Az EUB a pénzérmékkel történő fizetés korlátozásáról


Alábbi cikkében a szerző az Európai Unió Bíróságának ítéletét elemzi, mely a Johannes Dietrich, Norbert Häring kontra Hessischer Rundfunk-ügyben[1] született, lényegében górcső alá véve az euró, illetve az euróalkalmazás jogi státuszát.

I. Bevezetés

A Johannes Dietrich, Norbert Häring – természetes személyek, német állampolgárok – kontra Hessischer Rundfunk – Hessen tartomány közjogi műsorszolgáltatója – ügyében a németországi szövetségi közigazgatási bíróság, a Bundesverwaltungsgericht terjesztett elő előzetes döntéshozatal iránti kérelmeket az Európai Unió Bíróságához (EUB) a műsorszolgáltatót megillető műsorszolgáltatási hozzájárulás megfizetése tárgyában folyamatban lévő két jogvita keretében.

A szövetségi bíróság négy kérdésre várt választ az EUB-tól. Milyen terjedelmű az Európai Unióra ruházott kizárólagos hatáskör a monetáris politika terén? Közelebbről, kiterjed-e az említett kizárólagos hatáskör a monetáris jogra és az egységes valuta törvényes fizetőeszközként való meghatározására? Milyen joghatásai vannak az euróbankjegyek törvényes fizetőeszközi minőségének? Ebben az összefüggésben azok a tagállamok, amelyek pénzneme az euró, elfogadhatnak-e olyan nemzeti jogszabályokat, amelyek korlátozzák az euróbankjegyek használatát, és ha igen, milyen korlátok között?

A jelen ügy mindenekelőtt alkotmányos vonatkozásai miatt bír nagy jelentőséggel.

Az ügy ugyanis kiterjed az unió monetáris politikára vonatkozó kizárólagos hatáskörének, illetve annak terjedelmének meghatározására, ennél fogva pedig kérdéseket vet fel az EU és a tagállamok közötti hatáskörmegosztás, valamint az őket illető hatáskörök gyakorlásának módjára vonatkozóan. Különösen olyan szempontok meghatározását feltételezi, amelyek lehetővé teszik a tagállami intézkedések elhatárolását azokban az esetekben, amikor saját hatásköreik gyakorlása során hozott intézkedésük ugyan nem lépi át valamely kizárólagos uniós hatáskörbe tartozó terület határát, de kapcsolatba kerül az említett területhez tartozó fogalmakkal.

A jelen ügy továbbá a közös pénzre, az euróra vonatkozóan új és jelentős aktuális és jövőbeli gyakorlati fontosságú kérdéseket vetett fel. Az EUB-nak olyan monetáris jogi fogalmakat kellett értelmeznie, amelyekkel még nem volt alkalma foglalkozni, ideértve különösen a törvényes fizetőeszköz fogalmát. Mindezt egy olyan összetett helyzetben, amelyben egyszerre van jelen egyfelől a számlapénz és az elektronikus pénz térnyerése, valamint a potenciálisan a készpénzhasználatot is háttérbe szorító technológiai fejlődés, másfelől az alapvető pénzügyi szolgáltatásokhoz hozzáféréssel nem rendelkező, még mindig nem elhanyagolható számú, kiszolgáltatott személy[2].

Az előzetes döntéshozatal iránti kérelmek az EUMSZ 3. cikk (1) bekezdésének c) pontjával összefüggésben értelmezett EUMSZ 2. cikk (1) bekezdésének, az EUMSZ 128. cikk (1) bekezdése harmadik mondatának, a Központi Bankok Európai Rendszere és az Európai Központi Bank alapokmányáról szóló (4.) jegyzőkönyv (a KBER-ről és az EKB-ról szóló jegyzőkönyv) 16. cikke első bekezdésének és az euró bevezetéséről szóló, 974/98/EK rendelet[3] 10. cikkének az értelmezésére vonatkoztak.

