Doppingellenőrzés vs. a mozgás szabadsága

Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A doppingellenes küzdelem érdekében akár napra lebontva is bekérhető, hol tartózkodik a sportoló – döntött az EJEB.

Az alapügy

2010 áprilisában a francia kormány rendeletben harmonizálta a francia sportjogi szabályozást a Nemzetközi Doppingellenes Kódex előírásaival. Az új szabályozás értelmében a “célcsoportba” tartozó atlétáknak minden napra vonatkozóan előre meg kellett jelölnie egy hatvan perces időintervallumot, amikor a sportolók által meghatározott helyen a Francia Doppingellenes Ügynökség előre be nem jelentett doppingellenőrzést végezhet rajtuk. A célcsoportba tartozó atléták névsorát az Ügynökség határozta meg.

A későbbi kérelmezők (öt sportszövetség és kilencvenkilenc sportoló) egy csoportja a rendelet megsemmisítése érdekében 2010 júniusában a közigazgatási ügyekben a legfelsőbb döntéshozó fórum funkcióját is ellátó Francia Államtanácshoz (Conseil d’État) fordult. Panaszukban arra hivatkoztak, hogy a rendelet által bevezetett szabályozás jelentős beavatkozást jelent a magánéletükbe, hiszen a sportrendezvényektől és edzésektől függetlenül, a hét minden napján meg kellett adniuk, hogy az általuk kijelölt egy órában hol tartózkodnak. Álláspontjuk szerint ez súlyosan korlátozta a mozgásszabadsághoz, a zavartalan családi és magánélethez való jogukat. Az Államtanács a panaszt elutasította.

Az új szabályozást egy párhuzamos szálon Jeannie Longo huszonötszörös francia és tizenháromszoros világbajnok kerékpáros is kifogásolta. Őt az Ügynökség tesztelésére felelős igazgatójának döntése alapján 2008-ban sorolta a célcsoportba az Ügynökség. Ezt a döntést az Ügynökség többször megújította. 2012-ben és 2013-ban a sportolónő szintén az Államtanácshoz fordult. Panaszában kérte, hogy a Conseil d’État előzetes döntéshozatal céljából referálja az ügyet az Alkotmánytanács (Conseil Constitutionnel) elé annak megállapítása érdekében, hogy a rendelkezésre állással kapcsolatos előírások összeegyeztethetők-e a francia alkotmánnyal. Az Államtanács azonban nem fordult az Alkotmánytanácshoz, mert úgy ítélte meg, hogy a vitatott előírások a mozgásszabadságot nem korlátozzák, a magánélethez való jognak pedig arányos korlátját képezik. 2015-ben az Ügynökség kivette a sportolót a célcsoportból.

A kérelmezők a magán- és családi élet tiszteletben tartásához való jogot garantáló 8. és a mozgásszabadságot rögzítő 4. Kiegészítő Jegyzőkönyv 2. cikkeinek megsértésére hivatkozva fordultak a Bírósághoz. A két ügyet a tényállás és a jogkérdések hasonlóságára tekintettel az EJEB egyesítette.

Az EJEB döntése

A francia kormány elsődlegesen mindkét kérelemmel kapcsolatban arra hivatkozott, hogy a kérelmező sportszövetségek atléták nem tekinthető áldozatnak az ügyben, azaz a kérelmük érdemi vizsgálatra alkalmatlan. Az EJEB a sportegyesületek tekintetében el is fogadta ezt az érvelést, és a Winterstein and Others v. France-ügyre hivatkozva rámutatott, hogy közvetlen érintettség hiányában e kollektívák nem fordulatnak a Bírósághoz. A 99 magánszemély kérelmező közül a Bíróság 16 sportolót, valamint Jeannie Longo-t azonban érintettnek tekintette az egyesített ügyben.

A francia kormány a 16 sportolóból 11-el kapcsolatban a hazai jogorvoslatok kimerítésének hiányára is hivatkozott, arra tekintettel, hogy ezek a kérelmezők nem fordultak az Államtanácshoz. A z EJEB arra tekintettel, hogy ezek az atléták 2010-ben még nem szerepeltek a célcsoport tagjai között, később pedig az Államtanácsnak a többi kérelmező panaszát elutasító döntése már ismert volt, a sportolóktól nem volt elvárható, hogy a konkrét ügyben várhatóan eredménytelen jogorvoslatot kimerítsék.

Minderre tekintettel az érdemi vizsgálatnak nem volt akadálya.

