Sorsára hagyta csecsemőjét, emberölés kísérlete miatt emeltek vádat ellene


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Emberölés kísérlete miatt emeltek vádat egy gödöllői nő ellen, aki egy bokros közterületen megszülte gyermekét, majd az újszülöttetet a sorsára hagyta – közölte a Pest Megyei Főügyészség szerdán.

A közleményben azt írták, a nő 2018 őszén esett teherbe, de a szülésre, illetve a gyermeknevelésre semmilyen módon nem készült fel, és az állapotát igyekezett titkolni.

A terhesség 32-33. hetében gödöllői otthonából sétálni indult és útközben érezte, hogy megindult a szülés. Ekkor egy két utca közötti, füves területre ment, ahol egy bokor takarásában megszülte a gyermeket, akit azután magára hagyott.

Az ügyészség szerint csak a véletlennek köszönhető, hogy az újszülöttet rövid időn belül megtalálták, de testhőmérséklete így is már csupán 26 fok volt; ha nem találják meg, egy-két órán belül meghalt volna.

Az ügyben a Pest Megyei Főügyészség vádat emelt az anya ellen, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt – áll a közleményben.

(MTI)


Kapcsolódó cikkek

2015. november 17.

Visszavették az állapotos kismamát

Érdemes volt a kismamának az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordulnia: a megszűnt határozott idejű – többször meghosszabbított – munkaszerződését visszamenőleges hatállyal 2014. május 1-től határozatlan idejű munkaszerződésre változtatták.

2015. október 5.

A várandós nők felmondási védelme nem egyértelmű

Mikor és meddig hosszabítgatható a határozott idejű munkaviszony? Mi történik, ha a határozott idő lejárta után tovább dolgozik a munkavállaló? Hogyan élhetnek a felmondási védelemmel azok az állapotos nők, akik nem tudják, hogy állapotosak? Folytatjuk a a Kúria joggyakorlat-elemző csoportja érdekfeszítő dolgozatának ismertetését.