A menekült kiskorú gyermekének helyzete

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az EUB azt vizsgálta, hogy ellentétes-e az uniós joggal, ha a tagállam menekült jogállást biztosít egy olyan harmadik országbeli állampolgár kiskorú gyermeke számára, aki az adott tagállam területén született, és másik szülője révén olyan harmadik ország állampolgárságával rendelkezik, amelynek területén nincs kitéve üldözés veszélyének.

Az Európai Bíróság LW és a Bundesrepublik Deutschland ügyben hozott ítélete[1]

1. Bevezetés

Az utóbbi években a menekültek és a befogadásuk kérdése olykor jelentős feszültségek forrása volt a tagállamok között. Az Európai Unió kapuinál tapasztalt tömeges és váratlan menekültáradat erősen megrendítette az Unió alapjául szolgáló értékek egy részét, és a tagállamok befelé fordulásához vezethetett[2].

Jelen ügyben LW és a németországi szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal, a Bundesamt für Migration und Flüchtlinge közti a hivatal által hozott, az érdekelt számára a menedékjog biztosítását megtagadó határozat kapcsán kialakult jogvitában a németországi szövetségi közigazgatási bíróság a Bundesverwaltungsgericht előzetes döntéshozatal iránti kérelmet terjesztett elő az Európai Bírósághoz (a továbbiakban: EUB).

Az ügy tényállása szerint,  egy tunéziai állampolgárságú gyermek, LW és németországi  szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal, a Bundesamt für Migration und Flüchtlinge, határozatával megtagadta, hogy e gyermek vonatkozásában elismerje a szíriai állampolgárságú apja számára elismert menekült jogállást, mivel e hivatal egyrészt úgy ítélte meg, hogy e gyermek nem felel meg az e jogállás megadására vonatkozó anyagi jogi feltételeknek, másrészt pedig, hogy igényelheti a származási országának nemzeti védelmét.

Az EUB elé terjesztett kérdés arra irányult, hogy az uniós jog és különösen a 2011/95 irányelv[3] lehetővé teszi‑e, hogy valamely tagállam a menekült családja egysége fenntartásának biztosítása érdekében olyan jogszabályt fogadjon el, amelynek értelmében az illetékes nemzeti hatóság e menekült kiskorú gyermekének helyzetére vonatkozó egyedi vizsgálat lefolytatása nélkül, és az ezen irányelv értelmében vett nemzetközi védelem szükségességétől függetlenül ugyanolyan védelmet biztosít e kiskorú gyermek részére. Az ügy indokolttá tette a harmadik országbeli állampolgárok és hontalan személyek nemzetközi védelemre jogosultként való elismerésére, az egységes menekült- vagy kiegészítő védelmet biztosító jogállásra, valamint a nyújtott védelem tartalmára vonatkozó szabályokról szóló 2011/95/ EU irányelv értelmezését.

Az irányelv célja:

• megállapítani a nemzetközi védelemre valóban rászoruló nem uniós polgárok vagy hontalan személyek EU-ban történő azonosításának közös normáit, vagy menekültként, vagy kiegészítő védelemben részesülő személyként;
• biztosítani, hogy ezek a személyek igénybe vehessék az ellátások és jogok minimális szintjét valamennyi uniós országban.

Ennek érdekében korlátozni igyekszik az érintett személyek jogszabályok közötti eltérésekből következő mozgását az uniós országok között.

Az uniós jogalkotó a közös európai menekültügyi rendszert olyan jogi eszköztárral ruházta fel, amely lehetővé teszi a menekült vagy a kiegészítő védelemre jogosult személy családi életének védelmét, valamint a gyermek mindenekfelett álló érdeke védelmének biztosítását anélkül, hogy meg kellene kérdőjelezni a nemzetközi védelem által biztosított jogállás egységességét, és különösen azt a harmonizációt, amelyet az uniós jogalkotó a nemzetközi védelem nyújtásának feltételeire és tartalmára vonatkozóan végez.

Az irányelv rendelkezéseivel felülvizsgálta és felváltotta a 2004/83/EK irányelvet annak érdekében, hogy biztosítsa a koherenciát az Európai Unió Bírósága (EUB) és az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélkezési gyakorlatával.

Pontosítva, az irányelv Dánia esetében nem alkalmazandó, Írország és az Egyesült Királyság,- mivel 2020. február 1-jétől az Európai Unióból kilépett, így harmadik országnak,- nem uniós országnak minősül. Ezért ezen országokra továbbra is a 2004/83/EK irányelvet kell alkalmazni.

