A ’Roe vs. Wade-ügy’ – Az Amerikát megosztó terhesség története

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Van mitől félniük az amerikai nőknek, miután az USA Legfelsőbb Bírósága megsemmisítette a terhességmegszakításhoz fűződő alapjogot. Ezzel felülírta saját korábbi, 1973-as ítéletét, mely egy állapotos nő, Norma McCorvey ügyében született. Ő azonban aktivizálódása után sem tudott ’az abortuszhoz fűződő jog Jehanne d’Arc’-jává válni, csupán egy történelmi átrendeződés „kínos hőse” maradt..

A közelmúltban jogtörténelmet írt az Amerikai Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága (angolul: Supreme Court of the United States – US Supreme Court, US SC), amikor megsemmisítette a terhességmegszakításhoz fűződő alapjogot. A most felülírt első abortusz-ítéletet 1973-ban hozták az amerikai főbírák. Amerikát máig megosztja az akkori ügy középpontjában álló nő ellentmondásos története.

Egy nő akaratlanul is történelmet csinált

A történelmi átrendeződések sokszor banálisan kezdődnek. Esetünkben egy texasi nő felkeresett egy orvost, hogy elvetesse a magzatát. De mert a beavatkozás illegális volt, a doktor nem segített. A fiatal nő képtelennek érezte magát egy gyerek felnevelésére, ezért elment egy örökbeadásokra specializálódott ügyvédhez, aki az adoptálás megszervezése helyett két, abortuszügyekkel foglalkozó kolléganőjéhez küldte. A történet főszereplője, akit sokáig Jane Roe néven ismert Amerika, szkeptikus volt, de megbízta a két prókátort, hogy küzdjenek a terhességmegszakításhoz fűződő jogáért. Az ügy ’Roe vs. Wade’[1] néven bevonult a jogtörténelembe: az US Supreme Court 1973-ban kimondta a nők alkotmányos jogát terhességük megszakítására. A terhesség 24. hetéig szabadon dönthetnek magzatuk sorsáról – vezették le a bírák az individuumok döntési és cselekvési szabadságához fűződő alkotmányos jogából.

Az ítélet jog- és politikatörténeti jelentőségű. Előbbi, mert ’73 után egyetlen tagállam se tilthatta meg általános jelleggel az abortuszt. Utóbbi, mert a konzervatív oldal radikalizálódásának motorja lett. Immár 50 éve csak annak a politikusnak van esélye megnyerni a jobboldaliak támogatását, aki ígéretet tesz, hogy mindent elkövet a ’Roe vs. Wade’-döntés revideálásáért. Azóta sincs olyan amerikai, akinek ne lenne véleménye az ügyről. Jane Roe ügye az elmúlt fél évszázad legpolarizálóbb legfelsőbb bírósági döntése az USA-ban.

Az abortuszhoz fűződő jog kimondása nem jelentette, hogy a tagállamok ne szabályozhatták volna a kérdést. Így például tanácsadáson való részvételre kötelezhettek, amelynek célja az abortusztól való elterelés is lehetett; kötelező várakozási időt írhattak elő a szándék bejelentése és a beavatkozás elvégzése között; a 28. héttől teljes tilalmat is előírhattak. Volt viszont egy piros vonal: az US SC lefektette, hogy a nő joga a saját testéről való rendelkezéshez a magzat rovására is érvényesül, ezért az általános tagállami abortusztilalom a Szövetségi Alkotmányba ütközik. A mostani döntéssel ezt az elődeik által húzott vonalat radírozták ki a legfőbb bírói fórum napjainkban hivatalban lévő döntéshozói.

A republikánus államok következetesen tesztelték, meddig mehetnek el az US Supreme Court által kimondott alapelv megsértése nélkül. Nem volt olyan, többségében konzervatív világnézetű amerikaiak által lakott állam a két óceánpart között, ahol ne fogadtak volna el törvényt, amely ugyan nem tiltotta meg a terhességmegszakítást, de számos, sokszor alig teljesíthető feltételhez kötötte azt.

