Tíz éve hatályos a Ptk. – Szemelvények a Polgári Jog Online folyóiratból (8. rész) – A jogalkotással okozott kárért való felelősség

Sorozatunk nyolcadik részében Tőkey Balázs írását ajánljuk figyelmükbe, amely a Polgári Jog Online szakfolyóirat 2017. évi 4. számában jelent meg.

Tíz évvel ezelőtt, 2014. március 15-én lépett hatályba a 2013-ban elfogadott Polgári Törvénykönyv. Ebből az alkalomból közlünk szemelvényeket a 2016-ban útjára indított Polgári Jog Online szakfolyóiratból, amelynek középpontjában olyan kérdések állnak, amelyeket az újrakodifikált kódex előkészítésének folyamata vetett fel, és amelyek esetleg máig nem kerültek nyugvópontra, vagy a törvény alkalmazási gyakorlata hozott felszínre. Sorozatunk nyolcadik részében Tőkey Balázs írását ajánljuk figyelmükbe, amely a Polgári Jog Online szakfolyóirat 2017. évi 4. számában jelent meg.

Már elérhető a Ptk. 10. évfordulójára összeállított Polgári Jog Modul, mely nagykommentárokkal, magyarázatokkal, szakkönyvekkel és szakcikkekkel, továbbá iratmintákkal és társasági jogi navigátorokkal nyújt segítséget a mindennapi munkához.

Tőkey Balázs^[1]: A jogalkotással okozott kárért való felelősség

---

 Hivatkozott jogszabályhelyek: 1959-es Ptk. 339. §, Ptk. 6:519. §, Ptk. 6:548. §

---

Tanulmányunk elsődleges célja annak feltárása volt, hogy a jogalkotással okozott kárért való felelősség kapcsán mennyiben tartható fenn az eddigi, a belső joggal kapcsolatosan alapvetően elutasító bírói gyakorlat. Vizsgálatunk alapján arra az eredményre jutottunk, hogy az állami immunitás tana melletti érvek nem kellően megalapozottak, a polgári bíróságok részére pedig adott a kellő jogszabályi felhatalmazás ahhoz, hogy az államot egy esetleges alkotmányos normakontrolltól függetlenül elmarasztalják a jogalkotással okozott károkért.

1. Bevezetés

[1] A választott téma aktualitását az adja, hogy az utóbbi időben egyre több per indul – mind hazai, mind nemzetközi fórumok előtt – az állam ellen arra alapozva, hogy jogalkotási tevékenységével kárt okozott. Eme alapvető kérdés megítélésével kapcsolatban számos állásfoglalás született a hazai jogirodalomban. Ugyan nem beszélhetünk egységes álláspontról, mert még a közelmúltban is születtek olyan munkák, amelyek az állami immunitás mellett foglaltak állást,^[2] számosan azonban amellett érvelnek, hogy az állami immunitás e területen nem tartható fent (pl.: Borbás Beatrix,^[3] Fábián Adrián,^[4] Fuglinszky Ádám,^[5] Fülöp Györgyi,^[6] Lajer Zsolt,^[7] Lehotay Veronika,^[8] Karsai Dániel,^[9] Kecskés László^[10] és Petrik Ferenc^[11]). Ugyanakkor még az állami immunitást ellenző szerzők közül is többen (pl. Fuglinszky Ádám,^[12] Karsai Dániel^[13] és Petrik Ferenc^[14]) arra a következtetésre jutnak, hogy a jogalkotással okozott kár megtérítésére csak akkor marasztalhatja a bíróság a jogalkotót, ha az Alkotmánybíróság a károkozó jogszabály alkotmányellenességét előzetesen megállapítja. [2] Emellett elmozdulás mutatkozik a bírói gyakorlatban is. A korábbi, az állam jogalkotással okozott kárért való felelősségét egyértelműen elutasító gyakorlaton (lásd pl. EBH1999. 14.) az utóbbi időben törések jelentkeznek. Ezzel kapcsolatban utalnánk az 1/2014. számú polgári elvi döntésre, amely látszatjogszabályok^[15] tekintetében kimondta a jogalkotó felelősségét, valamint a Fővárosi Ítélőtábla 3.Pf.20.182/2014/2. ítéletére (ÍH 2015. 61.), amelyben magyar bíróság először ismerte el a jogalkotással okozott kárért való felelősséget (igaz nem hazai, az a belső, hanem uniós jogból fakadó kötelezettség megsértése kapcsán).^[16] Ugyanakkor jól jellemzi a hazai szabályozás és gyakorlat kaotikus voltát az, ahogyan a munkaügyi bíróságok – legjobb szándékuk ellenére – sem tudták következetesen és ellentmondásmentesen levonni annak a törvényhozói lépésnek a munkajogi és kártérítési jogkövetkezményeit, hogy a jogalkotó eredetileg alkotmányellenesen állapította meg a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvényben (a továbbiakban: Bjt.) a bírák nyugdíjazására vonatkozó szabályokat.^[17] [3] A fentiekre tekintettel tanulmányunkban néhány, a hazai jogalkalmazó számára is mintául szolgáló külföldi megoldás ismertetése után azt fogjuk megvizsgálni, hogy mely érvekkel szokták alátámasztani az állam immunitását, és hogy ezek mennyiben megalapozottak. Ezután pedig röviden azt a kérdést vesszük górcső alá, hogy ha elfogadjuk azt, hogy az állam nem élvez immunitást ezen a területen, akkor a kárfelelősségi alakzat alkalmazása során hogyan valósulnak meg a kártérítési tényállás elemei (különösen mikor minősül az állam károkozása jogellenesnek, illetve felróhatónak). Ennek kapcsán áttekintjük azt a kérdést is, hogy szükséges-e valamilyen, az általános kártérítési felelősségi alakzatban meghatározottakhoz képest további tényállási elem fennállása, különös tekintettel az előzetes alkotmánybírósági normakontrollra. Emellett hangsúlyozzuk, hogy csak a kártérítési felelősség kérdésével foglalkozunk, azt a további problémakört nem vizsgáljuk, hogy a jogalkotási tevékenység kapcsán mennyiben van lehetőség az utaló magatartás szabályainak alkalmazására.^[18]

2. Külföldi példák és megoldások az állam jogalkotással okozott kártérítési felelősségével kapcsolatban

[4] A külföldi példák és megoldások kapcsán először a meghatározó jogrendszereket tekintjük át. Ezután térünk rá azokra az esetekre, amikor nemzetközi jogi normák teszik azt lehetővé, hogy az államot azért marasztalják, mert jogalkotásával kárt okozott.

2.1. Az állam kártérítési felelőssége a meghatározó jogrendszerekben

[5] Azt nem mondhatjuk, hogy a legtöbb jogrendszerben egy véglegesen lezárt kérdés lenne az állam jogalkotással okozott károkért való felelőssége. Sokkal inkább egy lassú fejlődésként írhatók le az e területen zajló folyamatok a legtöbb országban. [6] A common law-országokban egészen a 20. századig meghatározó volt az állam immunitását elfogadó álláspont. Ennek gyökere az az angol alapelv volt, hogy „the king can do no wrong”, azaz, hogy a király nem tehet rosszat. Mind az Egyesült Királyságban,^[19] mind az Egyesült Államokban^[20] az 1940-es években fogadtak el olyan törvényt, amely kivételes esetekben lehetőséget ad a jogalkotással kapcsolatos kártérítési igény érvényesítésére.^[21] Ez azonban alapvetően nem érinti a törvényalkotó felelősségét, az USA-ban például csak akkor van lehetőség kártérítési igény érvényesítésére, ha ezt a Kongresszus meghatározott esetekben külön törvényben biztosítja, vagy ha önkormányzati testületek hoznak magasabb szintű jogszabályba ütköző rendeletet, és ezzel egyéneknek kárt okoznak.^[22] [7] Németországban az állam jogalkotással okozott kártérítési felelősségét a Bundesgerichtshof csak kivételesen ismeri el^[23] – ezek a kivételek jellemzően a látszatjogszabályokat ölelik fel –, ugyanakkor számos kritika éri ezt a helyzetet, mely szerint jelenleg az alkotmányellenes jogalkotással szemben csak a jól kiépített elsődleges jogvédelemre^[24] hagyatkozhatnak a polgárok, a másodlagos jogvédelem – így a kártérítési igény érvényesítése – azonban nem megfelelően biztosított.^[25] [8] Franciaországban a La Fleurette-eset^[26] hozott igazi áttörést 1938-ban, azóta a bírói gyakorlat is elismeri a jogalkotásokkal okozott károkért való felelősséget,^[27] ugyanakkor a bíróságok igyekeznek megkímélni a jogalkotót, és jellemzően a jogszabályt végrehajtó jogalkalmazót marasztalják.^[28] „A modern francia elmélet szerint a jogalkotási tevékenységgel összefüggésben keletkező károkért akkor visel az állam felelősséget, ha azok jelentős mértékűek, meghatározott személyt, vagy személyeknek konkrétan meghatározható csoportját érik és az adott jogalkotási aktus maga nem zárta ki a felelősséget. […] Kivételt képez azonban még ilyenkor is az, ha a »károkozó« jogalkotás rendkívül fontos közérdeket szolgált (pl. közegészségügy, árellenőrzés), illetve, ha a jogalkotás által sértett érdek nem legitim.”^[29] [9] Spanyolországban az államnak a közhatalom gyakorlása során okozott károkért való felelősségét a spanyol Alkotmány 9.3. szakasza rögzíti. Erre tekintettel a spanyol Legfelsőbb Bíróság gyakorlata szerint a jogbiztonság sérelmét jelentené az, hogy ha a jogalkotó nem felelne az általa okozott károkért. Így az újabb döntésekből kirajzolódik az, hogy két esetben van lehetőség a jogalkotó károkozása esetén a marasztalására: egyrészt akkor, ha a károkozó jogszabály alkotmányellenes, másrészt pedig akkor, ha az uniós jogba ütközik.^[30] [10] Összefoglalóan megállapíthatjuk, számos olyan jogrendszer van, amely ma már lehetőséget ad arra, hogy a bíróság még a törvényhozót is elmarasztalja jogalkotással okozott kárért. Ide tartozik többek között Belgium, Dánia, Franciaország, Hollandia,^[31] Olaszország és Spanyolország. Ugyanakkor azokban az országokban, ahol nincs lehetőség a törvényhozó marasztalására, ott is jellemzően van lehetőség arra, hogy az alacsonyabb szintű jogszabályok alkotóit a bíróság az általuk okozott károkért marasztalja (lásd például az Amerikai Egyesült Államokat, Németországot vagy Ausztriát)^[32].

