A menetjeggyel nem rendelkező utas

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az alábbiakban a szerző az Európai Unió Bíróságának a Nationale Maatschappij der Belgische Spoorwegenkontra Mbutuku Kanyeba- (C‑349/18), a Larissa Nijs- (C‑350/18) és a Jean-Louis Anita Dedroog-féle (C‑351/18 számú) egyesített ügyekben hozott ítéletét[1] elemzi.

Bevezetés

A belga állami vasúttársaság, a Nationale Maatschappij der Belgische Spoorwegen (NMBS) kontra Mbutuku Kanyeba-, Larissa Nijs-, Jean-Louis Anita Dedroog-ügyben az Európai Unió Bíróságához (EUB) az antwerpeni békebíróság az uniós jog értelmezésére irányuló előzetes döntéshozatal iránti kérelmét e személyektől a vonaton menetjegy nélkül történő utazásaik miatt követelt pótdíjjal kapcsolatos jogvitákban terjesztette elő.

A felek közti vita alapját az képezte, hogy az NMBS belga vasúti közlekedési vállalat a menetjegy nélkül tetten ért utasoktól annak a pótdíjnak a megfizetését követelte, amelyet az általános szállítási feltételek arra az esetre írnak elő, ha a menetjegy nélküli utas a menetjegynek az utólagos rendezés elmulasztásakor alkalmazandó pótdíjjal emelt költségét nem fizeti meg.

Az antwerpeni békebíróság előzetes döntéshozatali kérelme alapján indult eljárás hátterében álló kérdés az, hogy szerződésnek minősül-e az uniós jog szempontjából az a jogviszony, amely azt a személyt köti, aki úgy dönt, hogy menetjegy vásárlása nélkül száll vonatra, és helyzetét az ellenőrzéseket követően sem rendezi? Erre a jogviszonyra alkalmazható-e a tisztességtelen feltételekről szóló európai uniós szabályozás, továbbá ez alapján tekintheti-e úgy a bíróság, hogy a közlekedési vállalat által a menetjegy vásárlásának elmulasztásáért követelt felárat szabályozó rendelkezések nem kötik a fogyasztó utast?[2]

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a vasúti személyszállítást igénybe vevő utasok jogairól és kötelezettségeiről szóló 1371/2007/EK rendelet[3] (rendelet) 9. cikke (4) bekezdésének, valamint a fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló 93/13/EGK irányelv[4] (irányelv) 2. cikke a) pontjának, illetve 3. és 6. cikkének értelmezésére vonatkozik.

A rendelet hivatkozott cikke szerint:

„Az adott szolgáltatások esetében a vasúttársaságok lehetőséget biztosítanak a menetjegyek vonaton történő megvásárlására, kivéve, ha ezt a biztonságot, a csalás elleni politikát, a kötelező jegyelővételt vagy az észszerű kereskedelmet érintő okok miatt korlátozzák vagy megtagadják”.

Az irányelv alkalmazásában „tisztességtelen feltételek” a következő szerződési feltételek:

„(1) Egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltétel abban az esetben tekintendő tisztességtelen feltételnek, ha a jóhiszeműség követelményével ellentétben a felek szerződésből eredő jogaiban és kötelezettségeiben jelentős egyenlőtlenséget idéz elő a fogyasztó kárára.

(2) Egy szerződési feltétel minden olyan esetben egyedileg meg nem tárgyalt feltételnek tekintendő, ha azt már előzetesen megfogalmazták, és ezért a fogyasztó nem tudta annak tartalmát befolyásolni, különösen az előzetesen kidolgozott szabványszerződések esetében.

Az a tény, hogy egy feltétel bizonyos elemeit vagy egy kiragadott feltételt egyedileg megtárgyaltak, nem zárja ki ennek a cikknek az alkalmazhatóságát a szerződés többi részére, ha a szerződés átfogó megítélése arra enged következtetni, hogy a szerződés mégiscsak egy előre kidolgozott szabványszerződés.

Olyan esetekben, amikor egy eladó vagy szolgáltató arra hivatkozik, hogy egy szabványfeltételt egyedileg megtárgyaltak, ennek bizonyítása az eladót vagy szolgáltatót terheli.

(3) A melléklet[5] tartalmazza azoknak a feltételeknek a jelzésszerű és nem teljes felsorolását, amelyek tisztességtelennek tekinthetők.”

Az irányelv 6. cikke szerint:

(1) A tagállamok előírják, hogy fogyasztókkal kötött szerződésekben az eladó vagy szolgáltató által alkalmazott tisztességtelen feltételek a saját nemzeti jogszabályok rendelkezései szerint nem jelentenek kötelezettséget a fogyasztóra nézve, és ha a szerződés a tisztességtelen feltételek kihagyásával is teljesíthető, a szerződés változatlan feltételekkel továbbra is köti a feleket.

(2) A tagállamok a szükséges intézkedések megtételével gondoskodnak arról, hogy ha a szerződés szoros kapcsolatban áll a tagállamok területével, a fogyasztó ne veszítse el az ezen irányelv által biztosított védelmet annak következtében, hogy nem tagállam jogát jelölik ki a szerződésre alkalmazandó jogként.”

