyekben, de ezt a bíróság eleve védi a Ptk. jó hírnevet védő szabályain keresztül, így az addicionális külső, közjogi korlátok figyelembevételét alapesetben ez nem indokolhatja. Ha azonban a média nem teljesíti a kötelezettségét és nem a rá vonatkozó közjogi szabályoknak megfelelően jár el, akkor az ítélkező bíróság nem hagyhatja figyelmen kívül, hogy a két jog (a sajtószabadság kereteit rögzítő közjog az egyik, és a személyiségi jog a másik oldalon) közül az egyik valójában nem kell mérlegelésre kerüljön. Ha ugyanis a sajtó nem az alkotmányosan igazolt közjogi szabályoknak megfelelően gyakorolja a szabadságát, akkor az nem a sajtószabadság, véleménynyilvánítási szabadság körében védendő joggyakorlás, hanem valamilyen ezeken túl eső magatartás, amihez nincsen joga. A személyiségi jog megsértése körében tehát azt szükséges először vizsgálni, hogy valójában az azt megsértő médiatartalom-szolgáltató a sajtószabadság alkotmányos keretein belül maradt-e a közlésével, híresztelésével vagy túllépett azon. Ha a bíróság arra jut, hogy a hatályos közjogi szabályok szerint ezen túllépett, akkor a sajtó- és véleménynyilvánítás szabadsága mellett szóló érveket már nem vizsgálhatja, hiszen azok alkotmányos keretek között nem merülhetnek fel. [35] Ez persze nem jelenti azt, hogy a sajtószabadság alkotmányos kereteiből való kilépés szükségszerűen személyiségi jogi sérelemmel is jár, csak annyit jelent, hogy egy ilyen helyzetben a sajtószabadság melletti érvek már nem eshetnek latba a polgári bíróság mérlegében akkor, amikor egy médiatartalom-szolgáltató lehetséges személyiségi jogi jogsértésével kapcsolatban ítélkezik. [36] Kifejezetten problémákhoz vezethet, ha a polgári bíróság nem kidolgozott keretek között alkalmaz alkotmányjogot vagy alkotmányos érvelést.^[26] Mégis, ha felmerül az ügyben, hogy a személyiségi jogsértés pusztán a sajtószabadság gyakorlása miatt nem következett be, akkor a polgári bíróságnak be kell lépnie az alkotmányjog területére és közjogi szabályok, valamint alkotmányos érvek alapján azt előzetes kérdésként el kell döntenie, hogy egyáltalán szó lehet-e a sajtószabadság alkotmányos gyakorlásáról az adott ügyben vagy ilyesmiről szó sem lehet, mert a médiatartalom-szolgáltató nem a közjogi szabályokon, alkotmányos kereteken belül végezte a vitatott tevékenységét. [37] Ez utóbbi esetben a polgári bíróság már pusztán a polgári jogi szabályok alapján kell, hogy eljárjon, hiszen a sajtószabadság melletti alkotmányos érveket nem kell a továbbiakban figyelembe vennie. Sőt, mint később látni fogjuk, a polgári jogi dogmatikán belül még egy tény valótlanságának megállapítása körében is lehet annak jelentősége, hogy a valótlanságról a médiatartalom-szolgáltatónak a közjogi szabályok betartása mellett tudomást kellett-e szereznie.

4.2. Az Alaptörvény által teremtett polgári jogi keretek

[38] Az látszik tehát, hogy az Alaptörvény IX. cikkének (2) és (4) bekezdései az Smtv. és az Mttv. releváns normáin keresztül vagy ez utóbbiaktól függetlenül az alkotmányos keretrendszeren belül cizellálják, sőt módosítják a médiatartalom-szolgáltatók személyiségi jogi felelősségét. A sajtónak ugyanis kötelessége a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit biztosítani. Hogy ez az egyes médiatartalom-szolgáltatókra nézve milyen általános kötelezettséget ró, az persze kérdéses, hiszen a médiapluralizmus biztosítása az állam feladata és nem az egyes médiatartalom-szolgáltatóké.^[27] Az azonban biztos, hogy ez a kötelezettség a személyiségi jogi perekben meg kell, hogy jelenjen felelősségként. [39] Az Alaptörvény IX. cikk (2) bekezdés közvetve megteremti azt az alkotmányos környezetet, amelyben az Smtv. és az Mttv. releváns normái a teljes jogrendszerre hatást gyakorolnak, mert a sajtóra vonatkozó szabályok betartása nélkül a sajtót alkotó egyes médiatartalom-szolgáltatók nem működhetnek olyan értelemben jogszerűen, ahogyan ez az Alaptörvényből következik. [40] A bíróság vagy közvetlenül az Alaptörvényből vezetheti le az objektivitásra törekvő tájékoztatási kötelezettség szükségességét, vagy arra is juthat, hogy a létező és az Alaptörvénnyel összhangban lévő közjogi korlátok alkalmazásától nem tekinthet el. A lényeg, hogy a sajtó alkotmányos funkciójának a személyiségi jogi felelősség vizsgálatakor meg kell jelennie.