A jelen ügyben az EUB-nak azt kellett meghatároznia, hogy egy tagállam milyen mértékben élhet a 2011/95 irányelv 3. cikke által számára biztosított mérlegelési mozgástérrel annak érdekében, hogy a nemzetközi védelemben részesülő személyek körét kiterjessze a menekült vagy kiegészítő védelemre jogosult személy családtagjaira annak érdekében, hogy biztosítsa e személyek családja egységének fenntartását. Az említett ügy tehát a különböző alapvető célok – a menedékjog biztosítására és a nemzetközi védelemben részesülő személy családi élete tiszteletben tartásának biztosítására irányuló cél – közötti egyensúly megteremtésének klasszikus problémakörével, az e célok elérésének szükségességével és ezeknek az uniós jogalkotó által e célból létrehozott egyes rendszerek sajátos területeinek sérelme nélkül történő megvalósításával kapcsolatos lehetőséggel kapcsolatos[4].

Az előterjesztő bíróság kérdése elsősorban abból erednek, hogy a tagállami nemzeti szabályozás az uniós jogalkotó által a 2011/95 irányelv 23. cikkében említett, a család egysége fenntartásának az e cikk (2) bekezdésében foglaltaktól eltérő eszközök alkalmazásával történő biztosítására irányul. A  német jogalkotó  az irányelv átvételkor úgy döntött, hogy a nemzetközi védelemben részesülő személy kiskorú gyermeke részére, aki személyében nem felel meg az ilyen védelemben való részesülés feltételeinek, nem ad hoc rendelkezések elfogadásával nyújtja az irányelv 24–35. cikkében foglalt előnyöket[5], hanem származékos jelleggel elismeri a menekült vagy kiegészítő védelmi jogállást.

Az irányelv 3. cikke egyértelmű értelmezésének megállapítása szükséges tehát, oly módon, hogy a tagállamok ne rendelkezzenek túl nagy mozgástérrel sem a nemzetközi védelem megadását, sem annak megtagadását illetően[6].

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem, konkrétan a  2011/95/EU európai parlament és tanácsi irányelv  3. cikkének és 23. cikke (2) bekezdésének az értelmezésére irányult.

• A kedvezőbb elbírálás elve szerint: A tagállamok kedvezőbb szabályokat vezethetnek be, illetve tarthatnak fenn annak meghatározására, hogy ki minősül menekültnek, illetve kiegészítő védelemre jogosult személynek, valamint a nemzetközi védelem tartalmának meghatározására, amennyiben e vonatkozó szabályok összeegyeztethetők ezen irányelvvel.
• A család egységének fenntartása körében: (23. cikk. (2) bekezdés)   A tagállamok biztosítják, hogy a nemzetközi védelemben részesülő személy azon családtagjai, akik személyükben nem jogosultak ilyen védelemre, a nemzeti eljárásokkal összhangban igényelhessék a 24–35. cikkben említett ellátásokat, amennyiben mindez összeegyeztethető a családtag személyes jogállásával.

2. A tényállás[7]

LW, az eljárás felperese, – tunéziai anya és szíriai apa gyermekeként – 2017‑ben Németországban született. Tunéziai állampolgársággal rendelkezett, szír állampolgársága az eljárás során nem nyert megállapítást.

2015 októberében a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal bár, felperes apja számára menekült jogállást biztosított, azonban nem adott helyt a líbiai születésű anyja által benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelemnek, aki úgy nyilatkozott, hogy ezen állam elhagyásáig szokásos tartózkodási hellyel ott rendelkezett.

2017. szeptember 15‑i határozatával e hivatal mint „nyilvánvalóan megalapozatlant” a felperes nevében, – annak születését követően – benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem teljesítését megtagadta .

2017. január 17‑i ítéletével a cottbusi közigazgatási bíróság, a Verwaltungsgericht Cottbus e határozatnak a hivatal felperes menedékjog iránti kérelmének ,- mint „nyilvánvalóan megalapozatlant”, és nem mint „megalapozatlant” elutasító részében – megsemmisítette, és a keresetet ezt meghaladó részében elutasította.

