Az eutanáziától az EBK kötvényvásárlásain át a lehallgatásig Koronavírus

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az intézkedéseknek köszönhetően sikerült 2020-ban is megőrizni a német igazságszolgáltatás hierarchiájának csúcsán álló bíróság működőképességét. Ezt mutatják a tavaly hozott nagy horderejű döntések. A következőkben ezek közül tekintem át az öt legfontosabbat.

2020 a változásokat éve volt

A kínai naptár szerint 2020 a patkány éve volt. A rágcsáló a babona szerint jelentős változásokat, újrakezdést hoz. Kétségtelen, hogy tavaly alaposan átalakult a világ. Sok változás volt a Karlsruhéban működő német Szövetségi Alkotmánybíróságnál is (Bundesverfassungsgericht, BVferG).

Két hatéves bírói és két ötéves elnöki ciklus után lejárt a taláros testület elnökének hivatali ideje. Prof. Dr. Andreas Voßkuhle mellett véget ért Prof. Dr. Johannes Masing 2008-ban kezdődött bírói megbízatása is. Voßkuhle az utolsó üggyel, amelyet előadó bíróként jegyzett, jogtörténetet írt. Az ítélet újraértelmezte a BVerfG és az Európai Bíróság (EUB) viszonyát, amikor a német Alaptörvénnyel (Grundgesetz, GG) ellentétesnek nyilvánította az Európai Központi Bank (EKB) kötvényvásárlási programjárt.[1] Az ítélet legalább ekkora vihart kavartak az EUB székhelyén, Luxemburgban, valamint a német és sok más tagállamban közéletében, mint Masing utolsó ügye előadó bíróként az online felejtéshez való jogról[2]. A Masing által előadott döntéssel Karlsruhe kimondta, hogy nem alkotmányellenes az internetes hír- és véleményportálok archívumának bárki számára történő hozzáférhetővé tétele és teljes tartalmuk keresőkön keresztüli lehívhatósága akár időbeli korlátozás nélkül is.

A BVerfG új elnökéül a korábban a konzervatív kormánypárt, a CDU színeiben politizáló Prof. Dr. Stephan Harbarth választotta meg a szükséges kétharmados többséggel a német törvényhozás, a Bundestag. Massing bírói helyét pedig Prof. Dr. Ines Härtel vette át az első tanácsban. Ennek a hatáskörébe tartozik a szólásszabadsággal (Art. 5 Abs. 1 GG, Meinungsäußerungsfreiheit), a személyiség szabad kibontakoztatásához fűződő joggal (Art. 2 I GG i.V.m Art. 1 I GG, Allgemeines Persönlichkeitsrecht), az adatvédelemmel, valamint a digitális világgal kapcsolatos kérdések. Härtel, az első, az egykori NKD-ban született alkotmánybíró tehát a jövő szempontjából különösen fontos területeken lesz a BVerfG elé kerülő ügyek előadója.

A világunkat gyökeresen átalakító COVID a BVerfG tevékenységére is kihatott. Újra kellett szervezni a munkát. A 16 bíró mellett a szervezet 260 tudományos, adminisztratív és technikai munkatársának nagy része is otthonról dolgozik, illetve váltott műszakban használja a hivatali helységeket. Az intézkedéseknek köszönhetően sikerült 2020-ban is megőrizni a német igazságszolgáltatás hierarchiájának csúcsán álló bíróság működőképességét. Ezt mutatják a tavaly hozott nagy horderejű döntések. A következőkben ezek közül tekintem át az öt legfontosabbat.

1. Önrendelkezés a halálig

A BVerfG februárban alkotmányellenesnek nyilvánította és az ítélettel meg is semmisítette a német Btk. (Strafgesetzbuch, StGB) 2015-ös módosítását, amely hosszú vita után büntetendővé tette az öngyilkossághoz üzletszerűen nyújtott segítséget (§ 217 StGB[3]).[4]

Professzionális segítség a kegyes halálhoz 

Németországban az aktív eutanázia az emberölés privilegizált esete kívánságra ölés tényállási megnevezés alatt (§ 216 StGB).[5] Az öngyilkossághoz nyújtott bűnsegédlet viszont – a magyar joggal ellentétben – nem büntetőtörvénykönyvi tényállás. Ugyan a német jog sem engedi ezt meg kifejezetten, de a bűnsegédlet tényállásszerű, szándékos, jogellenes főcselekményt feltételez.[6] Minthogy az öngyilkosság a német jogban nem ilyen, az ahhoz adott segítség nem valósíthat meg bűnsegédletet.