3. cikk

(1) Az unió kizárólagos hatáskörrel rendelkezik a következő területeken:

c) monetáris politika azon tagállamok tekintetében, amelyek pénzneme az euro,

2. cikk

(1) Ha egy meghatározott területen a Szerződések kizárólagos hatáskört ruháznak az unióra, e területen kizárólag az unió alkothat és fogadhat el kötelező erejű jogi aktust, a tagállamok pedig csak annyiban, amennyiben őket az Unió erre felhatalmazza, vagy ha annak célja az Unió által elfogadott jogi aktusok végrehajtása.

A „monetáris politika” területen az unió kizárólagos hatáskörrel rendelkezik ama tagállamok tekintetében, amelyek pénzneme az euró3  és az EUMSZ 3.cikk (1)bekezdésének c)pontja értelmében, az EUMSZ 2.cikk (1)bekezdése szerint e területen kizárólag az Unió alkothat és fogadhat el kötelező erejű jogi aktust.

A KBER‑ről és az EKB‑ról szóló jegyzőkönyv 16. cikke első bekezdésének szövege a következő:

„Az [EUM-Szerződés] 128. cikke (1) bekezdésének megfelelően az unión belül kizárólag a Kormányzótanács jogosult euróbankjegyek kibocsátásának az engedélyezésére. Ilyen bankjegyek kibocsátására az [Európai Központi Bank (EKB)] és a nemzeti központi bankok jogosultak. Kizárólag az EKB és a nemzeti központi bankok által kibocsátott bankjegyek minősülnek törvényes fizetőeszköznek az unión belül.”

A rendelet (19) preambulumbekezdése szerint:

„mivel a nemzeti valutaegységekben denominált bankjegyek és érmék legkésőbb az átmeneti időszak vége után hat hónappal elveszítik törvényes fizetőeszköz minőségüket; mivel a bankjegyekkel és pénzérmékkel történő fizetéseknek a tagállamok által közérdekű megfontolásokból bevezetett korlátozása nem összeegyeztethetetlen az euróbankjegyek és -érmék törvényes fizetőeszköz-minőségével, feltéve, hogy más törvényes eszközök is rendelkezésre állnak a pénzbeli követelések elszámolására”

A rendelet 10. cikkének előírásában:

„Az egyes tagállamokban végrehajtott készpénzcsere dátumától kezdődően az EKB és a részt vevő tagállamok központi bankjai euróban denominált bankjegyeket hoznak forgalomba a részt vevő tagállamokban. A 15. cikk sérelme nélkül, kizárólag ezek az euróban denominált bankjegyek rendelkeznek törvényes fizetőeszközi minőséggel a részt vevő tagállamokban.”

II. A tényállás[4]

J. Dietrich és N. Häring, német állampolgárok, a Hessen tartomány közjogi műsorszolgáltatójának illetékességi területén található lakások tulajdonosai felajánlották e szervezet számára, hogy készpénzzel teljesítik a műsorszolgáltatási hozzájárulásról szóló államszerződés, az RBStV által előírt[5], fizetendő műsorszolgáltatási hozzájárulást 2015 második negyedéve, illetve 2016 első negyedéve címén.

Hessen tartomány közjogi műsorszolgáltatója elutasította ezt az ajánlatot, azzal az indokkal, hogy a hozzájárulási szabályzatának előírása szerint a hozzájárulás készpénzzel nem fizethető meg, hanem azt beszedési megbízással, egyedi átutalással vagy állandó átutalási megbízással kell teljesíteni, és fizetési felszólításokat küldött számukra, amelyekben hátralékos műsorszolgáltatási hozzájárulást, valamint a késedelmi pótlékot állapított meg.

Az felperesek megsemmisítés iránti keresetet nyújtottak be e fizetési felszólításokkal szemben. 2016. október 31-ai ítéleteivel Frankfurt am Main-i közigazgatási bíróság, a Verwaltungsgericht Frankfurt am Main és 2018. február 13-ai ítéleteivel a hesseni közigazgatási felsőbíróság, a Hessischer Verwaltungsgerichtshof is az ítéletekkel szembeni fellebbezéseiket elutasította.