Megítélése szerint, a felperes nem felelt meg a menekült jogállás elismerésével kapcsolatos feltételeknek, mivel Tunéziában, – legalábbis egyik – származási országában nem kell megalapozottan üldöztetéstől tartania.  Továbbá úgy vélte, hogy e felperes számára a német menedékjogról szóló törvény, az AsylG[8] alapján a menekült jogállás az apjának Németországban biztosított menekült jogállás alapján a családnak biztosítandó védelem jogcímén nem ismerhető el.

Nézete szerint ellentétes lenne a nemzetközi védelem szubszidiaritásának elvével, ha a nemzetközi védelemre való jogosultságot kiterjesztenék azokra a személyekre, akik egy védelem biztosítására képes állam állampolgáraként nem tartoznak az ilyen védelemre szoruló személyek kategóriájába.

Az ítélettel szemben felperes felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a kérdést előterjesztő szövetségi közigazgatási bírósághoz, a Bundesverwaltungsgerichthez.

Álláspontja szerint az eltérő állampolgárságú szülők kiskorú gyermekei esetében akkor is el kell ismerni,- az AsylG 26. §‑a (2) bekezdésének és (5) bekezdése első mondatának együttesen értelmezett rendelkezései értelmében,- a családnak biztosítandó védelem jogcímén a menekült jogállást, ha csupán az egyik szülő menekült jogállását ismerték el[9]. Ez nem áll ellentétben a nemzetközi menekültvédelem szubszidiaritásának elvével.

Elgondolása szerint, a 2011/95 irányelvben foglalt kedvezőbb elbírálás elve lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy abban az esetben, ha egy család valamely tagja számára elismerik a nemzetközi védelmet, kiterjesszék e védelem elismerését e család más tagjaira is, amennyiben e személyekre nem vonatkoznak az ezen irányelvben foglalt kizáró okok, és a helyzetük a család egysége fenntartásának szükségessége folytán összefügg a nemzetközi védelem céljával[10]. E jogszabály keretében különös figyelmet kell fordítani a kiskorúak védelmére és a gyermek érdekeire.

A kérdést előterjesztő bíróság kifejtette, hogy a felperes saját jogán nem tarthat igényt a menekült jogállás elismerésére. A Genfi Egyezmény nemzetközi védelme szubszidiaritásának elvéből kitűnik, hogy a két vagy több állampolgársággal rendelkező személyek menekült jogállása nem ismerhető el, ha igénybe tudják venni az állampolgárságuk szerinti egyik ország védelmét.[11] Ebben az értelemben kell a 2011/95 irányelv 2. cikkének d) és n) pontját is értelmezni[12]. Csak azon személy minősül e irányelv 2. cikk d) pontja értelmében vett menekültnek, aki  azért nélkülözi a védelmet, mert nem részesül hatékony védelemben az irányelv 2. cikkének n) pontja értelmében vett származási ország részéről. A felperes azonban Tunéziában,- mint, az állampolgársága szerinti egyik országban, hatékony védelemben részesülhet.

Megállapítása szerint, felperes eleget tett a menekültként való elismeréshez szükséges, előírt feltételeknek, mint olyan szülő egyedülálló kiskorú gyermeke, akinek e jogállását elismerték. Az AsylG rendelkezései értelmében ugyanis családi menekültvédelem címén el kell ismerni azon gyermek származékos menekült jogállását is, aki Németországban született, és másik szülője révén olyan harmadik ország állampolgárságával rendelkezik, amelynek területén nincs kitéve üldözés veszélyének[13]. Ugyanakkor kétségei támadtak, hogy a német jog ilyen értelmezése összeegyeztethető‑e a 2011/95 irányelv erre vonatkozóan megfogalmazott követelményeivel. E körülmények között eljárását felfüggesztette, és előzetes döntéshozatal céljából kérdésekkel kereste meg az EUB-ot.

3. Az eset értékelése

Az előterjesztő bíróság – EUB által együttesen vizsgált- kérdéseivel arra keresett választ, hogy a 2011/95 irányelv 3. cikkét és 23. cikkének (2) bekezdésében írtakkal ellentétes,-e ha valamely tagállam a kedvezőbb nemzeti rendelkezések értelmében származékos jelleggel és a család egységének fenntartása céljából menekült jogállást biztosít egy olyan harmadik országbeli állampolgár egyedülálló kiskorú gyermeke számára, akinek e jogállását az ezen irányelvvel bevezetett szabályozás alapján elismerték, beleértve azt az esetet, amikor e gyermek az adott tagállam területén született, és másik szülője révén olyan harmadik ország állampolgárságával rendelkezik, amelynek területén nincs kitéve üldözés veszélyének. Ebben az összefüggésben e bíróság választ várt arra is, hogy bír-e jelentőséggel az, hogy a gyermeknek és szüleinek van‑e lehetőségük arra, és észszerűen elvárható‑e tőlük, hogy az utóbbi harmadik országban telepedjenek le.

