A koronavírust nem lehet megállítani az EU határain Koronavírus
Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Az Európai Bizottság szakértői megállapodtak abban, hogy a koronavírusos tünetekkel küzdő emberek határokon átnyúló szabad mozgásának korlátozása kontraproduktív intézkedés lenne, ezért inkább a karantént kell alkalmazni – jelentették be eu-s tisztviselők.
A schengeni térségben résztvevő tagállamok fokozatosan vezették be a koronavírus visszaszorítására irányuló intézkedéseket, miután a kontinensen a múlt héten Észak-Olaszországból terjedt el járvány a járvány, amely tavaly decemberében jelent meg először Kínában.
Az EU és a schengeni államok nem akarnak határellenőrzést bevezetni a járvány leküzdése érdekében – tájékoztatta az újságíróknak a Bizottság szóvivője.
Az EU szakértői egyetértettek abban, hogy a vírussal való potenciálisan fertőzött személyek visszatartása a határokon, elősegíti a betegség további terjedését – mondta egy bizottsági tisztviselő, majd hozzátette, hogy ezt az álláspontot hetente felülvizsgálják.
„A belépés megtagadása nem tekinthető megfelelő megelőző vagy reagáló intézkedésnek, mivel a vírus így is tovább terjed” – jelentette ki a tisztviselő. A határon történő visszafordítást követően a potenciális betegek továbbra is szabadon mozoghatnak a saját országukban anélkül, hogy megfelelő ellátásban részesülnének.
A tisztviselő hozzátette, hogy a tüneteket mutatók számára a karantén sokkal hatékonyabb. Az EU külső határainál a szakértők inkább „szisztematikus” ellenőrzést javasoltak az érkezők ellenőrzésére.
Az ideiglenes határellenőrzések bevezetéséről a nemzeti hatóságok döntenek, és a Bizottság, mint az EU végrehajtó testülete azt nem vétózhatja meg. De az államok kötelesek minden új intézkedést bejelenteni Brüsszelnek.
A nyitott határokon alapuló szabad mozgáshoz való jogot veszélybe sodorta a 2015-ös migrációs válság, mivel sok állam határellenőrzéseket vezetett be, amellyel korlátozta az emberek szabad mozgását.
(reuters.com)