A menedékjog németországi története


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az elmúlt időszak talán legforróbb politikai és jogi témája a menekültválság, és Németország abban játszott szerepe. Sokan túlzottan nyitottnak tartják az Európai Unió legnagyobb országának menekültpolitikáját. A jogalkotó motivációjának megértéséhez hozzásegíthet a német menedékjog történetének áttekintése.


A német egység létrejöttéig az önálló német államok nem ismerték a menedékjog intézményét, sőt kifejezetten aktívan kooperáltak egymással, ha politikai okból üldözött személyek kiadásáról volt szó. Nem véletlenül. Az érintettek többsége demokráciáért, szólás- és sajgószabadságért küzdve került összetűzésbe a hatalommal, és így az abszolutikusan kormányzott német államok mindegyike számára ellenségnek számított. A Német Szövetség tagjai az 1854-es általános kiadatási egyezményt megelőzően, már 1834-ben megállapodásra jutottak a politikai okokból üldözöttek kölcsönös átadásáról. A német egység 1871-es létrejötte után, amikor a nyugat-európai országok politikai bűncselekmények esetén jobbára kizárták a kiadást, a Német Császárság még több kelet-európai állammal, elsősorban Oroszországgal kötött megállapodásokat a politika okokból üldözött személyek kölcsönös átadásáról.

Németország első kiadatási törvényére, amely nyugat-európai mintára a nem köztörvényes bűncselekmények esetén kizárta a kiadatást, 1929-ig váratott magára.[1] Szintén csak ekkor került garanciális elem az eljárásba: Az átadás elbírálása a rendőrségtől a bíróságok hatáskörébe került. Menedékjogról azonban sem az egyébként a korszak legdemokratikusabbnak tartott weimari alkotmányában, sem az 1929-es kiadatási törvényben nem volt szó.

1932 nyarán került csak be egy mondat a rendőrségi törvénybe, amely szerint „az állam magasztos kötelessége annak a személynek menedéket nyújtani, aki hitelt érdemlően bizonyítani tudja, hogy hazájában politikai okú üldözésnek lenne kitéve.”[2] A menedékjog rövid életű volt; az 1933-ban hatalomra kerülő nácik hamar hatályon kívül helyezték, és a kiadatást diszkrecionális politikai döntéssé tették.

A nemzetiszocialisták uralmának tizenkét éve alatt aztán németek százezreinek kellett más országokban menedéket találniuk, köztük olyan prominenseknek is, mint a Nobel-díjas író Thomas Mann, vagy a későbbi kancellár, Willy Brandt.

Angela Merkel német kancellár egy menekülttel szelfizik. Országa és ő maga is sok bírálatot kapott a túl megengedőnek bizonyuló menekültpolitikája miatt

1949-ben az Alpatörvény vitája során a realisták és az idealisták feszültek egymásnak. Előbbiek csak azoknak a németeknek biztosítottak volna menedékjogot, akik egy másik országban a „szabadság, demokrácia, szociális igazságosság, világbéke” miatti kiállásuk okán szenvedtek el üldözést. Úgy gondolták, hogy a romokban heverő országra, amelynek amúgy is Kelet-Poroszországából menekült németek millióival kell megbirkóznia, egy ennél szélesebb kör számára biztosított menedékjog elviselhetetlen terhet róna. A szociáldemokraták és a kereszténydemokraták két legendás alkotmányozója, Carlo Schmid, illetve Hermann von Mangoldt vezette idealisták egyrészt az ENSZ 1948-ban született Emberi jogok egyetemes nyilatkozatára hivatkoztak, amely alapjogi katalógusába a menedékjog is szerepelt.[3] Másrészt azzal érveltek, hogy a nemzeti szocialista diktatúra alatt menekülni kényszerült németeket számos állam befogadta, és ezt a demokratikus Németországnak kötelessége kvázi viszonoznia. Végül utóbbiak győzedelmeskedtek, és a menedékjog mindenkit megillető alapjogként került be a Német Szövetségi Köztársaság Alaptörvényébe.[4]

Megemlíthetjük, hogy a menedékjog 1968-ig az NDK Alkotmányában is mint korlátozás nélküli alapjog szerepelt. Mígnem az ország második Alkotmánya a menedékkérők befogadását az állam diszkrecionális döntésévé nyilvánította.[5]

A realisták félelmei évtizedeken keresztül nem igazolódtak; a menedékkérelmek száma évi tízezer körül mozgott.[6] Mígnem a kommunista blokk összeomlása után, a kilencvenes évek elején robbanásszerűen megnőtt a menekültek száma, és 1991-ben már a négyszázezret is átlépte.[7] Ezt különösen a szintén gazdasági és szociális problémákkal küzdő kelet-németek akceptálták nehezen; az egykori NDK területén menekülttáborok elleni támadásokra is sor került.[8]

           

3 éves a Ptk. – 30% kedvezmény!

          

15 napon keresztül 30% kedvezménnyel juthat hozzá az új Ptk.- ról szóló könyveinkhez és e-könyveinkhez,

valamint 15%-os kedvezménnyel jelentkezhet a III. Wolters Kluwer Jogi Konferenciára!

