Ügyvédi „tabula rasa” – 8. rész

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Wolters Kluwer gondozásában, dr. Baranyi Bertold szerkesztésében megjelenő, az ügyvédi tevékenységről szóló törvényt magyarázó nagykommentár a gyakorlatban felmerült kérdések, problémák megválaszolásával nyújt praktikus segítséget. Célját – a törvény szövegének átfogó elemzése mellett – a vonatkozó alkotmánybírósági, bírósági gyakorlat bemutatásával, a szabályozáshoz vezető okok és releváns előzmények feltárásával, a szabályozás feltehető céljai megvalósulásának vizsgálatával éri el. Az alábbiakban az ügyvédi tevékenységről szóló törvény 22 §-ához írt magyarázó szövegből olvashatnak egy részletet, amely a büntetőjogi mentesítésen túlmutató, az ügyvédi tevékenységről szóló törvény által meghatározott további várakozási időről szól.

Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az állami büntetőhatalom büntető igazságszolgáltatáson kívüli eszközeinek alkalmazása esetén is érvényesül az a követelmény, hogy ne lépjenek túl a büntetőjogi intézmények alkotmányos korlátait jelentő határokon. A hátrányos jogkövetkezmények alól való mentesüléssel összefüggésben „az emberi méltóság jogának és a személyi integritásnak az érvényesítéséhez [ezért] hozzátartozik, hogy az állam kijelölje azt a végső pontot, ahol a széles értelemben vett büntetőjog hatóköre véget ér” {20/2013. (VII. 19.) AB határozat, Indokolás [35]}. Főszabály szerint, amikor a mentesítés törvényben előírt feltételei bekövetkeznek, a mentesített olyan tisztséget is vállalhat, amelyet a jogszabályok csak büntetlen előéletű személyek számára nyitnak meg. Ettől az időponttól az elítélés ténye a hatóság által kiadott erkölcsi bizonyítványban sem szerepel. „Ugyanakkor alkotmányossági szempontból szükséges lehet, hogy fontos, bizalmas vagy a közösségre nézve veszélyes tevékenységeket, munkaköröket egykori bűnelkövetők az elítéléshez fűződő joghátrányok alól való mentesülést követő meghatározott időtartamban se tölthessenek be” {20/2013. (VII. 19.) AB határozat, Indokolás [35]-[36]}. „(I)ndokolt társadalmi óvatosság azonban csak meghatározott körben, az Alaptörvény szabta keretek között, a szükséges esetekben és az arányosság követelményének szem előtt tartásával érvényesülhet” {3102/2018. (IV. 9.) AB határozat Indokolás [48]}.

A büntető törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) 99. §-a szerint a törvény erejénél fogva, bírósági határozat alapján vagy kegyelem útján van a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól mentesítésre lehetőség, amely lehet utólagos vagy előzetes is. Az ügyvédi tevékenységről szóló 2017. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Üttv.) a szándékos bűncselekmény miatt kiszabott letöltendő és felfüggesztett szabadságvesztés-büntetéshez, ezen felül a kényszergyógykezeléshez határoz meg a büntetőjogi mentesüléshez képest további várakozási időt az ügyvédi tevékenység gyakorlásához. A letöltendő szabadságvesztéshez kapcsolódó várakozási idő a Btk. 100. § (1) bekezdés f)–i) pontjában meghatározott esetekhez igazodik, azzal, hogy még a büntetőjogi mentesülés ideje négy, addig az ügyvédi tevékenység gyakorlásához szükséges várakozási idő hosszúsága két – a büntetés időtartamához, ezen keresztül valójában a bűncselekmény tárgyi súlyához igazodó – kategóriában került meghatározásra. Az ügyvédi szabályozás e tekintetben a bűnügyi nyilvántartási rendszerről, az Európai Unió tagállamainak bíróságai által magyar állampolgárokkal szemben hozott ítéletek nyilvántartásáról, valamint a bűnügyi és rendészeti biometrikus adatok nyilvántartásáról szóló 2009. évi XLVII. törvény (a továbbiakban: Bnytv.) 18. § (1) bekezdés a) pont ab) alpontjához igazodik, így az öt évnél nem hosszabb és az öt évet meghaladó szabadságvesztés között differenciál, azonban a nyilvántartási időnél rövidebb várakozási időt állapít meg.