Ez után a felperesek felülvizsgálati kérelmeket nyújtottak be eme ítéletekkel szemben a kérdést előterjesztő szövetségi közigazgatási bírósághoz, a Bundesverwaltungsgericht-hez. Kérelmeikben arra hivatkoznak, hogy mind a műsorszolgáltatásról szóló törvény, a BBankG[6], mind pedig az EUMSZ[7] feltétlen és korlátlan kötelezettségként írja elő, hogy az euróban denominált bankjegyeket el kell fogadni pénztartozások teljesítési eszközeként. Ez a kötelezettség csak a felek közötti szerződéses megállapodással, vagy a szövetségi jogban, illetve az uniós jogban szabályozott felhatalmazás alapján korlátozható. Ezzel szemben semmilyen gyakorlati szempont ‑ mint például a jelen esetben a fizetésre kötelezettek jelentős száma ‑ nem igazolja e kötelezettség figyelmen kívül hagyását.

A kérdést előterjesztő bíróság a szövetségi közigazgatási bíróság hangsúlyozta, hogy a felülvizsgálati kérelmeknek a belső jog szempontjából helyt kell adnia, kifejtette, hogy nem ismertek számára arra utaló valószínűsítő körülmények, hogy a műsorszolgáltatási hozzájárulás készpénzzel történő megfizetésének lehetősége veszélybe sodorná a műsorszolgáltatóknak az foglalt pénzügyi juttatását.

Emlékeztetett arra, hogy az unión belül kizárólag az euróban denominált bankjegyek minősülnek törvényes fizetőeszköznek. Bár az euróban denominált bankjegyek elfogadására vonatkozó kötelezettség nem következik egyértelműen a „törvényes fizetőeszköz” fogalmából, amelyet sem az EUMSZ, sem a KBER-ről és az EKB-ról szóló jegyzőkönyv, sem pedig a 974/98 rendelet nem határoz meg.

Felvetette, annak kérdését, hogy az euróban denominált bankjegyek törvényes fizetőeszközi minősége megtiltja-e a tagállamok közjogi jogalanyainak, hogy – mint Hessen tartományban a műsorszolgáltatási hozzájárulás fizetése esetén történt – kizárják annak lehetőségét, hogy készpénzben lehessen teljesíteni a hatóságok által előírt valamely fizetési kötelezettséget.

Továbbá, hogy alkalmazható-e az unió monetáris politika területén fennálló kizárólagos hatáskörébe tartozó területen olyan tagállam által elfogadott jogi aktus, amelynek a pénzneme az euró, amennyiben és ameddig az unió nem gyakorolta a hatáskörét?”

Mivel ezt meghaladóan is további kétségei merültek fel azzal kapcsolatban, hogy a szövetségi jog felek által vitatott rendelkezése összeegyeztethető-e az uniónak a monetáris politika területén az európénznemű tagállamok tekintetében fennálló kizárólagos hatáskörével, előzetes döntéshozatal céljából kérdéseivel az EUB-hoz fordult.

EU Jog online

III. Az EUB értékelése és ítélete

III.1. Az EUB által együttesen megválaszolt első és harmadik kérdésével az előterjesztő bíróság arra várt választ, hogy,  az EUMSZ 3. cikk (1) bekezdésének c) pontjával összefüggésben értelmezett EUMSZ 2. cikk (1) bekezdését úgy kell-e értelmezni, hogy azzal – függetlenül attól, hogy az unió gyakorolta-e a monetáris politika területén az európénznemű tagállamok tekintetében fennálló kizárólagos hatáskörét – ellentétes-e egy olyan tagállami szabályozás, amely arra kötelezi a közjogi jogalanyokat, hogy a hatóságok által előírt fizetési kötelezettségek teljesítése keretében fogadják el az euróban denominált bankjegyeket.