Az új tényállás elsősorban a hospice szolgáltatást nyújtó intézmények és civil szervezetek tevékenysége ellen irányult, amelyek svájci mintára, szervezett keretek között bonyolították le a végstádiumú betegek halálba segítését. Fontos hangsúlyozni, hogy aktív eutanáziára nem került sor ezekben az intézményekben. Az orvosok és az egészségügyi szakszemélyzet segítséget nyújtott, például a halálos szer rendelkezésre bocsátásával, amit aztán a haldokló maga vett be.

A legismertebb svájci intézmény a ’DIGNITAS Egyesület’ 1998-ban kezdődött működése óta intézményeiben 3.027 személy, köztük sok, ebből a célból Svájca utazó német halálban működött közre. Becslések szerint jóval több, akár 40.000 embernek pedig tanácsadásain keresztül nyújtott segítséget a kegyes halál megvalósításához.

Miután Németországban is egyre több ilyen intézmény nyílt, heves jogi, orvosszakmai és társadalmi vita alakult ki. Sokan az öngyilkosságok számának elszaporodásától tartottak. A jogalkotó cselekvésre kényszerült. A Bundestag évekig tartó vita után, lelkiismereti szavazás követően fogadta el 2015-ben az StGB szigorítását és vezette be az öngyilkossághoz üzletszerűen nyújtott segítség (§ 217 StGB) tényállását. E szerint, „aki öngyilkosság elkövetéséhez tudatosan és üzletszerűen lehetőséget biztosít, azt teremt vagy azt közvetít, három évig terjedő szabadságvesztéssel vagy pénzbüntetéssel büntetendő”.

Az új szabályozás hatására a Németországban működő öngyilkosságban közreműködő intézmények felfüggesztették a tevékenységüket. Képviselőik mellett orvosok tucatja fordultak Karlsruhéhez, mert attól tartottak, hogy egyszerű tanácsadással, tevőleges segítség nélkül is büntethetővé válnak a § 217 StGB alapján.

Ez megtörténhetett akkor is, ha a hospice intézmény önköltségi alapon működött, vagy akár térítésmentesen nyújtotta a szolgáltatást. A német jog szerint ugyanis az üzletszerűség (Geschäftsmäßigkeit) megvalósításához elegendő a tiltott tevékenység rendszeres folytatása. Haszonszerzési szándék nem szükséges. A § 217 StGB alapján az öngyilkossági tanácsokat adó orvosok is büntethetővé váltak pszichikai bűnpártolás miatt. Akár még az által is, hogy a paciensének megadtak egy hospice nevét és elérhetőségét („Gelegenheit vermittelt”, lehetőséget közvetít).

„Mindenki maga dönthet az életéről!”

A BVerfG ítélete az önrendelkezést, tehát a személyiség szabad kibontakoztatásához fűződő jogot (Art. 2 Abs. 1 i.V.m. Art. 1 Abs 1 GG, Allgemeines Persönlichkeitsrecht) helyezte a döntése középpontjába. A saját életről való rendelkezés az önrendelkezés mellett az emberi méltóságnak (Art. 1 Abs. 1 GG) is szerves része. Mindenkinek elidegeníthetetlen joga saját belátása szerint dönteni az életéről. A polgárok maguk határozhatják meg, hogy az életminőségről és az élet értelméről alkotott elképzelésük szerint mikor és milyen módon vetnek véget az életüknek. A döntést a társadalomnak és az államnak is akceptálnia kell. A bírák szerint a § 217 StGB olyan mértékben korlátozta az önmegvalósításnak ezt a formáját, hogy lehetetlenné vált annak kibontakoztatása a haldoklók speciális élethelyzetében.

Az ítélet mindezek mellett kimondta, hogy az állam – akár a büntetőjog eszközeivel is – szabályozhatja az öngyilkosságot és korlátozhatja az abban történő közreműködést is, de csak a személyiség szabad kibontakoztatásához fűződő jog tiszteletben tartása mellett. A bírák ehhez a nehéznek tűnő feladathoz iránymutatást adtak a jogalkotónak: kötelezővé lehet tenni a felvilágosítást a hospiecek speciális szolgáltatásának igénybevétele előtt; az állam független testületet állathat fel az öngyilkoságról szóló döntés komolyságának vizsgálatára; speciális engedélyezési eljáráshoz kötni az öngyilkosságban közreműködő intézmények működést.