2.2. Nemzetközi példák a jogalkotó károkozása miatti marasztalására

[11] Számos példát találhatunk arra, hogy a törvényhozó nemzetközi egyezmények ratifikálásával lemond az immunitásról, és nemzetközi bíróságok joghatóságának rendeli alá magát. Ez gyakran azzal a következménnyel jár, hogy a jogalkotással okozott károkért vállalnia kell a felelősséget. [12] Az első példaként az Emberi Jogok Európai Egyezményére (a továbbiakban: EJEE) hivatkozunk, melynek megsértése esetén igazságos elégtétel is jár a sértett félnek, amely pénzben való marasztalást jelent a jogsértő állam terhére. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának (a továbbiakban: EJEB) gyakorlata szerint pedig az EJEE nemcsak egyedi aktusokkal, hanem jogszabályok elfogadásával is megsérthető, és ekkor nem hivatkozhat az állam immunitására, azaz pénzben is marasztalható.^[33] [13] A nemzetközi egyezményeknek való alávetettség azzal is járhat, hogy nemzetközi választottbíróság is marasztalhatja a magyar államot, erre szolgálnak példaként a külföldi beruházásokat védő multilaterális és bilaterális egyezmények.^[34] Éppen 2016. december 13-án marasztalta a választottbíróságként működő „Beruházási Jogviták Rendezésének Központja” (International Centre for Settlement of Investment Disputes, ICSID) Magyarországot 23 millió euró megfizetésére, mert a felperes kárára megváltoztatta az étkezési utalványokra vonatkozó szabályozási és adózási környezetet,^[35] azaz jogalkotással kárt okozott neki. [14] Végül a legfontosabb nemzetközi példát az Európai Unió Bíróságának (a továbbiakban: EUB) gyakorlata adja.^[36] Ebből teljesen világosan látszik az, hogy a tagállamoknak felelniük kell az állampolgáraikkal szemben az uniós jog megsértését eredményező jogalkotási anomáliákért. A területen az áttörést a Francovich-döntés hozta, melyben először mondta ki azt az EUB, hogy a tagállamok kötelesek megtéríteni a magánszemélyeket ért azon károkat, amelyek egy irányelv átültetésének elmaradásából származnak.^[37] A határozat azért is lényeges, mert abból az következik, hogy a felelősség megállapításához nincs szükség előzetes döntéshozatali eljárás lefolytatására, hanem elegendő az, ha az uniós jogba ütközést a megfelelő, hatáskörrel rendelkező bíróság megállapítja.^[38] A Brasserie du Pêcheur-ügyben a tagállamok jogalkotói felelősségét az EUB tovább cizellálta különösen az alábbiak kimondásával:

– az az elv, amely szerint a tagállamok kötelesek megtéríteni a közösségi jog nekik betudható megsértésével a magányszemélyeknek okozott károkat, alkalmazandó abban az esetben is, ha a felrótt kötelezettségszegés a nemzeti jogalkotónak tudható be;

– ha a közösségi jog egy tagállam általi megsértése a nemzeti jogalkotónak tudható be, amely olyan területen jár el, ahol jogalkotási döntései vonatkozásában széles mérlegelési mozgástérrel rendelkezik, a jogsérelmet szenvedő magánszemélyeknek joguk van a kártérítésre, amennyiben a megsértett közösségi szabály célja, hogy őket jogokkal ruházza fel, a jogsértés kellően súlyos, és fennáll a közvetlen okozati összefüggés a jogsértés és a magánszemélyek által elszenvedett kár között;

– a nemzeti bíróság az általa alkalmazandó nemzeti jogszabály alapján nem teheti függővé a kártérítéshez való jogot a kötelezettségszegést elkövető állami szerv szándékosságból vagy gondatlanságból eredő vétkességétől, amely túlmutat a közösségi jog kellően súlyos megsértésén;

– a közösségi jog megsértésével általuk a magánszemélyeknek okozott károk vonatkozásában a tagállamokat terhelő kártérítésnek arányosnak kell lennie az elszenvedett kárral;

– a tagállamok kötelezettsége a magánszemélyeknek okozott azon károk megtérítésére, amelyek a közösségi jog nekik betudható megsértéséből származnak, nem korlátozható a bíróságnak a felrótt kötelezettségszegést megállapító ítélete kihirdetését követően elszenvedett károkra.^[39]

[15] Az utolsóként hivatkozott Köbler-ügyben azt szögezte le az EUB, hogy az az elv, mely szerint a tagállamoknak meg kell téríteniük a közösségi jog felróható megsértésével a magánszemélyeknek okozott károkat, akkor is alkalmazandó, ha a kérdéses jogsértés végső fokon ítélkező bíróság határozatából ered, amennyiben a megsértett jogszabály jogokat állapít meg a magánszemélyek részére, a jogsértés kellően súlyos, és közvetlen ok-okozati összefüggés áll fenn az államot terhelő kötelezettség megsértése és a károsult felek által elszenvedett kár között. Annak megállapítása érdekében, hogy a jogsértés kellően súlyos-e abban az esetben, ha a kérdéses jogsértés ilyen határozatból ered, a nemzeti bíróságnak, az igazságszolgáltatás sajátosságaira is figyelemmel, meg kell határoznia, hogy a jogsértés nyilvánvaló-e.^[40] [16] A fenti esetek mind azt mutatják, hogy az állam számos esetben kénytelen kártérítést fizetni a károsultaknak nemzetközi egyezmények alapján, ha jogalkotásával kárt okoz. Ahogyan arra más jogrendszerekkel kapcsolatban is felhívták a figyelmet – lásd pl. Ausztriát^[41] –, nem igazán lehet alátámasztani az államnak az alkotmányellenes jogalkotás miatti felelősség alóli mentességét, ha bizonyos nemzetközi egyezményekbe (pl. EJEE) vagy az uniós jogba ütköző jogalkotással okozott károkért viszont felelnie kell.

3. Az állam immunitásáról a jogalkotással okozott károkkal szemben

[17] Az az elképzelés, hogy az állam nem élvez immunitást abban az esetben, ha jogalkotóként kárt okoz, meglehetősen újnak számít a jogi gondolkodásban.^[42] Az állam immunitása ezen a területen évszázadokig meghatározó volt a jogrendszerekben. Az állam immunitása mellett az alábbi érveket szokták felhozni:

– a jogalkotás közjogi jogviszony, annak csak közjogi következményei lehetnek;

– ha a bíróság marasztalhatná a jogalkotót a jogalkotásával okozott károkért, akkor az sértené a hatalmi ágak elválasztását;

– a legfontosabb jogalkotó, az Országgyűlés nem minősül polgári jogi jogalanynak;

– sem a Magyar Köztársaság Polgári Törvénykönyvéről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: 1959-es Ptk.), sem a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) nem szabályozza a jogalkotással okozott kárért való felelősséget.

3.1. Az állami immunitás melletti érvekről

[18] Az állam immunitásával kapcsolatban elsőként röviden megvizsgáljuk a mellette felhozott érveket. Ezt alább külön pontokba szedve fogjuk megtenni.

3.1.1. A jogalkotás mint kizárólag közjogi szempontból értelmezhető jogviszony

[19] Ahogyan már utaltunk rá, a hazai bírói gyakorlatot sokáig meghatározta az az álláspont, mely szerint a jogalkotás kizárólag közjogi szempontból értelmezhető jogviszony. Ezt az álláspontot a Legfelsőbb Bíróság az EBH1999. 14. sz. alatt közzétett határozatában így fogalmazta meg: „A jogalkotásra, mint az általános és absztrakt magatartási szabályok létrehozására irányuló tevékenységre és a hozzá kapcsolódó felelősségre azonban kizárólag a közjog (alkotmányjog) szabályai vonatkoznak, amelyek jelenlegi jogunkban immunitást biztosítanak a jogalkotó számára. A jogszabály hatálybalépésével esetleg bekövetkezett károsodás önmagában nem keletkeztet a jogalkotó és a károsult között kötelmi jogviszonyt, és ilyen értelmű jogszabályi rendelkezés hiányában a sérelmek jóvátételére (a jogalanyok kárpótlására) a polgári jogi kárfelelősségnek a[z 1959-es] Ptk. 339. §-ának (1) bekezdésében foglalt szabályai sem alkalmazhatók.” Hasonló érvelés jelent meg a Kúria egyik közelmúltban hozott, PJD2016. 16. sz. alatt közzétett határozatában is: „A jogalkotásra, mint az általános és absztrakt szabályok létrehozására irányuló tevékenységre nem alkalmazhatók a polgári jogi kárfelelősség szabályai. Önmagában a jogszabály hatálybalépésével esetleg bekövetkezett károsodás nem keletkeztet a jogalkotó és a károsult között polgári jogi jogviszonyt.” És ezt a szemléletet tükrözi a 19/2004. (V. 26.) AB határozat is.