Az erre adandó válasz során abból kell kiindulni, hogy a BBankG 14. §-a (1) bekezdésének második mondata, miszerint: „Az EUMSZ 128. cikk (1) bekezdésének sérelme nélkül kizárólag a német központi bank, a Deutsche Bundesbank jogosult a jelen törvény hatálya alá tartozó bankjegyeket kibocsátani. Kizárólag az euróban denominált bankjegyek minősülnek korlátlan törvényes fizetőeszköznek […]”, arra kötelezi a közjogi jogalanyokat, hogy a hatóságok által előírt fizetési kötelezettségek teljesítése keretében fogadják el az euróban denominált bankjegyeket.

Az unió kizárólagos hatáskörrel rendelkezik a monetáris politika területén ama tagállamok tekintetében, amelyek hivatalos pénzneme az euró. Bár nem tartalmazza a „monetáris politika” pontos meghatározását, viszont meghatározza a monetáris politika célkitűzéseit és e politika végrehajtása érdekében a Központi Bankok Európai Rendszere (KBER) rendelkezésére álló eszközöket[8].

A tagállamok és az unió tevékenysége – a szerződésekben előírtak szerint – magában foglalja egy olyan gazdaságpolitika bevezetését, amely a tagállamok gazdaságpolitikájának szoros összehangolásán, a belső piacon és a közös célkitűzések meghatározásán alapul, és amelyet a szabad versenyen alapuló nyitott piacgazdaság elvével összhangban valósítanak meg. Ez a tevékenység magában foglalja egy közös pénz, az euró bevezetését, valamint egy egységes monetáris és árfolyampolitika meghatározását és megvalósítását, amelyek elsődleges célja az árstabilitás fenntartása és – e célkitűzés sérelme nélkül – az általános gazdaságpolitika támogatása az unión belül, a szabad versenyen alapuló nyitott piacgazdaság elvével összhangban[9]. A „monetáris politika” fogalma olyan normatív vetületet is magában foglal, amely az euró mint közös pénz jogállásának biztosítására irányul, fogalmának ilyen értelmezését megerősíti azt, hogy e politika elsődleges célja az árstabilitás fenntartása.

Az unión belül kizárólag az EKB jogosult az euróbankjegyek kibocsátásának az engedélyezésére, hogy ilyen bankjegyek kibocsátására az EKB és a nemzeti központi bankok jogosultak, és hogy kizárólag az így kibocsátott bankjegyek minősülnek törvényes fizetőeszköznek az unión belül, megállapítja az euróban denominált bankjegyek unióban történő kibocsátására vonatkozó szabályokat, és rögzíti e bankjegyek törvényes fizetőeszközi minőségét[10]. Annak előírásával, hogy a tagállamok euróérméket bocsáthatnak ki az Európai Központi Bank által jóváhagyott mennyiségben, e cikk olyan szabályokat is meghatároz, amelyek célja az euróban denominált pénzérmék kibocsátásának jogi keretbe foglalása.

Az EUMSZ 133. cikke felhatalmazza az uniós jogalkotót arra, hogy az euró közös pénzként történő alkalmazásához szükséges másodlagos jogi intézkedéseket megállapítsa, ezzel megalapozza az euró egységes jellegét, és előfeltételét képezi az unió monetáris politikája hatékony irányításának.

Mivel az EUMSZ 128. cikk (1) bekezdése nem utal a tagállamok jogára az ott említett „törvényes fizetőeszköz” fogalma értelmének és terjedelmének meghatározása érdekében, ez utóbbi uniós jogi fogalom, amelyet az egész unióban önállóan és egységesen kell értelmezni, figyelembe véve nem csupán az azt tartalmazó rendelkezések szövegét, hanem e rendelkezések összefüggéseit és az általuk követett célt is[11].

E tekintetben a luxembourgi testület megállapította, hogy a valamely pénzegységben denominált fizetőeszköz esetében e fogalom azt jelenti, hogy ezt a fizetési eszközt általában nem lehet megtagadni az ugyanazon pénzegységben, annak névértékén kifejezett tartozás – mentesítő hatályú – kiegyenlítése során.