5. Polgári jogi következmények

5.1. Felelősség vagy kötelesség?

[41] A tanulmány az eddigiekben arra jutott, hogy amennyiben médiatartalom-szolgáltató (sajtószerv) a Ptk. 2:45. § (2) bekezdése szerinti jóhírnév sértés alperese, akkor vizsgálni kell, hogy a sérelmezett közzétételhez kapcsolódóan betartotta-e az Smtv. és az Mttv. vonatkozó normáit. Azt azonban még nem tisztáztam, hogy ezeknek a normáknak a betartása az adott médiatartalom-szolgáltatónak csupán közjogi kötelessége vagy a kötelességen túl még a személyiségi jogi felelősségét is megteremti. Az vitán felül áll, hogy a médiatartalom-szolgáltatóknak kötelessége a rá vonatkozó jogszabályok és alkotmányos elvárások szerinti működés. A kérdés az lehet, hogy felelős-e azért polgári jogi értelemben is, ha nem így jár el. [42] A tanulmány korábbi részeiből, a bemutatott jogesetből az tükröződik, hogy a közjogi normák megsértése járhat polgári jogi felelősség keletkezésével. A felelősséget természetesen nem a közjogi normák teremtik, hanem a Ptk. irányadó szabályai. A Ptk. 2:53. § szerint, aki személyiségi jogainak megsértéséből eredően kárt szenved, a jogellenesen okozott károkért való felelősség szabályai szerint követelheti a jogsértőtől kárának megtérítését. Ez azonban pusztán azt jelenti, hogy objektíven felel az okozott sérelemért a jóhírnevet sértő személy, de hogy a sérelem meglétét mely objektív kritériumrendszer szerint kell vizsgálni, ahhoz ez a szabály nem jelent támpontot. [43] A Ptk. 2:45. § (2) bekezdésének sértő, valótlan tényt állít vagy híresztel, vagy valós tényt hamis színben tüntet fel fordulata objektív felelősséget teremt ugyan, de azzal kapcsolatban, hogy mi a valótlan tény, nem állapít meg semmit. Mivel azonban egy tény valótlanságáért az azt állító vagy híresztelő objektíven felel, ezért nem az a lényeges a tényállás szempontjából, hogy tudott-e a tényállítás valótlanságáról vagy sem. A lényeges az, hogy a tényállás valótlan-e vagy sem. Ebben jelent jelentős különbséget az, hogy a híresztelő médiatartalom-szolgáltató kötelessége az Smtv. 4. § (3) bekezdésének, az. Smtv. 10. §-nek és az Mttv. 5. §-ban foglalt tájékoztatási kötelezettségnek is megfelelni. Ebből következően pedig a médiatartalom-szolgáltató köteles a New York Times szabálynak megfelelően megkísérelni az állított tények valóságtartalmának feltárását. Ha ezt nem teszi meg, akkor nem sajtóként működik, hanem a sajtó erejét használja fel a jogsértéshez. [44] Tehát nem csak azért felelős a médiatartalom-szolgáltató a jóhírnév megsértéséhez kapcsolódóan, hogy valótlan tényt híresztelt-e, hanem azért is, hogy megkísérelte-e a tény valóságtartalmát ellenőrizni. Továbbá, az is az objektív felelősség része, hogy teret biztosítson az adott ügyben személyiségi jogában potenciálisan érintett cáfolatának közlésére. Ezt következik egyébként az Alkotmánybíróság korábban hivatkozott 34/2017. (XII. 11.) határozatának elvi tételéből is, ami szerint az Alaptörvény IX. cikk (2) bekezdésében foglalt sajtószabadságból fakadó alkotmányos követelmény, hogy a közéleti szereplők sajtótájékoztatóján a közügyek vitájában egymást érintően tett kijelentésekről hűen, saját értékelés nélkül tudósító, a közlések forrását egyértelműen megjelölő és a jóhírnevet esetleg sértő tényállításokkal érintett személy cáfolatának is helyet biztosító (vagy a válaszadás lehetőségét felkínáló) médiatartalom-szolgáltató tevékenységét nem lehet a személyiségi jogsértés polgári jogi szankcióit megalapozó híresztelésként értékelni. [45] Mindezek alapján megállapítható, hogy azok a kötelezettségek, amiket a vizsgált közjogi szabályok a médiatartalom-szolgáltatókra rónak, felelősségként jelennek meg, ha egy médiatartalom-szolgáltató a híresztelésével személyiségi jogot sért. Azaz, a közjogi normák megsértését a felelősség objektív elemeinek körében szükséges értékelni a médiatartalom-szolgáltató esetében. A bíróságnak tehát nem csak a tényállítás valótlanságát kell vizsgálnia objektív elemként, hanem azt is, hogy elvégezte-e a médiatartalom-szolgáltató a rá az Smtv. és az Mttv. szabályai alapján háruló objektív kötelezettséget.