3.1.2. A jogalkotásért való polgári jogi felelősség mint a hatalmi ágak elválasztásának sérelme

[20] Az újabb hazai jogirodalomban Menyhárd Attila fogalmazza meg elvi problémaként azt, hogy az állam jogalkotásért való felelősségének megállapíthatósága esetén a bíróságnak szükségszerűen minősítenie kellene a jogalkotás helyességét, ez azonban szerinte a hatalmi ágak megosztásának elvébe ütközne, mert így a bírói hatalom felülvizsgálhatná a jogalkotó tevékenységét. Ezzel szemben a bírói hatalomra is kötelezőek ezek a normák.^[43] Tehát a bíróságnak a fenti érvelés alapján a kizárólagos feladata a jogszabályok alkalmazása, ami kizárja azt, hogy az államot a jogalkotás következményeiért egy polgári perben marasztalja. [21] Ehhez kapcsolódó további érv az is, hogy az állam jogalkotással okozott károkért való marasztalása esetén a bíróság tulajdonképpen a költségvetés elosztásába szólna bele, mert az ítéletet csak a költségvetés terhére lehetne végrehajtani. Ez azt jelentené, hogy a bíróság felülírhatná az Országgyűlés döntését a társadalmi erőforrások elosztásáról, ehhez viszont a magyar jogrendszerben nem rendelkezik kellő legitimitással.^[44]

3.1.3. Az Országgyűlés polgári jogi jogalanyiságának hiánya

[22] A jogalkotásért való felelősség alkalmazásának következő akadálya az lehet, ha a kárt törvény meghozatalával okozták. Ugyanis ilyenkor a tényleges károkozó az Országgyűlés, az viszont nem minősül költségvetési szervnek, így jogi személynek sem, tehát nem rendelkezik polgári jogi jogalanyisággal, ezért polgári perben nem marasztalható.

3.1.4. A jogalkotásért való felelősség szabályozásának hiánya

[23] A jogalkotással okozott kárért való felelősség miatti marasztalás akadálya lehet még az is, hogy ugyan mind az 1959-es Ptk., mind a Ptk. külön szabályozza a közhatalom gyakorlásával okozott kárért való felelősséget, azonban ebben a körben egyik törvény sem tér ki a jogalkotással okozott károkért való felelősségre. Ebből az a következtetés vonható le, hogy a közhatalom gyakorlása körében minden egyéb, az 1959-es Ptk., illetve a Ptk. által nem nevesített esetben – így a jogalkotással okozott kár esetén is – nincs lehetőség a közhatalom gyakorlójának marasztalására.^[45] Tulajdonképpen ez az értelmezés jelenik meg a Kúria már fent egyszer idézett, PJD2016. 16. sz. alatt közzétett határozatában is: „Egy korábban szerzett engedély alapján jogszerűen végzett tevékenység jogszabály által történő megszüntetése vagyoni hátrányokat okozhat és jogos igény lehet az engedélyek jogosultjainak kártalanítása, de a kártalanítás módja és tartalma a törvényhozóra tartozik. Kártalanításra vonatkozó külön jogszabály, valamint a jogalkotással okozott kártérítés Ptk.-beli szabályozása hiányában az alperes marasztalására nincs lehetőség.”

3.2. Az állami immunitás melletti érvek cáfolata

[24] Az állam immunitása melletti érvek rövid felvázolása után a továbbiakban – szintén tömören – pontról pontra bemutatjuk azokat az ellenérveket, amelyek álláspontunk szerint alkalmasak arra, hogy meggyőzően cáfolják a jogalkotással okozott károk megtérítésével kapcsolatos aggályokat.

3.2.1. A károkozás minden esetben szükségszerűen keletkeztet polgári jogi jogviszonyt

[25] Az nem vitás, hogy a jogalkotás alapvetően közjogi jogviszonyként értelmezhető. Az is könnyen belátható, hogy a jogellenes jogalkotás jogkövetkezményeit is elsősorban közjogi úton kell levonni, erre hatáskörrel az Alkotmánybíróság rendelkezik. [26] Ugyanakkor az a tény, hogy egy jogviszony elsősorban közjogi, nem akadályozza azt, hogy annak legyenek magánjogi aspektusai is. Erre számos példát lehet hozni. Pl. egy bűncselekmény esetén annak jogkövetkezményeit elsősorban a büntetőjog szabályozza, a büntetőbíróság szabja ki a büntetőjogi szankciót a Btk. alapján, de ez nem képezi akadályát annak, hogy ha az elkövető a bűncselekményével kárt okozott a sértettnek, akkor azért a polgári jogi jogszabályok alapján feleljen. Vagy gondoljunk arra az esetre, ha egy közigazgatási (pl. társadalombiztosítási) jogviszonyban megsértik a hátrányos megkülönböztetés tilalmát. Ebben az esetben természetesen ugyanúgy alkalmazhatóak a közjogi szankciók (pl. az Egyenlő Bánásmód Hatóság által kiszabott szankciók, szabálysértési szankciók stb.) mellett a magánjogi, azaz a személyiségi jogi szankciók is, mint fordított esetben (azaz, ha egy magánjogi – pl. magánbiztosítási – jogviszonyban sértik meg a hátrányos megkülönböztetés tilalmát).^[46] [27] Márpedig a jogellenes károkozás az 1959-es Ptk. 339. §-a, illetve a Ptk. 6:519. §-a alapján önmagában létrehoz a felek között egy polgári jogi jogviszonyt, függetlenül attól, hogy a felek között korábban volt-e jogviszony, és ha volt, akkor az milyen jellegű volt.^[47] Mivel a jogrendszer nem tartalmaz olyan szabályt, amely erre az esetre kizárná a polgári jogviszony létrejöttét, ezért álláspontunk szerint önmagában az a körülmény, hogy a jogalkotás alapvetően közjogi jogviszony, nem jelenti akadályát annak, hogy az állam a jogalkotással okozott károkért marasztalható legyen.^[48]

3.2.2. A bíróság tevékenysége óhatatlanul befolyásolja a végrehajtó hatalom működését

[28] Álláspontunk szerint a jogalkotással okozott károkért való felelősség nem eredményez olyan helyzetet, amely sértené a hatalmi ágak elválasztásának az elvét. Egyrészt az a körülmény, hogy a bíróság egy olyan tevékenység jogszerűségét vizsgálja egy kártérítési perben, amely magatartás megítélése alapvetően nem az ő hatáskörébe tartozik, nem idegen a kártérítési jogtól. Gondoljunk csak a bírósági jogkörben okozott kárért való felelősségre. A kártérítési perben értelemszerűen nincs lehetőség a jogerősen eldöntött per teljes tartalmi felülvizsgálatára, mert az sértené a jogerő intézményét és a res iudicata elvét. Ugyanakkor a bíróság a kártérítési perben szükségszerűen kénytelen megvizsgálnia azt, hogy az alapperben eljáró bíróság egyébként tanúsított-e olyan jogellenes károkozó magatartást, amely a kártérítési felelősségét megalapozhatja.^[49] A jogalkotással okozott kárért való felelősség miatti marasztalás céljából indított perben nagyon hasonló helyzet áll elő: a bíróság természetesen nem vonhatja le a jogellenes jogalkotás közjogi következményeit (pl. nem semmisítheti meg a jogszabályt stb.), de ez nem képezi akadályát annak, hogy a jogalkotás jogszerűségét vizsgálja, és az esetleges jogellenes károkozás polgári jogi jogkövetkezményeit levonja. [29] Szintén nem tekintjük sajátos problémának azt, hogy az állam jogalkotással okozott károkért való marasztalása kihathat a költségvetésre, és így korlátozhatja a törvényhozó mozgásterét. Ez a helyzet ugyanis minden olyan esetben előáll, amikor az államot vagy annak az egyik szervét egy magánjogi jogviszonyban marasztalják (pl. akár egy állami szerv által kötött szerződés kapcsán). Az viszont nem kérdéses, hogy az állam és szervei magánjogi jogviszonyok alanyai lehetnek és perben marasztalhatók. Ezt erősíti meg a Ptk. 3:406. §-ának rendelkezése [mely tartalmában lényegében megegyezik az 1959-es Ptk. 28. § (2) bekezdésével]: „Az államot és az államháztartás részét képező jogi személyt a polgári jogi jogviszonyból fakadó kötelezettsége költségvetési fedezet hiányában is terheli.” Tehát maga a jogalkotó is eleve számol azzal, hogy polgári jogi jogviszonyokból olyan kötelezettségei keletkezhetnek (pl. egy bírósági ítélet alapján), amelyeket a költségvetés megtervezésekor még nem láthatott előre, de ettől függetlenül mint minden polgári jogi jogalanynak, az államnak is helyt kell állnia. [30] Végül megjegyezzük, hogy nem tartjuk visszásnak azt sem, hogy a bírói hatalmi ág a jogalkotással okozott kárért való felelősség eszközén keresztül egyfajta kontrollt gyakorolhat a törvényhozó hatalom felett. Ugyanis a törvényhozó hatalom nem korlátlan, számos közjogi intézmény korlátozása alatt áll.^[50] Így a polgári bíróságok kontrollja legfeljebb csak ezeket egészítené ki.

3.2.3. Az Országgyűlés jogalanyiságának hiányában az állam felel a jogalkotással okozott károkért

[31] A kártérítési jogban az nem okoz problémát, ha a tényleges károkozónak nincs perbeli jogképessége, ilyenkor az a perbeli jogképességgel rendelkező személy perelhető, akinek a károkozó magatartás betudható. Az egyértelműség kedvéért azonban a Ptk. 6:548-549. §-ai a közhatalommal okozott kárért való felelősség szabályai között kifejezetten rendezik is ezt a kérdést. Egyébként az 1/2014. számú polgári elvi döntésben az eljáró bíróság kifejezetten ki is mondta azt, hogy az Országgyűlés ugyan nem jogi személy,^[51] de a perbeli jogképessége hiányában a diszfunkcionális működésével okozott károkért a Magyar Államnak van helytállási kötelezettsége a károsult felé. Hasonló rendelkezést tartalmazott a Ptk. előkészítése során született 2011-es Szerkesztőbizottsági Javaslat^[52] is.