Az AsylG 26. §‑ának (2) és (5) bekezdéséből az következik, hogy az illetékes nemzeti hatóság a menekült vagy a kiegészítő védelemre jogosult személy kiskorú gyermekét nemzetközi védelemre jogosultként ismeri el, aminek egyetlen feltétele, hogy a szülője által megszerzett jogállásnak végleges jellegűnek kell lennie. Ez az elismerés automatikus, és nem foglalja magában annak vizsgálatát, hogy a gyermek esetében fennáll‑e az üldöztetéstől vagy a súlyos sérelemtől való megalapozott félelem. E jogszabályt attól függetlenül is alkalmazni kell, hogy a gyermek a szülőjétől eltérő állampolgársággal rendelkezik‑e, és részesül‑e nemzeti védelemben.

A szövetségi közigazgatási bíróság kérdésével azt kívánta megtudni, hogy egy ilyen jogszabály -a 2011/95 irányelv 3. cikke alapján,- a tagállamok által elfogadható kedvezőbb szabálynak minősül‑e.

Az EUB állandó ítélkezési gyakorlatából kitűnik, hogy a 2011/95 irányelv rendelkezéseit az irányelv általános rendszerének és céljának fényében kell értelmezni, tiszteletben tartva a Genfi Egyezményt és az EUMSZ 78. cikk (1) bekezdése szerinti szerződéseket. Az értelmezés során, tiszteletben kell tartani az Európai Unió Alapjogi Chartája által elismert jogokat is[14].

3.1 Az EUB az előterjesztett kérdések megválaszolása érdekében megállapította, hogy a  tényállás szerinti helyzetben az ahhoz szükséges feltételeknek, hogy- a 2011/95 irányelvvel bevezetett szabályozás alapján, – saját jogán elismerjék menekült jogállását  a gyermek nem felel meg[15].

Az irányelv szabályozásában menekült különösen a „harmadik ország olyan állampolgára, aki faji, illetőleg vallási okok, nemzeti hovatartozása, politikai meggyőződése, avagy meghatározott társadalmi csoporthoz való tartozása miatti üldöztetéstől való megalapozott félelme miatt az állampolgársága szerinti országon kívül tartózkodik, és nem tudja, vagy az üldöztetéstől való félelmében nem kívánja annak az országnak a védelmét igénybe venni[16]”.

A menekültként történő elismerésnek két egymáshoz szorosan kapcsolódó feltétele van amelyek egyrészt az üldöztetéstől való félelemre,  másrészt az érintett személy állampolgársága szerinti harmadik ország által elkövetett üldözési cselekményekkel szembeni védelem hiányára vonatkoznak[17].

E fogalommeghatározás,– az EUB megállapítása szerint,- lényegében átveszi a Genfi Egyezmény 1. cikke A. pontjának (2) bekezdésében szereplő meghatározást. E szerint, „olyan személy esetében, aki több állampolgársággal rendelkezik, az »állampolgársága szerinti ország« kifejezés mindazokat az országokat jelenti, amelyeknek e személy állampolgára és nem tekinthető az állampolgársága szerinti ország védelmét nélkülöző személynek, az, aki megalapozott félelmen alapuló okok nélkül nem vette igénybe azon országok valamelyikének védelmét, amelynek állampolgára”.

Bár a nemzetközi védelem szubszidiaritása elvének kifejeződése, kifejezetten nem szerepel a 2011/95 irányelvben, 2. cikkének n) pontjából azonban az következik, hogy alkalmazásában minden egyes olyan országot, amelynek a kérelmező adott esetben állampolgára, „származási országának” kell tekinteni.