A tényállás[6]

2015 során M. Kanyebával kapcsolatban négy jegyzőkönyvet vettek fel, amelyekből kitűnik, hogy ugyanennyi alkalommal utazott vonaton menetjegy nélkül (C‑349/18. sz. ügy), megsértve az NMBS akkor hatályos utazási feltételeinek 156–160. cikkét. 2013 és 2015 során öt hasonló jegyzőkönyvet vettek fel L. Nijs tekintetében (C‑350/18. sz. ügy), J-L. A. Dedroog 2014 és 2015 során tizenegy hasonló jegyzőkönyvben szerepelt (C‑351/18. sz. ügy).

Az NMBS e személyek mindegyikének felajánlotta helyzetük oly módon történő rendezésének lehetőségét, hogy haladéktalanul megfizetik a viteldíjat az úgynevezett „fedélzeti árral” növelve, és a szabálysértés megállapításától számított tizennégy napon belül egy 75 eurós átalányösszeget, illetve – a 2015. előtti szabálysértések tekintetében – a 60 euróval növelt viteldíjat. E 14 napos határidő elteltét követően az alapügyek felpereseinek még lehetőségük volt egy 225 eurós átalányösszeg, illetve a 2015 előtti szabálysértések tekintetében a 200 euróval növelt viteldíj megfizetésére.

Mivel az ügyek érintettjei nem éltek e lehetőségekkel, az NMBS a kérdést előterjesztő bíróság, vagyis az antwerpeni békebíróság, annak érdekében idéztette őket, hogy e bíróság a kötelezze őket 880,20 euró, 1103,90 euró, illetve 2394 euró megfizetésére, megnövelve azt a mindegyik esetben a felmerült bírósági eljárás költségeivel. E kereseti kérelmek keretében az NMBS arra hivatkozott, hogy a közte és az alapügyek alperesei közötti jogviszonyok nem szerződéses, hanem normatív jellegűek, mivel e személyek nem váltottak menetjegyet. Az alapügyek alperesei nem jelentek meg a kérdést előterjesztő bíróság előtt.

E bíróság az EUB ítélkezési gyakorlatára figyelemmel úgy véli, hogy hivatalból kell megvizsgálnia a tisztességtelen feltételekre vonatkozó szabályok alkalmazását, ha a szolgáltatást fogyasztónak nyújtják. E bíróság előadta, hogy az előtte folyó eljárásokban egyfelől a tisztességtelen feltételek tanának értelmében vett „fogyasztókról” van szó, amely fogalom szerinte minden olyan természetes személyre vonatkozik, „aki olyan célok érdekében cselekszik, amelyek nem tartoznak kereskedelmi, ipari, kézműipari vagy szabad tevékenységének körébe”, másfelől pedig az ugyanezen tan értelmében vett „vállalkozásról”, e tekintetben a belga semmitőszék, a Hof van Cassatie egyik ítéletére hivatkozva. E bíróság e tekintetben azt a kérdést tette fel, hogy milyen jellegű jogviszony áll fenn az NMBS és az alapügyek felperesei között, illetve hogy létrejött-e szállítási szerződés, vagy sem.

A vasúti személyszállítást igénybe vevő utasok jogairól és kötelezettségeiről szóló, 1371/2007/EK rendelet szerint[7]: „szállítási szerződés” ellenszolgáltatás fejében vagy térítésmentesen teljesítendő fuvarozásról szóló szerződés a vasút-társaság, vagy a menetjegy-értékesítő és az utas között, amely egy vagy több szállítási szolgáltatásra vonatkozik”

E tekintetben e bíróság előadta, hogy nem egyértelmű az NMBS általános szállítási feltételeinek jogi alapja, amely feltételek az NMBS és az utasok jogait és kötelezettségeit határozzák meg. A belga jogban is vitatott az NMBS és az utas közötti jogviszony jellege. Az egyik álláspont szerint tisztán szerződéses feltételekről, a másik álláspont szerint a közigazgatási jog értelmében vett rendeletekről van szó. Az első álláspont szerint ez a jogviszony mindig szerződéses jellegű, még akkor is, ha az utas nem rendelkezik menetjeggyel. Az a puszta tény, hogy valaki egy olyan területre lép be, ahol menetjeggyel kell rendelkezni, szállítási szerződést hoz létre, amely így tisztán szabványszerződés lesz. A másik álláspont szerint e jogviszony akkor szerződéses, ha az utas megváltotta a menetjegyet, menetjegy hiányában viszont normatív. Ekkor ugyanis nincs akarategység, mivel az utas nem szándékozott fizetni a szállításért, és a közlekedési vállalkozás nem kívánta végrehajtani a szállítást ellenérték nélkül. A kérdést előterjesztő bíróság rámutatott, hogy e vita már nem tűnt aktuálisnak a belga jogban, mivel a belga alkotmánybíróság, a Grondwettelijk Hof és a semmítőszék, a Hof van Cassatie úgy határozott, hogy a tisztességtelen feltételek tanát a normatív jogviszonyokra is alkalmazni kell.

