Az újságírók eltávolítása sérti a véleménynyilvánítás szabadságát

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az EJEB megállapította, hogy az újságírók parlamenti karzatról való eltávolítása sérti a véleménynyilvánítás szabadságát, mivel az újságírók élete vagy testi épsége nem volt veszélyben és a biztonsági személyzet intézkedését bizonyítékokkal nem támasztották alá.

A kérelmezők akkreditált újságírók voltak, akiknek volt jogosultságuk arra, hogy a Macedóniai Jugoszláv Köztársaság parlamenti üléseiről tudósítsanak. 2012. december 24-én a parlament a költségvetési törvényt tárgyalta. A kérelmezők más újságírókkal együtt a karzatról tudósítottak, amely az ülésterem felett helyezkedik el. A költségvetési törvény vitáját kiemelt köz- és médiafigyelem kísérte, mivel a képviselők arról vitáztak, hogy a törvényben meghatározott eljárási rendet betartották-e, vagy sem. A vita közben az ellenzéki képviselők megközelítették a parlament elnökét és az asztaluk csapkodásával zajt keltettek Nem sokkal ezután a parlament biztonsági őrei beléptek az ülésterembe és eltávolították a parlament elnökét, majd fizikai erővel léptek fel az ellenzéki képviselőkkel szemben. Ezzel egy időben a biztonsági személyzet tagjai eltávolították a tudósító újságírókat a galériáról. A Kormány álláspontja szerint a biztonsági személyzet tájékoztatta az újságírókat, hogy biztonsági okokból el kell hagyniuk a galériát. A kérelmezők ezzel szemben tagadták, hogy a távozásuk okát közölték volna. Néhány újságíró eleget tett a biztonsági személyzet felszólításának, azonban a kérelmezők úgy vélték, hogy a helyzet fokozódik az ülésteremben és a nyilvánosságnak joga van tudni arról, hogy mi folyik a parlamentben. A biztonsági személyzet ezt követően fizikai erővel eltávolította az újságírókat a karzatról.

[multibox]

A Kormány azzal érvelt, hogy az újságíróknak lehetőségük volt a parlamenti élő közvetítést a sajtószobából is figyelemmel kísérni. A kérelmezők vitatták, hogy lett volna élő közvetítés, mivel az ellenzéki képviselők kivezetése miatt a kamerákat a fal felé fordították.

Az Alkotmánybíróság megállapításai

A kérelmezők alkotmányjogi panaszt nyújtottak be az Alkotmánybírósághoz, amelyben azt állították, hogy a fenti intézkedés megsértette a véleménynyilvánítás szabadságához fűződő jogukat. Úgy érveltek, hogy a parlamenti vita és az ott történő események, valamint a költségvetés elfogadása a nyilvánosság számára kiemelten fontos. A biztonsági személyzet közbelépése és az újságírók eltávolítása nem volt se jogszerű, se nem volt szükséges egy demokratikus társadalomban. A kérelmezők álláspontja szerint a jogszabályok nem jogosították fel a parlament biztonsági személyzetét, hogy az újságírókat fizikai erővel eltávolítsák a karzatról. A kérelmezők szerint, mivel ők a karzaton voltak, így nem érintkeztek a parlament elnökével, valamint a parlamenti képviselőkkel sem. Ebből következően ők nem vettek és nem is vehettek részt a parlament munkájának megzavarásában. Továbbá vitatták a Belügyminisztérium azon álláspontját, hogy jogosulatlanul tartózkodtak a karzaton és a parlament előtti tüntetések miatt jogosan kerültek eltávolításra. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a kérelmezők galériáról való eltávolítása megakadályozta őket a munkájuk elvégzésében és abban, hogy tájékoztassák a nyilvánosságot azokról az eseményekről, amelyeket kiemelt közfigyelem kísért.