3.2.4. Különös szabályozás hiányában a jogalkotással okozott kárért való felelősségre az általános kártérítési szabályokat kell alkalmazni

[32] Azzal kapcsolatban, hogy a különös szabályok hiányából milyen következtetések vonhatók le, hosszasan lehetne érvelni, azonban a helyzetünket megkönnyíti jelen esetben magának a jogalkotónak az állásfoglalása. Ugyanis a Ptk. miniszteri indokolása ezzel kapcsolatban a következőket tartalmazza. „A[z 1959-es] Ptk. szabályai alapján a joggyakorlat mereven elzárkózott a jogalkotással okozott károk megtérítése elől. A Javaslat nem szabályozza külön a jogalkotással okozott kárért való felelősséget, mivel az így okozott károkért a jogalkotó az általános felelősségi alakzat alapján felelős. Kétségtelen, hogy például alkotmányellenes jogszabály alkotásával vagy uniós implementációs kötelezettség elmulasztásával kárt lehet okozni. Ezekben az esetekben a károsult az általános deliktuális felelősség szabály alapján kérheti a bíróságtól az okozott károk megtérítését.”^[53] Tehát maga a jogalkotó adja indokát annak, hogy a 2011-es Szerkesztőbizottsági Javaslattal ellentétben miért nem szabályozza külön a jogalkotással okozott kárért való felelősséget. Ez az ok pedig az, hogy az ilyen esetekre az általános deliktuális felelősségi szabályokat kell alkalmazni. Ebből egyben következik az is, hogy az 1959-es Ptk. szabályai alapján is van lehetőség a jogalkotással okozott károkért való felelősség megállapítására, hiszen ezen a területen a Ptk. végül semmilyen változást sem hozott.

Megjegyezzük, hogy a jogalkotói állásfoglalás természetesen egyben minden korábbi immunitás melletti érv megcáfolására is alkalmas.

3.3. További érvek az állami immunitás ellen

[33] A jogalkotással okozott károkért való felelősség alkalmazása mellett a fenti alapvetően jogi érvek mellett további, inkább közgazdasági jellegű érveket is fel lehet hozni. Egyrészt egy megfelelően szabályozott polgári jogi felelősség alkalmas lehet arra, hogy ne fogadjanak el olyan jogellenes jogszabályokat, amelyeket polgári jogi felelősség hiányában elfogadtak volna.^[54] Másrészt az is elmondható, hogy az ilyen jellegű károk vonatkozásában a károsultaknak semmilyen lehetőségük nincs arra, hogy ezeket a károkat megelőzzék, a károk mértékét enyhítsék, vagy a károkozóval szembeni bírósági igényérvényesítés helyett valamilyen alternatív fedezetet (pl. biztosítás kötése)^[55] keressenek maguknak a kockázatok kezelésére. Tehát azt állapíthatjuk meg, hogy ha a jogalkotással okozott károkért való felelősség intézménye hiányzik a jogrendszerből, akkor éppen azon a területen nem biztosít védelmet a károsultaknak a kártérítési jog, ahol a leginkább indokolt volna.

4. A jogalkotással okozott kárért való felelősség miatti marasztalás esetén a kártérítési tényállás egyes elemeiről – különös tekintettel a jogellenességre és a felróhatóságra

[34] Az állam immunitásának tagadásából fakad a következő kérdés. Hogyan alkalmazhatóak a kártérítés tényállási elemei a jogalkotással okozott károkért való felelősségre? Ebben a körben a kár megállapíthatósága nem tűnik sajátosnak, arra nem is térünk ki. Az okozati összefüggéssel kapcsolatban pedig csak megemlítjük azt a sajátos helyzetet, hogy jogalkotó úgy is okozhat kárt, hogy a kár tényleges bekövetkezéséhez szükséges még egy jogalkalmazói aktus is (talán ez tekinthető a jellemző esetnek), amely a jogellenes jogszabályt alkalmazza.^[56] Ez természetesen nem jelenti akadályát a jogalkotói felelősség megállapításának, hiszen a károkozó magatartás lehet közvetett is,^[57] és ilyen esetben akár közös károkozás is megállapítható, ha mindkét károkozó tekintetében fennállnak a szükséges tényállási elemek. A jogalkalmazó szerv kártérítési felelőssége ugyan gyakran nem áll fenn, mert köteles a jogszabályokat alkalmazni és végrehajtani, ez azonban értelemszerűen nem akadályozza a jogalkotó felelősségének megállapítását, csak a jogalkalmazó marasztalását zárja ki. [35] A jogellenesség és a felróhatóság kérdésének a megítélése viszont meglehetősen problémásnak tűnik a jogalkotással okozott károk esetében, ezért ezekről az alábbiakban részletesebben kell, hogy szóljunk.

4.1. A jogellenességről

[36] A jogellenesség kapcsán egységesnek mondható az a jogirodalmi álláspont, hogy minden károkozás jogellenes, azaz a károkozás jogellenességét pusztán a kár keletkezése megalapozza, ehhez nincs szükség annak bizonyítására, hogy a károkozó a magatartásával valamilyen konkrét normát megszegett. Ezzel szemben a károkozónak kell bizonyítania azt, hogy a károkozása nem volt jogellenes, mert fennáll valamely törvényben kifejezetten meghatározott, jogellenességet kizáró ok.^[58] A bírói gyakorlatban ugyan voltak ezen a téren kisebb bizonytalanságok, de az 1959-es Ptk. legújabb gyakorlatában is ez az álláspont volt az irányadó.^[59] Így a Ptk. ezen a téren pusztán annyi változást hozott, hogy egyértelműsítette, melyek ezek a jogellenességet kizáró okok, tehát a Ptk. kapcsán tett megállapítások az 1959-es Ptk.-ra is alkalmazhatóak. [37] A Ptk. 6:520. §-ában meghatározott jogellenességet kizáró okok közül az a)-c) pontban meghatározott esetek jogalkotással okozott károk vonatkozásában irrelevánsak. A d) pont tűnhet egyedül alkalmazhatónak, mely szerint nem jogellenes a károkozás, ha azt a károkozó jogszabály által megengedett magatartással okozta, és a magatartás más személy jogilag védett érdekét nem sérti, vagy a jogszabály a károkozót kártalanításra kötelezi. Tehát önmagában az a tény, hogy a károkozó jogszabály által megengedett magatartást tanúsított (maga a jogalkotás egyértelműen jogszabály által megengedett magatartás) még nem elégséges feltétel ahhoz, hogy a károkozás jogszerűvé váljon. Ehhez még két további feltétel közül legalább az egyiknek teljesülnie kell. [38] Az egyik lehetőség az, hogy a jogszabály a károkozót kártalanításra kötelezi. Ebben az esetben szintén jogosult lesz a károsult kompenzációra, csak azt a károkozás jogszerűsége miatt nem kártérítés, hanem kártalanítás címén követelheti. Adott esetben a jogalkotással okozott kárért is kérhető kártalanítás. Erre szolgál példaként az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (Étv.) 30. § (1) bekezdése, mely szerint ha „az ingatlan rendeltetését, használati módját a helyi építési szabályzat másként állapítja meg (övezeti előírások változása) vagy korlátozza (telekalakítási vagy építési tilalom), és ebből a tulajdonosnak, haszonélvezőnek kára származik, a tulajdonost, haszonélvezőt kártalanítás illeti meg”.^[60] [39] A másik lehetőség pedig az, ha a károkozó bizonyítja azt, hogy a károkozás más személy jogilag védett érdekét nem sérti.^[61] Ez a jogalkotással okozott károk területén azt jelenti, hogy nem lesz jogellenes a károkozás akkor, ha a jogalkotó pl. tankötelezettséget ír elő. Ez egyfelől polgári jogi szempontból károkozás a tanköteles gyermek szülei terhére, hiszen a tankötelezettség igen jelentős költségeit nekik kell viselniük. Másfelől viszont nem lesz jogellenes, mert a tankötelezettség előírása nem sért jogilag védett érdeket, hiszen az Alaptörvény XVI. cikk (3) bekezdése alapján a szülők kötelesek kiskorú gyermekükről gondoskodni, és e kötelezettség magában foglalja gyermekük taníttatását. [40] Ha viszont nem merül fel olyan különös körülmény, amely megalapozná azt, hogy a károkozás nem sérti a károsultak jogilag védett érdekét, akkor a károkozás jogellenes lesz. Pl. jogellenes a károkozás akkor, ha az állam egy új jogszabállyal csak meghatározott kör számára engedélyezi a jövőben egy tevékenység végzését, és így azoknak a befektetése értékét veszti, akik az adott tevékenységet a továbbiakban nem folytathatják. Ebben az esetben az érintettek jogilag védett érdeke sérül, hiszen az állam korlátozza többek között a károsultaknak az Alaptörvény M) cikk (1) bekezdése által biztosított vállalkozás szabadságát. [41] Végül hangsúlyozzuk, hogy a jogszabály által megengedett magatartással okozott károk körében a Ptk. alapján a jogellenesség tekintetében irreleváns az, hogy a magatartás tanúsítására milyen okból került sor. Tehát ha a jogalkotó a jogalkotással az érintettek jogilag védett érdekét sérti, és így kárt okoz, akkor ez jogellenes lesz abban az esetben is, ha a jogalkotás más legitim célok elérése érdekében egyébként indokolt volt,^[62] ennek legfeljebb a felróhatóság körében lehet jelentősége.