A kérdést előterjesztő bíróság továbbá előadta, hogy a tisztességtelen feltételek tana szerződés fennállását feltételezi, és úgy ítéli meg, hogy a „szerződés” fogalma uniós jogi fogalom. E tekintetben az 1371/2007 rendelet 9. cikkének (4) bekezdésére hivatkozott, és a szállítási szerződés létrejöttének időpontjával kapcsolatban tette fel kérdését, pontosabban arra kereste a választ, hogy az a területre való belépéssel jön‑e létre, vagy – főszabály szerint – menetjeggyel kell-e hozzá rendelkezni, illetve a menetjegy megváltásának időpontjában keletkezi-e.

Ezen felül úgy ítélte meg, hogy a szállítási szerződés létrejöttének kérdését a 93/13 irányelv 2. cikkének a) pontjához és 3. cikkéhez kell viszonyítani. Az előtte folyó eljárásokban az NMBS általános szállítási feltételeit, legyenek ezek akár szerződéses, akár normatív jellegűek, úgy kell tekinteni, mint az ezen utóbbi rendelkezés értelmében vett egyedileg meg nem tárgyalt feltételeket.

E megfontolásokra tekintettel e bíróság azt a kérdést tette fel, hogy egy szerződéses jogviszony akkor is egy közlekedési vállalat és egy utas között jön-e létre, amikor ugyanez az utas e vállalat szolgáltatásait menetjegy megváltása nélkül veszi igénybe? Ha nem ez a helyzet, akkor arra keresi a választ, hogy a tisztességtelen feltételek tanát alkalmazni kell‑e arra az utasra, aki a tömegközlekedést menetjegy megváltása nélkül veszi igénybe.

Arra az esetre, ha az EUB úgy döntene, hogy az NMBS általános szállítási feltételeit a tisztességtelen feltételek tanának tekintetében kell vizsgálni, a kérdést előterjesztő bíróság megjegyezte: a belga jogban a tisztességtelen feltétel szankciója a semmisség, és a bíróság ítélkezési gyakorlata szerint az uniós joggal lényegében ellentétes az, hogy az a nemzeti bíróság, amely megállapítja egy eladó vagy szolgáltató és egy fogyasztó között létrejött szerződés valamely feltételének tisztességtelen jellegét, e feltétel tartalmának felülvizsgálata során kiegészíti ezt a szerződést.

Ezért azt kérdezte, létezhetnek-e olyan körülmények, amelyek között a szolgáltatónak vagy eladónak érdeke fűződik ahhoz, hogy hatályban maradjon egy feltétel, de amely körülmények között a fogyasztónak ahhoz fűződik érdeke, hogy annak terjedelmét mérsékelje a bíróság, és ebben az esetben ezek a körülmények elvont módon meghatározhatók-e.

E körülmények között az antwerpeni békebíróság, a vredegerecht te Antwerpen az eljárást felfüggesztette, és előzetes döntéshozatal céljából kérdéseket terjesztett az EUB elé.

Az EUB elnöke az előtte folyó eljárásokban 2018. július 11-ei végzésével az írásbeli szakasz lefolytatása és az ítélet meghozatala céljából a fenti ügyek egyesítését rendelte el.

Az EUB értékelése és ítélete

III.1. A kérdést előterjesztő bíróság az 1371/2007 rendelet 9. cikke (4) bekezdésének a 93/13 irányelv fényében történő értelmezését kérte. Az EUB szerint ez a rendelet az irányelvre nézve semmiféle utalást nem tartalmaz. 1. cikkeiket összehasonlítva kitűnik az, hogy a rendelet és az irányelv tárgya eltérő, így a 93/13 irányelv rendelkezései az 1371/2007 rendelet értelmezése tekintetében nem lehetnek relevánsak [8].

Az EUB saját megfontolásaira és az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek indokaira figyelemmel úgy tekintette, hogy a kérdést előterjesztő bíróság első kérdésével arra keresett választ, hogy úgy kell-e értelmezni az rendelet 3. cikkének 8. pontját, hogy egy olyan helyzet, amelyben egy utas utazás céljából jegy nélkül száll fel a vonatra, az e rendelkezés értelmében vett „szállítási szerződésnek” minősül. Az rendelet e pontja értelmében a „szállítási szerződés” e rendelet alkalmazásában „ellenszolgáltatás fejében vagy térítésmentesen teljesítendő fuvarozásról szóló szerződés a vasúttársaság vagy a menetjegy-értékesítő és az utas között, amely egy vagy több szállítási szolgáltatásra vonatkozik”.

Az EUB kiemelte, hogy a rendelet 3. cikke 8. pontjának megfogalmazását illetően egyfelől azt kell megállapítani, hogy a „szerződés” fogalma annak általános értelmét tekintve joghatások kiváltására irányuló egybehangzó akarategységet jelent. Másfelől, az e rendelet által szabályozott jogterület keretében, valamint e rendelkezésre figyelemmel e joghatás elsősorban a vasúttársaság azon kötelezettségében áll, hogy egy vagy több szállítási szolgáltatást nyújtson az utas számára, illetve az utas azon kötelezettségében, hogy megfizesse az árat, feltéve, hogy a szállítási szolgáltatást nem ingyenesen nyújtják.