A Bundestag mindeddig nem alkotott új jogszabályt, így a korábban ilyen szolgáltatást nyújtó a hospicek és civil szervezetek nagy része újra folytatja a vitatott tevekénységet.

2. A EKB túlfeszítette a húrt

Andreas Voßkuhle búcsúja a BVerfG-től aligha sikerülhetett volna spektakulárisabbal, mint az Európai Központi Bank (EKB) kötvényvásárlási programjáról szóló döntés kihirdetésével.[7] Az európai integráció történetében ez volt az első alkalom, amikor egy tagállami alkotmánybíróság alapszerződés ellenesnek nyilvánított egy európai intézmény döntését. A BVerfG szerint az EKB a kellő kompetencia nélkül cselekedett, amikor a tagállami állampapírok pénzpiacokról történő felvásárlására programot indított, ezért a kötvényvásárlási programja nem fejthet ki joghatást Németországban.

Hosszú előtörténet

A karlsruhei döntés az EKB kötvényvásárlási programjáról szól. A PSPP (Public Sector Purchase Programme) keretében az európai jegybank 2008 óta 2.600 milliárd euró értékben vásárolt a tagországok piacon forgó állampapírjaiból. Így öntött friss pénzt a gazdaságba. Cél a konjunktúra élénkítése, az infláció kívánt mértékének elérése, a kamatok és ezzel az államadósság refinanszírozhatóságának biztosítása volt. Legtöbbet az olasz papírokból vette, mert a GDP 160 százalékára rúgó adóssághegyével Itáliának voltak a legnagyobb refinanszírozási gondjai.

Az ügy 2015 óta van Karlsruhe előtt. Német polgárok egy csoportja a PSPP által megsértve látta alkotmányos jogait. A BVerfG-nek európai jogot kellett értelmezni, ezért megkereste az ebben kizárólagos hatáskörű Európai
Bíróságot (EUB).

A monetáris politika jegybanki feladat, tehát Európában az EKB hatáskörébe tartozik. A fiskális kormányzati felelősség és így tagállami hatáskör. Mekkora gazdaságpolitikai, ill. fiskális kihatása lehet az EKB monetáris intézkedéseinek? Miként ellenőrizhető, hogy az európai jegybank nem lépi túl a kompetenciáját és csak monetáris politikát folytat, a fiskálisat pedig meghagyja a tagállami kormányoknak? – hangzottak az eljárás közgazdasági kérdései. A luxemburgi testület a kérdések megválaszolásával egyidejűleg európaijog konformnak minősítette a PSPP-t.[8]

A BVerfG-t nem győzte meg az európai válaszok, ezért sajátokkal állt elő: Addig lehet monetáris politikáról beszélni, ameddig az EKB pénzpolitikai céljai arányban állnak az ezek elérése érdekében alkalmazott eszközök gazdaságpolitikai és költségvetési kihatásaival. „A jövőben a német jegybank, a Bundesbank csak akkor működhet közre az EKB programjaiban, ha a német jegybank meggyőzően igazolj az azok keretében alkalmazott intézkedések arányosságát” – mondta ki a BVerfG.

Végső soron minden a demokratikus legitimáció kérdése

Mint a BVerfG oly sok döntése az európajogról, a mostani is a német polgárok választójogán alapszik: sérült az alapjogi panasz beterjesztőinek demokratikus önrendelkezésre való, a német Alaptörvényben garantálta joga (Art. 38 Abs. 1 Satz 1 iVm Art. 20 Abs. 1 und Abs. 2 iVm Art. 79 Abs. 3 GG), amikor az EKB fiskális politikát folytatva olyan hatáskört gyakorolt, amelyet a német törvényhozás nem adott át az EU-nak. Ezért hiányzik az európai jegybank PSPP-vel összefüggő döntéseinek demokratikus legitimációja – foglalható össze az ítélet rendelkező része.