Az ülésteremben bekövetkező rongálás és a vita egyre hevesebbé válása következtében a biztonsági személyzet úgy ítélte meg, hogy az újságírók védelme érdekében el kellene hagyniuk a karzatot és egy biztonságosabb helyről kellene folytatni a munkájukat, annak érdekében, hogy a helyzet megfékezéséig ne legyenek veszélyben. A Bíróság megállapítása szerint a fenti intézkedést nem lehet úgy tekinteni, mint amely megakadályozza az újságírókat abban, hogy részt vegyenek a parlament ülésén és tudósítsanak azokról az eseményekről, amelyeknek szemtanúi voltak. Továbbá az újságírók többsége az újságjaik esti kiadásában megjelentették az eseményről készült beszámolóikat, amely egyértelművé teszi, hogy nem sérült a véleménynyilvánítás szabadságához fűződő joguk.

Az Egyezmény 6. Cikk (1) bekezdésének feltételezett megsértése

A Kormány szerint a kérelmezők álláspontja, az Alkotmánybíróság álláspontjára tekintettel nem fogadható el.

A Kormány kiemelte, hogy az alkotmány alapján a kérelmezőknek joguk van információt szerezni és azt közölni,  így a nemzeti jog elismeri az akkreditált újságírók azon jogát, hogy a parlament üléséről tudósítsanak. A karzatról való tudósítás szükséges ahhoz, hogy az újságírók hivatásukat gyakorolják, és hogy a közvéleményt a munkájukról tájékoztassák. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a parlamenti karzatról való tudósítás a kérelmezők véleménynyilvánításhoz fűződő jogának keretei közé tartozik.

A Bíróság a fentiek mérlegelését követően elfogadhatónak találta a kérelmezők beadványát és az alábbi megállapításra jutott.

A kérelmezők panasza szerint a parlament karzatáról erőszakkal való eltávolításukkal a parlament biztonsági személyzete megsértette a véleménynyilvánítás szabadságához fűződő jogukat. A Bíróság nem osztja a Kormány azon álláspontját, hogy ehhez csak törvényes eszközöket vettek igénybe. Éppen ellenkezőleg, az Alkotmánybíróság megállapítása szerint a támadott intézkedések a szükségesség és arányosság szempontjából olyan ténykérdések, amelyeket meg kell vizsgálni. Habár a felek között nem vitás, hogy a kérelmezőket eltávolították a parlamenti karzatról, az Alkotmánybíróság döntése olyan tényeken alapult, amelyeket a kérelmezők vitattak, és amelyek érdemileg befolyásolják az ügy kimenetelét. A Bíróság álláspontja szerint ezek az intézkedések nem egyszerűen technikai vagy jogi intézkedések voltak.

A kérelmezők jogosultak voltak az Alkotmánybíróság előtt személyesen meghallgatáson részt venni. A Bíróság szerint a kérelmezők igazságszolgáltatáshoz való jogát jobban elősegítette volna, ha lehetőséget biztosítanak számukra, hogy személyes tapasztalataikat adják elő az Alkotmánybíróság előtti meghallgatáson. A Bíróság véleménye szerint ezek a tényezők ellensúlyozzák a gyorsaság és a hatékonyság szempontjait, amelyekre a Kormány hivatkozott.  Azonban szóbeli meghallgatás annak ellenére nem történt, hogy a kérelmezők ezt kifejezetten kérték. Továbbá az Alkotmánybíróság nem indokolta azon döntését, hogy a szóbeli meghallgatást miért nem tartja szükségesnek.

A fenti leírtak alapján a Bíróság elutasította a Kormány előzetes tiltakozását, amelyet a különleges körülményekre alapított, és amellyel a szóbeli meghallgatás elmaradásának jogszerűségét indokolta.

Ezért a Bíróság megállapítja, hogy Macedónia megsértette a kérelmezőknek az Egyezmény 6. Cikk (1) bekezdésében foglalt tisztességes eljáráshoz való jogát, azzal, hogy az Alkotmánybíróság előtti eljárásban a szóbeli meghallgatás lehetőségével nem élhettek.

Az Egyezmény 10. Cikkének feltételezett megsértése

A Kormány álláspontja szerint az ad hoc módon felállított vizsgálóbizottság felállításával, amelynek tagjai függetlenek azon személyektől, akik az incidensben érintettek voltak, megfelelő jogorvoslatot biztosítottak a kérelmezők számára. Ezzel a kérelmezők elvesztették áldozati státuszukat a jelenlegi panasz vonatkozásában.