Az EUB a harmadik kérdés megválaszolása érdekében pontosította, hogy amikor az unió kizárólagos hatáskörrel rendelkezik, a tagállamok hatáskörének elvesztése azonnal bekövetkezik, és ellentétben a megosztott hatáskörbe tartozó területeken fennálló helyzettel, e hatáskörvesztés szempontjából nincs jelentősége annak, hogy az unió gyakorolta-e, vagy sem a saját hatáskörét[12]. Mindemellett az e fizetőeszközi minőség nem abszolút elfogadást, hanem csupán az euróban denominált bankjegyek fizetőeszközként történő főszabály szerinti elfogadását követeli meg.

Az uniónak a monetáris politika területén fennálló kizárólagos hatásköre nem érinti az európénznemű tagállamok arra vonatkozó hatáskörét, hogy szabályozzák a – közjogi és magánjogi – fizetési kötelezettségek teljesítési módjait, feltéve különösen, hogy az ilyen szabályozás nem érinti azt az elvet, hogy valamely fizetési kötelezettséget ilyen készpénzzel teljesítsenek. Ez a kizárólagos hatáskör nem akadályozza meg a tagállamot abban, hogy saját hatásköreinek gyakorlása – mint például közigazgatásának megszervezése – keretében olyan intézkedést fogadjon el, amely arra kötelezi e közigazgatási szervet, hogy készpénzzel történő fizetéseket fogadjon el a jogalanyok részéről, vagy amely közérdekből bevezeti az e kötelezettségtől való eltérést a hatóságok által előírt fizetések tekintetében, az e kérdés vizsgálata során pontosított bizonyos feltételek tiszteletben tartása mellett[13].

A fenti megfontolásokra tekintettel az előzetes döntéshozatalra előterjesztett első és harmadik kérdésre az EUB válasza szerint az EUMSZ 3. cikk (1) bekezdésének c) pontjával, az EUMSZ 128. cikk (1) bekezdésével és az EUMSZ 133. cikkel, valamint a KBER-ről és az EKB-ról szóló jegyzőkönyv 16. cikke első bekezdésének harmadik mondatával összefüggésben értelmezett EUMSZ 2. cikk (1) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy azzal – függetlenül attól, hogy az unió gyakorolta-e a monetáris politika területén az európénznemű tagállamok tekintetében fennálló kizárólagos hatáskörét – ellentétes, ha valamely tagállam olyan rendelkezést fogad el, amely a céljára és a tartalmára tekintettel az euróban denominált bankjegyek törvényes fizetőeszközi minőségére vonatkozó jogi szabályozást határoz meg. Ezzel szemben, azzal nem ellentétes, ha valamely tagállam a saját hatáskörének gyakorlása – mint például közigazgatásának megszervezése – keretében olyan rendelkezést fogad el, amely arra kötelezi az említett közigazgatási szervet, hogy fogadja el az általa előírt pénzügyi kötelezettségek készpénzzel történő fizetését.

Vagyis, azok a tagállamok, amelyek pénzneme az euró, hatáskörrel rendelkeznek a fizetési kötelezettségek teljesítési módjainak szabályozására, amennyiben főszabály szerint lehetséges az e pénznemben denominált valutával történő készpénzfizetés. Így a tagállam elfogadhat olyan intézkedést, amely arra kötelezi a közigazgatási szerveit, hogy fogadják el az ilyen valutával teljesített készpénzfizetéseket.

III.2. Második kérdésével az előterjesztő bíróság arra várt választ, hogy az EUMSZ 128. cikk (1) bekezdésének harmadik mondatát, a KBER-ről és az EKB-ról szóló jegyzőkönyv 16. cikke első bekezdésének harmadik mondatát, valamint a 974/98 rendelet 10. cikkének második mondatát úgy kell-e értelmezni, hogy azokkal ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely kizárja a hatóságok által előírt fizetési kötelezettség készpénzzel történő teljesítésének lehetőségét.