Jelentős kompetencia, kevés ellenőrzés – szerencsétlen kombináció

A karlsruhei bírák PSPP-hez hasonló OMT (Outright Monetary Transactions) kapcsán is megfogalmazták a kritikájukat.[9] Utóbbival össezfüggésben az EUB is korlátozta az EKB tevékenységét.^[10] Bár a német alkotmánybírák utaltak rá, hogy a Luxemburg által szabott határokat túl szélesnek tartják, OMT-ítéletükben mégis akceptálták az európai kollégák döntését. Valószínűleg kerülni akarták a nyílt konfrontációt. Látták, hogy az EUB is kritikus, ezért bízhattak benne, hogy a későbbi ügyekben is közös nevezőt fognak találni.

Az EUB által a PSPP ügyében a BVerfG megkeresésére folytatott eljárásban hozott 2018-as határozata rácáfolt a várakozásokra. A luxemburgi bírák arra az álláspontra helyezkedtek, hogy a kötvényvásárlás a monetáris politika klasszikus eszköze, kihat ugyan a fiskális politikára, de ez általában igaz a pénzpolitikai intézkedésekre.[11] „A gazdaság- és költségvetési politikától független monetáris politika célját és értelmét veszti.”

Minthogy az EUB uniós intézmény a BVerfG határozatai nem vonatkozhatnak rá közvetlenül. A döntés nem kötelezheti közvetlenül a Bundesbankot sem. Ennek két oka van: (1) Nem a GG által nevesített intézmény (Verfassungsorgan); (2) a PSPP nem saját programja, csak végrehajtója az EKB döntéseinek. Ezért a BVerfG egyetlen lehetősége a német kormány és törvényhozás elmarasztalása volt: A német kormánynak (Bundesregierung) és a német törvényhozásnak (Bundestag) aktívan fel kellett volna lépnie az EKB kompetenciasértése ellen. A jövő a kormányak kell garantálnia, hogy az EKB a Bundesbankon keresztül igazolja, hogy tevékenysége nem minősül a hatáskörén kívül eső fiskális politikának – áll az ítéletben.

Karlsruhéban tudják, hogy az uniós jog értelmezése és az európai intézmények törvényességi felügyelte alapvetően az EB hatásköre. Mégis szükségesnek tartották a beavatkozást, mert „egy túl nagy, nem pontosan definiált hatáskörrel rendelkező európai intézmény, az EKB felett az ellenőrzésére kijelölt szerv, az EUB túl laza kontrollt gyakorolt, még a korlátozott felhatalmazás elvének megsértése miatt sem hozott intzékedést.” Ezért Karlsruhéban elkerülhetetlennek látták a cselekvést a „tagállami hatáskörök eróziójának megakadályozása érdekében”.

Az EKB utolsó esélye

A bírák alapvetően szkeptikusak a PSPP arányosságát illetően. Még ennél is nagyobb problémának tartják, hogy az EKB egyáltalán nem törődött arányossága bizonyításával. Hiányzik a program céljainak, kihatásainak dokumentációja, viszont e nélkül lehetetlen a bírói kontrollja – véli a BVerfG. „Az EUB érvei, melyekkel az EKB intézkedéseinek arányossága mellett hozott fel, nem meggyőzőek, objektíven ítélve önkényesek és metodikusan nem követhetőek” – áll az ítéletben.

Karlsruhe mégis adott egy utolsó esélyt Frankfurtnak: Az EKB-nak három hónapot kapott, hogy bizonyítsa, a program megfelelnek az arányosság követelményének.  A német jegybanknak csak arra az estre írt elő Karlsruhe a közreműködése megszakítását a PSPP-ben, ha az EKB a Bundesbankon keresztül nem terjeszti elő a kívánt dokumentációt ill., ha a BVerfG ezt nem találja meggyőzőnek.

Elvi akadály nincs

A kötvényvásárlás Németországban a kezdetektől, a 2008-as világgazdasági válság óta vitatott. A sok tucat politikus és közgazdász, akik a BVerfG elé vitték az ügyet, tiltott jegybanki államadósságfinanszírozásnak tartják: az EKB pénzt nyomtatva finanszírozza a déli országok államadósságát.

A BVerfG viszont mostani ítéletében általában nem találta jogellenesnek a jegybank pénzpiaci állampapírvásárlását. Nem minősítette azt az államadósság németet jogszabályok és az uniós alapszerződések által is tiltott formájú finanszírozásnak (EUMSz 123. cikk 1.bek).