A kérelmezők nem értettek egyet a Kormány fenti álláspontjával és úgy érveltek, hogy álláspontjuk szerint az vizsgálóbizottság nem egy állami szerv, hanem egy szakértőkből álló ad hoc szerv. Ez a szervezet nem tudja állami hatóságként megállapítani, hogy a kérelmezők véleménynyilvánítás szabadságához fűződő jogát megsértették. Ezenkívül a nemzeti hatóságok nem tettek semmilyen intézkedést a feltételezett jogsérelem orvoslása érdekében.ú

A Bíróság döntése

A Bíróság ismételten megállapította, hogy egy kérelmezők érdekében hozott döntés vagy intézkedés nem alkalmas arra, hogy megfossza a kérelmezőket az Egyezmény 34. Cikkében megjelölt áldozati státuszuktól, kivéve, ha a nemzeti hatóságok akár kifejezetten, akár hallgatólagosan elismerik azt és ezt követően jogorvoslatot biztosítanak az Egyezmény megsértése miatt.

A jelen ügyben a Bíróság megjegyzi, hogy az események következményeként az állam elnöke felállított egy ad hoc vizsgálóbizottságot, amely öt tagból állt, akik közül ketten parlamenti képviselők voltak. Két külföldi állampolgárt az Európai Unió jelölt ki, hogy vegyenek részt a vizsgálóbizottság munkájában. A vizsgálóbizottság jelentést készített az eseményekről, amelyben megállapította, hogy az újságírókat eltávolították a parlament karzatáról, amely sértette a nyilvános információ szabadságához való jogot. Ez a kijelentés egy állami szerv általi elismerésnek tekinthető, arra vonatkozóan, hogy az Egyezmény 10. Cikkét megsértették, azonban a Bíróság álláspontja szerint ez nem nyújt megfelelő jogorvoslatot a jelen ügyben.  

Végül a Bíróság megállapította, hogy a kérelmezők az egyezmény 34. Cikkében deklarált áldozati státuszért folyamodhatnak.

A jogszabályok által előírt beavatkozásról

A Bíróság kijelenti, hogy az egyezmény 10. Cikkében megfogalmazott „jogszabályok által előírt” kifejezés nemcsak annyit jelent, hogy az intézkedést valamely nemzeti jogszabály előírja, hanem a jogi rendelkezést is vizsgálni kell, amelynek elérhetőnek és előreláthatónak kell lennie az érintett személy számára.

Ebből következően nem lehet az adott szabályt „jognak” tekinteni az Egyezmény 10. Cikk (2) bekezdése szerint, kivéve, ha megfelelő alapossággal alkották meg annak érdekében, hogy alkalmas legyen az állampolgárok magatartásának szabályozására, az állampolgároknak lehetőséget kell biztosítani, hogy előre lássák azokat a joghatásokat, amelyeket a jogszabály esetlegesen kiválthat. A jogkövetkezményeknek teljes bizonyossággal előreláthatónak kell lenniük. Amellett, hogy a teljes bizonyosság fennáll, a jognak lépést kell tartani a változó körülményekkel.

A jelen ügyben az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a kérelmezők eltávolítása a parlamentről szóló törvényen és a házszabályon alapult. Ezen jogszabályok szerint a házelnök felelős azért, hogy a parlamenti munka során rendet tartson. Ennek megfelelően a házelnök a parlamenti őrség segítségét vette igénybe a rend helyreállítására. Az Alkotmánybíróság értelmezése szerint a jogszabály minden a parlamenti eljárásban résztvevő személyre kiterjed, így az újságírókra is.

Ugyan a fenti jogszabályok nem tartalmaznak kifejezett rendelkezést, amely feljogosítja a biztonsági szolgálatot, az akkreditált újságírók eltávolítására vonatkozóan, azonban az nem tekinthető indokolatlan intézkedésnek a parlamenti rend helyreállítása érdekében. Következésképpen nem lehet úgy tekinteni, hogy a kérelmezők számára nem volt előrelátható, hogy meghatározott körülmények fennállása esetén a biztonsági személyzet beavatkozása korlátozhatja az újságírókat abban, hogy a parlamenti karzatról tudósítsanak.  