Ebből következően, azzal, hogy a vasúttársaság szabad hozzáférést biztosít a vonatjához, továbbá azzal, hogy az utas utazás céljából a vonatra felszáll, mindketten kinyilvánítják arra irányuló egybehangzó akaratukat, hogy szerződéses viszonyba lépjenek, ily módon a szállítási szerződés fennállásának megállapításához szükséges feltételek főszabály szerint teljesülnek. E rendelet mindazonáltal nem teszi lehetővé annak meghatározását, hogy a jegy utas általi birtoklása elengedhetetlen eleme-e annak megállapításához, hogy a felek között – az e rendelkezés értelmében vett – „szállítási szerződés” fennáll.

A rendelet 3. cikkének 10. pontja úgy határozza meg az „átszállójegy” fogalmát, hogy az „egy vagy több vasúttársaság által működtetett, egymást követő vasúti szolgáltatásokra jogosító szállítási szerződést képviselő menetjegy vagy menetjegyek”. A 4. cikk, amely kifejezetten a „szállítási szerződésről” szól, előírja, hogy „a rendelet II. fejezetének rendelkezéseire is figyelemmel, a személyszállítási szerződés megkötését és teljesítését, valamint az információk és menetjegyek nyújtását a rendelet I. mellékletben foglalt II. és III. cím rendelkezései szabályozzák”.

A rendelet ezen I. melléklete elsősorban a Nemzetközi Vasúti Fuvarozási Egyezmény, a COTIF[9] „A” függelékének a szállítási szerződés megkötésére és teljesítésére vonatkozó II. címét tartalmazza. E függelék 6. cikkének (1) bekezdése értelmében „szerződéssel a fuvarozó arra vállal kötelezettséget, hogy az utast, valamint – adott esetben – útipoggyászát és járművét a célállomásra szállítja, és a célállomáson az útipoggyászt és a járműveket átadja”, e 6. cikk (2) bekezdése pedig pontosítja, hogy a szállítási szerződést az utasnak átadott egy vagy több menetjegy tanúsítja, és az említett függelék 9. cikkére figyelemmel, a menetjegy hiánya, szabálytalansága vagy elveszése nem érinti sem a szerződés létét, sem annak érvényességét, és arra továbbra is a COTIF által megállapított egységes szabályok vonatkoznak. A függelék 6. cikkének (3) bekezdése szerint a menetjegy vélelmet állít fel a szállítási szerződés megkötésére és tartalmára vonatkozóan, amellyel szemben azonban ellenbizonyításnak van helye[10]. A 7. cikkének (1) bekezdése előírja, hogy az általános szállítási feltételek meghatározzák többek között a menetjegy alakját és tartalmát, (2) bekezdésének c) pontjában pedig azt írja elő, hogy a menetjegyen többek között szerepelnie kell minden olyan adatnak, amely szükséges a szállítási szerződés megkötésének és tartalmának bizonyításához, továbbá lehetővé teszi az utas számára, hogy e szerződésből származó jogait érvényesíthesse.

Az EUB szerint e tekintetben azt is hangsúlyozni kell, hogy a rendelet 9. cikkének (2) és (3) bekezdéséből az következik, hogy a (4) bekezdés sérelme nélkül a vasúttársaságok legalább az e rendelkezésekben felsorolt három, illetve – a közszolgáltatási szerződések keretében kiadott menetjegyek tekintetében – két értékesítési hely egyikén kötelesek kiadni az utasok számára a menetjegyeket, amely helyek között szerepel a vonat fedélzete is. A függelék 8. cikkének (1) bekezdéséből az következik, hogy a fuvarozó és az utas eltérő megállapodása hiányában a menetdíjat előre kell megfizetni.

Ezen felül, az nem vitatott, hogy az „A” függelék 9. cikke, amelynek sérelme nélkül alkalmazandó e függelék 6. cikke, (1) bekezdésének első mondatában előírja, hogy az utasnak az utazás megkezdésétől fogva érvényes menetjeggyel kell rendelkeznie, amelyet a jegyvizsgálat során köteles bemutatni. A 9. cikk második mondatának a), illetve b) pontjában kimondja, hogy az az utas, aki nem tud érvényes menetjegyet felmutatni, a menetdíjon felül pótdíjat köteles fizetni, valamint az az utas, aki a menetdíj vagy a pótdíj azonnali megfizetését megtagadja, az utazásból kizárható.

A rendelet 3. cikkének 16. pontja szerinti „általános fuvarozási feltételek: a fuvarozóra vonatkozó feltételek az egyes tagállamokban hatályos általános feltételek vagy díjszabás formájában, amelyek a fuvarozási szerződés megkötésével annak szerves részévé váltak”, a „fuvarozó” fogalmát pedig e rendelet 3. cikkének 2. pontja pedig úgy határozza meg, hogy az „az a szerződéses vasúttársaság, amellyel az utas szállítási szerződést kötött, vagy több egymást követő vasúttársaság, amelyek e szerződés értelmében felelősek lehetnek”.