Euró-válság és korona-krízis

A PSPP 2015 és 2018 között volt a csúcson, de 2019 novembere óta megint működik. Az EKB 2019 őszén ismét a defláció, a recesszió és a kamatoknövekedés veszélyét látta. Ezért néhány hónap alatt 20 milliárd euró friss pénzt pumpált a piacra.

Az EKB elnöke, Christine Lagarde a korona-válság kirobbanása után 750 milliárd eurós volumennel új program indított. A PEPP (Pandemic Emergency Purchase Programme) célja minden idők legnagyobb recessziójának tompítását és a déli államok várható refinanszírozási gondjainak megelőzése.

Nagy változás nem lesz

Az ítélet rendelkező része drámaian hangzott. A gazdasági fókuszú német napilap, a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) által megkérdezett elemzők többsége mégsem tartottak az EKB működésképtelenné válásától. Eddig igazuk lett

• A kötvényvásárlást Karlsruhe nem minősítette tiltott formájú államadósság finanszírozásnak, így folytatásának nincs elvi akadálya.
• A BVerfG a PSPP-ről ítélkezett. Nem mondta ki általánosan, hogy az európai jegybank nem vásárolhat tagállami kötvényeket a pénzpiacon, ahogy az új programról, a PEPP-ről sem mondott véleményt.
• A korona-krízis miatt indult PEPP-ből Németországnak csak akkor kellen kivonulnia, ha az ítélet kifejezetten erről rendelkezett volna.
• Az ítélet három további hónapra mindenképp megengedi a német részvételt. Ez elegendő idő arra, hogy az EKB biztosítsa a PSPP és szükség esetén a PEPP továbbviteléhez szükséges likviditást német részvétele nélkül is.
• Bizonyos, hogy az EKB elő fog állni a német bíróság által megkövetelt tanulmánnyal a program arányosságáról – vélték az elmezők nyáron, és a Bundesbank ősszel valóban előterjesztette bizonyítását a BVerfG számára. Ameddig ezt, várhatóan még hónapikig vizsgálja a német taláros testület, a német jegybank részt vehet a PEPP-ben, az ítélet által közvetlenül nem érintett PSPP-ről nem is beszélve.

Az elemzői optimizmusát erősítette a Bundesbank egyik igazgatója. „Továbbra is részt veszünk a kötvényvásárlási programokban, mert az EKB felügyeleti szerve, az EB 2018-ban kimondta, hogy a PSPP megfelel az uniós jog előírásainak” – nyilatkozta a német döntés pénzügyi következményei miatt leginkább aggódó Itália vezető napilapja, a Repubblica számára Claudia Buch az ítélet kihirdetése után. Az EKB elnöke, Christine Lagarde még határozottabban fogalmazott. Nem tekinti magára nézve kötelezőnek a döntést. „Az EKB tevékenységének megítélése az EB kizárólagos hatásköre.”

Bíróság előtt a bírósági döntés miatt?

„Az Bizottság nem mehet el szó nélkül a döntés mellett” – nyilatkozta Mayer közvetlenül az ítélethirdetés után a mértékadó német közéleti hetilapnak, a Die Zeitnak. Sven Giegold zöld EP-képviselő a német hírügynökség, a DPA közvetítésével nyílt levélben kérte az Európai Bizottság elnökétől gyors és határozott lépéseket, mert szerinte a döntés „az európai szuverenitás alapjai elleni támadás”. „Komolyan veszem az ügyet” – válaszolt még aznap a megszólított Ursula von der Leyen. Hozzátette, hogy „a EU jog- és értékközösség, amelynek megvédése a Bizottsága jog és kötelezettsége”. Hasonlóan vélekedett Mayer is: „Az európai közösség elsősorban jogközösség, ennek szimbóluma pedig az EUB.”

Von der Leyen válaszából kiderült, hogy a Bizottság szakértői vizsgálják a német ítéletet és a szerződésszegési eljárás (EUMSz 258. cikk) megindításának lehetőségét Németország ellen. Mayer szerint ennek jogalapja egy EUB-határozat figyelmen kívül hagyása, ill. az EKB függetlenségének (282. cikk EUMSz) megsértése lehet. Az eljárást a Bizottság indíthatja meg, de erre máig nem került sor. Ha az EUB megállapítja a szerződésszegést, a Bizottság pénzügyi szekciót alkalmazhat az érintett tagállam ellen.