A kérdés kapcsán meg kell állapítani, hogy az euróban denominált bankjegyek törvényes fizetőeszközi minőségét nemcsak az elsődleges jog, hanem a másodlagos jog, a rendelet 10. cikkének második mondata is megerősíti. Azonban ‑ bár az EUMSZ csak az euróban denominált bankjegyek törvényes fizetőeszközi minőségét rögzíti ‑ a rendelet az euróban denominált pénzérmék számára is törvényes fizetőeszközi minőséget biztosít.

Az EUB értékelése szerint, bár a második kérdés keretében értelmezni kért rendelkezések szövege, akadályát képezi az olyan nemzeti szabály elfogadásának, amelynek célja vagy hatása az eurókészpénz de iure vagy de facto eltörlése ‑ különösen azáltal, hogy megkérdőjelezi a fizetési kötelezettség, főszabály szerinti, ilyen készpénzzel történő teljesítésére vonatkozó lehetőséget ‑ önmagában nem teszi lehetővé annak megállapítását, hogy egy olyan nemzeti szabály, amely arra szorítkozik, hogy korlátozza a készpénznek a hatóságok által előírt fizetési kötelezettség teljesítése céljából történő felhasználását, szintén ellentétes lenne az uniós joggal[14].

A rendelet (19) preambulumbekezdése pontosítja, hogy a bankjegyekkel és pénzérmékkel történő fizetéseknek a tagállamok által közérdekű megfontolásokból bevezetett korlátozása nem összeegyeztethetetlen az euróbankjegyek és pénzérmék törvényes fizetőeszköz-minőségével, feltéve hogy a pénzbeli követelések elszámolására más törvényes eszközök is rendelkezésre állnak.

Az e preambulumbekezdésében említett „közérdekű megfontolásokat” illetően azonban meg kell jegyezni, hogy míg e preambulumbekezdés egyes nyelvi változatai, mint például a német nyelvi változat, a „közrendi okok” kifejezést használják, más nyelvi változatok, mint például az angol vagy a francia, a „közérdeken alapuló okok” kifejezést alkalmazzák.

Mivel az euróban denominált bankjegyekkel és pénzérmékkel történő fizetés korlátozásai a gyakorlatban a társadalomban a fizetések hatékony megszervezésének biztosításához fűződő közérdekkel igazolhatók, az eltérést engedő okok valamennyi tagállamban történő egységes alkalmazásának biztosítása érdekében a legtágabb értelmű, azaz a „közérdeken alapuló okok” kifejezést kell alkalmazni[15].

Egyrészt e bankjegyek és pénzérmék törvényes fizetőeszközi minősége főszabály szerint magában foglalja az említett bankjegyek és pénzérmék elfogadásának kötelezettségét, másrészt e kötelezettséget a tagállamok főszabály szerint közérdekű megfontolásokból korlátozhatják, azonban az ilyen korlátozásoknak arányban kell állniuk a kitűzött közérdekű céllal, továbbá meg kell győződniük arról, hogy az általuk hozott intézkedések tiszteletben tartják az arányosság elvét.

A műsorszolgáltatási hozzájárulás készpénzzel történő fizetését illetően írásbeli észrevételeiben Hessen tartomány közjogi műsorszolgáltatója hangsúlyozta, hogy figyelemmel a megközelítőleg 46 millió németországi fizetésre kötelezettre, a műsorszolgáltatási hozzájárulás készpénzmentes fizetési eszközök útján történő teljesítésének kötelezettsége e hozzájárulás hatékony beszedésének biztosítását és a jelentős többletköltségek elkerülését célozta.