Az abortuszhoz fűződő jog nem alkotmányos standard

A ’Roe vs. Wade-ügy’ amellett, hogy a jogtörténet része, 50 évig hatályos jog volt. Két hónapja pedig már csak história. Az US SC többségben lévő konzervatív bírái ugyanis idén augusztusban megsemmisítették elődeik ’73-as döntését. Véleményük szerint

• egyrészt napjainkban már nem jelenthető ki általános jelleggel, hogy egy nem kívánt terhesség alapvetően és hosszútávon megváltoztatja a leendő anya életét;
• másrészt az orvostudomány elmúlt 50 éves fejlődésével a magzat hamarabb tekinthető életképesnek.

E két okból kifolyólag a nő joga a saját testéről való rendelkezéshez csak korlátozottan érvényesülhet a magzat rovására – áll a 2022-es ’Dobbs vs. Jackson Women’s Health Organization-ügyben’[2] hozott döntésben.

Az ítélet közvetlen jogi következménye az amerikaiak számára, hogy a tagállamok körülbelül felében érvényben lévő, alkotmányjogilag vitatott szabályok alkotmányossá válnak, amelyek feltételekhez kötik az abortuszt. Ezeknél eddig kérdéses volt, nem lépték-e át a ’73-ban meghúzott vonalat. Emellett van egy világszerte érvényesülő közvetett hatása is: világosság vált, hogy a terhességmegszakításhoz fűződő jog képlékeny, a nyugati országokban se vált alapjogi standarddá.

A kínos hős

Jane Roe jogi-társadalmi lavinát indított a ’70-es években, pedig nem is létezett! A név a bírósági anonimizálással született, csak az ítélet címében szereplő másik név valós: Henry Wade (1951–1987) Dallas County (Dallas megye) ügyészeként az alapjogsértéssel vádolt Texas államot képviselte.

Az ügyet kirobbantó állapotos hölgy, Norma McCorvey (1947–2017) sokáig elrejtőzött a ’Jane Roe’ álnév mögé. Csak jó pár évvel a döntés után lett politikai aktivista. Azonban aktivizálódása után sem tudott ’az abortuszhoz fűződő jog Jehanne d’Arc’-jává válni. Ennek oka, hogy életútja finoman szólva nem volt egyenes: véleménye többször változott, a motivációija és indokai pedig sokszor érthetetlenek maradtak. Először a terhességmegszakítás legalizálását követelve jelent meg a kamerák előtt. Később az abortusz tilalmáért ment utcára. Halála előtt viszont ismét a terhességüket megszakítani akarók szószólója lett. Ezért nem tudott hőssé válni se a pro-, se a kontratábor számára. Sőt, egy idő után aktuális elvbarátai is igyekeztek a háttérbe szorítani; egyszerűen szólva, kínos lett.

Norma McCorvey egész életében menekült származása, múltja, a felelősség és önmaga elől is. Ellentmondásossága azonban egyfajta szimbólummá tette: személyében egyesíti a politikai, vallási és társadalmi törésvonalakat, amelyek mentén az abortuszkérdés megosztja az amerikaiakat.

Amerika álom helyett rémálom

Norma McCorvey élete igazi amerikai rémálomként kezdődött 1947-ben. Egy, a közép-nyugati Lousianaban tipikus nagy, fehér, katolikus, szegény családba született, amiben csak erővel, harsánysággal, önzéssel lehetett érvényesülni. Egy gyenge kislánynak nem osztottak lapot. Édesanyja, Mary maga is kislány volt, amikor először szült. Ezt azonban szülein kívül senki nem tudta. Amikor 17 évesen a későbbi Norma öccsének életet adott, Mary szülei elvették a gyereket, és úgy tettek, mintha nem az unokájuk, hanem saját gyermekük lenne, szám szerint a 12-edik! A nagymama, aki maga is 17 évesen szülte első gyermekét, meg akarta spórolni lányának a kényszerházasságot a szinte ismeretlen apával. Ahogy a szégyent is, amiben egy hajadon szülő lánynak a Közép-Nyugaton akkoriban része volt. Mary nem sokkal később újra terhes lett a férfitól és megszülte a második fiát. Szülei ekkor már tehetetlenek voltak. Marynek hozzá kellett menni az apához. Norma alig egy évvel később, harmadikként jött a világra. Kisgyerekkori emlékeit a szegénység mellett egy olyan anya képe határozta meg, aki a rossz frigyből az alkoholhoz és a szeretők karjaiba menekült. A férje mindezt hamar megelégelte és a gyerekekkel Texasba költözött.