4.2. A felróhatóságról

[42] A felróhatóság alóli kimentés tekintetében – ahogyan a jogellenesség hiányára vonatkozóan is – a bizonyítási teher a jogalkotóra esik a kártérítés általános szabályai alapján. Azaz a jogalkotónak a bíróság előtt azt kell bizonyítania, hogy a jogalkotás során úgy járt el, ahogy az általában elvárható. [43] Ugyan első ránézésre nem egyértelmű, hogy ezt a mércét ebben a helyzetben hogyan kell alkalmazni, de nem tűnik bonyolultabbnak a helyzet annál, mint amikor egy jogi személy kártérítési felelősségét kell megállapítani valamilyen deliktuális jogviszonyban. Tehát azt kell vizsgálnia a bíróságnak, hogy a jogalkotásban részt vevő személyek úgy jártak-e el, ahogyan az az adott helyzetben általában elvárható. [44] Egyetértünk azokkal az álláspontokkal,^[63] amelyek szerint ezt a mércét magasra kell tenni, tekintettel arra, hogy jellemzően testületi döntések születnek, és a jogalkotás előkészítését jelentős apparátus segíti. Természetesen nem adható egy egyértelmű iránymutatás annak a kérdésnek a megválaszolására, hogy mikor jár el úgy egy jogalkotó, ahogyan az az adott helyzetben általában elvárható, azonban néhány fontosabb szempontot megemlítünk, amely segítheti a bíróságokat a döntésük során:

– ha a jogalkotó valamilyen egyértelmű, formai jellegű, közjogi normát megsért a jogalkotás során (pl. a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 17. §-ába ütközően nem készül előzetes hatásvizsgálat), akkor felróható a károkozása, hiszen e formai szabályok betartása minimális elvárásnak tekinthető a jogalkotás során;

– ha a kárt okozó jogszabály tartalmi hibában szenved (pl. alkotmányellenes), akkor itt vizsgálandó, hogy ezzel a jogalkotónak mennyiben kellett számolnia: ha a jogalkotónak egyértelműen észlelnie kellett volna az alkotmányellenességet (pl. erre nyilvánosan felhívták a figyelmét, vagy az Alkotmánybíróság gyakorlatából ez kétségtelenül következik), akkor a károkozása felróhatónak minősíthető;^[64]

– ha jogalkotó látszatjogszabályt alkot, tehát valójában egyedi aktust kellett volna hoznia az adott esetben, akkor szintén felróható a károkozása;^[65]

– a jogalkotói mérlegelés során akkor lesz csak felróható a károkozás, ha az kirívóan észszerűtlen,^[66] hiszen a bíróság döntésével nem írhatja felül a jogalkotó szervek diszkrecionális jogkörét;

– a felróhatóság körében az is vizsgálandó, hogy az adott esetben nem lett-e volna indokolt kártalanítást biztosítani az érintettek számára (mivel a bizonyítási teher a jogalkotón nyugszik, ezért csak akkor nem lesz felróható a károkozása, ha bizonyítja, hogy a körülményekre tekintettel nem volt indokolt kártalanítás biztosítása);^[67]

– szintén lényeges körülmény az is, hogy a jogalkotó adott-e elég időt az érintetteknek a károk megelőzésére és elhárítására, ugyanis ennek hiányában értelemszerűen nem úgy jár el, ahogyan az az adott helyzetben általában elvárható.

[45] Még egyszer hangsúlyozzuk, hogy a bizonyítási teher a jogalkotón van. Tehát ha bármelyik fenti körülmény közül az egyikkel kapcsolatban nem tudja sikeresen bizonyítani azt, hogy úgy járt el, ahogyan az az adott helyzetben általában elvárható, akkor a károkozása felróhatónak minősül.

5. Az állam jogalkotással okozott károkért való marasztalásához esetlegesen szükséges további feltételekről – különös tekintettel az előzetes alkotmánybírósági normakontrollra

[46] Tekintettel arra, hogy a fent kifejtettek alapján a jogalkotással okozott károkért való felelősségre az általános deliktuális felelősségi szabályokat kell alkalmazni, ezért további tényállási elemek vizsgálatára nincs szükség. Ugyanakkor – ahogyan arra már fent is hivatkoztunk – több szerző^[68] is arra a következtetésre jut, hogy a jogalkotással okozott kár megtérítésére csak akkor marasztalhatja a bíróság a jogalkotót, ha az Alkotmánybíróság a károkozó jogszabály jogellenességét előzetesen megállapítja.^[69] Ez a nézet azonban az alább kifejtett okok miatt álláspontunk szerint téves. [47] Az első érvünk az, hogy maga a jogalkotó döntött úgy, hogy a marasztalásához nincs szükség az Alkotmánybíróság előzetes döntésére. Ugyanis ez a feltétel felmerült a Ptk. előkészítése során: ilyen rendelkezést tartalmazott a 2011-es Szerkesztőbizottsági Javaslat,^[70] de végül a Ptk. olyan szöveggel került elfogadásra, amely ezt a többletfeltételt nem tartalmazza. Tehát a jogalkotó megfontolta ezt a kérdést, és maga döntött úgy, hogy a jogalkotással való károkozásra az általános szabályok alkalmazandók,^[71] és nincs szükség további tényállási elemek fennállására. [48] Álláspontunk szerint a jogalkotó helyesen döntött. Ugyanis az Alkotmánybíróság mást vizsgál, mint a kártérítési perben eljáró bíróság, és a döntések jogkövetkezményei is teljesen eltérőek. Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény 24. cikke alapján a jogszabályoknak az Alaptörvénnyel és a nemzetközi szerződésekkel való összhangját vizsgálja. A bíróságnak viszont arról kell döntenie, hogy történt-e felróható és jogellenes károkozás. Tehát az Alkotmánybíróság magát a jogszabályt és a jogalkotást vizsgálja, a polgári bíróság viszont a károkozást.^[72] Ugyan mindkét esetben felmerül a jogellenesség kérdése, de az Alkotmánybíróság közjogi jogellenességet vizsgál, amely nem azonos a polgári jogi jogellenességgel.^[73] Azért, mert valami közjogi szempontból jogszerű, magánjogi tekintetben lehet jogellenes. Ezt nevezzük a jogellenesség jogági függetlenségének.^[74] Az, hogy a károkozó jogszabály Alaptörvénybe vagy nemzetközi szerződésbe ütközik, csak annyiban érinti a polgári bíróság döntését, hogy önmagában megalapozhatja a károkozás felróhatóságát, hiszen pl. a formai jellegű közjogi szabályok betartása minimális elvárás a jogalkotás során (lásd fent). Ugyanakkor az is elképzelhető, hogy az Alkotmánybíróság vizsgálja az adott jogszabály alkotmányosságát, de elutasítja a vonatkozó beadványokat, a polgári bíróság viszont megállapítja a jogellenességét (hiszen az független a közjogi jogellenességtől) és a felróhatóságot (pl. azért, mert nem készült előzetes hatásvizsgálat) is. [49] Álláspontunk szerint itt hasonló helyzetről van szó, mint amikor egy polgári bíróság előtt folyó ügyben a bíróság döntésére befolyással van az, hogy történt-e bűncselekmény (pl. ha a Ptk. 6:581. §-át^[75] kell alkalmazni). Ebben az esetben a bíróság nem köteles várni arra, hogy a büntetőbíróság döntsön a kérdésben, hanem maga is megállapíthatja, hogy az adott magatartás egyébként bűncselekménynek minősül-e.^[76] Ugyanis elképzelhető, hogy az adott ügyben egyáltalán nem is indul büntetőeljárás. A Pp. 4. § (2) bekezdése alapján a polgári bíróságot csak annyiban köti a büntetőbíróság döntése, hogy a polgári bíróság a határozatában nem állapíthatja meg, hogy a jogerősen elítélt személy nem követte el a terhére rótt bűncselekményt. Tehát még abban az esetben is, ha a büntetőbíróság felmenti a vádlottat (pl. valamilyen büntethetőséget kizáró ok miatt), ez nem akadályozza a polgári bíróságot abban, hogy a polgári perben arra a következtetésre jusson, hogy az adott magatartás egyébként bűncselekménynek minősül. Hasonlóan az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 39. § (1) bekezdése – miszerint az Alkotmánybíróság döntése az Abtv. ellentétes rendelkezése hiányában mindenkire nézve kötelező – a jogalkotással okozott kárért való felelősségről döntő bíróság döntésére annyiban hat ki, hogy ha a vizsgált jogszabály alkotmányellenességét vagy ennek hiányát az Alkotmánybíróság kimondta, akkor nem állapíthatja meg a polgári bíróság a határozatában ennek az ellenkezőjét. [50] Tehát lehet olyan eset (ez tűnik jellemzőnek), amikor a vizsgált jogszabály alkotmányellenessége tulajdonképpen irreleváns a jogalkotással okozott kárért való felelősség megítélése kapcsán, mert egyéb körülmények megalapozzák a jogellenességet és a felróhatóságot. Ilyenkor értelemszerűen indokolatlannak tűnik az Alkotmánybíróság eljárásának kezdeményezése. [51] Ugyanakkor kivételesen előfordulhat olyan helyzet, hogy a károkozás felróhatóságát egyedül a vizsgált jogszabály alkotmányellenessége alapozná meg. Egyedül ilyenkor merülhet fel az, hogy a polgári bíróság az Abtv. 25. §-a alapján, a polgári peres eljárás felfüggesztése mellett kezdeményezze a vizsgált jogszabály alkotmányossági vizsgálatát az Alkotmánybíróságnál. Álláspontunk szerint azonban valójában ebben az esetben sem köteles a polgári bíróság az Alkotmánybíróság eljárását kezdeményezni, mert ilyenkor az eljáró bíróság valójában nem is alkalmazza a vizsgált jogszabályt (hiszen nem olyan tényállásokról dönt, amelyet a vizsgált jogszabály szabályoz) – az Abtv. 25. §-a szerint akkor kezdeményezi a bíróság az Alkotmánybíróság eljárását, ha az egyedi ügy elbírálása során olyan jogszabályt kell alkalmazni, amelynek alaptörvény-ellenességét észleli –, hanem azt vizsgálja, hogy a jogalkotó a jogszabály elfogadásával okozott-e jogellenesen és felróhatóan kárt. Lényegében ehhez hasonló megállapításra jutott a Legfelsőbb Bíróság is a BH2001. 536. sz. alatt közölt határozatában, amikor azt kellett vizsgálnia, hogy az MNB egyik rendelkezésével jogellenesen és felróhatóan kárt okozott-e egyes takarékszövetkezeteknek. A bíróság ennek kapcsán kimondta: „a bíró az Alkotmánybíróság eljárását akkor kezdeményezheti, ha az előtte folyamatban lévő ügy elbírálása során olyan jogszabályt […] kell alkalmaznia, amelynek alkotmányellenességét észleli. A perbeli esetben azonban a bíróságnak nem alkalmaznia kell a felperes által sérelmezett 1/1994. (PK 4.) MNB rendelkezés 6. §-ában foglaltakat, mert a felperes által indított eljárásnak a tárgya e rendelkezés alkotmányba ütköző voltának, tehát jogellenességének a megállapítása, és ennek folytán az MNB kártérítési felelősségének megállapítása volt.”^[77]