Az EUB-értékelés szerint tényleges közérdek fűződik ahhoz, hogy a hatóságokkal szemben fennálló pénztartozásokat oly módon lehessen teljesíteni, amely számukra nem jár olyan észszerűtlen költséggel, amely megakadályozná őket abban, hogy alacsonyabb költséggel biztosítsák a nyújtott szolgáltatásokat. Ez igazolhatja a készpénzfizetések korlátozását, különösen akkor, ha nagyon magas azoknak a fizetésre kötelezetteknek a száma, akiktől a követelést be kell szedni[16].

Az elérendő célok megvalósításához szükséges mérték túllépését illetően megállapította, hogy a szóban forgó hatósági korlátozás, amely a műsorszolgáltatási hozzájárulás teljesítéséhez a készpénztől eltérő törvényes eszközöket ír elő ‑ beszedési megbízást, egyedi átutalást vagy állandó átutalási megbízást ‑, egyszerre alkalmas és szükséges a műsorszolgáltatási hozzájárulás hatékony beszedésére irányuló cél megvalósításához, mivel lehetővé teszi a közigazgatási szerv számára annak elkerülését, hogy észszerűtlen pénzügyi teher háruljon rá egy olyan eljárás általános bevezetésével, amely lehetővé tenné a fizetésre kötelezettek számára, hogy készpénzzel teljesítsék a műsorszolgáltatási hozzájárulást[17]. Közérdek fűződik ahhoz, hogy a hatóságokkal szemben fennálló pénztartozásokat oly módon lehessen teljesíteni, amely számukra nem jár olyan észszerűtlen költséggel, amely megakadályozná őket abban, hogy alacsonyabb költséggel biztosítsák a nyújtott szolgáltatásokat. Így a hatóságok által előírt fizetési kötelezettség teljesítése biztosításának szükségességére alapított közérdekű ok igazolhatja a készpénzfizetések korlátozását, különösen akkor, ha nagyon magas ama fizetésre kötelezettek száma, akiktől a követelést be kell szedni.

A német szövetségi közigazgatási bíróság feladata annak vizsgálata, hogy az ilyen korlátozás arányos-e a műsorszolgáltatási hozzájárulás hatékony beszedésére irányuló célkitűzéssel, különösen arra tekintettel, hogy lehetséges, hogy az alternatív törvényes fizetési eszközök nem könnyen hozzáférhetők a hozzájárulás fizetésére kötelezett valamennyi személy számára.

Az EUB második kérdésre adott válasza szerint az EUMSZ 128. cikk (1) bekezdésének harmadik mondatát, a KBER-ről és az EKB-ról szóló jegyzőkönyv 16. cikke első bekezdésének harmadik mondatát, valamint a 974/98 rendelet 10. cikkének második mondatát úgy kell értelmezni, hogy azokkal nem ellentétes az olyan nemzeti szabályozás, amely kizárja a hatóságok által előírt fizetési kötelezettség euróban denominált bankjegyekkel történő teljesítésének lehetőségét, feltéve hogy először is e szabályozásnak nem célja és nem hatása az e bankjegyek törvényes fizetőeszközi minőségére vonatkozó jogi szabályozás megállapítása. Másodszor, hogy e szabályozás nem vezet de iure vagy de facto az említett bankjegyek eltörléséhez, különösen azáltal, hogy megkérdőjelezi a fizetési kötelezettség – főszabály szerint – ilyen készpénzzel történő teljesítésére vonatkozó lehetőséget. Harmadszor, hogy e szabályozást közérdekű megfontolásokból fogadták el; negyedszer, hogy az e szabályozásban foglalt készpénzfizetési korlátozás alkalmas az általa követett közérdekű cél elérésére; ötödször, hogy nem haladja meg az annak eléréséhez szükséges mértéket abban az értelemben, hogy rendelkezésre állnak más törvényes eszközök a fizetési kötelezettség teljesítéséhez[18].

Az euróövezet valamely tagállama arra kötelezheti közigazgatási szerveit, hogy fogadják el a készpénzzel történő fizetéseket, de közérdeken alapuló okból korlátozhatja is e fizetési lehetőséget. Az ilyen korlátozás különösen akkor igazolható, ha a készpénzfizetés a fizetésre kötelezettek nagyon magas száma miatt észszerűtlen költséget okozhat a közigazgatás számára.