A tinédzser Norma kezelhetetlen volt: rendszeresen lopott és elszökött otthonról, rendszerint a serif vitte haza. 13 évesen apja csókolózáson kapta barátnőjével és ezért katolikus bentlakásos iskolába küldte, ahonnan fegyelmi vétségek sora miatt hamar javítóintézetbe került.

Amikor 16 évesen kiengedték, görkorcsolyás pincérnőként kezdett dolgozni, mígnem egy alkalmi kapcsolatból teherbe esett és hozzáment az apához, akitől azonban még a gyerek születése előtt elvált. Az újszülöttel nagyszüleihez költözött, majd nem sokkal később a gyereket hátrahagyva eltűnt. Pincérkedett és drogot árult, szinte naponta mással bújt ágyba, férfiakkal és nőkkel egyaránt. Sokszor pénzért, de mindig védekezés nélkül. „Ha szexre támad kedvem, nem foglalkozom mással” – mondta később egy interjúban. Megszülte második gyerekét, akit rögtön örökbe is adott.

A hős elfelejti a hőstettét

Aztán 1969-ben, 22 évesen harmadszor is teherbe esett, de nem akart újra szülni. Az illegális klinikát, ahol abortuszra jelentkezett, a hatóságok pechére a beavatkozás előtti napon bezáratták. Ezután felvette a kapcsolatot az előző örökbeadást szervező ügyvéddel, aki az abortuszügyekkel foglalkozó kolléganőihez küldte – ahogy erről a cikk elején már szó volt.

Az abortuszhoz fűződő jogának elismeréséért benyújtott keresetét a texasi bíróságok minden szinten elutasították. Így került az ügy a legfőbb bírói fórum elé. De mire azt a szövetségi bírák napirendre tűzték, már rég megszületett a nem kívánt gyerek. Norma szinte el is feledkezett az egészről, amikor ’73 januárjában a Dallas Times Heraldban a sok Watergate-botránnyal foglalkozó cikk között rövid beszámolót olvasott egy washingtoni bírósági döntésről. „Eszembe se jutott, hogy ez az én ügyem. Néhány órával később fogtam gyanút. Ismét kezembe vettem az újságot és leesett: győztem!” – írta az 1993-ben megjelent ’Won by Love’ című autobiográfiájában.

A kínossá vált ikon

Az ügy rögtön politikum lett. Norma McCorvey ennek ellenére csak 15 évvel az ítélet után értette meg, hogy jogtörténetet írt, és ha akarna, közszereplő lehetne – olvasható a bestselleríró-újságíró, Joshua Prager 2021-ben ’The Family Roe’ címmel megjelent életrajzában. A nyilvánosság csak a ’80-as években tudta meg, kit takar a ’Jane Roe’ álnév. Ekkor vitte filmre Hollywood Holly Hunter főszereplésével Norma történetét. Az immár harmincas évei végén járó Norma McCorvey élvezte, hogy közszereplő lett: az abortuszpárti tüntetések elmaradhatatlan résztvevőjévé vált, bekapcsolódott a feminista mozgalomba, interjúkat adott.

„Szuper volt. Az egész ország ismert és figyelt a szavamra” – nyilatkozta élete vége felé. „Takarítónőből jogi szakértő és sztár lettem. Luxushotelek lakosztályában foglaltak nekem szobát. A kádból tévézhettem és telefonálhattam, a szobába hozták a reggelim és bevetették az ágyam.” Joshua Prager szerint Norma McCorvey először érezte úgy, hogy értelme van az életének.

Egy az amerikai nők közül, aki tárgyalótermi és törvényhozási küzdelmeit közelebb vihetné a tömegekhez – vélték a polgárjogi és a feminista mozgalom vezetői, ezért eleinte örültek Miss McCorvey aktivizálódásának. De hamar rájöttek, hogy életrajzánál és megszólalásánál fogva többet árt, mint használ. Kínos lett.