6. Összegzés

[52] Tanulmányunkban elsősorban azt vizsgáltuk, hogy a jogalkotással okozott kárért való felelősség kapcsán mennyiben tartható fenn az eddigi, a belső joggal kapcsolatosan alapvetően elutasító bírói gyakorlat. A legfontosabb megállapításainkat az alábbiak szerint foglaljuk össze. [53] A vonatkozó külföldi tapasztalatokkal kapcsolatban ugyan nem beszélhetünk egységes képről, de számos olyan jogrendszer ismert, amelyben a törvényhozó is marasztalható jogalkotással megvalósuló károkozás miatt, ide tartozik pl.: Belgium, Dánia, Franciaország, Hollandia, Olaszország és Spanyolország is. Emellett arra is számos példát találhatunk, hogy nemzetközi bíróságok (EJEB és EUB), illetve nemzetközi választottbíróságok (ICSID) marasztalják az államot jogalkotással okozott károk megtérítésére. [54] A külföldi példákon túl álláspontunk szerint a magyar államot azért sem illeti immunitás a jogalkotással okozott károk tekintetében, mert többek között:

– valamennyi mellette szóló érv tételesen cáfolható;

– ez felel meg a hazai többségi jogirodalmi álláspontnak is;

– ebbe az irányba halad a bírói gyakorlat;

– maga a jogalkotó is ezt a nézetet tette magáévá a Ptk. elfogadásakor;

– megfelelően szabályozott polgári jogi felelősség alkalmas lehet arra, hogy ne fogadjanak el olyan jogellenes jogszabályokat, amelyeket polgári jogi felelősség hiányában elfogadtak volna; és

– az ilyen jellegű károk vonatkozásában a károsultaknak semmilyen lehetőségük nincs arra, hogy ezeket a károkat megelőzzék, a károk mértékét enyhítsék, vagy a károkozóval szembeni bírósági igényérvényesítés helyett valamilyen alternatív fedezetet (pl. biztosítás kötése) keressenek maguknak a kockázatok kezelésére.

[55] Álláspontunk szerint a közjogi jogellenesség nem azonos a magánjogi jogellenességgel. Minden károkozás vélelmezetten jogellenes, azaz a károkozónak kell bizonyítania a jogellenesség hiányát. A jogalkotással megvalósuló károkozás akkor nem jogellenes, ha azt a károkozó jogszabály által megengedett magatartással okozta, és a magatartás más személy jogilag védett érdekét nem sérti (pl. tankötelezettség előírása), vagy a jogszabály a károkozót kártalanításra kötelezi (pl. Étv. 30. §). [56] A jogalkotó károkozása az általános szabályok alapján akkor nem felróható, ha a károkozó bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. Ezt a mércét magasra kell tenni a károkozó személyére és a károkozás formájára tekintettel. A bíróságnak többek között azt kell figyelembe vennie a felróhatóság vizsgálatakor, hogy a károkozó jogszabály:

– megalkotása során betartották-e a formai előírásokat;

– nem szenved-e tartalmi hibában;

– nem minősül-e látszatjogszabálynak;

– megalkotásakor a jogalkotói mérlegelés nem volt-e kirívóan észszerűtlen;

– elfogadásakor nem lett-e volna indokolt kártalanítást biztosítani az érintettek számára; és

– úgy lépett-e hatályba, hogy ezzel kellő időt adott az érintetteknek a károk megelőzésére és elhárítására.

[57] Mivel az állam jogalkotással okozott károkért való felelősségére az általános kártérítési szabályokat kell alkalmazni, ezért a marasztaláshoz nincs szükség további, sajátos tényállási elemek fennállására. Így a polgári bíróság előzetes alkotmánybírósági normakontroll hiányában is marasztalhatja az államot többek között azért, mert az Alkotmánybíróság a jogszabály elfogadásának alkotmányosságát vizsgálja, a polgári bíróság viszont a károkozás magánjogi szempontú jogellenességét és felróhatóságát.

A cikk a Wolters Kluwer Hungary termékeire/szolgáltatásaira vonatkozó reklámot tartalmaz.

Lábjegyzetek:

^[1] A szerző adjunktus, az ELTE-ÁJK munkatársa

^[2] Menyhárd Attila: Az állam kártérítési felelőssége és állami immunitás. In Nochta Tibor, Fabó Tibor és Márton Mária (szerk.): Ünnepi tanulmányok Kecskés László professzor 60. születésnapja tiszteletére. PTE ÁJK, Pécs, 2013, 389-404.o.

^[3] Borbás Beatrix: Az immunitási tünetekről az állami kárfelelősség terén – az új Ptk. felsejlő fényeinél. Magyar Jog, 2014/5. sz., 268-277. o.

^[4] Fábián Adrián: A jogalkotó kárfelelőssége a magyar jogrendben. PhD tanulmányok. 3. köt. 2005, 27-55. o.

^[5] Fuglinszky Ádám: Kártérítési jog. HVG-ORAC, Budapest, 2015, 579-587. o.

^[6] Fülöp Györgyi: Az állam kártérítési felelőssége a közösségi jog megsértése esetén. Polgári Jogi Kodifikáció, 2003/5. sz., 18-23. o.

^[7] Lajer Zsolt: Felelősség a jogszabályalkotással okozott károkért a magyar jogban. Jogtudományi Közlöny, 2001/2. sz., 70-81. o.

^[8] Lehotay Veronika: Adalékok a jogalkotással okozott kár szabályozásának kérdésköréhez. Sectio Juridica et Politica Tomus 28, 2010., 395-413. o.

^[9] Karsai Dániel: A jogalkotással okozott kárról. Jogtudományi Közlöny, 2014/6. sz., 309-315. o.

^[10] Kecskés László: Európa-jogi tapasztalatok az állam jogszabályalkotással okozott károkért való felelősségének megalapozásához. Polgári Jogi Kodifikáció, 2003/4. sz., 3-19. o.

^[11] Petrik Ferenc: Közigazgatási bíróság – közigazgatási jogviszony. HVG-ORAC, Budapest, 2011, 171-173. o.

^[12] Fuglinszky Ádám: Kártérítési jog. HVG-ORAC, Budapest, 2015, 585. o.

^[13] Karsai Dániel: A jogalkotással okozott kárról. Jogtudományi Közlöny, 2014/6. sz., 314-315. o.

^[14] Petrik Ferenc: Közigazgatási bíróság – közigazgatási jogviszony. HVG-ORAC, Budapest, 2011, 171-172. o.

^[15] Látszatjogszabályról akkor beszélhetünk, ha a jogalkotó formálisan a jogviszonyokat általános és absztrakt szinten rendező jogszabályt, de tartalmilag meghatározott címzetti körre vonatkozó jogalkalmazói döntést hoz. Lásd Fuglinszky Ádám: Kártérítési jog. HVG-ORAC, Budapest, 2015, 586-587.

^[16] Lásd Várnay Ernő: A Fővárosi Ítélőtábla döntése az utazási biztosításról: a jogalkotással okozott kárért viselt felelősség. Jogesetek Magyarázata, 2015/1. sz., 29-34. o.

^[17] Lásd: Lábady Tamás: Altruizmus vagy felelősség jogalkotással okozott kárért? In Nochta Tibor, Fabó Tibor és Márton Mária (szerk.): Ünnepi tanulmányok Kecskés László professzor 60. születésnapja tiszteletére. PTE ÁJK, Pécs, 2013, 369-378.

^[18] Ezzel kapcsolatban megjegyezzük, hogy a hazai bírói gyakorlat (lásd a BH2002. 12.-t) sem zárkózik el attól, hogy akár az alapvetően nem polgári jogi jogviszonyokkal kapcsolatos, nem mellérendeltségben szereplő jogalanyok közötti károkozásokra is lehet alkalmazni az utaló magatartás szabályait, ha annak valamennyi együttes feltétele megvalósul

^[19] Az 1947-es Crown Proceedings Act (CPA)

^[20] Az 1946-os Federal Tort Claims Act (FTCA)

^[21] Bradley Raboin: Punish the Crown, but Protect the Government: a Comparative Analysis of State Tort Liability for Exemplary Damages in England an Punitive Damages in the United States. Cardozo Journal of International and Comparative Law, 2015-2016. sz., 271-275. o.