Az ilyen korlátozás különösen akkor igazolható, ha a készpénzfizetés a fizetésre kötelezettek nagyon magas száma miatt észszerűtlen költséget okozhat a közigazgatás számára.

Lábjegyzetek:

[1] A 2021. január 26-ai C‑422/19. és C‑423/19. sz. egyesített ügyek, ítélet ECLI:EU:C:2021:63 (Ítélet)

[2] Giovanni Pitruzella főtanácsnok indítványa a Johannes Dietrich (C‑422/19) Norbert Häring (C‑423/19) kontra Hessischer Rundfunk  C‑422/19. és C‑423/19. sz. egyesített ügyekben (Indítvány).

[3] Az euró bevezetéséről szóló 1998. május 3-ai 974/98/EK tanácsi rendeletnek az euró Litvániában való bevezetése tekintetében történő módosításáról szóló, 2014. július 23-ai 827/2014/EU tanácsi rendelet által módosított verzióban

[4] Ítélet 15-28. pont

[5] A 2010. december 15–21-ei a műsorszolgáltatási hozzájárulásról szóló államszerződés, a Rundfunkbeitragsstaatsvertrag Hessen tartomány által a 2011. augusztus 23-ai törvénnyel ratifikált, a műsorszolgáltatásról szóló tizenötödik módosító államszerződés Fünfzehnter Rundfunkänderungsstaatsvertrag szerinti szövegváltozat 7.§ (3) bekezdése

[6] A 2013. július 4-ei törvénnyel (BGBl. 2013. I.) módosított, a német központi bankról szóló törvény. a Gesetz über die Deutsche Bundesbank  1992. október 22-én közzétett szövegváltozata (BBankG) 14. §-ának (1) bekezdése szerint:

„Az EUMSZ 128. cikk (1) bekezdésének sérelme nélkül kizárólag a Deutsche Bundesbank jogosult a jelen törvény hatálya alá tartozó bankjegyeket kibocsátani. Kizárólag az euróban denominált bankjegyek minősülnek korlátlan törvényes fizetőeszköznek”

[7] Az EUMSZ 128. cikk (1) bekezdés 3. mondata szerint: „Kizárólag az Európai Központi Bank és a nemzeti központi bankok által kibocsátott bankjegyek minősülnek törvényes fizetőeszköznek az Unión belül”

[8] A 2018. december 11-ei Weiss és társai-ítélet, C‑493/17, EU:C:2018:1000, 50. pont

[9] Ítélet 36. pont

[10] Az EUMSZ 128. cikk (1) bekezdése szerint: „Az unión belül kizárólag az Európai Központi Bank jogosult euróbankjegyek kibocsátásának az engedélyezésére. Ilyen bankjegyek kibocsátására az Európai Központi Bank és a nemzeti központi bankok jogosultak. Kizárólag az Európai Központi Bank és a nemzeti központi bankok által kibocsátott bankjegyek minősülnek törvényes fizetőeszköznek az unión belül”

[11] A 2020. július 16-ai AFMB-ítélet, C‑610/18, EU:C:2020:565, 50. pont

[12] Az 1981. május 5-ei Bizottság kontra Egyesült Királyság-ítélet, 804/79, EU:C:1981:93, 20. pont

[13] Ítélet 56. pont

[14] Ítélet 62. pont

[15] Ítélet 66. pont

[16] Ítélet 73. pont

[17] Ítélet 75. pont

[18] Ítélet 78. pont


Kapcsolódó cikkek

2021. szeptember 17.

Minden olasz munkavállalónak védettnek kell lennie

Az olasz kormány csütörtökön fogadta el a világ legszigorúbb koronavírus-elleni intézkedéseit, amely minden munkavállaló számára kötelezővé teszi a koronavírus elleni védettség igazolását, a negatív tesztet vagy a fertőzésből való gyógyulást.