„Az amerikaiak isteni háborúja”

„Ha nem cselekszünk, megsemmisülnek évezredes értékeinek” – így fogták fel kvázi utolsó figyelmeztetésként az ítéletet a keresztény-konzervatív amerikaiak. A döntés elleni harcukban hamar támogatóra leltek a Republikánus Pártban. A ’meg nem született élet’ védelmezőinek is ikon kellet, akit a tévés agitátorként akkor már közismert baptista lelkész, Jerry Falwell (1933–2007) személyében véltek megtalálni. „Amikor reggel az újságból tudomást szereztem az ítéletről, rögtön tudtam, hogy azonnal cselekedni kell” – hívott harcba Falwell tiszteletes a szószékről a tévékamerákba prédikálva.

„A meg nem született élet védelmezői és a republikánusok szövetsége új fejezetet nyitott az alkotmányjog történetében. A konzervatív jogászoknak és a jobboldali tömegeknek evidencia lett, hogy az élet a fogantatással kezdődik” – írja Mary Ziegler, a University of California professzora az abortusz jogi történetéről szóló kötetében. Pedig a német bestselleríró-újságíró, Annika Brockschmidt elemzéséből tudható, hogy a republikánus politikusok eleinte sokkal kevésbé voltak egységesek az abortusz kérdésében, mint ahogy a közvélemény ma gondolja. A’80-as évek elejéig sok republikánus vezetésű államban liberális szabályok voltak. Alig éltek a terhességmegszakítás feltételekhez kötésének továbbra is adott lehetőségével – írja Brockschmidt a 2021-ben ’Az amerikaiak isteni háborúja’ (Amerikas Gotteskrieger) címen megjelent, nagy visszhangot kiváltott kötetében. Viszont manapság a terhességmegszakítás megkerülhetetlen téma. Egy republikánus politikusnak esélye sincs a konzervatívok támogatására, ha nem foglal világosan állást a ’meg nem született élet’ védelmében.

A nagy egyházak, a kisebb vallási csoportok, szekták és a feltüzelt hívők, a konzervatív orvosok, a jobboldali politikusok és a szavazóik évtizedek óta egységfrontot alkotnak a ’73-as ítélettel szemben. Harcolnak a döntés revideálásáért és a magzat emberi jogainak alaptörvényi rögzítéséért. Fő eszközeik: médiakampányok, tüntetések, lobbizás szigorú tagállami jogszabályokért és bírósági eljárások.

Első nagy sikereiket Ronald Reagan 1981 és 1989 közötti elnöksége alatt érték el. Mint sok republikánus politikus a ’70-es években, eleinte Reagan is támogatta a nők jogát a terhesség megszakításához. Kaliforniai kormányzósága idején, 1967 és 1975 között nem volt abortuszkorlátozás a ’Napfényállamban’. Elnökként viszont az abortuszellenesek retorikai támogatásán túl megvonta a terhességmegszakítási tanácsadások állami támogatását, törölte a terhességmegszakítást az állami egészségbiztosítás által fedezett beavatkozások köréből – ami így a középosztálytól lefelé megfizethetetlen lett – és közismerten abortuszellenes jogászokat jelölt a szövetségi Legfelsőbb Bíróság megüresedő székeibe, hogy így segítse a ’Roe vs. Wade’-döntés hatályon kívül helyezését.

Az Amerikai Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága (Fotó: Supreme Court of the United States)

Meglepő fordulat: a fordulat elmaradt

Komoly meglepetés volt, amikor az US SC 1992-ben kitartott a ’73-as döntése mellett a ’Planned Parenthood vs. Casey-ügyben’[3]. Ekkor ugyanis Reagen és Bush elnöksége, illetve kinevezései következtében a testület kilenc tagja közül nyolc konzervatív volt. Ez azonban csak annyi kihatással volt az ítéletre, hogy a bírák

• egyrészt megerősítették: a tagállamok szabályozhatják a terhességmegszakítást,
• másrészt a ’73-as ítéleten puhítva kimondták, hogy a korlátozó tagállami szabályok mindaddig alkotmánykonformok, amíg a feltételek teljesítése nem elvárhatatlan (undue burden) a terhessége megszakítását akaró nőtől. Így például tanácsadáson való részvételre kötelezhetik, amelynek célja az abortusztól való elterelés is lehet; kötelező várakozási időt írhatnak elő a szándék bejelentése és a beavatkozás elvégzése között; a teljes tilalom pedig a korábbi 28. hét helyett már a 23-iktól érvényesülhet.