Mivel azzal az utassal szemben, aki nem tud érvényes menetjegyet felmutatni, vagy megtagadja a menetdíj azonnali megfizetését, a COTIF-nak az 1371/2007 rendelet I. mellékletében foglalt „A” függeléke 9. cikke értelmében az általános szállítási feltételeket lehet alkalmazni, és mivel e rendelet 3. cikkének 16. pontja értelmében ugyanezen rendelet 3. cikkének 2. pontjával összefüggésben az említett rendelet alkalmazásában e feltételek a vasúttársaság és az utas közötti szállítási szerződés megkötésével annak szerves részévé válik, ebből az következik, hogy az olyan társaságot, amely szabad hozzáférést biztosít a vonataihoz, és egy olyan utast, aki egy ilyen vonatra utazás céljából száll fel, úgy kell tekinteni, hogy e rendelet értelmében vett „szállítási szerződés” feleinek minősülnek, mivel ez az utas ténylegesen a vonaton található. Ellenkező esetben ugyanis ezen utasra az 1371/2007 rendelet alapján ezen általános szállítási feltételek nem alkalmazhatók.

A szövegösszefüggés ezen elemeiből egyértelműen az következik, hogy a „menetjegyként” említett jegy csak az az eszköz, amelyben az rendelet értelmében vett utazási szerződés testet ölt.

A rendelet 3. cikke 8. pontjának megfogalmazása, illetve az a szövegkörnyezet, amelybe e rendelkezés illeszkedik, annak megállapításához vezet, hogy e rendelkezés értelmében vett „szállítási szerződés” fogalmát a rendelet alkalmazásában úgy kell érteni, hogy az független attól, az utas rendelkezik-e jeggyel, illetve úgy, hogy az magában foglalja azt a helyzetet is, amikor egy utas egy szabadon hozzáférhető vonatra száll fel a célból, hogy jegy nélkül utazzon[11]. Ezt az értelmezést az rendelet által követett célkitűzések is megerősítik.

Az EUB szerint e célkitűzésekkel annak megállapítása ellentétes lenne, a „szállítási szerződés” az fogalmának olyan értelmezése hogy abba nem tartozik bele egy olyan helyzet, amelyben az utas utazási céllal, menetjegy megváltása nélkül felszáll egy szabadon hozzáférhető vonatra.

Ha ugyanis úgy lehetne tekinteni az ilyen utast, kizárólag azon okból, hogy nem rendelkezik menetjeggyel, amikor felszáll a vonatra, mint aki nem részese a vonataihoz szabad hozzáférést biztosító vasúttársasággal fennálló szerződéses jogviszonynak, akkor ezt az utast neki fel nem róható körülmények miatt meg lehetne fosztani azon jogoktól, amelyeket e rendelet kapcsol a szállítási szerződés megkötéséhez, ami ellentétes lenne az említett rendeletnek a vasúti utasok védelmére irányuló, és e rendelet (1)–(3) preambulumbekezdésében rögzített célkitűzéssel[12].

Mivel e tekintetben a rendelet nem tartalmaz rendelkezéseket, ez az értelmezés nem érinti e szerződés érvényességét, illetve azokat a következményeket, amelyek ahhoz kapcsolódhatnak, ha valamelyik fél nem tesz eleget szerződéses kötelezettségeinek, amelyeket e rendelet vonatkozó rendelkezéseinek hiányában továbbra is az alkalmazandó nemzeti jog szabályoz.

E megfontolásokra figyelemmel az EUB ítéletében az első kérdésre adott válasza szerint a 1371/2007 rendelet 3. cikkének 8. pontját úgy kell értelmezni, hogy az a helyzet, amikor egy utas menetjegy nélkül, utazás céljából felszáll egy szabadon hozzáférhető vonatra, az e rendelkezés értelmében vett „szállítási szerződés” fogalmába tartozik[13]. E válaszra tekintettel az EUB az előterjesztő bíróság második kérdését nem tartotta szükségesnek megválaszolni.

III.2. Az EUB az antwerpeni békebíróság, a vredegerecht te Antwerpen előterjesztett harmadik és ötödik kérdését összevontan vizsgálata. Kérdéseivel az előterjesztő bíróság abban a kérdésben kérte az uniós jog értelmezését, hogy a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdésével, ellentétes-e az, hogy az a nemzeti bíróság, amely megállapítja egy fogyasztó és eladó vagy szolgáltató között létrejött szerződésbe foglalt pótdíjkikötés tisztességtelen jellegét, csökkenti az e kikötés által a fogyasztóra kirótt bírság összegét, illetve ezt a kikötést kiegészítő jellegű nemzeti rendelkezéssel helyettesíti. E kérdés kapcsán továbbá arra kért választ, hogy az irányelvvel ellentétes-e az, ha tényállásban szereplő körülmények között az esetre a nemzeti bíróság egyébként a szerződésen kívüli felelősségre vonatkozó nemzeti jogi rendelkezéseket alkalmazza[14].

Az EUB és a kérdést előterjesztő bíróság megállapításai szerint a pótdíjkikötés, az NMBS általános szállítási feltételeinek részét képezi, és „azokat normatív jellegűk alapján általánosan kötelezőnek tekintik”, és „állami hivatalos hirdetményben” teszik közzé.