A mentesítés beálltától a szándékos bűncselekmény elkövetése miatt öt évet el nem érő végrehajtandó szabadságvesztés-büntetésre ítélt öt évig, az ötévi vagy azt meghaladó végrehajtandó szabadságvesztés-büntetésre ítélt nyolc évig nem gyakorolhat ügyvédi tevékenységet. Ha a szabadságvesztés-büntetés végrehajtását felfüggesztik, a Btk. 100. § (1) bekezdés d) pontja alapján a próbaidő leteltének napjával áll be a büntetőjogi mentesítés, amely megegyezik az Üttv. 22. § (1) bekezdés c) pont cc) alpont fogalomhasználatával. Az Üttv. ez esetben azonban nem a büntetőjogi mentesítésre utalt vissza, ellentétben a Bnytv. 18. § (3) bekezdés a) pontjával, amely ez esetben a mentesítéstől számított hároméves nyilvántartási időt határoz meg. Az Üttv. szabálya alapján a hároméves várakozási idő kezdete minden esetben a jogerős határozatban megállapított próbaidő lejártának napjával volt azonos, arra sem a Btk. 101. § (2) bekezdése szerinti utólagos, sem a 102. § (1) bekezdése szerinti előzetes mentesítésnek nem volt kihatása. Az Üttv. – az ügyvédekről szóló 1991. évi XI. törvénnyel (a továbbiakban: 1998-as Ügyvédi tv.) megegyezően – e körben eltérően szabályozott, mint például a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény (a továbbiakban: Bjt.) szigorúbb követelményeket meghatározó, 4. § (2) bekezdés c) pont cc) alpontja a bírák, vagy a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Vht.) 233. § (2) bekezdés b) pont bc) alpontja a bírósági végrehajtók esetében, ezen felül a saját szabályozási logikájához sem illeszkedett, amely a büntetőjogi mentesítést minden más esetben leköveti. Mivel az eltérés indoka sem volt megállapítható, indokolt volt e szabály korrekciójának elvégzése, amelyet az Üttv. 22. § (1) bekezdés c) pont cc) alpontjának az egyes igazságügyi tárgyú törvények módosításáról szóló a 2020. évi CLXV. törvény 93. § a) pontjával elfogadott 2021. január 1-jén hatályba lépett módosítása végzett el. Kényszergyógykezelés-intézkedés esetén az Üttv. 22. § (1) bekezdés c) pont cd) alpontja szerinti várakozási idő egybeesik a Bnytv. 20. § d) pontjában meghatározott nyilvántartási idővel, amely az azt megszüntető határozat jogerőre emelkedésétől számított három év.

Az Üttv. által változtatás nélkül fenntartott szabályozást a 144/2008. (XI. 26.) AB határozat nyomán az 1998-as Ügyvédi tv. 2010. január 1-jei módosítása vezette be. Az ezt megelőző hatályos rendszerben szándékos bűncselekmény elkövetéséért kiszabott letöltendő szabadságvesztés esetére egységesen tíz év várakozási időt határozott meg az 1998-as Ügyvédi tv., amelyet nem a büntetőjogi mentesítéstől, hanem a büntetés kitöltésétől vagy végrehajthatósága megszűnésétől kellett számítani. A próbaidő leteltétől számított három év érvényesült, ha a szabadságvesztés-büntetés végrehajtását felfüggesztették. Megjegyzendő, hogy a 952/B/2007. AB határozat az 1998-as Ügyvédi tv. akkor hatályos 13. § (4) bekezdés c) pontját is alkotmányosnak ítélte és az indokolásban megállapította, hogy a várakozási idő nem minősíthető mellékbüntetésnek, „hanem a bíróság általi elítélés automatikus következménye, amelyet a jogalkotó azért állított fel az ügyvédi hivatás gyakorlóival szemben, hogy annak az igazságszolgáltatáshoz kapcsolódó jellegéből fakadó sajátosságát érvényre tudja juttatni. Az [1998-as] Ügyvédi tv. 13. § (4) bekezdés c) pontja így a jogállamisággal nem ellentétes.” Az Alkotmánybíróság e körben is kifejezésre juttatta, hogy az emberi méltósághoz való jogból levezethető rehabilitáció korlátozásának szükségessége az ügyvédség alkotmányos helyzetéből levezethető. Az 1998-as Ügyvédi tv.-nek a[z azóta már hatályon kívül helyezett] bűnügyi nyilvántartási rendszer átalakításával összefüggő törvénymódosításokról szóló 2009. évi CXLIX. törvény 66. § (22) bekezdésével módosított 13. § (4) bekezdés c) pontja a jogalkotó álláspontja szerint megfelel annak az 144/2008. (XI. 26.) AB határozat indokolásából levezethető arányossági követelménynek, hogy korlátozás differenciáltan, az elítélt terhére rótt cselekmény tárgyi súlyához igazodóan legyen meghatározva. Az 1998-as Ügyvédi tv.-ben a határ az öt évet meg nem haladó, illetve az azt meghaladó, letöltendő szabadságvesztés-büntetés között lett meghatározva, amelynek a felülvizsgálata az Üttv. elfogadása kapcsán nem mutatkozott szükségesnek. Utalni kell azonban az Üttv. hatálybalépését követően kihirdetett 3102/2018. (IV. 9.) AB határozatban foglaltakra, amelyben már a teljes, a büntetőjogon kívüli joghátrányok alóli mentesülés időtartamának a korlátozással érintett tevékenységhez igazodó arányossága is fokozott vizsgálat tárgyává vált. Az AB ugyan ebben az ügyben elutasította a lőfegyverekről és lőszerekről szóló 2004. évi XXIV. törvény 3/A. § (2) bekezdés b) pontja alaptörvény-ellenességének megállapítására, valamint alkalmazásának kizárására irányuló bírói kezdeményezést, de részletesen elemezte annak arányosságát, amelyre a 952/B/2007. AB határozat az 1998-as Ügyvédi tv. esetében még nem tért ki. Kiemelhető, hogy a konkrét esetben az AB a közbiztonság védelme érdekében az előzetes bírói mentesítést követő négy évig a lőfegyvertartást kizáró szabályt arányosnak ítélte.