5.2. Speciális helyzetek

[46] Végül fontoljunk meg röviden öt olyan helyzetet, amelyek napjainkban nagyon is reálisak és az eddigieket érdemes a vonatkozásukban mutatis mutandis alkalmazni.

5.2.1. A közösségek jogai

[47] A Ptk. 2:54. § (5) bekezdése szerint a közösség bármely tagja jogosult a személyisége lényeges vonásának minősülő, a magyar nemzethez, illetve valamely nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösséghez tartozásával összefüggésben a közösséget nagy nyilvánosság előtt súlyosan sértő vagy kifejezésmódjában indokolatlanul bántó jogsérelem esetén a jogsértés megtörténtétől számított harmincnapos jogvesztő határidőn belül személyiségi jogát érvényesíteni. Mi a helyzet akkor, amikor a sajtó egy – a taxatív felsorolásban szereplő – közösség személyiségi jogát sérti meg?^[28] [48] A fentebb részletezett kötelezettségi-felelősségi viszonyrendszer a hatályos jogszabályok alapján a nevesített közösségek kollektív személyiségi jogának megsértésekor is alkalmazandó. Ha azonban a médiatartalom-szolgáltató egy egész közösségre nézve kíván olyasvalamit közölni, ami érintheti annak kollektív személyiségi jogát (mert például súlyosan sértő jellegű), akkor kérdés lehet, hogy ki az, akit meg kell keresnie az ellenvélemények bemutatásához. [49] A fentiekben a tanulmány arra jutott, hogy az objektív tájékoztatási kötelezettségből fakadóan, ha ilyen helyzet áll elő egy jogi vagy természetes személlyel kapcsolatban, akkor a sajtónak meg kell őt keresnie, meg kell próbálnia bemutatni az ő véleményét, témához kapcsolódó nyilatkozatait. Ez egy jogi személyiséggel, így képviselettel nem rendelkező, a Ptk. 2:54. § (5) bekezdésben felsorolt közösség esetében nehézségekbe ütközik, hiszen annak nincsen egyértelműen beazonosítható képviselője. [50] Egy példával rámutatva a nehézségre: ha egy médiatartalom-szolgáltató azt szeretné közölni, hogy egy adott vallási közösség tagjai mind hajlamosak valamilyen társadalmilag elítélendő magatartásra, akkor nincsen, akit kifejezetten az ellenvélemény megfogalmazása céljából megkereshet, hiszen a vallási közösség tagjai nem azonosak az egyébként jogi személyként adott esetben létező egyházzal. [51] Álláspontom szerint a pontos tájékoztatásról szóló kötelezettség léte azt alapozza meg, hogy észszerű keretek között kell az adott közösség tagjait megkeresni ahhoz, hogy a személyiségi jogi felelősségre vonást az adott médiatartalom-szolgáltató elkerülje. Megfelelhet ennek az elvárásnak, ha például az adott közösség több tagját is megkeresi és az ő véleményeiknek teret ad. Szintén megfelelhet ennek, ha az az adott közösségben vezető, hangadó szerepet betöltő természetes vagy jogi személy számára biztosít teret az ellenvélemény, eltérő álláspont megfogalmazásához. Ha ez megtörténik, akkor a sajtó teljesítette a közjogból fakadó kötelezettségét és így nem lesz felelős azért a közlésért, ami e nélkül jogsértő volna.^[29]

5.2.2. Továbbhíresztelés

[52]A fentebb már hivatkozott Magyar Jeti Zrt. kontra Magyarország ügyben az EJEB azt állapította meg, hogy [s]úlyosan akadályozza a sajtó alapvető fontosságú „őrkutya” szerepének gyakorlását, ha hazai szinten nem áll rendelkezésre megfelelő jogi keret annak biztosítására, hogy az újságírók az internetről szerzett információt bármely büntetéstől való félelem nélkül felhasználhassák.^[30] Ebből az következik, hogy aki internetes sajtószervként hiperlinkkel utal egy személyiségi jogot sértő cikkre, tartalomra, az maga nem felel a személyiségi jogsértésért. Ez a megközelítés abból indul ki, hogy a hivatkozott (linkelt) tartalom közlője már vállalja annak jogszerűségért vagy a jogellenességéért a felelősséget. [53] Ez alapján megállapítható, hogy egy adott közlést először közzétevő médiatartalom-szolgáltató felelős a közléssel érintett személy személyiségi jogainak tiszteletben tartásáért. Az utánközlő, továbbhíresztelő sajtó kötelezettsége a pontos hivatkozás. [54] Azt természetesen egyedi ügyekben vizsgálandó, hogy rosszhiszemű volt-e a továbbközlés. Ha például egy olyan, alig olvasott médiatartalom-szolgáltató közöl jogsértő tartalmat, amely adott esetben következmények nélkül megszüntetheti a működését, akkor kérdésként merülhet fel, hogy nem szándékosan közöltette-e a jogsértő tartalmat vele egy másik médiatartalom-szolgáltató, annak érdekében, hogy ő az utánközlés révén mentesüljön a felelősség alól. Vagy nem csak felelősséghárításból veszi-e át az érintett tartalmat az azt aztán továbbhíresztelő médiatartalom-szolgáltató. Érdemes azt is rögzíteni, hogy a nyomtatott sajtó felelőssége az utánközlések, továbbhíresztelés esetben is ugyanaz, mint az eredeti közlést közzétevő médiatartalom-szolgáltatóé.