A magánélethez való jog

Az EJEB a tényállást úgy foglalta össze, hogy az érintett élsportolóknak a szabályok értelmében minden napra vonatkozó, részletes információt kellett adnia egy hatóságnak arról, hogy éppen hol tartózkodik, és merre jár. A reggel 6 és este 9 óra közötti időintervallumban a sportolók gyakran az otthonukat, vagy hotelszobájukat jelölték ki az egy órás rendelkezésre állásra. A rendelkezésre állás és az adatszolgáltatás az EJEB értékelése szerint csökkentette az érintettek személyes autonómiáját, erre tekintettel pedig beavatkozást jelentett a kérelmezők 8. cikkben védett jogába.

A kérelmezők vitatták, hogy e beavatkozás jogszabályban meghatározottnak minősült volna. A francia sportjogi kódex felhatalmazása alapján kiadott kormányrendelet ugyan jogszabálynak minősül, a Doppingellenes Ügynökség ugyanakkor nem bocsát ki jogszabálynak tekinthető normákat, ezért az ilyen szabályok hiányában a sportolókra vonatkozó szabályok és az Ügynökség döntései sem tekinthetők jogszabályban meghatározottnak. Az EJEB  ezzel szemben azt állapította meg, hogy az Ügynökség egy független, közhatalommal felruházott hatóság, amely többek között felelős a doppingellenes programok kidolgozásáért és végrehajtásáért. E feladata ellátásához hozzá tartozik az ellenőrzésre kijelölt sportolók kiválasztása is. Az Ügynökség az atlétákra vonatkozó szabályokat 54. számú döntésében határozta meg, amelyet a francia hivatalos közlönyben kihirdettek és az Ügynökség honlapján is elérhetővel tettek. Az EJEB  értékelés szerint a szöveg kellően egyértelmű és részletes is volt, erre tekintettel a professzionális sportolóknak, edzőik támogatását is figyelembe véve képesnek kellett lenniük a szabályok tartalmának megértésére. Az egyértelműség az önkényesség ellen is kellő védelmet biztosított. E szempontok alapján az Ügynökség által alkotott szabályok megfeleltek a jogszabályokkal szemben támasztott strasbourgi követelményeknek.

A törvényben meghatározottság mellett a kormánynak az egyezménysértés elkerülése érdekében bizonyítania kellett, hogy a szabályok az Egyezmény szerinti legitim célt (vagy célokat) szolgáltak. Az EJEB a nemzeti és nemzetközi jogforrásokat áttekintve arra jutott, hogy az egészség védelme a doppingellenes fellépés egyik fontos célja. Az érintett sportolókon kívül az EJEB a sportolók mint példaképek fiatalokra gyakorolt hatását is figyelembe vette, így az egészségvédelmi célt az ő vonatkozásukban is igazoltnak találta.

A tiltott teljesítményfokozókkal szembeni fellépés másik célja a fair verseny biztosítása. Az EJEB rávilágított, hogy amellett, hogy a doppingszerek használata az ezekkel nem élő versenytársakhoz képest fokozott előnyt nyújt, az élsportolókat modellnek tekintő fiatalok számára is rossz példával szolgál, valamint a közönséget is megfosztja a tisztességes verseny élvezetének lehetőségétől. Minderre figyelemmel az EJEB a doppingellenes fellépést “mások jogainak és szabadságainak védelme” érdekében is indokolhatónak tekintette.

Annak eldöntése érdekében, hogy a beavatkozás összességében szükséges volt-e egy demokratikus társadalomban, az EJEB két szempontot vizsgált meg. Áttekintette a tiltott teljesítményfokozók használatának veszélyeit, valamint megvizsgálta, hogy van-e a kérdéssel kapcsolatban irányadó közös európai, illetve nemzetközi sztenderd.

E kérdésekkel kapcsolatban arra jutott a hétfős kamara, hogy a doppingszerek elleni küzdelem szükségességéről széles körű egyetértés mutatkozik az egészségügyi szférában és az állami, illetve nemzetközi intézmények szintjén is. A francia Orvosi Akadémia és a francia Szenátus részletes jelentéseit is figyelembe véve az EJEB  kiemelte, hogy a teljesítményfokozókkal kapcsolatos veszélyek gyakorlatilag valamennyi sportolót érintenek, illetve ismét hangsúlyozta a fiatalok védelmének fontosságát.