További részletek >>

 

Ekkor hosszas vita vette kezdetét a menedékjog szűkítéséről. Mígnem 1993-ban a szociáldemokraták és a kereszténydemokraták megállapodásra jutottak, és a menedékjogra vonatkozó alaptörvényi rendelkezéseket alapjaiban módosították. Ekkor született meg a máig érvényben lévő szabályozás.

A főszabály maradt: „A politikai okokból üldözöttek menedékjogot élveznek.” Az alapjog azonban számos korlátozással egészült ki:

Nem jogosult menedékre, aki az unió valamely tagállamából vagy olyan országból utazik be, amely az ENSZ menekültügyi konvencióit[9] tiszteletben tartja. Utóbbi államok listájáról (biztonságos harmadik ország) a Szövetségi Gyűlés (Bundestag) és a Szövetségi Tanács (Bundesrat) közösen határoz (16a cikk (2) GG).
A biztonságos harmadik országból érkezők kiutasításáról szóló határozat végrehajtására a bírósági jogorvoslatnak nincs halasztó hatálya (16a cikk (2) GG).
A Szövetségi Gyűlés (Bundestag) és a Szövetségi Tanács (Bundesrat) közösen határoz a biztonságos származási országok listájáról, ahol vélelmezhetően nem történik politikai üldözés. Ezen országok polgárai nem jogosultak menedékre. A vélelem azonban egyedi esetekben, szakhatósági, illetve bírósági eljárás keretében megdönthető (16a cikk (3) GG).
Nyilvánvalóan megalapozatlan eljárásokban a vélelem megdöntése ügyében hozott döntés bírósági felülvizsgálatának nincs halasztó hatálya a végrehajtásra (16a cikk (4) GG).
Az unió tagállamaival és a nemzetközi szerződéseken keresztül más államokkal is megállapodás köthető a menekültügyi eljárási hatáskörök és illetékességek államok közötti megosztásáról (16a cikk (5) GG).

Az új szabályozás hatására a kérelmek száma rohamosan csökkeni kezdett, és a kétezres évek elejétől évi néhány tízezernél stabilizálódott. A megindított eljárások csak körülbelül két százaléka zárul a menedékjog megadásával. A helyzetet a 2015-ben kirobban menekültválságát változtatta meg drámaian. A kérelmek száma 2015-ben 475.000-re, majd 2016-ban 745.000-re ugrott.[10] Ami a jogalkotót ismét cselekvésre késztette, habár az alaptörvényi szabályozás változatlan maradt.

Lábjegyzetek:

[1] Deutsches Auslieferungsgesetz vom 23. Dezember 1929. [2] 15. cikk (4) Rendőrségi tv. [3] 14. cikk (1) NDK Alkotmánya: Minden személynek joga van az üldözés elől más országban menedéket keresni és a más ország nyújtotta menedéket élvezni. [4] 16. cikk (2) GG: A politikai okokból üldözöttek a menedékjogot élveznek. [5] 23. cikk (3) NDK Alkotmánya: Az NDK más országok polgárainak és hontalanoknak menedéket biztosíthat, ha politikai, tudományos, kulturális, a béke megőrzése vagy a munkásosztály érdekében folytatott tevékenységük, vagy szociális, illetve nemzeti felszabadítási mozgalmakban való részvételük miatt üldözést szenvednek. [6] Nagyobb kiugrások: 1956 – 10.000, 1968 – 10.000, 1980 – 100.000.

http://www.bpb.de/politik/grundfragen/deutsche-verhaeltnisse-eine-sozialkunde/138012/geschichte-der-zuwanderung-nach-deutschland-nach-1950?p=all

[7] http://www.bpb.de/gesellschaft/migration/dossier-migration/56443/flucht-und-asyl-seit-1990 [8] Csúcspont: Zavargások Rostock-Lichtenhagenben 1992 augusztusában. https://de.wikipedia.org/wiki/Ausschreitungen_in_Rostock-Lichtenhagen  [9] 1951. évi július hó 28. napján elfogadott egyezmény, valamint a menekültek helyzetére vonatkozóan az 1967. évi január hó 31. napján létrejött jegyzőkönyv (Genfi Egyezmény). Magyarországon kihirdette: 1989. évi 15. tvr. [10] https://de.statista.com/statistik/daten/studie/76095/umfrage/asylantraege-insgesamt-in-deutschland-seit-1995/

Kapcsolódó cikkek

2024. június 24.

Mi köze a kékúszójú tonhalaknak a keresetek befogadhatóságához?

Cikkünkben az Európai Unió Működéséről Szóló Szerződés („EUMSz”) 263. cikkének (4) bekezdése alapján benyújtott közvetlen keresetek (megsemmisítési keresetek) egyes befogadhatósági feltételeit vizsgáljuk, elsődlegesen az Európai Unió Bírósága által kialakított esetjog alapján.

2024. május 27.

EUB-ítélet a gyanúsítottak jogaira vonatkozó tájékoztatásról

A gyanúsítottaknak vagy a megvádolt személyeknek a büntetőeljárás során biztosítandó, az eljárási jogaikra vonatkozó tájékoztatási kötelezettség értelmezésével kapcsolatos nemzeti és uniós szabályozás összevetését tette meg az EU Bírósága.