A ’meg nem született élet’ védelmezői az US SC konzervatív többsége mellett azért is reménykedtek a ’73-as ’Roe vs. Wade’-ítélet felülírásában, mert azt a liberálisok is kritizálták. A nemrégiben elhunyt Ruth Bader Ginsburg (1933–2020), aki a hosszú évekig az US Supreme Court liberális szárnyának informális vezetője volt, hibának tartotta, hogy a ’73-as indokolás a magánélet védelméből és nem a jogegyenlőségből vezeti le a terhességmegszakításhoz fűződő jogot. Előbbi ugyanis az utóbbival ellentétben nem szerepel kifejezetten az amerikai alaptörvényben, a magánélet védelméhez való jogot a legfőbb bírák vezették le az alkotmányból.

Mary Ziegler, a University of California már idézett professzora szerint pedig azzal, hogy az US SC axiómaként mondta ki a nők jogát a saját testükről való rendelkezéshez, akár a magzat rovására is, megakadályozta, hogy társadalmi-jogi vita után kompromisszumos szabály születhessen.

„Nemzetünket Roe két táborra szakította”

„Nemzetünket Roe két táborra szakította” – írja Joshua Prager 2021-es, már hivatkozott Norma McCorvey-biográfiájában. Ráadásul az abortusz ellenzői igyekeznek tovább szítani a konfliktust és folyamatosan sulykolják a megosztottságot. Ezt leginkább figyelemkeltő akciókkal érik el: rendszeresen temetnek ’megölt embriókat’ és blokád alá vonnak klinikákat, ahol terhességmegszakítást végeznek.

A radikalizálódást Norma McCorvey saját bőrén tapasztalta: amikor a ’90-es évek elején egy abortuszt is végző klinikán helyezkedett el adminisztrátorként, rendszeresen tüntetéseket tartottak az épület előtt, zaklatták az utcán, halálos fenyegetéseket küldtek neki, sőt, lövéseket adtak le a házra, ahol akkoriban élettársnőjével élt.

A legelszántabb aktivisták az emberöléstől sem riadnak vissza: a két, abortuszokat végző orvos, David Gunn (1993) és George Tiller (2009) gyilkosa jogos védelemre hivatkozott a bíróság előtt, mondván, az orvosok ’gyermekeket gyilkoltak’.

A radikális akciók azonban kontraproduktívak voltak. A mérsékeltebb konzervatívok elfordultak az abortuszellenes mozgalomtól. Ezért a ’90-es évek közepe óta a tömegek szimpátiájának megnyerése helyett az érintettek manipulánsára helyezik a hangsúlyt. Se szeri, se száma a tanácsadó irodáknak, ahol a vacilláló terhes nőket a születés előtti életről és a keresztény elvek fontosságéról világosítják fel. A konzervatív államokban a klinikák épületeiben működhetnek és jelentékeny anyagi támogatásban is részesülnek a költségvetésekből.

Egy elveszett lélek megtér, majd megint elveszik

Véletlenül vagy tudatosan, nem tudni, minden esetre az ’Operation Rescue’ nevű keresztény felekezet ’95-ben Norma McCorvey lakhelye mellett nyitott ’elterelő irodát’. Aktivistái felvették a kapcsolatot az ’abortuszháború’ szimbolikus főszereplőjével. A gyors és látványos siker minden bizonnyal őket is meglepte: McCorvey megtért. A szektavezető villája kerti medencéjében, kamerák kereszttüzében keresztelte meg a ’megtalált bárányt’.

McCorvey a következő években csak feketében, méretes kereszttel a nyakában jelent meg a médiában és csak ’megvilágosodásáról’ volt hajlandó beszélni, habár ennek okai az idő múlásával változtak, ellentmondásosak voltak. Egyszer arról beszélt, hogy mindig hívő volt és csak a ’feminista ügyvédek térítették le a krisztusi útról’, máskor a korral jött megvilágosodással magyarázta pálfordulását.