Így, a több harmadik ország állampolgárságával rendelkező kérelmező csak akkor tekinthető e védelmet nélkülöző személynek, ha nem tudja, -vagy az üldöztetéstől való félelmében nem kívánja,- ezen országok egyikének védelmét sem igénybe venni. A nemzetközi védelem iránti kérelem egyedi értékelése keretében figyelembe veendő elemek között szerepel, hogy észszerűen elvárható‑e a kérelmezőtől, hogy egy olyan másik állam védelmét vegye igénybe, amelynek állampolgárságát megszerezheti. A kérdést előterjesztő bíróság megállapítása szerint, felperes hatékony védelemben részesülhet Tunéziában, mely harmadik ország állampolgárságával az anyja révén rendelkezik. E tekintetben hangsúlyozta, hogy nem áll rendelkezésre olyan információ, amely arra engedne következtetni, hogy a Tunéziai Köztársaság ne lenne kész és képes biztosítani a felperes számára az üldöztetéssel és a Szíriába, a felperes német hatóságok által menekültként elismert apjának származási országába vagy egy harmadik országba történő kiutasítással szembeni szükséges védelmet.

3.2 Ebben az összefüggésben az EUB  emlékeztetett arra hogy a 2011/95 irányelv által bevezetett rendszer alapján a nemzetközi védelem iránti kérelemnek nem lehet saját jogon helyt adni kizárólag azon az alapon, hogy a kérelmező családtagja megalapozottan fél az üldöztetéstől vagy súlyos sérelem tényleges veszélye fenyegeti, amennyiben megállapítást nyer, hogy az e családtaggal fennálló kapcsolata és az abból következő – az ezen irányelv (36) preambulumbekezdése által is hangsúlyozott – különös sebezhetőség ellenére a kérelmező maga nincs kitéve az üldöztetés, illetve a súlyos sérelem veszélyének,[18] továbbá megjegyezte, hogy a 2011/95 irányelv nem írja elő a menekült jogállásnak vagy a kiegészítő védelmi jogállásnak azon személy családtagjaira való származékos kiterjesztését, akinek e jogállását elismerték, és akinek a családtagjai személyükben nem felelnek meg az e jogállás elismeréséhez szükséges feltételeknek.

Az irányelv 23. cikke annak előírására szorítkozik, hogy a tagállamok nemzeti jogszabályaikat olyan módon alakítsák ki, hogy az ilyen családtagok, a nemzeti eljárásokkal összhangban, és amennyiben az e családtagok személyes jogállásával összeegyeztethető, bizonyos, a család egységének fenntartását célzó előnyökben részesüljenek, amelyek többek között magukban foglalják a tartózkodási engedély kiállítását, a munkavállaláshoz és az oktatáshoz való hozzáférést[19].

A „család egységének fenntartása” kifejezés használata azt jelenti, hogy a nemzetközi védelemben részesülő személy olyan családnak a tagja, amelynek egysége veszélybe kerülhet e személynek a származási országból való távozása és a fogadó tagállamban való letelepedése következtében. A 2011/95 irányelvnek nem célja, hogy a nemzetközi védelemben részesülő személy családi élete kialakítását biztosítsa, (36) preambulumbekezdése kizárólag a menekült családtagjaira, nem pedig a kiegészítő védelemre jogosult személy családtagjaira vonatkozik

Mivel az irányelv által meghatározott a „családtag” fogalmának a 23. cikk (2) bekezdésének együttes értelmezéséből az következik, hogy a tagállamok azon kötelezettsége,- hogy az ezen előnyökhöz való hozzáférésről rendelkezzenek,- nem terjed ki a nemzetközi védelemben részesülő személy azon gyermekeire, akik a fogadó tagállam területén, egy ott alapított családban születtek.

3.3 Annak vizsgálata során, hogy egy tagállam mindemellett elismerheti‑e a gyermek származékos menekült jogállását a család egységének fenntartása érdekében az irányelv lehetővé teszi a tagállamok számára „kedvezőbb szabályok bevezetését, illetve fenntartását annak meghatározására, hogy ki minősül menekültnek, illetve kiegészítő védelemre jogosult személynek; valamint úgyszintén a nemzetközi védelem tartalmának meghatározására is, amennyiben e vonatkozó szabályok összeegyeztethetők ezen irányelvvel”.  Az EUB megítélése szerint, a kedvezőbb szabályok különösen azon feltételek enyhítésére irányulhatnak, amelyek alapján valamely harmadik országbeli állampolgár vagy hontalan jogosult lehet a menekült jogállásra vagy a kiegészítő védelmi jogállásra.[20]

A kedvezőbb szabály azonban nem sértheti ezen irányelv általános rendszerét és céljait. Különösen tilosak az olyan szabályok, amelyek a menekült vagy a kiegészítő védelmi jogállást a nemzetközi védelem logikájával egyáltalán össze nem függő helyzetben lévő, harmadik országbeli állampolgároknak vagy hontalanoknak biztosítják. A menekült jogállás nemzeti jog alapján történő automatikus elismerése azon személy családtagjai számára, aki számára e jogállást a 2011/95 irányelvvel bevezetett szabályozás alapján ismerték el, nem tekinthető  elsődlegesen úgy, mint amely egyáltalán nem függ össze a nemzetközi védelem logikájával[21].