Az EUB emlékeztetett továbbá arra is, hogy amint az az irányelv 1. cikkének (2) bekezdéséből következik, azok a szerződéses feltételek, amelyek kötelező érvényű törvényi vagy rendeleti rendelkezéseket tükröznek, nem tartoznak az irányelv rendelkezéseinek hatálya alá. Állandó ítélkezési gyakorlata értelmében, az irányelv tizenharmadik preambulumbekezdéséből következik az, hogy az irányelv 1. cikkének (2) bekezdésében meghatározott kivétel kiterjed a szerződő felek választásától függetlenül alkalmazandó nemzeti jogi rendelkezésekre, valamint az automatikusan – vagyis a felek ilyen irányú eltérő megállapodása hiányában – alkalmazandó rendelkezésekre, továbbá az e rendelkezéseket tükröző szerződéses feltételekre[15].

E kizárást az a tény igazolja, hogy főszabály szerint joggal feltételezhető, a nemzeti jogalkotó bizonyos szerződések feleinek összes jogai és kötelezettségei között egyensúlyt hozott létre, amely egyensúlyt az uniós jogalkotó kifejezetten meg kívánt őrizni.[16]

E kizárás az EUB ítélkezési gyakorlata szerint két feltétel együttes fennállásától függ. Egyrészről a szerződéses feltételnek törvényi vagy rendeleti rendelkezést kell tükröznie, másrészről e jogszabályi rendelkezésnek kötelező érvényűnek kell lennie[17]

Az EUB ítélkezési gyakorlatából következik, hogy e kivétel körébe az olyan kötelező érvényű törvényi vagy rendeleti rendelkezések tartoznak, amelyek a nemzeti bíróságnak a szerződéses feltételek tisztességtelen jellegének elbírálására vonatkozó hatásköre terjedelméről szóló rendelkezésektől eltérnek[18].

E feltételek együttes fennállásának vizsgálata minden esetben a nemzeti bíróság feladata[19], melynek során figyelembe kell vennie, hogy különösen az irányelv céljára – azaz a fogyasztóknak az utóbbiak és az eladók vagy szolgáltatók között létrejött szerződésekbe foglalt tisztességtelen feltételekkel szembeni védelmére – tekintettel az irányelv 1. cikkének (2) bekezdésében foglalt kivételt szigorúan kell értelmezni[20].

Ennek tisztázását követően az EUB a harmadik és az ötödik kérdést azon előfeltevés alapján vizsgálta, hogy az a szerződéses feltétel, amelyet e bíróság tisztességtelennek kíván minősíteni, 1. cikkének (2) bekezdése értelmében nem tartozik az irányelv hatálya alá[21]. A kérdést előterjesztő bíróságnak ezen előfeltevés helytállóságát meg kell megvizsgálnia.

A kérdés kapcsán rámutatott arra, hogy az irányelv 6. cikkének (1) bekezdése értelmében a tagállamok előírják, hogy fogyasztókkal kötött szerződésekben az eladó vagy szolgáltató által alkalmazott tisztességtelen feltételek a saját nemzeti jogszabályok rendelkezései szerint nem jelentenek kötelezettséget a fogyasztóra nézve, és ha a szerződés a tisztességtelen feltételek kihagyásával is teljesíthető, a szerződés változatlan feltételekkel továbbra is köti a feleket.

Ezt a rendelkezést úgy értelmezte, hogy a nemzeti bíróságnak minden, a nemzeti jog értelmében a szóban forgó feltétel tisztességtelen jellege megállapításából eredő következtetést le kell vonnia annak biztosítása céljából, hogy a szóban forgó feltétel ne jelentsen kötelezettséget a fogyasztóra nézve. E tekintetben már rámutatott arra, hogy ha a nemzeti bíróság megállapítása szerint valamely szerződési feltétel tisztességtelen, e bíróság annak alkalmazását – kivéve, ha a fogyasztó ezt ellenzi – mellőzni köteles[22].

Az EUB korábbi ítéleteiben már megállapította, hogy az irányelv 6. cikkének (1) bekezdésével ellentétes az olyan nemzeti jogszabály, amely a nemzeti bíróság számára lehetővé teszi, hogy az eladó vagy szolgáltató és a fogyasztó közötti szerződésben foglalt feltétel tisztességtelen jellegének a megállapítása esetén a szerződést e feltétel tartalmának a módosítása útján kiegészítse[23]. E rendelkezés nem értelmezhető úgy, hogy az lehetővé teszi a nemzeti bíróság számára, ha egy eladó vagy szolgáltató és egy fogyasztó által kötött szerződésben szereplő pótdíjkikötés tisztességtelen jellegét észleli, a szóban forgó kikötés alkalmazásának a fogyasztóval szembeni teljes mellőzése helyett a fogyasztót terhelő pótdíj összegét csökkentse[24]. A szerződésnek főszabály szerint úgy kell fennmaradnia, hogy csak a tisztességtelen feltételek elhagyása jelentsen módosulást, ha egyébként, a belső jogszabályok értelmében a szerződés jogilag ilyen módon fennmaradhat[25].