A doppingellenes programok fejlődése következtében az EJEB értékelése szerint e területen mára közös nemzetközi keretrendszer alakult ki. A közös szabályok alapja pedig éppen az a Nemzetközi Doppingellenes Kódex, ami a francia hatóságok számára is kiindulási alapként szolgált. A Bíróság figyelembe vette továbbá az UNESCO égisze alatt létrejött, Magyarország által a 99/2007. (V. 8.) Korm. rendelettel kihirdetett sportbeli dopping elleni nemzetközi egyezményt is, amelynek részes államai elköteleződésüket fejezik ki a kódex érvényre juttatása mellett.

Mindezekre tekintettel az EJEB azt állapította meg, hogy az előzetes bejelentés nélküli doppingellenőrzések szükségességével kapcsolatban nemzetközi és európai szinten egyetértés mutatkozik. A szubszidiaritás elve alapján az államok feladata, hogy kimunkálják e közös sztenderdeknek való megfelelésük részleteit. A strasbourgi plénum rámutatott, hogy a Kódexnek való megfeleléssel Franciaország az UNESCO-egyezményben tett vállalásait teljesítette.

Annak eldöntése során, hogy az intézkedés összességében szükséges volt-e egy demokratikus társadalomban, az EJEB az arányosság kérdését is vizsgálja. E körben a héttagú kamara hangsúlyozta, hogy a minden napra kiterjedő rendelkezésre állási kötelezettség súlya semmiképpen sem elhanyagolható. Ugyanakkor a doppingellenes fellépéshez fűződő közérdek is kiemelkedő súllyal esik latba. A versenysportokban elterjedt doppingolás leküzdésének eszköztárában a meglepetésszerű ellenőrzés csupán egy eszköz a sok közül, ugyanakkor a tiltott szerek elleni hatékony fellépés érdekében alkalmazása szükséges. Az EJEB szerint a teljesítményfokozók elleni küzdelem jegyében az élsportolóktól elvárható e kellemetlenség vállalása.

Ugyan az ellenőrzés érintheti a sportolók otthonát, amit az Egyezmény fokozott védelemben részesít, az ellenőrök csak akkor kereshetik fel lakásában a sportolót, ha az általa megjelölt órában otthonát jelöli meg tartózkodási helyeként. Ez a választási lehetőség elkülöníti az esetlegesen a sportoló lakásában végzett ellenőrzést attól az esettől, amikor a doppingellenes ügynökség ellenőrei bizonyítékok felkutatása érdekében bírósági felügyelet mellett házkutatást tartanak.

A modern doppingszerek jelenléte csak nagyon rövid ideig mutatható ki a sportolók szervezetében. Erre tekintettel az EJEB nem fogadta el a kérelmezők azon érvét, hogy az edzések helyszínére korlátozott, a privát szférát tiszteletben tartó ellenőrzések is megfelelő hatékonyságot biztosítanának.

Minderre tekintettel a francia állam megfelelő egyensúlyt teremtett a konkuráló érdekek között. Erre tekintettel a kamara egyhangú döntésével mellőzte a 8. cikk megsértésének megállapítását.

A mozgásszabadsághoz való jog

A 4. Kiegészítő Jegyzőkönyv 2. cikke értelmében “mindazokat, akik jogszerűen tartózkodnak egy állam területén, megilleti a mozgás szabadsága és a lakhely szabad megválasztásának joga.”

Az EJEB e cikk megsértését mondta ki a kötelező lakóhelykijelöléssel kapcsolatos, nagykamarai Labita-ügyben és a lakóhelyelhagyási tilalommal összefüggő Hajibeyli-ügyben. A mozgásszabadságba való beavatkozásnak értékelte még a Denizci and Others-ügyben, hogy a kérelmezőnek lakóhelye elhagyását, illetve családtagjai meglátogatását minden alkalommal jelentenie kellett a rendőrségnek.

A felsorolt ügyektől azonban az eljáró kamara elhatárolta az előtte fekvő esetet, arra tekintettel, hogy minden nap csupán egy, a sportoló által megválasztott hatvanperces időintervallumot érintett, továbbá, hogy a helyszínt is az érintett atléta választhatta meg. E szempontokat figyelembe véve az EJEB azt mondta ki, hogy ez a kérdés nem tartozik a 4. Kiegészítő Jegyzőkönyv 2. cikkének tárgyi hatálya alá, ezért a kérelem e részét ratione materiae elutasította.

(ejeb.atlatszo.hu)

---