Az irányelv maga is elismeri az ezen összefüggés fennállását azáltal, hogy kötelezettséget ír elő a tagállamok számára, a nemzetközi védelemben részesülő személy családja egysége fenntarthatóságának biztosítására vonatkozóan.

Az ügyben eljáró főtanácsnok kétségeit fejezte ki aziránt, hogy a gyermek mindenek felett álló érdeke azt követeli meg, hogy automatikusan elismerjék számára a menekült vagy a kiegészítő védelmi jogállást, különösen akkor, amikor nincs szüksége nemzetközi védelemre. A Charta 18. cikkében rögzített menedékjognak nem a család egységének fenntartása, hanem a nemzetközi védelem iránti igény kielégítése a célja. Az ilyen jogállás elismerése tehát nem feltétlenül védi nagyobb mértékben a család és a gyermek jogait, mint a 2011/95 irányelv 23. cikkének (2) bekezdésében vagy a 2003/86 irányelvben kifejezetten e célból előírt jogok biztosítása[22].

A menekült vagy a kiegészítő védelmi jogállás különleges jellegű, és sajátos szabályok és kötelezettségek együttesének alkalmazását vonja maga után. Az EUB megítélése szerint, az, hogy az elismert menekült jogállással bíró személy e státuszának kiskorú gyermekére való automatikus, származékos és attól független kiterjesztése, – hogy e gyermek, személyében megfelel‑e az említett jogállás elismeréséhez szükséges feltételeknek,- beleértve az olyan esetet is, ha az említett gyermek a fogadó tagállamban született , és  amely kiterjesztést az ügy tényállása szerinti  olyan nemzeti rendelkezés írja elő,- a nemzetközi védelemben részesülő személy családja védelmének és a család egysége fenntartásának célját követi[23].  Ugyanakkor adódhatnak olyan helyzetek, amelyekben e kapcsolat,- fennállása ellenére,- az irányelvvel összeegyeztethetetlen lenne .

A kizáró okok céljára tekintettel az irányelv 3. cikkében szereplő fenntartással ellentétes az, ha valamely tagállam olyan rendelkezéseket fogad el vagy tart fenn, amelyek az irányelvben előírtak szerint menekültként ismerik el az említett irányelv 12. cikkének (2) bekezdése értelmében ez alól kizárt személyt [24].   Ugyanakkor, a 2011/95 irányelv 23. cikkének (2) bekezdéséből az következik az, hogy az uniós jogalkotó ki kívánta zárni a nemzetközi védelemben részesülő személy számára biztosított előnyök e személy valamely családtagjára történő kiterjesztését, amennyiben az a család érintett tagjának személyes jogállásával összeegyeztethetetlen.

E fenntartás terjedelméből az következik, hogy e rendelkezést abban az esetben is alkalmazni kell, ha valamely tagállam úgy dönt, hogy nem szükséges az előnyök kiterjesztésére szorítkozni, hanem ezen irányelv 3. cikke alapján olyan kedvezőbb szabályokat kíván elfogadni, amelyek alapján a nemzetközi védelemben részesülő személy részére biztosított jogállás automatikusan kiterjed a családtagokra, függetlenül attól, hogy azok személyükben megfelelnek‑e az említett jogállás elismeréséhez szükséges feltételeknek.

Az EUB megítélése szerint, különösen összeegyeztethetetlen lenne a nemzetközi védelemben részesülő személy olyan gyermekének személyes jogállásával,- aki személyében bár nem felel meg az e védelem megszerzéséhez szükséges feltételeknek, ha a 2011/95 irányelv 23. cikkének (2) bekezdésében foglalt előnyöket, -vagy az ilyen védelemben részesülő személynek biztosított jogállást- kiterjesztenék e gyermekre, amennyiben az a fogadó tagállam állampolgárságával, vagy olyan, más állampolgársággal rendelkezik,- amely, a személyes jogállására jellemző valamennyi elemre tekintettel e kiterjesztéshez képest kedvezőbb bánásmódot biztosít számára[25].

