Szexuális erőszak bűntettének kísérlete miatt tartóztatták le


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra – 2019. október 17-ig – elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit szexuális erőszak bűntettének kísérletével gyanúsítanak.

A megalapozott gyanú szerint a gyanúsított 2019. szeptember 13-án délelőtt egy VI. kerületi társasház bejáratáig követett egy nőt, akit a kapualjban fogdosni kezdett. A sértett a gyanúsítottra kiabált, aki ezért elfutott a helyszínről. Ezt követően nem sokkal egy VII. kerületi lépcsőházba rángatott be egy másik nőt, akit megpróbált szexuálisan bántalmazni.

A megalapozott gyanút a sértetti vallomások, a terhelt fényképről történő felismerése, a lefoglalásról és a szemléről készült jegyzőkönyvek, a kamerafelvételek, valamint a rendőri jelentések támasztják alá.

A gyanúsított lakhatási körülményei bizonytalanok, egzisztenciális háttere rendezetlen, bejelentett munkahellyel, rendszeres legális jövedelemmel nem rendelkezik. Mindezekre, a bűncselekmény jellegére, valamint a kiszabható büntetés nagyságából eredő fenyegetettségre figyelemmel megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén a hatóság számára elérhetetlenné válna, megszökne, elrejtőzne.

A terhelt a nyomozás során további kettő, a nemi élet szabadsága elleni bűncselekmény elkövetését is beismerte. Ezen ügyekben a sértettek, tanúk felkutatása jelenleg folyamatban van. A bíróság szerint kényszerintézkedés hiányában a gyanúsított vonatkozásában fennáll a veszélye annak, hogy a sértettek megfélemlítésével, befolyásolásával a bizonyítást megnehezítené.

A terhelt többszörösen büntetett előéletű, jelen eljárás cselekményeit is folyamatban lévő büntetőeljárások, illetve felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt követte el. Tekintettel erre a BKKB szerint alappal kell tartani attól is, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén újabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követne el.

A fentiek alapján a bíróság úgy határozott, hogy a gyanúsított esetében kizárólag a letartóztatás alkalmas a szökés, elrejtőzés, a bizonyítás megnehezítésének és a bűnismétlés veszélyének kiküszöbölésére.

A végzés végleges.


Kapcsolódó cikkek

2019. július 5.

Enyhítették a diákokat megalázó tanár büntetését

A középiskolai tanár a diákok felé tett sértő és megalázó – többnyire szexuális tartalmú – megjegyzéseivel és cselekményeivel a – nevelése és felügyelete alatt álló – 15-17 év közötti kiskorúak erkölcsi és érzelmi fejlődését veszélyeztette – közölte a Fővárosi Törvényszék.
2019. április 9.

Nyolc év börtönt kapott egy férfi szexuális bántalmazás miatt

Első fokon nyolc év börtönbüntetésre ítélt a Pesti Központi Kerületi Bíróság egy férfit, aki fizikailag és szexuálisan bántalmazott négy nőt Zuglóban 2016. december és 2017. április között – közölte a fővárosi főügyész kedden.