A fent megállapítottakkal szemben a Bíróság úgy ítélte meg, hogy a parlamentről szóló törvény és a házszabály, amely elérhető a nyilvánosság számára, megfelelően megalkotott és előrelátható szabályokat tartalmaz, ezért a beavatkozás megfelel az Egyezmény „jog által előírt” fogalmának.

A jogszerű cél fennállásáról

A Kormány azzal érvelt, hogy az intézkedésre a közbiztonság védelme, a rendbontás megelőzése és a kérelmezők védelme érdekében volt szükség. A Bíróság véleménye szerint elfogadható indok a közbiztonság védelme és a rendbontás megelőzése, ezért azt kell vizsgálni, hogy az intézkedés megfelel-e az „egy demokratikus társadalomban szükséges” intézkedés Egyezményben meghatározott követelményeinek.

Egy demokratikus társadalomban szükséges kritérium vizsgálata

A véleménynyilvánítás szabadságához való jog a demokratikus társadalom egyik alapvető eleme és a társadalom fejlődésének, valamint az önkifejezésnek is elsődleges eszköze.  Az Egyezmény 10. Cikkének (2) bekezdése értelmében nem csak az információra vagy az olyan gondolatokra kell alkalmazni, amelyek nem támadóak, vagy közömbösek, hanem azokra is, amelyek támadóak, sokkolóak, illetve zavaróak. Olyan követelményekre, mint a sokszínűség, a tolerancia, és széles látókörűség, amely nélkül nem létezhet demokratikus társadalom. Az Egyezmény 10. Cikke szerint ez a szabadságjog kivételesnek tekintendő és, amelyet szigorú keretek között kell értelmezni, és bármely megszorító értelmezést megfelelően indokolni kell. A szükséges melléknév az Egyezmény 10. Cikk (2) bekezdésében foglalt jelentése szerint egy megalapozott társadalmi szükségletet takar. A Szerződő államok alaposan körülhatárolták, hogy milyen esetben áll fenn ilyen szükség, és ez kéz a kézben jár az európai ellenőrzéssel és magában foglalja mind a jogalkotást mind az az alapján meghozott döntéseket és azokat is, amelyeket független bíróság hoz. Ennél a felhatalmazásnál fogva a Bíróságnak joga van megítélni, hogy a korlátozás összeegyeztethető-e az Egyezmény 10. Cikke által védett véleménynyilvánítás szabadságával. A Bíróságnak a felülvizsgálati jogkörének gyakorlása során nem az a feladata, hogy a nemzeti hatóság helyébe lépjen, hanem, hogy a nemzeti hatóságok által saját hatáskörükben meghozott döntéseket az Egyezmény 10. Cikkében foglaltak szerint felülvizsgálja. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a felülvizsgálat csak arra korlátozódik, hogy a Bíróság megállapítsa, hogy az érintett állam döntési jogkörét ésszerűen, kellő körültekintéssel és jóhiszeműen gyakorolta-e, hanem annak eldöntése, hogy a vitatott beavatkozás az ügy egészét tekintve, valamint annak megítélése, hogy a korlátozás a jogszerű céllal arányosan történt-e és a nemzeti döntéshozó szerv által felhozott indokok érdemi és megfelelő indokok voltak-e. A Bíróságnak e tevékenysége során arról kell döntést hoznia, hogy a nemzeti döntéshozó szervek által alkalmazott standardok összhangban vannak az Egyezmény 10. Cikkében meghatározott elvekkel és, hogy a döntéshozók megfelelően értékelték az eset körülményeit és a releváns tényeket.

A Bíróság ezenkívül kitért a médiának egy demokratikus társadalomban betöltött alapvető funkciójára. Habár a média nem léphet át bizonyos korlátokat, mégis a kötelezettségeiknek és felelősségüknek megfelelően az a feladatuk, hogy minden olyan információról beszámoljanak, amely a közvélemény számára jelentőséggel bír.