^[22] Hans-Bernd Schäfer: Ökonomische Analyse der Staatshaftung für legislatives Unrecht http://www.law-and-economics.eu/_data/Schaefer.pdf%209-11. o. [2017.01.13.]

^[23] Patrick Reinert: §§ 839, 839a. In Heinz Georg Bamberger és Herbert Roth (szerk.): Kommentar zum Bürgerlichen Gesetzbuch. C. H. Beck, München, 2013, Band 2 1687-1689. o.

^[24] Pl. alkotmányos panasz, azaz Verfassungsbeschwerde

^[25] Hans-Bernd Schäfer: Ökonomische Analyse der Staatshaftung für legislatives Unrecht http://www.law-and-economics.eu/_data/Schaefer.pdf 6-8. o. [2017.01.13.]

^[26] A konkrét esetben egy jogszabály megtiltotta bizonyos tejipari termékek gyártását, amivel e termékek készítésével foglalkozó gyártóknak kárt okozott

^[27] Kecskés László: Perelhető-e az állam? – Immunitás és kárfelelősség. KJK, Budapest, 1988, 138. o.

^[28] Lajer Zsolt: Felelősség a jogszabályalkotással okozott károkért az Európai Unió és egyes tagállamai jogában. Jogtudományi Közlöny, 2001/3. sz., 125. o.

^[29] Kecskés László: Perelhető-e az állam? – Immunitás és kárfelelősség. KJK, Budapest, 1988, 139. o.

^[30] Evangelina Verónica de la Tejera Hernández – Pedro Manuel Herrera Molina: La responsabilidad patrimonial del estado legislador en el derecho espaol. Boletín Mexicano de Derecho Comparado, 2014/141. sz., 1163-1164. o.

^[31] Hollandiában ráadásul az Urgenda-ügyben 2015-ben hozott bírósági döntés az állami immunitás lerombolása során még tovább ment. Ugyanis a bíróság arra marasztalta a jogalkotót, hogy ténylegesen teljesítse korábbi vállalásait, és a széndioxid-kibocsátást az 1990-es szinthez képest 2020-ig 25%-kal csökkentse. Jesse Lambrecht – Claudia Ituarte-Lima: Legal innovation in national courts for planetary challenges: Urgenda v State of the Netherlands. Environmental Law Review, 2016/1. sz., 57-64. o.

^[32] Lajer Zsolt: Felelősség a jogszabályalkotással okozott károkért az Európai Unió és egyes tagállamai jogában. Jogtudományi Közlöny, 2001/3. sz., 122. o.

^[33] Lajer Zsolt: Felelősség a jogszabályalkotással okozott károkért a magyar jogban. Jogtudományi Közlöny 2001/2. sz., 75. o.

^[34] Mádl Ferenc és Vékás Lajos: Nemzetközi magánjog és nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga (ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2015, 254-263. o.

^[35] https://icsid.worldbank.org/en/Pages/cases/casedetail.aspx?CaseNo=ARB/13/21 [2017.01.13.] és http://www.lexislegalnews.com/articles/13439/icsid-issues-award-against-hungary-on-claims-related-to-meal-vouchers  [2017.01.13.].

^[36] Lásd Lattmann Tamás – Kende Tamás – Sonnevend Pál: A közösségi jogrend. In Kende Tamás – Szűcs Tamás – Jeney Petra (szerk.): Európai közjog és politika. CompLex, Budapest, 2007, 886-890. o.

^[37] C-6/90. és C-9/90. sz. ügyek

^[38] Ennek az alkotmányellenes jogszabállyal okozott kárért való felelősség vonatkozásában az a gyakorlat felelne meg, ha a polgári bíróságnak szintén nem kellene előzetesen az Alkotmánybíróság döntését kikérnie ahhoz, hogy a károkozó jogszabály alkotmányellenes-e

^[39] C-46/93. és C-48/93. sz. ügyek

^[40] C-224/01. sz. ügy

^[41] Lajer Zsolt: Felelősség a jogszabályalkotással okozott károkért az Európai Unió és egyes tagállamai jogában. Jogtudományi Közlöny, 2001/3. sz., 124. o.

^[42] Ennek rövid elméleti és történeti alapjait lásd: Menyhárd Attila: Az állam kártérítési felelőssége és állami immunitás. In Nochta Tibor, Fabó Tibor és Márton Mária (szerk.): Ünnepi tanulmányok Kecskés László professzor 60. születésnapja tiszteletére. PTE ÁJK, Pécs, 2013, 393-395. o.

^[43] Menyhárd Attila: Az állam kártérítési felelőssége és állami immunitás. In Nochta Tibor, Fabó Tibor és Márton Mária (szerk.): Ünnepi tanulmányok Kecskés László professzor 60. születésnapja tiszteletére. PTE ÁJK, Pécs, 2013, 402-403. o.

^[44] Menyhárd Attila: Az állam kártérítési felelőssége és állami immunitás. In Nochta Tibor, Fabó Tibor és Márton Mária (szerk.): Ünnepi tanulmányok Kecskés László professzor 60. születésnapja tiszteletére. PTE ÁJK, Pécs, 2013, 403. o.

^[45] Az 1959-es Ptk. szabályozását a jogalkotással okozott kárért való felelősség megállapíthatóságához elégtelennek tartotta pl. Fülöp Györgyi, és ezért javasolta a Ptk. előkészítése kapcsán különös rendelkezések bevezetését, lásd: Fülöp Györgyi: Az állam kártérítési felelőssége a közösségi jog megsértése esetén. Polgári Jogi Kodifikáció, 2003/5. sz., 18-23. o. Menyhárd Attila szerint pedig a Ptk. rendelkezései alapján továbbra sincs lehetőség az állam jogalkotással okozott kárért való felelőssége miatti marasztalására, lásd: Menyhárd Attila: Az állam kártérítési felelőssége és állami immunitás. In Nochta Tibor, Fabó Tibor és Márton Mária (szerk.): Ünnepi tanulmányok Kecskés László professzor 60. születésnapja tiszteletére. PTE ÁJK, Pécs, 2013, 398. o.

^[46] Lásd erről az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény 12. §-át.

^[47] Ez a Ptk. szabályai szerint annyiban módosul, hogy ha a károkozás szerződés megszegésének minősül, akkor erre az esetre a kontraktuális felelősség szabályait kell alkalmazni.

^[48] Lásd erről hasonlóan Lajer Zsolt: A jogalkotó kárfelelőssége. Magyar Jog, 1995/3. sz., 171-172. o. és Karsai Dániel: A jogalkotással okozott kárról. Jogtudományi Közlöny, 2014/6. sz., 313. o.

^[49] Lásd erről részletesen: Fuglinszky Ádám: Kártérítési jog. HVG-ORAC, Budapest, 2015, 539-543. o.

^[50] Lásd ezeket a vizsgált probléma szempontjából kiemelve: Karsai Dániel: A jogalkotással okozott kárról. Jogtudományi Közlöny, 2014/6. sz., 311-313. o. Ugyanitt hivatkozik az 56/1991. (XI. 8.) AB határozatra, melyből kiolvasható, hogy a közhatalmat gyakorló személyek is alá vannak vetve a jogszabályoknak. Ebből Karsai Dániel szerint az következik, hogy a Ptk. kártérítési szabályai a jogalkotóra is vonatkoznak, hiszen a jogrendszer nem tartalmaz olyan rendelkezést, mely ez alóli mentesítést írna elő

^[51] Karsai Dániel szerint egyébként már önmagában az abszurd, hogy az Országgyűlésnek – mely a népszuverenitás legfőbb letéteményese – nincs önálló jogi személyisége. Lásd Karsai Dániel: A jogalkotással okozott kárról. Jogtudományi Közlöny, 2014/6. sz., 310. o.

^[52] 6:531. § [Felelősség jogalkotással okozott kárért] […] (6) Ha a jogalkotó az Országgyűlés, az e § alapján fennálló felelősség alapján a kárt az állam köteles megtéríteni. Új Polgári Törvénykönyv – Szerkesztőbizottsági Javaslat 2011. CompLex, Budapest, 2011, 343-344. o.

^[53] A 2013. évi V. törvény miniszteri indokolása, 665. o.

^[54] Hans-Bernd Schäfer: Ökonomische Analyse der Staatshaftung für legislatives Unrecht http://www.law-and-economics.eu/_data/Schaefer.pdf [2017.01.13]

^[55] A 20. század második felében jelent meg az az elképzelés a jogi gondolkodásban, hogy a kártérítési jog alapvetően diszfunkcionálisan működik, és ezért azt el kellene törölni, és helyette a károsultaknak biztosítás keretében kellene védelmet keresniük az őket fenyegető károkozásokkal szemben. Lásd Patrick Atiyah: The Damages Lottery, Hart Publishing, Oxford, 1997

^[56] Erre példaként említhető a bírák jogellenes nyugdíjazása a Bjt. eredeti rendelkezései alapján, lásd: Lábady Tamás: Altruizmus vagy felelősség jogalkotással okozott kárért? In Nochta Tibor, Fabó Tibor és Márton Mária (szerk.): Ünnepi tanulmányok Kecskés László professzor 60. születésnapja tiszteletére. PTE ÁJK, Pécs, 2013, 369-378. o.

^[57] A jogalkotással okozott kár kapcsán lásd Lajer Zsolt: A jogalkotó kárfelelőssége. Magyar Jog, 1995/3. sz., 171. o. és Lajer Zsolt: Felelősség a jogszabályalkotással okozott károkért a magyar jogban. Jogtudományi Közlöny 2001/2. sz., 80. o.

