Az óvodapedagógusi szakmai képesítés elismerése
Egy, a tagországi szakképesítések kölcsönös elismerésének speciális kérdésében döntött az unió luxembourgi bírósága.
Kapcsolódó termékek: Jogi kiadványok, Ügyvéd Jogtár demo
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
A cseh parlament felsőháza, a szenátus szerdán jóváhagyta, hogy az alkotmány részét képező Emberi Jogok Listáját kibővítsék egy bekezdéssel, mely szerint „az állampolgárnak a törvényben megállapított feltételek szerint joga van fegyverrel védelmeznie saját és más emberek életét”.
Az alkotmány módosítását a képviselőház, a parlament alsóháza már korábban jóváhagyta, életbe lépéséhez már csak az államfőnek kell aláírnia. Miután úgynevezett alkotmánytörvényről van szó, az elnök nem vétózhatja meg.
Több mint százezren írták alá a petíciót
Csehországban erős ellenkezést váltott ki az Európai Unió igyekezete a törvényes fegyvertartás korlátozására a terrorizmus elleni harcra való hivatkozással.
Az ezt elutasító petíciót, amely most az alkotmány módosításához vezetett, több mint százezren írták alá.
A rendőrségi kimutatások szerint a 10,7 milliós Csehországban mintegy 310 ezer embernek van fegyvertartási engedélye.
Ellenzik a fegyvertartás szigorítását
Az alkotmány módosítása reagálás az Európai Uniónak a fegyvertartást szigorító igyekezetére – hangzott el a szenátusi vitában.
A javaslat kezdeményezői szerint Csehország ezzel elejét veszi annak, hogy a fegyvertartási jogot alsóbbrendű törvénnyel korlátozni lehessen, s egyben megerősíti a cseh kormány tárgyalási pozícióit az Európai Unióval szemben.
Martin Cervícek polgári demokrata szenátor hangsúlyozta, hogy az Európai Unióban erősödnek a fegyvertartást korlátozó tendenciák.
„A lakosság lefegyverzése nem hoz nagyobb biztonságot, mert a bűnözők törvénytelenül is be tudnak szerezni fegyvereket” – magyarázta Cervícek.
Az alkotmányos cikkely módosításához a hatályos szabályok szerint a parlament mindkét házában a képviselők és a szenátorok legalább háromötödös támogatására van szükség, ami ez esetben megvolt.
Egy, a tagországi szakképesítések kölcsönös elismerésének speciális kérdésében döntött az unió luxembourgi bírósága.
Történelmi jelentőségű döntésével a strasbourgi bíróság kimondta, a magán- és családi élet tiszteletben tartásához való alapjog által nyújtott állami védelmi kötelezettség kiterjed az éghajlatváltozás okozta, az életet, egészséget, közérzetet és életminőséget érintő negatív hatások elhárítására.
A közbeszerzések egy érdekes, a két (ámde netán azonos) ajánlattevő külön-külön benyújtott pályázatának értékelésével, annak uniós jogi vetületével kapcsolatos ítélet született az EU luxembourgi bíróságán.
Köszönjük, hogy feliratkozott hírlevelünkre!
Kérem, pipálja be a captchát elküldés előtt
Ha egy másik hírlevélre is fel szeretne iratkozni, vagy nem sikerült a feliratkozás, akkor kérjük frissítse meg a böngészőjében ezt az oldalt (F5)!
Kérem, válasszon egyet hírleveleink közül!