5.2.3. A citizen journalist

[55] A citizen journalist^[31] olyan blogger vagy más, internetes felületeket üzemeltető személy, aki híreket, véleményeket ír ugyan az interneten, de közjogi értelemben nem minősül sajtónak. Ebből következik, hogy rá normatív értelemben nem hatályosak az Smtv. és az Mttv. szabályai, így nincsen arra irányuló kötelezettsége, hogy pontosan, hitelesen tájékoztasson. Mindamellett egy adott ügyben a bíróság természetesen vizsgálhatja, hogy más szakmai, hivatásbéli normák irányadóak-e a személyiségi jogot sértő citizen journalist-ra és ha igen, akkor ezek a kötelezettségek árnyalhatják a személyiségi jogi felelősségét.  Ha azonban nincsen ilyen norma, akkor a citizen journalist személyiségi jogi felelőssége az általános személyiségi jogi szabályok szerint alakul.

5.2.4. A közszolgálati műsorszolgáltató

[56] A közszolgálati műsorszolgáltató (közmédia) felelőssége viszont fokozott a sajtó személyiségi jogi felelősségéhez képest is. Az Mttv. 83. § és a Közszolgálati Kódex (a továbbiakban: Kódex)^[32] ugyanis további olyan szabályokat tartalmaz,^[33] amely az Alaptörvény IX. cikk (2) bekezdéséből az állami közszolgálati műsorszolgáltatóra vonatkozó speciális követelményeket határoz meg.^[34] [57] A Kódex a közszolgálati médiaszolgáltatásra vonatkozó alapvető elveket és az Mttv. meghatározott közszolgálati célok pontosítását tartalmazza. A dokumentum alapvető rendeltetése, hogy a közszolgálati médiaszolgáltató számára iránymutatást adjon a törvény keretei között a közszolgálati médiaszolgáltatás megfelelő működési elveire vonatkozóan [Közszolgálati Kódex, 3. oldal (1) bekezdés]. [58] A Kódex tehát az Mttv.-n keresztül az Alaptörvény IX. cikk (2) bekezdése absztrakt, elvi szintű rendelkezéseinek értelmezésével, előírásainak konkretizálásával nem pusztán erkölcsi, hanem a jog normativitásával bíró kötelezettségeket fogalmaz meg, jogi állásfoglalást közvetít. Ebből fakadóan a közszolgálati műsorszolgáltatásra a sajtó személyiségi jogi többletfelelősségével kapcsolatban kifejtettek fokozottan vonatkoznak. A közszolgálati műsorszolgáltató elsődleges feladata ugyanis a Közszolgálati Kódexben meghatározott elvek szerinti hírszolgáltatás és ennek explicit részét kell képezze az eltérő álláspontok megjelenítése még olyan esetekben is, amikor az adott téma kapcsán esetlegesen nem merülhet fel személyiségi jog megsértése.