3. A német titkosszolgálatokat külföldön is köti a GG

2020 tavaszán alkotmányellenesnek nyilvánította a BVerfG a német Szövetségi Titkosszolgálat (Bundesnachrichtendienst, BND) külföldi kommunikációs eszköz megfigyelését szabályozó törvény több fontos rendelkezést.[12]

A jogszabályi passzusok a BND vizsgálhatta a telefonon és más analóg vagy digitális eszközökkel továbbított információkat azon személyek esetében, akik konkrét gyanúba (konkreter Verdacht) kerültek terrorizmus összefüggő bűncselekmény, vagy egy külföldön szolgálatot teljesítő német katona életének veszélyeztetése miatt. A törvény ellen külföldi újságírók éltek keresettel a BVerG-nél, akik attól tartottak, hogy a jogszabály alapján ők is a német titkosszolgálat kutakodásának célpontjai lettek, vagy a jövőben azok lehetnek.

A titkosszolgálatokról szóló törvény (BND-Gesetz, BNDG)[13] kommunikációs eszköz külföldön történő megfigyeléséről szóló rendelkezései „súlyos konstrukciós hibákat tartalmaznak” (schwerwiegende Konstruktionsfehler) – állapította meg a BVerfG. A testület egyben első alkalommal mondta ki világosan, hogy a német államot reprezentáló szervezetek és személyek tevékenységének minden esetben eleget kell tennie a GG követelményeinek történjen ez akár bel-, akár külföldön. Így tehát a német alkotmány védi a külföldieket külföldön, ha német hatósági cselekménnyel konfrontálódnak. A titkosszolgálati törvény 2016-os módosításai pedig nem tesznek elege az alkotmányosság követelményének, így az azok alapján eljáró, a német államot reprezentáló szervezetek és személyek tevékenysége nem GG-konform – állapította meg Karlsruhe.

A nagy horderejű kijelentés ellenére az ítéletnek egyelőre alig van gyakorlati hatása. A bírák nem akarták ellehetetleníteni a BND külföldi tevékenységét és ezzel a terrorveszély növekedését kockáztatni, vagy német katonákat veszélybe sodorni. Ezért a törvény minden rendelkezését hatályban hagyták. A jogalkotót viszont felszólították, hogy belátható időn belül, legkésőbb 2021 végéig gondoskodjon az alkotmánykonformmá tételéről. A bírák indokolása szerint „a hatékony külföldi felderítéshez fűződő közérdek jóval többet nyom a latban, mint a jogszabály részleges alkotmányellenessége”. Előbbi a kommunikációs eszközök megfigyelése nélkül nem lehetséges – vélték az alkotmánybírák.

A jogalkotóra számos feladatott róttak a bírák. A titkosszolgálatokról szóló törvény akként kell módosítani, hogy (1) ügyvéd és ügyféle, valamint az újságíró és forrása közötti bizalmi viszony megfelelő védelemben részesüljön; (2) a megfigyelést egy bíróság, vagy egy „ahhoz hasonlós testület” (gerichtsähnliches Gremium) ellenőrizhesse; (3) a BND külföldi titkosszolgálatokkal történő együttműködése során is biztosítva legyenek a garanciális szabályok betartásai.

A jelek szerint a kormánynak fontos, hogy a határidő lejárta után se lehetetlenüljön el a német titkosszolgálat munkája. A kabinet már néhány hónappal az ítélet kihirdetése után a Bundestag elé terjesztette a BND-törvény módosítási javaslatát, amelyről december elején kezdett a plénum tárgyalni. A korábban alapjogi panasszal élők szerint a javaslat annak a minimumára korlátozódik, amin a kabinet szerint az ítélet értelmében mindenképpen változtatni kell. Ez viszont szerintük túl kevés. Ezért bejelentették, hogy az indítvány változatlan formájú elfogadása esetén ismért keresettel fognak élni a BVerfG-nél.