Ugyanis, ha a nemzeti bíróság jogosult lenne arra, hogy az ilyen szerződésben foglalt tisztességtelen feltételek tartalmát módosítsa, hozzájárulna annak a visszatartó erőnek a megszüntetéséhez, amely az eladók vagy szolgáltatók tekintetében jelentkezik az ilyen tisztességtelen feltételeknek a fogyasztók vonatkozásában való puszta és egyszerű alkalmazhatatlansága következtében, mivel az eladók vagy szolgáltatók továbbra is alkalmazni próbálnák e feltételeket annak tudatában, hogy még ha azok érvénytelenségét meg is állapítanák, a szerződést a nemzeti bíróság a szükséges mértékben továbbra is kiegészíthetné oly módon, hogy az említett eladók vagy szolgáltatók érdekei biztosítottak legyenek[26].

Az EUB ezzel kapcsolatban egy kivételt fogadott el, amikor megállapította, hogy az irányelv 6. cikkének (1) bekezdésével nem ellentétes az, hogy a nemzeti bíróság a szerződések jogára vonatkozó elvek alkalmazásával a tisztességtelen feltételt úgy semmisíti meg, hogy azt a nemzeti jog valamely kiegészítő rendelkezésével helyettesíti, feltéve, hogy e helyettesítés megfelel az irányelv 6. cikke (1) bekezdése szerinti célkitűzésének, és lehetővé teszi a szerződő felek jogai és kötelezettségei tekintetében a szerződő felek egyenlőségét helyreállító, valódi egyensúly visszaállítását. Ezt a lehetőséget azonban az olyan esetekre korlátozta, amelyekben a tisztességtelen feltétel megsemmisítése azzal a kötelezettséggel járna a bíróság számára, hogy a szerződést egészében meg kellene semmisítenie, ami által a fogyasztót, a megsemmisítés következményeire tekintettel, tulajdonképpen büntetné[27]. A tényállásbeli esetekben nem azonban úgy  tűnik úgy, hogy a pótdíjkikötés esetleges megsemmisítése a szerződések egészének megsemmisítésével járna, és ily módon a fogyasztót különösen hátrányos következményeknek tenné ki.

Azt a kérdést illetően, hogy az előterjesztő bíróság alkalmazhatja-e a nemzeti jog szerződésen kívüli felelősségre vonatkozó szabályait, az EUB elegendőnek tartotta annak megállapítását, hogy az irányelvnek az 1. cikke (1) bekezdése értelmében az a célja, hogy közelítse a tagállamoknak az eladó vagy szolgáltató és fogyasztó között kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekre vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseit, és nem tartalmaz a szerződésen kívüli felelősségre vonatkozó semmilyen rendelkezést[28].

Így, az a kérdés, hogy a tényállás szerinti körülmények a szerződésen kívüli felelősség jogába tartozhatnak-e, nem a 93/13 irányelv, hanem nemzeti jog hatálya alá tartozó kérdés. Következésképp az EUB-nak a jelen előzetes döntéshozatali kérelmek keretében e kérdést nem kell megvizsgálnia.

Az EUB a fenti megfontolások összességére figyelemmel a harmadik és az ötödik kérdésre azt a választ adta, hogy a 93/13 irányelv 6. cikkének (1) bekezdését úgy kell értelmezni: azzal ellentétes az, hogy az a nemzeti bíróság – amely megállapítja egy fogyasztó és eladó vagy szolgáltató között létrejött szerződésbe foglalt pótdíjkikötés tisztességtelen jellegét – csökkenti az e záradék által a fogyasztóra kirótt bírság összegét, illetve e záradékot kiegészítő jellegű nemzeti rendelkezéssel helyettesíti, kivéve, ha a szóban forgó szerződés a tisztességtelen feltétel megsemmisítése esetén nem maradhat fenn, és ha a szerződés egészének megsemmisítése a fogyasztót különösen hátrányos következményeknek teszi ki [29].

Az EUB fenti válaszára tekintettel a negyedik kérdést nem tartotta szükségesnek megválaszolni.

Lábjegyzetek:

[1] A 2019. november 7-ei C‑349/18–C‑351/18. Nationale Maatschappij der Belgische Spoorwegen (NMBS) kontra Mbutuku Kanyeba (C‑349/18) Larissa Nijs (C‑350/18) Jean-Louis Anita Dedroog (C‑351/18) sz. egyesített ügyek, ítélet ECLI:EU:C:2019:936 (Ítélet)

[2] Giovanni Pitruzzella főtanácsnok indítványa a C‑349/18–C‑351/18. Nationale Maatschappij der Belgische Spoorwegen (NMBS) kontra Mbutuku Kanyeba (C‑349/18) Larissa Nijs (C‑350/18) Jean-Louis Anita Dedroog (C‑351/18) sz. egyesített ügyekben (Indítvány) 1-2 pont

[3] Az Európai Parlament és Tanács 1371/2007/EK rendelete (2007. október 23.) a vasúti személyszállítást igénybe vevő utasok jogairól és kötelezettségeiről, Magyarországon a 2012. évi XLI. törvény a személyszállítási szolgáltatásokról

[4] A fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló, 1993. április 5‑i 93/13/EGK tanácsi irányelv 2. cikke a) pontjának, illetve 3. és 6. cikkének értelmezésére vonatkozik