5.2.5. A propagandacélokat szolgáló sajtó felelőssége

[59] A propagandacélokat szolgáló sajtó felelőssége is speciális. Az ebben a pontban felvetett álláspont komolyabb továbbgondolást igényel, mert a probléma érzékelése mellett is fontos azt látni, hogy az elhatárolás propaganda és sajtó között mind elméleti, mind gyakorlati szempontból rettentő kihívásokat tartogat.^[35] [60] Szabó Máté Dániel a mellett érvel, hogy a kormány álláspontját a kormány céljainak megfelelően irányítottan bemutató cégek tartalmi értelemben akkor sem minősülnek sajtónak, ha egyébként a jogszabályoknak megfelelően ekként regisztráltatták magukat. Szabó azt fejti ki, hogy ebben a helyzetben a sajtónak tűnő, de valójában kormányzati tájékoztatást szolgáló cégek ugyanazokkal a kötelezettségekkel rendelkeznek, mint a kormány maga. Ugyanezt támasztja alá Polyák és munkatársai hivatkozott műve is azzal, hogy eleve kormánybarát és kormánytól független médiára osztja fel a médiapiac résztvevőit. Ez pedig a fenti kötelezettségeknél is súlyosabb: nem csak arra van kötelezettsége ezeknek a szerveknek, hogy objektíven, pontosan, hitelesen járjanak körül egy témát, hanem érvényes rájuk az a negatív tartalmú kötelezettség is, hogy nem közölhetnek valótlan vagy összhatásában megtévesztő tartalmat akkor sem, ha nem valakinek a személyiségi jogáról van szó. [61] Szabó szerint a mindenkori kormánynak joga van ugyan ahhoz, hogy a nézeteit a közvéleményhez eljuttassa, de „ez a jog nem szabadságjogokból fakad, hanem a kormány tájékoztatási kötelezettségéből, és mindegy, hogy ezt a kormány a saját felületein vagy közvetítőkön keresztül [teszi]. [62] A kormány tájékoztatása is lehet ideológiailag elkötelezett (ahogy a kormányzás maga is az), de szemben mindenki mással, a kormány számára például a hazugság nemcsak morálisan, de jogi értelemben is tilos, és a kormány a tájékoztatás során sem lépheti át a közhatalom-gyakorlás alkotmányos korlátait. Amikor valaki a választásokon közhatalmat nyer, egyúttal felelősséget és korábban őt nem terhelő korlátokat vesz a nyakába.”^[36] [63] Természetesen lényeges kérdés, hogy mely sajtóként regisztrált szervet minősíthet a bíróság a kormányzat üzeneteit tendenciózusan közvetítő propagandának. A helyes megközelítés valószínűleg az egyes közlések esetről esetre történő vizsgálata. A 2.Pf.20.757/2020/6. ítéletében például a Fővárosi Ítélőtábla az origo.hu egy közlése kapcsán azt állapította meg, hogy „a szándékos lejáratás indoka a felperes politikus házastársának hiteltelenítése volt […]. Ezen körülmények mellett pedig az alperes vétlensége, illetve jóhiszeműsége fel sem merülhetett.” Azaz, a bíróság beazonosította, hogy a közlés célja nem egy közügy feltárása, bemutatása, hanem olyan politikai lejáratás, amely politikai szereplők érdekét szolgálja. Ez az a munka, amit a bíróságnak el kell végeznie, ha felmerül egy közlés, cikk kapcsán, hogy a sajtóként regisztrált szerv nem sajtó-, hanem propagandatevékenységet folytató szerv. Az más kérdés, hogy a bíróság az érintett ügyben ezt a jóhiszeműség körében vizsgálta. Vizsgálhatta volna a fentebb kifejtettek szerint a valótlanság megállapítására vonatkozó kötelezettség körében is. [64] Az ilyen esetekben, azaz a propaganda terjesztésekor, a sajtóként regisztrált szervre vonatkozó személyiségi jogi kötelezettségek a közmédiával egyenértékűek. Az államot megtestesítő kormány vagy a mögötte álló kormánypárt(ok) érdekében eljáró médiatartalom-szolgáltató tehát nem járhat el a releváns normákban előírt körültekintés nélkül, hiszen egy ilyen szervezet nem sajtóként, hanem az állami szervezet részeként működik. Az állami tájékoztatás elsődleges feladata pedig – ahogyan fentebb kifejtésre került – a kiegyensúlyozott, pontos, alapos, tárgyilagos, sokoldalú, időszerű, megbízható és felelős hírszolgáltatás és ennek explicit részét kell képezze az eltérő álláspontok megjelenítése. Mivel egy propagandacikk az ezzel járó kötelezettségeket értelemszerűen megsérti, ezért az ezzel kapcsolatos személyiségi jogi felelőssége fokozott kell, hogy legyen.