A 20/2013. (VII. 19.) AB határozatnak az arányosság vizsgálatára vonatkozó alábbi megállapításai az ügyvédi tevékenység ellátását kizáró szabályokra is alkalmazhatóak: „Az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy a jogalkotó a foglalkozás gyakorolhatóságának lehetőségét kizáró korábbi elítélések körének meghatározásakor eleget tett az arányosság követelményének azzal, hogy csak meghatározott, szándékosan elkövetett cselekmények esetén kiszabott, a szankciók szűk körébe tartozó büntetések esetében rendeli alkalmazni az indítvánnyal támadott korlátozó rendelkezést. Továbbra sem felel meg ugyanakkor az arányosság követelményének az a jogalkotói megoldás, amely a korlátozás idejét túlzottan hosszú, a foglalkozás szabad megválasztásához való jogot aránytalanul korlátozó, ennek a jognak a sérelmét megvalósító időtartamban határozza meg.” Ennek a tesztnek az elvégzésével arra a következtetésre lehet jutni, hogy viszonylag rövidebb időtartamú, akár egy évet el nem érő szabadságvesztés kitöltését követően is a büntetőjogi mentesüléshez a Btk. 100. § (1) bekezdés f) pontja három évet állapít meg, amelyhez hozzá kell számítani az Üttv. 22. § (1) bekezdés c) pont cb) alpontjában meghatározott ötéves várakozási időt, amely azt eredményezi, hogy a teljes rehabilitációhoz az ügyvédi tevékenység ellátása estében a büntetés kitöltésétől számított akár nyolcéves mentesítési és várakozási idővel kell számolni. Az arányosság megítéléséhez elsődlegesen azt kell vizsgálni, hogy az ügyvédi tevékenység ellátása szempontjából bármely rövid tartamú, de letöltendő szabadságvesztéssel büntetett cselekmény kisebb súlyúnak tekinthető-e. Maga a Btk. is főszabály szerint az ilyen büntetéshez annak időtartamát jóval meghaladó több éves mentesülési időszakot állapít meg. Figyelembe kell venni továbbá azt is, hogy még a mentesítés körében a büntetőjogi szempontrendszer szerinti szubjektív értékelésre van lehetőség, addig az elítélés tényéből következő kizárás időtartamát e keretek között a szakmagyakorlás keretében ellátható tevékenység jellege szerint objektíven és egységesen kell meghatározni. Az Alkotmánybíróság a fenti határozatban a mentesítési és a várakozási idő együttes hatását vizsgálta és csak a törvény erejénél fogva beálló mentesítés esetében. A várakozási idő azonban az ágazati jogszabályok önálló jogintézménye, amelynek elsődlegesen az adott foglalkozás, hivatás vagy más tevékenység jellegéhez kell igazodnia és így a korlátozás időtartamának arányossága is ez alapján, a büntetőjogi szempontoktól valamelyest függetlenül ítélhető meg. Mivel a Btk. rendszere egyediesítésre is lehetőséget biztosít, nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy a teljes büntetőjogon kívüli joghátrányok alól való mentesülést eredményező tényleges időtartamok esetről esetre változhatnak.