Joshua Prager sokkal profánabb okról ír biográfiájában: McCorvey kínos lett a jogvédőknek, egyre ritkábban hívták rendezvényeikre, a nyilvános fellépésekkel magát életében elsőként fontosnak érző asszony az ellentáborba átállva akart visszakerülni a reflektorfénybe. A taktika bevált, Norma valóságos Jeanne d’Arce lett a pro-choice-mozgalomban. Az újdonság és a megtérés varázsa lengte be, trófeának számított az abortusz elleni háborúban. Azonban a konzervatív oldalon hamar rájöttek, hogy McCorvey erkölcstelen életútjával, az intellektus nyilvánvaló hiányával és botrányos megszólalásaival többet árt, mint használ. Rövidesen ők is mellőzték. A jogvédőkhöz már nem volt visszaút, így McCorvey eltűnt a közéletből.

„Elfogadtam a pénzüket, a kamerák elé álltam és azt mondtam, amit elvártak tőlem” – nyilatkozta McCorvey néhány évvel halála előtt. Egy idősek otthonában, súlyos betegen, életfunkcióit biztosító gépekhez kötve mesélt hosszan az életéről a kamerának. „Mindig a nők döntési szabadságának híve maradtam, csak 450.000 dollárért cserébe támogatta az abortusz ellenzőit a médiában.” Pár év elteltével, közvetlenül 2017-es halála előtt meglehetősen furcsa stílusban beszélt az abortuszhoz való jogról: „Ha egy nő a terhessége megszakításáról dönt, az ő dolga. Nem érdekel. Szarok rá. Szerintem ez a döntési szabadság tiszteletben tartása.” Életére, intellektusára, illetve annak hiányára tekintettel, valószínűleg épp ez az ordenáré vélemény volt a legőszintébb, amit valaha megosztott a nyilvánossággal.

Amerika leghíresebb ismeretlen gyereke előkerül

A sors különös fintorra, hogy Norma McCorvey személyes története halálával sem ért véget. A ’73-as ítélet középpontjában álló magzat már fél éves volt, amikor anyja és ügyvédjei előadták híres beszédieket az US SC előtt, miután minden alsóbb fokú bíróság elutasította McCorvey jogát magzata elvetéséhez. A kislányt születése után rögtön örökbe adta. Híressé válva megismerkedett volna vele, de nem sikerült felkutatnia. A ’90-es években megjelent a médiában egy középkorú hölgy, azt állítva, hogy ő az USA leghíresebb ismeretlen gyereke. Anyjával azonban nem akart kapcsolatot. Egyrészt, mert mentálisan nem tudta feldolgozni, hogy ő a ’Roe Baby’ – mondta a bulvármédiát végigturnézó, akkoriban már középkorú hölgy. Másrészt az ideológiai ellentét okán nem akarta megismerni vér szerinti anyját. Az abortusz elkötelezett ellenségének mondta magát.

Villámcsapás, de nem derült égből

A ’73-as ítélet felülírása hatalmas port kavart az USA-ban. Emellett fontos hír volt a nemzetközi (szak)sajtóban is. Az amerikai baloldalt sokkolta a döntés. Pedig az nem volt se váratlan, se egyedi.

Trump elnöksége alatt több bírói poszt is megürült a szövetségi Legfelsőbb Bíróságon, melyeket természetesen jobboldali jogászokkal töltött be. Onnantól újdonság, hogy kinevezettjei a korábbi konzervatív bíróknál nyíltabban adnak hangot véleményüknek, szélsőségesebb álláspontokat képviselnek és nem is titkolják, hogy döntéseikkel érvényre akarják juttatni társadalompolitikai elképzeléseiket. Márpedig a három legfontosabb ideológia vízválasztó az USA-ban a fegyvertartás és az LMBTQ-jogok mellett az abortuszkérdés.

A döntés azért sem volt meglepő, mert az US SC az utóbbi hónapokban sorozatban hoz konzervatív döntéseket.

• Megkönnyítette a fegyverviselést. Ettől az se tartotta vissza a bírákat, hogy közvetlenül a döntés nyilvánosságra hozatala előtt a texasi Uvalde egyik iskolájában ámokfutás volt: egy 18 éves fiú 19 diáktársát és két tanárát mészárolta le.
• A testület egy fundamentalista keresztény amerikai fociedző keresetének helyt adva kimondta, hogy az iskoláknak meg kell engedniük az imádkozást közvetlenül a meccsek előtt, az iskolai focipályákon, a nagy nyilvánosság előtt.
• Egy másik döntés értelmében az államok oktatási költségvetésükben nem tehetnek különbséget a saját fenntartású és a felekezeti iskolák között a támogatási összegek meghatározásánál. Az ítélettel a bírák felülírták az eddig következetesen és szigorúan védett szekularizáció elvét.
• Szinte megmosolyogtató, hogy az US SC konzervatív bírái azért korlátozták a szövetségi környezetvédelmi szakhatóság hatáskörét, mert szerintük a szervezet visszaélt a jogosítványaival, amikor a ’Clean Air Act’ (’A tiszta levegőért’) című, kötelező érvényű irányelvben nem fektette le világosan az elérendő célt.