6. Konklúzió

[65] Mindenki köteles a másik ember emberi méltóságát tiszteletben tartani, ezen a kötelezettségen alapszik a Ptk. személyiségi jogi felelősséget lefektető része. Egyes speciális szereplőkre azonban az általános kötelezettségeken és felelősségi szabályokon túl különös szabályok is vonatkoznak, ilyenek az alkotmányos értékek vagy az államcélokból fakadó kötelezettségek. Mindebből következően a sajtó csak úgy működhet jogszerűen, ha megfelel az Alaptörvény IX. cikk (2) bekezdésének és így az Smtv. és az Mttv. érintett szabályainak [Smtv. 4. § (3) bekezdés, 10. §, illetve Mttv. 5. §, 12. § (3) bekezdés és közszolgálati média esetén a 83. §]. Ezeknek a szabályoknak be kell épülnie a sajtószervek személyiségi jogi felelősségébe is. Azt láthattuk, hogy a bírói gyakorlatban ez meg is történt, de a dogmatikai-alkotmányjogi megalapozás részben elmaradt. A tanulmány ezt a hiátust a lehetőségeihez mérten töltötte be. [66] A tanulmány a sajtószervek speciális felelősségének okait nem csak polgári jogi dogmatikai oldalról, hanem alkotmányjogi oldalról is körüljárta, hogy ezzel is alátámassza az ismertetett gyakorlat jogszerűségét. Az alkotmányjogi megközelítés segítséget nyújthat ahhoz, hogy a polgári jog is olyan rendszerben lássa a sajtó kötelezettségét és felelősségét, amely összhangban van a közjoggal és a sajtó demokratikus felelősségével. [67] A tanulmány három olyan speciális problémára is felhívja a figyelmet, amelynek napjainknak nagy jelentősége van: a citizen journalist, a közmédia és az ún. propagandamédia nem sajtó vagy nem úgy sajtó, ahogyan a sajtót klasszikusan kezelik a liberális demokráciák. Ezen szereplők felelőssége a sajtó különös személyiségi jogi felelősségéhez képest is speciális. A tanulmány ezekkel kapcsolatban nem kíván határozott megállapításokat tenni, inkább csak szempontokat ad a sajátságos értékeléshez. Hasznos lehet ez olyan szempontból is, hogy a sajtót mint olyat kellő komplexitással kezeljék azok a jogászok, akik annak személyiségi jogi felelősségével foglalkoznak.

Lábjegyzetek:

^[1] Lásd ehhez legutóbb egy példán keresztül: Boros Ilona – Jovánovics Eszter: Az állami szervek objektív személyiségi jogi felelősségét relativizáló joggyakorlatról. Polgári Jog, 2021/11-12. sz., 44-50. o.

^[2] A sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény és a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény definícióitól némileg eltérve, a sajtó alatt a sajtószabadság absztrakt alanyát, a sajtótermékek és a médiatartalom-szolgáltatók összességét értem. Médiatartalom-szolgáltató alatt viszont kifejezetten a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény 1. § 7. és 8. pontokból meghatározható entitást értem

^[3] Az elhangzott valótlanságoknak az elemzés szempontjából nincsen relevanciája, de összefoglaló elérhető itt: [online] https://tasz.hu/cikkek/nem-hazudhatnak-buntetlenul-a-civilekrol-a-kozmediaban (letöltve: 2022. november 1-jén)

^[4] A közlemény itt olvasható [online]:  https://menedek.hu/hirek/kozlemeny (letöltve: 2022. november 1-jén)

^[5] A tanulmány során a sajtószabadság alatt a sajtó működésének szabadságát értem, amelynek részeként kezelem a véleménynyilvánítás és a szólás szabadságát. A terminológiai kérdésekhez lásd: Koltay András: A véleménynyilvánítás szabadsága [online]. In: Jakab András – Fekete Balázs (szerk.): Internetes Jogtudományi Enciklopédia (Alkotmányjog rovat, rovatszerkesztő: Bodnár Eszter – Jakab András); http://ijoten.hu/szocikk/a-velemenynyilvanitas-szabadsaga (2018). Különösen [1]-[16]. (letöltve: 2022. november 1-jén)

^[6] Lásd részletesen kifejtve és alkotmánybírósági gyakorlattal indokolva a Fővárosi Ítélőtábla 1.Pf.21.060/2019/5/II. ítéletében

^[7] Érdemes itt tisztázni, hogy a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. a közmédiát működtető társaság, amelynek a közmédia jellegből fakadóan további speciális felelőssége is van, de ez a jelen elemzésnek nem tárgya. A közmédia speciális felelősségével kapcsolatban lásd a következő alkotmánybírósági amicus curiae beadvány IV. pontját [online]: http://public.mkab.hu/dev/dontesek.nsf/0/2d95146d4b448a44c1258787004a6361/%24FILE/IV_3900_3_2021_amicus_TASZ_anonim.pdf (letöltve: 2022. november 1-jén)

^[8] ABH 2017, 37, 2058-2059.

^[9] Kúria Pfv.IV.20.791/2020/6. ítélet

^[10] ABH 2020, 20, 2093-20101.

^[11] Az Smtv. 13. §-a a kiegyensúlyozott tájékoztatásról szól, aminek alkotmányos tartalmát a határozatban részletesen kibontja az Alkotmánybíróság. Az Mttv. 12. § (3) bekezdése pedig azt tiltja meg a médiaszolgáltatóknak, hogy véleményt fűzzenek a hírműsorokban a politikai hírekhez

^[12] Koltay András: A közügyek vitáinak szabadsága és a személyiségi jogok védelme. Pázmány Law Working Papers [online]. 2019/4. sz., 20-21. o. [online]; https://plwp.eu/files/PLWP_2019_04_Koltay.pdf (letöltve: 2022. november 1-jén)

^[13] Az Alkotmánybíróság 3052/2022. (II. 11.) AB határozata, ABH, 2022, 5, 340-353.