4. Amit egy közhivatalt birtokló politikus nem tehet meg

A BVerfG 2020-ban egy évek óta újra és újra elé kerülő témában ismét állást foglalt, amikor a szólásszabadság (Art. 5 Abs. 1 GG, Meinungsäußerungsfreiheit) és a pártok esélyegyenlőség (Art. 21 Abs. 1 GG, Chancengleichheit) viszonyáról ítélkezett.[14]

Horst Seehofer, a kisebbik konzervatív kormánypárt, a bajor CSU politikusa egy hosszú interjúban elhangzott kérdésre válaszolva „állambomlasztónak” (staatszersetzend) nevezte a szélsőségesen konzervatív parlamenti pártot, az AfD-t. A bírák szerint a német hírügynökség, a DPA által készített interjú nem lett volna nyilvánosságra hozható a minisztérium hivatalos honlapján, illetve törölni kell azt onnan.

A döntés nem volt meglepő, mert a BVerfG korábban két korábbi kormánytag, a szociáldemokrata családügyi miniszter Manuela Schwesig és a vezető kormánypárt, a CDU oktatási minisztere, Johanna Wanka esetében is ugyan erre az eredményre jutott. Abban a két esetben is az AfD fordult Karlsruhéhoz.

El kell választani egymástól, amit egyazon személy közhivatal birtokosaként, politikusként és magánszemélyként tesz, illetve tehet – állapították meg a bírák. A pártok GG-ben előírt esélyegyenlőségét sérti, ha egy politikus a közhivatala által biztosított jogait és lehetőségeit pártja érdekében kifejezetten kihasználja. A BVerfG szerint Seehofernek a riporter kérdésekre adott válaszai alapján egyértelmű, hogy a CSU politikusaként és nem belügyminiszterként nyilatkozott. Ezért amikor a minisztérium, tehát egy közhivatal honlapján publikáltatta azt, visszaélt állami funkciójával.

A BVerfG egyértelmű joggyakorlatát továbbra is ignorálják a közhatalmat birtokló politikusok. Nem sokkal a döntés kihirdetése után a Szövetségi Kancellária (Bundeskanzleramt) holnapjára egy Angela Merkellel készült interjú lett feltöltve, amelyben a kancellár részletesen beszélt a türingiai tartományi választások után kialakult feszült politikai helyzetről. Annyi éleslátása volt azonban a hivatal vezetésnek, hogy törölték a bejegyzést, miután az AfD ismét keresetet helyezett kilátásba.

5. Karlsruhe határt szabott az állami kíváncsiságnak

Szakmai körökben a júliusban, az Igazságügyminisztérium (Bundesministerium der Justiz und für Verbraucherschutz, BMJV) ’presztízs-projektjéről’ hozott döntés sem keltett meglepetést.^[15] Karlsruhe megsemmisítette a telekommunikációs törvény (Telekommunikationsgesetzes, TKG) frissen elfogadott 113. szakaszát.[16] A bírák szerint ez túl szerteágazó hozzáférést biztosított a rendészeti szerveknek a személyes adatokhoz az interneten és mobiltelefonon használattal összefüggésben.

A határozat szerint több állami szervezet, mindenekelőtt a Szövetségi Rendőrség (Bundeskriminalamt, BKA), a Szövetségi Titkosszolgálat (Bundesnachrichtendienst, BND) és a Katonai Elhárítószolgálat (Militärischen Abschirmdienst, MAD) is megsértette a GG által garantált, az általános személyiségi jogból (Allgemeine Persönlichkeitsrecht, APR, Art. 2 Abs. 1 GG iVm Art. 1 Abs. 1 GG) levezetett személyes adatai védelméhez és a telefontitokhoz fűződő jogot (Recht auf informationelle Selbstbestimmung, Fernmeldegeheimnis, Art. 10 Abs. 1 GG), amikor a § 113 TKG alapján, bűncselekmények felderítése, illetve terrorcselekmény elhárítása érdekében a felhasználóik internet, illetve mobiltelefon használattal összefüggő személyes adatairól kért információkat a szolgáltatóktól.

A rendelkezést nyáron megsemmisített formáját egy korábbi BVerfG döntés hatására dolgozta ki az Igazságügyminisztérium.[17] Az idei döntéssel egyértelmű, hogy ezt nem a BVerfG korábbi döntés szellemében tette. A bírák ezért mostani ítéletükben világossá tették, hogy egy alkotmánykonform szabályozás lehetséges lenne. Karlsruhe szerint nem feltétlenül GG-ellenes a szolgáltatóktól ügyfeleik személyes törzs- és felhasználói adatait bűnüldözési céllal kikérni. Így a szolgáltatóknak adott esetben közölniük kell a felhasználóik kilétét és az általuk lehívott oldalak IP-címeit. Az állami kíváncsiskodás jogszerűségéhez azonban terrorizmussal összefüggő bűncselekmény konkrét veszélyének (konkrete Gefahr), illetve egy konkrét bűncselekmény elkövetésére vonatkozó, a büntetőeljárás megindításához is szükséges kiinduló gyanúnak (Anfangsverdacht) kell fennállnia az érintettel szemben.