[5] Az 1371/2007 rendelet „Kivonat a nemzetközi vasúti személyszállítási szerződésre vonatkozó egységes szabályokból (CIV)” című I. melléklete a nemzetközi vasúti fuvarozásról szóló egyezmény módosításáról szóló, 1999. június 3-ai jegyzőkönyvvel módosított, a nemzetközi vasúti fuvarozásról szóló, 1980. május 9-ei egyezmény (COTIF) A. függelékének II.‑VII. címéből áll. Ennek megfelelően ezen I. mellékletben található e függeléknek „A szállítási szerződés megkötése és teljesítése” című II. cím, amely a függelék 6-11. cikkét tartalmazza

[6] Ítélet 19-28. pont

[7] 1371/2007EK rendelet 3. cikk 8. pont

[8] 2004. szeptember 9-ei Meiland Azewijn-ítélet, C‑292/02, EU:C:2004:499, 40. pont; 2011. december 15-ei Møller-ítélet, C‑585/10, EU:C:2011:847, 37. és 38. pont, 2014. szeptember 11-ei Bizottság kontra Németország-ítélet, C‑525/12, EU:C:2014:2202, 40. pont

[9] Nemzetközi Vasúti Fuvarozási Egyezmény, amely az áru- és a személyfuvarozásra vonatkozó szabályokat tartalmazza, hatálya több mint 40 országra terjed ki. Magyarországon a 1986. évi 2. törvényerejű rendelet hirdette ki

[10] Ítélet 41. pont

[11] Ítélet 49. pont

[12] Ítélet 51. pont

[13] Ítélet 53. pont

[14] Ítélet 55. pont

[15] A 2013. március 21-ei RWE Vertrieb-ítélet, C‑92/11, EU:C:2013:180, 26. pont; 2014. április 30-ai Barclays Bank-ítélet, C‑280/13, EU:C:2014:279, 30., 31. és 42. pont; 2017. december 7-ei Woonhaven Antwerpen-végzés, C‑446/17, nem tették közzé, EU:C:2017:954, 25. pont

[16] 2014. április 30-ai Barclays Bank-ítélet, C‑280/13, EU:C:2014:279, 41. pont

[17] 2014. szeptember 10-ei Kušionová-ítélet, C‑34/13, EU:C:2014:2189, 78. pont; 2017. szeptember 20-ai Andriciuc és társai-ítélet, C‑186/16, EU:C:2017:703, 28. pont

[18] 2014. április 30-ai Barclays Bank-ítélet, C‑280/13, EU:C:2014:279, 39. és 40. pont; 2018. augusztus 7-ei Banco Santander és Escobedo Cortés-ítélet, C‑96/16 és C‑94/17, EU:C:2018:643, 44. pont

[19] 2013. május 30-ai Asbeek Brusse és de Man Garabito-ítélet, C‑488/11, EU:C:2013:341, 33. pont; 2017. szeptember 20-ai Andriciuc és társai-ítélet, C‑186/16, EU:C:2017:703, 29. pont

[20] 2014. szeptember 10-ei Kušionová-ítélet, C‑34/13, EU:C:2014:2189, 77. pont; 2018. szeptember 20-ai OTP Bank és OTP Faktoring-ítélet, C‑51/17, EU:C:2018:750, 54. pont

[21] Ítélet 64. pont

[22] 2013. május 30‑án hozott Asbeek Brusse és de Man Garabito-ítélet, C‑488/11, EU:C:2013:341, 49. pont, 2019. március 26-ai Abanca Corporación Bancaria és Bankia-ítélet, C‑70/17 és C‑179/17, EU:C:2019:250, 52. pont

[23] 2014. április 30-ai Kásler és Káslerné Rábai-ítélet, C‑26/13, EU:C:2014:282, 77. pont; 2019. március 26-ai Abanca Corporación Bancaria és Bankia-ítélet, C‑70/17 és C‑179/17, EU:C:2019:250, 53. pont

[24] 2013. május 30-ai Asbeek Brusse és de Man Garabito-ítélet, C‑488/11, EU:C:2013:341, 59. pont; 2015. január 21-ei Unicaja Banco és Caixabank-ítélet, C‑482/13, C‑484/13, C‑485/13 és C‑487/13, EU:C:2015:21, 29. pont

[25] 2013. május 30-ai Asbeek Brusse et de Man Garabito-ítélet, C‑488/11, EU:C:2013:341, 57. pont; 2015. január 21-ei Unicaja Banco és Caixabank-ítélet, C‑482/13, C‑484/13, C‑485/13 és C‑487/13, EU:C:2015:21, 28. pont

[26] 2013. május 30-ai Asbeek Brusse és de Man Garabito-ítélet, C‑488/11, EU:C:2013:341, 58. pont; 2019. március 26-ai Abanca Corporación Bancaria és Bankia-ítélet, C‑70/17 és C‑179/17, EU:C:2019:250, 54. pont

[27] 2015. január 21-ei Unicaja Banco és Caixabank-ítélet, C‑482/13, C‑484/13, C‑485/13 és C‑487/13, EU:C:2015:21, 33. pont; 2019. március 26-ai Abanca Corporación Bancaria és Bankia-ítélet, C‑70/17 és C‑179/17, EU:C:2019:250, 56. és 57. pont

[28] Ítélet 72. pont

[29] Ítélet 74. pont

---