^[14] Magyar Jeti Zrt. v. Hungary (application no. 11257/16), December 4., 2018. [online]; https://hudoc.echr.coe.int/eng?i=001-195037 (letöltve: 2022. november 1-jén)

^[15] Lásd pl. Voorhoof, Dirk: European Court Of Human Rights: Magyar Jeti Zrt. v. Hungary [online]; https://merlin.obs.coe.int/article/8467 (letöltve: 2022. november 1-jén). Vagy MAGYAR JETI ZRT. V. HUNGARY: THE COURT PROVIDES LEGAL CERTAINTY FOR JOURNALISTS THAT USE HYPERLINKS [online]; https://strasbourgobservers.com/2019/01/18/magyar-jeti-zrt-v-hungary-the-court-provides-legal-certainty-for-journalists-that-use-hyperlinks/ (letöltve: 2022. november 1-jén). Vagy tárgyilagos összefoglalásként Magyar Jeti Zrt. v. Hungary [online]; https://globalfreedomofexpression.columbia.edu/cases/magyar-jeti-zr-v-hungary/ (letöltve: 2022. november 1-jén)

^[16] Lásd pl. Kóczián Sándor: Magyar Jeti Zrt. Magyarország elleni ügye. Fundamentum, 2019/1-2. sz., 161-165. o. vagy Koltay András: A közügyek vitáinak szabadsága és a személyiségi jogok védelme. Pázmány Law Working Papers, 2019/4. sz., 20-21. o.

^[17] Kúria Pfv. 20.011/2015/3.

^[18] A jogfejlődés természetesen egy hosszabb folyamat volt. Lásd ehhez: Gosztonyi Gergely: Cenzúra Arisztotelésztől a Facebookig. Gondolat Kiadó, Budapest, 2022. Különösen: 185-195. o. és 210-212. o. Illetőleg, más szempontból: Council of Europe: Ethical Journalism And Human Rights. [online] https://rm.coe.int/16806da54a (2011). (letöltve: 2022. november 1-jén)

^[19] ABH 1994, 219.

^[20] ABH 2014, 7, 230-250.

^[21] Lásd ehhez: Koltay András: A véleménynyilvánítás szabadsága [online]. In: Jakab András – Fekete Balázs (szerk.): Internetes Jogtudományi Enciklopédia (Alkotmányjog rovat, rovatszerkesztő: Bodnár Eszter, Jakab András); http://ijoten.hu/szocikk/a-velemenynyilvanitas-szabadsaga (2018). Különösen [35]-[38] (letöltve: 2022. november 1-jén)

^[22] Vö.: 64/1991. (XII. 17.) AB határozat, ABH 1991, 297.

^[23] A sarkalatos törvények esetében, csakúgy, mint a korábbi Alkotmány alapján, felmerül az a kérdés, hogy jogforrástani szempontból van-e különbség az egyszerű többséggel és a minősített többséggel elfogadott törvény között. A korábbi Alkotmány esetében az Alkotmánybíróság gyakorlata is megerősítette, hogy az ilyen törvények a jogforrási hierarchiában nem állnak a többi törvény felett, és bármilyen szavazataránnyal elfogadott törvény egyenrangú [4/1993. (II. 12.) AB határozat]. Az Alaptörvény esetében a kérdést az Alkotmánybíróság még nem rendezte, de a jogszabályhoz fűzött indokolásból egyértelműen az derül ki, hogy a jogalkotó szándéka alapján a sarkalatos törvények a jogforrási hierarchiában a többi törvénnyel azonos szinten helyezkednek el. Ugyanakkor továbbra is irányadó az 1/1999. (II. 24.) AB határozat, amely arra hívja fel a figyelmet, hogy bár jogilag nincsen hierarchia az egyszerű és minősített többséggel elfogadható törvények között, gyakorlatilag azonban mégis érvényesül ilyen. Az egyszerű többséggel elfogadható törvény ugyanis nem tartalmazhat a minősített többséggel elfogadható törvényekkel ellentétes rendelkezést. Ebben az esetben ugyanis alkotmányellenes helyzet állna elő, hiszen az egyszerű többséggel megalkotott törvény nem helyezheti hatályon kívül és nem módosíthatja a széles körű egyetértést reprezentáló minősített többségű törvényt, amelynek megtartása alkotmányos garancia. In: Árva Zsuzsanna: Nagykommentár Magyarország Alaptörvényéhez (Wolters Kluwer, Budapest, 2013. T), cikk kommentár. Persze jelen esetben nem arról van szó, hogy a normák lennének ellentétesek, hanem arról, hogy a polgári jogi szabályok megengedhetik a kétharmados normával ellentétes gyakorlat kialakítását