A bíróság álláspontja szerint a parlamenti ülésteremben történt rendbontás és az, hogy a hatóságok azt hogyan kezelték jogszerűen tarthat számot közérdeklődésre, ezért a média feladata volt az, hogy tudósítson az eseményről, a közvéleménynek pedig joga van ahhoz, hogy információhoz jusson az eseményekről. Ezzel kapcsolatosan a Bíróság utal esetjogára, amelyben kiemelt jelentőséget tulajdonít a média azon szerepének, hogy beszámoljon arról, hogy a hatóságok hogyan kezelik a demonstrációkat és rendbontásokat, ahogyan az a jelen eset körülményeire is alkalmazható. A Bíróság megismételte, hogy a média „őrkutya” szerepének bizonyos helyzetekben kiemelt jelentősége van, mivel a jelenlétük garantálja, hogy a hatóságok megfelelően járnak el a demonstrálókkal szemben és a nagy nyilvánossággal szemben, amikor a hatóságok gyűléseket felügyelnek, beleértve azokat a módszereket, amelyekkel ellenőrzik és feloszlatják a demonstrálókat vagy a közrendet helyreállítják. Ezért minden olyan eset, amikor megkísérlik az újságíróknak a demonstrációk helyszínéről való eltávolítását alapos vizsgálatot igényel. Ezt az elvet még inkább kell alkalmazni azokban az esetekben, amikor az újságírók információközlés való jogukat gyakorolják a megválasztott parlamenti képviselők viselkedésével és azzal kapcsolatosan, ahogy a hatóságok a parlament soraiban keletkezett rendbontással szemben fellépnek.

Amikor a Bíróságnak azt kell megállapítania, hogy a kérelmezőknek a parlamenti karzatról történő eltávolítása szükséges intézkedés volt-e, a Bíróságnak a nyilvánosság érdekeit, a parlamenti őrségnek a rend helyreállítására irányuló érdekét és a közvéleménynek az információhoz való hozzáféréshez való érdekét kell mérlegelnie. Azt kell tehát megvizsgálni, hogy a kifogásolt beavatkozást a maga egészében releváns és megfelelő indokok támasztották-e alá és a jogszerű célokkal arányos volt-e. Ennek során figyelmet kell fordítani arra, hogy a kérelmezők eltávolítása során a tényeket megfelelően értékelték-e, a kérelmezőknek lehetőségük volt-e tudósítani az incidensről a parlamentből és a kérelmezők által tanúsított magatartást is figyelembe kell venni.

A parlamenten kívüli tüntetéssel kapcsolatosan az Alkotmánybíróság mindössze annyit állapított meg, hogy néhány ember megsérült. Nem áll rendelkezésre további információ arra vonatkozóan, hogy milyen sérülések keletkeztek, és hogy azok milyen körülmények között következtek be. A Belügyminisztérium levelében értesítette a kérelmezőket, hogy voltak arra vonatkozó információk, hogy a tüntetés el fog fajulni, és hogy a rendőrségi kordont megpróbálják erőszakosan áttörni, amely veszélyeztetné a parlament biztonságát.  További információ hiányában a Bíróság megállapította, hogy nehéz volt az eset körülményeire vonatkozó megállapítást tenni.  Azonban ennél sokkal fontosabb, hogy az Alkotmánybíróság döntésében nem tért ki ezekre a felvetésekre. A döntés arra sem tért ki, hogy a parlamenten kívüli események milyen módon veszélyeztették az épületben tartózkodók biztonságát, beleértve a kérelmezőkét is. A kérelmezőknek azonban csak a karzatról kellett távozniuk nem a parlament épületéből.

A Bíróság megjegyzi, hogy a parlamenti ülésteremben lezajlott eseményeket a képviselők egy csoportja okozta. Eközben a kérelmezők a parlamenti karzaton voltak, amely az ülésterem felett helyezkedik el.  Sem a Belügyminisztérium sem az Alkotmánybíróság nem tárt fel olyan tényt, hogy bizonyos személyek a karzaton jogosulatlanul tartózkodtak volna és zavarták volna a kérelmezőket a feladatuk teljesítésében. Amennyiben ezek a személyek jelen voltak a karzaton a kérdéses időben, akkor nem került feltárásra, hogy ezen személyeket miért nem lehetett eltávolítani oly módon, hogy az a kérelmezők és más újságírók munkájára ne legyen hatással.