^[58] Lásd: Fuglinszky Ádám: Kártérítési jog. HVG-ORAC, Budapest, 2015, 220-221. o.

^[59] Lásd: Lábady Tamás: Felelősség a szerződésen kívül okozott kárért. In Vékás Lajos – Gárdos Péter (szerk.): Kommentár a Polgári Törvénykönyvhöz. Wolters Kluwer, Budapest, 2014, 2238. o.

^[60] A példa forrása: Fuglinszky Ádám: Kártérítési jog. HVG-ORAC, Budapest, 2015, 581. o.

^[61] Ezzel kapcsolatban a 2013. évi V. törvény miniszteri indokolása a következő példát hozza: nem minősül jogellenesnek az abból fakadó károkozás, hogy egy vállalkozásnak konkurenciája jelenik meg, amely a vevők egy részét elcsábítja, hiszen e körben nem létezik olyan védett jogi érdek, amelyet a versenytárs jogszabály által megengedett magatartása sértene. Jogellenes lesz ugyanakkor a károkozás abban az esetben, ha az építkező elveszi a szomszéd lakás benapozottságát, függetlenül attól, hogy az építkezésre jogerős építési engedély birtokában került sor, mivel az a szomszéd jogilag védett érdekét sérti. 662-663. o.

^[62] Ezzel kapcsolatban Lajer Zsolt Eörsi Gyulára hivatkozva kifejti, hogy a rendeltetésszerű joggyakorlás jogalkotással okozott károk esetén is kizárhatja a jogellenességet. Itt a jogalkotónak azt kellene bizonyítania, hogy olyan jogalkotói felhatalmazás betartásával alkotott normát, amelynek még a szabályszerű gyakorlása is mások esetleges károsításával járhat. Lásd Lajer Zsolt: Felelősség a jogszabályalkotással okozott károkért a magyar jogban. Jogtudományi Közlöny 2001/2. sz., 78-79. o. Ezzel az állásponttal a fentiek alapján nem tudunk azonosulni, a rendeltetésszerű joggyakorlásnak legfeljebb a felróhatóság megítélése körében lehet jelentősége

^[63] Lásd Lajer Zsolt: A jogalkotó kárfelelőssége. Magyar Jog, 1995/3. sz., 170. o. és Karsai Dániel: A jogalkotással okozott kárról. Jogtudományi Közlöny, 2014/6. sz., 314. o.

^[64] Ez hasonlít a jogalkalmazással okozott károkkal kapcsolatban alkalmazott kirívóan súlyos jogsértés doktrínájához. Fuglinszky Ádám is úgy véli Petrik Ferencre hivatkozva, hogy a jogalkotó felróhatósága csak akkor legyen megállapítható, ha az alkotmányellenesség előzetesen is egyértelműen megállapítható (lett volna). Fuglinszky Ádám: Kártérítési jog. HVG-ORAC, Budapest, 2015, 543-547. és 583. o.

^[65] Erre az esetre a 2011-es Szerkesztőbizottsági Javaslat kifejezetten kimondta a jogalkotó felelősségét. 6:531. § [Felelősség jogalkotással okozott kárért] […] (5) Az (1) bekezdés szerint felel a jogalkotó, ha az Alkotmánybíróság azt állapítja meg, hogy a jogszabály tartalmilag egyedi határozat. Lásd: Új Polgári Törvénykönyv – Szerkesztőbizottsági Javaslat 2011. CompLex, Budapest, 2011, 341-342. o.

^[66] Lajer Zsolt: Felelősség a jogszabályalkotással okozott károkért a magyar jogban. Jogtudományi Közlöny 2001/2. sz., 80. o.

^[67] A 26/2013. (X. 4.) AB határozat – mely a pénznyerő automaták kaszinókon kívüli üzemeltetésének lehetőségét megszüntető jogszabályok alkotmányosságát vizsgálta – részben foglalkozott azzal a kérdéssel, hogy mennyiben indokolt jogalkotással való károkozás esetén kártalanítás előírása. Álláspontunk szerint viszont meglehetősen ellentmondásos a határozat levezetése, így abból messzemenő következtetéseket nem lehet levonni. Egyrészt ugyanis arra a következtetésre jut az Alkotmánybíróság, hogy a kártalanítás általános ex lege lehetővé tétele a nemzetbiztonsági kockázat felderítésével kapcsolatos, folyamatban levő eljárás miatt nem lenne sem célszerű, sem alkotmányosan megkerülhetetlen. Másrészt a határozat következő pontjában azt mondja ki, hogy a jelen ügyben a kártalanítás biztosítása a jogállamiságból eredő elvárás, amelynek a jogalkotó a nemzetbiztonsági kockázattal kapcsolatos eljárás lezárása után eleget tehet, ugyanakkor a kártalanítás előírásának hiányára alapított alkotmányellenességet az Alkotmánybíróság nem találta megalapozottnak.

^[68] Lásd például Fuglinszky Ádám: Kártérítési jog. HVG-ORAC, Budapest, 2015, 585. o., Karsai Dániel: A jogalkotással okozott kárról. Jogtudományi Közlöny, 2014/6. sz., 314-315. o. és Petrik Ferenc: Közigazgatási bíróság – közigazgatási jogviszony. HVG-ORAC, Budapest, 2011, 171-172. o.

^[69] És egyes bírói döntésekből is kiolvasható ez, lásd pl. a BH1994. 31.-et vagy a később hivatkozott BH2001. 536.-ot.

^[70] 6:531. § [Felelősség jogalkotással okozott kárért] (1) A jogalkotó az alkotmányellenes jogszabály alkotásával okozott kárért felel, ha az Alkotmánybíróság az alkotmányellenes jogszabályt hatálybalépésének időpontjára visszamenőlegesen semmisítette meg. (2) A jogalkotó a megsemmisítés időpontjától keletkező kárért felel, ha az Alkotmánybíróság az alkotmányellenes jogszabályt nem hatálybalépésének időpontjára visszamenőlegesen semmisítette meg. (3) Ha az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a jogalkotó a jogszabályi felhatalmazásból származó jogalkotói feladatát elmulasztotta, ezzel alkotmányellenességet idézett elő, és jogalkotási kötelezettségét az Alkotmánybíróság határozatában megállapított határidőig nem teljesíti, a mulasztással okozott kárért felelősséggel tartozik. Lásd: Új Polgári Törvénykönyv – Szerkesztőbizottsági Javaslat 2011. CompLex, Budapest, 2011, 341. o.

^[71] A 2013. évi V. törvény miniszteri indokolása, 665. o.

^[72] A kettő közötti különbséget érzékeltetheti az alábbi példa. A Ptk. 6:143. § (3) bekezdése alapján szándékos szerződésszegés esetén a jogosult teljes kárát meg kell téríteni. Itt a károkozástól a szerződésszegést mint a károsodáshoz vezető előzetes lépést kell elkülönítenünk (mint a fenti esetben a jogalkotást a károkozástól). Hiszen abban az esetben, ha a kötelezettnek két szerződésen alapuló tartozása van, de ezek közül csak az egyiket tudja határidőben megfizetni, és így végül csak az egyiket fizeti meg, akkor a másik szerződést szándékosan szegi meg (mert dönthetett volna úgy, hogy ezt fizeti meg), de természetesen a szerződésszegéshez kapcsolódó károkozása már nem lesz szándékos. Ettől függetlenül, a Ptk. szabálya alapján teljes kártérítéssel tartozik.

^[73] Ezzel kapcsolatban hozza a 2013. évi V. törvény miniszteri indokolása a következő példát: Jogellenes lesz ugyanakkor a károkozás abban az esetben, ha az építkező elveszi a szomszéd lakás benapozottságát, függetlenül attól, hogy az építkezésre jogerős építési engedély birtokában került sor, mivel az a szomszéd jogilag védett érdekét sérti. 662-663. o.

^[74] Fuglinszky Ádám: Kártérítési jog. HVG-ORAC, Budapest, 2015, 235-244. o.

^[75] Az életfenntartás céljára adott és arra felhasznált juttatást jogalap nélküli gazdagodás jogcímén visszakövetelni nem lehet, kivéve, ha a juttatást bűncselekmény útján szerezték meg.

^[76] A Polgári Perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 152. §-a alapján ilyen esetben csak lehetősége van a tárgyalás felfüggesztésére, de nincs erre vonatkozó kötelezettsége

^[77] A bírósági döntés azonban a fent kifejtettek alapján abban vitatható, hogy az alábbi megállapításokat is tartalmazza. Az MNB-rendelkezés mint normatív jellegű szabályozás jogellenes voltának, alkotmányellenességének utólagos vizsgálata az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 1. §-ának b) pontja értelmében az Alkotmánybíróság hatáskörébe tartozik. Az Alkotmánybíróság azonban arra tekintettel, hogy az MNB-rendelkezés utólag hatályon kívül helyezésre került, nem vizsgálta, és így nem is állapította meg a rendelkezés alkotmányellenességét. Ennek megállapítása viszont nem tartozik a rendes bíróság hatáskörébe, ezért nem is mondhatja ki az állami irányítás jogi eszközének alkotmányellenességét. Jogellenesség hiányában viszont nem állapítható meg a szerződésen kívüli polgári jogi jogviszony, illetve annak jogkövetkezménye. Tehát jól látható, hogy ebben a határozatban is keveredik a közjogi és a magánjogi jogellenesség, valamint azt sem észlelte a Legfelsőbb Bíróság, hogy más a polgári bíróság és az Alkotmánybíróság vizsgálódásának köre (az előbbi a károkozást vizsgálja, az utóbbi csak a jogalkotás közjogi szempontú jogszerűségét).

---