Clarence Thomas (1948), aki 1991 óta a testület tagja és az elmúlt évtizedekben ultrakonzervatív indokolásaival és nyilatkozataival híresült el, a közelmúltban adott interjújában nyilvánvalóvá tette, hogy ez csak a kezdet. Szerinte nincs köbe vésve az azonos neműek házassághoz fűződő joga, ahogy nem alapjog a fogamzásgátlók és egyéb védekezési eszközök vásárlása sem. Szerinte „minden olyan, az US Supreme Court által kimondott jog, ami nem áll kifejezetten az alkotmányban, csak idő kérdése, hogy a közhangulattal, de még a bírák véleményének módosulásával is változhat”.

Nincs közvetlen hatás, a közvetett viszont annál drámaibb

Az idén nyáron a ’Dobbs vs. Jackson Women’s Health Organization-ügyben’[4] hozott döntés nem tiltja meg az abortuszt. Sőt, országos szinten állampolgári szemszögből nézve nem okozott semmilyen közvetlen jogi változást. A nagy visszhang mégis indokolt. Közvetve, valamint közép- és hosszútávon számottevő változásokhoz fog vezetni. Hónapok kérdése, hogy a tagállamok többségében teljes abortusztilalom lépjen életbe.

Ahogy ’73-ban, úgy a mostani abortuszítéletében is kimondta az US SC, hogy a terhességmegszakítás szabályozása tagállami hatáskör. Ideáig azonban érvényesült egy számottevő, a Szövetségi Alkotmányból levezetett megkötés a tagállamoknak: az individuumok döntési és cselekvési szabadságához fűződő alkotmányos jogából kifolyólag a nők terhességük 24. hetéig szabadon dönthettek magzatuk sorsáról; a tagállamok szabályozhatták és feltételekhez köthették a magzatelhajtást, de a feltételek teljesítése nem elvárhatatlan (undue burden) a terhességmegszakítást kérő nőtől. A ’Dobbs vs Jackson Women’s Health Organization-döntés’ ezt a határvonalat radírozta ki. A tagállamok szabad kezet kaptak.

A félelmek azért sem megalapozatlanok, mert az előrejelzések szerint az 50 tagállamból 26-ban lesz tilalom, ami a legtöbb esetben az erőszakból és a vérfertőzésből származó magzatra is vonatkozni fog! Több állam büntetendővé akarja tenni az ’abortuszturizmust’ is, tehát azt, ha a várandós nő a terhességmegszakítás céljával utazik egy másik államba. Az abortusz elleni harcban legaktívabb politikusok által dominált 13 államban jogalkotásra se volt szükség. Az ítélettel ’antiabortusz-törvény’, úgynevezett ’trigger low’ lépett automatikusan hatályba. Tehát olyan jogszabályok, amelyeket már korábban elfogadtak, de a hatályba lépésüket a szövetségi jogi keretek változásához kötötték.

Jogalkotásba kezdtek a liberális államok is: Kaliforniában a terhességmegszakításhoz fűződő jogot tervezik törvénybe iktatni. Néhány állam emellett ’menekültstátuszt’ is akar adni a terhességmegszakítás céljával érkező várandósoknak. A közvélemény őket támogatja. A Pew Research Center márciusi felmérése szerint az amerikaiak 61 százalék garantálná a terhességmegszakításhoz fűződő jogot.