Az ülésteremben történt rendbontás során a kérelmezők csak passzív szereplők voltak, akik egyszerűen a munkájukat végezték és közvetítették az eseményeket. A Kormány is elismerte, hogy a kérelmezők nem vettek részt a parlamenti rendbontásban. Ebből következően sem az ülésteremben sem máshol nem jelentettek veszélyt a közrendre vagy a közbiztonságra.

A Bíróság megítélése szerint figyelemre méltó az, hogy a kérelmezők eltávolítására nem a biztonsági személyzet utasításainak megtagadása, vagy az ellenállásuk miatt került sor, hanem amiatt, hogy a galérián tartózkodásuk veszélyeztette az életüket és a testi épségüket. Ezzel kapcsolatosan az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a parlament biztonsági személyzete úgy ítélte meg, hogy a galérián tartózkodó újságírók életének és testi épségének védelme érdekében egy biztonságosabb helyre kell őket vinni, ahol nincsenek veszélyben.

A Bíróság szerint a kérelmezők az adott szituációban nem érezték veszélyben magukat. Annak ellenére, hogy a helyzet komolyságának érzékelése kiemelt jelentőségű, a Bíróság nem osztja azt az álláspontot, hogy a jogszabályokat végrehajtó tisztségviselőknek mások életének és testi épségének védelmét a potenciális áldozat kérésétől kellene függővé tenniük.

A Bíróság nem értett egyet azzal, hogy a parlamenti képviselőknek az ülésteremben való rendzavarása a kérelmezők életét és testi épségét veszélyeztette volna. A nemzeti hatóságok nem bizonyították, hogy a parlamenti rendbontás erőszakos jelleget öltött és azt sem, hogy az ülésteremben vagy bárhol máshol megsérült volna valaki az események következtében. Az egyetlen érdemi elem, amelyet az Alkotmánybíróság tárt fel az volt, hogy az ülésteremben tárgyakat dobáltak és a kérelmezők azért nem voltak biztonságban, mert néhányat a karzat irányába is elhajítottak. Azonban a Bíróság megállapította, hogy nem került feltárásra, hogy milyen tárgyakat és pontosan mennyit dobáltak és, hogy azok egyáltalán elérték-e a galériát. A Bíróság azt is kiemelte, hogy a Belügyminisztérium említést sem tett levelében arról, hogy az ülésteremben tárgyakat dobáltak volna.

Végül a Bíróság kiemelte, hogy a felek ellentétes álláspontra helyezkedtek abban a kérdésben, hogy a kérelmezők az ülésteremben zajló eseményeket követhették-e a karzatról való eltávolításukat követően. A Bíróság emlékeztetett az Alkotmánybíróság döntésére, amelyben kiemelte, hogy a kérelmezők a parlamenti sajtóközpontban, a nemzeti televízióban és a parlament honlapján is élő közvetítés keretében követhették az ülésteremben történő eseményeket. Amint a vita véget ért a videó elérhetővé vált a parlament honlapján.   A Bíróság álláspontja szerint nem megállapítható, hogy a kérelmezők előre látták-e, hogy a biztonsági személyzet eltávolítja az ellenzéki képviselőket, amely közvélemény érdeklődésére számot tartó eseménynek minősül. A kérelmezők eltávolítása megakadályozta őket abban, hogy az ülésteremben zajló eseményekről és arról, hogy a biztonsági személyzet azt hogyan kezeli, első kézből tudósítsanak. Ezek a kérelmezők újságírói munkájának gyakorlásához elengedhetetlenül fontos elemek, amelytől a közvéleményt a jelen körülmények között nem lehetett volna megfosztani.

A fentiek ellenére a Kormány nem tudta bizonyítani, hogy a kérelmezőknek a parlamenti karzatról való eltávolítása megfelelt az egy demokratikus társadalomban szükséges intézkedés és a kényszerítő társadalmi igény követelményeinek. Ugyan az Alkotmánybíróság által hivatkozottak relevánsak voltak, azonban az a körülmények alapján nem lehet úgy értékelni, hogy megfelelő indokként szolgáljon a kérelmezők eltávolítására.

Ezért a Bíróság megállapította, hogy Macedónia megsértette a kérelmezőknek az Egyezmény 10. Cikkében foglalt véleménynyilvánítás szabadságához fűződő jogát.

---