3.4 Az irányelv e fenntartásának értelmezése teljes mértékben figyelembe veszi a gyermek mindenek felett álló érdekét, amelynek fényében e rendelkezést értelmezni és alkalmazni kell. Ezen irányelv (16) preambulumbekezdése kifejezetten hangsúlyozza, hogy az irányelv tiszteletben tartja a Chartában foglalt alapvető jogokat, és elő kívánja mozdítani többek között a Charta 7. cikkében biztosított, a családi élet tiszteletben tartásához való jog, valamint a gyermeknek a Charta 24. cikkében elismert jogai alkalmazását, amelyek között ez utóbbi rendelkezés (2) bekezdésében szerepel a gyermek mindenek felett álló érdekének figyelembevételére vonatkozó kötelezettség[26]. továbbá megfelel az  az UNHCR által javasolt értelmezésnek, amelynek dokumentumai – a Genfi Egyezmény által rábízott feladatokra tekintettel- különös jelentőséggel bírnak[27]

Miként arra, az ügyben eljáró főtanácsnok indítványában rámutatott: „a 2011/95 irányelv 23. cikke (2) bekezdésének végrehajtása nem függhet a család harmadik országba való áttelepítésének lehetőségeitől, még akkor sem, ha egyes tagjai ez utóbbi ország állampolgárságával rendelkeznének. E cikk célja ugyanis annak lehetővé tétele, hogy a nemzetközi védelemben részesülő személyt megillessék az e védelem által számára biztosított jogok, fenntartva családi életének egységét a fogadó tagállam területén[28].”

A felperes családja Tunéziában való letelepedésének lehetősége nem igazolhatja e fenntartás olyan értelmezését, amely szerint az kizárja az felperes számára a menekült jogállás elismerését, mivel az ilyen értelmezés azt jelentené, hogy az apja lemond a számára Németországban biztosított menedékjogról.

4. Az EUB döntése

E megfontolások összességére tekintettel az EUB-nak az  előterjesztett kérdésekre adott válasza szerint, a 2011/95 irányelv 3. cikkét és 23. cikkének (2) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azokkal nem ellentétes az, ha valamely tagállam a kedvezőbb nemzeti rendelkezések értelmében származékos jelleggel és a család egységének fenntartása céljából menekült jogállást biztosít egy olyan harmadik országbeli állampolgár kiskorú gyermeke számára, akinek e jogállását az ezen irányelvvel bevezetett szabályozás alapján elismerték, beleértve azon esetet, amikor e gyermek az adott tagállam területén született, és másik szülője révén olyan harmadik ország állampolgárságával rendelkezik, amelynek területén nincs kitéve üldözés veszélyének, feltéve hogy e gyermekre az említett irányelv 12. cikkének (2) bekezdésében szabályozott kizáró okok egyike sem vonatkozik, és e gyermek az állampolgársága vagy a személyes jogállására jellemző valamely más elem alapján az említett tagállamban nem részesülne kedvezőbb bánásmódban annál, mint amelyet a menekült jogállás biztosítana számára. E tekintetben nem releváns az a kérdés, hogy az említett gyermeknek és szüleinek lehetőségük van‑e arra, és észszerűen elvárható‑e tőlük, hogy e harmadik országban telepedjenek le.

[1] 2021. november 9- C ‑91/20. sz. ítélet ECLI:EU:C:2021:898  (a továbbiakban: Ítélet)

[2] Jean Richard de la Tour főtanácsnoknak az LW vs. Bundesrepublik Deutschland C ‑91/20 sz. ügyben tett indítványa (a továbbiakban: Indítvány) 1. pont.

[3] A harmadik országbeli állampolgárok és hontalan személyek nemzetközi védelemre jogosultként való elismerésére, az egységes menekült‑ vagy kiegészítő védelmet biztosító jogállásra, valamint a nyújtott védelem tartalmára vonatkozó szabályokról szóló, 2011. december 13‑i 2011/95 európai parlamenti és tanácsi irányelv

[4] Indítvány 5. pont.