^[24] Nem szükséges annak eldöntése, hogy adott esetben a kettő közül melyikről van szó

^[25] Kazai Viktor: Államcél [online]. In: Jakab András – Könczöl Miklós – Menyhárd Attila – Sulyok Gábor (szerk.): Internetes Jogtudományi Enciklopédia (Alkotmányjog rovat, rovatszerkesztő: Bodnár Eszter – Jakab András); http://ijoten.hu/szocikk/allamcel, [35] (letöltve: 2022. november 1-jén)

^[26] Lásd: Vékás Lajos – Vincze Attila: A Legfelsőbb Bíróság döntése az alapvető jogok polgári jogviszonyokban való alkalmazásáról. Jogesetek Magyarázata, 2011/4. sz.

^[27] Koltay András: A véleménynyilvánítás szabadsága [online]. In: Jakab András – Fekete Balázs (szerk.): Internetes Jogtudományi Enciklopédia (Alkotmányjog rovat, rovatszerkesztő: Bodnár Eszter – Jakab András); http://ijoten.hu/szocikk/a-velemenynyilvanitas-szabadsaga [128]-[137]. (letöltve: 2022. november 1-jén)

^[28] A kérdés alkotmányjogi, alapjogi vetületéhez lásd: Gárdos-Orosz Fruzsina – Pap András László: Gondolatok a gyűlöletbeszéd polgári jogi szabályozásának jogi és jogpolitikai környezetéről. Állam- és Jogtudomány, 2014/2. szám, 16-20. o.

^[29] A polgári jogi igényt persze később az érintett közösség bármely tagja megpróbálhatja érvényesíteni. Ennek megtörténte esetén szükséges lehet azt mérlegelni, hogy a közösség valamely tagját megkeresték-e az alfejezetben kifejtettek szerint

^[30] Magyar Jeti Zrt. v. Hungary (application no. 11257/16), December 4., 2018. [online]; https://hudoc.echr.coe.int/eng?i=001-195037 [66] bekezdés (letöltve: 2022. november 1-jén)

^[31] Tudomásom szerint ennek a kifejezésnek nincs pontos és szabatos magyar megfelelője. A tartalmi megközelítéshez lásd: Tófalvy Tamás: Digitális technológia, kultúra és az újságírás határai: Hogyan formálja a kultúra a technológiát? Médiakutató.  2015/3. sz., különösen a 57-60. o. A tanulmány fontos megállapítása, hogy [minden] tendencia abban az irányban hatott és hat, hogy a bloggerek és az online újságírók közötti határ mára már gyakorlatilag teljesen elmosódott

^[32] Közszolgálati Kódex [online] http://nmhh.hu/dokumentum/169246/kozszolgalati_kodex_2016_januar_1_tol.pdf (letöltve: 2022. november 1-jén)

^[33] A legfontosabbak: Közszolgálati médiaszolgáltatás céljai (b. pont): kiegyensúlyozott, pontos, alapos, tárgyilagos, sokoldalú, időszerű, megbízható és felelős hírszolgáltatás, valamint tájékoztatás. Közszolgálati médiaszolgáltatás alapelvei (B. pont): A közszolgálati médiaszolgáltató által szolgáltatott műsorszámokban a pártok, politikai mozgalmak, társadalmi szervezetek, illetve képviselőik szerepeltetése, álláspontjaik kiegyensúlyozott ismertetése az állampolgárok sokoldalú tájékoztatása érdekében kötelező. Ennek megfelelően a közszolgálati médiaszolgáltatások törekszenek arra, hogy az eltérő álláspontokat úgy jelenítsék meg, hogy a hallgatóknak és a nézőknek lehetőségük legyen a különböző vélemények összehasonlítására

^[34] Lásd ennek részletes kifejtését az Alkotmánybíróság 3350/2022. (VII. 25.) határozatának alapjául szolgáló ügyben (ABH 2020, 20, 2093-2101) benyújtott amicus curie beadványban. Elérhető: http://public.mkab.hu/dev/dontesek.nsf/0/2d95146d4b448a44c1258787004a6361/%24FILE/IV_3900_3_2021_amicus_TASZ_anonim.pdf (letöltve: 2022. november 1-jén)

^[35] Lásd ehhez még Gábor Polyák – Ágnes Urbán – Petra Szávai: Information Patterns and News Bubbles in Hungary. Media and Communication, 2022/10. sz., 133-145 o., különösen a 137. oldalon található (4.3.) Media Categorisation alfejezetet

^[36] Szabó Máté Dániel: A propagandamédia maga a kormány [online]; 2017. https://index.hu/velemeny/2017/12/08/sajtoszabadsag_propagandamedia_tasz_vitazaro/ (letöltve: 2022. november 1-jén)

---