Évtizedekig visszafelé repülhet a bumeráng

A 13 állam nem a csodában bízott, amikor elfogadta az abortuszt megtiltó, az ’73-as ítélet hatályon kívül helyezésével automatikusan alkalmazható törvényeket. Az amerikai közéletet nemcsak felületesen követők tudják, hogy sok politikus az elnöknél is nagyobb befolyást gyakorol a folyamatokra. Így például Mitch McConnell (1942), aki 1985 óta Kentucky állam szenátusának tagja és aki 80 éves kora ellenére a republikánus frakciót vezeti. Elemzők szerint alig lehet túlbecsülni a párton belüli a hatalmát. „A kormányok változnak, a bíróságok viszont állandóak, ezért utóbbiak kontrollálásával lehet hosszútávon is befolyásolni a társadalmi viszonyokat” – hívja fel visszatérően pártársai figyelmét.

Elve gyakorlati érvényesítéseként obstrukcióra hívta fel a washingtoni Szenátus republikánus tagjait, hogy Obama elnök ne tudjon bírókat kinevezni a szövetségi bíróságok megüresedő székeibe. A republikánusok kompromisszumképtelenségét látva a demokraták megváltoztatták a kinevezési rendet: 2015 óta a szövetségi bíróságok esetében egyszerű többség is elegendő a Szenátusban az elnök által jelölt jogászok bírói kinevezéséhez. Az új szabályt azonban nem használták elég gyorsan és következetesen a demokraták: 2017-ben, amikor Trump hatalomra kerülésével egyidejűleg a republikánusok többséget szereztek a Szenátusban, 107 státusz volt betöltetlen a szövetségi bíróságokon. A konzervatívok azonnal éltek az új szabállyal, így az bumerángként sült el. Az US SC tagjai között így lett 6:3 a konzervatív-liberális bírók aránya, ami az élethosszig tartó kinevezések következtében várhatóan évtizedekig tartó jobboldali dominanciát fog jelenteni.

Van mitől félni

A ’73-as ítélet a liberális oldalról is sok kritikát váltott ki, amiért a terhességmegszakításhoz fűződő jogot a magánélet védelméből és nem a jogegyenlőségből vezeti le. Ez most visszaüthet. Az US SC konzervatív többsége ugyanis nem tulajdonit nagy jelentőséget ennek az alapjognak. Ezt mutatja, hogy a bírák nem semmisítették meg Trump elnök rendeleteit, amelyek az online térben következetesen korlátozták a magánélet védelméhez fűződő jogot.

Így érthető a pánik. Ennek bulvársajtóba illő megnyilvánulása volt, hogy az amerikai nők a döntés utáni napokban megrohamozták a gyógyszertárakat és drogériákat az ’esemény utáni tablettáért’, amely a védekezés nélküli közösülés utáni három napban megakadályozza a fogantatást. A Washington Post beszámolója szerint megugrott a vasektómiát előjegyző férfiak száma is.

Jessica Khoury (1990), a közéleti témákban gyakran megszólaló bestsellerszerző pedig felhívta nőtársait a ’periódusnaptár’-applikációik törlésére. Hiába van szó a nők legintimebb információiról, a menstruáció ideje bizonyíték lehet egy illegális terhességmegszakítás miatt indult büntetőeljárásban, és indokot adhat a gyanúsított okostelefonja más alkalmazásainak ellenőrzésére is. Így kiderülhet, milyen gyógyszereket vásárolt, mikor kereste fel nőgyógyászát, esetleg utazott-e olyan államba, ahol az abortusz legális. De akár egy egyszerű, a témát érintő Google-keresés is terhelő bizonyíték lehet.

Az ítélet következményei különösen drámaiak lehetnek a halva született csecsemők anyái számara. Ezekben az esetekben ugyanis sokszor nehéz megállapítani, hogy művi, vagy természetes vetélésről van-e szó. Oklahoma állam főügyésze már bejelentette, hogy drogfüggő anyák esetében automatikusan eljárás fog indulni gondatlanságból elkövetett magzatelhajtás miatt, ha halott gyermeket hoznak a világra!

Lábjegyzetek:

^[1] United States Supreme Court, ROE v. WADE (1973), No. 70-18

Argued: December 13, 1971 Decided: January 22, 1973

https://caselaw.findlaw.com/us-supreme-court/410/113.html

[2] 597 U.S. (2022)

https://supreme.justia.com/cases/federal/us/597/19-1392/

[3] 505 U.S. 833 (1992)

[4] 597 U.S. (2022)

https://supreme.justia.com/cases/federal/us/597/19-1392/

---