[5] Tartózkodási engedély; Úti okmányok; Az oktatáshoz való hozzáférés; A képesítések elismertetésére alkalmazott eljárásokhoz történő hozzáférés; Szociális védelem; Egészségügyi ellátás; Kísérő nélküli kiskorúak; A lakhatás elősegítése; Tagállamon belüli mozgásszabadság; Az integrációt elősegítő intézkedésekhez való hozzáférés és a Hazatelepülés tárgyában.

[6] 2020. december 17‑i Bizottság kontra Magyarország [A nemzetközi védelmet kérelmezők befogadása] ítélet C‑808/18, EU:C:2020:1029.

[7] Ítélet 15-25. pont

[8] 1992. június 26‑i Asylgesetz 2008. szeptember 2‑tól alkalmazandó változata szerint.

[9]  Az AsylG 26. §‑ának (2) bekezdése szerint

„A menedékjoggal rendelkező személynek a menedékjog iránti kérelme benyújtásának időpontjában kiskorú és nem házas gyermeke menedékjogát kérelmére elismerik, ha a külföldi személy menedékjogának elismerése ellen nincs helye jogorvoslatnak, és ez az elismerés nem vonható vissza,” (5) bekezdésének első mondata előírja, hogy

„A nemzetközi védelemben részesülő személyeknek az (1)–(3) bekezdés értelmében vett családtagjaira az (1)–(4) bekezdés megfelelően alkalmazandó”.

 [10]Az irányelv 3. cikke szerint: A tagállamok kedvezőbb szabályokat vezethetnek be, illetve tarthatnak fenn annak meghatározására, hogy ki minősül menekültnek, illetve kiegészítő védelemre jogosult személynek, valamint a nemzetközi védelem tartalmának meghatározására, amennyiben e vonatkozó szabályok összeegyeztethetők ezen irányelvvel.

¹¹  1954. április 22‑én hatályba lépett egyezmény, a Recueil des traités des Nations unies 1954, Magyarországon kihirdette: az 1989. évi 15. tvr. Kiegészítette a menekültek helyzetére vonatkozó, 1967. január 31‑i New York‑i jegyzőkönyv. az Egyezmény 1. cikke A. pontja (2) bekezdés második albekezdés szerint.

[12] 2. cikk Fogalommeghatározások.  d)   „menekült”: harmadik ország olyan állampolgára, aki faji, illetőleg vallási okok, nemzeti hovatartozása, politikai meggyőződése avagy meghatározott társadalmi csoporthoz való tartozása miatti üldöztetéstől való megalapozott félelme miatt az állampolgársága szerinti országon kívül tartózkodik, és nem tudja, vagy az üldöztetéstől való félelmében nem kívánja annak az országnak a védelmét igénybe venni; vagy olyan hontalan személy, aki korábbi szokásos tartózkodási helyén kívül tartózkodva a fenti okoknál fogva nem tud, vagy az üldöztetéstől való félelmében nem akar oda visszatérni, és akire a 12. cikk nem vonatkozik; n)   „származási ország”: az állampolgárság, illetve hontalan személyek esetében a korábbi szokásos tartózkodási hely szerinti ország vagy országok.

[13] Az AsylG 26. §‑a (2) bekezdés és (5) bekezdés első mondatának együttesen értelmezett rendelkezései.

[14]  2021. január 13‑i Bundesrepublik Deutschland [Palesztin származású hontalan személy menekült jogállása] ítélet, C‑507/19, EU:C:2021:3, 39. pont.

[15] Ítélet 28. pont.

[16] Irányelv 2. cikk d) pont.

[17] 2021. január 20‑i Secretary of State for the Home Department ítélet, C‑255/19, EU:C:2021:36, 56. pont.

[18] 2018. október 4‑i Ahmedbekova ítélet, C‑652/16, EU:C:2018:801, 50. pont.

[19] Ahmedbekova ítélet, 68. pont.

[20] Ahmedbekova ítélet, 70, 71, 72. pont.

⁸  Ítélet 41. pont.

[22] Indítvány 133. pont.

[23] Ítélet 44. pont.

[24] 2010. november 9‑i B és D ítélet, C‑57/09 és C‑101/09, EU:C:2010:661, 115. pont.

[25] Ítélet 54. pont

[26] 2021. szeptember 9‑i Bundesrepublik Deutschland [Családtag] ítélet, C‑768/19, EU:C:2018:709, 36–38 pont.

[27] 2019. május 23‑i Bilali ítélet, C‑720/17, EU:C:2019:448, 57. pont.

[28] Indítvány 93. pont.

---