Valamennyi azonos tartalmú ágazati kizáró szabállyal egyezően az Üttv. is a büntetőjogi szempontú megítélésre bízza, hogy az egyedi körülmények mérlegelése alapján, a mentesítés körében van-e lehetőség a főszabálytól való eltérésre. Az arányosság vizsgálata ezért nem korlátozódhat a törvény erejénél fogva beálló mentesítés és az Üttv. 22. § (1) bekezdés ca) és cb) pontja szerinti várakozási idő együttes hatására az ügyvédi tevékenység gyakorlásából való kizárás szempontjából. Azokban az esetekben azonban, ahol ennek feltételei fennállnak, a mentesítési időszak akár a felével is csökkenhet (Btk. 101-102. §), valamint fennáll a kegyelmi mentesítés (Btk. 104. §) lehetősége is. Az Üttv. 22. § (3) bekezdésének kivételi szabálya szerint kegyelmi mentesítés esetén a várakozási időre vonatkozó szabályok sem alkalmazandóak, a büntetőjogi mentesítést követően az ügyvédi kamarai tagfelvételnek vagy nyilvántartásba vételnek ez az akadálya nem áll fenn. A mentesítés alapja a büntetőjogi érdemesség, amely esetében azt kell figyelembe venni, hogy az elítélt életmódját, továbbá azt, hogy – ha erre módja volt – jóvátette-e a bűncselekménnyel okozott sérelmet. Mivel az Üttv. szerinti várakozási idő a tényleges mentesítés időpontjától számítandó, a bírói határozattal mentesített elítélt ügyvéd várakozási ideje összességében a főszabálynál lényegesen kevesebb is lehet.

Összehasonlításul, az igazságügyi terület más szakmagyakorlói esetében, igaz, a közhatalmi jogosítványokra is tekintettel, de jelentősen szigorúbb követelményt állít a Kjtv. 17. § (3) bekezdés c) pontja, a Bjt. 4. § (2) bekezdés c) pontja, a legfőbb ügyész, az ügyészek és más ügyészségi alkalmazottak jogállásáról és az ügyészi életpályáról szóló 2011. évi CLXIV. törvény (a továbbiakban: Ügyészi tv.) 11. § (3) bekezdés c) pontja, valamint bírósági végrehajtók esetében a Vht. 233. § (2) bekezdés b) pontja, ahogyan a rendvédelmi szervek hivatásos állományának tagjai szolgálati viszonyát is kizárja a Hszt. 44. § (1) bekezdés c) pontja. A legszigorúbb körbe eső szándékos bűncselekmény miatt kiszabott öt évet meghaladó szabadságvesztés-büntetést követő várakozási idő e státuszok esetében tizenkét év, amely egybeesik a Bnytv. 18. § (1) bekezdés a) pont ab) alpontja szerinti maximális nyilvántartási idővel, de még felfüggesztett szabadságvesztés esetén is három év. Meghatározott körben, de az ügyvédekkel nagyságrendileg azonos kizárási időtartamok érvényesülnek a civil közszolgálatban. Ez alapján az igazságszolgáltatásban működő szakmagyakorlók kizárási követelményeihez képest az ügyvédi szabályozás az időtartam tekintetében valamelyest enyhébb kritériumot állít fel, tekintettel arra is, hogy az ügyvédi tevékenység gyakorlói közhatalmat nem gyakorolnak.

A Btk. és Üttv. által meghatározott szabályrendszer lehetőséget teremt az egyedi vizsgálatra abban a körben, ahol a mentesülés ideje bírói határozattal csökkenthető, ugyanakkor az elítélés tényéhez kapcsolódó várakozási idő ezekben az esetekben sem feltétlenül csökkenthető, mivel azt az ügyvédek által ellátható tevékenységek jellege indokolja. Mindezek alapján elfogadható, hogy az Üttv.-nek az elítéléshez kapcsolódó kizáró rendelkezései nem korlátozzák alkotmányellenesen a foglalkozás szabad megválasztásához való jogot, továbbá itt is kiemelhető, hogy az ügyvédi pálya választásakor az érintett egy jelentősen szigorúbb társadalmi mércének veti alá magát, így számolnia is kell magatartása esetleges súlyosabb következményeivel. Ugyanakkor a 3102/2018. (IV. 9.) AB határozat szerinti részletes arányossági kritériumokra tekintettel felvethető, hogy indokolható lenne különösen az öt évet meg nem haladó szabadságvesztés-büntetés esetén a várakozási idő arányosítása, esetleg több kategória megállapítása vagy e körben rugalmasabb szabállyal például a ténylegesen kiszabott büntetés időtartamához való igazítása.

---