Jogszabályfigyelő 2024 – 19. hét
Alábbi cikkünkben a 2024/50–53. számú Magyar Közlönyben megjelent szakmai újdonságok közül válogattunk.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az Alkotmánybíróság megsemmisítette a 3/2013. Közigazgatási-munkaügyi jogegységi határozatot és elrendelte az érintett büntetőeljárások felülvizsgálatát.
Az Alkotmánybíróság megállapította 3/2013. Közigazgatási-munkaügyi jogegységi határozat alaptörvény-ellenességét, ezért 2014. január hó 24. napjára visszaható hatállyal megsemmisítette.
Elrendelte továbbá 3/2013. Közigazgatási-munkaügyi jogegységi határozat (a továbbiakban: KJE) alkalmazásával meghozott, jogerős határozattal lezárt büntetőeljárások felülvizsgálatát.
A KJE kimondta, hogy a 2011. december 31-éig hatályos adójogi szabályozás szerint a gazdasági tevékenység keretében folytatott ingóvagyontárgy-értékesítés üzletszerű, és utána az adózónak akkor is az Szja tv. 58. § (8) bekezdésében foglaltak figyelembevételével kell – az önálló tevékenységből származó jövedelem szabályai szerint – személyi jövedelemadót fizetni, ha az általános forgalmi adó alanyaként a bejelentkezést elmulasztotta és így az általános forgalmi adó levonás joga nem nyílt meg.
Az indítványozó ezzel összefüggésben azt sérelmezte, hogy a KJE szerint a bíróságoknak figyelmen kívül kell hagyniuk a módosítás előtti Szja. tv. 58. § (8) bekezdésének utolsó mondatát. 2012. január 1-jei hatállyal ugyanis a módosították az Szja. tv. 58. §-ának egyes rendelkezéseit.
Az Alkotmánybíróság szerint a „KJE meghozatalakor a Kúria túllépte a jogegység biztosítására vonatkozó alaptörvényi felhatalmazás kereteit és elvonta a törvényhozói hatalmi ág jogkörét”, ugyanis fenti hivatkozott törvénymódosítás indokolása szerint az Szja. tv. 58. §-ának 2005. január 1-je és 2011. december 31-e között hatályos rendelkezését éppen azért módosították, mert a jogalkotó álláspontja szerint az önálló tevékenységre vonatkozó szabályokat nem lehetett alkalmazni, ha az értékesítő nem jelentkezett be áfaalanyként, vagy ha bejelentkezett ugyan, de alanyi mentességet választott. Erre tekintettel az AB megállapította, hogy a KJE normaértelmezése „a törvényhozás talajára” tévedt.
Joganyag: 2/2016. (II. 8.) AB határozat a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény szabályainak – a 2011. évi CLVI. törvénnyel történő módosítását megelőző – az ingó vagyontárgy átruházásából származó jövedelem adózása szabályai egységes értelmezéséről szóló 3/2013. Közigazgatási-munkaügyi jogegységi határozat alaptörvényellenességének megállapításáról és megsemmisítéséről és a jogegységi határozat alkalmazásával meghozott, jogerős határozattal lezárt büntetőeljárások felülvizsgálatának elrendeléséről
Módosította: –
Megjelent: MK 2016/14. (II. 8.)
Hatályos: 2016.02.08.
Megjegyzés: jogegységi döntés megsemmisítése
Alábbi cikkünkben a 2024/50–53. számú Magyar Közlönyben megjelent szakmai újdonságok közül válogattunk.
Munkavállalói felmondás esetén – amennyiben nem áll fenn a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettség teljesítése alóli mentesülési ok – utolsó munkában töltött napnak az a nap számít, amikor a munkavállaló utoljára volt köteles a munkavégzési kötelezettségének eleget tenni – a Kúria eseti döntése.
Az Országgyűlés 2024. április 30-án szavazta meg az igazságügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot. A salátatörvény számos jogszabályt módosít, többek között a közjegyzőkről, a bírósági végrehajtásról, a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról, valamint a polgári perrendtartásról szóló törvényt.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!