Politikailag elsősorban azért volt kellemetlen a döntés a miniszter, Christine Lambrecht számára, mert a nagy sajtóvisszhanggal előkészített és elfogadott gyűlöletbűncselekmények elleni új törvény (Gesetz gegen Hasskriminalität) szó szerint átvette a § 113 TKG-t. Ezért szinte biztos, hogy a szövetségi elnök nem fogja aláírni és kihirdettetni az utóbbit. A 2020-ban végén elfogadott törvényt a szociáldemokrata miniszter maga nevezte minisztériuma ’presztízs-projektjének’.

Lambrechtnek most konzervatív kabinettársára, Horst Seehofer (CSU) belügyminiszterre kell várnia. Az utóbbi minisztérium kompetenciájába tartozik ugyanis a TKG és a gyűlöletbűncselekmények elleni törvény telekommunikációs adatokkal kapcsolatos rendelkezéseinek módosítása. Az Igazságügyminisztériumban a belügyi tárca gyors reagálásban reménykednék. A módosítást még az előtt keresztül akarják vinni a Bundestagon, hogy a szövetségi elnök megtagadná a november végén elfogadott gyűlöletbűncselekmények elleni törvény aláírását. A miniszter politikai okokból abban reménykedik, hogy kellően gyors jogalkotás esetén az államfő a törvényt a módosítással egységes szerkezetben ki fogja hirdetni.

[1] Urt. v. 05.05.2020, Az. 2 BvR 859/15.

[2] Beschl. v. 07.07.2020, Az. 1 BvR 146/17.

^[3] § 217 StGB: Wer in der Absicht, die Selbsttötung eines anderen zu fördern, diesem hierzu geschäftsmäßig die Gelegenheit gewährt, verschafft oder vermittelt, wird mit Freiheitsstrafe bis zu drei Jahren oder mit Geldstrafe bestraft.

^[4] BVerfG, Urt. v. 26.02.2020, Az. 2 BvR 2347/15; 2 BvR 651/16; 2 BvR 1261/16.

^[5] § 216 StGB, Tötung auf Verlangen (emberölés kívánságra).

^[6] § 27 StGB, Beihilfe (bűnpártolás).

^[7] Urt. v. 05.05.2020, Az. 2 BvR 859/15

^[8] EUB ítélet, 2018. december 11., a C‑493/17. sz. ügyben.

^[9] Urt. v. 21. Juni 2016 – 2 BvR 2728/13

^[10] EUB ítélet, 2015. június 16., a C-62/14 sz. ügyben.

^[11] EUB ítélet, 2018. december 11., a C‑493/17. sz. ügyben.

^[12] Urt. v. 19.05.2020, Az. 1 BvR 2835/17.

^[13] Gesetz vom 20. Dezember 1990, BGBl. I S. 2979.

^[14] Urt. v. 09.06.2020, Az. 2BvE 1/19.

^[15] Beschl. v. 27.05.2020, Az. 1 BvR 1873/13.

^[16] (1) Wer geschäftsmäßig Telekommunikationsdienste erbringt oder daran mitwirkt, darf nach Maßgabe des Absatzes 2 die nach den §§ 95 und 111 erhobenen Daten nach Maßgabe dieser Vorschrift zur Erfüllung von Auskunftspflichten gegenüber den in Absatz 3 genannten Stellen verwenden. […]

(3) Stellen im Sinne des Absatzes 1 sind 1. die für die Verfolgung von Straftaten oder Ordnungswidrigkeiten zuständigen Behörden; 2. die für die Abwehr von Gefahren für die öffentliche Sicherheit oder Ordnung zuständigen Behörden; 3. die Verfassungsschutzbehörden des Bundes und der Länder, der Militärische Abschirmdienst und der Bundesnachrichtendienst.

^[17] Urteil vom 18. Juli 2012. – 1 BvL 10/10.

---